Az antik világ mágikus hagyományait számos lelet örökíti meg az utókor számára, ezek közül Anna Perenna istennő Rómában feltárt szentélye nyújtja talán a legizgalmasabb és leggazdagabb leletanyagot, amelyet most Bajnok Dániel mutat be. Blogunk ezúttal messzire tekint a múltba, de nevéhez méltón megmarad a kútnál…

1999 októberében Marina Piranomonte olasz régész leletmentő ásatásra érkezett Parioliba, a mai Róma északi részén, az ókori városfalakon kívül fekvő Piazza Euclide-re, ahol mélygarázs építése közben antik romokra bukkantak a felszín alatt nagyjából hat méterrel. A falmaradványokba épített feliratokból csakhamar sikerült kiderítenie, hogy a romok egy barlangszentélyhez tartoznak, amelyet Anna Perenna nimfáinak szenteltek.

 Anna Perenna szentélyének maradványai

Anna Perenna ősi római istenség, akinek kultuszát számos más írott forrásból ismerték már (Ovidius, Macrobius, stb.). Neve az évek körforgására utal (annus = év), ünnepét ezért a régi római naptár szerinti újév napján, március idusán (15-én) tartották, és a hiedelem szerint ahány pohár bort meg tudott inni valaki e napon, annyi évig élt még. Nem csoda, hogy az újév napja borozással, énekléssel és szerelmeskedéssel telt az istennő szent ligetében és barlangjában. Azt azonban nem említették a források, hogy Anna Perenna szentélye a késő császárkori mágikus szertartások egyik legfontosabb központjává vált, ahol mindenféle emberi nyomorúságra és krízisre megoldást kínáltak a szakavatott varázslók. Mindez csak akkor derült ki, amikor Piranomonte és csapata feltárta a szentély négyszögletű medencévé kiépített kútját.

Anna Perenna kútjának leletei: pénzérmék, olajmécsesek, fenyőtobozok

A benne talált mellékletek alapján a kutat csaknem egy teljes évezredig használhatták a Kr. e. 4. századtól a Kr. u. 6. század elejéig. A kútmedence hátsó víztározójának agyagos üledéke tökéletes környezetet biztosított a benne rejtőző tárgyak megmaradásához. A leletek egy része egészen ártalmatlannak mondható: előkerült például összesen 524 darab pénzérme, amelyek közül a legkorábbi darabok Augustus-koriak, a legkésőbbiek pedig a pogány kultuszokat betiltó Nagy Theodosius (379–395) idejére datálhatók. A pénzérmék kútba dobásának szerencsét hozó szokását persze az ókoriak is ugyanúgy ismerték, mint manapság, de találtak ugyanitt hét fenyőtobozt és számos tojáshéjat, amelyek a termékenység szimbólumai voltak. Mivel nincs fenyves a közelben, ezek sem véletlenül estek a kút vizébe. Előkerült továbbá 74 darab olajmécses is, amelyek közül 54 vadonatúj állapotú volt, a kanócuk sosem égett, viszont olajjal voltak átitatva. Ezek többsége a Kr. u. 4. századra keltezhető, és akad köztük egyértelmű keresztény hatást tükröző példány is.

 A forrásban talált egyik olajmécses Krisztus-monogrammal (lelt. sz. 445057)

Szerte a görög-római világban találtak isteneknek vagy nimfáknak felajánlott mécseseket kutakba, patakokba, folyóvizekbe rejtve, így feltehető, hogy ezek a darabok Anna Perennának és kísérőinek elhelyezett fogadalmi ajándékok voltak. Azonban e mécsesek nemcsak az ünnepélyes (és nyilvános) vallási szertartások kellékei lehettek, hanem mágikus rítusok keretében is elrejtették azokat a kút medencéjébe. A kényszerítő varázslatokhoz használt mécsesek készítéséről és alkalmazásáról ugyanis beszámol számos egyiptomi papiruszon fennmaradt mágikus receptkönyv; Az aranyszamár című, közismert ókori regény íróját, Apuleiust pedig azzal vádolták meg, hogy olajmécsest is felhasználva mondott bűbájt egy fiúra. De az Anna Perenna-forrás leletei esetében közvetlenül is igazolható a mágikus felhasználás, hat olajmécsesben ugyanis ólomból készült, összehajtogatott átoktáblákat, ún. defixiókat találtak.

Mécsesek és a bennük talált, összehajtogatott ólomlemezek

Defixiókból azonban nem csak ez a hat került elő, mert a kút mélyén további húszat találtak, és szövegüket nagyrészt a német filológus, Jürgen Blänsdorf olvasta ki – már amennyire ez lehetséges volt. Számos esetben ugyanis a táblák olyan mértékben roncsolódtak, hogy nem lehetett megállapítani, mi állt egykor rajtuk. Az mindenesetre kiderült, hogy többségüket latin nyelven, a Kr. u. 3–5. századra jellemző kurzív írásmóddal írták. Egy részük szerelmi kényszerítő varázslat, más részük különféle ellenfelekre irányuló átok: van köztük bíró, pék, sőt tolvaj is. Az egyik legjobb állapotban fennmaradt, jóllehet igen apró (7 x 7,5 cm-es) példány ráadásul nemcsak latin átokszöveget, de rajzokat és emberi nyelven értelmezhetetlen, karikákban végződő varázsjeleket (ún. charaktéreket) is tartalmaz.

Az egyik legjobb állapotú átoktábláról készített rajz (lelt. sz. 475567)

„Szent nimfák! Ezt kérem és követelem az alvilági istenek és hírnökök segítségével a ti nagy erőtöktől: vegyétek el, vegyétek el teljesen Sura szeme világát (akár a jobbat, akár a balt), azét a Suráét, aki átkozott anyaméhből született. Történjen úgy, ahogy kérem és követelem a ti nagy erőtöktől. (rombuszkeretes rajz) Vegyétek el a szeme világát, a jobbat és a balt, hogy ne maradjon meg az ereje Surának, a segédbírónak, aki átkozott anyaméhből született.”

E tábla valószínűleg egy bírósági ügy befolyásolására született, és egy Sura nevű segédbíró (arbiter) ellen irányul. Az átokszöveg azt követeli, hogy a nimfák vakítsák meg az áldozatot, akit feltehetőleg a tábla közepén látható rombuszkeretes rajz ábrázol, amint épp megszületik anyjának átkozott méhéből. A megvakulás motívumát a rombusz két oldalán látható nagy szemű kígyók és a szöveges elemek is alátámasztják: balra fent a „jobbat” (dextru), jobbra fent a „balt” (sinisteru) szó olvasható, lent pedig a blobes és az irilesus varázsigék, amelyek egyiptomi nyelven értelmezve szintén a látáshoz és a beszédhez kapcsolódó szóalakokként fejthetők meg. (Bár a defixio írója ezt nem biztos, hogy tudta.) Látásának elvesztése mindenesetre meggátolhatta Surát segédbírói feladatának teljesítésében, s a cél éppen ez lehetett.

Egymásba illeszkedő, hermetikusan záródó ólomtartályok (lelt. sz. 475539)

De nem csak a kútban talált átoktáblák bizonyítják, hogy Anna Perenna szentélye egykor sötét varázslatok színhelye volt. Marina Piranomonte még ezeknél is különösebb leletekre bukkant a forrás mélyén: 27 darab henger alakú kis tartályra (ebből 24 ólomból, 3 terrakottából készült), amelyek többsége nem csupán hermetikusan le volt zárva, de matrjoska-babaként két másik, kisebb tartályt is rejtett. Hét esetben a legbelső tartályban ember formájú bábu rejtőzött, amelyet viaszból, lisztből, cukorból, vagy más, tejjel kevert növényi anyagokból gyúrtak ki. A bábukat, mint a róluk készített röntgenfelvétel kiderítette, állati csontdarabok köré formázták. Feliratok maradványai találhatók nemcsak a tartályok falán, de a bábukon, sőt olykor magukon a csontdarabokon is. Két csontdarab kiesett a bábuból, és ezeken ugyanaz a három betű olvasható: CAN. Értelmezése bizonytalan, de nem kizárt, hogy a Horatius több versében is felbukkanó hírhedt boszorkány, Canidia nevére utal, aki temetői praktikája során gyapjúból és viaszból készült bábukat is használt.

Két varázsbábu az Anna Perenna-forrásból (lelt. sz. 475542 és 475556)

A változatos anyagokból, de leggyakrabban viaszból készített „vudubábuknak” régi hagyománya volt az ókori világban, számos példányuk ismert Hellászból és Észak-Afrikából egyaránt. Egy British Museumban őrzött, egyiptomi eredetű viaszbaba hasába emberi hajat tömtek, minden bizonnyal a praktika áldozatáét. Ezt a viaszbábut nem csont köré, hanem egy papirusztekercsre formázták. Az Anna Perenna-forrás legbizarrabb bábui közül az egyik egy férfialakot ábrázol, amelynek mindkét lábát letörték, és úgy helyezték bele az ólomtartályba. Egy másik bábut ólomlemezbe csomagoltak és a biztonság kedvéért két szöggel is átszúrtak a lábánál és a hasánál, ráadásul a bábu köré egy kígyót formáztak, amely éppen beleharap áldozata arcába. Ezekben az esetekben maguk a bábuk többet elmondanak a varázslat céljáról, mint bármilyen átokszöveg.

Letört lábú viaszbaba (lelt. sz. 475552)

Ólomlemezbe csomagolt, átszúrt bábu, amelynek arcába kígyó harap (lelt. sz. 475550)

A fentieknél talán kevésbé hátborzongatók, de a kutatóknak igen sok fejtörést okoztak azok a rajzok és feliratok, amelyek hat ólomtartály oldalán láthatók. Mindegyik esetben egy különös, madárfejű démonalakkal találkozunk, amelynek hasán látszólag értelmetlen szöveget adó görög betűk sorakoznak: négy ízben ΙΧΝΟΥ ΧΝΚΘΘΘ, illetve egyszer ΙΧΝΟΠ ΧΝΚΘΘΘ és ΙΧΝΙΧΝ ΚΘΘΘ.

Két ólomtartály rajzolata (lelt. sz. 475539 és 475551)

E rejtvény megoldását az antik varázslás magyar kutatója, Németh György kínálta. Mivel az Anna Perenna-szentély leletanyagában máshol is érzékelhető a Kr. u. 4. században megerősödő kereszténység hatása (a Krisztus-monogrammal díszített mécses mellett az egyik ólomlemez szövegében találkozunk a „Christum nostrum” szókapcsolattal), feltételezése szerint a görög betűk rövidítésként állnak, és Jézus Krisztusra utalnak: „Iészusz Khrisztosz Nazóraiosz Ho Hüiosz (vagy: Ho Paisz), Khrisztosz Nazóraiosz Kai Theosz Theosz Theosz”, magyarul: „Názáreti Jézus Krisztus, A Fiú (vagy: A Gyermek), Názáreti Krisztus És Isten, Isten, Isten”. A Krisztus nevével alkotott közismert antik rövidítések (INRI, IHS, ΙΧΘΥΣ, stb.) megerősítik a fenti elméletet. Elképzelhető, hogy az ólomtartályok feliratainak ismeretlen alkotója varázserőt tulajdonított Jézus nevének, csakhogy a múltnak e sötét kútjánál nem gyógyító amulettként, hanem ártó varázslatok eszközeként használta a Megváltó nevének rövidítését.

Bajnok Dániel

Tájékoztató irodalom:

• Blänsdorf, Jürgen (2010): The Texts from the Fons Annae Perennae. In: Magical Practice in the Latin West, edd. Gordon/Simón, Brill, 214–244.
• Németh, György (2016): Jesus in ancient pagan magic: the Anna Perenna drawings. In: The Wisdom of Thoth: Magical Texts in Ancient Mediterranean Civilisations, edd. Bąkowska-Czerner/Roccati/Świerzowska, Archaeopress, 55–60.
• Piranomonte, Marina (2010): Religion and Magic at Rome: The Fountain of Anna Perenna. In: Magical Practice in the Latin West, edd. Gordon/Simón, Brill, 191–213.
• Piranomonte, Marina (2016): The discovery of the fountain of Anna Perenna and its influence on the study of ancient magic. In: The Wisdom of Thoth: Magical Texts in Ancient Mediterranean Civilisations, edd. Bąkowska-Czerner/Roccati/Świerzowska, Archaeopress, 71–86.

A képek további forrása:

https://www.yumpu.com/en/document/read/16727936/the-daemon-and-the-nymph-abraxas-and-anna-perenna

https://commons.wikimedia.org/wiki/File:Finds_from_the_fountain_of_Anna_Perennea_in_the_Museo_Nazionale_Romano_2014-12-05.jpg

Gárdonyi Géza 1881 júniusának végén befejezte tanulmányait Egerben a tanítóképzőben és hazautazott édesanyjához Szőlősgyörökre, Somogy megyébe, hogy felkészüljön a következő évben Egerben rá váró tanító-képesítő vizsgára, de a szünetet sem töltötte tétlenül, több teendője mellett nagyon sok könyvet olvasott. Egyik egész életére kiható olvasmányát és az abból merített erkölcsi elveit Bartók Béla mutatja be.

Gárdonyi Géza emléktáblája édesanyja szőlősgyörki házán

1881 májusában Gárdonyit kellemetlen meglepetés érte. Ő és Flezsár Ignác barátja még nem töltötték be 18. évüket, ezért - a minisztérium rendelete értelmében fiatal korukra való tekintettel - oklevelüket csak egy év múlva szerezhették meg. A hatályos jogszabály ugyanis így határozott:

„A tanfolyam bevégzése után egy évre, de legfölebb két év eltelte alatt, a mely időt gyakorlati tanitással töltheti a tanuló, köteles minden növendék a képezdei összes tantárgyakból, irásbeli dolgozatokból és különösen a tanitás gyakorlásából vizsgát állani ki, és csak e feltétel sikeres teljesitése után nyerhet tanitói oklevelet.” Gárdonyi évfolyamtársai letették a képesítő vizsgákat, 1881. június 30-án befejezték a tanévet, majd szeptembertől már taníthattak. Neki az édesanyja a szomszédos Karádon szerzett tanítói munkát, amíg 1882-ben megkaphatta oklevelét.

Szőlősgyörök (bal alsó sarok) távolsága Egertől (jobb felső sarok)

A nyarat édesanyjánál töltötte Szőlősgyörökön, de nem tétlenül - írta később Gárdonyi József. Színművet rendezett, a kántornak segédkezett, írogatott, a községi kaszinó (!) könyveit olvasgatta. Jókai addig megjelent műveit, Napóleon életrajzát, és más olyan kiadványokat ismert meg, amelyek egy falusi olvasóegylet könyvtárában néha a magasabb színvonalú kultúrát képviselték. A nyári szünet végén főként az életrajzok érdekelték, különösen lelkesen olvasta Benjamin Franklin amerikai tudós életének történetét. A naplójában is írt Franklinról, aki már évtizedek óta ismert volt Magyarországon különösen a protestáns értelmiség körében.

A régi szőlősgyöröki kaszinó Keller Péter dédunoka fényképén

Benjamin Franklin (Boston, 1706 - Philadelphia, 1790) amerikai tudós és államférfi volt. Mint újságíró, publicista, író, nyomdász, diplomata, feltaláló, tudós és politikus jelentősen hozzájárult az elektromosság kutatásához (villámhárító), a meteorológia és az anatómia fejlődéséhez valamint sokirányú tudományos érdeklődése mellett az Amerikai Egyesült Államok egyik alapítója, az észak-amerikai függetlenségi háború egyik főszereplője volt. Alapvető szerepe volt az amerikai ethos (erkölcsi értékrend) kialakításában, amely a protestáns gyakorlatias és demokratikus értékeket ötvözte a felvilágosodás racionális és toleráns szellemében.

Benjamin Franklin életrajzának 1874. évi magyar kiadása

Franklin önéletrajza 1791-ben jelent meg, 1818-ban kiadták a hiteles francia majd 1868-ban az angol verziót, Magyarországon viszont csak 1921-ben nyomtatták ki az angol nyelvből fordított változatot. 1836-ban már lehetett olvasni belőle magyar nyelvű részleteket, 1874-ben De Gerando Attila francia származású magyarországi újságíró pedig Francois August Mignet 1848-as francia nyelvű biográfiáját magyarította, amellyel Gárdonyi Géza már egy Somogy megyei faluban is találkozhatott. Mignet könyvében a negyedik fejezet (40-54.) tartalmazza Franklin „bölcsészeti hitvallását”, amelynek részei az „erény mestersége”, erkölcsi „algebrája” és magaviseletének tökéletesítése. A 18 éves diák követendőnek tartotta ezt az erényes életet. Az ifjú Gárdonyi egy fehér kartonpapírra tussal kimásolta azokat az életszabályokat, amelyek segítségével Franklin a sikeres és híres lett. A listát bekeretezte és falra akasztotta. Gárdonyi József egy szerzetes regulájához, életszabályzatához hasonlította Franklin tanácsait. 

Franklin 13 erényének felsorolása Mignet francia nyelvű életrajzi művében

Nagyon tanulságos összehasonlítani az erények különböző nyelven történt felsorolását, mert néhány esetben más a jelentésük, értelmezésük, ami Gárdonyi gondolkodását is befolyásolhatta. Filozófiai szempontból ez a könyv határozta meg az Egri csillagok későbbi írójának etikáját, erkölcsi nézeteit és értékrendjét.

 Az erényeket (virtusokat) már az ókori görögök, rómaiak is életszabályoknak tekintették (l. Venus, Socrates említése), a középkorban ezek keresztény értékekkel egészültek ki (l. Jézus). Franklin is az antik erkölcsi nézetekből indult ki, de még a protestáns keresztény etikát is meghaladta, és Prudentius ókeresztény költő (348-410) hét mennyei erényei közül csak az alázat, mértékletesség, szorgalom, szemérmesség szerepel a felsorolásban, a többi már világi és polgári érték. Itt olvashatók Franklin tanácsai és azok magyar megfelelői:

Franklin is elhatározta, hogy személyiségét tervszerűen fogja fejleszteni az erények segítségével, amelyeket húsz éves korában fogalmazott meg és valamilyen formában élete végégig folyamatosan igyekezett megvalósítani.

Gárdonyi Géza későbbi élete és Benjamin Franklin életmódja között is találhatunk néhány hasonlóságot. Az amerikai politikus tudós több találmányt hozott létre, népszerűsítette az úszást, vegetáriánus lett, de a sakkhoz, a hegedüléshez fűződő vonzalmuk vagy a házasságról vallott nézeteik már rokonokká tették őket. Az író fia úgy gondolta, hogy apja későbbi életével és cselekedeteivel folyamatosan ezt a 13 erényt próbálta megvalósítani.

A 18 éves Ziegler Géza tehát Franklin iránymutatásával vágott neki az Életnek. Az amerikai polihisztor életrajzából kölcsön vett idegen szabályok súlyos terhet raktak rá, amikor felrakta holmiját egy szekérre, hogy Karádra költözzön és megkezdje a tanítás robotmunkáját. Ahogy 1881. szeptember 7-én írta: „Kiléptem az életbe, hogy véres verejtékkel keressem kenyeremet.”

Benjamin Franklin arcképe az amerikai 100 dolláros bankjegyen

                                                                                                                    Bartók Béla

Ajánlott olvasmányok:

The Autobiography of Benjamin Franklin 1706-1757, Applewood Books, Bedford, Massachusetts, 2008. 126-127.

Benjamin Franklin számadása életéről, Fordította Bartos Tibor, Budapest, Európa Kiadó, 1961.(részlet)

Vie de Franklin, Par M. Mignet, Paris, 1848.

Gárdonyi Géza: Az élő Gárdonyi, Budapest, 1934, 78-79.

Keller Péter: Gárdonyi Géza – Szőlősgyöröki emlékek (prezentáció)

A II. világháború idején az 1942-es év eseménydúsnak bizonyult Eger és iskolái életében.  Kocsis Klaudia bemutatja amint az angolkisasszonyok szerzetesrend Sancta Mária Intézetébe és a diáklányok mindennapjaiba is beköltözött a háború. Az apácák pedagógiai munkáját és a diáklányok tevékenységét átformálta a hit, és a szeretteik hazatérésében reménykedő lányoknak a karitatív szolgálat adott erőt a háború okozta megváltozott élethez.

A gimnázium 3. (ma 7.) évfolyama 1943 tavaszán

A katolikus nőnevelés történetében jelentős szerepet játszott az angolkisasszonyok (régebben Institutum Beatae Mariae Virginis – Boldogságos Szűz Mária Intézete, 2002-től Congregatio Jesu – Jézus Kongregációja) néven ismertté vált tanítórend, amely a német nevéről - Englische Fräulein – kapta magyar nevét. Alapítója az angol nemesi családból származó Mary Ward (1585–1645) volt, aki 1611-ben hozta létre kongregációját (a szerzetesrendnél alacsonyabb rangú közösség) a flandriai Saint-Omerben. Az első apácák angol lányok voltak, innen kapták a nevüket. Az angolkisasszonyok később különböző társadalmi osztályokból származó leányok ingyenes nevelését és oktatását végezték a reformáció hatására megújuló katolicizmus szellemében. 

A leánygimnázium 1943-ban megjelent évkönyve

Magyarországon az 1852. év a nőnevelés szempontjából fontos eseményről emlékezetes. A szabadságharc okozta feszült időszak csillapodásával Bartakovics Béla egri érsek angolkisasszonyokat hívott Egerbe, ahol elmaradott volt a lánynevelés a 19. században.

1948-ig Eger szívében egy hatalmas iskolakomplexum működött a Káptalan (ma Kossuth) utca 8. és a Szmrecsányi (ma Klapka) utca 7. szám alatt. 1942-ben a zárt épületben egy 4 osztályos elemi iskola, 4 osztályos polgári iskola, 4 évfolyamos tanítóképző intézet, 3 osztályos leánylíceum, 6 osztályos gyakorló elemi iskola, 8 osztályos leánygimnázium, és egy 2 évfolyamos női felső kereskedelmi tanfolyam talált otthonra a leányinternátus (kollégium) és az apácák rendháza (zárda) mellett.

Az angolkisasszonyok leánygimnáziuma (ma Andrássy György Katolikus Középiskola)

Az angolkisasszonyok pedagógiai feladatkörébe tartozott a „jellemképzés” (női személyiség fejlesztése) azaz a lányokban a küldetéstudat öntudattá fejlesztése, család és egyház közti kapcsolat erősítése és az erős, küzdő, bátor, családjáért áldozatokat hozó női magatartás kialakítása és hangsúlyt kaptak a hazaszeretetet kialakító tantárgyak.

A II. világháború, okozta megváltozott életkörülmények Egerben is egyaránt nagy hatással voltak mind a fronton harcoló férfiak, mind az otthon fontos feladatokat ellátó nők életére. Eger házi ezrede 1942. június 20-án indult a harctérre és a következő nyolc hónapban a magyar királyi Dobó István 14. honvéd gyalogezredet súlyos veszteségek érték a keleti fronton. Mínusz 40 fokos fagyban, megfelelő felszerelés nélkül kellett harcolni a magyar katonáknak. Az egri társadalmat viszont már 1942 folyamán hónapról-hónapra tudatosan felkészítették a háború okozta erőfeszítésekre és tragédiákra.

Az egri intézet díszterme, az 1942-43. évi színielőadások helyszíne

Az eseménydús időszakhoz újszerű módszerekkel alkalmazkodtak az apácák is.  1942. januárjában a vallásos lelki támogatást nyújtó előadássorozatok után tavasszal a betegápolás elsajátítására fektettek hangsúlyt, hiszen Egerben is hadikórházakat alakítottak ki sebesült katonák számára, ahol szükség volt 16-18 éves önkéntes ápolónőkre. Ősszel vallásos és művészi programokkal (hangverseny, színdarab) igyekeztek ellensúlyozni a szomorú és félelmet keltő hangulatot. Az angolkisasszonyok intézetének védőszentjéről Szent Erzsébetről szóló megemlékezések szintén az áldozatos munkát és önfeláldozó magatartást helyezték előtérbe. Ezt mutatja az is, hogy az angolkisasszonyok több száz tanulójukkal együtt jótékonysági akcióba kezdtek a fronton harcoló honvédekért.

1942 őszén a kemény fagyok, a hosszú éjszakák és a karácsonyt a harctéren töltő honvédek gondolata serkentette a nevelőket és lányokat meleg téli ruhaneműk készítésére. Egy novemberi tudósítás szerint: „A nő régi bevált fegyverei a tű és a fonál ’vette fel a harcot’ a puskákkal.” Malatidesz Mihály egri pap szavait idézve: „… a féltés és hazavárás van belekötve ezekbe a kicsiny meleg holmikba”.

A tanítónőképző tanulói 1942 őszén és telén buzgó karitatív gyűjtésekbe kezdtek.

Előbb Tiszka László zászlós köszönte meg levelében azt a készséges önzetlen szolgálatot és karitatív gyűjtést, amit a lányok tanúsítottak. Sebesülése után egy hadikórházban találkozott önkéntes ápolónőkkel, akik öntudatosan mondták neki: „Egri zárdisták voltunk!” Az apácákat pedig továbbra is hasonló lányok nevelésére buzdította.

1942. december közepén a laktanya melletti csapatkórházban már 63 sebesültet ápoltak, közben egyre több a fején bekötözött, mankóval bicegő katonát lehetett látni az utcákon. Karácsonyhoz közeledve az angolkisasszonyok leánygimnáziuma és az állami polgári leányiskola ünnepséget szervezett a lábadozó katonák számára. A leánygimnázium katonásan elnevezett „Jézuska-különítménye” (ajándékszállító csapata) csomagokat és saját kezűleg készített süteményeket osztott szét, jelmezes, csillogó szárnyú angyalok énekeltek, szavaltak és egy karácsonyfát vittek, meghitt perceket okozva a sebesült katonáknak.

14-es honvédek téli öltözetben 1942 decemberében

A gyűjtést egészen karácsonyig folytatták, így az összegyűjtött és elkészített ajándékok mennyisége tovább nőtt. Karácsonyig összesen 7000 levelezőlapot és levelet, 1600 sajtóterméket, 2300 imalapot, 400 katonaimakönyvet, 1260 darab árumintát és szeretet-csomagot juttattak el a Don mellé.

„Mindenekfelett szeretni kell magyar fajtánkat…” – üzente Miskey Zoltán alezredes az Eger című lapban, 1942. december 30-án megjelent levelében. A zászlóaljparancsnok az egri, Heves megyei katonák nevében megköszönte a hetekkel korábban érkezett ajándékokat, a segítséget, a támogatást és az elismerés mellett további áldozatos munkára, hitre buzdította a hátországban élő polgári lakosságot, levele végén pedig boldog ünnepeket kívánt.

Az egri diáklányok karácsonyi háborús gyűjtésének eredményei

A doni katasztrófa után 1943 tavaszán Eger utcáin egyre több harcteret megjárt sebesült, nyomorék katona tűnt fel. Már nemcsak a frontszolgálatot teljesítő katonák ellátása, hanem a kórházakban fekvő sérülésektől szenvedő férfiak vigasztalása, buzdítása  is motiváló tényező és sürgető kötelesség volt. A következő hónapok folyamán minden egri hazafias ünnepségen, megemlékezésen és az intézet által szervezett díszelőadáson, kívánságkoncerten részt vettek az intézet diáklányai.

A diáklányok Pro Patria-hangversenye 1943 februárjában az intézet dísztermében

1943. május 6-án hazatért Eger városába a 14. gyalogezred maradéka, amelynek tiszteletére Eger házai zászlódíszbe öltöztek. A tízezres tömeg és az iskolai ifjúság orgonacsokrokkal fogadta a mankóval bicegő, sebesült katonákat. A 4300 fővel kiszállított egri ezred 45 %-os veszteséget (1399 halott, fogoly, eltűnt) szenvedett, a túlélők ápolása, támogatása pedig újabb terheket rótt a sokszor saját férfirokonaikat is elvesztő egri diáklányokra.

                                                                                                             Kocsis Klaudia

Ajánlott olvasmányok:

Az angolkisasszonyok leánygimnáziuma növendékeinek ajándéka a frontra induló honvédek számára 1942. november 14.1.

https://library.hungaricana.hu/hu/view/EgriUjsag_1942_02/?query=angolkisasszonyok&pg=342&layout=s

Az Angolkisasszonyok leánylíceuma és tanítónőképzője is gyűjtést rendezett a honvédek számára, Eger 1942. december 24. 4.

https://library.hungaricana.hu/hu/view/EgriUjsag_1942_02/?query=Tiszka&pg=447&layout=s

 „Mindenekfelett szeretni kell magyar fajtánkat…”, Eger, 1942. december 30.1-2.

https://library.hungaricana.hu/hu/view/EgriUjsag_1942_02/?query=Miskey&pg=456&layout=s

Az angolkisasszonyok egri Sancta Maria Intézete Érseki Római Katolikus Leánygimnáziumának évkönyve az 1942-43. iskolai évről, Eger, 1943.
https://library.hungaricana.hu/hu/view/Eger_7248_angolkisasszonyok_gimnaziuma_7256_1942/?pg=0&layout=s

Babucs Zoltán: Sztorozsevoje egri hősei, Magyarságkutató Intézet, 2021.01.12.

https://mki.gov.hu/hu/evfordulok/sztorozsevoje-egri-hosei

Részlet Kocsis Klaudia, V. évfolyamos történelem – ének-zene tanár szakos egyetemi hallgató „Egri zárdisták voltunk!” – Az egri angolkisasszonyok jótékonysági tevékenysége 1942–1943-ban című az Országos Tudományos Diákkör döntőjébe jutott dolgozatából.

Egy korábbi bejegyzésben már olvashattunk arról, hogy miképp vesztette el Jókai Mór csupán 28 szavazattal a képviselői választást Egerben. Bár az akkori győztes Szederkényi Nándor az író ellenében megőrizte a várost az ellenzéknek, mégis Jókai úgy tudta mozgósítani a kormánypárti híveket, mint addig igen kevesen. Így ebben az értelemben a fellépése sikeresnek volt tekinthető. Nagy Ádám bejegyzéséből azonban kiderül, hogy az író és a politikus Jókai teljesen más megítélés alá esett Egerben.

Jókai írói pályafutásának 50. évfordulóját 1893-ban ünnepelte. A városban pedig érezhető volt a lelkesedés, hogy az országos megmozduláshoz csatlakozzanak. Nyílt levelekben szólították fel a város vezetőségét a méltó ünneplésre. Érdekessége, hogy ezek a megmozdulások nem feltétlen voltak köthetők a kormánypárthoz. Az alább bemutatott levelek sokkal inkább az írói pályafutás elismeréséről, illetve a város reprezentációs érdekeiről szóltak, mintsem a pártpolitikáról, Jókai politikai nézeteiről.

Jókai Mór 1894-ben

A korabeli sajtó tükrében elmondható, hogy a városvezetés a kezdeti időszakban nem tulajdonított fontos szerepet az ünnepségnek. Az alulról szerveződő megemlékezés nyomai azon nyílt levelek, melyek az Eger hasábjain megjelenve próbálták cselekvésre ösztönözni a városvezetést. Az első ilyen egy Arnóthi álnéven író személytől származik. Levelében egy irodalmi kör létrehozása mellett érvel, melynek jó apropója lenne a Jókai jubileum. Emellett megalkotta a „művelt város érvét”. Ennek alapja, hogy Eger „ha joggal igényli, hogy neve a müvelt magyar városok sorában illő helyet foglaljon,” akkor részt kell vennie az emlékév ünneplésében. A levél továbbá kitér az 1887-es választásra is: „De ha akkor az egri polgárság nagy többségének hazafiui meggyőződése oda nyilatkozott is, hogy jeles hazánkfiát politikai hitvallásában nem fogadja el követendő vezéréül: annál fényesebben, annál impozánsabban kell ez alkalommal Eger összes polgárságának, pártkülönbség nélkül, közlelkesedéssel megmutatnia, s bebizonyítania, mily nagyra becsüli, mennyire tiszteli, s rajongással szereti őt, mint nagy irót, mint a haza a nemzet méltó büszkeségét!” Vagyis a középpontba nem a politikus Jókait, hanem az elismert író alakját helyezi, ezzel is erősítve a kulturális szempontokat.

A második nyílt levelet egy anonimitásban maradó egri polgár írta. Ebben elmarasztalta a városvezetést, mivel még nem tettek lépéseket Jókai munkásságának elismerése érdekében. Emellett javaslattal is szolgált: Jókai legyen Eger díszpolgára. Ahogy Arnóthi, úgy ő is szükségét érzi az író és politikus Jókai szétválasztásának. Leírja, hogy „habár Jókai Mórt a politikai téren, mint vezért nem kívánja követni, — mint nagy írót, és költőt….. mindenekfölött tiszteli, s a magyar nemzeti közművelődés terén szerzett halhatatlan érdemeiért nagyra becsüli.”

Mivel a városvezetés ezek után is hallgatott, Jókai ügyét az egri törzskaszinó karolta fel, kimondottan az előbb említett nyílt levelek hatására. Az ő fő érvük az ünnepséghez való csatlakozáshoz az volt, hogy Egernek ez kiemelt reprezentációs érdeke. Hiszen nem maradhat el a többi várostól, például Kassától sem, ahol egyébként Jókai 1887-ben szintén indult, mint képviselőjelölt.

A Jókai jubileum ügyét a kaszinóban egri reáliskola akkori igazgatója Kemény Ferenc támogatta. Kollégájával Bergmann Ágosttal együtt elhatározták egy Jókai-ösztöndíj megalapítását, amely egy olyan önkéntes adakozású pénzalap volt, mellyel a „jó viseletű, szorgalmas, jó előmenetelő, szegény sorsú reáliskolai növendékek volnának jutalmazandók.”

Kemény Ferenc (1860-1944)

A városi közgyűlésen a Jókai jubileumot Babócsay Sándor terjesztette elő, aki egyébként később 1906-ban a város parlamenti képviselője lett, mint a Függetlenségi- és 48-as párt tagja. Határozat 1893. december 23-án született a jubileum mikéntjéről. Az indítványt Kovács Kálmán terjesztette be. Az esemény részeként Jókait Eger díszpolgárává választották, valamint az akkori Cukor utcát Jókai Mór utcára keresztelték át. Ennek lebonyolítása Grónay Sándor polgármester feladata volt. Az ünnepség szervezésével és kivitelezésével a Kaszinót bízták meg. A budapesti jubileumi ünnepségre egy háromtagú küldöttséget küldtek, mely egyben a díszpolgári címet is átadta a neves írónak.

Az egri Kaszinó

A városi képviselőtestület továbbá megrendelte a Jókai összes művét magába foglaló, a jubileum alkalmából megjelent 100 kötetből álló díszkiadást. A könyvek 1895-ben érkeztek a városba, azonban tárolásukra nem volt alkalmas hely, ezért a levéltárba kerültek raktározásra.

A Jókai jubileum egri vonatkozását a későbbiekben helytörténettel foglalkozók úgy értelmezték, mint a magyar Dickens kárpótlását az 1887-es választási vereségért. A Jókai Mór utca ma is megtalálható Eger belvárosában, többek között itt lakott Breznay Imre történész, helytörténész is.

Jókai Mór utca

Eger Így őrizte meg Jókai Mór emlékezetét, hogy a művészetet a politikusi pálya elé helyezve sokkal szívesebben emlékszik rá, mint íróra.

                                                                                                                  Nagy Ádám

Felhasznált irodalom:

Eger. 1893.04.04. 14. szám 105-106.

Eger. 1893. 05.16. 20. szám 155-156.

Eger 1893. 06.06. 23. szám 187.

Eger 1893. 09.05. 36. szám 281.

Déli Hírlap. 1971.08.12 189.szám 52.

Népújság. 1971.06.06 132.szám 45.

Az egri fertálymesterség szellemi kulturális örökségünk és a hagyományőrzés egyedülálló eleme Magyarországon. A magyarországi települések némi önállósággal rendelkező részei voltak a tizedek, utcák, járások és fertályok, amelyek élén a 16. század óta választott tisztségviselők álltak. Közülük a mai Magyarország területén a fertálymesterség egyedül Egerben élte meg a 20., sőt a 21. századot. Eme tisztség történetét Petercsák Tivadar mutatja be.

Az egri fertálymesterség szellemi kulturális örökségünk és a hagyományőrzés egyedülálló eleme Magyarországon. 1996-tól minden év február 9-éhez, Szent Apollónia napjához közeli szombaton fertálymestereket avatnak Egerben, amikor a városrészenként egy-egy fő, összesen 16 újonnan megválasztott férfi tesz esküt a város polgármestere előtt a több évszázados hagyomány folytatására. A fekete posztóból készült százráncú köpenyben, kezükben pedig a szalagos fertálymesteri bottal megjelenő, és egy-egy városrészt képviselő személyek immár két és fél évtizede ismét ott vannak a város közéleti eseményein, egyházi szertartásain, őrzik negyedük értékeit, segítik a rászorulókat.

A 2013-ban felavatott fertálymesterek csoportképe az egri városházán

A magyarországi települések némi önállósággal rendelkező részei voltak a tizedek, utcák, járások és fertályok, amelyek élén a magyar lakosságú városokban a választott tizedesek, utcakapitányok, kapitányok, a német ajkú településeken pedig a fertálymesterek álltak. Ők voltak az összekötők a városi hatóság és a lokális társadalom között. A 16. századtól a 19. század közepéig a tizedesek, fertálymesterek hivatali jogkörrel rendelkeztek, tájékoztatták a lakosságot az országos és helyi rendeletekről, segítettek a körzet lakóinak összeírásában, az adók beszedésében, szervezték a közmunkákat. Komoly szerepük volt városrészük közrendjének fenntartásában, a tűzvédelem biztosításában. Néhány helyen a közös vagyon kezelése, megóvása és hasznosítása is a feladatuk volt.

A 19. század közepén a polgári közigazgatás megszüntette ezeket a népi önkormányzati tisztségeket, s az ő korábbi feladataikat a városi tisztviselők és alkalmazottak látták el.  A mai Magyarország területén a fertálymesterség egyedül Egerben élte meg a 20. századot. A városi képviselőtestület 1883-ban - a jogi szakosztály javaslatával szemben - nem szüntette meg a tisztséget. Ezt a döntést bizonyára a hagyományőrzés motiválhatta, bár még a 20. század elejéig voltak konkrét feladataik, főként kézbesítői munkákat láttak el. A város tehetősebb polgárai és a földművesek felismerték, hogy az intézmény a társasági élet és kapcsolattartás fóruma lehet. Erre jó alkalmat biztosítottak a hivatalt letevő és az új fertálymester által az avatáshoz kapcsolódóan a kiérdemesültek részére adott lakomák. A 20. században már nem voltak a város által előírt feladataik, tisztes társadalmi tevékenységként negyedeik szószólói voltak, segítették a szegényeket, gondot viseltek a helyi értékekre. A tisztség presztízse a század első felében érte el a csúcspontját, amikor magas rangú főpapok, megyei és városi tisztségviselők, értelmiségiek is nagy megtiszteltetésnek vették, ha fertálymesterek lehettek.

Eger városrészei a 18. század végén

A 18-19. században nem volt egységes fertálymesteri testület, hanem az egyes negyedek szerint 12 jól elkülönülő csoport létezett, amelyhez a még élő összes negyedmester tartozott. Ilyen keretek között választották meg évente az új fertálymestereket, szerveztek összejöveteleket, és vezették a fertálymesteri naplókat. Évente csak egy alkalommal, az eskütételen és a bazilikában tartott szentmisén jöttek össze. Az egész várost átfogó egységes szervezet – az Egri Negyedmesteri Testület – 1931-ben alakult meg és az ekkor elfogadott „tízparancsolat” szerint tevékenykedtek a lokális értékek megőrzése, megismertetése, az erkölcsös, vallásos élet és a szociális gondok javítása érdekében. Önkéntes társadalmi tevékenységük mellett a hivatalban levő fertálymesterek a jelképekkel állandó résztvevői voltak a város közéleti, egyházi eseményeinek, de ott voltak például 1934. augusztus 20-án a budapesti Szent Jobb körmeneten is.

 Az 1871-es fertálymesteri tabló

Az 1938-ban esküt tett fertálymesterek csoportképe

Az 1950-ben megszűnt egri fertálymesterség újjáélesztésére a rendszerváltás után, 1995-1996-ban nyílt lehetőség a Lokálpatrióta Egylet keretei között. 2000-ben alakult meg az Egri Fertálymesteri Testület, amely a mai törvények szerint működik, de a régi hagyományokra támaszkodva alakították ki szervezeti rendjét, tevékenységét. A mai kor fertálymesterei egyesületként tevékenykednek, három szinten építkezve. Az alapvető szervezeti egység a negyed, ahol a korábban hivatalt viselt kiérdemesült tagok évente az új tisztségviselőt megválasztják. Itt a választmányi tag és az aktív fertálymester az, aki a többi negyedbeli fertálymester bevonásával szervez a városrész lakói számára programokat, összejöveteleket vagy a körzet értékeinek megvédését célzó társadalmi munkát, de ő a terület szószólója a városi hatóságok felé.

A fertálymesterek második csoportját az adott  évben  hivatalban lévők alkotják (16 fő). Ők azok, akik a hivatalos fertálymesteri viseletben, a százráncú köpenyben és süvegben, kezükben a tisztség jelképének számító szalagos bottal megjelennek a város által szervezett ünnepségeken, egyházi rendezvényeken. Évente 15-20 alkalommal találkozhat velük a lakosság, így ismerve meg a több évszázados hagyományt.

Harmadik szint a testület egésze, mely a stratégiát, a jövő feladatait határozza meg.  Ma 300 köztiszteletben álló egri mondhatja magát fertálymesternek, akik havonta megtartott összejöveteleiken találkoznak a ferences rendházban. Ezeket általában egy-egy negyed fertálymesterei szervezik, ahol a többiek számára bemutatják körzetüket, és egy szerény vendéglátás keretében folytatnak baráti beszélgetést. Az összejövetel alkalmas arra is, hogy meghallgassanak egy előadást a város történeti-művészeti értékeiről, a városfejlesztés terveiről. A fertálymesterek összetartozását segíti a február 9-i avatás utáni közös ebéd és az új tisztségviselők részére szervezett esti bál. A testület közösen vesz részt a Pünkösd hétfői családi napon, emlékezik meg Szent István királyról augusztus 19-én, amikor a Dobó térről fáklyákkal felvonulnak az egri várban található szobrához. Ugyancsak erősíti a tagok szerveződését a fertálymesteri énekkar, amely szerepel a testület összejövetelein, egyházi rendezvényeken, szentmiséken, de már országos programokon és külföldön is felléptek.

A fertálymesterekkel nemcsak az egriek, de a városba érkező turisták is találkozhatnak, hiszen jelképeikkel ma is ott vannak az Egri Bikavér Ünnep megnyitóján, illetve annak részét képező könyörgésen a Szent Donát szobornál, az őszi szüreti felvonuláson és a Szent János napi borszentelésen. A határon túli magyarok is megismerhetik őket: részt vesznek a pünkösdi csíksomlyói búcsún, és ott voltak 2008-ban Dobóruszkán (Ruska, Szlovákia) a hős egri várkapitány, Dobó István  újratemetési ünnepségén is.

Fertálymesterek a Szent Donát szobornál tartott könyörgésen

A fertálymestereknek ma is fontos feladata, hogy a korábbi hagyományokat folytatva városrészük szószólói legyenek a helyi értékek megőrzése és megismertetése érdekében. A Polgármesteri Hivatal minden évben bekéri a negyedektől a városrészek állapotára vonatkozó jelentést, javaslatot, melyet figyelembe vesznek a városi költségvetés készítésekor.

A Cifra-Sánc és a Felsőváros fertálymesterei által 2016-ban újból felállított kereszt

A városnegyedek számára a fertálymesterek vezetésével szervezett lakossági találkozók, közös főzés és beszélgetés, az együtt végzett munkák révén valódi kisközösségek jönnek létre, amelyek a mai rohanó és globalizálódó világban ráirányítják a figyelmet a helyi értékekre. A hagyományokat folytatva ma is fontos a szegények, elesettek támogatása, a karitatív tevékenység.

Az egri fertálymesterség élő hagyománya szokáselem 2014-ben felkerült a Szellemi Kulturális Örökség Nemzeti jegyzékére, mert napjainkban Magyarországon egyedül őrzi egy több évszázados hagyomány nemzedékről nemzedékre öröklődésének gyakorlatát. Olyan társadalmi szokás, amely erősíti a városrészek identitását. A teljes társadalmi struktúrát reprezentáló tagsága a közösségi rendezvényeken való megjelenésével tudatosítja a város lakosságában a helyi öntudat és kulturális örökség szerves részét képező tradíciók megőrzésének és közkinccsé tételének fontosságát. A nemzeti jegyzék nyújtotta nyilvánosság segítheti a fertálymesteri hagyományok széleskörű megismertetését, ösztönözheti más települések hasonló jellegű társadalmi tradícióinak felelevenítését és ápolását.

                                                                                                         Petercsák Tivadar

A téma részletes feldolgozása: Petercsák Tivadar: A fertálymesterség. Egy hagyományőrző tisztség Egerben. Kossuth kiadó, Eszterházy Károly Főiskola. Budapest-Eger, 2014.

Még tart a nyári szünet és az iskolás korosztály napjainak középpontjában a játék áll. Bár a szülők, nagyszülők korosztálya komolyan aggódik az online játékok térnyerése miatt, azonban mögéjük nézve azt látjuk, hogy a technikai feltételeteket leszámítva a lényeg nem változott. A játékban felépíthető fantáziavilág, a kalandok, a csapatban megélhető élmény volt fontos. De milyen volt a vakáció száz éve Egerben?  Pápai Vratarics György egri gyerekkoráról szóló személyes hangvételű visszaemlékezéseit Szuromi Rita tolmácsolja az olvasóknak.

A gyermekjátékok lekicsinyített másai a felnőttek használati eszközeinek, tárgyi világának. A kislányok több ezer éve úgy ringatják és etetik babájukat, ahogy édesanyjuk a csecsemőket, a fiúk pedig már apró gyermekkorban sereget toboroznak, várat védenek, vagy ellenségre támadnak a játék katonákkal. A felnőttek világának utánzása a tanulás egyik spontán formája. A gyermekjátékokban rejlő jövedelemszerzési lehetőséget a modern gyáripar kialakulása előtt megérezték a kereskedők: Rippel Károly már 1835-ben játékkereskedését nyitott Pest-Budán. A kiegyezés után tömegesen nyíltak meg a játékboltok: Liebner Zsigmond, Braun (Barna) Vilmos épp úgy fantáziát látott a játékkereskedésben, ahogy Pesendorfer Ferenc, Bettelheim Miksa, valamint a Késmárky és Illés cég is ráérzett a játékeladásban rejlő üzleti lehetőségre.

A tömeges játékgyártást és kereskedést a modern gyáripar elterjedése tette lehetővé. Az egyedi készítésű, elsősorban a nagy német játékgyártó központokból érkezett igen drága kézműves termékeket felváltotta az egyszerű gyermekjátékok tömeggyártása. A korai gyárak elsősorban a szerkezetek nélküli játékok készítésére voltak alkalmasak. A fővárosi Stadler Mihály szitás-rostás üzeme 1872-től állított elő lemezből készített homokozó lapátokat, vödröket. A kínálat ettől kezdve rohamosan szélesedett: hamarosan bekapcsolódott a játékiparba a Müller és Fehér cég litografált locsolókannákkal, a Magyar Fémdoboz Művek Rt. játékperselyekkel, játékautókkal és Spielberg Ármin furulyákkal, zenélő dobozokkal. A hazai játékgyártás csak a 20. században kezdett tömeges piaci igényeket kielégíteni. Ekkor már Monsbarth Géza üzeme is ontotta a játékkardokat, babacsörgőket és babaétkészleteket.

A 19. század végének technikai forradalma újabb lehetőségeket kínált: megjelentek a játékiparban a mechanikus szerkezetek, a zenélő dobozok, s 1872-ben útjára indult a játékvasút. A tömeges játékgyártás jelentős változást hozott az egyébként férfiak uralta kereskedelemben is. A 20. század fordulóján a boltok pultja mögött már nem volt ritka a női eladó vagy tulajdonos. Ez történt a legkorábbi hazai játékkereskedés esetében is, hiszen Rippel Károly halála után unokahúga, Stinner Irén vette át az üzletet. A nők, nem csak jobban ismerték a gyermekek világát, mint a férfiak, hanem nagyobb ráéreztek az igényekre is.

„Ötvenéves lettem én is, mikor a reflexiókra való hajlam hatalmába kerített. Napközben, hajnali éber órákon mind sűrűbben kerestek fel a kora gyermekkor emlékei, villantak fel arcok, miket rég kiejtettem emlékezetem tárházából. S jött a közlési ösztön, hogy ezeket leírjam, megmentsem a feledéstől. Maeterlinck meséjében a holtak addig élnek, amíg emlékeznek rájuk az élők, csak rájuk kell gondolni, s itt élnek velünk, örülnek és szenvednek. Az a kisfiú is életre kel nyomban, aki én voltam, csak vissza kell rá emlékeznem.” Így kezdte memoárját pápai Vratarics György, aki Életem címmel 1961 és 1964 között Mánfán írta meg életrajzát. A visszaemlékezés izgalmas forrása az egri gyermekek hétköznapjainak, és nem mellesleg az is kiderül: a 20. század elején élt apróságok is játszva tanultak, és ismerték meg a körülöttük lévő világot és embereket.

Ez a világ pedig igencsak megváltozott a 19-20. század fordulóján. A hagyományos játékokat egyre inkább háttérbe szorították a mechanikus játékok, már nem volt ritkaság a szériagyártott termék sem. Ezzel együtt átalakult a társadalom, lassan változtak a nemi szerepek és elvárások is. Ennek egyik igazi haszonélvezője lett Teddy, a maci. „Első játékaim legbecsesebbje az Öreg Mackó, máig is megvan, két kisebb társával együtt. Anyám látva a mackók iránti mérhetetlen rajongásomat, azzal tartott kordában, hogy azt állította: az Öreg Mackó, aki mindent tud, éjjel felkeresi őt és elmondja csínyjeimet. Ezt el kellett hinni, mert az Öreg Mackó talpai időnkint elrongyolódtak, s újra kellett foltozni. Hogy volt ez? Máig sem tudom, s anyám érettebb koromban is azt állította, hogy ez nem művi beavatkozás volt. Még 15 éves koromban is hittem az Öreg Mackó legendában. A mackókönyvek – Sebők Zsigmond művei – táplálták mérhetetlen szeretetemet és azok a végeláthatatlan mesék, melyeket anyám mondott róluk” – írta visszaemlékezve egri gyermekéveire pápai Vratarics György (Eger, 1908 – Budapest, 1987).

Vratarics György Teddy mackója, amit két éves korában, 1910-ben kapott szüleitől

A fotó Vratarics Nóra tulajdona. Budapest.

A Teddy macit az Amerikai Egyesült Államok elnökéről, Theodore Rooseveltről nevezték el. Az elnök, becenevén Teddy, 1902 novemberében nem lőtt le egy medvebocsot. A történet a sajtó felkapta, az orosz emigráns, Morris Michtom pedig egy plüss macit tett dekorációnak édesség- és írószerüzletének kirakatába. Ez a maci lett Teddy. A népszerű elnökről elnevezett mackó gyártását Európában Margarete Steiff 1907-ben kezdte el, és az első évben közel egymillió darabot készített. A mackókultuszhoz bizonnyal hozzájárult, hogy a gyermekek nevelésének szigorúan nemhez kötött határai kezdtek elmosódni. Habár egy fiúnak továbbra sem illett a kislányok játékával babázni, ügyesen át lehetett hidalni ezt a problémát, ha baba helyett a férfiasabb mackót adták a kezébe.

A mackó népszerűsítésében egyébként élen járt az imént említett Sebők Zsigmond (Párkány, 1861 – Budapest, 1916) író, hírlapíró, a magyar gyermekirodalom klasszikusa, akinek nevéhez kötődik Dörmögő Dömötör, Zebulon és Dorka, Róka Miska és Malac Misi figurája. A plüss mackó tehát a „fiúk babájaként” indult világhódító útjára. Népszerűsége ellenére azonban nem szorította háttérbe a hagyományos férfias játékokat sem, mint a katonák, hintalovak.

„Öt éves lettem, amikor apámtól teljes huszáregyenruhát kaptam. Büszkén sétáltam vele az udvaron, meg is fáztam. Apám szeretett velem sétálgatni, néha mesélt nekem a fürge lovacska kalandjairól” – jegyezte le fél évszázaddal később Vratarics György. A városi gyerekek játékai mellett nem tiltották a kis Gyurkát a falusi gyermekek körében kedvelt elfoglaltságoktól sem. A család aratáskor a vezekényi rokonoknál nyaralt, s ilyenkor a kisgyermeket kiengedték a szérűskertekben, vagy a patak partjára, ahol együtt játszott a parasztgyerekekkel. „Sárból békát gyúrtunk, s a földhöz csapva elpukkantottuk. Kinézésben köztem, s köztük csak annyi volt a különbség, hogy ők mezítláb voltak, míg én cipőt hordtam, egyébként egy volt minden öltözékünk.”

Vratarics György játék katonája, melyet anyja hódolójától, Severa Bubby román gavallértól kapott

Újlőrincfalva, Helytörténeti gyűjtemény

A városi gyermekek játékai lényegesen eltértek a falusiaktól. Amíg a vezekényi apróságok megelégedtek a sár-békával és a kukorica babával, addig a társadalmi közép gyermekei szülei anyagi helyzetétől függően választhattak a játékboltok gazdag kínálatából. Kapható volt ekkor már fiúknak készített, festett, soktornyú játékvár, különféle technikai és optikai játékok, melyek többek közt a gőzgépek, írógépek kicsinyített másai voltak, de bőven akadt fa- és építőjáték, papírjáték, kártya, valamint társasjáték is.

A játékkereskedők igazán jó bevételre számíthattak karácsony előtt, hiszen melyik szülő tagadta volna meg gyermekétől a „Jézuska ajándékát.” Ezért akár egész oldalas hirdetéseket is megfizettek a boltosok. A fővárosi Népszava könyvkereskedése is hatalmas készletet raktározott fel az ünnepek előtt. Grimm legszebb meséi 2,40 koronába, Andersen meséi 1,20 koronába kerültek. A szegényebb családok gyermekeinek sem kellett nélkülözni a könyvet, a Mackóék mulatoznak című 10 lapos leporelló csak 1 koronába került, de a néhány lapos hasonló könyvecske ára még ettől is olcsóbb volt. Akadtak azonban igen drága leporellók is, az Állatsereglet Bábországban ára 7 korona volt. Serdülőknek ajánlották Mikszáth: Két koldus diák és Tavaszi rügyek című kötetét, valamint Molnár: Pál utcai fiuk című művét 6-6 koronáért, s hasonló összeg volt a lányoknak szánt De Amicis: A szív című novellája.

Vratarics György kedvenc szerzője ebben az időben Maurice Maeterlinck és Kemenczy Kálmán voltak. Előbbinek A kék madár című írása 1911-ben jelent meg magyarul, utóbbinak híres műve, a Tengeren innen, tengeren túl, mely az Adolár és Ukubusz című mesét is tartalmazta, 1896-ban került a magyar olvasók elé. A Jézuska azonban nem csak könyvet, társasjátékot és Teddy mackót hozott. Az emlékíró megőrzött egy történetet saját gyermekkori karácsonyáról. „Előzőleg levelet kellett írom a Jézuskának, melyben előterjesztettem kérésemet. A fa alatt válaszlevél volt mindig, a gyönyörű, gömbölyű betűkben, nagyobb koromban ráismertem Bárány Géza bácsi vonásaira, aki anyám nagy hódolója, a későbbi világhíres úszó, Bárány István apja volt. Technikai érdeklődésemet alighanem ő alapozta meg, az ő javaslatára hozta a Jézuska az első Meccano-játékot. Ez csavarok, fémlapok és kerekek tömegéből állott, s a mellékelt rajzok segélyével azokból épületeket és gépeket lehetett összeállítani. E játékból minden évben egy nagyobb egységet kértem és kaptam.” Ezt a bizonyos Meccano fém építőjátékot 1898-ban Liverpoolban Frank Hornby készítette el a gyermekei számára, ami fémlemezekből, csavarokból és csavaranyákból állt. 1901-ben szabadalmat is kapott, s a Meccano márkanév 1907-ben bejegyzésre került. Még ebben az évben megalapították a Meccano gyárat.

Egészen más volt a helyzet a társasjátékokkal, melyek ugyancsak a népszerű karácsonyi ajándékok közé tartoztak. A társasjátékok a felnőttek kedvelt szórakozásaként hódították meg a gyermekek világát. 1874-ben már forgalmazták a Parcheesi játékot (Ki nevet a végén?), mely a Selchow & Righter cég gyártmánya volt. A legnépszerűbb társasjátékokat 25x35-ös nagyságú dobozokban forgalmazták, az 1 koronás egyszerű kis játék mellett akár 16 koronás 9 meteorgolyós társasjáték is kerülhetett a fa alá.

Vratarics Klára játékvasalója, 1905 körül

Újlőrincfalva, Helytörténeti gyűjtemény

A nyár azonban a szabadtéri játékok ideje volt. Az egri gyermekek szívesen gyülekeztek a Kacsaparton, ami a szünetben hatalmas foci csaták színhelye lett. A Kacsapart a mai Bródy Sándor utcától kissé délebbre helyezkedett el akkor még, pincékkel, borházakkal teleszórt, zegzugos domboldal kacskaringós utcáival és kiskocsmáival az egri művészek kedvelt városrésze volt. A Kacsaparti fiúk saját falanxot alkottak, oda bekerülni dicsőség volt. A brancs néhány Vásártéri fiút is befogadott, akiknek bizony meg kellett harcolni ezért. „Ez a társaság alkotta a Rózsa utcai és kacsaparti fiúk csoportját, kik egymással szoros véd és dacszövetségben álltak és magukénak tekintették a gimnázium, a Vásártér és Csiky Sándor utca határolta vidéket. Dombos, pincék hátával, feljáratával meg-megszakított romantikus környék volt ez, füves térséggel, pástokkal, melyek alkalmi tanyáink voltak” – örökítette meg immár kamaszkori emlékeit Vratarics György. – „A labdázás alatt nem csak labdarúgást kell érteni. Ezekben a nehéz időkben futball-labdát nem lehetett kapni, a meglévő kevés kopott külső bőrbe rendszerint marhabélből való belső részt fújtunk bele. Többnyire kézilabdáztunk, mert ilyet bárki készíthetett magának. Egyszer apám csinált nekünk egy kézilabdát, zsineggel gyönyörűen körbekötözve, úgy, ahogy ő gyermekkorában csinálta. Remekmű volt, de nem tudtunk játszani vele, mert túl keménynek találtuk.” Éppen ezért a futballistákat, főleg a labdatulajdonosokat nagy tisztelet vette körül, utóbbiaknak még ahhoz is joga volt, hogy csapatának tagjait maga válogassa össze.

Az egri Tündérpart ebben az időben a Nagy Domb nevet viselte. A domb birtokba vételét egyetlen dolog zavarta csupán: a Kőnig nyomda. Kőnig Ferenc (Pest, 1856 – Eger, 1945), nyomdász, aki Maczky Valér utódaként érkezett a városba, ebben az időben főként színház-, mozi-, fürdő- jegyeket gyártott. Tekintély volt a szakmájában, hiszen a Városfal és Bródy Sándor utcák sarkán 1910-ben megépült Egri Nyomda Részvénytársaság (1893- 2010) épületének építésekor még a szakmai véleményét is kikérték. Kőnigék szerették a gyermekeket. „Kőnigéknél sárkányokat készítettünk, szép nagy papírlapokból és a pástokról eregettük fel. Kőnigék kertjének hátsó része dombtetőben végződött, melyet oldalról is meg tudtunk közelíteni. A Nagy Dombot fellegvárnak tekintettük és állandó tanyánkká lett. A nyomdából szerzett igen kemény papírokat pajzsformára vágva madzagokkal balkarunkra erősítettük, így alkalmas volt a parittyakő, gumipuska lövedék és nyíllövés kivédésére. A nyílvesszőket magunk faragtuk. Büszkén vallottuk magunkat a Nagy Domb urainak és fennhéjázásunkban odáig mentünk, hogy a szemközti Tündérpart gyerekeit büszke hadüzenettel a Nagy Domb elleni támadásra hívtuk fel” – idézte fel ezeket az alkalmakat Vratarics György.

A férfias virtus sem hiányzott a nyárra összeverődött alkalmi brancsokból. Verekedés azonban ritkán volt, a kamaszok erejüket inkább birkózással mérték össze, mely lényegesen távolabb állt az erőszaktól, mint a másik ütlegelése.

A gyerekek kedvelt foglalatossága volt a golyózás is. Golyókat az egri Károly Károly (Eger, 1837 – Eger, 1897) papírkereskedésében is lehetett kapni, de a legtöbben maguk készítették azt égetéssel, csiszolással, faragással és édesanyjukkal varrattak zacskót a golyócskáknak. A döntő dobást mindig a tökéletesen gömbölyű kipróbált példányokkal (gullerokkal) végezték, melyet tetemes áron lehetett visszaváltani a győztestől.

A lányok ebben az időben is szolidabb játékokkal játszottak. Az emlékiratíró nővére, aki később Pápai Klára néven Jávor Pál partnereként tett szert országos ismertségre, egész kis játékszobával rendelkezett. „Klárinak volt egy kis szekrénykéje, sok fiókkal, ahonnan ritka, ünnepélyesnek tűnő alkalmakkor aranyozott babakávés-készletet vett elő. Ebből ilyenkor mi ketten megkávéztunk. Ezt a játékot annyira szerettem, hogy a készletet „örömnek” neveztem el, s a játékot így is követeltem: Klári, vegyük elő az örömöt!” A kislányok játékaikkal nem csupán későbbi háziasszonyi szerepükre készültek, hanem bizony sokszor álmodoztak a lovag eljöveteléről is. „Klári az ezüstpapírból hatalmas golyókat gyúrt össze, s azzal biztatott, hogyha már elég nagy sima ezüstgömb lesz belőle, kettévágja és egy huszár fog lovastól kiugrani belőle” – nosztalgiázott fél évszázaddal később a kisebb testvér.

Vratarics György és nővére, Vratarics (Pápai) Klára, 1909

Vratarics Nóra tulajdona. Budapest

Kreativitás, jókedv és sok-sok bolondos emlék színezte a 20. század elején gyermekkorukat élők hétköznapjait. A gyermekeket megkímélték a frontról érkező hírektől, és az egyre inkább elszabaduló háborús inflációból sem sokat éreztek. Megváltozott azonban a helyzet a Monarchia felbomlása és az egymást követő politikai fordulatok alatt. Sokuknak hirtelen kellett felnőni, családfenntartóvá válni. Ez utóbbi még hosszú ideig elkerülte Vratarics Györgyöt, azzal azonban neki is szembesülnie kellett, hogy apját hirtelen nyugdíjazták, és ekkortól a család tisztviselői nyugdíjból él. Ez azonban már a felnőttek világa volt...

                                                                                                                            Szuromi Rita

1881. júliusában – 140 évvel ezelőtt - fejezték be Egerben a Minoriták hídjának lebontását, amelynek az 1878. évi árvíz súlyos károkat okozott. A több mint három évig sérült és életveszélyes híd újjáépítése olyan nagy érdeklődést keltett, hogy annak elképzelt utódjáról Ziegler Géza tanuló is készített egy rajzot. Az illusztráció és más tudósítások segítségével Bartók Béla tekinti át a korabeli egri lakosság véleményét.

Az egri piactér (Dobó tér) melletti híd az 1878-as árvíz után

A minorita templom és rendház (Dobó tér) melletti kőhíd 290 éve (!) 1731-ben készült el Giovanni Battista Carlone tervei alapján. A leírások szerint a 7,6 m széles nyílású híd és a partfal mellvédjén 10 (!) szobor állt, a kőfaragó munkákat Steyer János végezte. Az 1878. évi nagy árvízben azonban megrongálódott és 150 év használat után 1881-ben lebontották. Csehországban viszont vannak még ma is hasonló szobrokkal díszített barokk hidak.

A vármegye vezetése már 1879 nyarán elhatározta egy vashíd építését. 1880 januárjában a megyei közgyűlés úgy határozott, hogy a minoriták hídjának helyére egy kőalapon nyugvó 12 méter széles nyílású vashidat kell építeni. Egész évben semmi előrelépés nem történt a híddal, ami 1880 decemberében már életveszélyes volt: „A járatlan ember éjszakánkint hitvány világításunk mellett úgy bele kalimpázhat a 4-5 öles mélységbe, hogy csak Pilátus vacsoráján szidhatja össze a város atyáit.” – írta az Eger című hetilap.

Szobrokkal díszített barokk híd a csehországi Žďár nad Sázavou városában

1881. február elején a városi közgyűlés végül felhatalmazta a patak szabályozásának vizsgálatával foglalkozó bizottságot, hogy a piaci vashíd felépítésére szerződést kössön 6500 forint erejéig Gregersen Guilbrand budapesti vállalkozóval. Amikor hivatalosan bejelentették, hogy szerződést kötnek egy vashíd felépítésére, az egri Füllentő lap címoldalán megjelent egy különös rajz és egy rövid írás, amely a városi vezetés nagyratörő hídépítő tervét gúnyolta ki.

Gregersen Guilbrand/ Gudbrand Gregersen (1824-1910) norvég származású magyarországi híd- és vasútépítő vállalkozó

Iklódy Győző főszerkesztőnek eleinte nem író kellett, hanem rajzoló. Ziegler Géza vállalkozó szellem volt.  „Rohan haza és megrajzolja Eger város lánchídja című, humorosnak szánt tablóját. – írta később az író fia - A téma aktuális. A piactéri híd felállítását éppen akkor tárgyalta a városi közgyűlés. Az egri városatyák aznap éjjel a város jövője felöl nyugodtan alhattak. Gőzhajók szelik az Eger patak sekélyke vizét. Villamos dübörög a hídon, kettő is. A patakhíd középen láncokon emelhető. Ziegler Géza szíve tele boldogsággal. A város is boldog. Még tán a patak is. Egyaránt örülnek. Egyik a rajznak. Másik a hídnak. Harmadik a gőzhajónak.”

A tanítóképzős diák alkotása az újság 1881. február 15-i számának 1. oldalán látható, a jobb alsó sarokban olvasható Ziegler aláírás pedig bizonyítja a rajzoló személyét. Az illusztráció művészileg kissé vázlatszerű, szemlélete pedig a 19. század végén a tudományos és technikai fejlődésbe vetett eltúlzott hitet sugározza. Ugyanakkor gúnyos címe szerint a „lánchíd” akárcsak Budapestnek, a határtalan gazdasági fejlődés lehetőségét jelenti majd a jövőben Eger számára.

Gárdonyi Géza rajza az egri minoriták hídjának elképzelt jövőjéről

A lap következő oldalán egy rövid és szarkasztikus (talán Gárdonyitól származó) írás megmagyarázza a rajz részleteit és további megjegyzésekkel gúnyolja ki a városi vezetés közlekedési terveit. Az angol (anglius) mérnök (mint pl. Adam Clark), az 1849-ben átadott lánchíd, az 1870-ben átadott budai sikló valamint a hajózható csatorna azt a képzetet kelti, hogy az egri képviselőtestületnek és a polgármesternek (Tavasy Antal) Budapesthez hasonló nagyszabású tervei voltak az osztrák gyárosról (Franz von Wertheim) elnevezett páncélszekrényben. Az a mondat sem nélkülözi a gúnyt, hogy már tavasszal elkészülhetett volna a híd, amelyre – állítólag –  volt elegendő pénz is. „Íme, sikerült a polgármester lelakatolt Vertheim kassájába pillantanunk, s ott őrzött s egy anglius által rajzolt jövendőbeli lánchíd, gőzsikló és hajókázható csatornát lemásolhatnunk. Ezen nagyszerű híd a minoriták hídja helyén épül,- valószínűleg, a polgármester engedelmével már a tavaszon, mert pénz van, a mennyi csak kell!”

A Dobó téri negyedik – ideiglenes – híd 1945 után

A gyalogos közlekedés megtiltása már abszurdumnak tűnik, a gőzsikló említése viszont a legmodernebb technikát idézi. Gárdonyi nem láthatta személyesen annak működését, mert rajzán egy kötélvasút és két munkás látható, akik csörlővel húzzák át két irányba a magas nyitott bányászcsillében ülő utasokat és az egyik hídfőnél még az indóház (vasútállomás) neve is felsejlik. A (nem felvonható) hídon viszont két fuvaros egy kétlovas szekérrel bajlódik, amely két óriási hordót szállít. Ez ad lehetőséget arra, hogy a szerző az egri borkivitel fellendülését is az új híd felépítésével kösse össze. A lengyel zsidó borkereskedők egy ideig valóban vásároltak Egerben, viszont a fuxia (fuxin) akkoriban vörös (másnéven fekete) borok hamisítására használt mérgező kátrányfesték volt. „A hídon gyalogosoknak az átkelés tiltva lesz; azért van itt a gőzsikló. S a mint láthatjuk egy lengyel zsidó, a ki fekete - fuxia nélküli - borok bevásárlására jött körünkbe, éppen áthúzatja magát, ez okból szerencsés jövőt jósolunk a viruló nagy városias Egernek.”

Gárdonyi Géza példaképei: a budapesti lánchíd és a sikló

A széles folyóvá bővült – vagy szabályozott – Eger patakban lapátkerekes gőzhajók füstölögnek, ami a város és a tenger összekötésével már teljesen nevetségessé teszi az egri álmokat. „Továbbá, mint a tervezeten látható, a hajókázható csatorna által a város, de maga a bor- és mindenféle kereskedelem, nagy forgalom és virágzásnak indul, miután ez összeköttetésbe hozatik a Dunával és Tiszával, tehát a tengerrel is.”

Ezután az 1872-ben megnyitott, de az utasokat lassúságával bosszantó helyi érdekű vasútvonal is megkapja a magát, ami a hajózás miatt feleslegessé válik (plüre esik) majd, végül a lóvasút említése megadja a kegyelemdöfést az irreális városi terveknek. „Így hát az eger-füzesabonyi csiga vasút tervezőjével együtt plüre esik! — Sajnáljuk, hogy az uj szerkezetű lóvonatot e helyen be nem mutathatjuk.”

Gárdonyi Géza félig megvalósult látomása Angliában: a birminghami Symphony Hall lánchíd hajókkal

Gárdonyi József szerint még egy Ziegler-rajz jelent meg a piacról, de olyan rossz minőségben jelent meg, hogy a főszerkesztő elbocsátotta a metszőt, így a tanuló képzőművészi pályafutása megtorpant. A híd ügyében egyébként tavasszal és nyáron kevés haladás történt, Gárdonyi Géza befejezte III. éves tanulmányait és 1881. június 27-én hazautazott édesanyjához Somogy vármegyébe, az egri vashíd pedig fél év múlva készült el.

Október végére megérkezett a piaci hídhoz szükséges vasszerkezet és az egriek meglepődtek, hogy milyen vékony alkatrészekből állt. Teherbírását 1881. december közepén tették próbára, kb. 160 mázsányi követ hordtak rá, amelyet a híd kibírt, így az árvíz után több mint három év múlva adták át a közlekedésnek.

Az egri polgárokat csúfoló ál-latin nyelvű mondatok a Füllentő 1881. május 1-jei számában

A híd építése minden hónapban szóba került a Füllentőben, például, amikor május 1-jén tréfásan azt írták, hogy négy latin betűkkel írott régi kődarabot találtak a munkások. Az egyik fiktív titkosírásos szöveg Szabó Sándor szociáldemokrata gondolkodású szabómesterről szólt, akiről volt már szó itt egy korábbi posztban:

ASOCI. ALI. STA. C. PHEO.VE. Z. AERE. AD. UPLAS. ABO. (A szocialisták fővezére a dupla szabó)

A másik rejtélyes mondat már sokkal kritikusabb és gúnyosabb volt az egri polgárokkal szemben:

ME.GIS..C.SAC.BO.L.DOGMA.G.YA.ROR.SAG.AES.BENE.EGE.R.VAR.OSSA.A.H.OLOLIS.OCMI.HAS.N.AEM.BERU.RASA.N.M.EGAEL. (Mégis csak boldog Magyarország és benne Eger városa, ahol oly sok mihaszna ember urasan megél.)

A Füllentő december 15-én végül szigorú ítéletet mondott az új híd felett: „Az egri lánchíd célszerűtlennek bizonyulván be, most haza toloncoztatik s helyébe a régi kőhíd visszaállíttatik.”

A vashidat 1944 végén német katonák rombolták le, majd újabb három éves ideiglenes megoldás után 1948-ban a mai formájában kőhídként adták át.

A patak és a Dobó téri híd napjainkban egy felhőszakadás után

                                                                                                                 Bartók Béla

Ajánlott olvasmányok:

Füllentő, 1881. (II.) február 15. (4. sz.)

Hidak Heves megyében, Eger, 1998.

Gárdonyi József: Az élő Gárdonyi. Dante, Budapest, 1934, I. k.

Egy norvég építőmester Magyarországon (2020.máj.29.)

B. Papp Györgyi: Árvíz Egerben – 1878. augusztus 30-31. In: Agria 34. Eger, 1998. 203-213.

 "Egyszerre villanás vakított el, amelyet rögtön egy másik követett. A kert árnyai eltűntek. A tárgyakat nem lehetett megkülönböztetni egymástól." Az évfordulóhoz közeledve a második világháború befejezéséről, a Hirosimára és Nagaszakira ledobott atombombákról emlékezik meg Kozári József bejegyzése. 

Az előzmények

 A Németország felett aratott győzelem, az európai háború befejezésének idejére Japán helyzete is katasztrofálissá vált. A csendes-óceáni amerikai flotta repülőgépei, hadihajói és tengeralattjárói oly mértékben megtizedelték a felkelő nap hadi és kereskedelmi flottáját, hogy azt az ipar már nem volt képes pótolni. De nemcsak hadi- és kereskedelmi hajókban, valamint repülőgépekben mutatkozott hiány, hanem nyersanyagokban, üzemanyagban és élelmiszerekben is. A tengeri szállítás az amerikai légifölény következtében Japán számára csaknem lehetetlenné vált, Iwo Jima, majd Okinawa szigetének amerikai kézre kerülésével pedig lehetségessé vált a Japán elleni invázió előkészítése is. Az USA hadvezetése ki is tűzte az invázió időpontját 1945 novemberére, és bár a japán hadigépezet legnagyobb része elpusztult, az amerikaiak tisztában voltak vele, hogy rettenetes árat kell majd fizetniük a Japán szigeteken való partraszállásért. Jól emlékeztek ugyanis arra, hogy az Iwo Jimán partraszálló amerikai erők 75 %-os veszteséget szenvedtek.

Joe Rosenthal ikonikus képén 1945. február 23-án amerikai katonák kitűzik az amerikai lobogót Iwo Jimán

A közeli vereséggel a japán politikusok nagyobbik része tisztában volt, a katonák azonban hallani sem akartak megadásról. Mindenesetre tárgyalásokat kezdeményeztek a Szovjetunióval, reménykedve abban, hogy talán sikerül valamiféle kompromisszumos békét elérniük. Sztálin azonban elhárította a japán közeledést, sőt az 1941-ben kötött szovjet--japán semlegességi egyezményt is felmondta, a japánok mégis reménykedtek, hogy szovjet közvetítéssel sikerül elkerülniük a megadást. Reményük alapja talán az lehetett, hogy a potsdami konferencia deklarációján, amelyben Japánt fegyverletételre szólították fel, nem szerepelt a Szovjetunió aláírása. Japán nem is válaszolt a potsdami felhívásra, mindössze Szuzuki miniszterelnök jelentette ki, hogy "a kormány nem tulajdonít neki nagy fontosságot, nem veszünk róla tudomást. Megmaradunk elhatározásunk mellett, hogy folytatjuk a háborút a győzelmes befejezésig". A japán sajtó pedig "abszurdnak" és "önteltnek" minősítette a potsdami deklarációt. Mindezekből az következett az amerikai hadvezetés számára, hogy a még mindig négymilliós japán hadsereget fegyverrel kell térdre kényszeríteni. Ez pedig az amerikai stratégák számításai szerint egymillió amerikai halott és sebesült árán volt elérhető. Talán ez az iszonyú szám érlelte meg Truman elnök döntését - természetesen több más, politikai érv mellett - az új fegyver, az atombomba bevetéséről.

Franklin D. Roosevelt, az USA 32. elnöke (1933-1945)

Az atombombát előállító kísérletek Einsteinnek Roosevelthez írt 1939. augusztus 2-án kelt levelét követően indultak meg. A tudós arra hívta fel az elnök figyelmét, hogy Fermi és Szilárd Leó kutatásai révén az atombomba előállítása lehetségessé válik, és kérte az amerikai kormányt, hogy támogassa az atombomba előállításának tervét - hiszen Németországban is folynak ilyen kutatások -, mert az új fegyver birtokában, annak pusztító erejét egy lakatlan szigeten demonstrálva a fasiszta hatalmakat kapitulációra lehetne kényszeríteni. Roosevelt több milliárd dollárt bocsátott a tudósok rendelkezésére, és megkezdődött a versenyfutás a német és az amerikai kutatók között az atombomba előállításának elsőbbségéért. Míg azonban az Amerikában a Manhattan fedőnevet viselő atomprogramon dolgozó kutatóknak minden szükséges eszköz a rendelkezésükre állt, addig angol kommandóegységek norvég partizánok segítségével megsemmisítették a norvég nehézvízkészletet, amire a németeknek nélkülözhetetlen szükségük lett volna a bomba előállításához. Az amerikai atomkísérletek gyorsan haladtak előre, bár a Stimson hadügyminiszter által előírt 1945. április 1-i határidőt nem tudták valóra váltani. A kísérletekkel egy időben megindult a vita az új bomba felhasználásának mikéntjéről.

Két bizottság is foglalkozott a kérdéssel. Az egyikben Stimson hadügy- és Byrnes külügyminiszter mellett Fermi és Oppenheimer, valamint más neves fizikusok, egyetemek jeles képviselői, valamint az üzleti világ reprezentánsai foglaltak helyet, a másik bizottság - melynek a bomba szociális és politikai következményeit kellett megvizsgálnia -, zömében tudósokból állt. A két bizottság gyökeresen ellentétes álláspontot alakított ki. A politikusok arra a következtetésre jutottak, hogy "1. A bombát mielőbb be kell vetni Japán ellen. 2. Kétféle célpontot lehet felhasználni: katonai berendezések és létesítmények ellen, vagy lakott területek és kényesebb épületek közelében. 3. Az atombombát a fegyver mibenlétének előzetes közlése nélkül kell bevetni." A bomba bevetését az amerikai emberveszteségek elkerülésével indokolták.

A tudósok bizottsága egészen más álláspontra helyezkedett: "Az atombomba váratlan bevetéséből adódó katonai előnyök, és az általa megkímélt emberéletek eltörpülnek a rémület és a gyűlölet hullámai mellett, amelyek végigsöpörnek majd az egész világon. Ha az Egyesült Államok lesz az első hatalom, amely beveti ezt az emberiség válogatás nélküli elpusztítására szolgáló új eszközt, kihívja maga ellen az egész világ közvéleményét, meggyorsítja a fegyverkezést, és előre elvágja annak a lehetőségét, hogy ezt a fegyvert a jövőben nemzetközi egyezmény útján lehessen ellenőrizni." A tudósok Einstein korábbi javaslatát támogatták, vagyis azt, hogy mutassák be a bomba hatását egy lakatlan szigeten. Végül a katonák véleménye kerekedett felül, és kétségtelen, hogy a háború gyors befejezéséről, az egymillió amerikai katona életének megkíméléséről szóló érveket nem lehetett figyelmen kívül hagyni. Az is tény viszont, hogy a politikusoknak más céljaik voltak a bomba bevetésével. Nevezetesen az amerikai "csodafegyver" bevetésével kívánták a világ tudomására hozni, hogy az erőviszonyok megváltoztak, az USA a világ "szuperhatalma" lett.

Harry S. Truman amerikai elnök (1945-1953)

A vég

Az atombomba ledobásának technikai feltételeit Stimson hadügyminiszternek kellett kidolgoznia. Ő hamarabb tért haza a potsdami konferenciáról, és intézkedései nyomán július 24-én az amerikai légierők főparancsnoka utasítást adott a 20. amerikai légiflottának, készüljön fel Hirosima, Nagaszaki, Kokura vagy Nagoya bombázására egy augusztus 3. utáni időpontban. Ez a parancs természetesen csak az előkészületekre vonatkozott. A különleges bomba bevetéséről szóló parancsot csak az elnök és a hadügyminiszter adhatta ki. Július 27-én az Indianapolis amerikai cirkáló a legnagyobb titokban a Mariana-szigetcsoporthoz tartozó Tinian-szigetre szállította az atombomba összeszereléséhez szükséges anyagot. A titoktartás oly mérvű volt, hogy amikor a hazatérőben lévő Indianapolist egy japán tengeralattjáró megtorpedózta több napig sorsára hagyták a vízben hányódó legénységet. Az elkészült két bomba - a Manhattan terv eredményeképpen két atombomba készült el 1945 augusztusára, melyeknek nevet is adtak, a "Little Boy" és a "Fat Man" - legfontosabb tartozékát, az urániumot és a plutóniumot két páncélozott repülőgép vitte Tinianra.

Augusztus 5-én eligazításra hívták az 509-es összevont repülőcsoport 82-es lajstromjelű gépének, az Enola Gaynek a személyzetét, akik Tinian North Field repülőterén állomásoztak. A legénység ekkor tudta meg, hogy ők fogják ledobni az első atombombát Japánra. Arról is tájékoztatást kaptak, hogy a "Little Boy"-nak nevezett 4050 kg-os urániumbomba 20.000 tonna hagyományos robbanóanyaggal, vagyis 4000 B-29-es szupererőd teljes bombaterhével egyenértékű. A feladat fontosságára való tekintettel a gépet maga a repülőcsoport parancsnoka Paul Tibbets ezredes fogja vezetni. Lewis a gép addigi parancsnoka a másodpilóta feladatait látja majd el.

Az Enola Gay augusztus 6-án hajnalban 2.45-kor startolt Sweeney őrnagy és Marquardt százados B-29-eseinek kíséretében. A legénységnek a cél fölé érkezésig még sok tennivalója volt, hiszen a "Little Boy" gyújtószerkezetét biztonsági okokból csak a start után szerelték össze.  Augusztus 6-án hétfőn reggel 7 óra 9 perckor Hirosimában felszólaltak a légiriadót jelző szirénák. De csak egy magányos B-29-es jelent meg a város fölött. Claude Eatherly őrnagy gépe végzett meteorológiai megfigyelést. Konstatálta, hogy a sűrű felhőtakaró gyűrűjében egy 20 kilométeres körzetben éppen Hirosima fölött tiszta az égbolt. "A felhőzet minden magasságban kisebb három tizednél. Bombázza az első célpontot" -- küldte jelentését az Enola Gaynak. Ezzel Hirosima sorsa megpecsételődött. 8.14-kor a város fölé érkezett a Tibbets vezette kötelék. 8 óra 14 perc 15 másodperckor kinyíltak az Enola Gay bombaterének fedelei, és a "Little Boy" zuhanni kezdett ejtőernyőjén. Negyvenhét másodperc múlva elszabadult a pokol.

A Hirosima és Nagaszaki feletti robbanások

Lehetetlen leírni, mi játszódott le Hirosimában a robbanás után. A túlélők elbeszéléseiből a következő kép tárul elénk: "Egyszerre villanás vakított el, amelyet rögtön egy másik követett. A kert árnyai eltűntek. A tárgyakat nem lehetett megkülönböztetni egymástól. Azonnal felugrottam, hogy meneküljek, de utamat romok és leszakadt gerendák zárták el. Rendkívül gyengének éreztem magam, és meg kellett állnom, hogy lélegzetet vegyek. Legnagyobb meglepetésemre azt vettem észre, hogy teljesen meztelen vagyok." A villanás egy tized másodpercig tartott. Majd láthatatlan hullámokban elviselhetetlen hőség zúdult a városra, gigászi tölcsért alkotva, amelynek a csúcsa 50-60 méter magasságban volt, kerülete pedig 1200 métert ölelt át. Jóformán senki sem észlelte a robbanás hangját, olyan fülsiketítő volt. A hőségtölcsér belsejében minden felszívódott: ember és tárgyak egyaránt. Önmaga körül forogva, körös-körül borzasztó nyomást szabadított fel. A pusztítás szélvihara, amely csaknem minden épületet romba döntött, és földhöz vágta az embereket, rövid ideig tartott. Rögtön ezután megfékezhetetlen tűz csapott ki a romokból. A villanás, a csattanás, a tűz után ólomszínű eső következett, amely néhány percig hullott a talajra. De nem oltotta el a tüzet, hanem a földön elpárologva minden cseppjével az atomhalált terjesztette. Az eső megszűnte után elkezdődött azoknak a haláltusája, akik még életben maradtak. Nem volt olyan utca, melyet ne fedtek volna be teljesen az elégett hullák. A halottak borzalmas bűzt terjesztettek a romok felett.

Nagaszaki atomrobbantás centrumában épült emlékmű

Az Enola Gay hatalmas kört írt le a célterület fölött. A gépen ülők szeme elől a várost füsttenger takarta el, amely szédületes sebességgel emelkedett a sztratoszféra felé. Magasan az égbolton baljósan gomolygott az atomgomba. A megfigyelő a következő lakonikus mondatot jegyezte naplójába: "good results", "jó eredmények". Augusztus 5-én késő este Truman elnök is kézhez vette az első atombombázásról szóló jelentést: "Az eredmény minden tekintetben jó, a hatás nagyobb a vártnál." Augusztus 9-én Sweeney őrnagy parancsnoksága alatt a Great Artist nevű B-29-es ledobta Nagaszakira a "Fat Man" nevű plutóniumbombát, aminek a pusztító ereje a hirosimait is meghaladta 15 százalékkal. Azért Nagaszakira, mert az elsődleges célpont, Kokura felhőben volt. Augusztus 15-én a Hirohito császár bejelentette: Japán leteszi a fegyvert. A japán szigetek elleni invázió elmaradt. Két hamuvá lett város, másodpercek alatt több mint, százezer halott, és még több lassú kínhalálra ítélt jelezte: az emberiség az atomkorszakba lépett.

                                                                                                                Kozári József

1741. június 25-én koronázták Pozsonyban magyar uralkodóvá Mária Teréziát, ami azért is figyelemre méltó esemény, mert ott volt Erdődy Gábor tényleges egri püspök, Barkóczy Ferenc címzetes egri püspök és egy Eszterházy Károly nevű pozsonyi diák. A 280 évvel ezelőtti fényes ünnepség egri vonatkozásait és emlékeit az 1768-ban elkészült festménysorozat segítségével Bartók Béla gyűjtötte össze.

 Mária Terézia kardvágása a pozsonyi királydombon

Az 1740-ben trónra került Mária Terézia főhercegnőre súlyos helyzet várt. A garanciák, amelyekkel apja, Habsburg III. Károly magyar király lánya örökösödési jogát biztosítani szerette volna, gyengének bizonyultak. A bajor választófejedelem mint rokon igényt tartott a Habsburg-birtokok egy részére, II. Frigyes porosz király hadserege betört Sziléziába és hónapok alatt elfoglalta a tartomány nagy részét. Kitört az osztrák örökösödési háború. Mária Terézia több kisebb-nagyobb európai uralkodóval kötött poroszellenes megállapodást de kevés eredménnyel. Ilyen előzmények után kezdődött 1741. május 14-én Pozsonyban a magyar koronázó országgyűlés.

Az új viszonyok miatt a magyar rendek új követelésekkel álltak elő, nagyobb beleszólást kértek a közös ügyekbe és a teljhatalmat a magyarországi kérdésekben. Mária Terézia június 20-án érkezett Pozsonyba magyar ruhában, másnap szólt először latin nyelven a magyar követekhez majd négy nap múlva június 25-én rendben lezajlott a koronázás.

Mária Terézia koronázása a pozsonyi Szent Márton templomban

A királynő magyar szabású ruhájában hatlovas hintóval érkezett a pozsonyi Szent Márton templomba, előtte a tartományok zászlóit magyar főurak vitték, a koronát pedig ünnepélyes szentmise keretében az esztergomi érsek tette a fejére. A misét azonban az öreg és beteges érsek helyett Erdődy Gábor egri püspök végezte. A fenti festményen nádor mögött háttal áll Erdődy, a szertartáskönyvet és a körmeneti keresztet pedig mellette látható segédpüspöke, Barkóczy Ferenc fogja.

Erdődy Gábor 1684-ben született Pozsonyban, 1706-ban szentelték pappá, és 1715-ben már egri püspök volt. Bátyja, László 1736-ig nyitrai püspök volt, ő pedig rendszeresen misézett a Habsburg család udvari kápolnájában. 1741-ben 57 évesen ő mutatta be a koronázási szentmisét, másik bátyja, György pedig mint a bécsi magyar kamara elnöke a koronázási menetben lovagolt.

Erdődy Gábor Antal 1715-1744 között volt egri püspök

A szertartás után a királynő fején a koronával fényes kíséretével a hagyományos körútra indult. Az egyik festmény szerint megállt a Fő téren, előtte Barkóczy viszi a keresztet, őt követi Patatich Gábor kalocsai érsek és Erdődy, aki éppen visszafordul a királynőhöz.

A királynő és kísérete a Fő téren

Barkóczy Ferenc 1710-ben született Tavarnán, Zemplén megyében, 1733-ban szentelték pappá, majd gyorsan emelkedett az egyházi ranglétrán. A koronázáskor előtt 31 évesen már címzetes püspök volt, és még abban az évben királyi titkos tanácsossá nevezték ki, majd 1744-től ő lett Erdődy püspök utóda Egerben. A koronázáskor végig ő vitte a hosszú körmeneti keresztet (latinul crux processionalis). Az ő arcképe tűnik a leghitelesebbnek.

Ezután Mária Terézia a ferencesek templomában aranysarkantyús vitézeket avatott fel. A jobb felső sarokban a püspökök csoportjában ott ült Erdődy és Barkóczy, a királynőtől balra kék dolmányban kivont karddal idősebb Eszterházy Ferenc, Károly apja, és ott volt ifjabb Ferenc, a bátyja, az ifjú Károly pedig alul az avatásra várók között. Ifjabb Eszterházy Ferenc később főkancellárként rendelte meg ezt a festménysorozatot.

Aranysarkantyús vitézek avatása a ferences templomban

Eszterházy Károly 1725-ben született Pozsonyban, 1741-ben fejezte be gimnáziumi tanulmányait szülővárosában és 16 éves legényként abban az évben lépett papi pályára, majd kezdte el Nagyszombatban a teológiai tanulmányait. Ő 1761-ben követte Barkóczyt az egri püspöki székben.

Meglepő, hogy az egyik korabeli metszeten az ifjú Eszterházy Károly gróf neve - az Ex Magnatibus (Mágnások közül) névsorban - a frissen felavatott aranysarkantyús lovagok között szerepel. Az aranysarkantyús lovag a magyar királykoronázások után I. István kardjának érintésével felavatott vitézek megnevezése és rangja volt. A testület nem volt valódi lovagrend, a lovaggá ütött férfiak csak személyes nemesi címet kaptak, de joguk volt a szertartás során a csizmájukra felcsatolt valódi aranysarkantyút viselni.

Eszterházy Károly neve a kép alatti hetedik sorban (Dnus Comes Carolus Esterhaszy)

A krónikások szerint amerre a királynő elhaladt városszerte a Vivat és a Vivat domina rex noster! – Éljen a mi királyasszonyunk! – kiáltás kísérte mindenfelé.  Ezután a koronázási menet a vásártérre vonult, ahol Mária Terézia az irgalmas rendi szerzetesek temploma előtt nyilvánosan esküdött fel Magyarország alkotmányára. Az emelvényen balra ül az esztergomi érsek, Barkóczy a kereszttel és a kalocsai érsek.

Mária Terézia esküt tesz Magyarország törvényeinek megtartására

A következő helyszínen, a koronázási dombnál Mária Terézia kiszállt hintójából, felült fekete lovára, fellovagolt a dombra, ahol kardjával négy vágást tett a négy égtáj felé. A domb alján várakozók között is megtaláljuk a bajuszos kalocsai érseket, a keresztvivő Barkóczy és a Patatichra hasonlító Erdődy püspököket.

Patatich érsek, Barkóczy segédpüspök és Erdődy püspök a kardvágást néző csoportban

Franz Messmer udvari festő és segédjei 1768-ra fejezték be a hat képből álló sorozatot, amelynek az arcképeit Messmer festette, bár 26 évvel a koronázás után már nehéz lehetett rekonstruálni a pontos részleteket. Erdődy püspök 1744-ben elhunyt, Barkóczy esztergomi érsek volt, Eszterházy Károly pedig 1762-től Egerben kormányzott püspökként. Bátyja, Ferenc viszont magyar főkancellárként meg akarta örökíteni a koronázást.

Mária Terézia a koronázáson magyaros díszruhát viselt, amely a kora újkori magyarországi főúri női viselet részeiből állt. Ennek a 280 éves ruhának egy részéből pluviale azaz vecsernyepalást lett és ma is látható az Egri Érseki Palota állandó kiállításán. Az eredetileg eső (latinul pluvia) ellen védő a hátat és vállat takaró köntöst néhány keresztény felekezetnél a szertartást végző személy viseli alkalmi és ünnepi szertartásokon mint pl. vesperásokon, ájtatosságokon, körmeneteken vagy temetéseken. A katolikusoknál vesperás nevű esti közös templomi ima népi neve volt a vecsernye, ami a köpenynek nevet adott.

Erdődy Gábor püspök Egerben látható pluvialéja

A látványos ünnepség után komoly és feszült tárgyalások kezdődtek a magyar rendek képviselői és az udvar valamint Mária Terézia között a háborús veszély elhárítása céljából. Ennek hatására került sor 1741. szeptember 11-én az országgyűlésen, hogy a magyar nemesek életüket és vérüket ajánlották fel a királynőért és a birodalomért, de az már egy másik történet.

                                                                                                               Bartók Béla

Mária Terézia kardvágásának bemutatása egy pozsonyi hagyományőrző fesztiválon

https://www.visitbratislava.com/coronation2020/

Ajánlott olvasmányok:

Serfőző Szabolcs: Mária Terézia pozsonyi koronázásának képei, Rubicon, 2017. 1-2.sz. 48-71.

Serfőző Szabolcs: Mária Terézia koronázási díszruhájának metamorfózisa, Magyar Múzeumok, 2020.02.04.

Serfőző Szabolcs: Mária Terézia magyarországi egyházi adományai. In Második Mária. Mária Terézia a régi magyarországi kegyességben. Szerk. Maczák Ibolya, Budapest, 2019. 89-108.

Varga Benedek: A kontinuitás szimbolikus konstrukciói Mária Terézia koronázási ünnepségén, Metszetek, 2014. 1. sz. 117-130.

Marczali Henrik: Magyarország története a szatmári békétől a bécsi congressussig 1711-1814, 2. könyv Mária Terézia uralkodása, I. A női örökösödés megvédése. In A magyar nemzet története, VIII. k. Szerk. Szilágyi Sándor. Budapest, 1898.

Mata Hari neve a titokzatos, egzotikus szépség és a kémkedés szinonímája lett nem sokkal a híres-hírhedt táncosnő halála után. A valóság vajon sokkal prózaibb a a titokzatos legendáknál? Ki volt az a nő, aki felforgatta a 20. század elejének Párizsát? Kozári József foglalja össze minden idők legismertebb kémnőjének életútját, még ha minden titokról nem is lebbenti fel a fátylat. 

"Ez lehetetlen!"- sikoltott fel a halálsápadt elegáns hölgy az ítélet hallatán, és ájultan rogyott a vádlottak padjára. Mindez 1917. július 25-én történt a párizsi katonai bíróság tárgyalótermében, ahol az ítélethozatalra visszavonult bírák mintegy 10 perces tanácskozás után kémkedés vádjával bűnösnek találták és golyó általi halálra ítélték Margaretha Gertrudia MacLeodot, leánykori nevén Zellét, a kor leghíresebb táncosnőjét. A fegyőrök karjaiban aléltan heverő szánalomra méltó halálraítélt nemrégen még a nyugat-európai fővárosok előkelő társaságainak ünnepelt csillaga volt, akinek kegyeiért csillagászati összegeket fizettek a társaságában nemcsak a táncművészet élvezetének hódoló, kissé korosodó, de igen tehetős urak. A kémnő azóta legendává vált, bár a Margarethe Zelle név a mai olvasóknak nem sokat mond. Nem is mondhat, hiszen Zelle kisasszony, vagy Mrs. MacLeod Mata Hari néven hódította meg a világot.

A sejtelmes Mata Hari, vagyis a Hajnal Szeme 1905 május 13-án a Museé Guimet, a párizsi keleti múzeum megnyitóján lépett a nagyközönség elé, ahol - a meghívó tanúsága szerint - jávai rituális táncokat mutatott be. A magát a természet féktelen erejét megtestesítő Síva főisten papnőjének mondó ébenfekete hajú, magas, karcsú tünemény erotikus táncával megbűvölte a párizsiakat. Főleg a férfiakat, hiszen a testről a tánc közben lehullott minden ruha. Abban az időben, amikor az amerikai cenzorok még Walt Disney Miki egerére is nadrágot rajzoltattak, az ilyen táncok igazán nem voltak szokványosak. Nem csoda tehát, hogy rövidesen egész Európa a lábai előtt hevert. Eddig a legenda, amelynek része még, hogy a Hajnal Szeme anyja, egy kelet-indiai templomi táncosnő halálának pillanatában született, és hogy benne testesedik meg a jávai papnők minden tudása.

A valóság persze egy kicsit prózaibb, bár itt is találkozhatunk legendába illő fordulatokkal, illetve balladai homállyal. Már Zelle kisasszony születési évét sem tudjuk pontosan. Egyesek szerint 1876-ban, mások szerint viszont 1880-ban született. Hogy hol? Nos, ebben is megoszlanak a vélemények. Vannak akik Jáva szigetéről származtatják, ahol apja holland ültetvényes volt, míg mások a hollandiai Leeuwarden városka szülöttének tudják, ahol Adam Zelle kereskedő leányaként látta meg a napvilágot. Ami biztos, hogy 19 éves korában házasságot kötött Campbell MacLeod kapitánnyal, akit követett gyarmati állomáshelyére, Jáva szigetére. Itt tanulta a keleti táncokat. A házasságból két gyermek, egy kisfiú és egy kislány született. A kisfiú rövidesen rejtélyes körülmények között meghalt. Talán a család egyik szolgája mérgezte meg, mert MacLeod kapitány rosszul bánt vele. Az elkeseredett anya férje pisztolyával agyonlőtte a vétkesnek tartott szolgát. Az ebből fakadó botrány miatt a kapitányt elbocsátották a hadseregből. A család Amszterdamba költözött, ahol anyagi tartalékai rövidesen kimerültek. Az esemény, valamint a gyarmati szolgálat és éghajlat által megviselt egészségű MacLeod még a korábbinál is sokkal többet ivott, rendszeresen csalta és verte a feleségét, sőt egyesek szerint prostitúcióra is kényszerítette, és az így szerzett pénzt ismét csak elitta. 1902-ben a család felbomlott. Az megint nem egyértelmű, hogy ki hagyta ott a másikat, de egy biztos, ha MacLeod asszony otthagyta a férjét arra minden oka megvolt. 1903-ban hivatalosan is kimondták a válást. Közben az asszony Párizsba költözött, és rövidesen megszületett a sejtelmes Mata Hari, akiről a párizsi lapok áradozó kritikákat közöltek, majd Párizs után sorra hódította meg Monté Carlo, Berlin, Bécs, Milánó, Madrid színpadait.

1914-ben éppen Berlinben szerepelt, amikor kitört a háború. Innen Hollandiába ment, majd ismét Párizsba. Sokak szerint ekkor már a német hírszerzés ügynöke volt. Hogy ki szervezte be, ez megint homályba vész. Vannak akik tudni vélik, hogy Wilhelm Canaris nyerte meg az ügynek, aki a híres sztriptíztáncosnő ágyában is megfordult. Canaris erről soha nem beszélt. Mások azt állítják, hogy a hollandiai német konzul ajánlott fel az anyagilag megszorult táncosnőnek 20.000 márkát hírszerzés fejében, de akad aki azt állítja, hogy Montessac márki, a német vezérkar III. B osztályának ügynöke. Az angol Inteligence Service is felfigyelt a táncosnőre, ellenőrizték, de semmi kompromittálót nem találtak. Mata Hari ismét fellépett Párizsban, ismét ünnepelték, majd hirtelen elhatározással ápolónőnek jelentkezett a frontra. A megfelelő kiképzés után beosztást kapott egy katonai kórházban. A hazafias felbuzdulás értékéből egyesek szemében levon valamit az a tény, hogy a kórház az egyik épülő francia hadi repülőtér szomszédságában volt, Mata Hari pedig gyakran megfordult a francia repülőtisztek társaságában. Most már a francia titkosszolgálat is figyelte. La Doux kapitány a Deuxiemme Bureau, a francia hírszerzés egyik főnöke maga elé kérette, és kémkedéssel vádolta, majd az ártatlanságát bizonygató Mata Harinak felajánlotta, hogy legyen a francia hírszerzés ügynöke, különben kiutasítják Franciaországból. Mata Hari vállalta a megbízást. Állítólag azért, mert nem akart megválni akkori szerelmétől, egy orosz pilótatiszttől, akit a vyttel-i kórházban sebesültként ápolt. Mindenesetre Mata Hari tevékenységének köszönhető, hogy a francia flottának sikerült két német tengeralattjárót elsüllyesztenie a Földközi tengeren. Továbbra is sokat utazott. Madridban gyakran megfordult, többnyire német tengerésztisztek társaságában. Nyilván innen származott a franciáknak továbbadott információ.

Közben a franciák lázasan kutattak egy H-21 fedőnevű német ügynök után. Az Eiffel toronyban lévő rádióállomásuk fogott és megfejtett egy rejtjeles üzenetet, amely arról szólt, hogy a H-21-es ügynöknek ne fizessenek annyit a rutininformációiért, ugyanakkor utasították a címzettet, hogy a hölgynek adjanak egy 5000 frankról szóló csekket, amelyet Párizsban válthat be. Ez a távirat volt az alapja Mata Hari letartóztatásának. Amint visszatért Madridból őrizetbe vették. A Hotel Plaza Athéné elegáns lakosztályában tartott házkutatáson megtalálták az 5000 frankos csekket, és egy tubust "láthatatlan tintával". A csekkről Mata Hari elismerte, hogy a madridi német attasétől kapta, de nem hírszerző tevékenységért. A tubusról pedig kiderült, hogy fogamzásgátló. Ennek ellenére a Saint-Lazare börtön 123-as cellájának lakója lett.

A kihallgatások több hónapon keresztül tartottak. Mata Hari végig kitartott ártatlansága mellett. Valóban ártatlan volt, vagy befolyásos barátaiban bízott? Ki tudja. Mindenesetre közvetlen terhelő bizonyítékot nem tudtak felhozni ellene. Hogy 30.000 márkát kapott a német külügyminisztertől? Természetesen. "Szeretőim megfizettek, sohasem kínáltak ennél kevesebbet" - mondta. Hogy Hollandiába diplomáciai futárpostával küldött leveleket? Így igaz, de hát nem írhat Hollandiában élő rokonainak, ha még a kislánya is ott él? Hogy csapatmozgásokat figyelt meg?  Németországban, Olaszországban és Franciaországban is, de mindig valamelyik hódolójának a vendégeként került oda. Ugyanakkor semmiféle tény nem bizonyítja, hogy információkat szolgáltatott ki a németeknek. A tárgyaláson a francia Deuxieme Bureaunak végzett kémtevékenységre, a Franciaországnak szerzett információkra, a két elsüllyesztett német tengeralattjáróra is hivatkozott, de ezt is ellene fordították. Az ügyész kijelentette, hogy ezeket az információkat csak a német hírszerző szolgálattól tudhatta meg, tehát ez is azt bizonyítja, hogy kapcsolatban volt a német vezérkar III. B részlegével. Bármilyen gyenge lábakon állt is a vád, az ítélet halálra szólt. A francia vezérkarnak bűnbak kellett az elhúzódó háborúért, a frontokon elszenvedett kudarcokért. Mata Hari védőjének fellebbezését elutasították. Kegyelmi kérvényét úgyszintén.

1917. október 15-én hajnali 5 órakor indult a vicenness-i lőtérre a kivégzőosztag elé. Emberfeletti önfegyelmet tanúsított. Hideg méltósággal állt a puskacsövek elé a kivégzőcölöphöz. A tiszt jelére öt lövés dördült, de csak egy találta el. Az viszont a szívébe hatolt és azonnal megölte. Hogy a lövés pillanatában feltépte volna ruháját, és meztelen testét mutatta volna a kivégzőosztag katonáinak, az örök titok maradt. Csakúgy, mint Mata Hari életének sok-sok rejtélye.

                                                                                                                  Kozári József