Eger napjainkban Magyarország legkedveltebb turisztikai célpontjai közé tartozik. Az idelátogatókat fejlett infrastruktúra és programok kavalkádja fogadja. A nyári turisztikai szezonban megtelnek az utcák a közelről és távolról érkezőkkel. A város ma nemcsak, hogy fel van készülve a vendégek tízezreinek a fogadására, hanem gazdaságának egyik legfontosabb elemét adják az idegenforgalomból befolyó bevételek. A korábbi évszázadokban – leszámítva a nagyobb egyházi ünnepekhez kapcsolódó zarándoklatokat – az idegenek megjelenése felpezsdítette a polgárok egyhangú életét. Így volt ez az 1809–es évben is, amikor a Szent Korona városba menekíttetésekor (erről majd külön blogposzt fog szólni) a királyi család tagjai is a városba látogattak. Pap József az írásában, a nyaralási szezonra készülve azt mutatja be, hogyan is fogadta őket a város, miként látták a Bécshez szokott koronás fők Egert, valamint azt, hogy mi lett a sorsa az ide látogató személyeknek.
A teljes uralkodócsalád természetesen nem önszántából hagyta el a Monarchia fővárosát és kelt útra a frissen érseki székhellyé előlépett városba, hanem a francia császár seregei kényszerítették őket a menekülésre. Mielőtt azonban rátérnénk az egri tartózkodásra, először nézzük meg röviden az események tágabb összefüggéseit. A francia állammal 1791 óta állt kisebb nagyobb megszakításokkal hadban a Habsburgok Monarchiája, 1809-ben már az ötödik koalíciós háborúra került sor.
Európai viszonyok 1809-ben
A Császárság 1809. április 9-én üzent hadat Franciaországnak. Az osztrák csapatok Tirolban és a varsói Nagyhercegség területén kezdtek offenzívába. Április 23-án Varsó, 27-én pedig Tirol is osztrák kézre került. A francia ellentámadás azonban villámgyors változásokat hozott, május 13-án Napóleon és innen szólította saját táborába a magyarokat a május 15-i kiáltványában. Május 21–22-én Károly főhercegnek az aspern-esslingeni csatában ugyan sikerült megakadályozni Napóleon átkelését a Dunán, de június 14-én, a magyar nemesi felkelők győri veresége után, a franciák kezébe került a Duna átkelő pontja. 26-án elesett Pozsony. Napóleon átkelt a Dunán, 5-én és 6-án Wagram mellett legyőzte az osztrák főerőket. Ilyen körülmények között I. Ferenc sikerként könyvelhette el az 1809. október 14-én a megkötött schönbrunni béke megaláztatását. Jelentős veszteséget szenvedett ugyan, de Birodalma elkerülte a megszűnést, a napóleoni rendszerbe kényszerítve bár, de fennmaradhatott. Ebben az évben vált a Szent Korona és a császári–királyi család ideiglenes otthonává Eger. Mária Ludovikának, I. Ferenc harmadik feleségének május 4-én kellett elhagynia Bécset.
Mária Ludovika
A magyar királynő férjének, Ferencnek korábbi házasságaiból származó gyermekeivel indult Magyarországra. A család először Budára költözött. Itt József nádor, Ferenc öccse fogadta őket és helyezte el a vár lakosztályaiban. A királyné azonban Budát nem érezte elég biztonságos helynek, ezért elfogadták Fischer István egri érsek ajánlatát, és úgy döntöttek, hogy ideiglenesen Egerbe költöznek. Az udvari menet 1809. június 16-án érkezett meg Egerbe. Mária Ludovika (1791-1847) mellett Egerbe költözött Ferdinánd trónörökös (1793-1845), és Mária Leopoldina (1797-1826) főhercegnő. Egerbe érkezett Károly Ambrus (1785-1809) hercegprímás, a királynő testvére, aki az esztergomi érseki címet töltötte be, Rudolf főherceg (1788-1831), I. Ferenc legifjabb testvére, valamint számos udvari személyiség. Rövid ideig Egerben tartózkodott Antonio Gabriele Severoli (1757-1824) pápai nuncius is, ő azonban tovább indult Jászóra. Július 16-án tovább bővült Eger főhercegi vendégeinek a száma, hiszen megérkezett Mária Klementina (1798-1881), Karolina Ferdinánda (1801-1832) és Ferenc Károly (1802-1878). Az újonnan jötteket a Líceumban szállásolták el.
Mária Ludovika királyné nem maradt sokáig Egerben, ugyanis július 26-án elhagyta a várost és visszaindult férje mellé. Július 13-án Károly Ambrus érsek is távozott, ugyanis arról értesült, hogy Pozsony francia lövetése az ő palotáját is megrongálta. Nagyszombaton meglátogatott egy katonai kórházat, ahol azonba elkapta a tífuszt, amibe szeptember 2-án Tatán belehalt.
A főhercegi család Egerben töltött napjait Mária Ludovika (Lujza) főhercegnőnek, Napóleon későbbi feleségének Egerben keltezett levelei segítségével ismerhetjük meg. A királyi családnak az érsek átengedte a palotáját, míg maga a Kanonok soron található Nagypréposti palotába költözött (Ma a Bródy Sándor Könyvtár épülete). Az érseki palota első emeletét Mária Lujza és Leopoldina, a másodikat pedig a királyné és a trónörökös foglalta el. Mária Lujza a szálláshelyük bemutatásakor arra panaszkodott, hogy az 1805-ös átutazásukhoz képest szegényesebb bútorzatot találtak régi-új szobáikban. Rudolfnak például az Oroszlán vendéglőben rendelkezésre álló tíz szobában, csupán egy asztala volt, melyet mindig magával vitetett abba a szobába, ahol éppen tartózkodott. A főhercegnő a június 28-i levelében írta le a vendéglátó várost. Fontosnak tartotta megjegyezni, hogy Eger, az utak katasztrofális állapota miatt, rendkívül nehezen volt megközelíthető. A várost „csinosnak” minősítette, kiemelte annak nevezetes emlékeit, a Líceumot a csillagvizsgálóval, a templomokat, a török fürdőt és a minaretet. Mindezek ellenére azonban számkivetettnek érezte magát: „De hát Eger nekünk az, mint az oroszoknak Szibéria.”
A Zalár József utca 1878-ban
Eger számára inkább falunak, mint városnak tűnt. A leírásaiból kitűnik, hogy a bécsi életmódhoz szokott ember számára milyen furcsa volt a város mezőgazdasági jellege: „Úgy vagyunk itt, mint egy falusi házban; 3 órakor felébresztenek bennünket, amikor a disznókat a legelőre hajtják és annak a háznak az udvarán, amelyben Rudolf bácsi lakik, a csűrben, egész éjszakán át bál van.” Máshol kissé erősebben fogalmaz: „Eger olyan, mint egy elhagyott sivatag.” Később azonban a dicséretre is futja a főhercegi vendégnek: „Jól vagyunk és én hízom; az egri levegőtől olyan az étvágyam, mint még soha.”
A főhercegnő Egerrel kapcsolatos negatív élményeit, kissé enyhítette az augusztus 27-i ünnepély, melyet a város és az érsek rendezett számukra. „Nagyon szeretek itt lenni, és rajongok Magyarországért, meg vagyok hatva attól a bánásmódtól, melyben bennünket itt részesítenek, de szívem mégis csak Bécs felé hajlik”- foglalta össze röviden ambivalens érzelmeit. Az ünnepély közben a vendégek az érsek kerecsendi fácánosába kirándultak, ahol Ferdinánd trónörökös a Heves vármegyei önkéntesek díszegyenruhába öltözött lovascsapatát gyakorlatoztathatta. Mikor este hazaértek, a palotát és annak kertjét kivilágítva találták, „Eger és vidékének minden előkelősége ott sétálgatott”. Az ünnepség másnap folytatódott. A királyné tiszteletére misét mondtak, majd a nemesség adhatta át jókívánságait az ebéd előtti fogadáson. Délután sétakocsikázás szerepelt a programban, majd a közös vacsora zárta a napot.
Mária Lujza leírásai hűen tükrözték a város hangulatát, a nehéz politikai helyzetben – a háttérben a Napóleon által szorongatott Monarchia úgy néz ki talán utolsó napjait éli – a város lakossága rajongó szeretettel közeledett az uralkodócsalád felé. Ebben nem a kuruc-labanc kettős szerep egyik – labanc – megnyilvánulását kell felfedeznünk. A magyar lakosság számára az uralkodócsalád a magyar királyi hatalmat reprezentálta, Magyarország nagyságát jelenítette meg. Így férhetett össze tehát a dinasztia-hűség és a magyar nemesi / polgári hagyomány, mely az uralkodócsalád egri fogadtatásában is megmutatkozott.
Fischer István egri érsek
Az érsek jó vendéglátóként mindent megtett, hogy megfelelő szórakozást biztosítson fejedelmi vendégei számára. Több kirándulást szervezett az udvarnak. Így jártak többek között Felsőtárkányban is, melyet Mária Lujza Badenhez hasonlított, azzal az apró különbséggel, hogy itt járatlan utakon és a patakmederben kellett botorkálniuk. Kilátogattak a szőlők közé is, ahol volt arra módjuk, hogy elbeszélgessenek a közemberekkel: „már egészen magyarrá lettem, tudok beszélni a parasztokkal, vettem tőlük cseresznyét…”- írta egy levelében. A tárkányi látogatásról az augusztus 16-án számolt be. A történet érdekessége, igazából nem abban rejlik, hogy a hölgy milyen heroikus küzdelemként írja le a hat fogatból álló menet útját a tárkányi szikláig, majd az azt követő néhány méteres gyaloglás viszontagságait, – tudvalévő ugyanis, hogy a korabeli etikett egészen másként közelített a fizikai megpróbáltatásokhoz; egy kis gyaloglás már komoly sportteljesítménynek számított – hanem abban, hogy az érsek milyen nagy aktivitással próbálta rávenni a kisasszonyokat, a vizenyős Barát-réten való sétára. Valószínűleg a réten található kolostor, akkor még látható maradványait akarhatta megmutatni vendégeinek. Fischer érsek elvitte fejedelmi vendégeit Egerszalókra is, ahol a szőlőben uzsonnát készíttetett számukra. Az érsek gondot fordított arra is, hogy a fiatal főhercegek lelki nevelésével is foglalatoskodjon.
A harcok elmúltával a királyi család elhagyta Eger városát. Szeptember 18-án és 19-én indultak útnak. Ezzel véget ért Eger 19. századi társadalmi életének egyik legmozgalmasabb szakasza. A város élete egy csapásra megváltozott, a fényes vendégsereg által biztosított pezsgést a haláltól való rettegés vette át. A Líceumban ugyanis tífuszkórházat rendeztek be. Az épületet több éven át használták erre a célra, és közel 4 ezer sebesültet ápoltak itt.
A város vendégei fordulatokban gazdag életet éltek a későbbiekben.
Mária Lujza
Mária Ludovika főhercegnő 1810-ben Napóleon felesége, Franciaország császárnéja lett. Férje bukását követően megtarthatta pármai hercegnői címet, melyet 1847-ben bekövetkezett haláláig viselt. Napóleon 1821-es halálát követően még kétszer ment férjhez. Napóleon halála előtt született későbbi második férjétől két törvénytelen gyermeke. Legismertebb fia azonban II. Napóleon (1811-1832), a Sasfiók volt.
Ferdinánd
Ferdinánd főherceg apját követte a trónon, 1835-től I. Ferdinánd néven osztrák császár és V. Ferdinánd néven magyar király lett. 1848. december 2-án lemondott a hatalomról, de jövedelmeit megtartotta. 1875-ben hunyt el Prágában.
Mária Leopoldina
Mária Leopoldina I. Péter brazil császár felesége és ezáltal a függetlenné váló Brazília első császárnéja lett 1822-ben. 1826-ban halála előtt néhány hónapig portugál királyné is volt. Fia II. Péter brazil császár, lánya II. Mária portugál királynő volt.
Mária Klementina
Mária Klementina főhercegnő Lipót, nápoly-sziciliai királyi herceg feleségeként a salernói hercegnéi címet kapta. Boldogtalan házasságából egy lánya született. Mária Karolina Auguszta Henri d’Orléans, Aumale hercegének lett a felesége. Mária Klementina férje 1851-es halála után Franciaországba költözött. 1881-ben bekövetkezett haláláig lányának családjánál élt a Párizshoz közeli chantilly kastélyban.
Karolina Ferdinanda
Karolina Ferdinanda főhercegnő Frigyes Ágost szász koronaherceghez ment férjhez. A házasság gyermektelen maradt. A fiatal hercegnő 1832-ben halt meg a Drezda melletti Pillnitzben.
Ferenc Károly
Ferenc Károly főherceg 1824-ben vette feleségül Zsófia Friderika bajor királyi hercegnőt. Házasságukból öt élve született gyermek származott, melyek közül a legismertebb Ferenc József osztrák császár és magyar király volt. Mivel Ferenc Károlyt nem igazán érdekelték az államügyek, bátyjának Ferdinándnak 1848. december 2-i a lemondása után, ő is lemondott fia javára. A politikai helyett elsősorban a kultúrával foglakozott, gyakran szerepelt kulturális intézmények védnökeként, támogatójaként.
Pap József
