Mint arról korábbi posztunkban is írtunk, 1848 tavaszán mozgalmas napokat éltek Eger lakói. Azt azonban senki nem gondolta akkor, hogy 1849 még ennél is mozgalmasabban fog alakulni. A város ugyanis egy rövid időre a hadi és a politikai események középpontjába került. Két egymást követő írásban ennek az időszaknak az eseményeiről szól Pap József, melyek közül talán Henryk Dembiński és Kossuth Lajos egri látogatásának ténye a legismertebb.
Egert könnyű megszeretni és nehéz elhagyni
1849 januárjának elejére a fővárost megszállták az osztrák csapatok, a magyar főerők pedig a Tisza mögé vonultak vissza. A magyar hadvezetés célja az volt, hogy az erők összpontosítása után ellentámadást indítson. Az első ilyen próbálkozás a lengyel származású Henryk Dembiński nevéhez fűződött, akit 1849. január 21-én nevezett ki Kossuth Lajos, az Országos Honvédelmi Bizottmány elnöke, honvéd altábornaggyá (osztálytábornokká). Dembiński megkapta a magyar fősereg főparancsnoki tisztségét is.
Henryk Dembiński (1791-1867) Józef Kurowski litográfiáján
Dembiński és törzskara a kápolnai csata előtt Egerben tartózkodott, maga a fővezér 25-én vonult be Egerbe, itt alakította ki főhadiszállását. Másnap éppen a Lévay Sándor nagyprépost által rendezett ebédet követően, a „világhírű egri bor” fogyasztása közben indult meg a küzdelem Kápolna térségében, és a főtiszteknek el kellett hagyniuk Egert.
A nagypréposti palota, ma Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár
Emléktábla a nagypréposti palotán
Az egri tartózkodásról és a fővezér magatartásáról igen érdekes leírást olvashatunk Görgei Artúr visszaemlékezésében. Görgei igen nehezményezte, hogy Dembiński nem akarta elhinni, hogy a nyugat felől hallható dörgés nem égzengés, hanem ágyúdörej. Majd miután nagy nehezen meggyőzték arról, hogy februárban, télvíz és háború idején nagyobb esélye van az ágyúzásnak, mint az égzengésnek, a tábornok „magaviselete egy őrjöngő tomboláshoz kezdett hasonlítani” – számolt be az eseményekről a szemtanú Görgei. A hosszú késlekedés után Dembiński fogatért kiáltott, azonban csupán egy parasztszekeret sikerült csak szerezni, ezen kellett volna minél gyorsabban a csatatérre sietnie a fővezérnek. „Alig haladtunk százlépésnyire az igénytelen szekérrel, még bent a városban, amikor néhányan az egri nézőközönségből nekiestek lovaink zablaszárának.” Az egri polgárok tehát valahol a Líceum körül megállították a Káptalan (ma Kossuth Lajos) utcán haladó kocsit, ugyanis azt nem tűrhették, hogy a város vendégei ilyen szerény alkalmatosságon hagyják el Eger. „Hiszen ez szégyent hozna – úgy vélték – Eger városára, sőt az egész nemzetre.” Görgeit elöntötte a méreg és rárivalt „a városi és nemzeti becsület idétlen szószólóira”. Az esetről egy évvel később hosszan, de még akkor is igen indulatosan író Görgeit támogatta a többi tiszt is, „a vezérkari főnök is megtoldotta néhány káromkodással, mire Eger becsületének őrei végre utat engedtek”. Dembiński természetesen nem értett magyarul, mikor lefordították neki a vita tárgyát, önmaga állította meg a szekeret, mivel úgy látta, hogy valóban nem eshet ekkora csorba a „város és a nemzet” becsületén. Ezt követően azonban még hosszabb ideig kellett várakozniuk addig, míg egy „hazafias hintótulajdonos” meg nem érkezett a takarosabb kocsival. Így a fővezér végre illő módon hagyhatta el Egert, ahova többé vissza sem tért.
A kétnapos csata azonban elveszett, bár ehhez csekély köze volt az egri színjátéknak. A vereséghez sokkal inkább Dembiński hadvezéri hibái vezettek. Az összecsapásnak volt még egy egri vonatkozása, a csata a sebesültjeinek egy részét Egerbe szállították, és a Líceumban kialakított kórházban helyezték el.
Eger osztrák megszállása és az elfeledett vértanúk
A város élete nagyot fordult néhány nap alatt, ugyanis a kápolnai vereséget követően a magyar csapatok ismét a Tisza mögé szorultak vissza, Eger pedig osztrák megszállás alá került. Franz Schlick altábornagy, az osztrák haderő III. hadtestének a parancsnoka, Egerbe rendelte Franz Liechtenstein altábornagyot.
Franz von Liechtenstein (1802-1887) Josef Kriehuber litográfiáján
A város megszállására március 1-án került sor, az Egerbe érkező csapatokat gróf Török Sándor vezette. A lakosság kezdetben ellenállt, és a harcnak áldozatai is lettek, ők Eger ismeretlen, elfeledett vértanúi. Tipari András 54 éves és Sikér András 50 éves kapás halálát március 2-án és 3-án jegyezték be az anyakönyvbe. A két férfi neve mellett az „agyonlövetett” bejegyzés szerepel. Hegyi András 48 éves kapás az Irgalmasok kórházában halt meg, őt 11-én temették el. A negyedik áldozat pedig Fényes András 49 éves kapás volt, akinek a temetésére március 18-án került sor. A négy maklári negyedben lakó napszámost, akik mind tagjai voltak a helyi nemzetőrségnek, napjainkra Egerben szinte teljesen elfelejtették, rájuk már csak a Székesegyház anyakönyvi bejegyzései és feleségeiknek a levéltárban lévő segélykérő kérvényei emlékeztetnek.
Agyonlövetett. Részlet az 1849. évi anyakönyvből
A rebellis városra pedig súlyos sarcot vetettek ki. A megszálló osztrák csapatok 900 vödör bort (nagyjából 5400 liter), 4000 pár cipőt, 200 ökröt és 50.000 osztrák forintot követeltek a várostól. Ez a sarc valóban hatalmas volt, hiszen 1854-ben éppen 50.000 forintért váltotta meg a város a teljes egri határt az egyházi földesurától. A város ebből végül 33.351 forintot és 60 hordó bort teljesített. Szederkényi Nándor megyetörténetében a ténylegesen kifizetett összegek mellett arról is olvashatunk, hogy a várban egy vastag cölöpön nemzeti zászló lobogott, melyet az osztrák vértesek kivágattak. A vár 300 éves felszabadulása mellett ennek az 1848 tavaszán felállított zászlónak is emléket állított a vár ágyúdombján 1987-ben felavatott lobogó.
Az osztrák megszállás azonban nem tartott sokáig, a magyar csapatok előrenyomulása miatt az osztrákok március 13-án elhagyták a várost. Ekkor követett el öngyilkosságot a rövid, 11 napos megszállásra polgármesternek kinevezett Scheidl Adolf. Scheidl 1806-ben született Egerben, 1827 és 1830 között katonai szolgálatban állt, majd ezt követően visszatért a városba és 1831-től egri postamester lett. A szomorú sorsú kollaboráns tisztviselőt a helyi írások hol nyugalmazott őrnagynak, hol ezredesnek titulálják. Ez azonban kevéssé valószínű, hiszen a magyar nemesi testőrség névkönyve szerint káplár, tehát tizedes volt, ami a 19. században is igen messze volt a vezérkartól. Inkább arról lehet szó, hogy összekeverték azonos nevű fiával, aki valóban őrnagyi rangot ért el, de ezt már a dualizmus éveiben tette.
Scheidl Adolf anyakönyvi bejegyzése
Az osztrákok által kiürített városba pedig hamarosan újra megérkeztek a magyar alakulatok és velük együtt a főparancsnokság is…
Hamarosan folytatjuk!
Pap József
Irodalom:
Hermann Róbert: Ismeretlen vértanúk. In: Hermann Róbert (szerk.): Vértanúk könyve - A magyar forradalom és szabadságharc mártírjai 1848-1854. Budapest, 2007. 123-124.
Görgey Artúr: Életem és működésem Magyarországon 1848-ban és 1849-ben. Budapest, 1988. I. 359-363.
Joó János: Eger, april 30-án 1849. Márczius Tizenötödike. 1849. május 3. 47.
Kiss Péter: Hatszáznégyen Eger múltjából 1944-ig. Eger, 2007.
Képek: wikimedia commons, https://www.familysearch.org/hu/
