Még tart a nyári szünet és az iskolás korosztály napjainak középpontjában a játék áll. Bár a szülők, nagyszülők korosztálya komolyan aggódik az online játékok térnyerése miatt, azonban mögéjük nézve azt látjuk, hogy a technikai feltételeteket leszámítva a lényeg nem változott. A játékban felépíthető fantáziavilág, a kalandok, a csapatban megélhető élmény volt fontos. De milyen volt a vakáció száz éve Egerben? Pápai Vratarics György egri gyerekkoráról szóló személyes hangvételű visszaemlékezéseit Szuromi Rita tolmácsolja az olvasóknak.
A gyermekjátékok lekicsinyített másai a felnőttek használati eszközeinek, tárgyi világának. A kislányok több ezer éve úgy ringatják és etetik babájukat, ahogy édesanyjuk a csecsemőket, a fiúk pedig már apró gyermekkorban sereget toboroznak, várat védenek, vagy ellenségre támadnak a játék katonákkal. A felnőttek világának utánzása a tanulás egyik spontán formája. A gyermekjátékokban rejlő jövedelemszerzési lehetőséget a modern gyáripar kialakulása előtt megérezték a kereskedők: Rippel Károly már 1835-ben játékkereskedését nyitott Pest-Budán. A kiegyezés után tömegesen nyíltak meg a játékboltok: Liebner Zsigmond, Braun (Barna) Vilmos épp úgy fantáziát látott a játékkereskedésben, ahogy Pesendorfer Ferenc, Bettelheim Miksa, valamint a Késmárky és Illés cég is ráérzett a játékeladásban rejlő üzleti lehetőségre.
A tömeges játékgyártást és kereskedést a modern gyáripar elterjedése tette lehetővé. Az egyedi készítésű, elsősorban a nagy német játékgyártó központokból érkezett igen drága kézműves termékeket felváltotta az egyszerű gyermekjátékok tömeggyártása. A korai gyárak elsősorban a szerkezetek nélküli játékok készítésére voltak alkalmasak. A fővárosi Stadler Mihály szitás-rostás üzeme 1872-től állított elő lemezből készített homokozó lapátokat, vödröket. A kínálat ettől kezdve rohamosan szélesedett: hamarosan bekapcsolódott a játékiparba a Müller és Fehér cég litografált locsolókannákkal, a Magyar Fémdoboz Művek Rt. játékperselyekkel, játékautókkal és Spielberg Ármin furulyákkal, zenélő dobozokkal. A hazai játékgyártás csak a 20. században kezdett tömeges piaci igényeket kielégíteni. Ekkor már Monsbarth Géza üzeme is ontotta a játékkardokat, babacsörgőket és babaétkészleteket.
A 19. század végének technikai forradalma újabb lehetőségeket kínált: megjelentek a játékiparban a mechanikus szerkezetek, a zenélő dobozok, s 1872-ben útjára indult a játékvasút. A tömeges játékgyártás jelentős változást hozott az egyébként férfiak uralta kereskedelemben is. A 20. század fordulóján a boltok pultja mögött már nem volt ritka a női eladó vagy tulajdonos. Ez történt a legkorábbi hazai játékkereskedés esetében is, hiszen Rippel Károly halála után unokahúga, Stinner Irén vette át az üzletet. A nők, nem csak jobban ismerték a gyermekek világát, mint a férfiak, hanem nagyobb ráéreztek az igényekre is.
„Ötvenéves lettem én is, mikor a reflexiókra való hajlam hatalmába kerített. Napközben, hajnali éber órákon mind sűrűbben kerestek fel a kora gyermekkor emlékei, villantak fel arcok, miket rég kiejtettem emlékezetem tárházából. S jött a közlési ösztön, hogy ezeket leírjam, megmentsem a feledéstől. Maeterlinck meséjében a holtak addig élnek, amíg emlékeznek rájuk az élők, csak rájuk kell gondolni, s itt élnek velünk, örülnek és szenvednek. Az a kisfiú is életre kel nyomban, aki én voltam, csak vissza kell rá emlékeznem.” Így kezdte memoárját pápai Vratarics György, aki Életem címmel 1961 és 1964 között Mánfán írta meg életrajzát. A visszaemlékezés izgalmas forrása az egri gyermekek hétköznapjainak, és nem mellesleg az is kiderül: a 20. század elején élt apróságok is játszva tanultak, és ismerték meg a körülöttük lévő világot és embereket.
Ez a világ pedig igencsak megváltozott a 19-20. század fordulóján. A hagyományos játékokat egyre inkább háttérbe szorították a mechanikus játékok, már nem volt ritkaság a szériagyártott termék sem. Ezzel együtt átalakult a társadalom, lassan változtak a nemi szerepek és elvárások is. Ennek egyik igazi haszonélvezője lett Teddy, a maci. „Első játékaim legbecsesebbje az Öreg Mackó, máig is megvan, két kisebb társával együtt. Anyám látva a mackók iránti mérhetetlen rajongásomat, azzal tartott kordában, hogy azt állította: az Öreg Mackó, aki mindent tud, éjjel felkeresi őt és elmondja csínyjeimet. Ezt el kellett hinni, mert az Öreg Mackó talpai időnkint elrongyolódtak, s újra kellett foltozni. Hogy volt ez? Máig sem tudom, s anyám érettebb koromban is azt állította, hogy ez nem művi beavatkozás volt. Még 15 éves koromban is hittem az Öreg Mackó legendában. A mackókönyvek – Sebők Zsigmond művei – táplálták mérhetetlen szeretetemet és azok a végeláthatatlan mesék, melyeket anyám mondott róluk” – írta visszaemlékezve egri gyermekéveire pápai Vratarics György (Eger, 1908 – Budapest, 1987).
Vratarics György Teddy mackója, amit két éves korában, 1910-ben kapott szüleitől
A fotó Vratarics Nóra tulajdona. Budapest.
A Teddy macit az Amerikai Egyesült Államok elnökéről, Theodore Rooseveltről nevezték el. Az elnök, becenevén Teddy, 1902 novemberében nem lőtt le egy medvebocsot. A történet a sajtó felkapta, az orosz emigráns, Morris Michtom pedig egy plüss macit tett dekorációnak édesség- és írószerüzletének kirakatába. Ez a maci lett Teddy. A népszerű elnökről elnevezett mackó gyártását Európában Margarete Steiff 1907-ben kezdte el, és az első évben közel egymillió darabot készített. A mackókultuszhoz bizonnyal hozzájárult, hogy a gyermekek nevelésének szigorúan nemhez kötött határai kezdtek elmosódni. Habár egy fiúnak továbbra sem illett a kislányok játékával babázni, ügyesen át lehetett hidalni ezt a problémát, ha baba helyett a férfiasabb mackót adták a kezébe.
A mackó népszerűsítésében egyébként élen járt az imént említett Sebők Zsigmond (Párkány, 1861 – Budapest, 1916) író, hírlapíró, a magyar gyermekirodalom klasszikusa, akinek nevéhez kötődik Dörmögő Dömötör, Zebulon és Dorka, Róka Miska és Malac Misi figurája. A plüss mackó tehát a „fiúk babájaként” indult világhódító útjára. Népszerűsége ellenére azonban nem szorította háttérbe a hagyományos férfias játékokat sem, mint a katonák, hintalovak.
„Öt éves lettem, amikor apámtól teljes huszáregyenruhát kaptam. Büszkén sétáltam vele az udvaron, meg is fáztam. Apám szeretett velem sétálgatni, néha mesélt nekem a fürge lovacska kalandjairól” – jegyezte le fél évszázaddal később Vratarics György. A városi gyerekek játékai mellett nem tiltották a kis Gyurkát a falusi gyermekek körében kedvelt elfoglaltságoktól sem. A család aratáskor a vezekényi rokonoknál nyaralt, s ilyenkor a kisgyermeket kiengedték a szérűskertekben, vagy a patak partjára, ahol együtt játszott a parasztgyerekekkel. „Sárból békát gyúrtunk, s a földhöz csapva elpukkantottuk. Kinézésben köztem, s köztük csak annyi volt a különbség, hogy ők mezítláb voltak, míg én cipőt hordtam, egyébként egy volt minden öltözékünk.”
Vratarics György játék katonája, melyet anyja hódolójától, Severa Bubby román gavallértól kapott
Újlőrincfalva, Helytörténeti gyűjtemény
A városi gyermekek játékai lényegesen eltértek a falusiaktól. Amíg a vezekényi apróságok megelégedtek a sár-békával és a kukorica babával, addig a társadalmi közép gyermekei szülei anyagi helyzetétől függően választhattak a játékboltok gazdag kínálatából. Kapható volt ekkor már fiúknak készített, festett, soktornyú játékvár, különféle technikai és optikai játékok, melyek többek közt a gőzgépek, írógépek kicsinyített másai voltak, de bőven akadt fa- és építőjáték, papírjáték, kártya, valamint társasjáték is.
A játékkereskedők igazán jó bevételre számíthattak karácsony előtt, hiszen melyik szülő tagadta volna meg gyermekétől a „Jézuska ajándékát.” Ezért akár egész oldalas hirdetéseket is megfizettek a boltosok. A fővárosi Népszava könyvkereskedése is hatalmas készletet raktározott fel az ünnepek előtt. Grimm legszebb meséi 2,40 koronába, Andersen meséi 1,20 koronába kerültek. A szegényebb családok gyermekeinek sem kellett nélkülözni a könyvet, a Mackóék mulatoznak című 10 lapos leporelló csak 1 koronába került, de a néhány lapos hasonló könyvecske ára még ettől is olcsóbb volt. Akadtak azonban igen drága leporellók is, az Állatsereglet Bábországban ára 7 korona volt. Serdülőknek ajánlották Mikszáth: Két koldus diák és Tavaszi rügyek című kötetét, valamint Molnár: Pál utcai fiuk című művét 6-6 koronáért, s hasonló összeg volt a lányoknak szánt De Amicis: A szív című novellája.
Vratarics György kedvenc szerzője ebben az időben Maurice Maeterlinck és Kemenczy Kálmán voltak. Előbbinek A kék madár című írása 1911-ben jelent meg magyarul, utóbbinak híres műve, a Tengeren innen, tengeren túl, mely az Adolár és Ukubusz című mesét is tartalmazta, 1896-ban került a magyar olvasók elé. A Jézuska azonban nem csak könyvet, társasjátékot és Teddy mackót hozott. Az emlékíró megőrzött egy történetet saját gyermekkori karácsonyáról. „Előzőleg levelet kellett írom a Jézuskának, melyben előterjesztettem kérésemet. A fa alatt válaszlevél volt mindig, a gyönyörű, gömbölyű betűkben, nagyobb koromban ráismertem Bárány Géza bácsi vonásaira, aki anyám nagy hódolója, a későbbi világhíres úszó, Bárány István apja volt. Technikai érdeklődésemet alighanem ő alapozta meg, az ő javaslatára hozta a Jézuska az első Meccano-játékot. Ez csavarok, fémlapok és kerekek tömegéből állott, s a mellékelt rajzok segélyével azokból épületeket és gépeket lehetett összeállítani. E játékból minden évben egy nagyobb egységet kértem és kaptam.” Ezt a bizonyos Meccano fém építőjátékot 1898-ban Liverpoolban Frank Hornby készítette el a gyermekei számára, ami fémlemezekből, csavarokból és csavaranyákból állt. 1901-ben szabadalmat is kapott, s a Meccano márkanév 1907-ben bejegyzésre került. Még ebben az évben megalapították a Meccano gyárat.
Egészen más volt a helyzet a társasjátékokkal, melyek ugyancsak a népszerű karácsonyi ajándékok közé tartoztak. A társasjátékok a felnőttek kedvelt szórakozásaként hódították meg a gyermekek világát. 1874-ben már forgalmazták a Parcheesi játékot (Ki nevet a végén?), mely a Selchow & Righter cég gyártmánya volt. A legnépszerűbb társasjátékokat 25x35-ös nagyságú dobozokban forgalmazták, az 1 koronás egyszerű kis játék mellett akár 16 koronás 9 meteorgolyós társasjáték is kerülhetett a fa alá.
Vratarics Klára játékvasalója, 1905 körül
Újlőrincfalva, Helytörténeti gyűjtemény
A nyár azonban a szabadtéri játékok ideje volt. Az egri gyermekek szívesen gyülekeztek a Kacsaparton, ami a szünetben hatalmas foci csaták színhelye lett. A Kacsapart a mai Bródy Sándor utcától kissé délebbre helyezkedett el akkor még, pincékkel, borházakkal teleszórt, zegzugos domboldal kacskaringós utcáival és kiskocsmáival az egri művészek kedvelt városrésze volt. A Kacsaparti fiúk saját falanxot alkottak, oda bekerülni dicsőség volt. A brancs néhány Vásártéri fiút is befogadott, akiknek bizony meg kellett harcolni ezért. „Ez a társaság alkotta a Rózsa utcai és kacsaparti fiúk csoportját, kik egymással szoros véd és dacszövetségben álltak és magukénak tekintették a gimnázium, a Vásártér és Csiky Sándor utca határolta vidéket. Dombos, pincék hátával, feljáratával meg-megszakított romantikus környék volt ez, füves térséggel, pástokkal, melyek alkalmi tanyáink voltak” – örökítette meg immár kamaszkori emlékeit Vratarics György. – „A labdázás alatt nem csak labdarúgást kell érteni. Ezekben a nehéz időkben futball-labdát nem lehetett kapni, a meglévő kevés kopott külső bőrbe rendszerint marhabélből való belső részt fújtunk bele. Többnyire kézilabdáztunk, mert ilyet bárki készíthetett magának. Egyszer apám csinált nekünk egy kézilabdát, zsineggel gyönyörűen körbekötözve, úgy, ahogy ő gyermekkorában csinálta. Remekmű volt, de nem tudtunk játszani vele, mert túl keménynek találtuk.” Éppen ezért a futballistákat, főleg a labdatulajdonosokat nagy tisztelet vette körül, utóbbiaknak még ahhoz is joga volt, hogy csapatának tagjait maga válogassa össze.
Az egri Tündérpart ebben az időben a Nagy Domb nevet viselte. A domb birtokba vételét egyetlen dolog zavarta csupán: a Kőnig nyomda. Kőnig Ferenc (Pest, 1856 – Eger, 1945), nyomdász, aki Maczky Valér utódaként érkezett a városba, ebben az időben főként színház-, mozi-, fürdő- jegyeket gyártott. Tekintély volt a szakmájában, hiszen a Városfal és Bródy Sándor utcák sarkán 1910-ben megépült Egri Nyomda Részvénytársaság (1893- 2010) épületének építésekor még a szakmai véleményét is kikérték. Kőnigék szerették a gyermekeket. „Kőnigéknél sárkányokat készítettünk, szép nagy papírlapokból és a pástokról eregettük fel. Kőnigék kertjének hátsó része dombtetőben végződött, melyet oldalról is meg tudtunk közelíteni. A Nagy Dombot fellegvárnak tekintettük és állandó tanyánkká lett. A nyomdából szerzett igen kemény papírokat pajzsformára vágva madzagokkal balkarunkra erősítettük, így alkalmas volt a parittyakő, gumipuska lövedék és nyíllövés kivédésére. A nyílvesszőket magunk faragtuk. Büszkén vallottuk magunkat a Nagy Domb urainak és fennhéjázásunkban odáig mentünk, hogy a szemközti Tündérpart gyerekeit büszke hadüzenettel a Nagy Domb elleni támadásra hívtuk fel” – idézte fel ezeket az alkalmakat Vratarics György.
A férfias virtus sem hiányzott a nyárra összeverődött alkalmi brancsokból. Verekedés azonban ritkán volt, a kamaszok erejüket inkább birkózással mérték össze, mely lényegesen távolabb állt az erőszaktól, mint a másik ütlegelése.
A gyerekek kedvelt foglalatossága volt a golyózás is. Golyókat az egri Károly Károly (Eger, 1837 – Eger, 1897) papírkereskedésében is lehetett kapni, de a legtöbben maguk készítették azt égetéssel, csiszolással, faragással és édesanyjukkal varrattak zacskót a golyócskáknak. A döntő dobást mindig a tökéletesen gömbölyű kipróbált példányokkal (gullerokkal) végezték, melyet tetemes áron lehetett visszaváltani a győztestől.
A lányok ebben az időben is szolidabb játékokkal játszottak. Az emlékiratíró nővére, aki később Pápai Klára néven Jávor Pál partnereként tett szert országos ismertségre, egész kis játékszobával rendelkezett. „Klárinak volt egy kis szekrénykéje, sok fiókkal, ahonnan ritka, ünnepélyesnek tűnő alkalmakkor aranyozott babakávés-készletet vett elő. Ebből ilyenkor mi ketten megkávéztunk. Ezt a játékot annyira szerettem, hogy a készletet „örömnek” neveztem el, s a játékot így is követeltem: Klári, vegyük elő az örömöt!” A kislányok játékaikkal nem csupán későbbi háziasszonyi szerepükre készültek, hanem bizony sokszor álmodoztak a lovag eljöveteléről is. „Klári az ezüstpapírból hatalmas golyókat gyúrt össze, s azzal biztatott, hogyha már elég nagy sima ezüstgömb lesz belőle, kettévágja és egy huszár fog lovastól kiugrani belőle” – nosztalgiázott fél évszázaddal később a kisebb testvér.
Vratarics György és nővére, Vratarics (Pápai) Klára, 1909
Vratarics Nóra tulajdona. Budapest
Kreativitás, jókedv és sok-sok bolondos emlék színezte a 20. század elején gyermekkorukat élők hétköznapjait. A gyermekeket megkímélték a frontról érkező hírektől, és az egyre inkább elszabaduló háborús inflációból sem sokat éreztek. Megváltozott azonban a helyzet a Monarchia felbomlása és az egymást követő politikai fordulatok alatt. Sokuknak hirtelen kellett felnőni, családfenntartóvá válni. Ez utóbbi még hosszú ideig elkerülte Vratarics Györgyöt, azzal azonban neki is szembesülnie kellett, hogy apját hirtelen nyugdíjazták, és ekkortól a család tisztviselői nyugdíjból él. Ez azonban már a felnőttek világa volt...
Szuromi Rita
