Az antik világ mágikus hagyományait számos lelet örökíti meg az utókor számára, ezek közül Anna Perenna istennő Rómában feltárt szentélye nyújtja talán a legizgalmasabb és leggazdagabb leletanyagot, amelyet most Bajnok Dániel mutat be. Blogunk ezúttal messzire tekint a múltba, de nevéhez méltón megmarad a kútnál…
1999 októberében Marina Piranomonte olasz régész leletmentő ásatásra érkezett Parioliba, a mai Róma északi részén, az ókori városfalakon kívül fekvő Piazza Euclide-re, ahol mélygarázs építése közben antik romokra bukkantak a felszín alatt nagyjából hat méterrel. A falmaradványokba épített feliratokból csakhamar sikerült kiderítenie, hogy a romok egy barlangszentélyhez tartoznak, amelyet Anna Perenna nimfáinak szenteltek.
Anna Perenna szentélyének maradványai
Anna Perenna ősi római istenség, akinek kultuszát számos más írott forrásból ismerték már (Ovidius, Macrobius, stb.). Neve az évek körforgására utal (annus = év), ünnepét ezért a régi római naptár szerinti újév napján, március idusán (15-én) tartották, és a hiedelem szerint ahány pohár bort meg tudott inni valaki e napon, annyi évig élt még. Nem csoda, hogy az újév napja borozással, énekléssel és szerelmeskedéssel telt az istennő szent ligetében és barlangjában. Azt azonban nem említették a források, hogy Anna Perenna szentélye a késő császárkori mágikus szertartások egyik legfontosabb központjává vált, ahol mindenféle emberi nyomorúságra és krízisre megoldást kínáltak a szakavatott varázslók. Mindez csak akkor derült ki, amikor Piranomonte és csapata feltárta a szentély négyszögletű medencévé kiépített kútját.
Anna Perenna kútjának leletei: pénzérmék, olajmécsesek, fenyőtobozok
A benne talált mellékletek alapján a kutat csaknem egy teljes évezredig használhatták a Kr. e. 4. századtól a Kr. u. 6. század elejéig. A kútmedence hátsó víztározójának agyagos üledéke tökéletes környezetet biztosított a benne rejtőző tárgyak megmaradásához. A leletek egy része egészen ártalmatlannak mondható: előkerült például összesen 524 darab pénzérme, amelyek közül a legkorábbi darabok Augustus-koriak, a legkésőbbiek pedig a pogány kultuszokat betiltó Nagy Theodosius (379–395) idejére datálhatók. A pénzérmék kútba dobásának szerencsét hozó szokását persze az ókoriak is ugyanúgy ismerték, mint manapság, de találtak ugyanitt hét fenyőtobozt és számos tojáshéjat, amelyek a termékenység szimbólumai voltak. Mivel nincs fenyves a közelben, ezek sem véletlenül estek a kút vizébe. Előkerült továbbá 74 darab olajmécses is, amelyek közül 54 vadonatúj állapotú volt, a kanócuk sosem égett, viszont olajjal voltak átitatva. Ezek többsége a Kr. u. 4. századra keltezhető, és akad köztük egyértelmű keresztény hatást tükröző példány is.
A forrásban talált egyik olajmécses Krisztus-monogrammal (lelt. sz. 445057)
Szerte a görög-római világban találtak isteneknek vagy nimfáknak felajánlott mécseseket kutakba, patakokba, folyóvizekbe rejtve, így feltehető, hogy ezek a darabok Anna Perennának és kísérőinek elhelyezett fogadalmi ajándékok voltak. Azonban e mécsesek nemcsak az ünnepélyes (és nyilvános) vallási szertartások kellékei lehettek, hanem mágikus rítusok keretében is elrejtették azokat a kút medencéjébe. A kényszerítő varázslatokhoz használt mécsesek készítéséről és alkalmazásáról ugyanis beszámol számos egyiptomi papiruszon fennmaradt mágikus receptkönyv; Az aranyszamár című, közismert ókori regény íróját, Apuleiust pedig azzal vádolták meg, hogy olajmécsest is felhasználva mondott bűbájt egy fiúra. De az Anna Perenna-forrás leletei esetében közvetlenül is igazolható a mágikus felhasználás, hat olajmécsesben ugyanis ólomból készült, összehajtogatott átoktáblákat, ún. defixiókat találtak.
Mécsesek és a bennük talált, összehajtogatott ólomlemezek
Defixiókból azonban nem csak ez a hat került elő, mert a kút mélyén további húszat találtak, és szövegüket nagyrészt a német filológus, Jürgen Blänsdorf olvasta ki – már amennyire ez lehetséges volt. Számos esetben ugyanis a táblák olyan mértékben roncsolódtak, hogy nem lehetett megállapítani, mi állt egykor rajtuk. Az mindenesetre kiderült, hogy többségüket latin nyelven, a Kr. u. 3–5. századra jellemző kurzív írásmóddal írták. Egy részük szerelmi kényszerítő varázslat, más részük különféle ellenfelekre irányuló átok: van köztük bíró, pék, sőt tolvaj is. Az egyik legjobb állapotban fennmaradt, jóllehet igen apró (7 x 7,5 cm-es) példány ráadásul nemcsak latin átokszöveget, de rajzokat és emberi nyelven értelmezhetetlen, karikákban végződő varázsjeleket (ún. charaktéreket) is tartalmaz.
Az egyik legjobb állapotú átoktábláról készített rajz (lelt. sz. 475567)
„Szent nimfák! Ezt kérem és követelem az alvilági istenek és hírnökök segítségével a ti nagy erőtöktől: vegyétek el, vegyétek el teljesen Sura szeme világát (akár a jobbat, akár a balt), azét a Suráét, aki átkozott anyaméhből született. Történjen úgy, ahogy kérem és követelem a ti nagy erőtöktől. (rombuszkeretes rajz) Vegyétek el a szeme világát, a jobbat és a balt, hogy ne maradjon meg az ereje Surának, a segédbírónak, aki átkozott anyaméhből született.”
E tábla valószínűleg egy bírósági ügy befolyásolására született, és egy Sura nevű segédbíró (arbiter) ellen irányul. Az átokszöveg azt követeli, hogy a nimfák vakítsák meg az áldozatot, akit feltehetőleg a tábla közepén látható rombuszkeretes rajz ábrázol, amint épp megszületik anyjának átkozott méhéből. A megvakulás motívumát a rombusz két oldalán látható nagy szemű kígyók és a szöveges elemek is alátámasztják: balra fent a „jobbat” (dextru), jobbra fent a „balt” (sinisteru) szó olvasható, lent pedig a blobes és az irilesus varázsigék, amelyek egyiptomi nyelven értelmezve szintén a látáshoz és a beszédhez kapcsolódó szóalakokként fejthetők meg. (Bár a defixio írója ezt nem biztos, hogy tudta.) Látásának elvesztése mindenesetre meggátolhatta Surát segédbírói feladatának teljesítésében, s a cél éppen ez lehetett.
Egymásba illeszkedő, hermetikusan záródó ólomtartályok (lelt. sz. 475539)
De nem csak a kútban talált átoktáblák bizonyítják, hogy Anna Perenna szentélye egykor sötét varázslatok színhelye volt. Marina Piranomonte még ezeknél is különösebb leletekre bukkant a forrás mélyén: 27 darab henger alakú kis tartályra (ebből 24 ólomból, 3 terrakottából készült), amelyek többsége nem csupán hermetikusan le volt zárva, de matrjoska-babaként két másik, kisebb tartályt is rejtett. Hét esetben a legbelső tartályban ember formájú bábu rejtőzött, amelyet viaszból, lisztből, cukorból, vagy más, tejjel kevert növényi anyagokból gyúrtak ki. A bábukat, mint a róluk készített röntgenfelvétel kiderítette, állati csontdarabok köré formázták. Feliratok maradványai találhatók nemcsak a tartályok falán, de a bábukon, sőt olykor magukon a csontdarabokon is. Két csontdarab kiesett a bábuból, és ezeken ugyanaz a három betű olvasható: CAN. Értelmezése bizonytalan, de nem kizárt, hogy a Horatius több versében is felbukkanó hírhedt boszorkány, Canidia nevére utal, aki temetői praktikája során gyapjúból és viaszból készült bábukat is használt.
Két varázsbábu az Anna Perenna-forrásból (lelt. sz. 475542 és 475556)
A változatos anyagokból, de leggyakrabban viaszból készített „vudubábuknak” régi hagyománya volt az ókori világban, számos példányuk ismert Hellászból és Észak-Afrikából egyaránt. Egy British Museumban őrzött, egyiptomi eredetű viaszbaba hasába emberi hajat tömtek, minden bizonnyal a praktika áldozatáét. Ezt a viaszbábut nem csont köré, hanem egy papirusztekercsre formázták. Az Anna Perenna-forrás legbizarrabb bábui közül az egyik egy férfialakot ábrázol, amelynek mindkét lábát letörték, és úgy helyezték bele az ólomtartályba. Egy másik bábut ólomlemezbe csomagoltak és a biztonság kedvéért két szöggel is átszúrtak a lábánál és a hasánál, ráadásul a bábu köré egy kígyót formáztak, amely éppen beleharap áldozata arcába. Ezekben az esetekben maguk a bábuk többet elmondanak a varázslat céljáról, mint bármilyen átokszöveg.
Letört lábú viaszbaba (lelt. sz. 475552)
Ólomlemezbe csomagolt, átszúrt bábu, amelynek arcába kígyó harap (lelt. sz. 475550)
A fentieknél talán kevésbé hátborzongatók, de a kutatóknak igen sok fejtörést okoztak azok a rajzok és feliratok, amelyek hat ólomtartály oldalán láthatók. Mindegyik esetben egy különös, madárfejű démonalakkal találkozunk, amelynek hasán látszólag értelmetlen szöveget adó görög betűk sorakoznak: négy ízben ΙΧΝΟΥ ΧΝΚΘΘΘ, illetve egyszer ΙΧΝΟΠ ΧΝΚΘΘΘ és ΙΧΝΙΧΝ ΚΘΘΘ.
Két ólomtartály rajzolata (lelt. sz. 475539 és 475551)
E rejtvény megoldását az antik varázslás magyar kutatója, Németh György kínálta. Mivel az Anna Perenna-szentély leletanyagában máshol is érzékelhető a Kr. u. 4. században megerősödő kereszténység hatása (a Krisztus-monogrammal díszített mécses mellett az egyik ólomlemez szövegében találkozunk a „Christum nostrum” szókapcsolattal), feltételezése szerint a görög betűk rövidítésként állnak, és Jézus Krisztusra utalnak: „Iészusz Khrisztosz Nazóraiosz Ho Hüiosz (vagy: Ho Paisz), Khrisztosz Nazóraiosz Kai Theosz Theosz Theosz”, magyarul: „Názáreti Jézus Krisztus, A Fiú (vagy: A Gyermek), Názáreti Krisztus És Isten, Isten, Isten”. A Krisztus nevével alkotott közismert antik rövidítések (INRI, IHS, ΙΧΘΥΣ, stb.) megerősítik a fenti elméletet. Elképzelhető, hogy az ólomtartályok feliratainak ismeretlen alkotója varázserőt tulajdonított Jézus nevének, csakhogy a múltnak e sötét kútjánál nem gyógyító amulettként, hanem ártó varázslatok eszközeként használta a Megváltó nevének rövidítését.
Bajnok Dániel
Tájékoztató irodalom:
- Blänsdorf, Jürgen (2010): The Texts from the Fons Annae Perennae. In: Magical Practice in the Latin West, edd. Gordon/Simón, Brill, 214–244.
- Németh, György (2016): Jesus in ancient pagan magic: the Anna Perenna drawings. In: The Wisdom of Thoth: Magical Texts in Ancient Mediterranean Civilisations, edd. Bąkowska-Czerner/Roccati/Świerzowska, Archaeopress, 55–60.
- Piranomonte, Marina (2010): Religion and Magic at Rome: The Fountain of Anna Perenna. In: Magical Practice in the Latin West, edd. Gordon/Simón, Brill, 191–213.
- Piranomonte, Marina (2016): The discovery of the fountain of Anna Perenna and its influence on the study of ancient magic. In: The Wisdom of Thoth: Magical Texts in Ancient Mediterranean Civilisations, edd. Bąkowska-Czerner/Roccati/Świerzowska, Archaeopress, 71–86.
A képek további forrása:
https://www.yumpu.com/en/document/read/16727936/the-daemon-and-the-nymph-abraxas-and-anna-perenna
