"Egyszerre villanás vakított el, amelyet rögtön egy másik követett. A kert árnyai eltűntek. A tárgyakat nem lehetett megkülönböztetni egymástól." Az évfordulóhoz közeledve a második világháború befejezéséről, a Hirosimára és Nagaszakira ledobott atombombákról emlékezik meg Kozári József bejegyzése. 

Az előzmények

 A Németország felett aratott győzelem, az európai háború befejezésének idejére Japán helyzete is katasztrofálissá vált. A csendes-óceáni amerikai flotta repülőgépei, hadihajói és tengeralattjárói oly mértékben megtizedelték a felkelő nap hadi és kereskedelmi flottáját, hogy azt az ipar már nem volt képes pótolni. De nemcsak hadi- és kereskedelmi hajókban, valamint repülőgépekben mutatkozott hiány, hanem nyersanyagokban, üzemanyagban és élelmiszerekben is. A tengeri szállítás az amerikai légifölény következtében Japán számára csaknem lehetetlenné vált, Iwo Jima, majd Okinawa szigetének amerikai kézre kerülésével pedig lehetségessé vált a Japán elleni invázió előkészítése is. Az USA hadvezetése ki is tűzte az invázió időpontját 1945 novemberére, és bár a japán hadigépezet legnagyobb része elpusztult, az amerikaiak tisztában voltak vele, hogy rettenetes árat kell majd fizetniük a Japán szigeteken való partraszállásért. Jól emlékeztek ugyanis arra, hogy az Iwo Jimán partraszálló amerikai erők 75 %-os veszteséget szenvedtek.

Joe Rosenthal ikonikus képén 1945. február 23-án amerikai katonák kitűzik az amerikai lobogót Iwo Jimán

A közeli vereséggel a japán politikusok nagyobbik része tisztában volt, a katonák azonban hallani sem akartak megadásról. Mindenesetre tárgyalásokat kezdeményeztek a Szovjetunióval, reménykedve abban, hogy talán sikerül valamiféle kompromisszumos békét elérniük. Sztálin azonban elhárította a japán közeledést, sőt az 1941-ben kötött szovjet--japán semlegességi egyezményt is felmondta, a japánok mégis reménykedtek, hogy szovjet közvetítéssel sikerül elkerülniük a megadást. Reményük alapja talán az lehetett, hogy a potsdami konferencia deklarációján, amelyben Japánt fegyverletételre szólították fel, nem szerepelt a Szovjetunió aláírása. Japán nem is válaszolt a potsdami felhívásra, mindössze Szuzuki miniszterelnök jelentette ki, hogy "a kormány nem tulajdonít neki nagy fontosságot, nem veszünk róla tudomást. Megmaradunk elhatározásunk mellett, hogy folytatjuk a háborút a győzelmes befejezésig". A japán sajtó pedig "abszurdnak" és "önteltnek" minősítette a potsdami deklarációt. Mindezekből az következett az amerikai hadvezetés számára, hogy a még mindig négymilliós japán hadsereget fegyverrel kell térdre kényszeríteni. Ez pedig az amerikai stratégák számításai szerint egymillió amerikai halott és sebesült árán volt elérhető. Talán ez az iszonyú szám érlelte meg Truman elnök döntését - természetesen több más, politikai érv mellett - az új fegyver, az atombomba bevetéséről.

Franklin D. Roosevelt, az USA 32. elnöke (1933-1945)

Az atombombát előállító kísérletek Einsteinnek Roosevelthez írt 1939. augusztus 2-án kelt levelét követően indultak meg. A tudós arra hívta fel az elnök figyelmét, hogy Fermi és Szilárd Leó kutatásai révén az atombomba előállítása lehetségessé válik, és kérte az amerikai kormányt, hogy támogassa az atombomba előállításának tervét - hiszen Németországban is folynak ilyen kutatások -, mert az új fegyver birtokában, annak pusztító erejét egy lakatlan szigeten demonstrálva a fasiszta hatalmakat kapitulációra lehetne kényszeríteni. Roosevelt több milliárd dollárt bocsátott a tudósok rendelkezésére, és megkezdődött a versenyfutás a német és az amerikai kutatók között az atombomba előállításának elsőbbségéért. Míg azonban az Amerikában a Manhattan fedőnevet viselő atomprogramon dolgozó kutatóknak minden szükséges eszköz a rendelkezésükre állt, addig angol kommandóegységek norvég partizánok segítségével megsemmisítették a norvég nehézvízkészletet, amire a németeknek nélkülözhetetlen szükségük lett volna a bomba előállításához. Az amerikai atomkísérletek gyorsan haladtak előre, bár a Stimson hadügyminiszter által előírt 1945. április 1-i határidőt nem tudták valóra váltani. A kísérletekkel egy időben megindult a vita az új bomba felhasználásának mikéntjéről.

Két bizottság is foglalkozott a kérdéssel. Az egyikben Stimson hadügy- és Byrnes külügyminiszter mellett Fermi és Oppenheimer, valamint más neves fizikusok, egyetemek jeles képviselői, valamint az üzleti világ reprezentánsai foglaltak helyet, a másik bizottság - melynek a bomba szociális és politikai következményeit kellett megvizsgálnia -, zömében tudósokból állt. A két bizottság gyökeresen ellentétes álláspontot alakított ki. A politikusok arra a következtetésre jutottak, hogy "1. A bombát mielőbb be kell vetni Japán ellen. 2. Kétféle célpontot lehet felhasználni: katonai berendezések és létesítmények ellen, vagy lakott területek és kényesebb épületek közelében. 3. Az atombombát a fegyver mibenlétének előzetes közlése nélkül kell bevetni." A bomba bevetését az amerikai emberveszteségek elkerülésével indokolták.

A tudósok bizottsága egészen más álláspontra helyezkedett: "Az atombomba váratlan bevetéséből adódó katonai előnyök, és az általa megkímélt emberéletek eltörpülnek a rémület és a gyűlölet hullámai mellett, amelyek végigsöpörnek majd az egész világon. Ha az Egyesült Államok lesz az első hatalom, amely beveti ezt az emberiség válogatás nélküli elpusztítására szolgáló új eszközt, kihívja maga ellen az egész világ közvéleményét, meggyorsítja a fegyverkezést, és előre elvágja annak a lehetőségét, hogy ezt a fegyvert a jövőben nemzetközi egyezmény útján lehessen ellenőrizni." A tudósok Einstein korábbi javaslatát támogatták, vagyis azt, hogy mutassák be a bomba hatását egy lakatlan szigeten. Végül a katonák véleménye kerekedett felül, és kétségtelen, hogy a háború gyors befejezéséről, az egymillió amerikai katona életének megkíméléséről szóló érveket nem lehetett figyelmen kívül hagyni. Az is tény viszont, hogy a politikusoknak más céljaik voltak a bomba bevetésével. Nevezetesen az amerikai "csodafegyver" bevetésével kívánták a világ tudomására hozni, hogy az erőviszonyok megváltoztak, az USA a világ "szuperhatalma" lett.

Harry S. Truman amerikai elnök (1945-1953)

A vég

Az atombomba ledobásának technikai feltételeit Stimson hadügyminiszternek kellett kidolgoznia. Ő hamarabb tért haza a potsdami konferenciáról, és intézkedései nyomán július 24-én az amerikai légierők főparancsnoka utasítást adott a 20. amerikai légiflottának, készüljön fel Hirosima, Nagaszaki, Kokura vagy Nagoya bombázására egy augusztus 3. utáni időpontban. Ez a parancs természetesen csak az előkészületekre vonatkozott. A különleges bomba bevetéséről szóló parancsot csak az elnök és a hadügyminiszter adhatta ki. Július 27-én az Indianapolis amerikai cirkáló a legnagyobb titokban a Mariana-szigetcsoporthoz tartozó Tinian-szigetre szállította az atombomba összeszereléséhez szükséges anyagot. A titoktartás oly mérvű volt, hogy amikor a hazatérőben lévő Indianapolist egy japán tengeralattjáró megtorpedózta több napig sorsára hagyták a vízben hányódó legénységet. Az elkészült két bomba - a Manhattan terv eredményeképpen két atombomba készült el 1945 augusztusára, melyeknek nevet is adtak, a "Little Boy" és a "Fat Man" - legfontosabb tartozékát, az urániumot és a plutóniumot két páncélozott repülőgép vitte Tinianra.

Augusztus 5-én eligazításra hívták az 509-es összevont repülőcsoport 82-es lajstromjelű gépének, az Enola Gaynek a személyzetét, akik Tinian North Field repülőterén állomásoztak. A legénység ekkor tudta meg, hogy ők fogják ledobni az első atombombát Japánra. Arról is tájékoztatást kaptak, hogy a "Little Boy"-nak nevezett 4050 kg-os urániumbomba 20.000 tonna hagyományos robbanóanyaggal, vagyis 4000 B-29-es szupererőd teljes bombaterhével egyenértékű. A feladat fontosságára való tekintettel a gépet maga a repülőcsoport parancsnoka Paul Tibbets ezredes fogja vezetni. Lewis a gép addigi parancsnoka a másodpilóta feladatait látja majd el.

Az Enola Gay augusztus 6-án hajnalban 2.45-kor startolt Sweeney őrnagy és Marquardt százados B-29-eseinek kíséretében. A legénységnek a cél fölé érkezésig még sok tennivalója volt, hiszen a "Little Boy" gyújtószerkezetét biztonsági okokból csak a start után szerelték össze.  Augusztus 6-án hétfőn reggel 7 óra 9 perckor Hirosimában felszólaltak a légiriadót jelző szirénák. De csak egy magányos B-29-es jelent meg a város fölött. Claude Eatherly őrnagy gépe végzett meteorológiai megfigyelést. Konstatálta, hogy a sűrű felhőtakaró gyűrűjében egy 20 kilométeres körzetben éppen Hirosima fölött tiszta az égbolt. "A felhőzet minden magasságban kisebb három tizednél. Bombázza az első célpontot" -- küldte jelentését az Enola Gaynak. Ezzel Hirosima sorsa megpecsételődött. 8.14-kor a város fölé érkezett a Tibbets vezette kötelék. 8 óra 14 perc 15 másodperckor kinyíltak az Enola Gay bombaterének fedelei, és a "Little Boy" zuhanni kezdett ejtőernyőjén. Negyvenhét másodperc múlva elszabadult a pokol.

A Hirosima és Nagaszaki feletti robbanások

Lehetetlen leírni, mi játszódott le Hirosimában a robbanás után. A túlélők elbeszéléseiből a következő kép tárul elénk: "Egyszerre villanás vakított el, amelyet rögtön egy másik követett. A kert árnyai eltűntek. A tárgyakat nem lehetett megkülönböztetni egymástól. Azonnal felugrottam, hogy meneküljek, de utamat romok és leszakadt gerendák zárták el. Rendkívül gyengének éreztem magam, és meg kellett állnom, hogy lélegzetet vegyek. Legnagyobb meglepetésemre azt vettem észre, hogy teljesen meztelen vagyok." A villanás egy tized másodpercig tartott. Majd láthatatlan hullámokban elviselhetetlen hőség zúdult a városra, gigászi tölcsért alkotva, amelynek a csúcsa 50-60 méter magasságban volt, kerülete pedig 1200 métert ölelt át. Jóformán senki sem észlelte a robbanás hangját, olyan fülsiketítő volt. A hőségtölcsér belsejében minden felszívódott: ember és tárgyak egyaránt. Önmaga körül forogva, körös-körül borzasztó nyomást szabadított fel. A pusztítás szélvihara, amely csaknem minden épületet romba döntött, és földhöz vágta az embereket, rövid ideig tartott. Rögtön ezután megfékezhetetlen tűz csapott ki a romokból. A villanás, a csattanás, a tűz után ólomszínű eső következett, amely néhány percig hullott a talajra. De nem oltotta el a tüzet, hanem a földön elpárologva minden cseppjével az atomhalált terjesztette. Az eső megszűnte után elkezdődött azoknak a haláltusája, akik még életben maradtak. Nem volt olyan utca, melyet ne fedtek volna be teljesen az elégett hullák. A halottak borzalmas bűzt terjesztettek a romok felett.

Nagaszaki atomrobbantás centrumában épült emlékmű

Az Enola Gay hatalmas kört írt le a célterület fölött. A gépen ülők szeme elől a várost füsttenger takarta el, amely szédületes sebességgel emelkedett a sztratoszféra felé. Magasan az égbolton baljósan gomolygott az atomgomba. A megfigyelő a következő lakonikus mondatot jegyezte naplójába: "good results", "jó eredmények". Augusztus 5-én késő este Truman elnök is kézhez vette az első atombombázásról szóló jelentést: "Az eredmény minden tekintetben jó, a hatás nagyobb a vártnál." Augusztus 9-én Sweeney őrnagy parancsnoksága alatt a Great Artist nevű B-29-es ledobta Nagaszakira a "Fat Man" nevű plutóniumbombát, aminek a pusztító ereje a hirosimait is meghaladta 15 százalékkal. Azért Nagaszakira, mert az elsődleges célpont, Kokura felhőben volt. Augusztus 15-én a Hirohito császár bejelentette: Japán leteszi a fegyvert. A japán szigetek elleni invázió elmaradt. Két hamuvá lett város, másodpercek alatt több mint, százezer halott, és még több lassú kínhalálra ítélt jelezte: az emberiség az atomkorszakba lépett.

                                                                                                                Kozári József

1741. június 25-én koronázták Pozsonyban magyar uralkodóvá Mária Teréziát, ami azért is figyelemre méltó esemény, mert ott volt Erdődy Gábor tényleges egri püspök, Barkóczy Ferenc címzetes egri püspök és egy Eszterházy Károly nevű pozsonyi diák. A 280 évvel ezelőtti fényes ünnepség egri vonatkozásait és emlékeit az 1768-ban elkészült festménysorozat segítségével Bartók Béla gyűjtötte össze.

 Mária Terézia kardvágása a pozsonyi királydombon

Az 1740-ben trónra került Mária Terézia főhercegnőre súlyos helyzet várt. A garanciák, amelyekkel apja, Habsburg III. Károly magyar király lánya örökösödési jogát biztosítani szerette volna, gyengének bizonyultak. A bajor választófejedelem mint rokon igényt tartott a Habsburg-birtokok egy részére, II. Frigyes porosz király hadserege betört Sziléziába és hónapok alatt elfoglalta a tartomány nagy részét. Kitört az osztrák örökösödési háború. Mária Terézia több kisebb-nagyobb európai uralkodóval kötött poroszellenes megállapodást de kevés eredménnyel. Ilyen előzmények után kezdődött 1741. május 14-én Pozsonyban a magyar koronázó országgyűlés.

Az új viszonyok miatt a magyar rendek új követelésekkel álltak elő, nagyobb beleszólást kértek a közös ügyekbe és a teljhatalmat a magyarországi kérdésekben. Mária Terézia június 20-án érkezett Pozsonyba magyar ruhában, másnap szólt először latin nyelven a magyar követekhez majd négy nap múlva június 25-én rendben lezajlott a koronázás.

Mária Terézia koronázása a pozsonyi Szent Márton templomban

A királynő magyar szabású ruhájában hatlovas hintóval érkezett a pozsonyi Szent Márton templomba, előtte a tartományok zászlóit magyar főurak vitték, a koronát pedig ünnepélyes szentmise keretében az esztergomi érsek tette a fejére. A misét azonban az öreg és beteges érsek helyett Erdődy Gábor egri püspök végezte. A fenti festményen nádor mögött háttal áll Erdődy, a szertartáskönyvet és a körmeneti keresztet pedig mellette látható segédpüspöke, Barkóczy Ferenc fogja.

Erdődy Gábor 1684-ben született Pozsonyban, 1706-ban szentelték pappá, és 1715-ben már egri püspök volt. Bátyja, László 1736-ig nyitrai püspök volt, ő pedig rendszeresen misézett a Habsburg család udvari kápolnájában. 1741-ben 57 évesen ő mutatta be a koronázási szentmisét, másik bátyja, György pedig mint a bécsi magyar kamara elnöke a koronázási menetben lovagolt.

Erdődy Gábor Antal 1715-1744 között volt egri püspök

A szertartás után a királynő fején a koronával fényes kíséretével a hagyományos körútra indult. Az egyik festmény szerint megállt a Fő téren, előtte Barkóczy viszi a keresztet, őt követi Patatich Gábor kalocsai érsek és Erdődy, aki éppen visszafordul a királynőhöz.

A királynő és kísérete a Fő téren

Barkóczy Ferenc 1710-ben született Tavarnán, Zemplén megyében, 1733-ban szentelték pappá, majd gyorsan emelkedett az egyházi ranglétrán. A koronázáskor előtt 31 évesen már címzetes püspök volt, és még abban az évben királyi titkos tanácsossá nevezték ki, majd 1744-től ő lett Erdődy püspök utóda Egerben. A koronázáskor végig ő vitte a hosszú körmeneti keresztet (latinul crux processionalis). Az ő arcképe tűnik a leghitelesebbnek.

Ezután Mária Terézia a ferencesek templomában aranysarkantyús vitézeket avatott fel. A jobb felső sarokban a püspökök csoportjában ott ült Erdődy és Barkóczy, a királynőtől balra kék dolmányban kivont karddal idősebb Eszterházy Ferenc, Károly apja, és ott volt ifjabb Ferenc, a bátyja, az ifjú Károly pedig alul az avatásra várók között. Ifjabb Eszterházy Ferenc később főkancellárként rendelte meg ezt a festménysorozatot.

Aranysarkantyús vitézek avatása a ferences templomban

Eszterházy Károly 1725-ben született Pozsonyban, 1741-ben fejezte be gimnáziumi tanulmányait szülővárosában és 16 éves legényként abban az évben lépett papi pályára, majd kezdte el Nagyszombatban a teológiai tanulmányait. Ő 1761-ben követte Barkóczyt az egri püspöki székben.

Meglepő, hogy az egyik korabeli metszeten az ifjú Eszterházy Károly gróf neve - az Ex Magnatibus (Mágnások közül) névsorban - a frissen felavatott aranysarkantyús lovagok között szerepel. Az aranysarkantyús lovag a magyar királykoronázások után I. István kardjának érintésével felavatott vitézek megnevezése és rangja volt. A testület nem volt valódi lovagrend, a lovaggá ütött férfiak csak személyes nemesi címet kaptak, de joguk volt a szertartás során a csizmájukra felcsatolt valódi aranysarkantyút viselni.

Eszterházy Károly neve a kép alatti hetedik sorban (Dnus Comes Carolus Esterhaszy)

A krónikások szerint amerre a királynő elhaladt városszerte a Vivat és a Vivat domina rex noster! – Éljen a mi királyasszonyunk! – kiáltás kísérte mindenfelé.  Ezután a koronázási menet a vásártérre vonult, ahol Mária Terézia az irgalmas rendi szerzetesek temploma előtt nyilvánosan esküdött fel Magyarország alkotmányára. Az emelvényen balra ül az esztergomi érsek, Barkóczy a kereszttel és a kalocsai érsek.

Mária Terézia esküt tesz Magyarország törvényeinek megtartására

A következő helyszínen, a koronázási dombnál Mária Terézia kiszállt hintójából, felült fekete lovára, fellovagolt a dombra, ahol kardjával négy vágást tett a négy égtáj felé. A domb alján várakozók között is megtaláljuk a bajuszos kalocsai érseket, a keresztvivő Barkóczy és a Patatichra hasonlító Erdődy püspököket.

Patatich érsek, Barkóczy segédpüspök és Erdődy püspök a kardvágást néző csoportban

Franz Messmer udvari festő és segédjei 1768-ra fejezték be a hat képből álló sorozatot, amelynek az arcképeit Messmer festette, bár 26 évvel a koronázás után már nehéz lehetett rekonstruálni a pontos részleteket. Erdődy püspök 1744-ben elhunyt, Barkóczy esztergomi érsek volt, Eszterházy Károly pedig 1762-től Egerben kormányzott püspökként. Bátyja, Ferenc viszont magyar főkancellárként meg akarta örökíteni a koronázást.

Mária Terézia a koronázáson magyaros díszruhát viselt, amely a kora újkori magyarországi főúri női viselet részeiből állt. Ennek a 280 éves ruhának egy részéből pluviale azaz vecsernyepalást lett és ma is látható az Egri Érseki Palota állandó kiállításán. Az eredetileg eső (latinul pluvia) ellen védő a hátat és vállat takaró köntöst néhány keresztény felekezetnél a szertartást végző személy viseli alkalmi és ünnepi szertartásokon mint pl. vesperásokon, ájtatosságokon, körmeneteken vagy temetéseken. A katolikusoknál vesperás nevű esti közös templomi ima népi neve volt a vecsernye, ami a köpenynek nevet adott.

Erdődy Gábor püspök Egerben látható pluvialéja

A látványos ünnepség után komoly és feszült tárgyalások kezdődtek a magyar rendek képviselői és az udvar valamint Mária Terézia között a háborús veszély elhárítása céljából. Ennek hatására került sor 1741. szeptember 11-én az országgyűlésen, hogy a magyar nemesek életüket és vérüket ajánlották fel a királynőért és a birodalomért, de az már egy másik történet.

                                                                                                               Bartók Béla

Mária Terézia kardvágásának bemutatása egy pozsonyi hagyományőrző fesztiválon

https://www.visitbratislava.com/coronation2020/

Ajánlott olvasmányok:

Serfőző Szabolcs: Mária Terézia pozsonyi koronázásának képei, Rubicon, 2017. 1-2.sz. 48-71.

Serfőző Szabolcs: Mária Terézia koronázási díszruhájának metamorfózisa, Magyar Múzeumok, 2020.02.04.

Serfőző Szabolcs: Mária Terézia magyarországi egyházi adományai. In Második Mária. Mária Terézia a régi magyarországi kegyességben. Szerk. Maczák Ibolya, Budapest, 2019. 89-108.

Varga Benedek: A kontinuitás szimbolikus konstrukciói Mária Terézia koronázási ünnepségén, Metszetek, 2014. 1. sz. 117-130.

Marczali Henrik: Magyarország története a szatmári békétől a bécsi congressussig 1711-1814, 2. könyv Mária Terézia uralkodása, I. A női örökösödés megvédése. In A magyar nemzet története, VIII. k. Szerk. Szilágyi Sándor. Budapest, 1898.

Mata Hari neve a titokzatos, egzotikus szépség és a kémkedés szinonímája lett nem sokkal a híres-hírhedt táncosnő halála után. A valóság vajon sokkal prózaibb a a titokzatos legendáknál? Ki volt az a nő, aki felforgatta a 20. század elejének Párizsát? Kozári József foglalja össze minden idők legismertebb kémnőjének életútját, még ha minden titokról nem is lebbenti fel a fátylat. 

"Ez lehetetlen!"- sikoltott fel a halálsápadt elegáns hölgy az ítélet hallatán, és ájultan rogyott a vádlottak padjára. Mindez 1917. július 25-én történt a párizsi katonai bíróság tárgyalótermében, ahol az ítélethozatalra visszavonult bírák mintegy 10 perces tanácskozás után kémkedés vádjával bűnösnek találták és golyó általi halálra ítélték Margaretha Gertrudia MacLeodot, leánykori nevén Zellét, a kor leghíresebb táncosnőjét. A fegyőrök karjaiban aléltan heverő szánalomra méltó halálraítélt nemrégen még a nyugat-európai fővárosok előkelő társaságainak ünnepelt csillaga volt, akinek kegyeiért csillagászati összegeket fizettek a társaságában nemcsak a táncművészet élvezetének hódoló, kissé korosodó, de igen tehetős urak. A kémnő azóta legendává vált, bár a Margarethe Zelle név a mai olvasóknak nem sokat mond. Nem is mondhat, hiszen Zelle kisasszony, vagy Mrs. MacLeod Mata Hari néven hódította meg a világot.

A sejtelmes Mata Hari, vagyis a Hajnal Szeme 1905 május 13-án a Museé Guimet, a párizsi keleti múzeum megnyitóján lépett a nagyközönség elé, ahol - a meghívó tanúsága szerint - jávai rituális táncokat mutatott be. A magát a természet féktelen erejét megtestesítő Síva főisten papnőjének mondó ébenfekete hajú, magas, karcsú tünemény erotikus táncával megbűvölte a párizsiakat. Főleg a férfiakat, hiszen a testről a tánc közben lehullott minden ruha. Abban az időben, amikor az amerikai cenzorok még Walt Disney Miki egerére is nadrágot rajzoltattak, az ilyen táncok igazán nem voltak szokványosak. Nem csoda tehát, hogy rövidesen egész Európa a lábai előtt hevert. Eddig a legenda, amelynek része még, hogy a Hajnal Szeme anyja, egy kelet-indiai templomi táncosnő halálának pillanatában született, és hogy benne testesedik meg a jávai papnők minden tudása.

A valóság persze egy kicsit prózaibb, bár itt is találkozhatunk legendába illő fordulatokkal, illetve balladai homállyal. Már Zelle kisasszony születési évét sem tudjuk pontosan. Egyesek szerint 1876-ban, mások szerint viszont 1880-ban született. Hogy hol? Nos, ebben is megoszlanak a vélemények. Vannak akik Jáva szigetéről származtatják, ahol apja holland ültetvényes volt, míg mások a hollandiai Leeuwarden városka szülöttének tudják, ahol Adam Zelle kereskedő leányaként látta meg a napvilágot. Ami biztos, hogy 19 éves korában házasságot kötött Campbell MacLeod kapitánnyal, akit követett gyarmati állomáshelyére, Jáva szigetére. Itt tanulta a keleti táncokat. A házasságból két gyermek, egy kisfiú és egy kislány született. A kisfiú rövidesen rejtélyes körülmények között meghalt. Talán a család egyik szolgája mérgezte meg, mert MacLeod kapitány rosszul bánt vele. Az elkeseredett anya férje pisztolyával agyonlőtte a vétkesnek tartott szolgát. Az ebből fakadó botrány miatt a kapitányt elbocsátották a hadseregből. A család Amszterdamba költözött, ahol anyagi tartalékai rövidesen kimerültek. Az esemény, valamint a gyarmati szolgálat és éghajlat által megviselt egészségű MacLeod még a korábbinál is sokkal többet ivott, rendszeresen csalta és verte a feleségét, sőt egyesek szerint prostitúcióra is kényszerítette, és az így szerzett pénzt ismét csak elitta. 1902-ben a család felbomlott. Az megint nem egyértelmű, hogy ki hagyta ott a másikat, de egy biztos, ha MacLeod asszony otthagyta a férjét arra minden oka megvolt. 1903-ban hivatalosan is kimondták a válást. Közben az asszony Párizsba költözött, és rövidesen megszületett a sejtelmes Mata Hari, akiről a párizsi lapok áradozó kritikákat közöltek, majd Párizs után sorra hódította meg Monté Carlo, Berlin, Bécs, Milánó, Madrid színpadait.

1914-ben éppen Berlinben szerepelt, amikor kitört a háború. Innen Hollandiába ment, majd ismét Párizsba. Sokak szerint ekkor már a német hírszerzés ügynöke volt. Hogy ki szervezte be, ez megint homályba vész. Vannak akik tudni vélik, hogy Wilhelm Canaris nyerte meg az ügynek, aki a híres sztriptíztáncosnő ágyában is megfordult. Canaris erről soha nem beszélt. Mások azt állítják, hogy a hollandiai német konzul ajánlott fel az anyagilag megszorult táncosnőnek 20.000 márkát hírszerzés fejében, de akad aki azt állítja, hogy Montessac márki, a német vezérkar III. B osztályának ügynöke. Az angol Inteligence Service is felfigyelt a táncosnőre, ellenőrizték, de semmi kompromittálót nem találtak. Mata Hari ismét fellépett Párizsban, ismét ünnepelték, majd hirtelen elhatározással ápolónőnek jelentkezett a frontra. A megfelelő kiképzés után beosztást kapott egy katonai kórházban. A hazafias felbuzdulás értékéből egyesek szemében levon valamit az a tény, hogy a kórház az egyik épülő francia hadi repülőtér szomszédságában volt, Mata Hari pedig gyakran megfordult a francia repülőtisztek társaságában. Most már a francia titkosszolgálat is figyelte. La Doux kapitány a Deuxiemme Bureau, a francia hírszerzés egyik főnöke maga elé kérette, és kémkedéssel vádolta, majd az ártatlanságát bizonygató Mata Harinak felajánlotta, hogy legyen a francia hírszerzés ügynöke, különben kiutasítják Franciaországból. Mata Hari vállalta a megbízást. Állítólag azért, mert nem akart megválni akkori szerelmétől, egy orosz pilótatiszttől, akit a vyttel-i kórházban sebesültként ápolt. Mindenesetre Mata Hari tevékenységének köszönhető, hogy a francia flottának sikerült két német tengeralattjárót elsüllyesztenie a Földközi tengeren. Továbbra is sokat utazott. Madridban gyakran megfordult, többnyire német tengerésztisztek társaságában. Nyilván innen származott a franciáknak továbbadott információ.

Közben a franciák lázasan kutattak egy H-21 fedőnevű német ügynök után. Az Eiffel toronyban lévő rádióállomásuk fogott és megfejtett egy rejtjeles üzenetet, amely arról szólt, hogy a H-21-es ügynöknek ne fizessenek annyit a rutininformációiért, ugyanakkor utasították a címzettet, hogy a hölgynek adjanak egy 5000 frankról szóló csekket, amelyet Párizsban válthat be. Ez a távirat volt az alapja Mata Hari letartóztatásának. Amint visszatért Madridból őrizetbe vették. A Hotel Plaza Athéné elegáns lakosztályában tartott házkutatáson megtalálták az 5000 frankos csekket, és egy tubust "láthatatlan tintával". A csekkről Mata Hari elismerte, hogy a madridi német attasétől kapta, de nem hírszerző tevékenységért. A tubusról pedig kiderült, hogy fogamzásgátló. Ennek ellenére a Saint-Lazare börtön 123-as cellájának lakója lett.

A kihallgatások több hónapon keresztül tartottak. Mata Hari végig kitartott ártatlansága mellett. Valóban ártatlan volt, vagy befolyásos barátaiban bízott? Ki tudja. Mindenesetre közvetlen terhelő bizonyítékot nem tudtak felhozni ellene. Hogy 30.000 márkát kapott a német külügyminisztertől? Természetesen. "Szeretőim megfizettek, sohasem kínáltak ennél kevesebbet" - mondta. Hogy Hollandiába diplomáciai futárpostával küldött leveleket? Így igaz, de hát nem írhat Hollandiában élő rokonainak, ha még a kislánya is ott él? Hogy csapatmozgásokat figyelt meg?  Németországban, Olaszországban és Franciaországban is, de mindig valamelyik hódolójának a vendégeként került oda. Ugyanakkor semmiféle tény nem bizonyítja, hogy információkat szolgáltatott ki a németeknek. A tárgyaláson a francia Deuxieme Bureaunak végzett kémtevékenységre, a Franciaországnak szerzett információkra, a két elsüllyesztett német tengeralattjáróra is hivatkozott, de ezt is ellene fordították. Az ügyész kijelentette, hogy ezeket az információkat csak a német hírszerző szolgálattól tudhatta meg, tehát ez is azt bizonyítja, hogy kapcsolatban volt a német vezérkar III. B részlegével. Bármilyen gyenge lábakon állt is a vád, az ítélet halálra szólt. A francia vezérkarnak bűnbak kellett az elhúzódó háborúért, a frontokon elszenvedett kudarcokért. Mata Hari védőjének fellebbezését elutasították. Kegyelmi kérvényét úgyszintén.

1917. október 15-én hajnali 5 órakor indult a vicenness-i lőtérre a kivégzőosztag elé. Emberfeletti önfegyelmet tanúsított. Hideg méltósággal állt a puskacsövek elé a kivégzőcölöphöz. A tiszt jelére öt lövés dördült, de csak egy találta el. Az viszont a szívébe hatolt és azonnal megölte. Hogy a lövés pillanatában feltépte volna ruháját, és meztelen testét mutatta volna a kivégzőosztag katonáinak, az örök titok maradt. Csakúgy, mint Mata Hari életének sok-sok rejtélye.

                                                                                                                  Kozári József

Az országgyűlési választások mindenkori jelentőségét nem nehéz belátnunk. A 19. század második felében is természetesen mind a jelöltállítás, a korteskedés és maga a választás is a figyelem középpontjában állt, noha a folyamat egyes elemei a jelenkori voksoláshoz képest szokatlannak tűnhetnek. Ahogy országszerte, Egerben is felfokozott hangulatról, zajos utcai jelenetekről számolt be a sajtó minden választási kampány alkalmával. Berecz Anita írásában az 1887-es egri országgyűlési választások városi küzdelmének és a kormánypárti favorit, Jókai Mór egynapos látogatásának rekonstruálására tesz kísérletet a korabeli sajtóvisszhang segítségével.

Heves és Külső-Szolnok vármegye az 1830-as évek közepe óta az ellenzéki vármegyék közé tartozott. Ez a hagyomány a dualizmus időszakában is folytatódott. Heves megye és Eger lakosságának többsége többek között az 1867-ben létrejött kiegyezést sem fogadta el, és ezt nyíltan ki is mutatták. Emiatt 1868-ban még a megye autonómiáját is felfüggesztették. Ez az eset volt az úgynevezett „hevesi ügy”. A vármegye később, az 1870. évben benyújtott, a törvényhatósági és községi képviselőtestület felépítésével kapcsolatos törvényjavaslat parlamenti vitáján is az egyik leghangosabb résztvevő volt. A vita során, a kormány akaratával makacsul dacolva, a virilizmus bevezetésének elvetését akarta elérni. A választók többségének bizalmát gyakran a függetlenségi jelöltek szerezték meg, több választáson is előfordult, hogy csak az ellenzéknek voltak képviselői. A kormányoldal a legtöbb esetben megsemmisítő vereséget szenvedett és csak kevés kerületben sikerült megnyernie a választásokat. Az ominózus 1887-es választáson is hasonló folyamatok zajlottak, hiszen a függetlenségi Szederkényi Nándor és a Szabadelvű Párt jelöltjeként a kormányoldalt képviselő Jókai Mór mérkőzött meg egymással.  

Jókai Mór politikai, újságírói, lapszerkesztői tevékenysége nem ismeretlen a köztudatban. Pártállástól függetlenül 32 éven keresztül vállalt politikai szerepet, 1869-től 1875-ig Tisza Kálmán mellett a Balközép Pártban ellenzékiként, majd a Szabadelvű Párt megalakulását követően Tisza mellett bizalmi emberként, kormánypárti politikusként. Jelöltként több választókerületben megfordult (Hódmezővásárhely, Eger, Karcag), Kassán és Siklóson pedig többször is megválasztották képviselőnek.

Jókai Mór (1825-1904)

1887-től a képviselők öt éves mandátummal kerültek az országgyűlésbe, ami tovább fokozta a választások iránti érdeklődést. A városban az ellenzék mellett a „régóta szunnyadó kormánypárt egész váratlanul életre ébredt”, így nem volt olyan megengedett vagy tiltott eszköz, amit ne használtak volna fel a győzelem érdekében. A választás napjáig - június 17. - élénk korteskedés folyt tehát a városban: a tanyákon szólt a zene, gúnydalokat terjesztettek, emellett „az egri bornak volt keletje és bizony egy kis apró pénz is folyt a zsebekbe.”

A választási kampányt Szederkényi Nándor függetlenségi képviselő indította el május 30-án, amikor a reggeli órákban megtartotta beszámoló beszédét, a városháza udvarán az 5-600 főből álló közönségnek. A mintegy fél óráig tartó, sokszoros éljenzések miatt megszakított beszédben beszámolt a legutóbbi országgyűlési ciklus eredményeiről, az országházban elfoglalt álláspontjáról, valamint a város érdekében kifejtett tevékenykedéséről. Ezt követően Csiky Sándor, a város korábbi polgármestere a beszámoló beszéd minden pontját helyeselte és ismét Szederkényit ajánlotta ellenzéki képviselőnek, amit az egybegyűltek lelkes egyetértéssel fogadtak. Egy rövid záró beszédet követően a hallgatóság eloszlott.

Szederkényi Nándor (1838-1916)

A kormánypárt részéről a választások előkészítésének egyik fontos mozzanata volt egy országos hírű képviselőjelölt indítása, ami az Eger munkatársa szerint olyan pártharcot provokált Egerben, aminél „élénkebb, izgalmasabb aligha zajlott a városban.” Már június első napjaiban azt rebesgették a városban, hogy a kormánypártiak készülnek valamire. A Szabadelvű Párt Babics János kanonokok vezetésével június 5-én 4 órakor a Schwarcz-féle gőzmalom udvarán gyűlést tartott, ahol mintegy 6-700 főnyi tömeg gyűlt össze. Itt jelentették be, hogy Jókai Mór az egri kormánypárti képviselőjelöltséget kész elfogadni amennyiben felkérik arra, majd kérték a választókat, hogy egyhangúlag kiáltsák ki jelöltnek Jókait. Ezt követően Lipcsei Péter közjegyző tartott beszédet, melyben kifejtette, hogy a város elmaradottságának okát leginkább az egri ellenzék magatartásában látja. A lehetőség tehát adott ahhoz, hogy Eger a többi nagyobb város színvonalára emelkedjen, de ehhez meg kell választani Jókai Mórt országgyűlési képviselőnek. Nagy volt tehát a meglepetés, bár a jelöltséget többen nem értették, hiszen pár nappal azelőtt Jókai Kassán jelentette ki, hogy a kassai kerületen kívül sehol sem fog képviselőjelöltként fellépni.

Ezt követően Jókai június 9-én fogadta az egri Szabadelvű Párt 11 főből álló küldöttségét, akik még aznap visszatértek Egerbe, hogy az ünnepélyes fogadáshoz szükséges előkészületeket megtegyék. A tudósítások szerint június 11-én a megyébe érkező írót már Füzesabonyban díszes küldöttség fogadta, majd egri érkezésének hírére, június 12-én nagy tömeg gyűlt össze fél 11-kor a vasútállomáson. A tömeg, a lovasbandériummal az élén indult el a város felé. A díszmenetet a zászlók fogták körül, a fogat mellett pedig a gyerekek sikítozva éljenezték – Szederkényit. Az egri kormánypárti képviselőjelöltet a két párt által zászlókkal feldíszített Széchenyi utcán keresztül a város főterére vezették, ahol egy emelvényen ismertette a programját. A zajos tömegtől a beszédet csak a legközelebb állók hallhatták, mégsem tűnik úgy, hogy nagy hatást gyakorolt volna az egri lakosságra. A programbeszédről így számolt be a lap: a szöveg legnagyobb részében ugyanazok a gondolatok fordultak elő, amiket a kassai beszédében elmondott, annyi különbséggel, hogy az egriből kihagyta a kassai szöveg cinikus részeit, melyben némileg leegyszerűsítve mutatta be az országos gondokat. Hiányolták azonban azt a közvetlenséget, ami Jókai regényeiben megkapta és elragadta az olvasót. A tudósítás erősen kifogásolta azt a kormánypárti magatartást, amit a lakosság a választások előtt tapasztalhatott: megyei tisztviselők korteskedése, lefizetések, vesztegetések, amik talán „többet ártottak Jókai ügyének, mint használtak.” Jókai talán érzékelve a városban uralkodó közhangulatot, egy korai vonattal már haza is utazott, így nem láthatta az ellenzék délutáni díszmenetét.

Az egri pályaudvar

A lap munkatársának beszámolója szerint a vásártéren gyülekező embereket három zenekar - Palócz Kálmán, a kompolti rézfúvós és egy cigánybanda - lelkesítette majd a hömpölygő tömeg a pártvezérek, és a fehér szalagokkal feldíszített egri jogakadémiai hallgatók vezetésével a Servita, a Mária, a Széchenyi és az Érsek utcán keresztül elindult a piactérig, ahol már szintén nagy tömeg várta a menetet. A beszámoló szerint a feldíszített tribünön Szederkényi beszédét óriási lelkesedéssel és éljenekkel fogadták, majd Csiky Sándor rövid beszédében elmondta, hogy a függetlenségi párt elveihez továbbra is hű marad, és kérték az emberek támogatását a választás során. Miután Loór Ferenc, a jogakadémiai hallgatók szónoka is megtartotta lelkesítő beszédét, az tömeg szép csendben eloszlott.

A Széchenyi utca

Június 17-én, pénteken, a választás napján az utcákat hamar ellepte a kíváncsi tömeg. A választók a meghatározott sorrend szerint vonultak a választási elnökök elé, a rendőri intézkedés szerint kijelölt, mindkét párt részére elkülönített helyekre, melyeket katonai kordon választott el egymástól. A kormánypárti szavazók a piactéren, az ellenzék a városháza udvarán adhatták le szavazataikat, városnegyedenként. A választásokat délután 4 órakor zárták le azonban az azt megelőző utolsó órákban „a főkortesek, főleg a kormánypárt részéről minden ügyességgel és leleményességgel kutatták fel a félrevonult szavazókat.”

A Városháza 1910-ben 

Az ünnepélyes eredményhirdetés során összegezték, hogy az 1050 egri képviselőválasztási joggal rendelkező személy közül mindegy 906-an adták le a szavazatukat valamelyik jelöltre, ami szintén alátámasztja, milyen éles harc folyt a győzelemért. 439 szavazó Jókai Mórt, illetve 467 személy Szederkényi Nándort támogatta szavazatával, így a választási elnök Szederkényi Nándort, az egri ellenzék képviselőjelöltjét, Jókai Mór kormánypárti képviselőjelölt ellenében 28 szavazattöbbséggel kiáltotta ki győztesnek. A kihirdetést követően Szederkényi a városháza erkélyén köszönte meg a választók bizalmát majd az „óriási tömeggé nőtt közönség” közrefogva Szederkényit, diadalmenetet tartott a városban.

A választások értékelésénél a lap munkatársa szerint „a kormánypártnak nincs oka a bukás miatt szégyenkeznie és Jókai Mór büszke lehet arra, hogy Egerben, az ellenzék ősrégi, törzsgyökeres metropoliszában csak 28 szavazattal bukott” ugyanakkor nyilvánvaló, hogy „Egerben egy, még mindig számba vehető, tekintélyes kormánypárt létezik.”

                                                                                                  Berecz Anita

Felhasznált irodalom:

Cieger András: Jókai Mór, a profi politikus? Aetas. 32. évf. 2. sz 2017. 5-16.

Pap József: Tanulmányok a dualizmus kori magyar parlamentarizmus történetéből. Budapest-Eger. 313-359.

Eger, 1887. június 1. 22. szám 172.

Eger, 1887. június 7. 23. szám 177-178.

Eger, 1887. június 14. 24. szám 185-186.

Eger, 1887. június 21. 25. szám 193-195.

Eger napjainkban Magyarország legkedveltebb turisztikai célpontjai közé tartozik. Az idelátogatókat fejlett infrastruktúra és programok kavalkádja fogadja. A nyári turisztikai szezonban megtelnek az utcák a közelről és távolról érkezőkkel. A város ma nemcsak, hogy fel van készülve a vendégek tízezreinek a fogadására, hanem gazdaságának egyik legfontosabb elemét adják az idegenforgalomból befolyó bevételek. A korábbi évszázadokban – leszámítva a nagyobb egyházi ünnepekhez kapcsolódó zarándoklatokat – az idegenek megjelenése felpezsdítette a polgárok egyhangú életét. Így volt ez az 1809–es évben is, amikor a Szent Korona városba menekíttetésekor (erről majd külön blogposzt fog szólni) a királyi család tagjai is a városba látogattak. Pap József az írásában, a nyaralási szezonra készülve azt mutatja be, hogyan is fogadta őket a város, miként látták a Bécshez szokott koronás fők Egert, valamint azt, hogy mi lett a sorsa az ide látogató személyeknek.

A teljes uralkodócsalád természetesen nem önszántából hagyta el a Monarchia fővárosát és kelt útra a frissen érseki székhellyé előlépett városba, hanem a francia császár seregei kényszerítették őket a menekülésre. Mielőtt azonban rátérnénk az egri tartózkodásra, először nézzük meg röviden az események tágabb összefüggéseit. A francia állammal 1791 óta állt kisebb nagyobb megszakításokkal hadban a Habsburgok Monarchiája, 1809-ben már az ötödik koalíciós háborúra került sor.

Európai viszonyok 1809-ben

A Császárság 1809. április 9-én üzent hadat Franciaországnak. Az osztrák csapatok Tirolban és a varsói Nagyhercegség területén kezdtek offenzívába. Április 23-án Varsó, 27-én pedig Tirol is osztrák kézre került. A francia ellentámadás azonban villámgyors változásokat hozott, május 13-án Napóleon és innen szólította saját táborába a magyarokat a május 15-i kiáltványában. Május 21–22-én Károly főhercegnek az aspern-esslingeni csatában ugyan sikerült megakadályozni Napóleon átkelését a Dunán, de június 14-én, a magyar nemesi felkelők győri veresége után, a franciák kezébe került a Duna átkelő pontja. 26-án elesett Pozsony. Napóleon átkelt a Dunán, 5-én és 6-án Wagram mellett legyőzte az osztrák főerőket. Ilyen körülmények között I. Ferenc sikerként könyvelhette el az 1809. október 14-én a megkötött schönbrunni béke megaláztatását. Jelentős veszteséget szenvedett ugyan, de Birodalma elkerülte a megszűnést, a napóleoni rendszerbe kényszerítve bár, de fennmaradhatott. Ebben az évben vált a Szent Korona és a császári–királyi család ideiglenes otthonává Eger. Mária Ludovikának, I. Ferenc harmadik feleségének május 4-én kellett elhagynia Bécset.

Mária Ludovika

A magyar királynő férjének, Ferencnek korábbi házasságaiból származó gyermekeivel indult Magyarországra. A család először Budára költözött. Itt József nádor, Ferenc öccse fogadta őket és helyezte el a vár lakosztályaiban. A királyné azonban Budát nem érezte elég biztonságos helynek, ezért elfogadták Fischer István egri érsek ajánlatát, és úgy döntöttek, hogy ideiglenesen Egerbe költöznek. Az udvari menet 1809. június 16-án érkezett meg Egerbe. Mária Ludovika (1791-1847) mellett Egerbe költözött Ferdinánd trónörökös (1793-1845), és Mária Leopoldina (1797-1826) főhercegnő. Egerbe érkezett Károly Ambrus (1785-1809) hercegprímás, a királynő testvére, aki az esztergomi érseki címet töltötte be, Rudolf főherceg (1788-1831), I. Ferenc legifjabb testvére, valamint számos udvari személyiség. Rövid ideig Egerben tartózkodott Antonio Gabriele Severoli (1757-1824) pápai nuncius is, ő azonban tovább indult Jászóra. Július 16-án tovább bővült Eger főhercegi vendégeinek a száma, hiszen megérkezett Mária Klementina (1798-1881), Karolina Ferdinánda (1801-1832) és Ferenc Károly (1802-1878). Az újonnan jötteket a Líceumban szállásolták el.

Mária Ludovika királyné nem maradt sokáig Egerben, ugyanis július 26-án elhagyta a várost és visszaindult férje mellé. Július 13-án Károly Ambrus érsek is távozott, ugyanis arról értesült, hogy Pozsony francia lövetése az ő palotáját is megrongálta. Nagyszombaton meglátogatott egy katonai kórházat, ahol azonba elkapta a tífuszt, amibe szeptember 2-án Tatán belehalt.

A főhercegi család Egerben töltött napjait Mária Ludovika (Lujza) főhercegnőnek, Napóleon későbbi feleségének Egerben keltezett levelei segítségével ismerhetjük meg. A királyi családnak az érsek átengedte a palotáját, míg maga a Kanonok soron található Nagypréposti palotába költözött (Ma a Bródy Sándor Könyvtár épülete). Az érseki palota első emeletét Mária Lujza és Leopoldina, a másodikat pedig a királyné és a trónörökös foglalta el. Mária Lujza a szálláshelyük bemutatásakor arra panaszkodott, hogy az 1805-ös átutazásukhoz képest szegényesebb bútorzatot találtak régi-új szobáikban. Rudolfnak például az Oroszlán vendéglőben rendelkezésre álló tíz szobában, csupán egy asztala volt, melyet mindig magával vitetett abba a szobába, ahol éppen tartózkodott. A főhercegnő a június 28-i levelében írta le a vendéglátó várost. Fontosnak tartotta megjegyezni, hogy Eger, az utak katasztrofális állapota miatt, rendkívül nehezen volt megközelíthető. A várost „csinosnak” minősítette, kiemelte annak nevezetes emlékeit, a Líceumot a csillagvizsgálóval, a templomokat, a török fürdőt és a minaretet. Mindezek ellenére azonban számkivetettnek érezte magát: „De hát Eger nekünk az, mint az oroszoknak Szibéria.”

 A Zalár József utca 1878-ban

Eger számára inkább falunak, mint városnak tűnt. A leírásaiból kitűnik, hogy a bécsi életmódhoz szokott ember számára milyen furcsa volt a város mezőgazdasági jellege: „Úgy vagyunk itt, mint egy falusi házban; 3 órakor felébresztenek bennünket, amikor a disznókat a legelőre hajtják és annak a háznak az udvarán, amelyben Rudolf bácsi lakik, a csűrben, egész éjszakán át bál van.” Máshol kissé erősebben fogalmaz: „Eger olyan, mint egy elhagyott sivatag.” Később azonban a dicséretre is futja a főhercegi vendégnek: „Jól vagyunk és én hízom; az egri levegőtől olyan az étvágyam, mint még soha.”

A főhercegnő Egerrel kapcsolatos negatív élményeit, kissé enyhítette az augusztus 27-i ünnepély, melyet a város és az érsek rendezett számukra. „Nagyon szeretek itt lenni, és rajongok Magyarországért, meg vagyok hatva attól a bánásmódtól, melyben bennünket itt részesítenek, de szívem mégis csak Bécs felé hajlik”- foglalta össze röviden ambivalens érzelmeit. Az ünnepély közben a vendégek az érsek kerecsendi fácánosába kirándultak, ahol Ferdinánd trónörökös a Heves vármegyei önkéntesek díszegyenruhába öltözött lovascsapatát gyakorlatoztathatta. Mikor este hazaértek, a palotát és annak kertjét kivilágítva találták, „Eger és vidékének minden előkelősége ott sétálgatott”. Az ünnepség másnap folytatódott. A királyné tiszteletére misét mondtak, majd a nemesség adhatta át jókívánságait az ebéd előtti fogadáson. Délután sétakocsikázás szerepelt a programban, majd a közös vacsora zárta a napot.

Mária Lujza leírásai hűen tükrözték a város hangulatát, a nehéz politikai helyzetben – a háttérben a Napóleon által szorongatott Monarchia úgy néz ki talán utolsó napjait éli – a város lakossága rajongó szeretettel közeledett az uralkodócsalád felé. Ebben nem a kuruc-labanc kettős szerep egyik – labanc – megnyilvánulását kell felfedeznünk. A magyar lakosság számára az uralkodócsalád a magyar királyi hatalmat reprezentálta, Magyarország nagyságát jelenítette meg. Így férhetett össze tehát a dinasztia-hűség és a magyar nemesi / polgári hagyomány, mely az uralkodócsalád egri fogadtatásában is megmutatkozott.

Fischer István egri érsek

Az érsek jó vendéglátóként mindent megtett, hogy megfelelő szórakozást biztosítson fejedelmi vendégei számára. Több kirándulást szervezett az udvarnak. Így jártak többek között Felsőtárkányban is, melyet Mária Lujza Badenhez hasonlított, azzal az apró különbséggel, hogy itt járatlan utakon és a patakmederben kellett botorkálniuk. Kilátogattak a szőlők közé is, ahol volt arra módjuk, hogy elbeszélgessenek a közemberekkel: „már egészen magyarrá lettem, tudok beszélni a parasztokkal, vettem tőlük cseresznyét…”- írta egy levelében. A tárkányi látogatásról az augusztus 16-án számolt be. A történet érdekessége, igazából nem abban rejlik, hogy a hölgy milyen heroikus küzdelemként írja le a hat fogatból álló menet útját a tárkányi szikláig, majd az azt követő néhány méteres gyaloglás viszontagságait, – tudvalévő ugyanis, hogy a korabeli etikett egészen másként közelített a fizikai megpróbáltatásokhoz; egy kis gyaloglás már komoly sportteljesítménynek számított – hanem abban, hogy az érsek milyen nagy aktivitással próbálta rávenni a kisasszonyokat, a vizenyős Barát-réten való sétára. Valószínűleg a réten található kolostor, akkor még látható maradványait akarhatta megmutatni vendégeinek. Fischer érsek elvitte fejedelmi vendégeit Egerszalókra is, ahol a szőlőben uzsonnát készíttetett számukra. Az érsek gondot fordított arra is, hogy a fiatal főhercegek lelki nevelésével is foglalatoskodjon.

A harcok elmúltával a királyi család elhagyta Eger városát. Szeptember 18-án és 19-én indultak útnak. Ezzel véget ért Eger 19. századi társadalmi életének egyik legmozgalmasabb szakasza. A város élete egy csapásra megváltozott, a fényes vendégsereg által biztosított pezsgést a haláltól való rettegés vette át. A Líceumban ugyanis tífuszkórházat rendeztek be. Az épületet több éven át használták erre a célra, és közel 4 ezer sebesültet ápoltak itt.

A város vendégei fordulatokban gazdag életet éltek a későbbiekben.

Mária Lujza

Mária Ludovika főhercegnő 1810-ben Napóleon felesége, Franciaország császárnéja lett. Férje bukását követően megtarthatta pármai hercegnői címet, melyet 1847-ben bekövetkezett haláláig viselt. Napóleon 1821-es halálát követően még kétszer ment férjhez. Napóleon halála előtt született későbbi második férjétől két törvénytelen gyermeke. Legismertebb fia azonban II. Napóleon (1811-1832), a Sasfiók volt.

Ferdinánd 

Ferdinánd főherceg apját követte a trónon, 1835-től I. Ferdinánd néven osztrák császár és V. Ferdinánd néven magyar király lett. 1848. december 2-án lemondott a hatalomról, de jövedelmeit megtartotta. 1875-ben hunyt el Prágában.

Mária Leopoldina

Mária Leopoldina I. Péter brazil császár felesége és ezáltal a függetlenné váló Brazília első császárnéja lett 1822-ben. 1826-ban halála előtt néhány hónapig portugál királyné is volt. Fia II. Péter brazil császár, lánya II. Mária portugál királynő volt.

Mária Klementina 

Mária Klementina főhercegnő Lipót, nápoly-sziciliai királyi herceg feleségeként a salernói hercegnéi címet kapta. Boldogtalan házasságából egy lánya született. Mária Karolina Auguszta Henri d’Orléans, Aumale hercegének lett a felesége. Mária Klementina férje 1851-es halála után Franciaországba költözött. 1881-ben bekövetkezett haláláig lányának családjánál élt a Párizshoz közeli chantilly kastélyban.

Karolina Ferdinanda 

Karolina Ferdinanda főhercegnő Frigyes Ágost szász koronaherceghez ment férjhez. A házasság gyermektelen maradt. A fiatal hercegnő 1832-ben halt meg a Drezda melletti Pillnitzben.

Ferenc Károly 

Ferenc Károly főherceg 1824-ben vette feleségül Zsófia Friderika bajor királyi hercegnőt. Házasságukból öt élve született gyermek származott, melyek közül a legismertebb Ferenc József osztrák császár és magyar király volt. Mivel Ferenc Károlyt nem igazán érdekelték az államügyek, bátyjának Ferdinándnak 1848. december 2-i a lemondása után, ő is lemondott fia javára. A politikai helyett elsősorban a kultúrával foglakozott, gyakran szerepelt kulturális intézmények védnökeként, támogatójaként.

                                                                                                               Pap József

A 20. század viharos történetének egyfajta  lenyomatát adják a közterek és intézmények átnevezései. Mára már természetesnek tűnik, de az Eszterházy Károly Egyetem csak alig több mint három évtizede viseli alapító püspökének nevét. Az elmúlt évszázad abszurditásokban bővelkedő névadásait idézve még a Ho Si  Minh Tanárképző Főiskolára is sokan emlékezhetnek. A névváltoztatások hátterét Ballabás Dániel és Fábián Máté tárja az olvasók elé.  

A második világháború befejezését követően szinte azonnal megkezdődött a hazai oktatási rendszer átalakítása, amelynek egyik első eleme a nyolc osztályos általános iskolák felállítása volt. Az ezekhez szükséges tanerő képzésére pár évvel később pedagógiai főiskolákat létesítettek az országban: 1948-ban Budapesten, Szegeden, Pécsen és Debrecenben működött egy-egy ilyen intézmény. Utóbbit egy évvel később Egerbe költöztették, lerakva ezzel a helyi általános iskolai tanárképzés alapjait. Az említett tanárképző intézményeknek kezdetben nem volt saját neve, hanem a nekik otthont adó városok alapján különböztették meg őket egymástól. Így esetünkben az Egri Pedagógiai/Tanárképző Főiskola elnevezés vált használatossá. Ezt 1969-ben Ho Si Minh Tanárképző Főiskolává keresztelték át.

A névváltoztatás történelmi hátteréhez tudni kell, hogy 1955 és 1973 között zajlott a vietnámi háború, amelyben a Szovjetunió és Kína által támogatott északiak harcoltak az Amerikai Egyesült Államok által segített déliek ellen. A küzdelembe beavatkozó nagyhatalmak mindkét oldalon a saját ideológiai befolyásuk megerősödését remélték a beavatkozástól. Magyarország ugyan szerencsére igen távol feküdt a hadszintértől, de a Szovjetunió érdekszférájába tartozó államként nem vonhatta ki magát az Észak-Vietnám melletti politikai elköteleződésből, ami együtt járt a velük való szolidaritás kinyilvánításának rendszeres és látványos demonstrálásával. Bizonyára nem véletlen, hogy az egri főiskola 1962-ben pont az észak-vietnámi Vinh pedagógusképző intézményével lépett testvériskolai kapcsolatba. S ebbe a szituációba illeszthető bele az is, hogy 1969 végén a Vietnámi Demokratikus Köztársaság pár hónapja elhunyt vezetője, Ho Si Minh lett a főiskola névadója.

Ho Si Minh (vietnámiul: Hồ Chí Minh) 1890. május 19. – 1969. szeptember 2.

De ki is volt Hó apó?

Nguyen Tat Thanh néven született egy szegény tanító fiaként. Három évig tengerészként szolgált egy francia gőzösön, 1915-től két évig Londonban, majd Franciaországban élt. Alkalmi munkákból igyekezett megélni, miközben kapcsolatba került a francia kommunistákkal. Az élmény hatására rövid időt Moszkvában is eltöltött. 1925-ben Kínában az ő vezetésével alakult meg a Vietnámi Forradalmi Ifjúsági Liga, majd 1930-ban a Vietnámi (Indokínai) Kommunista Párt. Hazájában többször letartóztatták és halálra ítélték, de mindig megmenekült. 1941-től harcolt a japán megszállók ellen. 1945. szeptember 2-án Hanoiban hatalmas tömeg előtt ő jelentette be a Vietnámi Demokratikus Köztársaság megalakulását. Ennek az elnöke és a miniszterelnöke lett. Ezt követően tört ki a gyarmati uralmukat helyreállítani szándékozó franciák ellen vívott indokínai háború, amely 1954-ben az utóbbiak vereségével végződött, és Vietnám északi része Ho Si Minh vezetésével függetlenné vált. Az 1955-ben kezdődő vietnámi háború célja az ország egyesítése volt, amelyet az északiak és a déliek is a maguk uralma alatt kívántak végrehajtani. Ennek végét azonban Ho Si Minh már nem élte meg.

A névváltoztatás legendája

Az 1969-es névválasztás és a rendkívül gyorsan levezényelt átnevezés váratlanul érte a főiskola hallgatóit, oktatóit és Eger lakosságát. Rögvest különböző találgatások kaptak ekkoriban szárnyra. Ezek közül az egyik legnépszerűbb az volt, hogy praktikus okból esett a választás Ho Si Mihnre. Sokan tudni vélték ugyanis, hogy a háttérben felmerült az egri intézmény bezárása. Állítólag emiatt érezte úgy a helyi pártvezetés, hogy a Magyarországon is népszerű vietnámi vezető neve védelmet nyújthat a főiskola számára. Egyértelmű bizonyítékok azonban nem szólnak e történet mellett, így az nem tekinthető másnak, mint egy jól hangzó legendának.

Azonban a furcsának ható elnevezés valóban igényelt némi ideológiai támogatást: „Talán vannak és lesznek olyanok is, akik — a legendás hírű Hó apónak, a nagy népvezérnek méltán kijáró tiszteletük mellett — hamarjában nem egészen értik e névadás valódi indítékait, tartalmát.” A Heves megyei Népújság (ekkor az MSZMP Heves Megyei Bizottsága és a Megyei Tanács napilapja) azonban e téren sem nem hagyta magára az esetlegesen bizonytalankodó olvasókat. Az idézett cikkből kiderül ugyanis, hogy a Ho Si Minh valójában egy álnév, amit még az illegális kommunista mozgalomban vett fel a viselője. S mivel ez magyarra „a Felvilágosító”-nak fordítható, így szinte önként kínálta magát az a lehetőség, hogy egy hazai pedagógiai főiskola „a vietnámi nép nagy tanítójának” a nevét viselje. A szóba jöhető intézmények közül Egerre valószínűleg a már említett testvériskolai kapcsolat miatt esett a választás. A Népújság beszámolója szerint a névadó ünnepség 1969. november 19-én zajlott le a Gárdonyi Géza Színházban, ahol a Vietnámi Demokratikus Köztársaság küldöttsége és a magyar állampárt potentátjai jelenlétében jött létre hivatalosan a Ho Si Minh Tanárképző Főiskola. (Heves megyében egyébként az egerszóláti termelőszövetkezet is felvette a Ho Si Minh nevet, amit ott a gazdasági kapcsolatok indokoltak.)

A Népújság beszámolója a nagygyűlésről

Vietnámi Petiék Egerben

Hallgatói visszaemlékezések szerint 1974-ben néhány vietnámi cserediák érkezett az egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskolára. A kezdetben kizárólag fiúkból álló csoport matematika-fizika szakon kezdte meg a tanulmányait, de a később érkezettek a biológia tanári szakon is megfordultak. Mivel az intézmény vezetése nem szerette volna, ha a külföldi hallgatók külön klikket alkotnak, így a kollégiumban szétköltöztették őket. Ennek köszönhetően a magyar hallgatók aktív kapcsolatot alakítottak ki a vietnámiakkal, akiket — nevük nehézkes megjegyzése és kiejtése miatt — magyar nevekkel ruháztak fel. „Vietnámi Peti”, „Vietnámi Zoli”, „Vietnámi Béla” és társaik igyekeztek részt venni a főiskola által szervezett programokon, az akkoriban elvárt társadalmi munkákban. Bár kezdetben kissé zárkózottak voltak, ezen helyzeten az együtt eltöltött idő, a magyar nyelv részleges megismerése és a Szépasszonyvölgy sokat oldott. Hazájukról, az ott zajlott háborúról keveset meséltek, de néhány relikviát elhoztak magukkal, amit aztán magyar barátaiknak adtak. Volt olyan magyar hallgató, aki egy amerikai repülőgép roncsaiból készített gyűrűt is kapott egyik vietnámi csoporttársától. A vietnámi diákok a képzés végén eredményes államvizsgát tettek, és a diplomájuk birtokában tértek vissza hazájukba.

Vietnámi hallgatók a kollégiumban....

...és gyárlátogatáson 1974-ben

Az 1980-as évek második felének társadalmi-politikai mozgalmai azonban az egri intézményre is hatottak, így napirendre került az ekkor már sokak szemében vállalhatatlannak tűnő Ho Si Minh elnevezés lecserélése is.

Új névre van szükség

A névváltoztatással kapcsolatos mozgalomról 1988 őszétől kezdve számos alkalommal beszámolót közölt a Népújság. Ezekből a cikkekből kiderül, hogy októberben például a Líceum aulájába kitett ládikában gyűjtötték az új névadóval kapcsolatos ötleteket. Ekkor Gárdonyi Géza, Balassi Bálint és Kazinczy Ferenc volt a három legnépszerűbb jelölt. A főiskola Nyelvtudományi Tanszékének egykori tanára, Pásztor Emil viszont úgy vélekedett, hogy „szakítani kellene az évek óta berögzött szokással, miszerint csak férfi lehet egy intézmény névadója”. Ezért ő Karacs Teréz, a magyar nőnevelés egyik úttörője mellett nyilatkozott. Mindezek mellett egy hónappal később már Eszterházy Károlyt is ott találjuk az új névadó személyét latolgató cikkekben.

Eszterházy Károly (egri püspök 1761-1799)

1988. november 25-én a Ho Si Minh Tanárképző Főiskola tanácsa titkos szavazással úgy döntött, hogy a Gárdonyi Géza Tanárképző Főiskola elnevezés használatát fogja kezdeményezni a hivatalos szerveknél. Az 1989. augusztus 17-én tartott minisztertanácsi ülésen azonban, más felsőoktatási intézményekkel ellentétben, az egri főiskola új elnevezéséről nem született döntés. Ez lényegében a Gárdonyi név elvetését jelentette. A vita tehát tovább folytatódott, s 1989 őszén Balassi, Eszterházy és Kazinczy, illetve ezek pártolói álltak versenyben egymással. Végül október 18-án az intézmény vezetése szavazásra bocsájtotta a kérdést. Az 1630 hallgatóból 505-en vettek részt ezen, s ebből 428-an az Eszterházy Károly név mellett voksoltak. Ugyanekkor az 570 főiskolai oktató és dolgozó közül csak 152-en nyilvánítottak véleményt a kérdésben, s 55-en szavaztak Eszterházyra. A számok alapján érzékelhető, hogy a névadás kérdésében ellentét feszült a hallgatóság és az oktatói kar elképzelése között. Az intézmény akkori főtitkárának megfogalmazása szerint „a hallgatók többsége már tavaly is ezt [ti. az Eszterházy nevet] akarta. Nézetem szerint azok az oktatók, akik Gárdonyi mellett kardoskodtak, az idén többnyire nem vettek részt a szavazáson.” A voksolás eredménye alapján az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola elnevezés felvétele került hivatalosan is kezdeményezésre. A felsőbb jóváhagyás birtokában 1990. július 1. óta viseli a Líceumot építtető és az egri felsőoktatást megálmodó püspök nevét az intézmény — 2016. július 1-től immáron Eszterházy Károly Egyetemként. A fenntartóváltást követően 2021. augusztus 1-től pedig Eszterházy Károly Katolikus Egyetemként.

                                                                                                         Ballabás Dániel - Fábián Máté

A Heves Megyei Népújság vonatkozó számai

Előző bejegyzéseink egyikében bemutattuk az egri felsőoktatás kezdeteit. Ám nem elég iskolát, intézményt alapítani, gondoskodni kell a fenntartásról és lépést kell tartani az idővel. A 19-20. században felgyorsuló gazdasági és társadalmi, politikai fejlődés folyamatos alkalmazkodást kívánt a Líceumban elhelyezett iskoláktól. Bartók Béla mutatja be a korszak oktatási korszerűsítési törekvéseit.

Eszterházy Károly püspök halála után helynök irányította az egri iskolákat, 1804-től Fuchs Xavér érseket főként az egyházkormányzás, az 1807-től Fischer István érseket a francia háborúk kötötték le. 1827-ben nevezték ki Pyrker János László szepesi püspököt érsekké, aki nemcsak megújította a nevelést, hanem új iskolák alapításával igyekezett korszerűsíteni az oktatást. 

 A Líceum lépcsőháza 

Jogászképzés

1827-ben foglalta el székét Pyrker János érsek és hamarosan Egerben is szembe kellett néznie a 19. század nagy hatású eszméivel, a nacionalizmussal, a liberalizmussal. A 19. század elején a polgárosodás a rendi szemléletű egri érseki jogakadémián is éreztette hatását. A közjogi kérdések a reformmozgalom,majd az 1848-as forradalom mellé állították a tanulók, tanárok nagy részét, ezért később a bécsi udvar egy időre betiltotta az oktatást. Az érsekség támogatásával sikerült újjászervezni a tanítást, amely az 1873-ban kezdődő állami nyomás és az egyetemek korszerűbb jogászképzése ellenére is fenn tudott maradni. A tanárok és diákok élénk társadalmi és kulturális tevékenységet folytattak, egyesületeket hoztak létre és az itt tanuló akadémisták később a régió hivatalnoki személyzetét alkották. 1923-tól állami támogatás nélkül működött, de egyházjogot csak itt tanítottak és több neves tanára volt. Az egyik fakultása lett volna az 1947-ben elképzelt egri Szent István Katolikus Egyetemnek, amelynek terve azonban a kommunista hatalomátvétellel meghiúsult.

Óriás Nándor jogtanár, 1914-39 között a jogakadémián tanított, 1923-39 között pedig a kereskedelmi iskola igazgatója volt

Papképzés

Szintén Pyrker érsek volt, aki a papnevelés rendezése során személyes példájával ösztönözte irodalmi tevékenységre papjait. A magyar nyelv megújítása nyomán lett neves papköltő Tárkányi Béla, akit Petőfi Sándor is meglátogatott. Az 1835-ben alakult Egri Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Társasága hatására az egri egyházmegye papjai jelentős irodalmi tevékenységet folytattak. Az 1870-es években tovább növekedett a teológiai oktatás és nevelés színvonala, megszilárdult a szeminárium vezetése. A Líceumban tanuló kispapok kórusa, Mária-ünnepségei, szónoklatai, szavalatai megszokottá váltak. Az 1. világháború és a forradalmi válság után ismét megújult a papképzés, folyamatosan 100 fő felett volt a 16 éven felüli tanulók száma, akiknek szociális érzékenysége is folyamatosan erősödött. 1948-ban politikai okokból a teológiai oktatást a Líceumból az internátusba szorították vissza.

Az egri papnövendékek irodalmi egyesületének 1935-ös emlékkönyvének címlapja

Elemi iskola

Amikor 1789-ben Kazinczy Ferenc tanfelügyelőként meglátogatta az egri iskolákat, a Líceumban már volt egy római katolikus elemi iskola, amely a következő évtizedekben 1-2 tanítóval és teremmel rendelkezett, 1869-70-ben pedig sikertelenül próbálták városi ellenőrzés alá vonni. Ebben a belvárosi (líceumi) katolikus elemi fiúiskolában később elkülönítve 4 tanító a 4 teremben több mint 300 gyermeket tanított, élénk vallási és kulturális életet szervezett, cserkészcsapatot vezetett, majd 1948-ban  8 osztályos általános iskolaként ki kellett költöznie.

A líceumi elemi iskola Szent Kristóf Cserkészcsapata Szentgyörgyi Gyula tanítóval

Tanítóképzés

Az első magyar tanítási nyelvű tanítóképző iskolát a ludimagisterek számára Pyrker érsek 1828-ban Egerben alapította, amely 1852-ben az angolkisasszonyok érkezésekor a Líceumba költözött. A növendékek az alapműveltség mellett templomi éneket és zenét is tanultak, az 1868-as közoktatási törvény után pedig a képzés minősége fokozatosan javult. Több ezer kántortanító kapott oklevelet Egerben, mint pl. 1882-ben Gárdonyi Géza és a „szegények egyetemének” nevezett intézet folyamatosan a falusi népművelés szakembereit képezte. 1938-tól Somos Lajos igazgató az érsekség segítségével az ország egyik legkorszerűbb iskolájává fejlesztette, amely az 1948-as államosítás után a Líceumon kívül 1959-ig próbálta őrizni bizonyos hagyományait. 

A tanítóképzős diákok ballagása 1939-ben a líceum előtt

Gyakorló iskola

A tanítóképző intézetnek kezdettől volt mintaszerű normaiskolája és 1852 után az is a Líceumba került. Évtizedekig közös volt a belvárosi elemi iskolával pl. 30 évig Szőke Sándor tanító munkássága idején, aki a tanítóképzőben is tanított. Később Szügyi Trajtler Géza a reálisabb osztatlan 1 termes iskolában segítette a növendékek felkészülését, 1942-ben pedig 3 tanító 3 teremben már 97 kisdiákot oktatott.

Iparosképzés

1828-ban Pyrker érsek az egri kézműipar fejlesztése céljából helyet adott a Líceumban az ipari rajziskolának, hogy a céhlegények és mesterek korszerűbb szaktudást kaphassanak. Joó János szegedi asztalosmester évtizedekig szakszerűen oktatta a tanulókat és egy egri tudományos és művészeti akadémia tervét is kidolgozta. A rajziskola fenntartása állandó vitát okozott az érsekség és a városi tanács között, de az állami iparostanonc iskola 1883-as alapításáig a líceumi rajziskola is nagyban hozzájárult az iparosok tudásának fejlesztéséhez.

Joó János rajztanár műszaki folyóiratának címlapja

Jegyzőképzés

1920-ban Marosvásárhelyről helyezték Egerbe a községi közigazgatási tanfolyamot és három éven keresztül a Líceumban folyt a leendő jegyzők felkészítése. 10 hónapig 19 oktató tanította a tisztviselő-jelölteket, később az ünnepségeket, vizsgákat rendezték ott a számukra. Eger, a vármegye hivatalnokai, a jogakadémia tanárai így is több száz közigazgatási szakembert készítettek fel, akik a tanítókhoz és papokhoz hasonlóan a falusi társadalom vezetői lettek.

Kereskedőképzés

Az 1921-ben a Líceumban megnyitott római katolikus fiú felső kereskedelmi iskolának gazdasági és társadalmi hivatása volt. Óriás Nándor igazgató 1923-39 között sokat tett a képzés korszerűsítéséért, amely a szegényebb gyermekeket négy év alatt közgazdasági ismeretekhez és érettségi vizsgához segítette. Az iskola kezdeményezte a vár régészeti feltárását, majd az államosítás után a Líceumon kívül folytatta a szakmai és általános műveltség átadását.

1948-as műsorfüzet borítója a pedagógiai konferencia vendégeinek zászlóival

1945. március 17. után az érseki és káptalani földbirtokok kisajátításával és felosztásával a líceumi iskolák elvesztették pénzügyi alapjaikat. Az egyházi iskolák anyagi ellehetetlenítése már az államosítást készítette elő. Végül 1948. június 16-án az országgyűlés megszavazta a nem állami oktatási intézmények állami tulajdonba vételét.

                                                                                          Bartók Béla

A témáról olvashatnak bővebben: Bartók Béla - Makai János - Nagy Andor: Az egyetemi tervektől az egyetemmé válásig. A Líceumhoz kötődő egri oktatás története c. kötetben 

A képek jegyzéke:

https://gallery.hungaricana.hu/hu/SzerencsKepeslap/1387073/?list=eyJxdWVyeSI6ICJsaWNldW0gbFx1MDBlOXBjc1x1MDE1MWhcdTAwZTF6In0&img=0

https://commons.wikimedia.org/wiki/File:%C3%93ri%C3%A1sN%C3%A1ndor63-800x800.jpg

http://szeminarium-eger.hu/kultura/mei/

https://fortepan.hu/hu/photos/?q=Szentgy%C3%B6rgyi

https://folyoiratok.oh.gov.hu/uj-pedagogiai-szemle/az-elso-magyar-tanitasi-nyelvu-tanitokepzo

http://epa.oszk.hu/01400/01464/00009/pdf/361-372.pdf

https://mnl.gov.hu/mnl/hml/hirek/48_as_emlekkiallitas_es_centenaris_unnepsegek_egerben

Kétszáz évvel ezelőtt 1821. május 18-án pénteken este inkognitóban Egerbe érkezett kíséretével I. Sándor orosz cár, aki Fischer István egri érsek palotájában töltötte az éjszakát, majd 19-én szombaton korán reggel tovább indult Oroszország felé. Bartók Béla ennek a rövid látogatásnak az előzményeit, körülményeit, részleteit próbálja feleleveníteni a közvetett tudósítások alapján.

 I.Sándor orosz cár (1801-1825) az utazás közben viselt ulánus egyenruhában

A forradalomellenes konzervatív Szent Szövetség uralkodói (az osztrák császár, a porosz király és az orosz cár) és diplomatái 1821. január 26-május 12 között a Habsburg Birodalomban, Laibach városában (ma Ljubljana, Szlovénia) találkoztak az itáliai zavargások felszámolása miatt. Közben kitört a görög és román törökellenes felkelés, de Metternich osztrák diplomata meggyőzte I. Sándor orosz cárt, aki Nesselrode és Capo D'Istria orosz külügyminiszterek társaságában vett részt a kongresszuson, hogy ne segítsenek a legitim uralkodójuk ellen lázadó keresztényeknek.

„A törvényhozási és a kormányzási hasznos vagy szükséges reformoknak - Metternich 1821. május 12-én Laibachban kiadott jegyzéke szerint - csakis azoknak szabad akaratából, megfontolt s felvilágosult sugallatából s elhatározásából kell eredniük, akiket az Isten a hatalomért felelőssé tett. Ami ezzel az elvvel ellenkezik, az szükségszerűen zavarokra, felforgatásokra s az orvosolni célzottaknál sokkal súlyosabb bajokra vezet.” 

 Forradalmi mozgalmak és ellenforradalmi beavatkozások Európában 1819-1830 között

I.Sándor cár (1809-1825) 1821. május 13-án indult el Ljubljanából Grazon, Bécsen keresztül, május 16-án érkezett Pestre, ahonnan 18-án indult tovább kelet felé. Magyarország területén Pest-Budán, Egerben, Kassán, Bártfán töltötte éjszakáit, és néhány településen átutazása némi feltűnést keltett. Az uralkodó – egy miskolci tudósítás szerint – kíséretével és 9 kocsival utazott Magyarországon keresztül. Az orosz szállásmesterek a kiválasztott éjszakai szállásra mindig órákkal korábban megérkeztek, megkeresték, átvizsgálták és előkészítették a házat, a szobákat a társaság számára. 1810-15 között Pjotr Mihajlovics Volkonszkij volt a cár főszállásmestere. (Generalquartiermeister). Ezek a katonatisztek Egerbe is hamarabb érkezhettek, I. Sándor ugyanis különös körülmények között aludt utazásai során is. A cár és népes kísérete számára az Erdődy Gábor püspök által építtetett majd Eszterházy Károly által kibővíttetett püspöki/érseki palotában találtak több - a magas rangú vendégekhez illő - szobát, bár nem tudjuk, az uralkodó melyikben aludt.

Az egri érseki palota az 1821-eshez jobban hasonlító régi állapotában

I.Sándor 1821-es magyarországi utazásáról alig maradt fenn forrás, ezért értékesek Kazinczy Ferenc levelei, aki Szirmay Antal udvari kamarás elbeszélése nyomán 1821. június 27-én előbb a cár kassai szállásának berendezéséről írt német nyelven. Ez alapján tudjuk elképzelni az orosz uralkodó egri hálószobáját. „Hölgyek és urak látták a szobáját mielőtt megérkezett. Volt ott egy szarvasbőr zsák szalmával megtöltve, ami a matraca volt, volt egy lószőrrel bevont párna és a köpenye volt a takarója. Egy katonának így kell feküdnie, mondta a cár. Elfelejtettem mondani, hogy utazásai során, akárcsak otthon mindig a padlóra ágyazva fekszik. Vacsorája friss hideg tej és vajas kenyér. Az ágyába holland teát vitt. 12 palack (!) vizet és 6 poharat tettek elébe és szobája mósusz illatú volt. Teljesen egyedül és bezárkózva alszik. Az ablakon azonban rés van, hogy kitekinthessen.” (KFÖM 1908. XVII. 491.) A mósusz vagy pézsma a tatár pézsmaszarvas mirigyváladéka, amely rendkívül erős szagú, ezért belőle illatszer valamint szívbetegség, ájulás elleni gyógyszer készült, de használták a kolera távoltartására is.

„Láttam a cárt Bécsben de lovon. – folytatja német levelét a költő - Szirmay Antal és Eugénia azt mondta, magasnak karcsúnak látszott, de a haját kezdi elveszteni. Hátul nagyon kopasz és homloka fölött csak egy csupasz sáv (Isthmus) van. Arckifejezése teljesen olyan mint Karner tanácsosnak az ungvári első alispánnak, unokatestvérem, Kazinczy Honoria férjének. Így lehet, ezért az arca nem mondható szépnek inkább lángoló vörös-szőkés.”

 (KFÖM  XVII. 1907. 492.)

 Kazinczy Ferenc, aki 1821-ben sátoraljaújhelyi levéltáros volt

 1821. július 21-én Kazinczy magyarul is leírta a cár alakját és kassai szobáját Cserey Miklós (1780-1844) erdélyi kormányszéki tanácsoshoz írt levelében, amely néhány szempontból különbözik, de így is figyelemre méltó. „Fellépvén a' grádicsról, kezében hozott sipakocskájával mélyen meghajtá nekik magát, 's a' sipkával csaknem a' földet korholá, 's sebes és nagy lépésekkel ment szobájába. - Megérkezése előtt ezek bejárták szobáját. Eggy szarvas bőr zsákot tele tömtek szalmával, 's mellé veték lószőrrel tömött vánkosát, 's nem nyoszolyába, hanem a' földre. Paplana a' köpenyeg. Ein Soldat muss so. Ezt szokta mondani, 's Petersburgban is földön hál, 's így. Szobája büdös a' jó illattól. Szirmay beszéllé nekem, hogy negyed nap múlva is megcsapta a' moschus szag, ha fiókjait megnyitotta. Vacsorája hideg édes tej és vajas kenyér. Ágya elébe 12 butella vizet 's 6 poharat raknak.” A személyleírás is kissé más. „Azt mondja Szirmay, hogy magas, igen veres ábrázatú, vereses-szőke és derekasan kopasz. A ruha rajta majd megpattan olyan szűk.” (KFÖM XVII.1907. 504.)

 Amint Kiss Péter egri levéltáros és helytörténész is írt róla, I. Sándor orosz cár 1821. május 18-án pénteken este 7 óra 30 perc körül érkezett meg Egerbe, és az érseki palotában szállt meg. Szerinte a város irataiban fennmaradt, hogy, „...Örök emlékezetül a’ Jegyző könyvben megjegyeztettni rendeltetett; hogy az Orosz Birodalomnak Hatalmas Császárja­ Paulovics Sándor Eő Felsége tegnapi napon estve két fertálynyoltzra ezen Városba érkezvén, az Érseki Palotában pompás tisztelettel fo­gadtatott, Nagy Mlságú (méltóságú) Érsekünk Eő Excellentiája által, a’ hol az éjszakát töltvén, másnap reggeli 6 órakor útnak indult.” A minoriták historia domusa szerint körülbelül este nyolckor érkezett Egerbe és másnap reggel 6 órakor utazott tovább. Hasonló olvasható a ferencesek háztörténetében, amelyből az is kiderült, hogy az ér­seknél vacsorázott, aki másnap reggel a kocsijáig kísérte ki.

I.Sándor cár kocsija 1825-ben

Az orosz cár egri látogatásáról – érdekes módon – szintén Kazinczy Ferenc másodlagos tudósítása maradt fenn kétféle változatban is, amit 8 hónap múlva írt két ismerősének. Mindkét levél 1908-ban jelent meg a Kazinczy Ferencz összes művei című sorozat XVIII. kötetében. Az első levelet 1822. január 16-án németül írta Rumy Károlynak (1780-1847) a pozsonyi evangélikus líceum tanárának. Ezúttal is előbb a német majd a magyar változatot idézzük, hogy összehasonlítsuk és megvizsgáljuk a részleteket. „Nem szívesen beszélek a kormányzásról, - írja a költő óvatosan - mert nem hasznos, és mert még a legártatlanabb szavakat is félremagyarázzák. De be akarok számolni Önnek arról, mit mondott Sándor cár május 18-án Egerben az érseknek. Későn érkezett meg, és mivel fáradt volt, ezért nem engedtek elé senkit. Levetkőzött a nappali hőség miatt. A következő reggel megengedte, hogy az érsek bemenjen. Itt vannak a szavai szóról szóra (verbo ad verbum). Kérem önt, árassza ki a vallást egyházmegyéje szívében. Enélkül az minden király összes hatalma sem képes azt a szerencsétlenséget elhárítani, ami Európát fenyegeti. Mióta Voltaire felemelte a fejét, összeszedett mindent Montesquieu Esprit des Lois-jából és a szabadságról beszél, anélkül hogy tudná mi a szabadság.” (stb. többet nem tudok, ezt egy szavahihető szájból hallottam)” KFÖM XVIII. 1908. 17-18.)

Eszerint az orosz cár a laibachi kongresszus konzervatív szellemében Egerben is a vallás megszilárdítását és politikai célú felhasználását javasolta az érseknek a liberalizmus és nacionalizmus terjedése ellen, amelyet Voltaire-nek és Montesquieu 1748-ban megjelent De l'esprit des lois (A törvények szelleméről) című művének tulajdonított.

Fischer István 1807-1822 között volt egri érsek

Érdekes módon Kazinczy Ferenc 1822. január 27-én Bay György (1792-1849) bécsi magyar testőrnek magyarul is leírta a fenti esetet, de a cár szavait másként idézte, és neki is hangsúlyozta, hogy megbízható személytől hallotta. Levelében említi Ilosvay Sámuel (1785-1836) Bereg megyei táblabírót, valamint Komlósy László (1772-1835) beregi főszolgabírót és utal rá, hogy a cár Garadnán is megállt egy időre és elbeszélgetett a görög katolikus pappal.

„Ilosvay barátunk nem tudta a' Sándor császár Egri és Garadnai történetét, 's minthogy én az elsőt eggy szavahihető embertől, a' másikat a' Garadnai Pap szájából vettem, ide teszem, de azon kérés mellett, hogy levelem Fő Notar. Komlóssy Úrral közöltessék.

Május 18-án 1821. Sándor czár Egerbe ért. Az Érsek a' grádics alján várta. El vala fáradva, 's lekapta neki 's hirtelen feltette úti sipakját 's minden szó nélkül ment szobájába, 's talán levetkezett. Az Érsek sem bocsátatott hozzá. A' vacsoránál monda az Érsek, hogy sajnálja, hogy a' Czár a' Balatoni fogast meg nem kóstolhatja. Herczeg Volkonszki felugrott 's kérdést teve. Tegyék el számomra, megeszem az úton. (Miskolczon ette meg.)”

Ezek után nem csoda, hogy nincs érseki irat a látogatásról, hiszen az orosz uralkodó éppen csak üdvözölte sapkájával az őt váró (egyházi, vármegyei, városi) személyeket, majd a kassaihoz hasonlóan előkészített hálószobájába sietett. Ez a kissé udvariatlan magatartás az előkelő vendég fáradtsága ellenére barátságtalannak tűnhetett. A fogadó bizottság a cár kíséretével vacsorázhatott, és amikor az érsek a halat dicsérte, amely frissen érkezhetett az érsekség Tisza melletti birtokáról, Volkonszkij herceg megpróbálta a cárt az asztalhoz hívni, az uralkodó azonban nem vágyott társaságra, csak visszaüzent, de másnap magával vitte az ételt.

Terített asztal az egri érseki palota állandó kiállításán

A magyar nyelvű levélben is németül olvasható az uralkodó tanácsa, de kissé más szöveggel. „Másnap reggel elő jöve az érsek. Árassza ki a vallást egyházmegyéje szívében – mondá neki a Czár - Biztosítom Önt, az összes hatalom hatástalan a szerencsétlenség ellen, amely Európát fenyegeti hogy azt elhárítsa, ha Ön a katekizmust nem taníttatja teljes buzgalommal. Mióta Voltaire és Rousseau felemelte fejét, összeszedtek mindent az Esprit des Lois-ból, minden a szabadságtól visszhangzik, anélkül hogy tudnák, mi a szabadság.  A' többit nem tudták elmondani.” – fejezi be Kazinczy a történetet. (KFÖM XVIII.1908. 22.)  Ez a változatot azért érdemes idézni, mert ha valóban így volt, a katekizmus taníttatásában pontosan megjelölte az érsek számára a másként gondolkodás elleni küzdelem módszerét valamint Voltaire neve és Montesquieu könyve mellett Rousseau-t is megemlítette. A katekizmus évszázadokon keresztül minden felekezetnél kérdés-felelet formában szerkesztett hittankönyv volt, amely a keresztény hit alapelveit röviden és egyszerűen írta le.

Pjotr Volkonszkij herceg (1776-1852) I.Sándor cár vezérkari főnöke, útitársa, legrégibb és legbizalmasabb barátja

Még ha egyik idézet sem pontos, az orosz cár Egerben elhangzott mondatai akkor is a vallás fontosságát hangsúlyozták a liberalizmus elleni harcban. Beszéde még kegyvesztett tanácsadója, Barbara Juliane von Krüdener hatását tükrözte. Ez a német származású, evangélikus vallású pietista (ájtatos) hölgy beszélte rá korábban a cárt, hogy a keresztény elveket vezesse be a politikába, ő ösztönözte a Szent Szövetség megalakítására, amelynek ő adta ezt a nevet. A cár azonban eltávolodott tőle, és amikor a fanatikus asszony 1821-ben a görög felkelés idején követelte, hogy az orosz uralkodó hirdessen keresztes hadjáratot a törökök ellen, Sándor egy hosszú levélben felszólította, hogy hagyja el a fővárost. Mindenesetre eléggé különös, hogy az ortodox orosz cár egy hitbuzgó evangélikus német asszony által sugallt politikai tanácsokat adott Egerben a katolikus magyar érseknek. Nagyon fenyegetőnek találhatta a forradalmak eszméit, hogy több felekezet nevében is nyilatkozott.

Valószínű, hogy Kazinczy nem egészen szavahihető egri informátora Lonovics József (1793-1867), Fischer érsek titkára, a későbbi egri, kalocsai és bácsi érsek volt, akit 1817-ben szenteltek pappá és hivatalból kísérte feljebbvalóját hasonló eseményekre. A levélgyűjtemény szerint ugyanis a költő levelet váltott vele a következő hónapokban. Nem tudjuk, hogy az egri szerbek és görögök megpróbálták-e valamilyen formában üdvözölni a cárt, és azt sem, hogy a cár tudott-e az egri ortodox templomról, ami külpolitikailag kínos helyzetet teremtett volna. 

Úgy tűnik azonban, hogy a vallás és a politikai eszmék mellett az orosz uralkodó kíváncsi volt Magyarország egyszerű lakosaira is, hiszen később ezt írta róla egy krónikás: „Harsányban Hukis Inspector Urnál kolbászozott…”

Az egri érseki palota I. Sándor cár korabeli empire stílusú bútorai 

                                                                                                              Bartók Béla

Ajánlott olvasmányok:

Kazinczy Ferencz összes művei, Levelezés, XVII. kötet, Budapest, 1907.491-492. és 503-504.

Kazinczy Ferencz összes művei, Levelezés, XVIII. kötet, Budapest, 1908. 17-18. és 22.

Kiss Péter: Amikor Napóleon leendő felesége is az érseki palotában lakott 

Kovássy Zoltán: A kolera és parasztlázadás Borsodban A Miskolci Hermann Ottó Múzeum Közleményei 17. Miskolc 1978-1979. 77-84.

Niederhauser Emil-Szvák Gyula: A Romanovok, Pannonica, Budapest, 2002, 178-205.

Sásdi Tamás: A Szent Szövetség kora és a kongresszusok Európája

Eger városáról egészen biztosan eszünkbe jutnak hasonló turisztikai-marketing frázisok, mint a 'barokk ékszerdoboz', vagy az 'ódon, történelmi városmag.' Az építtető püspökök neve is ismerősen cseng, legalább Eszterházy Károlyé biztosan. A belvárosban sétálva egyre-másra botlunk műemlék épületekbe. De eszébe jutott már az olvasónak, hogy jó, de miből épültek ezek a pompás barokk paloták? Nos, a ritkán feltett kérdésre az alábbi bejegyzésben Borbély Zoltán válaszol. 

A nagy építkezések a történelem folyamán általában valamilyen válságból történő kilábalást jeleznek. Az építkezési láz egyszerre ok is és következmény. A  kultúra és a művészet fejlődésének látványos terepe az építészet, másrészt a gazdaság és infrastruktúráils fejlesztések motorjaként is szolgál a válságos időket követő prosperálásban.

Eger történetében a 18. század az az időszak, amelyben máig látható nyomai maradtak ennek a folyamatnak. Amikor a törököket kiűző keresztény csapatok bevonultak Egerbe 1687 decemberében, a lakatlan városban 810 rozoga faépületet találtak. Maradandóbb kőépítmény a váron kívül mindössze a város dzsámikká átalakított középkori templomai és néhány egyéb, az oszmánok által használt épület volt. Száz évvel később, Eszterházy Károly püspökségének a végén azonban Eger belső városmagja nagyrészt a mai napig is megcsodálható barokk gyöngyszemmé vált, vagyis egy egész város felépült.

A 18. századi püspökök tevékenységének eredménye tehát szemmel látható, sőt, szerencsés esetben kézzel is fogható. Az egri főpapok építkezéseinek ihletét a római tanulmányaikhoz szokás kötni, ahol a barokk művészet legkifinomultabb remekművei között tölthettek éveket. Eszterházy Károly esetében különösen tetten érhető, hogy Egerben igyekezett fiatal kori emlékeit megörökíteni.

A grandiózus tervek megvalósítása azonban a mérnöki munkán túl olyan mesterembereket igényelt, akik a papírra vetett elképzeléseket a valóságban is meg tudták valósítani. Itt olyan szakmák művelőire kell gondolni, akik manapság is ugyanazt a munkát végzik: ácsok, kőművesek, bádogosok, asztalosok, lakatosok vagy a mára már eltűnt pallérok. A munkájuk lényegét tekintve nem változott, az eszközeik, munkamódszereik és az építkezéseket kiszolgáló háttéripar működése azonban gyökeresen más lett. Ezek a mesterek koruk legmodernebb technikáját használták, amit gyakran külföldön sajátítottak el.

Míg az inspiráció és a mesteremberek külföldről érkeztek, az építőanyagok helyben készültek, helyben beszerezhető anyagokból. Az egri püspökség kiterjedt birtokállománya lehetővé tette, hogy szinte önellátó legyen az építőanyagok tekintetében is.

Építőanyagok előállításának helyei a 18. század végén

Itt elsősorban fára, kőre, zsidelyre, palára és a már régóta ismert, de Egerben a 18. században reneszánszát élő téglára kell gondolni. Ez utóbbi mesterséges építőkő számtalan változata (padlótégla, burkolótégla, falazótégla, boltozati-, padló-, kémény- és párkánytégla) állt a kőművesmesterek rendelkezésére. Sőt, sok esetben a helyben alkalmazott téglaégető mesterek teljesen egyedi igények alapján is készítettek téglát, vagy cserepet. Ezek az ipartörténeti emlékek egyrészt az épületek minőségét is kiválóan mutatják, szerencsésebb esetben pedig a készíttető birtokos saját jelzését is felfedezhetjük rajta, aminek a segítségével egészen pontosan beazonosíthatók ezek a történelmi építőkockák. Nem csoda, hogy az un. bélyeges téglák gyűjtése és felhasználása rendkívül népszerű manapság. Egyes becslések szerint 30 - 35000 közé tehető a Magyar Királyság területén fellelhető téglabélyegek száma, amelyek közül számos méltán kiérdemelhetné a hungarikum értékjelzést. Ilyenek a 18. századi egri püspökök építkezéseit kiszolgáló téglák is, amelyeknek fennmaradt példányai két és fél évszázad után is szinte tökéletes állapotban vannak.

Bélyeges téglák. A képet készítette: Kökény Tamás

Eger újjáépítése már Telekessy István püspöksége alatt megindult, de csak a Rákóczi-szabadságharc után az 1710-20-as években készültek el az első barokk stílusú épületek, köztük a Rókus-kápolna és a jezsuiták temploma, a mai Szent Bernát templom. Komolyabb eredményeket az utódjának, Erdődy Antal Gábornak sikerült felmutatnia a barátok temploma, a mai bazilika helyén álló, egykori Szent Mihály templom, az irgalmasok kórháza és a régi Káptalan utca kiépítésével. A mai városkép kialakításában azonban Barkóczy Ferencnek volt meghatározó szerepe. Az ő támogatásával épült a minorita templom, számos híd az Eger patakon, a Foglárianum jogi iskolája és kollégiuma, a püspöki palota, de ő kezdte el tervezni a Líceumot is. A 18. század derekán már a tehetős egri polgárok kétszintes barokk lakóházakat építettek a mai Bajcsy- és Zalár utcákban, a Dobó tér környékén és a Széchenyi utcában, nem is beszélve a fogadók és vendéglők sokaságáról.

Amikor 1762-ben Eszterházy Károly elfoglalta a püspöki széket, tulajdonképpen a barokk Egerben lényegében minden készen, vagyis sok esetben félkészen állt. Neki már csak a folytatás és befejezés maradt a saját ízlésének megfelelően, ami a magyarországi barokk legkifinomultabb városképét eredményezte.

Káptalan utca – ma Kossuth Lajos utca

Ezeknek az épületeknek az egyik fő építőanyaga a tégla volt, amire tehát komoly kereslet mutatkozott a 18. századi Egerben. Mivel a város egyházi birtok volt, így a püspök-földesúr joga és egyben kötelessége is volt, hogy biztosítsa az építkezések alapanyagait, így a téglát is. (A káptalannak szintén voltak földesúri jogai Egerben és környékén, így a kanonokok saját jogon is építkezhettek - amiről a kispréposti és a nagypréposti palota a mai napig tanúskodik - amihez saját téglaégetőt üzemeltettek a Maklári-kapun kívül. Ezt egészen a 19. század végéig az egyházi testület működtette és innen kerültek ki a C. A., vagyis Capitulum Agriense jelölésű téglák. 1886-ban Wind István vette át és modernizálta az üzemet, ami az első világháborúig üzemeltetett. A téglagyár a 20. században javarészt állami tulajdonban működött a rendszerváltásig, amikor is egy rövid időre Keller József vette át.)

Capitulum Agriense jelölésű téglák. A képet készítette: Kökény Tamás

Eszterházy Károly elődeinek téglagyártó tevékenységéről sajnos csak közvetett forrásokból értesülhetünk. Kézzel fogható produktumok csak az utolsó egri püspök idejéből maradtak ránk. A legjelentősebb téglaégető a Vécsey-völgyben működött, amit Eszterházy 1764-ben ki is bővített a Líceum építései munkálatai miatt megnövekedett téglaigény kielégítése érdekében. Ekkoriban olyan nagy volt a tégla iránt igény, hogy a Gyöngyöspüspökiben működő műhelyből is szállítottak téglát Egerbe.

 „Tegularia” a gyöngyöspüspöki szőlőhegy oldalában

1763. szeptember 27-én kötött Eszterházy püspök konvenciós szerződést Drabyk Vencel és Drabyk Márton téglásmesterekkel, akik a Trencsén megyei Tárnáról származtak. A nagy egri építkezések befejezését követően főként a gyöngyösi és környékbeli építkezésekre gyártottak. 1783 nyarán Kass Ferenc téglásmester például 7000 darab téglát szállított 28 forintért a gyöngyösi Szent Bertalan templomnál folyó építkezésekhez.

CCEP – Comes Carolus Eszterhazy P[ater?]. A képet készítette: Kökény Tamás

A püspökség legnagyobb téglaégetője azonban a Vécsey-völgyben volt. Itt négyfajta téglát készítettek: a „kőfal téglaforma", az ún. „stukador téglaforma", a „kémény téglaforma" és a „bóthajtás téglaforma". Az üzem kapacitása éves szinten nagyjából 50 000 tégla előállítása volt, a kereslettől függően.

 Z. O. – Ziegel Ofen (téglakemence) Vécsey-völgy, 1782-1785

1786 nyarán például Farkas János építésszervező (bauschreiber) arról tájékoztatta Eszterházyt, hogy a Vécsey-völgyi téglásmester napszámosnak akar állni, mert „egész évben semmi munkája és keresete”. A következő évben azonban már a szó szoros értelmében a körmükre égett a munka a téglásoknak. Az esetről így ír Farkas: „Tegnap előtt a Wétsei Völgyön a tégla kemenczét derekassan be-fűtvén a téglás, egyszersmind a napnak nagy melegsége tapasztaltatván, egy szikra a kemencze sindelzetébe meg-akatt és hogy elébb odébb terjett senki sem vette észre”. Ennek következtében a kemencét és a szárítóasztalt fedő tetőszerkezet egy része leégett mire sikerült megfékezniük a lángokat.

Téglavető mester

A téglásmesterség, hasonlóan más korabeli mesterségekhez, családi keretek között folyhatott. Miután 1787 szeptemberében a Vécsey-völgyi téglásmester meghalt, sógora, Kindl Károly első téglás legény „pályázta” meg a posztot, amit az első sikeres égetést követően - ahol megmutatta tudományát - el is nyert. Minden bizonnyal ennek a famíliának a tagjai tevékenykedtek Felsőtárkányban is az 1780-as évek második felében a helyi plébániatemplom építésénél. Ilyen jelentős munkánál már érdemes volt téglaégető műhelyt létesíteni a közelben, ugyanis több ezer tégla elfuvarozása komoly anyagi terhet jelentett.

Ezért az építkezés megkezdése előtt a téglásmesterrel bejárták a tárkányi határt téglának való agyag után kutatva. A megfelelőnek ítélt helyről mintát vettek, majd próbaégetést végeztek, aminek az eredménye szépen csengő tégla lett. A téglaégetés elindítását azonban aratásig el kellett halasztani, ugyanis a kiszemelt területen tavaszi vetés volt, amiben Eszterházy nem engedett kárt tenni. Addig is elkezdték kiépíteni a szükséges épületeket, amelynek alapterülete „szélességre 30, hosszúságra nézve pedig 60 ölet teszen”. Ekkora alapterületre került egy 3 öl széles 16 öl hosszúságú szín, egy kis ház vagy kunyhó, ahol a téglások aludtak, és szerszámaikat raktározni tudnák és természetesen a kemence. Ez utóbbi építésével tudta igazán megcsillogtatni mester a tudását. Azt javasolta, hogy az itt „építendő téglakemenczét nem téglábúl, hanem hogy kevesebb fával fűtődne, s tovább tartana, tehát az ott nem messze lévő homokos a tűznek semmit sem engedő kövekvől kellene – mint Németh Országban látta”. Vagyis szintén külföldi tapasztalt állt a Kindl téglás família birtokában, amelynek eredményeként a barokk Eger építő kockái készültek.

 Felsőtárkányi téglaégető

Miután a felsőtárkányi templom felépült, a téglaégető valószínűleg beszüntette a tevékenységét. A Vécsey-völgyben azonban a 19. században végig működött a téglaégető, ahonnan százerzres nagyságrendben kerültek ki a AEAVT (Archi Episcopatus Agriensis Ustrina Tegularia) jelű téglák, majd a 20. század elejétől az EE. (Egri Érsekség) betűjelű téglák.

AEAVT – Archi Episcopatus Agriensis Ustria Tegularia. A képet készítette: Kökény Tamás

                                                                                                Borbély Zoltán

Felhasznált források és szakirodalom:

Magyar Nemzeti Levéltár Heves Megyei Levéltára. (MNL HML) XII-3a. 253-254, 256 k.

Csiffáry Gergely: Manufaktúrák és céhen kívüli ipar Heves megyében. (Tanulmányok Heves megye történetéből 14.) Eger, 1996.

Lénárt Andor: Eszterházy Károly püspök XVIII. század végi építkezéseinek háttériparáról. Agria 19. (1982-1983). 187-217.

Eger ezer éve. Szerk. Berecz Anita – Kristóf Ilona. Eger, 2020.

A képek és a téma iránti inspiráció Kökény Tamás téglagyűjtőtől származnak.

A képek forrása:

Építőanyagok előállításának helyei a 18. század végén: Lénárt Andor: Eszterházy Károly püspök XVIII. század végi építkezéseinek háttériparáról. Agria 19. (1982-1983) 191.

Káptalan utca – ma Kossuth Lajos utca 

„Tegularia” a gyöngyöspüspöki szőlőhegy oldalában: Heves Megyei Levéltár - Egri Érseki Gazdasági Levéltár – Heves megye kéziratos térképei, 21. térkép

Z. O. – Ziegel Ofen (téglakemence) Vécsey-völgy, 1782-1785: Első katonai felmérés 

Téglavető mester: http://www.tegularium.cz/

Felsőtárkányi téglaégető: Magyarország (1782–1785) - Első Katonai Felmérés 

Az egri egyházmegye Szent István általi alapítása óta, egészen az 1804-es felosztásáig, évszázadokon keresztül a legnagyobb területű egyházmegye volt. Gróf Eszterházy Károly püspöksége (1762–1799) idején a hatalmas egyházmegye területén 300 római katolikus, 673 görögkatolikus, 565 református és 17 evangélikus templom szolgálta a híveket. Dinnyés Patrik írásából belepillanthatunk, hogy a legtöbb templommal rendelkező felekezet szellemi és spirituális életében milyen szerepet játszott az egyházmegye központja, a 18. századi Eger.

Bár a lakosságra vetítve pontos adatokkal nem rendelkezünk, nagyvonalakban elmondható, hogy a nagyméretű egyházmegye nyugati és középső területén római katolikusok, északi, középső és déli részein evangélikusok és reformátusok, keleti részein pedig leginkább görögkatolikusok, ortodoxok (görögkeletiek) és zsidók éltek a 18. században. Talán nem túlzás az a megállapítás, hogy csak az erdélyi egyházmegye lehetett felekezetileg változatosabb az egrinél. A vallási sokszínűséggel pedig együtt járt a kulturális sokszínűség is. Mindezek fényében Egernek mint püspöki székvárosnak és oktatási központnak kultúraközvetítő szerepét érdemes minél több szempontból vizsgálni.

Ismeretlen művész: Szent Cirill és Metód, 18–19. század fordulója

Mielőtt azonban rátérnénk a görögkatolikus diákok egri oktatására, talán érdemes röviden bemutatni a magyarországi görögkatolikusok történetét. Bár a hagyomány szerint a munkácsi püspökség már a honfoglalás előtt, a Szent Metód (815?–885) által alapított hét pannóniai egyházmegye egyikeként létezett, erről perdöntő bizonyíték nincs. A munkácsi püspökök első írásos említése a 15. századból származik, amely szerint a munkács-csernekhegyi kolostorok igumenjei (apátjai) egyben felszentelt püspökök voltak. A görögkatolikusok magyarországi történetének jelentős állomása az ungvári unió (1646), mely során 63 görögkeleti pap tett le esküt Jakusich György (1609–1647) egri püspök kezébe, mely szerint elfogadják a római pápa főségét, ha teljesül az alábbi három feltétel:

1. a keleti szertartás teljes egészében sértetlen marad;
2. az egyesültek püspökeit a papok szinódusa választja, az Apostoli Szentszék pedig megerősíti;
3. az egyesült papság megkapja mindazon egyházi és világi kiváltságokat, melyekkel a latin szertartású papság rendelkezik.

A magyarországi görögkatolikusság szempontjából még lényeges esemény az 1697-es gyulafehérvári unió, amelynek alkalmával több erdélyi román ortodox pap is csatlakozott a görög rítusú nyugati egyházhoz.

A mindenkori egri püspökök – mivel elődjük, Jakusich György püspök kezébe tették le az ungvári unió során az esküt – úgy vélekedtek, hogy a munkácsi görögkatolikus püspökök az egri püspöknek csak rituális helynökei (helyettesei). Ezzel szemben Munkácson úgy vélekedtek, hogy apostoli vikáriusként (a pápa nevében kormányzó főpapként) a görögkatolikus püspökök csak a római pápának vannak alárendelve, tehát Egertől függetlenek. A nem egyszer feszültségekkel járó vitás helyzetet csak az oldotta meg, hogy 1771-ben Mária Terézia (ur. 1740–1780) akaratával összhangban, XIV. Kelemen pápa (ur. 1769–1774) Ungvár székhellyel felállította az önálló munkácsi görögkatolikus egyházmegyét.

Abban biztosak lehetünk, hogy a 18. századi Egerben a jezsuiták, majd a rend feloszlatása (1773) után a ciszterciek kezelésébe kerülő gimnázium (a mai Gárdonyi Géza Ciszterci Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium jogelődje) különböző évfolyamaiban is tanultak görögkatolikus diákok. Noha a tanulóknak nem ismerjük sem nemzetiségüket, sem vallásukat, nevük és születési helyük több mint árulkodó lehet. Emellett az sem mellékes, hogy a jezsuita könyvtárban találhatóak voltak „ruthén” nyelvkönyvek is.

Az egri Gárdonyi Géza Ciszterci Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium mai épülete, korábbi rendház

Ennél sokkal biztosabb információkkal rendelkezünk a felsőoktatással kapcsolatban, ugyanis Barkóczy Ferenc (1710–1765) püspök kérésére 1754-ben Mária Terézia elrendelte, hogy hat görögkatolikus diáknak (négy ruszin, két román) biztosítsanak lehetőséget (évi 1200 forintnyi állami támogatással) az egri teológián tanulni. Ez persze nem azt jelentette, hogy előtte ne tanulhattak volna görögkatolikus növendékek Egerben, de erről bizonyíték nem maradt fent. Az évi hat fő talán nem tűnik soknak, de ha hozzávesszük, hogy az egri latin kispapok is a század első felében maximum csak 20-23-an voltak, és mivel a 18. század közepén a munkácsi egyházmegyében még nem volt megoldott a görögkatolikus kispapok képzése, több másik városban (Bécs, Nagyszombat, Nagyvárad, Lemberg, Eger) végezték tanulmányaikat, akkor már nem olyan alacsony ez a szám. Annak, hogy Egerben létrejött egy ilyen ösztöndíj, egyik fontos oka volt, hogy Barkóczy Ferenc, majd Eszterházy Károly (1725–1799) is koruk kiváló püspökeiként elhivatottak voltak az oktatás minőségének fejlesztésében, ez alól pedig azok a görögkatolikus kispapok sem voltak kivételek, akikért – ahogy ezt korábban kifejtettük – elképzelésük szerint ugyanúgy feleltek. A Mária Terézia-féle ösztöndíj mellett további görögkatolikus növendékek kerültek Egerbe, amikor 1760-ban Barkóczy Ferenc oktatási reformjaként a kassai Kisdiánumot (Kisdy Benedek [1598?–1660] egri püspök által 1649-ben alapított Szent László Papnevelő Intézetet) az egri szemináriumba olvasztotta. Azonban Egerben sem csak a teológián tanultak görögkatolikusok, hanem a bölcseleti és a jogi képzéseken is. Igaz, a legtöbb esetben valószínűleg csak az alapozó bölcseleti képzést végezték el, utána a teológiai képesítést már kifejezetten görögkatolikus szemináriumokban (Nagyvárad, Bécs, később Munkács és Ungvár) fejezték be.

Német hallgatók felvétele a Bolognai Egyetemre (Aufnahme in die „Natio Germanica Bononiae“, die deutsche Nation an der Universität Bologna), 15. század

Eszterházy Károly nemcsak átvette elődje, az esztergomi érsekké kinevezett Barkóczy Ferenc terveit az egri egyetemre vonatkozóan, hanem fejlesztette is azokat. Ennek szembetűnő példája a Líceum épületének nagyobb kivitelben való megvalósítása, de árulkodó az egyetemi könyvtár létrehozásának alapossága is. A püspök megbízásából Európa különböző részeiből, nagy részben Giuseppe Garampi (1725–1792) bécsi nunciusnak köszönhetően összegyűjtött, mintegy 16 ezer kötet jól reprezentálja, hogy egy 18. századi katolikus egyetemen milyen könyvekre lehetett szükség. Az egri állományt még sajátosabbá teszik a cirill betűs könyvek. Egy részük minden bizonnyal a városban tanuló görögkatolikusokhoz is köthetők. Ezek akár oktatási segédanyagként is kerülhettek az állományba – a püspök megbízásából –, de bekerülhettek az Egerben oktató, vagy tanuló görögkatolikusoktól, illetve további hagyatékokból is (pl. korábbi püspöki könyvtárak, vagy egyes plébániák könyvtárai). Mindenesetre elmondható, hogy az Eszterházy-gyűjtemény 24 „egyéb” (tehát nem latin, német, angol, olasz vagy magyar) nyelven írt, összesen 303 kötetéből több mint félszáz cirill betűs, ami arányait tekintve semmiképpen sem tekinthető jelentéktelen mennyiségnek. A Líceumnak azonban nem csak a könyvtári állománya szolgálta a görögkatolikus diákokat: bár az egyetemi álom akkor még nem valósulhatott meg, 1774-től (mely dátum az Eszterházy Károly Egyetem alapítási dátumának tekinthető napjainkban) ebben az impozáns épületben kaptak helyet a bölcseleti, teológiai és jogi iskolák, tehát a már említett, ezeken a fakultásokon tanuló görögkatolikus hallgatók is a Líceum falai között töltötték mindennapjaikat.

A Líceum épülete

Az egyetlen görögkatolikus oktató az egri teológián – akiről információkkal is rendelkezünk – Habina Lukács (?–1775) volt, akit Eszterházy Károly püspök nevezett ki 1769-ben. Sajnos az ezt megelőző másfél évtizedből nincs információnk arról, hogy ki oktatta a görögkatolikus tárgyakat, mindössze csak egy 1754-es levél, amiben Barkóczy Ferenc püspök, a nagyváradi püspöknek arról számol be, hogy gondoskodott a görög szertartások tanításáról. Habina Lukács bizánci szertartást és az egyházi szláv liturgikus nyelvet oktatta Egerben. Meglévő könyvhagyatéka alapján viszonylagos képet tudunk alkotni oktatói tevékenységéről, életéről azonban nem sokat tudunk. Habina Egerbe munkácsi elöljáróival való konfliktusa következményeképpen került, azonban nem oktathatott sokat a városban, ugyanis 1775-ben meghalt. Sajnálatos módon a halála utáni időszakról ismét semmit sem tudunk a görögkatolikusok oktatásáról, pedig bizonyos, hogy továbbra is tanultak ott, hiszen még 1805-ből is rendelkezünk egy körlevéllel, amelyben az akkori munkácsi püspök, Bacsinszky András (1732–1809) említi, hogy Bécs, Lemberg, Nagyszombat, Nagyvárad és Pest mellett Egerben is tanulnak görögkatolikus növendékek.

                                                                                                                   Dinnyés Patrik

A témával kapcsolatban bővebben a Líceumi szellemiség 14. (Görögkatolikus diákok a 18. századi Egerben) számából tájékozódhat.

https://webshop.uni-eszterhazy.hu/hu/termek/gorogkatolikus-diakok-a-18-szazadi-egerben-liceumi-szellemiseg-14

A képek forrása:

https://commons.wikimedia.org/wiki/File:Universit%C3%A4t_Bologna_Deutsche_Nation.jpg

https://commons.wikimedia.org/wiki/File:Eger,_ciszterci_rendh%C3%A1z_2020_01.jpg#/media/File:Eger,_ciszterci_rendház_2020_01.jpg

 https://commons.wikimedia.org/wiki/File:Kyrill%26Method.jpg?uselang=ru