Nemzeti Múzeum. Nemzeti dal. Petőfi Sándor. Eső. Pilvax. Táncsics. Márciusi ifjak. Álmunkból felébresztve is tudjuk folytatni a felsorolást. Pap József ebben a bejegyzésben azonban azt foglalja össze, hogy a dicsőséges forradalmi napok nyomán hogyan váltak valósággá Egerben a 12 pont elemei.

Március 15. kapcsán általában Petőfire, a pesti fiatalokra, Táncsicsra, esetleg szabadságharc csatáira gondolunk. Az iskolai ünnepélyektől a hivatalos megemlékezésekig szinte minden esetben ezeket a paneleket használják a szervezők, az ünnepi megszólalók. Az ünneplés ezen kötelező részletei azonban szinte teljesen elterelik a figyelmet arról, hogy a „nagy év” forradalmi tavasza milyen hatalmas változást hozott a kor emberének, a megemlékező közönség felmenőinek életében. Ezek a változások természetesen nem köthetők egy naphoz, de március 15. áll fókuszukban, azokat legjobban ez a nap szimbolizálja.

Petőfi Sándor emléktáblája Egerben (Barna Béla képe)

1848 márciusának egri eseményeivel kapcsolatban több írás is született, mi – blogunk koncepciójának megfelelően – most az események hétköznapi következményeire vessünk egy pillantást. Tekintsük át nagyvonalakban, miként is formálódott át a város élete a tavaszi események hatására?

"Törvény előtti egyenlőséget polgári és vallási tekintetben"

1848 legnagyobb adománya a személyes szabadság volt, hiszen Magyarország lakosságának többsége ezt megelőzően valamilyen személyi függésben élte életét. A 19. század első felében Eger is földesúri függés alatt álló ún. mezőváros volt, lakosai jogilag jobbágynak vagy zsellérnek számítottak. A város hiába harcolt már lassan két évszázada a földesúri függés ellen, és fogalmazta meg azon vágyát, hogy a magyar szabad királyi városok közé emelkedjen, az egyházi földesuraságtól nem sikerült megszabadulnia. 1848 tavasza, és az április 11-én szentesített törvények azon túl, hogy a személyes szabadságot biztosították Eger lakosságának, magának a városnak is szabad önkormányzatot adtak. A felszabadult város élére 1848. június 9-én került először polgármester, Rózsa Károly személyében.

"Urbéri viszonyok megszüntetése"

A személyi szabadság mellett azonban fontos kérdés volt a gazdasági önállóság is, a korban úgy tartották, hogy csak a tulajdonnal rendelkező, gazdaságilag önellátó ember lehet igazán szabad. A tulajdonosok nemzetét az állami kárpótlású örökváltság segítségével akarták megvalósítani, aminek keretén belül a volt jobbágyok ingyen megkapták a korábban művelt úrbéres földjeiket. Ez a rendezés azonban Egert kevéssé érintette, ugyanis a városi lakosság többségének nem volt önálló úrbéres földje, az általuk használt föld más jogállású volt. A mezőgazdaság legfontosabb részét képező szőlőtermelés ugyanis az egyházi földesúr kezében lévő földeken folyt. A föld használatáért a földművesek dézsmát fizettek a földesúr javára. Mivel az áprilisi törvények az ilyen – allodiális jogállású – földeket nem érintetették, a szőlődézsmát továbbra is fizetni kellett. Hiába döntött úgy a magyar országgyűlés 1848. szeptemberében, hogy ezt a terhet is állami kárpótlás mellett el kell törölni, a szabadságharc leverése után a szőlőművesek önmegváltásra kényszerültek. A városnak még hosszú egyeztetéseket kellett folytatnia addig, amíg végre 1854-ben Bartakovics Béla érsekkel megkötötte saját egyezményét.

Bartakovics Béla (1791/1792-1873)

 A dézsmaváltság általában komoly terhet jelentett a szőlőműves közösségek számára, hiszen volt például olyan hegyaljai település, ahol mire kifizették az adósságot a filoxéravész elpusztította az ültetvényeket. A bortermelés és borkereskedelem ezen okok miatt komoly válságot élt át a 19. század második felében. Az úrbéri viszonyok megszüntetése tehát igen ellentmondásos gazdasági következményekkel járt a borvidékeken. Igen ritka példa volt az, ami Egerben történt. Bartakovics Béla érsek ugyanis a várossal kötött egyezmény értelmében a megkapott – viszonylag alacsony összegnek számító – 50.000 forintból tízezret visszaadott a polgároknak, hogy abból a népiskolákat fejlesszék, valamint a város által eddig haszonbérbe vett földekről is lemondott.

"Évenkinti országgyülést Pesten"

Az április törvények a politizálást is új alapra helyezték, hiszen míg korábban csak a nemesek, a szabad királyi városi polgárok és a szabad kerületek lakossága rendelkezett választójoggal, addig az 1848. évi 5. törvénycikk már jövedelmi, tulajdoni és műveltségi cenzushoz kötötte a politizálást. A városokban azok a 21 éven felüli férfiak választhattak, akik rendelkeztek 300 Ft értékű házzal, egy segéddel dolgozó kézművesek vagy kereskedők voltak, tőkejövedelmük elérte a 100 forintot vagy a törvény által felsorolt értelmiségi foglakozások egyikét művelték.
Eger lakossága is csak ezt követően választhatott önállóan képviselőt. A mai képviseleti demokráciai alapjait tehát ekkor rakták le. A város első képviselője Csiky Sándor lett, aki már a reformkorban is aktív szerepet vállalt a város közéletében.

Csiky Sándor (1805-1892)

Csiky a forradalmi hetek egri eseményeinek egyik legfontosabb szereplője volt és megválasztott képviselőként 1848–49-ben országos politikai, és katonai eseményekben is részt vállalt. A szabadságharc leverését követően bujdosott, de emigrálnia nem sikerült. Elfogását követően előbb halálra ítélték, majd kegyelemből börtönbüntetést kapott, ahonnan 1854-ben szabadult. Radikális képviselőként sohasem fogadta el a kiegyezést, 1875-ig képviselte szülővárosát az országgyűlésen, ahol végig a függetlenség hívei közé tartozott. A Dobó István Vármúzeum gyűjteményeiben több, Csiky Sándorhoz köthető tárgy is található. Különösen figyelemreméltó, és e rövid összefoglaló témájához illeszkedik a hagyomány szerint Csikyhez kapcsolt kokárda.

Pap József