A múltnak kútja

6. "Ziegler csak Ziegler marad!"

2021. március 19. 09:00 - a múltnak kútja

Hiányzó lapok Ziegler Géza III. éves egri érseki tanítóképző intézeti növendék 1881. évi diáknaptárából 1.

 

140 évvel ezelőtt kezdte el Ziegler Géza az egri tanítóképzőben utolsó féléves tanulmányait, miután sikeresen pótvizsgát tett magyar irodalomból és nyelvtanból. Sokan tudhatják, hogy a később Gárdonyi Géza íróként ismertté váló fiú miért kapott korábban elégtelent, de érdemes még ma is néhány részletet és szereplőt pontosabban bemutatni. Az eseményeket Bartók Béla írásával tudjuk nyomon követni.

 

ziegler1a.jpg

Gárdonyi Géza (1863-1922) fiatalkorában

Ziegler (Gárdonyi) Géza 1881-ben egri tanítóképzős diák volt. A 15 éves fiatalember – nem érettségi, hanem a IV. éves budapesti református gimnáziumi osztályozó vizsgák után - 1878-ban kezdte meg tanulmányait az egri római katolikus érseki tanítóképző intézetben és a rendkívül szegényes életkörülményei miatt néhányszor diákújság kiadásával is próbálkozott. 1880. december elején azonban Egerben megjelent a Füllentő nevű gúnylap, amelyet „vitéz Háry János” néven Iklódy Győző egri bírósági végrehajtó szerkesztett.

A lap szívesen csipkedte az egri polgárság és a papság képviselőit, ezért a szerkesztő helyet adott Gárdonyi Géza tanuló ironikus írásainak, amelyekben egy Ribizke nevű írót gúnyolt ki alacsony színvonalú versei miatt és a szerzőt Répafi, Répa Matyi néven emlegette. Az író fia szerint a Pasquino álnevű szerző azonban inkább a lapszerkesztő lehetett, aki a diáktól szerezte információit. Pasquino mellesleg Rómában egy antik szobor neve, amelyre ma is a gazdagokat bíráló gúnyiratokat (pasquillus) raknak.

Csak az volt a gond, hogy Ribizke történetesen a tanítóképzőben tanított, mint Répássy János (1844-1926) katolikus pap, aki művésznéven két kötetet is kiadott. A ribiszke/ribizli németül Johannisbeere, amely könnyen kapcsolatba hozható a szerző keresztnevével. A Csevegő habok, Locsogása egy bus kedélynek vidám modern furcsaságok fölött, Írásba foglalta Ribizke (Répássy János) (Budapest, Aigner Lajos kiadása, 1879) című könyvecske túl sok és túl egyszerű írást tartalmazott. 1881-ben megjelent a folytatás Csevegő habok, Vígan folyó locsogás modern furcsaságok fölött címen.

ziegler1b.jpg

Ribizke könyvének 1879-ben megjelent I. kötete. (Balogh Ferenc, az Egri Főegyházmegyei Könyvtár igazgatójának fényképe)

Répássy tanár úr Hernádnémetiben született 1844-ben, és 1867-ben Egerben szentelték pappá. 1870-1886 között az egri főszékesegyház hitszónoka és a tanítóképzőben a magyar nyelv, irodalom, történelem, alkotmánytan tanára majd 20 évig Bükkábrány plébánosa volt.

ziegler1c.jpg

Ribizke könyvének 1881-ben megjelent II. kötete. (Balogh Ferenc felvétele)

A visszaemlékezések szerint Répássy olvasta a gúnyos kritikát és hamar kiderítette, hogy ki támadta meg műveit, majd az általa oktatott tantárgyakból megbuktatta félévkor Gárdonyit. Az incidensért a kutatók előbb Gárdonyit hibáztatták szelíden, majd később rosszindulatú tanárát, de úgy tűnik, hogy mind a diák, mind a tanár elvetette a sulykot, amit mindketten megbántak, mert később évtizedekig baráti kapcsolatban maradtak.

1881 januárjában Gárdonyi Géza féléves bizonyítványa Gárdonyi József Az élő Gárdonyi (Dante, Budapest, 1934.I.k.49.) című könyve alapján nem túl fényesen nézett ki.

Tantárgy neve

Szöveges értékelés

Erkölcsi viselete

dicséretes

Szorgalma

nem kielégítő

Gyermekekkeli bánásmódja

-

Kiejtése

-

Hittan

elégséges

Tanítástan

elégséges

Magyar olvasás

elégtelen

            nyelvtan

elégtelen

            helyesírás

elégtelen

írásbeli dolgozat

elégtelen

Írásbeli dolgozatainak külső alakja

 

rendes

Német nyelv

jeles

Mértan

Történelem

elégséges

Földrajz

-

Alkotmánytan

elégséges

Terményrajz

jeles

Vegytan

-

Mezőgazdaságtan

elégséges

Orgonálás

jeles

Népének

Gregorián

Rajz

jeles

Testgyakorlás

elégséges

 

Ha megpróbáljuk mai osztályzatokra lefordítani az eredményeket (magatartás és szorgalom nélkül) a bizonyítvány éppen csak eléri a 3-as átlagot, iskolai anyakönyvében azonban az is benne volt, hogy elégségesre javított. Láthatjuk, Gárdonyi Géza milyen tantárgyakat tanult 140 éve és egyértelmű, hogy különösen művészeti tárgyakból (ének, rajz) volt sikeresebb.

zieglerrepassy1a.jpg

 Részlet Ribizke Nomen – omen című jóslatszerű esszéjéből, 1879. (Balogh Ferenc felvétele)

Répássy tanár úr – Gárdonyi József szerint – az ügyet lezárva március végén így kommentálta a belőle gúnyt űző diákját: „Ziegler csak Ziegler marad!” A fiú azonban Gárdonyi lett és kitartó, szorgalmas munkával magasabb szintre lépett az irodalom művelésében.


ziegler1d.jpg

Gárdonyi Géza emléktáblája a Líceum épületében

                                                                                                

                                                                                                                                      Bartók Béla

 

Ajánlott olvasmányok:

Gárdonyi József: Az élő Gárdonyi

Barna Béla: Gárdonyi Géza, az újságíró

Heves Megyei Népújság, 1963. július 28. 14. évfolyam, 175. szám

Észak-Magyarország, 1987. november  21. 43. évfolyam, 275. szám

 

 

komment
süti beállítások módosítása