Eger városáról egészen biztosan eszünkbe jutnak hasonló turisztikai-marketing frázisok, mint a 'barokk ékszerdoboz', vagy az 'ódon, történelmi városmag.' Az építtető püspökök neve is ismerősen cseng, legalább Eszterházy Károlyé biztosan. A belvárosban sétálva egyre-másra botlunk műemlék épületekbe. De eszébe jutott már az olvasónak, hogy jó, de miből épültek ezek a pompás barokk paloták? Nos, a ritkán feltett kérdésre az alábbi bejegyzésben Borbély Zoltán válaszol.
A nagy építkezések a történelem folyamán általában valamilyen válságból történő kilábalást jeleznek. Az építkezési láz egyszerre ok is és következmény. A kultúra és a művészet fejlődésének látványos terepe az építészet, másrészt a gazdaság és infrastruktúráils fejlesztések motorjaként is szolgál a válságos időket követő prosperálásban.
Eger történetében a 18. század az az időszak, amelyben máig látható nyomai maradtak ennek a folyamatnak. Amikor a törököket kiűző keresztény csapatok bevonultak Egerbe 1687 decemberében, a lakatlan városban 810 rozoga faépületet találtak. Maradandóbb kőépítmény a váron kívül mindössze a város dzsámikká átalakított középkori templomai és néhány egyéb, az oszmánok által használt épület volt. Száz évvel később, Eszterházy Károly püspökségének a végén azonban Eger belső városmagja nagyrészt a mai napig is megcsodálható barokk gyöngyszemmé vált, vagyis egy egész város felépült.
A 18. századi püspökök tevékenységének eredménye tehát szemmel látható, sőt, szerencsés esetben kézzel is fogható. Az egri főpapok építkezéseinek ihletét a római tanulmányaikhoz szokás kötni, ahol a barokk művészet legkifinomultabb remekművei között tölthettek éveket. Eszterházy Károly esetében különösen tetten érhető, hogy Egerben igyekezett fiatal kori emlékeit megörökíteni.
A grandiózus tervek megvalósítása azonban a mérnöki munkán túl olyan mesterembereket igényelt, akik a papírra vetett elképzeléseket a valóságban is meg tudták valósítani. Itt olyan szakmák művelőire kell gondolni, akik manapság is ugyanazt a munkát végzik: ácsok, kőművesek, bádogosok, asztalosok, lakatosok vagy a mára már eltűnt pallérok. A munkájuk lényegét tekintve nem változott, az eszközeik, munkamódszereik és az építkezéseket kiszolgáló háttéripar működése azonban gyökeresen más lett. Ezek a mesterek koruk legmodernebb technikáját használták, amit gyakran külföldön sajátítottak el.
Míg az inspiráció és a mesteremberek külföldről érkeztek, az építőanyagok helyben készültek, helyben beszerezhető anyagokból. Az egri püspökség kiterjedt birtokállománya lehetővé tette, hogy szinte önellátó legyen az építőanyagok tekintetében is.
Építőanyagok előállításának helyei a 18. század végén
Itt elsősorban fára, kőre, zsidelyre, palára és a már régóta ismert, de Egerben a 18. században reneszánszát élő téglára kell gondolni. Ez utóbbi mesterséges építőkő számtalan változata (padlótégla, burkolótégla, falazótégla, boltozati-, padló-, kémény- és párkánytégla) állt a kőművesmesterek rendelkezésére. Sőt, sok esetben a helyben alkalmazott téglaégető mesterek teljesen egyedi igények alapján is készítettek téglát, vagy cserepet. Ezek az ipartörténeti emlékek egyrészt az épületek minőségét is kiválóan mutatják, szerencsésebb esetben pedig a készíttető birtokos saját jelzését is felfedezhetjük rajta, aminek a segítségével egészen pontosan beazonosíthatók ezek a történelmi építőkockák. Nem csoda, hogy az un. bélyeges téglák gyűjtése és felhasználása rendkívül népszerű manapság. Egyes becslések szerint 30 - 35000 közé tehető a Magyar Királyság területén fellelhető téglabélyegek száma, amelyek közül számos méltán kiérdemelhetné a hungarikum értékjelzést. Ilyenek a 18. századi egri püspökök építkezéseit kiszolgáló téglák is, amelyeknek fennmaradt példányai két és fél évszázad után is szinte tökéletes állapotban vannak.
Bélyeges téglák. A képet készítette: Kökény Tamás
Eger újjáépítése már Telekessy István püspöksége alatt megindult, de csak a Rákóczi-szabadságharc után az 1710-20-as években készültek el az első barokk stílusú épületek, köztük a Rókus-kápolna és a jezsuiták temploma, a mai Szent Bernát templom. Komolyabb eredményeket az utódjának, Erdődy Antal Gábornak sikerült felmutatnia a barátok temploma, a mai bazilika helyén álló, egykori Szent Mihály templom, az irgalmasok kórháza és a régi Káptalan utca kiépítésével. A mai városkép kialakításában azonban Barkóczy Ferencnek volt meghatározó szerepe. Az ő támogatásával épült a minorita templom, számos híd az Eger patakon, a Foglárianum jogi iskolája és kollégiuma, a püspöki palota, de ő kezdte el tervezni a Líceumot is. A 18. század derekán már a tehetős egri polgárok kétszintes barokk lakóházakat építettek a mai Bajcsy- és Zalár utcákban, a Dobó tér környékén és a Széchenyi utcában, nem is beszélve a fogadók és vendéglők sokaságáról.
Amikor 1762-ben Eszterházy Károly elfoglalta a püspöki széket, tulajdonképpen a barokk Egerben lényegében minden készen, vagyis sok esetben félkészen állt. Neki már csak a folytatás és befejezés maradt a saját ízlésének megfelelően, ami a magyarországi barokk legkifinomultabb városképét eredményezte.
Káptalan utca – ma Kossuth Lajos utca
Ezeknek az épületeknek az egyik fő építőanyaga a tégla volt, amire tehát komoly kereslet mutatkozott a 18. századi Egerben. Mivel a város egyházi birtok volt, így a püspök-földesúr joga és egyben kötelessége is volt, hogy biztosítsa az építkezések alapanyagait, így a téglát is. (A káptalannak szintén voltak földesúri jogai Egerben és környékén, így a kanonokok saját jogon is építkezhettek - amiről a kispréposti és a nagypréposti palota a mai napig tanúskodik - amihez saját téglaégetőt üzemeltettek a Maklári-kapun kívül. Ezt egészen a 19. század végéig az egyházi testület működtette és innen kerültek ki a C. A., vagyis Capitulum Agriense jelölésű téglák. 1886-ban Wind István vette át és modernizálta az üzemet, ami az első világháborúig üzemeltetett. A téglagyár a 20. században javarészt állami tulajdonban működött a rendszerváltásig, amikor is egy rövid időre Keller József vette át.)
Capitulum Agriense jelölésű téglák. A képet készítette: Kökény Tamás
Eszterházy Károly elődeinek téglagyártó tevékenységéről sajnos csak közvetett forrásokból értesülhetünk. Kézzel fogható produktumok csak az utolsó egri püspök idejéből maradtak ránk. A legjelentősebb téglaégető a Vécsey-völgyben működött, amit Eszterházy 1764-ben ki is bővített a Líceum építései munkálatai miatt megnövekedett téglaigény kielégítése érdekében. Ekkoriban olyan nagy volt a tégla iránt igény, hogy a Gyöngyöspüspökiben működő műhelyből is szállítottak téglát Egerbe.
„Tegularia” a gyöngyöspüspöki szőlőhegy oldalában
1763. szeptember 27-én kötött Eszterházy püspök konvenciós szerződést Drabyk Vencel és Drabyk Márton téglásmesterekkel, akik a Trencsén megyei Tárnáról származtak. A nagy egri építkezések befejezését követően főként a gyöngyösi és környékbeli építkezésekre gyártottak. 1783 nyarán Kass Ferenc téglásmester például 7000 darab téglát szállított 28 forintért a gyöngyösi Szent Bertalan templomnál folyó építkezésekhez.
CCEP – Comes Carolus Eszterhazy P[ater?]. A képet készítette: Kökény Tamás
A püspökség legnagyobb téglaégetője azonban a Vécsey-völgyben volt. Itt négyfajta téglát készítettek: a „kőfal téglaforma", az ún. „stukador téglaforma", a „kémény téglaforma" és a „bóthajtás téglaforma". Az üzem kapacitása éves szinten nagyjából 50 000 tégla előállítása volt, a kereslettől függően.
Z. O. – Ziegel Ofen (téglakemence) Vécsey-völgy, 1782-1785
1786 nyarán például Farkas János építésszervező (bauschreiber) arról tájékoztatta Eszterházyt, hogy a Vécsey-völgyi téglásmester napszámosnak akar állni, mert „egész évben semmi munkája és keresete”. A következő évben azonban már a szó szoros értelmében a körmükre égett a munka a téglásoknak. Az esetről így ír Farkas: „Tegnap előtt a Wétsei Völgyön a tégla kemenczét derekassan be-fűtvén a téglás, egyszersmind a napnak nagy melegsége tapasztaltatván, egy szikra a kemencze sindelzetébe meg-akatt és hogy elébb odébb terjett senki sem vette észre”. Ennek következtében a kemencét és a szárítóasztalt fedő tetőszerkezet egy része leégett mire sikerült megfékezniük a lángokat.
Téglavető mester
A téglásmesterség, hasonlóan más korabeli mesterségekhez, családi keretek között folyhatott. Miután 1787 szeptemberében a Vécsey-völgyi téglásmester meghalt, sógora, Kindl Károly első téglás legény „pályázta” meg a posztot, amit az első sikeres égetést követően - ahol megmutatta tudományát - el is nyert. Minden bizonnyal ennek a famíliának a tagjai tevékenykedtek Felsőtárkányban is az 1780-as évek második felében a helyi plébániatemplom építésénél. Ilyen jelentős munkánál már érdemes volt téglaégető műhelyt létesíteni a közelben, ugyanis több ezer tégla elfuvarozása komoly anyagi terhet jelentett.
Ezért az építkezés megkezdése előtt a téglásmesterrel bejárták a tárkányi határt téglának való agyag után kutatva. A megfelelőnek ítélt helyről mintát vettek, majd próbaégetést végeztek, aminek az eredménye szépen csengő tégla lett. A téglaégetés elindítását azonban aratásig el kellett halasztani, ugyanis a kiszemelt területen tavaszi vetés volt, amiben Eszterházy nem engedett kárt tenni. Addig is elkezdték kiépíteni a szükséges épületeket, amelynek alapterülete „szélességre 30, hosszúságra nézve pedig 60 ölet teszen”. Ekkora alapterületre került egy 3 öl széles 16 öl hosszúságú szín, egy kis ház vagy kunyhó, ahol a téglások aludtak, és szerszámaikat raktározni tudnák és természetesen a kemence. Ez utóbbi építésével tudta igazán megcsillogtatni mester a tudását. Azt javasolta, hogy az itt „építendő téglakemenczét nem téglábúl, hanem hogy kevesebb fával fűtődne, s tovább tartana, tehát az ott nem messze lévő homokos a tűznek semmit sem engedő kövekvől kellene – mint Németh Országban látta”. Vagyis szintén külföldi tapasztalt állt a Kindl téglás família birtokában, amelynek eredményeként a barokk Eger építő kockái készültek.
Felsőtárkányi téglaégető
Miután a felsőtárkányi templom felépült, a téglaégető valószínűleg beszüntette a tevékenységét. A Vécsey-völgyben azonban a 19. században végig működött a téglaégető, ahonnan százerzres nagyságrendben kerültek ki a AEAVT (Archi Episcopatus Agriensis Ustrina Tegularia) jelű téglák, majd a 20. század elejétől az EE. (Egri Érsekség) betűjelű téglák.
AEAVT – Archi Episcopatus Agriensis Ustria Tegularia. A képet készítette: Kökény Tamás
Borbély Zoltán
Felhasznált források és szakirodalom:
Magyar Nemzeti Levéltár Heves Megyei Levéltára. (MNL HML) XII-3a. 253-254, 256 k.
Csiffáry Gergely: Manufaktúrák és céhen kívüli ipar Heves megyében. (Tanulmányok Heves megye történetéből 14.) Eger, 1996.
Lénárt Andor: Eszterházy Károly püspök XVIII. század végi építkezéseinek háttériparáról. Agria 19. (1982-1983). 187-217.
Eger ezer éve. Szerk. Berecz Anita – Kristóf Ilona. Eger, 2020.
A képek és a téma iránti inspiráció Kökény Tamás téglagyűjtőtől származnak.
A képek forrása:
Építőanyagok előállításának helyei a 18. század végén: Lénárt Andor: Eszterházy Károly püspök XVIII. század végi építkezéseinek háttériparáról. Agria 19. (1982-1983) 191.
Káptalan utca – ma Kossuth Lajos utca
„Tegularia” a gyöngyöspüspöki szőlőhegy oldalában: Heves Megyei Levéltár - Egri Érseki Gazdasági Levéltár – Heves megye kéziratos térképei, 21. térkép
Z. O. – Ziegel Ofen (téglakemence) Vécsey-völgy, 1782-1785: Első katonai felmérés
Téglavető mester: http://www.tegularium.cz/
Felsőtárkányi téglaégető: Magyarország (1782–1785) - Első Katonai Felmérés
