"Egyszerre villanás vakított el, amelyet rögtön egy másik követett. A kert árnyai eltűntek. A tárgyakat nem lehetett megkülönböztetni egymástól." Az évfordulóhoz közeledve a második világháború befejezéséről, a Hirosimára és Nagaszakira ledobott atombombákról emlékezik meg Kozári József bejegyzése.
Az előzmények
A Németország felett aratott győzelem, az európai háború befejezésének idejére Japán helyzete is katasztrofálissá vált. A csendes-óceáni amerikai flotta repülőgépei, hadihajói és tengeralattjárói oly mértékben megtizedelték a felkelő nap hadi és kereskedelmi flottáját, hogy azt az ipar már nem volt képes pótolni. De nemcsak hadi- és kereskedelmi hajókban, valamint repülőgépekben mutatkozott hiány, hanem nyersanyagokban, üzemanyagban és élelmiszerekben is. A tengeri szállítás az amerikai légifölény következtében Japán számára csaknem lehetetlenné vált, Iwo Jima, majd Okinawa szigetének amerikai kézre kerülésével pedig lehetségessé vált a Japán elleni invázió előkészítése is. Az USA hadvezetése ki is tűzte az invázió időpontját 1945 novemberére, és bár a japán hadigépezet legnagyobb része elpusztult, az amerikaiak tisztában voltak vele, hogy rettenetes árat kell majd fizetniük a Japán szigeteken való partraszállásért. Jól emlékeztek ugyanis arra, hogy az Iwo Jimán partraszálló amerikai erők 75 %-os veszteséget szenvedtek.
Joe Rosenthal ikonikus képén 1945. február 23-án amerikai katonák kitűzik az amerikai lobogót Iwo Jimán
A közeli vereséggel a japán politikusok nagyobbik része tisztában volt, a katonák azonban hallani sem akartak megadásról. Mindenesetre tárgyalásokat kezdeményeztek a Szovjetunióval, reménykedve abban, hogy talán sikerül valamiféle kompromisszumos békét elérniük. Sztálin azonban elhárította a japán közeledést, sőt az 1941-ben kötött szovjet--japán semlegességi egyezményt is felmondta, a japánok mégis reménykedtek, hogy szovjet közvetítéssel sikerül elkerülniük a megadást. Reményük alapja talán az lehetett, hogy a potsdami konferencia deklarációján, amelyben Japánt fegyverletételre szólították fel, nem szerepelt a Szovjetunió aláírása. Japán nem is válaszolt a potsdami felhívásra, mindössze Szuzuki miniszterelnök jelentette ki, hogy "a kormány nem tulajdonít neki nagy fontosságot, nem veszünk róla tudomást. Megmaradunk elhatározásunk mellett, hogy folytatjuk a háborút a győzelmes befejezésig". A japán sajtó pedig "abszurdnak" és "önteltnek" minősítette a potsdami deklarációt. Mindezekből az következett az amerikai hadvezetés számára, hogy a még mindig négymilliós japán hadsereget fegyverrel kell térdre kényszeríteni. Ez pedig az amerikai stratégák számításai szerint egymillió amerikai halott és sebesült árán volt elérhető. Talán ez az iszonyú szám érlelte meg Truman elnök döntését - természetesen több más, politikai érv mellett - az új fegyver, az atombomba bevetéséről.
Franklin D. Roosevelt, az USA 32. elnöke (1933-1945)
Az atombombát előállító kísérletek Einsteinnek Roosevelthez írt 1939. augusztus 2-án kelt levelét követően indultak meg. A tudós arra hívta fel az elnök figyelmét, hogy Fermi és Szilárd Leó kutatásai révén az atombomba előállítása lehetségessé válik, és kérte az amerikai kormányt, hogy támogassa az atombomba előállításának tervét - hiszen Németországban is folynak ilyen kutatások -, mert az új fegyver birtokában, annak pusztító erejét egy lakatlan szigeten demonstrálva a fasiszta hatalmakat kapitulációra lehetne kényszeríteni. Roosevelt több milliárd dollárt bocsátott a tudósok rendelkezésére, és megkezdődött a versenyfutás a német és az amerikai kutatók között az atombomba előállításának elsőbbségéért. Míg azonban az Amerikában a Manhattan fedőnevet viselő atomprogramon dolgozó kutatóknak minden szükséges eszköz a rendelkezésükre állt, addig angol kommandóegységek norvég partizánok segítségével megsemmisítették a norvég nehézvízkészletet, amire a németeknek nélkülözhetetlen szükségük lett volna a bomba előállításához. Az amerikai atomkísérletek gyorsan haladtak előre, bár a Stimson hadügyminiszter által előírt 1945. április 1-i határidőt nem tudták valóra váltani. A kísérletekkel egy időben megindult a vita az új bomba felhasználásának mikéntjéről.
Két bizottság is foglalkozott a kérdéssel. Az egyikben Stimson hadügy- és Byrnes külügyminiszter mellett Fermi és Oppenheimer, valamint más neves fizikusok, egyetemek jeles képviselői, valamint az üzleti világ reprezentánsai foglaltak helyet, a másik bizottság - melynek a bomba szociális és politikai következményeit kellett megvizsgálnia -, zömében tudósokból állt. A két bizottság gyökeresen ellentétes álláspontot alakított ki. A politikusok arra a következtetésre jutottak, hogy "1. A bombát mielőbb be kell vetni Japán ellen. 2. Kétféle célpontot lehet felhasználni: katonai berendezések és létesítmények ellen, vagy lakott területek és kényesebb épületek közelében. 3. Az atombombát a fegyver mibenlétének előzetes közlése nélkül kell bevetni." A bomba bevetését az amerikai emberveszteségek elkerülésével indokolták.
A tudósok bizottsága egészen más álláspontra helyezkedett: "Az atombomba váratlan bevetéséből adódó katonai előnyök, és az általa megkímélt emberéletek eltörpülnek a rémület és a gyűlölet hullámai mellett, amelyek végigsöpörnek majd az egész világon. Ha az Egyesült Államok lesz az első hatalom, amely beveti ezt az emberiség válogatás nélküli elpusztítására szolgáló új eszközt, kihívja maga ellen az egész világ közvéleményét, meggyorsítja a fegyverkezést, és előre elvágja annak a lehetőségét, hogy ezt a fegyvert a jövőben nemzetközi egyezmény útján lehessen ellenőrizni." A tudósok Einstein korábbi javaslatát támogatták, vagyis azt, hogy mutassák be a bomba hatását egy lakatlan szigeten. Végül a katonák véleménye kerekedett felül, és kétségtelen, hogy a háború gyors befejezéséről, az egymillió amerikai katona életének megkíméléséről szóló érveket nem lehetett figyelmen kívül hagyni. Az is tény viszont, hogy a politikusoknak más céljaik voltak a bomba bevetésével. Nevezetesen az amerikai "csodafegyver" bevetésével kívánták a világ tudomására hozni, hogy az erőviszonyok megváltoztak, az USA a világ "szuperhatalma" lett.
Harry S. Truman amerikai elnök (1945-1953)
A vég
Az atombomba ledobásának technikai feltételeit Stimson hadügyminiszternek kellett kidolgoznia. Ő hamarabb tért haza a potsdami konferenciáról, és intézkedései nyomán július 24-én az amerikai légierők főparancsnoka utasítást adott a 20. amerikai légiflottának, készüljön fel Hirosima, Nagaszaki, Kokura vagy Nagoya bombázására egy augusztus 3. utáni időpontban. Ez a parancs természetesen csak az előkészületekre vonatkozott. A különleges bomba bevetéséről szóló parancsot csak az elnök és a hadügyminiszter adhatta ki. Július 27-én az Indianapolis amerikai cirkáló a legnagyobb titokban a Mariana-szigetcsoporthoz tartozó Tinian-szigetre szállította az atombomba összeszereléséhez szükséges anyagot. A titoktartás oly mérvű volt, hogy amikor a hazatérőben lévő Indianapolist egy japán tengeralattjáró megtorpedózta több napig sorsára hagyták a vízben hányódó legénységet. Az elkészült két bomba - a Manhattan terv eredményeképpen két atombomba készült el 1945 augusztusára, melyeknek nevet is adtak, a "Little Boy" és a "Fat Man" - legfontosabb tartozékát, az urániumot és a plutóniumot két páncélozott repülőgép vitte Tinianra.
Augusztus 5-én eligazításra hívták az 509-es összevont repülőcsoport 82-es lajstromjelű gépének, az Enola Gaynek a személyzetét, akik Tinian North Field repülőterén állomásoztak. A legénység ekkor tudta meg, hogy ők fogják ledobni az első atombombát Japánra. Arról is tájékoztatást kaptak, hogy a "Little Boy"-nak nevezett 4050 kg-os urániumbomba 20.000 tonna hagyományos robbanóanyaggal, vagyis 4000 B-29-es szupererőd teljes bombaterhével egyenértékű. A feladat fontosságára való tekintettel a gépet maga a repülőcsoport parancsnoka Paul Tibbets ezredes fogja vezetni. Lewis a gép addigi parancsnoka a másodpilóta feladatait látja majd el.
Az Enola Gay augusztus 6-án hajnalban 2.45-kor startolt Sweeney őrnagy és Marquardt százados B-29-eseinek kíséretében. A legénységnek a cél fölé érkezésig még sok tennivalója volt, hiszen a "Little Boy" gyújtószerkezetét biztonsági okokból csak a start után szerelték össze. Augusztus 6-án hétfőn reggel 7 óra 9 perckor Hirosimában felszólaltak a légiriadót jelző szirénák. De csak egy magányos B-29-es jelent meg a város fölött. Claude Eatherly őrnagy gépe végzett meteorológiai megfigyelést. Konstatálta, hogy a sűrű felhőtakaró gyűrűjében egy 20 kilométeres körzetben éppen Hirosima fölött tiszta az égbolt. "A felhőzet minden magasságban kisebb három tizednél. Bombázza az első célpontot" -- küldte jelentését az Enola Gaynak. Ezzel Hirosima sorsa megpecsételődött. 8.14-kor a város fölé érkezett a Tibbets vezette kötelék. 8 óra 14 perc 15 másodperckor kinyíltak az Enola Gay bombaterének fedelei, és a "Little Boy" zuhanni kezdett ejtőernyőjén. Negyvenhét másodperc múlva elszabadult a pokol.
A Hirosima és Nagaszaki feletti robbanások
Lehetetlen leírni, mi játszódott le Hirosimában a robbanás után. A túlélők elbeszéléseiből a következő kép tárul elénk: "Egyszerre villanás vakított el, amelyet rögtön egy másik követett. A kert árnyai eltűntek. A tárgyakat nem lehetett megkülönböztetni egymástól. Azonnal felugrottam, hogy meneküljek, de utamat romok és leszakadt gerendák zárták el. Rendkívül gyengének éreztem magam, és meg kellett állnom, hogy lélegzetet vegyek. Legnagyobb meglepetésemre azt vettem észre, hogy teljesen meztelen vagyok." A villanás egy tized másodpercig tartott. Majd láthatatlan hullámokban elviselhetetlen hőség zúdult a városra, gigászi tölcsért alkotva, amelynek a csúcsa 50-60 méter magasságban volt, kerülete pedig 1200 métert ölelt át. Jóformán senki sem észlelte a robbanás hangját, olyan fülsiketítő volt. A hőségtölcsér belsejében minden felszívódott: ember és tárgyak egyaránt. Önmaga körül forogva, körös-körül borzasztó nyomást szabadított fel. A pusztítás szélvihara, amely csaknem minden épületet romba döntött, és földhöz vágta az embereket, rövid ideig tartott. Rögtön ezután megfékezhetetlen tűz csapott ki a romokból. A villanás, a csattanás, a tűz után ólomszínű eső következett, amely néhány percig hullott a talajra. De nem oltotta el a tüzet, hanem a földön elpárologva minden cseppjével az atomhalált terjesztette. Az eső megszűnte után elkezdődött azoknak a haláltusája, akik még életben maradtak. Nem volt olyan utca, melyet ne fedtek volna be teljesen az elégett hullák. A halottak borzalmas bűzt terjesztettek a romok felett.
Nagaszaki atomrobbantás centrumában épült emlékmű
Az Enola Gay hatalmas kört írt le a célterület fölött. A gépen ülők szeme elől a várost füsttenger takarta el, amely szédületes sebességgel emelkedett a sztratoszféra felé. Magasan az égbolton baljósan gomolygott az atomgomba. A megfigyelő a következő lakonikus mondatot jegyezte naplójába: "good results", "jó eredmények". Augusztus 5-én késő este Truman elnök is kézhez vette az első atombombázásról szóló jelentést: "Az eredmény minden tekintetben jó, a hatás nagyobb a vártnál." Augusztus 9-én Sweeney őrnagy parancsnoksága alatt a Great Artist nevű B-29-es ledobta Nagaszakira a "Fat Man" nevű plutóniumbombát, aminek a pusztító ereje a hirosimait is meghaladta 15 százalékkal. Azért Nagaszakira, mert az elsődleges célpont, Kokura felhőben volt. Augusztus 15-én a Hirohito császár bejelentette: Japán leteszi a fegyvert. A japán szigetek elleni invázió elmaradt. Két hamuvá lett város, másodpercek alatt több mint, százezer halott, és még több lassú kínhalálra ítélt jelezte: az emberiség az atomkorszakba lépett.
Kozári József
