Az egri egyházmegye Szent István általi alapítása óta, egészen az 1804-es felosztásáig, évszázadokon keresztül a legnagyobb területű egyházmegye volt. Gróf Eszterházy Károly püspöksége (1762–1799) idején a hatalmas egyházmegye területén 300 római katolikus, 673 görögkatolikus, 565 református és 17 evangélikus templom szolgálta a híveket. Dinnyés Patrik írásából belepillanthatunk, hogy a legtöbb templommal rendelkező felekezet szellemi és spirituális életében milyen szerepet játszott az egyházmegye központja, a 18. századi Eger.

Bár a lakosságra vetítve pontos adatokkal nem rendelkezünk, nagyvonalakban elmondható, hogy a nagyméretű egyházmegye nyugati és középső területén római katolikusok, északi, középső és déli részein evangélikusok és reformátusok, keleti részein pedig leginkább görögkatolikusok, ortodoxok (görögkeletiek) és zsidók éltek a 18. században. Talán nem túlzás az a megállapítás, hogy csak az erdélyi egyházmegye lehetett felekezetileg változatosabb az egrinél. A vallási sokszínűséggel pedig együtt járt a kulturális sokszínűség is. Mindezek fényében Egernek mint püspöki székvárosnak és oktatási központnak kultúraközvetítő szerepét érdemes minél több szempontból vizsgálni.

Ismeretlen művész: Szent Cirill és Metód, 18–19. század fordulója

Mielőtt azonban rátérnénk a görögkatolikus diákok egri oktatására, talán érdemes röviden bemutatni a magyarországi görögkatolikusok történetét. Bár a hagyomány szerint a munkácsi püspökség már a honfoglalás előtt, a Szent Metód (815?–885) által alapított hét pannóniai egyházmegye egyikeként létezett, erről perdöntő bizonyíték nincs. A munkácsi püspökök első írásos említése a 15. századból származik, amely szerint a munkács-csernekhegyi kolostorok igumenjei (apátjai) egyben felszentelt püspökök voltak. A görögkatolikusok magyarországi történetének jelentős állomása az ungvári unió (1646), mely során 63 görögkeleti pap tett le esküt Jakusich György (1609–1647) egri püspök kezébe, mely szerint elfogadják a római pápa főségét, ha teljesül az alábbi három feltétel:

1. a keleti szertartás teljes egészében sértetlen marad;
2. az egyesültek püspökeit a papok szinódusa választja, az Apostoli Szentszék pedig megerősíti;
3. az egyesült papság megkapja mindazon egyházi és világi kiváltságokat, melyekkel a latin szertartású papság rendelkezik.

A magyarországi görögkatolikusság szempontjából még lényeges esemény az 1697-es gyulafehérvári unió, amelynek alkalmával több erdélyi román ortodox pap is csatlakozott a görög rítusú nyugati egyházhoz.

A mindenkori egri püspökök – mivel elődjük, Jakusich György püspök kezébe tették le az ungvári unió során az esküt – úgy vélekedtek, hogy a munkácsi görögkatolikus püspökök az egri püspöknek csak rituális helynökei (helyettesei). Ezzel szemben Munkácson úgy vélekedtek, hogy apostoli vikáriusként (a pápa nevében kormányzó főpapként) a görögkatolikus püspökök csak a római pápának vannak alárendelve, tehát Egertől függetlenek. A nem egyszer feszültségekkel járó vitás helyzetet csak az oldotta meg, hogy 1771-ben Mária Terézia (ur. 1740–1780) akaratával összhangban, XIV. Kelemen pápa (ur. 1769–1774) Ungvár székhellyel felállította az önálló munkácsi görögkatolikus egyházmegyét.

Abban biztosak lehetünk, hogy a 18. századi Egerben a jezsuiták, majd a rend feloszlatása (1773) után a ciszterciek kezelésébe kerülő gimnázium (a mai Gárdonyi Géza Ciszterci Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium jogelődje) különböző évfolyamaiban is tanultak görögkatolikus diákok. Noha a tanulóknak nem ismerjük sem nemzetiségüket, sem vallásukat, nevük és születési helyük több mint árulkodó lehet. Emellett az sem mellékes, hogy a jezsuita könyvtárban találhatóak voltak „ruthén” nyelvkönyvek is.

Az egri Gárdonyi Géza Ciszterci Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium mai épülete, korábbi rendház

Ennél sokkal biztosabb információkkal rendelkezünk a felsőoktatással kapcsolatban, ugyanis Barkóczy Ferenc (1710–1765) püspök kérésére 1754-ben Mária Terézia elrendelte, hogy hat görögkatolikus diáknak (négy ruszin, két román) biztosítsanak lehetőséget (évi 1200 forintnyi állami támogatással) az egri teológián tanulni. Ez persze nem azt jelentette, hogy előtte ne tanulhattak volna görögkatolikus növendékek Egerben, de erről bizonyíték nem maradt fent. Az évi hat fő talán nem tűnik soknak, de ha hozzávesszük, hogy az egri latin kispapok is a század első felében maximum csak 20-23-an voltak, és mivel a 18. század közepén a munkácsi egyházmegyében még nem volt megoldott a görögkatolikus kispapok képzése, több másik városban (Bécs, Nagyszombat, Nagyvárad, Lemberg, Eger) végezték tanulmányaikat, akkor már nem olyan alacsony ez a szám. Annak, hogy Egerben létrejött egy ilyen ösztöndíj, egyik fontos oka volt, hogy Barkóczy Ferenc, majd Eszterházy Károly (1725–1799) is koruk kiváló püspökeiként elhivatottak voltak az oktatás minőségének fejlesztésében, ez alól pedig azok a görögkatolikus kispapok sem voltak kivételek, akikért – ahogy ezt korábban kifejtettük – elképzelésük szerint ugyanúgy feleltek. A Mária Terézia-féle ösztöndíj mellett további görögkatolikus növendékek kerültek Egerbe, amikor 1760-ban Barkóczy Ferenc oktatási reformjaként a kassai Kisdiánumot (Kisdy Benedek [1598?–1660] egri püspök által 1649-ben alapított Szent László Papnevelő Intézetet) az egri szemináriumba olvasztotta. Azonban Egerben sem csak a teológián tanultak görögkatolikusok, hanem a bölcseleti és a jogi képzéseken is. Igaz, a legtöbb esetben valószínűleg csak az alapozó bölcseleti képzést végezték el, utána a teológiai képesítést már kifejezetten görögkatolikus szemináriumokban (Nagyvárad, Bécs, később Munkács és Ungvár) fejezték be.

Német hallgatók felvétele a Bolognai Egyetemre (Aufnahme in die „Natio Germanica Bononiae“, die deutsche Nation an der Universität Bologna), 15. század

Eszterházy Károly nemcsak átvette elődje, az esztergomi érsekké kinevezett Barkóczy Ferenc terveit az egri egyetemre vonatkozóan, hanem fejlesztette is azokat. Ennek szembetűnő példája a Líceum épületének nagyobb kivitelben való megvalósítása, de árulkodó az egyetemi könyvtár létrehozásának alapossága is. A püspök megbízásából Európa különböző részeiből, nagy részben Giuseppe Garampi (1725–1792) bécsi nunciusnak köszönhetően összegyűjtött, mintegy 16 ezer kötet jól reprezentálja, hogy egy 18. századi katolikus egyetemen milyen könyvekre lehetett szükség. Az egri állományt még sajátosabbá teszik a cirill betűs könyvek. Egy részük minden bizonnyal a városban tanuló görögkatolikusokhoz is köthetők. Ezek akár oktatási segédanyagként is kerülhettek az állományba – a püspök megbízásából –, de bekerülhettek az Egerben oktató, vagy tanuló görögkatolikusoktól, illetve további hagyatékokból is (pl. korábbi püspöki könyvtárak, vagy egyes plébániák könyvtárai). Mindenesetre elmondható, hogy az Eszterházy-gyűjtemény 24 „egyéb” (tehát nem latin, német, angol, olasz vagy magyar) nyelven írt, összesen 303 kötetéből több mint félszáz cirill betűs, ami arányait tekintve semmiképpen sem tekinthető jelentéktelen mennyiségnek. A Líceumnak azonban nem csak a könyvtári állománya szolgálta a görögkatolikus diákokat: bár az egyetemi álom akkor még nem valósulhatott meg, 1774-től (mely dátum az Eszterházy Károly Egyetem alapítási dátumának tekinthető napjainkban) ebben az impozáns épületben kaptak helyet a bölcseleti, teológiai és jogi iskolák, tehát a már említett, ezeken a fakultásokon tanuló görögkatolikus hallgatók is a Líceum falai között töltötték mindennapjaikat.

A Líceum épülete

Az egyetlen görögkatolikus oktató az egri teológián – akiről információkkal is rendelkezünk – Habina Lukács (?–1775) volt, akit Eszterházy Károly püspök nevezett ki 1769-ben. Sajnos az ezt megelőző másfél évtizedből nincs információnk arról, hogy ki oktatta a görögkatolikus tárgyakat, mindössze csak egy 1754-es levél, amiben Barkóczy Ferenc püspök, a nagyváradi püspöknek arról számol be, hogy gondoskodott a görög szertartások tanításáról. Habina Lukács bizánci szertartást és az egyházi szláv liturgikus nyelvet oktatta Egerben. Meglévő könyvhagyatéka alapján viszonylagos képet tudunk alkotni oktatói tevékenységéről, életéről azonban nem sokat tudunk. Habina Egerbe munkácsi elöljáróival való konfliktusa következményeképpen került, azonban nem oktathatott sokat a városban, ugyanis 1775-ben meghalt. Sajnálatos módon a halála utáni időszakról ismét semmit sem tudunk a görögkatolikusok oktatásáról, pedig bizonyos, hogy továbbra is tanultak ott, hiszen még 1805-ből is rendelkezünk egy körlevéllel, amelyben az akkori munkácsi püspök, Bacsinszky András (1732–1809) említi, hogy Bécs, Lemberg, Nagyszombat, Nagyvárad és Pest mellett Egerben is tanulnak görögkatolikus növendékek.

                                                                                                                   Dinnyés Patrik

A témával kapcsolatban bővebben a Líceumi szellemiség 14. (Görögkatolikus diákok a 18. századi Egerben) számából tájékozódhat.

https://webshop.uni-eszterhazy.hu/hu/termek/gorogkatolikus-diakok-a-18-szazadi-egerben-liceumi-szellemiseg-14

A képek forrása:

https://commons.wikimedia.org/wiki/File:Universit%C3%A4t_Bologna_Deutsche_Nation.jpg

https://commons.wikimedia.org/wiki/File:Eger,_ciszterci_rendh%C3%A1z_2020_01.jpg#/media/File:Eger,_ciszterci_rendház_2020_01.jpg

 https://commons.wikimedia.org/wiki/File:Kyrill%26Method.jpg?uselang=ru

1881. május 5-én - 140 évvel ezelőtt - jelent meg nyomtatásban a 18 éves Ziegler Géza harmadéves tanítóképzős tanuló sajátos írása Egerben. Minden fiatalemberre felvillanyozó hatást gyakorol, ha kinyomtatva látja saját gondolatait, és ő is így érezhette magát. Ráadásul ekkor használta először a később legendássá vált Gárdonyi Géza nevet. Bartók Béla írásában azt idézi fel, hogy mindezt milyen körülmények között publikálták és miről szólt a rövid tárca!

A Füllentő fejléce a korszakban divatos „emberi ábécé” betűivel

Néhány hete már szó volt Iklódy Győző egri hírlapíró Füllentő nevű élclapjáról, amelyben Ziegler növendék Répássy tanár urat gúnyolta ki álnéven. 1881. január 15-én kapott üzenetet, hogy keresse fel a szerkesztőt a Servita utca 39. szám alatt. Fia később így írta le a látogatást: „Gárdonyi vár. Vár. Eltelik két hosszú óra. Iklódy még mindig nincs elő. Erre, hogy ne unatkozzon, papirost húz ki a mappából és ír neki egypár „magam által készített" adomát. Ahogy Ziegler Géza később bevallotta (Figurák. Lapszerkesztők párbaja.) ezeket az adomákat a komáromi kis naptárból írta ki emlékezetből, némi átalakítással.”

Az első „beszély”, amelynek megjelenése Ziegler Géza lelkét büszkeséggel megtöltötte, a Füllentő 1881. május 1-jei számának szerény „szösszenete” volt. Elképzelhető, hogy a történet vázát és a csattanót máshonnan vette át, de néhány szótól egri vonatkozást kapott a szöveg. Náci barátja például Flezsár Ignác nevű osztálytársa lehetett, aki február 1-jén ünnepelte névnapját, Kuprun bácsi pedig - ha pontosított nevét latinból magyarra (a cuprum jelentése: réz) fordítjuk - a Réz Antal egri tisztviselő alakját idézi fel. Ha pedig valaki éjszaka ittasan egyedül járt haza, félhetett is a külvárosi parasztlegényektől. A lenti rövid történet inkább derűs mint különleges, de ezt döntsék el a tisztelt olvasók.

Az 1706-tól Komáromban kiadott naptár, amelyben mindig voltak adomák

"Náci barátom névestélyét nagyon jól töltöttük. Ittunk, ettünk, hatalmas tósztokat mondottunk; legtöbbet Kuprun bácsi, ki mindegyikét így fejezte be: - "Az Isten éltesse hát kedves barátunkat életnagyságban, mindörökké Ámen!"

Elég az hozzá, jól mulattunk.

Már éjfél elmúlt, midőn utolszor fogadván egymásnak szörnyű nagy barátságot, szétoszlottunk. Én magányosan haladtam a Hold által félig-meddig megvilágított úton, mely egy kis erdőn át vezet negyedórányira eső lakásomhoz.

Az élvezett italok kissé elkábítottak, s menet közben különféle vad gondolatok kergették egymást az agyamban.

A vidéken, ahol tartózkodom, zsivány, tolvaj nép lakik; alig múlik el hét, hogy valamely betörési eset ne fordulna elő. Eszembe jutott ez nekem, s önkéntelenül is kapkodni kezdék zsebemben, melyben szobakulcsomat szoktam tartani, de ijedelmemre nem találtam. Remegve szorítám pisztolyom agyát, egyetlen védőeszközömet.

Eközben hazaérék.

A kulcs ajtómon vala.

Kevés tétovázás után beléptem.

Vidáman borozgató férfiak egy régi egri képeslapon

Néma, halotti néma csend.

Szobámat sűrű setétség borítá; nem tudtam megkülönböztetni a tárgyakat. Remegve gyújtám meg a gyertyát, és körülnéztem...

Nagy Isten! Az ágy alatt van valaki, az inge kilátszik. Szörnyű fehér alak.

Szédültem.

Sápadtam.

Majd éltem veszélye jutott eszembe. Ha én meg nem ölöm, ő gyilkol meg - villant meg agyamban. Kissé lehajolva lőttem. Az én emberem mégsem mozdult.

Nem találtam, gondolám, s ismét durrant a pisztoly.

- Ördög és pokol! Ki vagy?

Semmi felelet.

Lehajoltam, hogy jobban megnézzem, mi történt. Bár a rémülettől összefolyt előttem minden, mégis kivehettem, hogy az ágy alatt... szégyen és gyalázat... a hálóingem parádézott.

Ez volt hát az ijesztő, a rabló, a zsivány, mit bortól felizgatott képzeletem szült!

- Ördög bújjék beléd! - mondám fogvacogva s magamra húzván nemsokára elaludtam...”

Gárdonyi Géza első aláírása a Füllentőben

„Az első közleményt, amely tőlem megjelent, a Komáromi kisnaptár-ból írtam ki. Adomák voltak. Glódy kijelentette, hogy zseni vagyok, s honoráriumképpen adott egy rövidszivart.” – vallotta később Egy hírlapíró emlékirataiból című irodalmi visszaemlékezésében, amelyben Glódy Iklódyt jelenti, a szivart pedig később Gárdonyi József is igazolta. Az ún. Komáromi Kalendárium ismert évente megjelenő naptár volt, amely rendszeresen közölt adomákat, amelyeket csak óriási túlzással lehetne humoreszkeknek nevezni. Valamelyik korábbi kötetben megtalálhatnánk ennek is az eredeti változatát.

A szerzői névválasztás oka pedig - köztudottan - az volt, hogy az 1863. augusztus 3-án Agárdpusztán született Cziegler Geyza nevű gyermeket 4-én a szomszédos Gárdony katolikus templomában keresztelték meg és csak 1897-től viselte hivatalosan a Gárdonyi vezetéknevet.

Régi ház Egerben a Bástya (régen Perényi) utcában, ahol Gárdonyi 2 diáktársával lakott

Az ifjú diák kitartása, kudarctűrése és lelkesedése elérte első kisebb sikerét, ami éppen elég energiát adott neki ahhoz, hogy a következő hónapokban újabb karcolatokat küldjön a Füllentőnek. Azok sem lettek kiemelkedők, de az apró közlemények, az újságírás fegyelmezettsége, rendszeressége, hozzájárultak hivatástudata kialakulásához. Ezért 1881. május 22-én lelkesen írta naplójába: „Írok eztán is beszélyeket nagy kedvvel. Istenem, beh szeretnék az irodalmi pályára lépni!“

                                                                                                      Bartók Béla

Ajánlott olvasmányok:

„Gárdonyi Géza füllentette a nevét?”

Gárdonyi Géza: Szívlobbanás, Aqua Kiadó, 1995.

Gárdonyi József: Az élő Gárdonyi. Dante, Budapest, 1934, I. k.

Kálniczky László: A Magyar Országos Levéltár Filmtárában mikrofilmen őrzött anyakönyvek katalógusa, A Magyar Országos Levéltár segédletei, 4/1. Budapest, 1998.

Bezárjanak-e az iskolák, mozik, éttermek, kávéházak? Ki rendelheti el az iskolák bezárását? Lehet-e segélykoncertet tartani a nemzeti haderő számára egy-egy szék kihagyásával? Van-e elég orvos? Az alkoholfogyasztás megvéd a vírustól! Ismerős? Az Egri Ujság (1919 után Egri Népújság) hírei alapján próbáljuk meg követni Kristóf Ilona összeállításában, hogy 100 évvel ezelőtt az egriek hogyan birkóztak meg a spanyolnáthával, a városvezetés hogyan kommunikált a lakossággal.

Mindenki vigyázzon magára!

A Nagy Háború évei alatt végletekig kimerült lakosságot 1918 nyarán még a fronthírek érdekelték a legjobban, de egyszerre az első budapesti híradásokkal, az Egri Ujságban is megjelentek rövidke tudósítások az új járványról, amely Angliában, Svájcban és Németországban pusztított. Július 3-án számoltak be az első szórványos pesti megbetegedésekről, de világosan látszott, hogy ekkor még nem tudták, mivel álltak szemben. A hatóságok nyilatkozatait közvetítve - a pánikot elkerülendő - a sajtó az influenzaszerű megbetegedés enyhe lefolyását hangsúlyozta még hónapokig. Rövid időn belül, július 11-én az egri sajtó már 100 fős helyi megbetegedésről szólt, ekkor került ki a belváros egyik üzletének az ajtajára egy kis tábla a bejegyzés címét adó szöveggel. A nyár folyamán a sajtó kincstári optimizmussal próbálta oldani az ismeretlen betegség keltette feszültséget. Innen tudható, hogy az egri népnyelv ’vadnáthának’ nevezte el, és mindenki abban bízott, hogy a nyári melegben végképp eltűnik. Szeptember elején még a címlapon a háborús hírek és a szücsi illetőségű kuruzslóasszony leleplezése volt a vezető hír, az utolsó előtti oldal legaljára fért be egy vicceskedő karcolat a „spanyol magyarokról” a fertőzés terjedésén élcelődve. Azonban a tanévkezdés és a frontról hazaáramló katonák berobbantották a járványt Egerben is, szinte egy időben a budapesti tömeges megbetegedésekkel. Szeptember 24-én már szinte az egész címlapot a járvány töltötte be. Ekkor számoltak be az első temetésekről is: 2 egri diákot kísértek utolsó útjukra az elmúlt napokban. A fővárosi járványügyi intézkedésekkel szinkronban dr. Glósz Károly városi főorvos és dr. Czigler Henrik városi orvos foglalták össze a címlapon a tudnivalókat, tüneteket. Utólagosan elismerték, hogy valójában már május (!) óta előfordultak szórványos esetek, és az egri katonakórházban szeptember végéig már 1000 fertőzöttet ápoltak.

A kép jobboldalán az irgalmasrendi kórház 1930-ban (Fortepan 160114/Kurutz Márton)

Egy-két napon belül felmerült az iskolák bezárásának a kérdése is. Az eredeti tervek szerint csak a legfertőzöttebb osztályok kerültek volna 8-10 napos karanténba, de rövidesen egyértelmű lett, hogy a fertőzést már lehetetlen megállítani. Egész egyszerűen a sok hiányzó miatt az alispán engedélyével időlegesen elkezdték bezárni az iskolákat. Mint minden ismeretlen, fenyegető vész esetében szárnyra kaptak olyan légből kapott feltételezések, amelyek megpróbáltak legalább részben magyarázatot adni az érthetetlenre. Úgy tűnt, hogy a lányok ellenállóbbak a fiúknál, az Ujság még október 5-én külön kiemelte, hogy az angolkisasszonyoknál rendben folyik az oktatás. Mindez néhány napon belül már értelmét vesztette. Ugyanis október 5 és 8. között Jankovich Dezső polgármester utasítására, a főorvos javaslatára az összes egri reáliskolát és gimnáziumot bezárták. (A statisztikákból egyébként pont az ellenkezője derült ki. A városokban a nők 3:1 arányban fertőződtek meg a férfiakhoz képest. Nyilván rájuk maradt a bevásárlás, ügyintézés, több emberrel érintkeztek.) Október közepére a spanyolnátha állandó rovatot kapott a címoldalon. Itt közölték a lakossággal a napi helyzetjelentéseket, a városi közigazgatási és közegészségügyi bizottság határozatait – az ő hatáskörükbe tartozott a járványhelyzet kihirdetése és az ehhez kapcsolódó törvényi kötelezettségek, feladatok elrendelése. A szaporodó, szívszorító gyászjelentések mellett nem túlságosan bíztató képet festett a város állapotáról az orvosok beszámolója: kevés volt az orvos – ne feledjük, ekkor még nagy részük frontszolgálatot teljesített -, kevés volt a gyógyszer és a kórházi ágy.

A minaret mögött az irgalmasrendi templom és a kórház épülete napjainkban, amely a Markhot Ferenc Kórház Rendelőintézete

Mindeközben az egercsehi szénbányában is tragikussá vált a helyzet, 200-300 betegről érkeztek hírek és egyetlen orvos sem volt a közelben. Újabb és újabb bezárásokra kényszerült a város, a tömeges megbetegedések miatt leállt a hivatali ügyintézés október végéig, október második felétől pedig már az iskolaigazgatók hatáskörébe utalták az iskolák bezárását. Eddigre Egerben csak októberben 1000 megbetegedésről tudtak, 15 halálos áldozattal. Különösen beszédes ez a szám, mivel korábban, a járványhelyzet kihirdetése előtt nem volt jelentési kötelezettség és az enyhébb tünetekben szenvedők jelentős része nem is került orvos látókörébe (később sem). (A város lakossága 1920-ban alig érte el a 31000 főt.) Jótanácsként jelent meg, hogy mindenki vigyázzon magára! A járvány kezelésében a szakemberek már 1918-ban is három különböző véleményt fogalmaztak meg. A radikális zárlatot, a tömegközlekedés szüneteltetését, a hivatalok, szórakozóhelyek bezárását elvetették, ugyanúgy, mint a „nihilista” álláspontot, amely semmiféle korlátozást nem írt volna elő, a természetre bízta volna a probléma megoldását. 1918-ban is politikai megoldás született: látványos, de betartható intézkedésekkel kellett a lakosságot megnyugtatni, az volt a cél, hogy azt a látszatot keltsék, hogy uralják a helyzetet. 1918 őszén, a beköszönő téltől tartva, a frontról hazatérő katonák okozta felfordulás, és a drasztikus politikai változások – a forradalom és a Károlyi-kormány megalakulása - közepette senki nem merte az éhező tömegeket egyik szélsőséges járványkezelésnek sem kitenni. Ennek értelmében Egerben sem zártak be a mozik, de csak napi két előadást engedélyeztek, és a szünetben egy alapos szellőztetést írtak elő, csak a vendéglátóhelyek nyitvatartását korlátozták. A színházi előadások felfüggesztéséről a városi főorvos döntött. A látszólagos stagnálás ellenére november elejére újra megnőtt az esetszám, az iskolákat nem nyitották ki, az ideiglenesen üres épületeket átmenetileg kaszárnyának használták, a frontról hazatérők számára. A védekezés a gyér központi intézkedéseken túl egyéni felelősség volt: a sajtón keresztül Egerben is a kézmosást, a betegek izolálását, a karantént, és a szabad levegőn való tartózkodást propagálták (az egészséges táplálkozásról inkább szó se essék). 1919 elején kezdett javulni a helyzet. Január 31-én lett hivatalos, hogy az iskolák nem osztottak félévi bizonyítványt és az első félévet is meghosszabbították egy hónappal.

Az egykori kolostori kórház udvara

A nagy visszatérő

A sajtó szinte napra pontosan egy év múlva 1920. január 25-én írt először a spanyolnátha visszatértéről. A helyzet gyors eszkalálódását jelzi, hogy január 30-án már a városi orvosok gyűlésen tárgyalták a teendőket, február 4-től életbe léptették a jelentési kötelezettséget, és február 12-én már úgy fogalmazott a sajtó, hogy „dühöng a járvány” és immár halálos áldozatokról is beszámoltak. Az egy évvel azelőtti rendelkezéseket vezették be újra, de már sokkal rutinosabban. Február 15-én bezárták az iskolákat, korlátozták a tömegösszejöveteleket. A rendőrkapitány megtiltotta a színházi előadások, táncmulatságok, összejövetelek megtartását, a vendéglők este 10-kor, a kávéházak 11-kor zártak. Sajnálattal ugyan, de a februárra tervezett Magyar Országos Véderő Egylet nagygyűlését és a Területvédő Liga demonstrációját is elhalasztották. A vasúti menetrendből kivették az iskolásokat szállító vonatokat. Ezekkel, az egy évvel ezelőttihez képest gyors és szervezettebb intézkedésekkel néhány hét alatt lecsengett a következő hullám. Szeptemberben ismét már a poénkodás alapját adta a nemrég mégoly rémisztő kórság.

A zulukafferek hazája

A ’20-as években a járványtól való félelem velünk maradt, a sajtó rendszeresen hozta az Európa-szerte fel-felbukkanó spanyolnátháról a híreket, részletesen beszámolt IV. Károly haláláról is, aki háromszor kapta el a rettegett kórt. Mígnem 1927. január 13-án az Egri Népújság is közölte a Népszövetség jelentését az újabb európai spanyolnátha járványról. Január 16-án a hivatalos álláspont szerint csak influenza megbetegedéseket diagnosztizáltak Egerben, spanyolnáthát még nem, de két napon belül robbant a helyzet. Január 18-án már tömeges megbetegedésről szóltak a hírek – ágynak esett a teljes egri tűzoltóság, a mentők, és sok volt a hiányzó az iskolákban. A városi orvos 7 pontban összefoglalt tanácsait hozta a sajtó. A számunkra sem ismeretlen tanácsok között szerepelt a kézfogás, a csókok mellőzése, a fokozott testi higiénia, a távolságtartás. De mindezek előtt kiemelte az összefoglalót jegyző orvos, hogy a közhiedelemmel ellentétben a nagymérvű szeszivás, mint dezinficiálás, káros, téves hit.

Az orvos tanácsai....

Nocsak?

A hivatalos tájékoztatás napokig írt csökkenő betegszámról, míg január 25-én jelentették be, hogy mégis spanyolnátháról van szó. Mindez talán nem független attól, hogy az alispán és a rendőrfőkapitány helyettes is megbetegedett. Január 29-én már a lakosság 15%-át, kb. 5000 embert becsültek aktuálisan fertőzöttnek – zömükben enyhe tünetekkel. A nagyszámú megbetegedésből már csak 173 fő esetében alakultak ki szövődmények, és mindössze 26 fő hunyt el. Noha egyre rövidebb és enyhébb lefolyásúak voltak a járványok, a közvélemény viszont egyre nyomatékosabban követelte a valós tájékoztatást. „Utóvégre is müvelt államban élünk és nem a zulukafferek között, tehát meg lehet nekünk mondani, ha betegek vagyunk, sőt meg is kell, hogy védekezni tudjunk ellene. De ameddig a hivatalos fórum azt jelenti, hogy nincs veszedelem, mindenki elmulasztja a köteles óvintézkedést és szabad utat enged a lázas náthának, mely tüdőgyulladással jár és egyre szedi halálos áldozatait.” – fakadt ki az Egri Népújság munkatársa 1929. január 25-én, amikor már lehetett tudni, hogy Trak Géza polgármester is ágynak esett és újra dúl a náthaláz a tisztviselők és az iskolások között is. Január utolsó napjaiban dr. Czigler Henrik még egyértelműen azt nyilatkozta, hogy nincs spanyolnáthás megbetegedés a városban, de megtették az óvintézkedéseket az iskolákban, mozikban, felszólították a kórházat, hogy készüljön fel a betegek fogadására. Általános jótanácsként az alábbi versikét ajánlotta az egriek figyelmébe a doktor úr, miután egy fél mondatban arra figyelmeztetett, hogy biztosan lesznek „pajkos köhögő versenyt rendező gyerekek”, akik így akarnak otthon maradni.

„Hogyha köhögsz, tüszkölsz, ne menj társaságba!

Elég a te bajod, ne kend azt még másra!”

Végül a sajtó csak 1929. február végén közölte a hivatalos álláspontot, melyben elismerték, hogy előző év októbere óta voltak spanyolnáthás betegek Egerben és környékén.

Biztos, ami biztos, az üzenet célba ér. Mindkét reklám 1927-ből származik

Az utóbb, az influenza A vírustörzséhez sorolt spanyolnátha sokáig velünk maradt, megtanultunk együtt élni vele. A sajtóból leszűrhető adatok alapján a vissza-visszatérő járvány egyre enyhébb lefolyással, de az évtized végéig jelen volt az egri hétköznapokban. Mivel a lakosság jó része legalább egyszer átesett a fertőzésen, a súlyos esetek száma és a mortalitás látványosan csökkent az 1918-as adatokhoz képest. Azonban a szövődmények és a sok halálos áldozat emléke mélyen belénk vésődött, a spanyolnátha egészen a ’30-as évek közepéig a gyógyszerreklámok kiváló marketing alapanyaga maradt.  

A Ferenc József keserűvíz már régi hirdetője volt az Egri Népújságnak, amikor 1934-ben hirtelen a spanyolnátha ellen is reklámozni kezdték.

                                                                                               Kristóf Ilona

Ajánlott irodalom:

Az Egri Ujság és Egri Népújság vonatkozó számai

Géra Eleonóra: A spanyolnátha Budapesten

Komoly, méltóságteljes ünnepély vagy értelmetlen demonstráció? Éljen a vasárnapi munkaszünet vagy "Szent Heverde" napja, és egyébként is kik azok az internacionalista munkások? Molnár Dávid mutatja be az első egri május elsejét és a rendezvény fogadtatását. 

1886. május 4-én a munkaidő rövidítéséért szervezett chicagói tüntetésen anarchisták bombát robbantottak a tömeg soraiban, azt követően pedig dulakodás és tűzharc vette kezdetét a rendőrök és tüntetők között, aminek következtében nyolcan meghaltak és többeket bebörtönöztek. A három évvel később Párizsban, a francia forradalom századik évfordulóján Engels vezetésével összeülő nemzetközi szocialista munkásszervezet (II. Internacionálé) valamennyi ország munkásszervezeteit felszólította, hogy az aktuális év május elsejét tömegrendezvények keretein belül ünnepeljék meg az elhunyt tüntetőkre való emlékezés jegyében.

A Haymarket téri robbantás

Az Internacionálé felhívásának Egerben is eleget tettek, köszönhetően annak, hogy a szocialista jellegű munkásönszerveződés ekkor már több éves hagyományra tekintett vissza. Az 1880-as években egy egri szabómester, Szabó Sándor vezetésével rendszeresen tartottak összejöveteleket az egri kisiparból és kiskereskedelemből élők, ahol általában az országos és helyi politika fejleményeiről diskuráltak.

Maga Szabó aktívan részt vett az országos szocialista mozgalom életében is. Az egyik első, munkásmozgalmi keretekből kinővő politikai pártnak, a Nemválasztók Pártjának 1878 áprilisi alakulógyűlésén a kongresszus elnökségi tagjává, két évvel később pedig a Magyarországi Általános Munkáspárt alakuló ülésének jegyzőjévé választották. Ezzel egyidőben élénk levelezésben állt a Munkás-Heti Krónika, majd a Népszava szerkesztőségével, akik többek között a kortárs szocialista irodalom egyes darabjait is eljuttatták hozzá Egerbe. Mindemellett a helyi szakmai szerveződésekben is igen aktív Szabó élénk figyelemmel kísérte a hazai és nemzetközi politikai eseményeket. Több polemikus hangvételű írást és tudósítást küldött a munkásújságok szerkesztőinek, így idővel neki köszönhetően az egri szervezett munkásság tevékenységének egy része az országos megjelenésű sajtóban is dokumentálva lett.

A helyi közéletben 1887-ben lépett színre, amikor aktív politikai szervezőmunkába kezdett. November 13-án a Szabó által rendezett „választójogi nagygyűlés” elnökének választotta meg a Függetlenségi Párt veteránjának számító Csiky Sándort, Eger képviselőjét, valamint követelte az általános, titkos és egyenlő választójogot. 1890 április 7-én újabb Szabó által szervezett gyűlésre került sor a Dobó vendéglőben, melyen szintén zömében helyi iparosok vettek részt, és a választójog kiterjesztésén túl többek között a vasárnapi munkaszünet biztosításának követelése is napirendre került. Az ülés végén Szabó tolmácsolta a II. Internacionálé felhívását, majd az egybegyűltek május 1-jének díszes megünnepléséről hoztak határozatot.

Barta Ernő korabeli rajza az első budapesti május 1-éről

A jeles napot megelőző héten az egri utcasarkokat vörös színű plakátok lepték el, melynek szövegét az Eger című hetilap április 29-i száma is közölte:

„Május elsején, csütörtökön délután 2 órakor összejövetel a Petőfi nyári mulatóban. Eger munkásai! Elvtársak! Ti május elsejét, azzal a rendel (sic!) és azzal a komoly méltósággal fogjátok megünnepelni, a mely a nemzetközi proletáriátust, a felszabadulás felé folytatott utján lelkesíti. Ezen világtörténelmi eseményű tüntetésnél az egri nevet (!) fényesen lássák ragyogni, mutassátok meg, hogy önállóságra, szabadságra érett népként fogja magát minden egyes viselni. Ezt a rendező bizottság elvárja mindenkitőI. Éljen a vasárnapi munka szünet! Éljen a 8 órai munkaidő! Éljen a munkás népek összetartó szövetkezete! — Az április 7-én tartott népgyüIés által választatott Rendezőség. Kedvezőtlen idő esetén az „Aranyszőlőben“ tartandó.“

A tudósítás ezt követően meglehetősen gúnyos hangvételben írt a munkások által rendezett, de az újságíró által csak „Szent Heverde” napjának nevezett megmozdulásról. Kifejtette, hogy a megmozdulás szervezői nem lettek név szerint feltüntetve a plakáton, de reményét fejezte ki az iránt, hogy szervezők kilétét „tudja a rendőrség, s ez elég arra, hogy elejét vegye az emez értelmetlen demonstráczióból könnyen származható visszaéléseknek, s botrányoknak, melyek néhány nap óta, a munkás-mozgalom örve alatt, már is többszörös éjjeli zavargások, sőt betörések alakjában vetik előre sötét árnyaikat."

A cikk írója valószínűleg nem ismerte az ünnepség mögött álló szervezetet, ugyanakkor a városban tapasztalható éjszakai rendbontásokat a felforgató szocialista tanokat követő munkásoknak tulajdonította. Ennek bizonyítása vagy cáfolata további kutatásokat igényel, azonban az biztos, hogy pont a 19. század utolsó évtizedeiben vették kezdetüket a nemzetközi közvéleményt is megrázó erőszakos radikális baloldali és ezáltal a munkásmozgalomhoz is köthető személyek által elkövetett merényletek, melyek 1881-ben II. Sándor orosz cárnak és James A. Garfield amerikai elnöknek, a század utolsó éveiben pedig Erzsébet királynőnek és I. Umberto olasz királynak halálát is okozták. A merényletek a „Tett propagandája” néven híresültek el és hosszú évtizedekre megbélyegezték a nemzetközi anarchista és a Magyarországon szerveződő baloldali radikális mozgalmakat.

Munkácsy Mihály „Sztrájk” című olajfestménye

Maga az ünnepség végül mégis nyugodt, rendezett körülmények között zajlott le. A szervezők már napokkal az ünnepség előtt bejelentették szándékukat a rendőrség felé, így a rendezvényen az egri rendőr-alkapitány Horváth Béla is részt vett. Ettől függetlenül „nemcsak a kivonulás, hanem a gyűlés lefolyása is a legmintaszerűbb rendben ment végbe."

Az Eger tudósítása

Mivel 1890. május 1-e csütörtökre, azaz munkanapra esett, így az ünnepséggel egybekötött munkásgyűlésre viszonylag későn, délután kettő órakor kezdtek gyülekezni Eger munkásai a mai Vécsey Sándor utca mellett magasodó „Hóhér part” nevezetű területen. A korabeli tudósítás szerint „szinte élvezet volt nézni az erős jólfejlett mészáros- és kovácslegényeket, henteseket kéményseprőket stb. mindmegannyi fiatal munkaerőket.” Az egyes szakmák képviselőin túl szép számban voltak jelen nők is és megjelentek olyan, azóta hagyományosnak mondható külső jegyek, mint az „elvtárs” megszólítás” vagy épp az „Éljen az általános munkás-szövetkezet“ felirattal ellátott vörös lobogó, mely mellett azonban még túlsúlyban voltak nemzeti színű zászlók. Az Eger tudósítója által háromszáz főnyire becsült tömeg átvonult a Petőfi Csárdába, ahol Szabó Sándor köszöntötte a megjelenteket, majd Lesti Sándor, helyi szabó határozatot olvasott fel:

„Az 1890. május 1-én Egerben a tanácskozó munkásgyülés, egyetértve a párisi munkáskongresszus határozataival, kimondja: miszerint a normális munkanap — az ipar jogos érdekeinek megóvása mellett — törvényesen 8 órára állapítható meg; kimondja a munkásgyülés továbbá azt is, hogy a nemzeti és nemzetközi munkásvédelemnek a párisi kongressuson kifejezett követelései a munkálkodó népre nézve életkérdést képeznek, miért is a törvényhozáshoz fordul, hogy ezen követelések érvényesíttessenek. A gyűlés elnöksége megbizatik. hogy a most hozott határozati javaslatot, a párisi munkáskongressus megfelelő határozatainak melléklésével, a magyar országgyűlés képviselő házának benyújtsa.“

Az említett határozati javaslatban követelték a nyolcórás munkanap bevezetését; gyermekmunka tilalmát (csak 14 éven aluliakra vonatkozólag), és az éjjeli munka, valamint a nők munkavégzésének tiltását (leszámítva azokban a szakmákban, ahol ez elengedhetetlen). Követelték továbbá az eltörlését „azoknak az iparágaknak, melyek a munkások egészségére károsak” és az állami gyárfelügyelet felállítását. A határozat kihirdetését követően Szabó Sándor tartott előadást a „munka és a tőke viszonyáról” majd, végül Lesti Sándor újabb beszédében egy munkás önképzőkör alapítására tett javaslatot.

Bár a munkás önképzőkör létrejött, a május 1-jei ünneplések a következő évtizedben nem váltak hagyománnyá Egerben. Az 1892-es esztendőben egy szerényebb ünnepségre került sor, majd maga a mozgalom vezetője Szabó Sándor is visszavonult, feltehetően egészségügyi okok miatt. Csak 1895-ben bolydult fel jobban a város, amikor a helyi rendőrség a Maklári hóstyán tartott razzia során több helyen is lefoglalta a Népszava húsvéti számát, melyben a szerkesztők május 1-je alkalmából szervezkedésre szólították fel olvasóikat.

A Népszava 1895. évi húsvéti számának címlapja

Az ünnepségek elmaradásának hátterében az is meghúzódott, hogy a város vezetése igyekezett minden eszközzel elejét venni a szocialista szervezkedéseknek Egerben. Szabó Sándor mozgalma így a századforduló éveiben a már csak az említett önképző kör formájában működött, miközben az ipari központokban sztrájkok zajlottak, az Alföldön pedig a földmunkások között az agrárszocializmus eszméi terjedtek.

A politikailag aktív egri munkásmozgalom majd csak a századfordulót követően vett új lendületet. Ekkor azonban már a Magyarországi Szociáldemokrata Párt zászlaja alatt ünnepelték a május 1-jéket, tisztelve hagyományaikat, szinte kivétel nélkül a Petőfi Csárdában.

Választójogi tüntetés. Eger, 1907.

                                                                                                    Molnár Dávid

Képek forrása:

Wikipédia; ujpestmedia.hu; ADT; Hungaricana; Eger ezer éve. Szerkesztette: Kristóf Ilona és Berecz Anita. Eger, 2020.

A Korunk 2021. évi áprilisi számában megjelenet tanulmány három női sorsot mutat be a 19-20. század időszakából. Három feleség életét, akik az egri kötődésű Gallasy család nemességet szerző ágához kapcsolódtak. Ebből az írásból emel ki Pap József egy olyan személyes élettörténetet, mely rámutat arra, hogy egy-egy életesemény akár többször és egymással teljesen ellentétes módon befolyásolhatja az egyén életét.

A történet, melyről most olvashatunk Gallasy István feleségéhez, Babocsay Gizellához kapcsolódik. (A Gallasy családról részletesen itt olvashat.) Babocsay Gizella az izraelita származású Babocsay Herman (eredeti néven: Rosenthal Ármin) vállalkozónak a lánya volt. Babocsay Hermannak és a leendő férj apjának, Gallasy Gyulának a karrierje párhuzamosan haladt a dualizmus éveiben. Babocsay Herman ugyanis többek között olyan építési ügyleteket bonyolított, amelyek a Honvédelmi Minisztérium azon osztályához kapcsolódtak, melyet Gallasy Gyula vezetett. Mindkettőjüknek sikerült nemesi címet szerezni. Gallasy 1904. április 11-én, Babocsay 1905. február 2-án vált a magyar nemesség tagjává.

noszvaji és novaji Gallasy Gyula

kerekréti Babocsay Herman

Az üzleti kapcsolatokat a két család szorosabbra fűzte azáltal, hogy az elsőszülött Gallasy fiú – szülei hathatós támogatásával – 1905. december 8-án megkérte Babocsay Gizella kezét. A hivatalos eljegyzésre 1906. január elsején került sor.

Gallasy István és Babocsay Gizella 1906-ban

És itt jutunk el ahhoz a történethez, mely árnyékot vetett az újdonsült jegyesek életére. Ekkor közölte ugyanis leendő apósa  Gallasy Istvánnal azt az egyáltalán nem mellékes tényt, hogy Gizella az anyakönyve szerint nem Babocsay Herman és Fichtenbauer Hermina gyermeke, hanem egy ausztriai gazdálkodó házaspáré, akiktől ők 1896-ban fogadták örökbe. Babocsay azonban magukénak vallotta a Gizellát. A története szerint a lány fogantatásának idején a feleségével már mindketten épp válófélben voltak előző házasságaikból. A zsidó vallásjogban a válás ugyan lehetséges volt, de a házasságtörő kapcsolatból született gyermekeket kemény szankciókkal büntették, törvénytelen státuszúak voltak, még ha szüleik később össze is házasodtak. Ezért Fichtenbauer Hermina titokban szülte meg közös gyermeküket, akit átadtak annak az osztrák házaspárnak, akik addig nevelték, míg a válásukra és az új házasságra sor nem került. Azonban az 1894. évi házassági törvény is tiltotta azok egybekelését, akik előző házasságuk alatt házasságtörő kapcsolatban álltak. Ezért az elhúzódó válás és az új házasság megkötése után a  Babocsay házaspár csak 1896-ban fogadta örökbe saját, akkor 10 éves lányát. Az 1886. október 3-án az alsó-ausztriai Stögersbachban (ma Dechantskirchen része) született Gizella tehát az anyakönyve szerint a római katolikus Brukner Alajos magánzónak és Denk Franciskának gyermekeke volt, nem pedig az izraelita házaspáré.

Gallasy István és Babocsay Gizella házassági anyakönyve

A Gallasy – Babocsy házasság azonban nem volt boldog és többszöri összeveszést és szétköltözést követően válással végződött. A váláshoz kapcsolódó dokumentumokban a férj többször előhozakodott felesége vélt vagy valós származásával. Ugyanis idővel kétségbe vonta apósa történetét. Azt tapasztalta, hogy a felesége és az (nevelő)apja között  - véleménye szerint - túlzóan bensőséges kapcsolat állt fenn. Hitvesét azzal vádolta, hogy őhozzá csupán névleg ment feleségül, hogy ezzel a nevelőapjához fűződő viszonyát leplezze. Ez a képzet valószínűleg abból származott, hogy a katonai iskolában nevelkedő Gallasy István számára teljesen ismeretlen és természetellenes volt az a családi intimitás, melyet a pesti családnál személyesen megtapasztalt.

A Babocsay-villa 1906-ban.....

.... és napjainkban  a Szerb Köztársaság Nagykövetsége

A fiatalok házasságuk kezdetén ugyanis a budapesti Babocsay-villában együtt laktak a Babocsay házaspárral. Gallasy István az együttélés során számára igen szokatlan dolgokat tapasztalt. A férj úgy érezte, hogy a felesége bensőségesebb viszonyt ápol a „papával”, mint vele. Saját helyzetét a következő szavakkal jellemezte: „én nála nem vagyok az első személy, hanem csak egy megtűrt személy, a ki iránt sem igaz belső tisztelettel, sem bizalommal nem viseltet.” Próbálta rávenni a feleségét, hogy költözzenek el Budapestről a családja noszvaji kastélyába. „… tisztességérzetem és becsületességem méltó fellázadása, mely nem türhet meg egy oly természetellenes állapotot, a hol a férj csak névleges férj és semmi befolyást nem gyakorolhat feleségére azon egyszerű oknál fogva, mert közös háztartásban élvén neje fogadott szüleivel, azok teljesen befolyásuk alatt tartják”– szólt a számára megalázónak tartott helyzetről. Azt is nehezen tudta elviselni, hogy felesége nyugodtan végezte „toilettjét, mosdását, fürdését stb.” az apja előtt, az apa és a lánya „minden illendőséget félre téve meglehetős negligében” hancúrozott és kergetőzött egymással, valamint Gizella a fürdésben és az öltözködésben is segített apjának. Problémát okozott a férj számára, hogy az Andrássy úti Babocsay-villában nem az előzetes megállapodás szerint jelölték ki a lakrészeket. A közös fürdőszobahasználatból adódó kényelmetlenségeket részletesen ecsetelte. A szoros egymás mellett élés a házaséletület is befolyásolta, emiatt arra panaszkodott, hogy a „feleségem több ízben megtagadja a debitum conjugalet (házastársi kötelezettség) azzal az indokkal, hogy <<a mama minden percben beléphet és ő szégyelli magát!>>”

A Babocsay-villa helyiségeinek használati rendje

A feleség családjának bűnlajstromát gazdagította, hogy Gizella nyelv– és zeneórákat vett. Külön problémának látta Gallasy István, hogy „ostoba tót nyelv tanításával kínozzák feleségemet akkor, a midőn sem feleségem, sem fogadott szülei magyarúl, sem helyesen beszélni, sem helyesen írni még mindég nem tudnak, jóllehet az állítólagos millióit a „papa” a magyar földön szerezte!” A család egyébként otthon a német nyelvet használta.

Gizella nézőpontjából férje egy erőszakos, agresszív és érzéketlen férfi volt, aki nem értette meg a szüleihez fűződő bensőséges és mély érzelmi kapcsolatát, és minden eszközzel igyekezett azt megszakítani. A két fél konfliktusa olyan mentalitásbeli különbségekből adódott, melyek részben okozójává lettek a válásuknak. A férj féltékenységének alapja pedig a keresztlevéllel kapcsolatos történethez kapcsolódó gyanú volt. Hiába bizonygatták számára Gizella származását, kétségbe vonta. Az érzelmileg pulzáló, szakításokkal, kibékülésekkel, szét– és újbóli összeköltözésekkel tarkított házasságból végül öt fiúgyermek született. A kapcsolat szálai pedig az 1923-as válással szakadtak meg. Gizella a gyermekekkel visszaköltözött Budapestre.

A Gallasy család. Középen ül Gallasy Gyuláné (sz. Steinhauser Berta), jobbján menye Gallasy Istvánné (sz. Babocsay Gizella), balján egy ismeretlen nő. Elől ül Gallasy István és két fia, az ölében az idősebb, Gyula, hátul a fiatalabb, Jenő

A Babocsay család zsidó származása egyszer sem jelent meg problémaként a római katolikus Gallasyak körében, csupán néhány elvétve előforduló megjegyzésben utaltak rá levelezésükben. Gallasy István sem használta érvként a válóper során azt, hogy az eltérő, akár a vallásban gyökerező hagyományok vezettek volna a konfliktusaikhoz. Elbeszélése szerint az eljegyzéskor még elhitte, hogy a választottja egy névleg örökbe fogadott saját gyermek, csak a természetellenesnek tűnő családi intimitás bizonytalanította el. Feleségét, valamint gyermekeit el akarta szakítani a budapesti családtól, Noszvajon képzelt el számukra új életet, emiatt hangsúlyozta a házasság válságos időszakában a vérszerinti kapcsolat hiányát.

Gizella származásának hivatalos története idővel azonban további jelentőséget szerzett, ugyanis az anyakönyvek tanulsága szerint Babocsay Gizella római katolikus szülőktől származott, így neki és gyermekeinek nem kellett a későbbiekben elszenvednie a zsidóságot sújtó üldöztetést.

                                                                                                           Pap József

Képek forrása: Magyar Nemzeti Levéltár Heves Megyei Levéltára; ADT, Wikipédia

Noha Gárdonyi leghíresebb regénye, az Egri csillagok 1899-ben került nyomdába, 1881 tavaszán már két olyan könyv is megjelent az egri várról és az 1552. évi ostromról, amelyek hatása sok év múltán vált fontossá. Az egyik kötet Tinódi Lantos Sebestyén műveit adta közre, a másikban pedig Balogh János honvéd főhadnagy saját kutatásait írta le.  De vajon a főhadnagy mivel inspirálhatta a tanítóképzős diákot? Bartók Béla írásából ezeket a forrásokat ismerhetjük meg. 

1.

Balogh János 1848-ban született Adán Bács-Bodrog vármegyében. 1869-ben az újonnan szervezett magyar honvédgyalogsághoz sorozták be, majd a szegedi tisztképző tanfolyam elvégzése után több kaszárnyában szolgált, miközben fokozatosan tiszthelyettes, hadnagy, főhadnagy, százados lett. 1908-ban a munkácsi 11. honvédgyalogezred II. zászlóaljának parancsnoka volt. Később könyvet írt Munkácsról és Nagykanizsáról. 1910-ben Budapesten hunyt el.

Egerben 1876-ban kezdte meg szolgálatát a romos várban a 49. honvéd zászlóaljnál. Saját állítása szerint 1877-ben kezdett hozzá föld alatti tevékenységéhez, amelynek még katonai, védelmi okai is lehettek: „E kutatási munkálataim a következők voltak: különböző befalazások kibontása, lyukak, üregek beomlása betömésének elhárítása, az óriási vastag falak áttörése, átfúrása, a föld felett és alatti különböző építkezések fa- és anyagnemeinek pontos megfigyelése, az összes falazat alapjai szigorú megvizsgálása és a vár alól különböző irányban kiágazó, földalatti tévelyek, alagutak, csúszható, mászható és némiképp járhatóvá (hol hogy lehetett) tételéből, melynek alapján jegyezgetett észleleteimet összeállítva használom jelenleg a fentiekkel együtt adatként.” Közben az egri polgárok így tréfálkoztak vele: „A bolondnak fapénz is jó!”

A honvédek az egri várban a mai étterem és a régi püspöki palota előtt. Képeslap

2.

Egerben 1881. március végén került nyilvánosságra, hogy Balogh főhadnagy hosszú történeti búvárkodása után megírta „Egervára” történetét. Ezután megjelent a sajtóban az Eger s az egri vár, az 1241-iki tatárjárás alatt című fejezet ízelítőként. Ekkor azonban a munka még csak kéziratban volt, ezért a szerző a szöveg nyomdába küldése előtt megrendelési felhívást bocsátott ki. Június végére kiderült, hogy az említett könyvre 2500 előfizetést küldtek el, annak kétharmadát Heves megyébe postázták. Addig 269 tényleges megrendelés érkezett vissza, de ebből csak 47-et küldtek be Eger lakosai, ami egy amatőr történész esetén nem meglepő. Végül 1881. szeptember 1-jén jelent meg hivatalosan a könyv Szolcsányi Gyula egri könyvkereskedőnél bizományként.

Ziegler Géza tanulónak roppant kevés zsebpénze volt, ezért nem valószínű, hogy 1881-ben megrendelte volna Balogh könyvét, de a tanítóképzőben hónapokon keresztül hallhatott a szerzőről és művéről. Később biztosan elolvasta, mert az 1899-1900-ban megjelenő Egri csillagok című regényben is többször szó esik a titokzatos földalatti járatokról, amelyekkel diákévei alatt majd 1897-től egri lakosként személyesen megismerkedhetett.

Az egri vár alaprajza 1881-ben a föld alatti járatokkal 

3.

„Éva kiterjesztette a vár rajzát, és hosszan belemerült annak a szemlélésébe.

- Ha a várat még a magyarok bejövetele előtt építették - szólt aztán a fejét fölemelve -, a mostaniak nem is tudhatják, mi van alatta. Íme, itt van a templom, s innen ágazódik széjjel három föld alatti út. Ezeket csakugyan belőhették. De itt a negyedik út, ez a mostani palota alá viszen, s messze van a többitől. Ezt nem találhatták meg akkor, mikor a Sándor-bástyát építették. Vagy tudták, vagy nem. Hol ennek a bejárata, Miklós?

S a fiú elé tolta a papirost.

- A téglaégető kemencéknél - felelte a fiú egypercnyi szemlélet után.

- Van efféle ottan? - kérdezte az asszony Szalkayt.

- Van - felelte Szalkay - Északkeletre van a vártól.

A fiú olvasta a mákszemnyi apró írást: Északkeleten téglakemence. Lapos, kerek kő; diófától tíz lépés délre. Ez a bejárat.”

Egyébként Szalkay Balázs szarvaskői várnagy és az őt felkereső Varsányi Imre is szerepel Balogh könyvében, akik a regényben Évát segítik egy alagúton bejutni Egerbe.

Az egri vár romjai egy régi képeslapon. Képeslap

4.

Balogh főhadnagy megerősítette a vár alatt található hosszú földalatti járatok legendáját, amely szemmel láthatólag az íróra is olyan nagy hatást tett, hogy beépítette későbbi regényébe. „A vár földalatti építkezésiről a nép ajkán századokon át mesék keringtek, - olvasható az 1910-ben megjelent Borovszky-féle vármegyei monográfiában - olyan vár alatti kazamatákról regéltek, melyek Szarvaskőig, sőt egész Diósgyőrig elvittek.” A könyv egri hatását ma már nehéz megítélni, mert a buzgón régészkedő katonatisztet - talán figyelmeztetésként is - 1881 végén áthelyezték a lőcsei 38. honvédzászlóaljhoz. A főhadnagy írónak tehetségesnek tűnik, de történésznek és könyvügynöknek már nem annyira. A városi közgyűlés viszont 1882-ben megtárgyalta az ajánlatát, mert könyvéből 250 példányt olyan feltétellel adományozott a városnak, hogy a könyvek jövedelmét - 300 forintot - Dobó István egri emlékművének költségeire fordítsák, de ez már egy másik - ismertebb - történet.

Balogh János nem a bolond ember fapénzét ásta ki, hanem Magyarország történelmének egy darabját, amely később Gárdonyi Géza kezében nemzeti kinccsé változott át. Ahogy a főhadnagy írta: „Bárki mit is mond, mi a múltban jövőnkre nézve a legerősb biztosítékot bírjuk. De azt meg kell becsülnünk és híven tanulmányoznunk.”

Balogh János lebecsült könyvének belső borítója

                                                                                    Bartók Béla

Ajánlott olvasmányok:

Gárdonyi Géza: Egri csillagok, Ötödik rész, Holdfogyatkozás (Bármelyik kiadás) 

Lénárt Andor: Az egri vár feltárásának története 1949-ig - Studia Agriensis 2. (Eger, 1982)

Egervár története, írta Balogh János magy. kir. honvéd-főhadnagy, (Eger, Szolcsányi Gyula bizománya, 1881)

A Magyar Királyi Honvédelmi Ministerium és Honvédség Névkönyve,1881 (Budapest, 1881)

Maszárovics Zoltán: Egy amatőr, aki profi volt

Törőcsik Marira (1935-2021), a magyar kulturális élet legtöbbet díjazott művészére emlékezünk.

Törőcsik Mari Heves megyéhez és Egerhez több szállal is kötődött. Pélyen született, az édesanyját és nővérét követve a középiskolai tanulmányainak egy részét Egerben, az angolkisasszonyoknál, a Sancta Maria Általános Iskola és Leánygimnáziumban (ma: Egri Ward Mária Általános Iskola, Gimnázium, Kollégium és Alapfokú Művészeti Iskola) végezte. Tiszteletére 2013. novemberében Egerben emléktáblát állítottak. Az 1946 és 1947 közötti, angolkisasszonyoknál töltött középiskolás évére emlékezve a Ward Mária Általános Iskola és Gimnázium falán avatták fel a márványtáblát a Kossuth Lajos utcában.

2019-ben munkássága előtt tisztelegve kézjegyével ellátott díszkövet, csillagot avattak fel az Érsek utcában az Eger Sikeréért Egyesület által alapított Egri Csillagok Sétányon. Az átadón személyesen nem tudott jelen lenni, de üzenetében mondta el, hogy „Eger a szívemben él. Ez a második otthonom, a szülőfalum után”.

Nyugodjék békében!

                                                                                     összeállította: Berecz Anita

Az egri egyetem méltán lehet büszke múltjára, ami napjainktól a 18. század kezdetéig nyúlik vissza. Annak ellenére, hogy az egri egyházmegye központja az egyetemvárosi rangot csak 2016-ban kapta meg, az egyetemi gondolatot kiteljesítő püspök, Eszterházy Károly (1725–1799) máig ható örökséget hagyott az utókornak. Kevesen ismerik ugyanis, hogy az egri Líceum épülete az ország első, kifejezetten az egyetemi oktatás céljára emelt épülete, és amely építésének tényleges kezdetétől, 1765-től mintegy 20 évvel későbbi felépülését követően már a nagy európai egyetemekkel versenyezhetett (volna), mind az épület kialakításában, mind személyi és tárgyi feltételeit illetően. Nagy Andor az írásában az idáig vezető mozgalmas időszakot foglalja össze.

Az egri Líceum a 19. század közepén. Forrás: Kubinyi Ferenc – Vahot Imre (szerk.): Magyar- és Erdélyország képekben. IV. Pest, Emrich Gusztáv Könyvnyomdája, 1854.

Az egri főpapok az egyházmegye ezeréves története során aligha voltak olyan nehéz helyzetben, mint a török hódoltság utáni 17. század végén. A török kiűzése után (1687) nem csupán Eger és az egyházmegye szinte teljes újjáépítésére, valamint a reformáció általi kihívásokra kellett választ találniuk, hanem a paphiánnyal is meg kellett küzdeniük. Éppen ezért Eger és a régió kulturális felemelkedése szempontjából mindenekelőtt az oktatás alapjainak megteremtése volt szükségszerű a városban.

A 17. század végéről Fenessy György (1632–1699) egri püspöknek elévülhetetlen érdemei vannak Eger kettős földesúri státuszának (püspöki és káptalani joghatóságának) hosszú időre való rögzítésében (Fenessy-féle transactio). Ez teremtette meg a későbbi egri püspökök megújító szándékainak lehetőségeit is. Az egri egyetem alapjait pedig a közvetlen utódja, Telekesy István (1633–1715) püspök fektette le azzal, hogy a város első felsőoktatási (papnevelő) intézményét megalapította „Seminarium Leopoldo Telekesyanum” néven, amely I. Lipót (1640–1705, ur. 1658–1705) magyar királyra utal – az ő adományából hozta létre a püspök a papneveldét. Noha a szeminárium alapítólevele 1709-es keltezésű, az intézményben már 1705-től oktattak teológiát. Telekesy 1715-ben bekövetkezett halála után gróf Erdődy Gábor (1684–1744) vált az egri egyházmegye püspökévé, illetve Heves és Külső- Szolnok vármegyék főispánjává. Főpapi tevékenységét a katolikus reform szellemében folytatott intenzív egyházszervező munka jellemzi. Felépítette a város új barokk katedrálisát az egykori Szent Mihály-templom (a mai bazilika) helyén, valamint nevéhez fűződik az irgalmasok és a trinitáriusok rendjének Egerben való letelepítése is. A püspök a betegápoló irgalmas rendi szerzetesek támogatásával és a kórház létesítésével a 18. századi egészségügy egyik úttörőjének is tekinthető. Elődjéhez hasonlóan kulcskérdésként kezelte a szeminárium ügyét: 1718-ban már két évfolyamú volt a teológusképzés, az 1725/26-os tanévvel pedig kezdetét vette a hároméves teológiai oktatás is.

Erdődy püspök mellett szükséges megemlíteni Foglár György (1670–1754) kanonokot is, aki saját jövedelméből alapította meg 1740-ben a Jogi Akadémiát (Collegium Juridicum Foglarianum), megteremtve ezzel a kánonjog oktatásának alapjait. A jogi iskolában ügyvédeket és hivatalnokokat képeztek katolikus szellemben, de az intézményben már az első évtől matematikát és történelmet is tanulhattak a hallgatók. Az egri joglíceum kezdetben a papi szemináriumban kapott helyet, azonban a hely szűkössége miatt Foglár megvásárolta az Angolkisasszonyok mai zárdájának helyén álló Handler-féle kanonoki házat (ma Kossuth Lajos u. 8.), ahol 1754-ben indulhatott meg a tanítás.

Erdődy halála után gróf Barkóczy Ferenc (1710–1765) követte őt a püspöki székben. A helyi oktatásban a következő jelentős változás is az ő nevéhez fűződik. Mivel Barkóczy a bécsi udvar iskolapolitikáját követte, ezért célul tűzött ki egy új, egységes felsőoktatási reformot, amelynek keretei között kivette a jezsuiták kezéből az oktatást, és azt az egri egyházmegye papjaira bízta. Mindez részét képezte a „Reformatio Scholae Episcopalis Agriensis” megnevezésű, új iskolai tantervének is. Ennek keretében 1754. november 5-én ünnepélyes külsőségek közt nyitotta meg az újjászervezett teológiai főiskolát, amelyről kijelentette, hogy idővel egyetemmé kívánja fejleszteni. Ezzel egy időben 4 évfolyamú képzésre tértek át. 1755-ben pedig – bécsi mintára – elindított egy kétéves filozófiai tanfolyamot is a szemináriumban. Mindezzel együtt a korabeli egyetemek kari struktúrái közül (teológiai, bölcseleti, jogi és orvosi fakultás) háromnak a tananyagát oktatták már Egerben. Mária Terézia (1717–1780, ur. 1740–1780) megelégedésére szolgált az egri oktatás megreformálása, így 1761-ben az esztergomi érsekség élére nevezte ki a püspököt, egy évvel később pedig valamennyi magyarországi oktatási intézet elöljárójává tette.

Habár az egyetem megvalósításának gondolata Barkóczy püspöknél megjelent, de annak kiteljesítése már utódjára, gróf Eszterházy Károlyra maradt. A püspököt egy korszerűsített oktatási intézmény várta Egerben, ugyanakkor rá maradt az iskolának helyet adó nagyszabású épület kivitelezése. A püspök kinevezése 1761. október 10-én történt meg, de csak 1762 nyarán érkezett Egerbe. Üdvözölte elődje egyetemalapítási szándékát, majd azonnal hozzálátott annak megvalósításához. 1763 októberében utazott először a bécsi udvarba azért, hogy az általa létesítendő egyetem terveit bemutassa. Ő azonban már a meglévő teológiai, jogi és bölcseleti karok mellé orvosi fakultást is tervezett. A grandiózus tervek azonban elutasításra kerültek – részben a Barkóczyval való személyes konfliktusai miatt. A bécsi udvar visszautasítása után a püspök a továbbiakban is rendületlenül, idejét és vagyonát nem kímélve igyekezett Eger városát a tudomány és a kultúra észak-magyarországi központjává emelni.

A püspök 1769-ben kérte fel a Bolognában végzett kiváló tudós orvost, Markhot Ferencet (1718? –1792) az első magyar orvosi iskola, a „Schola Medicinalis Agrisenis” létrehozására. Így az országban egyedülálló módon Egerben már a négy fakultás törzsanyagát oktatták. A hallgatók pedig nemcsak elméleti tanulmányokat folytathattak, hanem kórházi gyakorlatban is részt vehettek. A képzés azonban a bécsi udvar támogatásának hiányában csupán öt évig működhetett. Eszterházy egyetemalapítási kísérletében igazi fordulópontot, törést az 1777-ben kiadott Ratio Educationis jelentett. A törvény 14. paragrafusa kimondta ugyanis, hogy az országban egy egyetem működhet, ez pedig a Nagyszombatról Budára költöztetett iskola lehet. Az egri intézmény ezért a líceumi rangot kapta meg.

Franz Sigrist: A négy fakultás. Az egri Líceum vizsgatermének (dísztermének) mennyezetfreskója, 1781. Fotó: Szántó György

Eszterházy Károly püspök, főispán ezt követően sem mondott le az egri egyetem létrehozásának szándékáról, de a folytonos elutasításba belefáradt. II. József (1741–1790, ur. 1780–1790) uralkodása alatt hozakodott elő kérésével utoljára, de a jozefinista politika átfogó iskolareformja háttérbe szorította az egyházi iskolákat, és csak az állami oktatási intézményeket preferálta. Az uralkodó ezért 1784-ben megszüntette Egerben a bölcseleti és a jogi oktatást is. Néhány évvel később azonban utódja, II. Lipót császár újra engedélyezte ezeket. Eszterházy Károlynak az oktatás területén végzett múlhatatlan érdemeit jelzi az egri Líceum felépítése és művészi kivitelezése. A Líceum épületére pillantva azonnal érzékelhető, hogy hosszú távra tervezett, kezdettől fogva olyan nívón építtette, amely képes kiállni az idő próbáját. Az egyetemi ház építészeti és vizuális szimbolikájával pedig az eszme fenntartásának méltó üzenetét hagyta örökül az utókornak.

Ismeretlen festő, 1775–1780 körül: Eszterházy Károly egri püspök, főispán portréja. Forrás: Kovács Béla (szerk.): Eszterházy Károly emlékkönyv. Eger, Főegyházmegyei Hatóság – Érseki Gyűjteményi Központ, 1999. 431.

Eszterházynak az egri egyházmegye élén eltöltött 37 éve nemcsak a püspöki székhelyet változtatta meg alapjaiban, hanem az egész régiót is. Következetes munkája készítette elő a püspökség érseki rangra emelését és nagyban hozzájárult Eger ma ismert városképének kialakításához is. Noha 1799-ben bekövetkezett halála után az egyetemalapítási kísérlet hosszú időre elhalt, az oktatás az épületben más formában, más szinten ugyan, de folyamatosan megmaradt.

                                                                                                                                   Nagy Andor

Milyen volt a húsvéti készülődés majd egy évszázada? Az I. világháború és az azt követő sanyarú évek után a közönség már nem az áruhiányra, sokkal inkább az árakra panaszkodott. De a lényeg: az ünnepek előtti vásárlási láz és a bevásárlólista nem változott: sonka, kalács, kölni, csokitojás...

Az 1920-as évek sajtócikkei alapján a húsvéti ünnepek előtt Egerben is megélénkült a forgalom. Az egri drogériák, gyógyszertárak és egyéb illatszerkereskedők a legtöbb évben gazdag készletet szereztek be a húsvéti igények kielégítésére. A drogériák tulajdonosainak beszámolója szerint a parfümmel töltött nippeket, a mellényzsebben hordható kölniket és az ízléses mackó- és gyermek-figurás locsolókat keresték a legtöbben. A régen népszerű rózsavíz azonban már nem volt annyira divatos.

A cukrászoktól érkező hírek szerint a közönségnek húsvét előtt mindig megjött a vásárlási kedve és a húsvéti vásár sem volt sokkal rosszabb, mint a karácsonyi. A húsvét előtti jó napokon, a nagy forgalmú cukrászdákban az emberek cukorkával töltött vagy töltetlen csokoládétojásokat, csokoládé bárányt, kakast és nyulat kerestek.

A kirakatokat házilag festett tojások és húsvéti piros tojások díszítették. Az Egri Népújság munkatársa szerint bár méregdrága volt minden azért akadt a kirakatoknak közönsége is, főként a diákkisasszonyok, akik egy kilogrammos húsvéti csokoládétojásra spóroltak.

1925-ben az egyik élelmesebb hírlapíró arról is tudomást szerzett, hogy Nagypéntek délután már nem lehetett mákot kapni és a cukor is csaknem teljesen kifogyott húsvét előtt az egri fűszerkereskedésekben. Öt kilós tételeket már senki sem kapott, még a protekciós kuncsaftok sem, így a vásár a fűszeresekre mégsem végződött olyan rossz eredménnyel, mint hitték.

Panaszkodtak viszont a kertészek, hogy nem volt napfény, rossz volt az idő, nem nyíltak a virágok. Egy-egy szál húsvéti virág így igencsak drága volt, ami viszont kisebb pénzügyi gondok elé állította a körülrajongott kislányok édesapját. A locsolónak ugyanis virágot - jácintot, nárciszt, gyöngyvirágot - illett az öltöny gomblyukába tűzni.

A drogériák és cukrászok mellett a Városi Fürdő is készült az ünnepek alatti megnövekedett forgalomra. A hirdetésük szerint húsvét másnapján a város mindkét fürdőjét kedvezményes árak mellett lehetett látogatni. Az ünnepek alatt pedig mindennap új műsorral várták az érdeklődőket az Uránia moziban, a Líceum előtt pedig az egri helyőrségi zenekar adott térzenét.

                                                                                                                                   Berecz Anita

A reklámok és beszámolók az Egri Népújság alábbi számaiban találhatók: 

Egri Népújság, 1929. 03.29. 23. szám, 4.

Egri Népújság, 1929. 03. 27. 21. szám, 4.

Egri Népújság, 1928. 04. 04. 81. szám, 3.

Egri Népújság, 1927. 04. 09. 81. szám, 2.

Egri Népújság, 1926. 04. 02. 75. szám, 4.

Egri Népújság, 1926. 03. 23. 67. szám, 3.

Egri Népújság, 1925. 04. 12. 83. szám, 4.

Egri Népújság, 1925. 04. 09. 81. szám, 2.

Egri Népújság, 1925. 04. 08. 80. szám, 4.

Egri Népújság, 1924. 04. 13. 87. szám, 2.

Egri Népújság, 1924. 04. 03. 78. szám, 3.

Egri Népújság, 1922. 04. 07. 80. szám, 4.

Egri Népújság, 1922. 04. 01. 75. szám, 2.

Mint arról korábbi posztunkban is írtunk, 1848 tavaszán mozgalmas napokat éltek Eger lakói. Azt azonban senki nem gondolta akkor, hogy 1849 még ennél is mozgalmasabban fog alakulni. A város ugyanis egy rövid időre a hadi és a politikai események középpontjába került. Két egymást követő írásban ennek az időszaknak az eseményeiről szól Pap József, melyek közül talán Henryk Dembiński és Kossuth Lajos egri látogatásának ténye a legismertebb.

Egert könnyű megszeretni és nehéz elhagyni

1849 januárjának elejére a fővárost megszállták az osztrák csapatok, a magyar főerők pedig a Tisza mögé vonultak vissza. A magyar hadvezetés célja az volt, hogy az erők összpontosítása után ellentámadást indítson. Az első ilyen próbálkozás a lengyel származású Henryk Dembiński nevéhez fűződött, akit 1849. január 21-én nevezett ki Kossuth Lajos, az Országos Honvédelmi Bizottmány elnöke, honvéd altábornaggyá (osztálytábornokká). Dembiński megkapta a magyar fősereg főparancsnoki tisztségét is.

Henryk Dembiński (1791-1867) Józef Kurowski litográfiáján

Dembiński és törzskara a kápolnai csata előtt Egerben tartózkodott, maga a fővezér 25-én vonult be Egerbe, itt alakította ki főhadiszállását. Másnap éppen a Lévay Sándor nagyprépost által rendezett ebédet követően, a „világhírű egri bor” fogyasztása közben indult meg a küzdelem Kápolna térségében, és a főtiszteknek el kellett hagyniuk Egert.

A nagypréposti palota, ma Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár

Emléktábla a nagypréposti palotán

Az egri tartózkodásról és a fővezér magatartásáról igen érdekes leírást olvashatunk Görgei Artúr visszaemlékezésében. Görgei igen nehezményezte, hogy Dembiński nem akarta elhinni, hogy a nyugat felől hallható dörgés nem égzengés, hanem ágyúdörej. Majd miután nagy nehezen meggyőzték arról, hogy februárban, télvíz és háború idején nagyobb esélye van az ágyúzásnak, mint az égzengésnek, a tábornok „magaviselete egy őrjöngő tomboláshoz kezdett hasonlítani” – számolt be az eseményekről a szemtanú Görgei. A hosszú késlekedés után Dembiński fogatért kiáltott, azonban csupán egy parasztszekeret sikerült csak szerezni, ezen kellett volna minél gyorsabban a csatatérre sietnie a fővezérnek. „Alig haladtunk százlépésnyire az igénytelen szekérrel, még bent a városban, amikor néhányan az egri nézőközönségből nekiestek lovaink zablaszárának.” Az egri polgárok tehát valahol a Líceum körül megállították a Káptalan (ma Kossuth Lajos) utcán haladó kocsit, ugyanis azt nem tűrhették, hogy a város vendégei ilyen szerény alkalmatosságon hagyják el Eger. „Hiszen ez szégyent hozna – úgy vélték – Eger városára, sőt az egész nemzetre.” Görgeit elöntötte a méreg és rárivalt „a városi és nemzeti becsület idétlen szószólóira”. Az esetről egy évvel később hosszan, de még akkor is igen indulatosan író Görgeit támogatta a többi tiszt is, „a vezérkari főnök is megtoldotta néhány káromkodással, mire Eger becsületének őrei végre utat engedtek”. Dembiński természetesen nem értett magyarul, mikor lefordították neki a vita tárgyát, önmaga állította meg a szekeret, mivel úgy látta, hogy valóban nem eshet ekkora csorba a „város és a nemzet” becsületén. Ezt követően azonban még hosszabb ideig kellett várakozniuk addig, míg egy „hazafias hintótulajdonos” meg nem érkezett a takarosabb kocsival. Így a fővezér végre illő módon hagyhatta el Egert, ahova többé vissza sem tért.

A kétnapos csata azonban elveszett, bár ehhez csekély köze volt az egri színjátéknak. A vereséghez sokkal inkább Dembiński hadvezéri hibái vezettek. Az összecsapásnak volt még egy egri vonatkozása, a csata a sebesültjeinek egy részét Egerbe szállították, és a Líceumban kialakított kórházban helyezték el.

Eger osztrák megszállása és az elfeledett vértanúk

A város élete nagyot fordult néhány nap alatt, ugyanis a kápolnai vereséget követően a magyar csapatok ismét a Tisza mögé szorultak vissza, Eger pedig osztrák megszállás alá került. Franz Schlick altábornagy, az osztrák haderő III. hadtestének a parancsnoka, Egerbe rendelte Franz Liechtenstein altábornagyot.

Franz von Liechtenstein (1802-1887) Josef Kriehuber litográfiáján

A város megszállására március 1-án került sor, az Egerbe érkező csapatokat gróf Török Sándor vezette. A lakosság kezdetben ellenállt, és a harcnak áldozatai is lettek, ők Eger ismeretlen, elfeledett vértanúi. Tipari András 54 éves és Sikér András 50 éves kapás halálát március 2-án és 3-án jegyezték be az anyakönyvbe. A két férfi neve mellett az „agyonlövetett” bejegyzés szerepel. Hegyi András 48 éves kapás az Irgalmasok kórházában halt meg, őt 11-én temették el. A negyedik áldozat pedig Fényes András 49 éves kapás volt, akinek a temetésére március 18-án került sor. A négy maklári negyedben lakó napszámost, akik mind tagjai voltak a helyi nemzetőrségnek, napjainkra Egerben szinte teljesen elfelejtették, rájuk már csak a Székesegyház anyakönyvi bejegyzései és feleségeiknek a levéltárban lévő segélykérő kérvényei emlékeztetnek.

Agyonlövetett. Részlet az 1849. évi anyakönyvből

A rebellis városra pedig súlyos sarcot vetettek ki. A megszálló osztrák csapatok 900 vödör bort (nagyjából 5400 liter), 4000 pár cipőt, 200 ökröt és 50.000 osztrák forintot követeltek a várostól. Ez a sarc valóban hatalmas volt, hiszen 1854-ben éppen 50.000 forintért váltotta meg a város a teljes egri határt az egyházi földesurától. A város ebből végül 33.351 forintot és 60 hordó bort teljesített. Szederkényi Nándor megyetörténetében a ténylegesen kifizetett összegek mellett arról is olvashatunk, hogy a várban egy vastag cölöpön nemzeti zászló lobogott, melyet az osztrák vértesek kivágattak. A vár 300 éves felszabadulása mellett ennek az 1848 tavaszán felállított zászlónak is emléket állított a vár ágyúdombján 1987-ben felavatott lobogó.

Az osztrák megszállás azonban nem tartott sokáig, a magyar csapatok előrenyomulása miatt az osztrákok március 13-án elhagyták a várost. Ekkor követett el öngyilkosságot a rövid, 11 napos megszállásra polgármesternek kinevezett Scheidl Adolf. Scheidl 1806-ben született Egerben, 1827 és 1830 között katonai szolgálatban állt, majd ezt követően visszatért a városba és 1831-től egri postamester lett. A szomorú sorsú kollaboráns tisztviselőt a helyi írások hol nyugalmazott őrnagynak, hol ezredesnek titulálják. Ez azonban kevéssé valószínű, hiszen a magyar nemesi testőrség névkönyve szerint káplár, tehát tizedes volt, ami a 19. században is igen messze volt a vezérkartól. Inkább arról lehet szó, hogy összekeverték azonos nevű fiával, aki valóban őrnagyi rangot ért el, de ezt már a dualizmus éveiben tette.

Scheidl Adolf anyakönyvi bejegyzése

Az osztrákok által kiürített városba pedig hamarosan újra megérkeztek a magyar alakulatok és velük együtt a főparancsnokság is…

Hamarosan folytatjuk!

Pap József

Irodalom:

Hermann Róbert: Ismeretlen vértanúk. In: Hermann Róbert (szerk.): Vértanúk könyve - A magyar forradalom és szabadságharc mártírjai 1848-1854. Budapest, 2007. 123-124.

Görgey Artúr: Életem és működésem Magyarországon 1848-ban és 1849-ben. Budapest, 1988. I. 359-363.

Szederkényi Nándor: Heves vármegye története 4. Eger visszavételétől, 1687-től 1867-ig. Eger, 1893. 408-409.

Joó János: Eger, april 30-án 1849. Márczius Tizenötödike. 1849. május 3. 47.

Kiss Péter: Hatszáznégyen Eger múltjából 1944-ig. Eger, 2007.

Sebestény Sándor: Csiky Sándor életpályája (1805–1892) - Tanulmányok Heves megye történetéből 6. Eger, 1981. 52–56.

Képek: wikimedia commons, https://www.familysearch.org/hu/