Gyakran egészen jelentéktelen történeteken keresztül láthatjuk, amint a történelmi változások felforgatják a hétköznapokat. A Tanácsköztársaság 133 napja ma már tankönyvi lecke, de a levéltári dokumentumoknak köszönhetően hús-vér emberek sorsán keresztül elevenedik meg. Egy nem mindennapi házassságkötésről és válóperről számol be az olvasónak Samu Tünde.  

1919. március 22-ére virradó reggeltől számítjuk a Tanácsköztársaság időszakát. A kommunisták hatalomra kerülésével új időszámítás kezdődött a magyar történelemben, még ha csak 133 nap erejéig is tartott. Az országot irányító Forradalmi Kormányzótanács rendeletek útján vezetett be rengeteg gyors és radikális átalakítást, mely alapjaiban változtatta meg az állam, a gazdaság és a társadalom életét. A Tanácsköztársaság eszmeisége ezeken keresztül kiterjedt az emberek mindennapjaira és az élet legtöbb szegletét érintette. A kommün időszakát követő átmeneti évek politikája tovább növelte a kialakult kaotikus állapotokat az országon belül. Jelen történet szempontjából a válóperes jogot és eljárásrendet érintő változások voltak a legfontosabbak, a történelem ezen szakaszában ugyanis sor került egy nem mindennapi válóperre. A Magyar Nemzeti Levéltár Heves Megyei Levéltárában található meg a felek ügyének hiánytalan anyaga. Ezen az érdekes, de hétköznapi eseten keresztül lehet tökéletesen bemutatni, milyen változásokat hozott a kommün és a konszolidáció időszaka.

Egri pár a 20. század elején            

1918-ban, Heves vármegyében, Egerben ismerkedett meg egymással Kovács László és Hausler Gizella. A kapcsolatból szerelmi viszony lett, mely viszonylag hamar, 1918 novemberében véget is ért. A házassági anyakönyv alapján azonban 1919. július 30-án Egerben összeházasodtak. A peres iratokból kiderül, hogy 1919. július 30-án, miután a házasságot megkötötték, Kovács László és Hausler Gizella megjelentek az egri törvényszék épületében, ahol a frigy felbontását kérték mindketten. A válást azzal indokolták az ügy jegyzőkönyve szerint, hogy a „házasságot kizárólag erkölcsi kötelességből kötötték, azonban a házastársi együttélés rájuk nézve lehetetlenné vált.” A bíróság a felek meghallgatása után kihirdette az ítéletet, ami szerint az aznap kötött házasságot felbontotta.

A Városháza 1910-ben            

De hogyan volt mindez lehetséges? Merülhet fel a kérdés. A Forradalmi Kormányzótanács 1919. május 19-én emelte jogerőre a XCIX. számú rendeletet, mely a házasságok felbontásáról intézkedett. A jogszabály értelmében a feleknek lehetőségük volt közös megegyezéssel felbontani a házasságukat, ebben az esetben a bíróságnak nem kellett részletesen megvizsgálnia miért romlott meg a felek házassága. Ez egy radikálisan eltérő eljárás volt a korábbiakhoz képest. Az 1894-től hatályos úgynevezett Házassági törvény ugyanis úgy rendelkezett, hogy a válni kívánók egy precíz és részletes bizonyítási folyamat keretein belül tárják fel válásuk okát, hogy a bíróság mindent figyelembevéve tudja eldönteni, valóban szükségessé vált-e a házassági kötelék felbontása. Ennek oka, hogy a korban a válásra egy kényszermegoldásként tekintettek, ellentétben a Tanácsköztársasággal, ami szakítva a korábbi eszmékkel és a kommunista ideológiát követve, úgy vélekedett, hogy a házasság és a válás egyaránt, csakis a két félre tartozik, ezért minden eszközzel igyekezték megkönnyíteni ezt a folyamatot és csökkenteni a jogi szabályozást. Ezen ideológiai háttérnek, illetve a XCIX. számú rendeletnek köszönhetően a feleknek elegendő volt kijelenteniük, hogy közös megegyezéssel válni kívánnak és a bíróság akár aznap, azonnal határozhatott arról felbontja-e a frigyet. Így volt lehetséges, hogy Kovács László és Hausler Gizella mindössze néhány órás házasságát az egri törvényszéken minden probléma nélkül, még ugyanazon a napon fel is bontották.  A válóperek minden esetben egy jogerős végítélettel zárultak, melyben megtalálható volt a bíróság ítélete és indoklása is.

 Házassági anyakönyvi kivonat         

  Azonban 1919. augusztus 1-én a Forradalmi Kormányzótanács lemondott, a Tanácsköztársaság rendszere pedig összeomlott, és az ország elindult a konszolidáció útján. Ezt az átmeneti periódust - melyben a belpolitikai helyzetet igyekezte stabilizálni a hatalom - konzervatív rekonstrukciós időszaknak is nevezhetjük, hiszen nyílt cél volt a Tanácsköztársaság minden vívmányát eltörölni és a korábbiakat visszaállítani. Ezen koncepciót követve lépett hatályba a 4038/1919. M. E. számú, továbbá a 5166/1919. M. E. számú rendelet. Ezek voltak azok a jogszabályok, melyek értelmében érvénytelenítettek minden felbontó végzést, amely a kommün idején született. A hatályos rendeletek értelmében egyrészt mindezt formailag is egyértelművé kellett tenni. Még pedig úgy, hogy egy piros vagy kék irónnal az „érvénytelen” szót írták az iratok minden oldalára. Másrészt az újra érvényes házassággal rendelkezőknek lehetőségük volt hat hónapon belül egy speciális procedúra keretében újra tárgyalni a válóperüket. Ezt használta ki Kovács László is.

érvénytelen

Hűtlen elhagyás

1920. január 9-én megküldte a kérvényét, melyben kölcsönös hűtlen elhagyásra hivatkozva kérte házassága újbóli felbontását. A tárgyalásra és az ítélethozatalra február 25-én került sor, viszonylag gyorsan. Az újabb per anyagaiból kirajzolódnak a házasságkötés és az első válás körülményei. Hausler Gizella 1919-ben teherbe esett, az apa neve az iratokból nem derül ki, mindazonáltal az biztos, hogy nem Kovács László volt az, hiszen a viszonyuk régen véget ért addigra, mire a nő teherbe esett. A férfi vallomása szerint (melyet egy tanúval igazolt is) Hausler Gizella családja fegyverrel kényszerítette 1919. július 30-án arra, hogy feleségül vegye az állapotos nőt. A pár abban egyezett meg, hogy amint összeházasodtak be is nyújtják az igényüket a házasság felbontása iránt, amit meg is tettek, így került sor a Tanácsköztársaság idején történt felbontásra. Végül 1920. február 25-én, a hatályos rendeletek értelmében az egri törvényszék ismét felbontotta Kovács László és Hausler Gizella házasságát, immár végérvényesen. A gyermek sorsa rejtély maradt. Ennek oka, hogy mivel nem Kovács László gyermeke volt, így a bíróságnak nem volt feladata, hogy intézkedéseket hozzon ezzel kapcsolatosan.

A Törvényház

 Összegezve tehát elmondható, hogy a magyar bontójog egyik legzűrzavarosabb időszakában is akadtak olyanok, akik megfelelően használták ki a jogszabályok nyújtotta lehetőségeket. Ritka az, hogy egy ilyen történet teljes egészében fennmaradjon ilyen formában az utókor számára. Hogy egyetlen válóperen keresztül bemutatható, hogyan működött a Tanácsköztársaság idején a bontóperes eljárásrend, majd milyen lehetőségük volt a feleknek a rendszer összeomlása után. Ezen bontóper fényében, már nem tűnik annyira idegennek, hogy a mai modern korban is előfordul, hogy néhány nap után válásra adják a fejüket a friss házasok, hiszen ez már a XX. század elején is lehetséges volt.

                                                                                                     Samu Tünde

Források:

Az ügy jelzete: MNL HML VII. 1. c. 1123/1919 és 71/1920

A vonatkozó jogszabályok:

• 1894:XXXI. - https://net.jogtar.hu/ezer-ev-torvenyei (ezek utolsó megnyitása: 2021. október 1.)
• XCIX/1919. sz. rendelet: A Forradalmi Kormányzótanács és a népbiztosságok rendeletei III. Szerk.: Pongrácz Jenő. Magyarországi Szocialista Párt, Budaest, 1919. 83.
• 4038/1919. M.E. sz. rendelet; 5166/1919. M.E. rendelet; 22300/1919. I.M. rendelet: Magyarországi Rendeletek Tára, 1919. 647-651., 669., 785-786. Magyarországi Rendeletek Tára, 1920.

Rév Erika: Válóperek krónikája. Budapest, 1986.

A 20. század két nagy világháborúja a sebesültek kórházi ellátásában is jelentős változást hozott. A Genfi Egyezmény 1864-ben ratifikálta a harcoló katonák egészségügyi ellátására vonatkozó normáit, ezzel megszületett a Nemzetközi Vöröskereszt, melynek kiemelt feladata lett a háborús sérültek ellátása, gondozása. Amíg az első világháború idején a sebesült katonák ápolását elsősorban magánkezdeményezésre nem ritkán kórházzá alakított kastélyokban (Erdőtelek, Butler-kastély) végezték, a munkát tehetős és hazafias asszonyok irányították, addig a második világháborúban ezek a kórházak már professzionalizált, a Vöröskereszt által szervezett hadikórházak voltak. Szuromi Rita legújabb posztjában azt mutatja be, hogy az egri nők vöröskeresztes ápolónőként hogyan bizonyították helytállásukat.

A második világháborúban a harcoló egységek beteg- és sebesültellátása szervezett és hierarchikus volt. A sebesült katona az első ellátást a frontvonal mögött, a segély- illetve kötözőhelyen kapta meg. Ezek tevékenységét segítették a dandáronként szervezett egészségügyi oszlopok. A hadtestek és hadosztályok területén felállított tábori kórházakban szakszerű ellátást kaptak a betegek, igaz, gyakran csak a legsürgősebb beavatkozásokat tudták elvégezni. A hátországba szállított sebesülteket útközben betegellátó állomásokon kezelték. A határokon bakteriológiai állomásokat és járványkórházakat állítottak fel, hogy a betegek ne hurcolják be a fertőzést.

A hátországba eljuttatott sebesülteket békeállományú intézetek látták el, amelyek munkáját vöröskeresztes hadikórházak felállításával segítették. Egerben a második világháború alatt az 547-es számú hadikórház működött. A gyógyító tevékenységet a Klapka úti Siketek Intézetében, a Halaspiaci vagy Belvárosi Iskolában (mai Lenkey János Általános Iskola), a Polgári Iskolában (mai Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Gyakorló Általános Iskolája) és a Foglár Intézetben (jelenleg papnevelő intézet) végezték. Később a gyógyulófélben lévő katonák rehabilitálása a Kolping Egyesület épületét (ma Bartakovics Béla Közösségi Ház) és a Kékestetői Állami Gyógyintézet és Szanatóriumot (azonos a jelenlegivel) is igénybe vették.

Az „547-es egri hadikórház” tehát csak egy gyűjtőnév volt, mely a fent említett épületeket és személyzetüket egyesítette. Mindennek az adminisztrációját a Gazdasági Hivatal (GÉHÁ) végezte. A GÉHÁ munkája összetett volt. Eleget tett a központi utasításoknak, többek közt az 1942. XV. tc. alapján gondoskodott az elkobzott zsidó földbirtokok szétosztásáról a hadigondozottak és hadviseltek közt. Szervezte a hadikórházak élelmiszerrel, gyógyászati eszközökkel, vegyszerekkel történő ellátását, mindezek mellett személyeket érintő ügyekben is eljárt, mint például a hadikórházból távozó katonák civil ruháinak bekérése, az elveszett vagy megsemmisült kincstári felszerelésekkel való elszámoltatás, a mosatás, a téli ruházat beszerzése vagy a hadikórház céljára használt épületek javíttatása.

Betegek és ápolók. Családi tulajdon

A hadikórházakban az orvosi kar rendfokozattal ellátott polgári személyzet volt, akiknek a munkáját tanfolyamokon képzett ápolónők segítették. A vöröskeresztes hadikórházak önkéntes ápolónőinek szervezését, képzését a megyei vöröskeresztes vezető, Eger esetében dr. Hedry Lőrincné, Heves vármegye főispánjának felesége irányította. Munkája elsősorban a szervezési feladatokra és a protokolláris kötelezettségekre terjedt ki.

Egerben a hadikórházak szervezéséhez, működéséhez szükséges önkéntesek képzése 1940 februárjában indult. A Légvédelmi Liga női csoportja 16 és 70 év közötti nőknek vöröskeresztes elsősegély nyújtási, ápolónői tanfolyamot szervezett. Mindkettőre tömegek jelentkeztek.

Az 1943 januárjára tervezett Voronyezsi front megnyitásának várható következményeire a hátország idejében felkészült. Az Eger című lap novemberben adott hírt arról, hogy a honvédség és a Vöröskereszt felszerelik a kórházakat, ezért irodai alkalmazottakat, ápolónőket, takarítónőket és konyhalányokat keresnek. „Akinek nem volt eddig semmi gondja, most lesz, akinek sok gondja volt, most megszaporodik eggyel. Mindenkit legbelülről, szívből és magyar szeretetből érdekel a hír, amely szerint Egerben, december folyamán megnyílik a hadikórház. Ez a gond nem nyomasztó, és sötét gondok terhét jelenti Eger közönség számára, inkább valami kedves, szíves és állandó gondoskodás, azok felé, akik már megfizették odakint tartozásukat a haza szent ügyéért, vérüket hullatták és vállalták a sebesülés, a csonkolás, a betegség szenvedésének keresztjét.”

A hadikórházat a honvédség és a Vöröskereszt helyi szervezete állította föl. A kórház parancsnoksága és dr. Hedry Lőrincné, a főispán neje, a megyei vöröskereszt főápolónője megkezdte a munka szervezését. A tervek szerint kétszáz ággyal számoltak, emellé nyolcszáz párnát is beszereztek.

Németh Irén (1924-2021) vöröskeresztes ápolónőként. Családi tulajdon

Elkezdődött a személyzet toborzása is: fizetett ápolónőket, irodai alkalmazottakat, konyhalányokat és takarítóasszonyokat kerestek, mellettük diáklányok segítették a munkát. Ápolónőnek azok jelentkezhettek, akik elvégezték a két hetes házi betegápolónői tanfolyamot. Erről a Volt egyszer egy hadikórház című visszaemlékezésében Kissné Németh Irén a következőket írta.

„A Vöröskereszt felhívására már 1941-ben kötöttük a fronton lévő katonáknak pulóvereket, sálakat, sapkákat, kesztyűket, érmelegítőket, a segélyszervezettől kapott anyagokból. Aztán 1942 tavaszán megjelent Eger utcáin báró Apor Gizella országos ápolónői főnökasszony elhívása: Lányok, asszonyok jelentkezzetek Vöröskeresztes tanfolyamra, önkéntes ápolónőnek! Sok a sebesült, kevés az ápolónő! Természetesnek éreztem, hogy nekem is jelentkeznem kell. Szüleim próbáltak lebeszélni, mert addig nem tudtam elviselni a vér látványát, még ha saját ujjamat vágtam meg, akkor is elájultam. Ennek ellenére mégis jelentkeztem. 

Az elsősegélynyújtó tanfolyam 1942. április első hetében kezdődött. Tizenhét éves voltam ekkor. A tanfolyam ideje alatt naponta beutaztam Maklárról Egerbe. Reggel 7-től este 6-ig tartottak az elméleti és gyakorlati oktatások.

Az akkor Irgalmas Kórház néven ismert közkórházban és a vele szemben lévő elemi iskola termeiben folytak a képzések. A tanfolyam vezetője a Vöröskereszt részéről dr. Hedry Lőrincné volt. Ő szervezte és felügyelte a képzést. Az elméleti és gyakorlati oktatást a kórház orvosai, dr. Polner Kálmán sebész, dr. Hallai Imre belgyógyász főorvosok, dr. Lengyel András sebész és dr. Lengyel Andor belgyógyász alorvosok végezték, mellettük egy műtősnő Fülöp Mária és két gyakorlott idős ápolónő dolgozott, egyikük a nagyhírű Kelemen Margit.

Először csak az ágyak elkészítése, speciális katonai ágyazás, sebesült ember öltöztetése, mosdatása, ágyról hordágyra helyezése volt a feladat. A tanfolyam résztvevői egymáson gyakoroltak. A következő lépés a különböző kötéstípusok megtanulása és gyakorlása. Ez idő alatt összebarátkoztunk egymással, bár koránt sem volt egységes a tanfolyamon résztvevők összetétele. Általában 16-18 év közötti lányok voltunk, négy polgári végzettséggel. Akadtak olyan polgári és munkásszármazású egyszerűbb asszonyok is, kiknek a férjeik már a fronton szolgáltak.

A tanfolyam kezdetén tehát 18 órai gyakorlati és 12 órai elméleti oktatást kaptunk. Ennek neve házi betegápolás volt. Majd következett immár „élesben” a kórházi gyakorlat és vele párhuzamosan az újabb elméleti képzés. A gyakorlat reggeltől délig tartott. Az elméleti oktatást délután tartották. A sebészeten 23 óra elmélet és 60 óra gyakorlat volt kötelező. A belgyógyászaton 17 óra elmélet és 46 óra gyakorlatot írtak elő.”

A betegágy mellett. Családi tulajdon

A munkát az „Irányelvek” című kis füzet segítette. Ebben a munkaanyagban pontosan meghatározták, kik minősülnek sebesültnek és kik hadisérültnek. Sebesült az, aki orvosi kezeléssel látható fogyatékosság nélkül felgyógyul, hadisérült, aki előreláthatóan rokkanttá válik. Az ápolószemélyzet és a hadigondozók magatartását is rögzítette a füzet. A sebesültekkel és hadisérültekkel való érintkezés alapszabálya az volt, hogy elsősorban a munkába állítás és a civil életbe történő visszavezetés a határozza meg a velük való kapcsolatot, és „mindenkinek, aki sebesültekkel érintkezik, kezdettől fogva azt kell hangoztatnia, hogy a jogosan megillető elismerés csak addig illeti meg a katonát, amíg ő maga is mindent elkövet annak érdekében, hogy mielőbb felgyógyuljon és hasznos polgára legyen a hazának.” Rögzítették továbbá, hogy a sebesült jellemének felismerésére a kezelőorvosok, a lelkészek és a hadigondozó tisztek a hivatottak, majd az orvosok után a hadigondozók feladata a sebesültek civil életbe történő visszavezetése. Az önkéntes ápolók kötelességeire és jogaira az Irányelvekben nem tértek ki, de Németh Irén emlékiratából kiderül, hogy az önkéntesekre főként karitatív területen számítottak. Kivételes esetnek számított, ha a vöröskeresztes aktivista szorgalma és ügyessége révén beépült az egészségügyi ellátásba.

A hadigondozó tisztek feladata volt a sebesültek és hadisérültek polgári életbe történő visszavezetése. Amennyiben a hadsereg már nem tartott igényt a szolgálatra, elsősorban a végzettség szerinti vagy a hadba vonulás előtt folytatott tevékenységhez és mesterséghez kellett az ellátottat irányítani, akár szakmai utóképzés szorgalmazásával is. Ha ez valamilyen ok miatt nem volt lehetséges, akkor a rokonszakmákba történő átképzést szorgalmazták, ennek meghiúsulása esetén az új szakma elsajátítása kapott prioritást. Aki sem szellemileg, sem testileg nem volt alkalmas munkavégzésre, annak teremőri, jegyszedői vagy dohányárudai munkát ajánlottak.

Reggeli osztás. Családi tulajdon

Az ily módon megszervezett hadikórházhoz kapta meg behívóját Németh Irén 1943. február 3-án. Ekkorra már a Siketnémák épületének bejárata fölé kifüggesztették: 547 sz. Hadikórház.

„Tízen gyűltünk össze, s a kórház parancsnoka, dr. Antalffy István orvos százados, valamint dr. Hedry Lőrincné előtt letettük az esküt. Az eskünk szövege arról szólt, hogy minden erőnkkel és tudásunkkal a sebesültek gyógyulását segítjük. Majd következett a napirendünk ismertetése. Először is kaptunk egy fehér fityulát és köpenyt, melynek bal felső zsebére rá kellett hímezni a keresztnevünket, több keresztnév esetén a vezetéknév kezdőbetűje is fölkerült a zsebre. Végigjártuk az épületet. A parancsnoki irodát a földszinten, gazdasági hivatalt és felvételi irodákat az első emeleten, kórtermek a második emeleten, a konyhát és az ebédlőt az alagsorban helyezték el. Osztályos orvosi kinevezést kapott dr. Pentcz János és dr. Márton Ferenc tartalékos zászlósok, korábban mindkettő Heves megyében falusi körorvos volt, utóbbi Aldebrőn. A vöröskereszt részéről vezető nővér lett a főpostamester felesége, dr. Szalókyné Lia néni.  A kötöző az egyik betegszobában lett berendezve, közvetlen mellette kapott helyet az orvosi szoba. A kötözőben Kovács Irén és Jávorszky Emilia dolgoztak. A tantermek 4-6 ágyas kórtermekké lettek átalakítva. A külön folyosóról nyíló nagy hálóteremben a legénységi sebesülteket helyezték el. A tisztekhez kettőnket osztottak be Serbán Irént és engem.”

Az önkéntes ápolónők munkája néhány napig rutinszerűen telt. Naponta egy-egy ápolónő átlagosan húsz sebesültet látott el. A szolgálat reggel 6-tól este 6-ig tartott. A reggeli munkakezdés kötelezően ébresztéssel, lázméréssel, ágyazással, mosdatással indult. Ezután következett a reggeliztetéshez szükséges edények és a reggeli felhozatala. Reggeli után történt a vizit, majd következett a kötözés. Ebédeltetés után újra átnézték a kötéseket, ha egy-egy kötszer meglazult, vagy túl szoros volt, azt nekünk kellett megigazítani. Délután történt az ágytálak kihordása, a betegek fürdetése.

Február 4-től folyamatosan érkeztek a sebesültek. „A hadikórház személyzete még aznap megkapta a tífusz elleni védőoltást. Jókorára dagadt a karunk, csak sziszegve tudtuk a munkánkat végezni. Az első héten mindenkinek izomláza volt a lépcsőjárástól. Minden étkeztetéshez legalább háromszor kellett megjárni a lépcsőket, egyensúlyoztunk a tálcákkal, cipeltük a nagy ételes termoszokat. Mindez fárasztóbbnak bizonyult, mint a betegápolás. Estére már nem volt kedvünk programot csinálni.”

 Egy pillanatnyi nyugalom. Családi tulajdon

A kórházban 1943 decemberében nagyüzem kezdődött. „A sebesültek száma hirtelen annyira megugrott, hogy a civil kórház már nem tudta vállalni a műtéteket. Ekkor szerelték fel a steril műtőt a Belvárosi Iskolába. Megkérdeztek, lenne-e kedvem elvégezni a műtősnői tanfolyamot. Örömmel vállalkoztam a számomra akkor megtisztelő feladatra. Januártól naponta az Irgalmas Kórházba voltam reggel 7-től délután négyig. dr. Polner Kálmán sebész főorvos és dr. Lengyel András alorvos, valamint Fülöp Mária műtősnő mellett tanultam. Naponta végig kellett néznem a műtéteket. Eleinte csak a műszerekkel ismerkedtem és azok tisztítását, sterilizálását végeztem. Megtanultam a sterilizálásra előkészíteni a gézeket, kötszereket. Naponta gyakoroltam a bemosakodást. Délután elméleti oktatást kaptam Máriától a műtétek menetéről. Naponta lediktálta nekem a fontosabb műtétekhez szükséges műszerek nevét és a műtét menetét. Másnap mindezt fel kellett mondanom, és az adandó műtéthez előkészíteni a műszereket, fonalakat. Majd bemosakodva, tehát sterilen segítettem beöltöztetni az orvosokat műtéthez.”

Ekkortól a napi 10-15 műtét sem volt ritka. A műtétek közötti tíz perces szünetekben az orvosok és az ápolók tejet ittak, hogy bírják a munkát. A személyzet ekkortól gyakran a kórházban is aludt.

Pihenő. Családi tulajdon

1944 tavaszától egyre gyakoribb lett a légi riadó. Áprilisban Egerbe telepítették a Hajdúszoboszlói Hadikórházat a Debrecent ért bombázások miatt. Júliusban a kórházak személyzetét már készítették az esetleges kitelepítésre. 1944 kora őszén már napirenden volt a hadikórházak evakuálása. Az érseki várost ért első bombatámadáskor, október 28-án már menetkészen álltak a ládák, orvosi felszerelések, iratanyagok.

Ez a támadás felgyorsította az eseményeket: 1944. november 3-án este 9 órakor teljes személyzettel és felszereléssel kifutott az egri kórházvonat a vasútállomásról. A szerelvény hossza nagyjából 38-40 vagon lehetett, és a parancs értelmében a hadikórház teljes gyógyászati felszerelését tartalmazta, a röntgengépektől a sebészeti felszerelésig, mi több, még a betegek étkeztetéséhez szükséges konyhát is. A vagonokra a Vöröskereszt nemzetközi jelét festették. Mivel az ország már német megszállás alatt volt, így a hadikórház útját is a visszavonuló német csapatok katonai mozgása határozta meg: ahogy húzódott nyugatra a front, úgy araszolt vele együtt a kórházvonat is, előbb Dunántúlra, majd a Csallóközbe, innen pedig Németországba.

A kórházvonaton utazó civil személyzet, többek közt az önkéntes ápolónőknek állt egri lányok és asszonyok Essensig utaztak a sebesültekkel. Az amerikai csapatok által megszállt területről csak 1946 tavaszán és nyarán indulhattak haza. A legtöbben, 118-an végül egy hivatalos amerikai személyszállító vonattal 1946. október 1-jén érkeztek meg Egerbe.

                                                                                                        Szuromi Rita

Fényképek forrása: Kissné Németh Irén gyűjteménye. Családi tulajdon

 "Ez volt a leggyalázatosabb bűncselekmény az emberiség egész történelmében. Szerencsétlen áldozatainak halála semmilyen módon nem segítette elő a német haderő sikerét. A hatalomvágy és a fajelméleten alapuló erkölcsi felfogás gyakorlati megnyilvánulásaként ölték meg őket. Az auschwitzi haláltábor felszabadulásáról Kozári József összefoglalója.

1945. január 12-ének hajnalán Rokoszovszkij, Zsukov és Konyev tábornokok parancsnoksága alatt elsöprő erejű támadás indult meg a szovjet--német arcvonal középső szakaszán. A gyorsan előretörő szovjet egységek Konyev tábornok által vezényelt csapatai Krakkót maguk mögött hagyva, a várostól mintegy 60 kilométerre nyugatra január 27-én egy furcsa barakkvárost pillantottak meg, ahol mintegy 5.000 élőhalott emberi csontváz lézengett a düledező épületeket körülvevő szögesdrótkerítések között. A Vörös Hadsereg elérte és felszabadította Auschwitzot, és e tény hiteles és tagadhatatlan bizonyítékokat szolgáltatott a világnak a Harmadik Birodalom legsötétebb gonosztetteiről, a náci haláltáborokról.

 Auschwitz-Birkenau női táborának barakkjai, 1944

A koncentrációs táborok egyidősek voltak a germán faj felsőbbrendűségét hirdető náci hatalommal. Hogy mit jelent a felsőbbrendű faj nemzetiszocialista felfogása, azt jól példázza Himmler SS birodalmi vezető alábbi kijelentése: "Ami jó és értékes más népekben számunkra, azt kisajtoljuk belőlük. Ha szükséges, gyermekeiket is elraboljuk és felneveljük. Az hogy a többi nép jól él, vagy éhen döglik, számunkra csak annyiban érdekes, hogy szükségünk van rájuk mint rabszolgákra, egyébként sorsuk teljesen közömbös." A felsőbbrendű faj az észak- és nyugat-európai országokból is birodalmi tartományokat kívánt szervezni a győzelem után, de Németország szövetségesei sem remélhettek sok jót. Ez Hitler egyik legközelebbi szövetségese, Mussolini előtt sem volt titok, hiszen maga mondta: "A legyőzött államok ténylegesen gyarmatok lesznek, a szövetségesek pedig Németországhoz kapcsolódó tartományok, amelyek közül Olaszország lesz a legjelentősebb. Meg kell elégednünk ezzel a helyzettel, mivel minden kísérlet ennek megváltoztatására, a szövetséges tartomány státusánál sokkal rosszabb helyzetbe, gyarmati helyzetbe taszítana bennünket. Ha holnap Triesztet a német élettérbe sorolnák, akkor sem tehetnénk mást, mint bele kellene egyeznünk." Magyar szövetségeseiről pedig Hitler jelentette ki: "Tömegeit tekintve a magyarok ugyanolyan lusták mint az oroszok. Természetüknél fogva a sztyeppék emberei", és Magyarországot - Papen nürnbergi vallomása szerint - megszállás útján a német birodalom részévé kívánta tenni. "Az iparosítás - írta egy német jelentés - ellentétben áll Magyarország karakterével. Az ország gazdaságának a német közgazdaság követelményeihez kell alkalmazkodnia, azaz német szükségletet kielégítő mezőgazdasági és nyersanyagtermelő ország maradjon. Ami az ipart illeti, legfeljebb a mezőgazdasági ipar fejlesztendő irányított együttműködés keretében, a már meglévő iparágakat viszont német érdekeltséggé kell tenni, vagy meg kell szüntetni."

Magyarországi zsidók érkeznek Auschwitz-Birkenauba, 1944. május

Ha ez várt a szövetségesekre, mit remélhettek az ellenfelek? A német "élettérbe" tartozó kelet-európai területek lakosai a rabszolga sorsot, az alsóbbrendű fajoknak, és a birodalom ellenségeinek pedig el kellett tűnni a koncentrációs táborok szögesdrótjai mögött. Már 1933. február 28-án bevezették a "védőőrizet" fogalmát, amelyet 1938-ban kiterjesztettek "minden olyan személyre, akinek magatartása a nép és az állam érdekeit és biztonságát veszélyezteti." A háború kitörésekor 1939-ben a már meglévő 6 koncentrációs táborban - melyek közül a legfélelmetesebbek Dachau, Buchenwald és Mauthausen voltak - 20.000 német fogoly raboskodott. Ezek a büntetőtáborok 1941-től Heydrichnek, a biztonsági rendőrség parancsnokának utasítására a tömeges emberirtást szolgálták, a kifejezetten haláltábor céljaira létesített Treblinkával és Auschwitzcal együtt.

A nemzetiszocialista eszme szerint a germán faj fő ellensége a zsidó, a megtestesült gonosz, aki veszélyezteti és akadályozza a felsőbbrendűség érvényesülését, és destruktív szellemével bomlasztja a germán faji közösséget. Ezért ez a németekre veszélyes idegen test elszigetelendő, németországi befolyása megszüntetendő, a németekkel való érintkezésük megakadályozandó és lehetetlenné teendő. Ennek érdekében már 1933-ban hoztak a zsidóságot kirekesztő törvényeket a Harmadik Birodalomban, melyeket az 1935-ös nürnbergi faji törvények koronáztak. 1938-tól napirendre került a fizikai üldözés, pogromok követték egymást, 1940-től gettókat állítottak fel, 1941-től pedig megindult a németországi zsidók koncentrációs táborokba való deportálása.

Az auschwitz-birkenaui haláltábor főbejárata

A német hódítás, különösen a keleti irányú terjeszkedés milliós nagyságrendekkel növelte a német fennhatóság alá került zsidóság számát. Ez az óriási embertömeg - melyet a Szovjetunió elleni hadjárat megindulása után a szintén megsemmisítendő szlávok is tetemesen gyarapítottak - komoly gondot okozott a faji tisztaság lovagjainak. 1940-ben felvetődött bennük a gondolat, hogy az európai zsidóságot Madagaszkár szigetére - melyet a franciáktól kívántak megszerezni - kellene kivándoroltatni. Minthogy a Madagaszkár-terv nem valósulhatott meg 1941 végén, Gőring átiratban bízta meg az SD parancsnokát Heydrichet, hogy: "tegyen meg minden szükséges szervezési, gyakorlati és anyagi intézkedést a zsidókérdés végleges megoldására a német befolyás alatt álló európai területeken." 1942. január 20-án Heydrich berlini, Wannsee utcai hivatalában összeültek az SS vezetői és az érintett minisztériumok képviselői, hogy a végleges megoldás (Endlösung) elveit kidolgozzák. A végleges megoldás teljhatalmú biztosa, Heydrich elnöklete alatt működő, úgynevezett Wannsee konferencia kimondta: "a zsidókérdés végleges megoldása keretében ezeket Keleten megfelelő munkára kell befogni. A nemek elválasztásával nagy munkatáborokat létesítsenek, s a zsidókat elsősorban útépítésre használják fel. A munka során nagy részük természetes pusztulásával számolhatunk." A természetes halálozás azonban túl lassúnak bizonyult a végleges megoldáshoz, ezért megkezdődött a nagy kapacitású gázkamrák és krematóriumok építése. A legnagyobb megsemmisítő tábor a lengyelországi Auschwitzban épült. Ez több táborból állt. Auschwitz I már 1940-ben "üzemelt", a legfélelmetesebb megsemmisítő tábort, Auschwitz II-t, vagy más néven Birkenaut 1941-ben kezdték építeni. Ide, az úgynevezett "zsidó rampára" érkeztek Európából a szerelvények, ahol "doktor" Mengele és segítőtársai szelektálták rövid gyötrelmes életre, vagy azonnali halálra a marhavagonok elcsigázott utasait. Itt tetoválták a még használható munkaerőnek a karjára a nevét helyettesítő fogolyszámot, az "égi telefonszámot", és itt pusztítottak el gázzal, tarkólövéssel, éheztetéssel, agyonveréssel és halálra dolgoztatással több millió európait.

Szögesdrótkerítés Auschwitzban a tábor felszabadításakor, 1945. január

Mindez emberi ésszel szinte felfoghatatlan. Nem véletlen, hogy az első híreket a tömeggyilkosságokról el sem hitték. Természetesen maguk a németek is szigorú titokként kezelték. A vonatokat SS őrök vették át a tábor előtt, és ők kísérték az utolsó állomásra. A krematóriumokat és a gázkamrákat üzemeltető foglyokból álló sonderkommandókat négy havonként likvidálták, hogy tanú ne maradjon, a Vörös Hadsereg közeledtének hírére pedig felrobbantották az emberirtás üzemeit. Mégsem sikerült gaztetteiket eltitkolniuk.

A nyolcvanas években felszabadított amerikai levéltárak tanúsága szerint az Egyesült Államok légi felderítése már 1944. április 4-én készített felvételeket Auschwitzról. Hogy miért nem tettek lépéseket a szövetségesek az emberirtás megakadályozására, az egy külön cikk témája lehetne. Végezetül álljon itt egy francia történész értékelése: "Ez volt a leggyalázatosabb bűncselekmény az emberiség egész történelmében. Szerencsétlen áldozatainak halála semmilyen módon nem segítette elő a német haderő sikerét. A hatalomvágy és a fajelméleten alapuló erkölcsi felfogás gyakorlati megnyilvánulásaként ölték meg őket. Ennek a felfogásnak a szolgálatába állította szervezési képességeit és tudományos ismereteit a világ egyik legfejlettebb népe, mert a fegyelemre való hajlandóságuk és a hazaszeretetük addigra már teljesen eltévelyedett."

                                                                                                          Kozári József

A felhasznált képek forrása:

https://encyclopedia.ushmm.org/content/hu/photo/barracks-in-auschwitz-birkenau-1

https://encyclopedia.ushmm.org/content/hu/photo/arrival-at-auschwitz

https://encyclopedia.ushmm.org/content/hu/photo/main-entrance-to-the-auschwitz-birkenau-killing-center

https://encyclopedia.ushmm.org/content/hu/photo/auschwitz-at-the-time-of-the-liberation-of-the-camp

Az egri Szent Miklós-templom – ahogyan azt a helyiek nevezik –, a Rác templom külső falán I. Péter cár és II. Rákóczi Ferenc fejedelem címereivel díszített emléktábla látható, amelyet 2002. júniusában lepleztek le Jemeljan Ignatyevics Ukraincev cári diplomata (1641-1708) tiszteletére, aki 1708-ban hivatalos ügyben kereste fel az éppen Egerben tartózkodó Rákóczit. Az oroszországi külügyminisztérium megalakulásának 200. évfordulója teremtett alkalmat arra, hogy Oroszország emléket állítson Európa-szerte neves és eredményes diplomatáinak, így az 1660 óta a külügyet szolgáló Ukraincevnek is. Rövid írásában Gebei Sándor mutatja be a dumatanácsos (dumnij szovjetnyik) egri missziójának körülményeit, Péter cár és Rákóczi külkapcsolatainak az alakulását.

A Rác templom külső falán elhelyezett emléktábla

Közismert, hogy a Rákóczi-szabadságharc látványos sikereihez az össztársadalmi egység mellett a kedvező külpolitikai viszonyok is hozzájárultak. A spanyol örökségért vívott Bourbon-Habsburg-dinasztiák háborúja (1701-1714) a bécsi hadvezetést arra kényszerítette, hogy a Magyarországon állomásozó hadak jelentős részét kivonja és átcsoportosítsa a nyugati (rajnai) és a déli (itáliai, spanyol) frontokra. A zömében helyőrségekre zsugorodott katonai erővel szemben komoly sikereket ért el Rákóczi tömeghadserege, az ostromgyűrűbe zárt erősségek egymás után kapituláltak, Buda, Várad, Győr, Erdély kivételével ellenőrzése alá vonta az ország nagy részét. I. Habsburg Lipót német-római császár-magyar király tárgyalásokat kezdeményezett a magyar felkelőkkel 1704-ben, de azok eredményre nem vezettek.

A szakítópróba a „nemzetet megillető szabadságjogok” helyreállítása körül forgott. Rákócziék követelései közül – amiből egy jottányit sem engedtek – az 1687-ben hatályon kívül helyezett királyválasztás évszázados jogának a visszaállítása, illetve az erdélyi fejedelem szabad választásásnak az elismerése emelkedett ki. Érthető, hogy a magyar király legitimitását megkérdőjelező követelések miatt újra a hadicselekményeké lett a főszerep Magyarországon. 1707-ben viszont a szabadságharc külpolitikai elszigeteltségének feloldására esélyt kínált egy másik nagy európai háború, az ún. északi háború (1700-1721). A svéd-orosz viaskodásra leszűkíthető háború – a Lengyel-Litván Nemesi Köztársaság (a Rzeczpospolita) mindkét nagyhatalom játékszerévé vált ekkorra – 1706-ra a svédek dominanciáját mutatta.

XII. Károly svéd király nem csak hogy lemondásra kényszerítette a lengyel királyt, a szász Wettin Ágostot (II. Erős Ágostot), hanem elismertette vele az általa kreált új király, Stanisław (Szaniszló) Leszczyński legitim voltát is. Nagy Péter cár a szövetségesének, II. Erős Ágostnak a „távozásába” nem nyugodott bele, helyébe a kis-lengyelországi (lublini, belzi, podlasiei) mágnásokkal egyetértve új, ellen-királyjelölt után nézett. A megkeresettek között volt II. Rákóczi Ferenc is, aki kedvezően reagált a váratlanul adódott lehetőségre. A felvett kapcsolatot 1707. szeptember 4/15-én a varsói szerződésben hivatalosították. Ebben Rákóczi elvállalta a lengyel királyjelöltséget, hajlandó volt a Piastok trónjára ülni, amennyiben a lengyelek törvényesen megválasztják az országgyűlésükön, a szejmen. Rákóczi Nagy Péter cár felé ígéretet tett arra, hogy három hónapon belül érvényesíti befolyását a versaillesi udvarban és Franciaország közvetítését elnyeri a svéd-orosz háború lecsendesítésében. A politikai kombinációt XII. Károly sikeres támadása meghiúsította, a varsói szerződést semmivé foszlatta. Nagy Péter csapatai hátrálni kényszerültek, 1708-ban mélyen Ukrajna délkeleti szegletéig. Ebben a kedvezőtlen külpolitikai szituációban bukkant fel Ukraincev Rákóczinál, annak egri ideiglenes rezidenciájában.

Előzetes információként Nedeczky Sándor, Rákóczi Péter cár tábori udvarába akkreditált képviselője 1708. június 3-án kelt jelentésében ekképpen jellemezte a Magyarországra induló követet: Ez az Ukraincev „syncerus (becsületes, egyenes) ember”, a diplomáciai ceremóniákkal, etikettel nemigen törődik. „… ami a szívén, az a száján” (quod corde, hoc in ore), „nyílt, őszinte ember” (apertus homo), bizalommal kell lenni iránta. „Született moszkvai” (nativus moscus), csak oroszul és lengyelül beszél.

Rákóczinak 1708. augusztus 18-án jelentették a „Mosqua követ béjövetelét”. Ukraincev ezen a napon már az Eger melletti „Németi nevű faluban” (=Nyemeckoje) szállásolta el magát ideiglenesen. Rákóczi kancellárja, Ráday Pál azonnal a magas rangú vendéghez sietett, hogy tisztázzák: „a Mosqua Czár Fő-Minisztere” privatim vagy publice (magán emberként vagy hivatalos személyként) kíván a fejedelem elé járulni? Magától értetődő, hogy a cári megbízott a hivatalos ceremóniához ragaszkodott, ami másnap, augusztus 19-én a következőképpen zajlott. Reggel kilenc órakor Egerből fényes menet indult Németibe a fontos vendégért. Ráday Pál kancellár és Sibrik Miklós „Vice-Hopmester” hintóban egy pompás kíséret élén, három karabélyos századdal, kétszáz lovas-gránátossal, a fejedelmi „Nemes Compánia felével” tisztelgett a cár követe előtt. Egerbe ünnepélyesen (sollemniter) történt a bevonulás: a menet élén a karabélyosok és a „Nemes-Compánabéliek” haladtak, az első hintóban Sibrik Miklós „a Mosqua Czár Secretáriussával”, a másodikban „Ráday Pál Aemilianus Ignatovics Ukrainczi nevű követtel és Mosqua Czár Fő-Ministerivel ült”. Miután szállásukat elfoglalták a vendégek és poggyászaikat elhelyezték a különböző házaknál („Bagáziáját házankint elosztogatván”) egészen estéig szállásukon töltötték az időt. Este viszont már Rákóczi és Ukraincev hosszantartó, négy szem közti megbeszélésére is sor került.

Oroszország 1667-ben rögzített címere

A protokoll szabályai szerinti hivatalos fogadásra augusztus 20-án délelőtt került sor. Rákóczi udvari marsallja, Ottlyk György „sok Fő-rendekkel” (szenátorokkal) együtt Ukraincev „Mosqua követet” és két kísérőjét a „Nemes Compánia” és az udvari katonák sorfala között kísérte „az Audentiás-házban eő Felségéhez”. Itt Rákóczi Ferenc, „Erdély fejedelme és a magyarországi konföderáció vezérlője” Ráday Pállal, az 1707-es varsói egyezmény egyik aláírójával, Vay Ádámmal, az „Udvari Kapitány Urral” és Telekessy Istvánnal, a „Méltóságos Egri Püspökkel” az oldalán fogadta „az Fölsége Muszkva Czár Követjét”. „Sok Ceremónia után” Ukraincev átnyújtotta a tárgyalásokra feljogosító meghatalmazását, majd hosszasan és részletesen beszélt jövetele céljáról, természetesen a bizalmas információk nélkül. Korabeli naplókból tudjuk, hogy 21-én, 22-én és 24-én is tárgyalt Rákóczi Ukraincevvel, de a haza sorsát nagymértékben befolyásoló ügyek megvitatására Rákóczi a szenátor urakat szeptember 5-i határidővel Egerbe szólította.

Nézzük, hogy milyen sorsdöntő ügyeket kellett a szenátorokkal meghányni, -vetni?

Rákóczi, a magyarországi konföderáció vezérlője, erdélyi fejedelem tökéletesen tisztában volt az 1707. évi varsói szerződés elértéktelenedésével, pontosan látta és érzékelte az európai hadihelyzetnek a számára kedvezőtlen fordulását. Ukraincevtől sem hallhatott mást a szenátorokkal együtt, mint a keserű valóságot. A magyarországi ügy sikere több, mint kérdéses – fejtegette a jól értesült Ukraincev –, mert I. József császár és XIV. Lajos francia király már a háborúskodásuk lezárásán fáradoznak. Bizonyíték erre, hogy a spanyol és az itáliai frontokon felszabadult katonaság Magyarországra történő átcsoportosítása már megkezdődött. Sőt, miután a protestánsok vallásszabadsága miatt kirobbant konfliktus XII. Károly svéd király és I. József császár között megoldást nyert, több ezer dán zsoldos is a császári haderőt erősítheti. A lengyel trónját elvesztő II. Ágost szász választófejedelem protestáns országa is ezután – minden kockázat nélkül – segélycsapatokat nyújthat a császárnak. Oroszország, amely elkeseredett harcokat vív Belorusziában a svéd betolakodókkal, csak tanácsokkal szolgálhat a fejedelemnek. A fejedelem számára a legcélravezetőbb megoldás az lenne, ha Rákóczi és országa kibékülne I. József császárral, és a megbékéléshez cár őfelsége felajánlja a szolgálatait, a mediatorságot elvállalja – tolmácsolta Ukraincev a cár üzenetét. (1708. augusztusában XII. Károly Mogiljov városában tartózkodott. Ekkor még hezitált azon, hogy hadjáratát Szmolenszk felé (Moszkva stratégiai irányba) vagy kozákföldre, Csernyigov, Baturin irányába folytassa az élelembázis megszerzése és az ukrajnai kozákság katonai támogatása reményében?)

Hogy a cári közvetítő szerep minél hamarabb teret kapjon, a cári diplomata a békekötés lehetséges feltételeit is felvázolta. Cár őfelsége kivitelezhetőnek látja a császár és a magyarok békéjét – állította az orosz diplomata, 1. ha a császár általános amnesztiát hirdet (generalis amnystia) az ország valamennyi lakosa számára, 2. ha Rákóczit a császár erdélyi fejedelemnek és Erdélyt, Rákóczi országának ismeri el olyan jussal (örökséggel), amelyeket a korábbi erdélyi fejedelmek a különböző békékben a császár elődöktől már elnyertek, nem tagadva a császár „superioritássát” (verhovnoszty?) Erdély felett, 3. ha a „magyar nemzet” szabadságát, régi jogait és kiváltságait – a magyar királyi esküben foglaltak szerint – visszakapja, 4. ha a jezsuiták „úgy maradgyanak”, mint „Leopoldus coronatiojának idejekor”, 5. ha a hadiadót, porciót (élelemadót), a vámokat úgy követelik meg „Magyar Országban”, mint az „austriaiaktul”, 6. ha az idegeneknek adományozott tisztségek, rangok csak azok élethosszáig érvényesek, utána a magyar országgyűlést illesse az adományozás joga, 7. ha a fentiek elfogadhatóak a béke megkötéséhez, úgy Oroszország nemcsak közvetítője, hanem garantálója is lesz a békének – összegezte mondandóját a magyar ügyek állásában is jártas Ukraincev. Továbbá azt is szorgalmazta, hogy Rákócziék foglalják írásba a saját békefeltételeiket és kezdeményezzék a császárnál a békeközvetítő személy elfogadását. Rákóczi határozottan visszautasította az alkupontok írásba foglalását, mert ez már két alkalommal is megtörtént, replikázott a fejedelem, semmilyen eredményre nem vezetett. A hosszúra nyúlt nagyszombati tárgyalások is kudarcba fulladtak, pedig az angolok és a hollandok közvetítésével zajlottak azok az ülések. A Nagyszombatban tractára bocsátott javaslatokon kívül újabbakat „a magyar királyság népe …nem tehet, akkor sem, ha a császár egész erejével ellenük forduland.” – jelentette ki ellentmondást nem tűrően Rákóczi a cári követnek.

A háború folytatására készülődő Rákóczi ugyanakkor I. Péter cár közbenjárását (mediatióját) szívesen fogadta, sőt, nem zárkózott el a béketárgyalások újraindításától sem, de a kezdeményezést a császári udvartól várta. Egyidejűleg megparancsolta a cár mellett tartózkodó rezidensének, Nedeczkynek, hogy mondjon köszönetet cár őfelségének „az magyar nemzethez bizonyított szíve indulattyáért” és „kérje nevünkkel”, hogy Ukraincevnek és Urbich bécsi követének olyan utasításokat adjon, amelyek „az jó és állandó békesség megh szerzésével” kecsegtetnek. Bécsben komolyan gondolkodtak a magyarországi háború gyors és előnyös lezárásán, de az Erdélyi Fejedelemség Rákóczi kezébe való átengedéséről hallani sem akartak. Felmerült ellenben az a terv, hogy Erdélyt valamilyen birodalmi hercegséggel – lévén Rákóczi a Német-római Császárság birodalmi hercege – kompenzálni lehetne. Ezzel az ötlettel maga Urbich is egyetértett. Amikor „a magyar konföderáltak duxának” a fülébe jutott ez a bécsi ötlet, haragosan kifakadt a bécsi orosz követre: „az bécsi udvarnak inkább kívánja intentióit secundálni (szándékát támogatni), hogysem mint az urának” (I. Péter cárnak – G. S.) parancsait követni. Rákóczi 1708. december 5-i Oroszországba küldött levelében ismételten arra utasította Nedeczkyt, hogy cár őfelsége „méltóztassék az bécsi udvarnál levő maga követének serio parancsolni, hogy minden uton s’ módon admoveallya (mozdítsa elő) azon dolognak tellyes effectuatioját” (sikerét, beteljesülését), tudniillik az Erdélyi Fejedelemségben erdélyi fejedelemként való elismerését.

Az előbbi hivatkozásokból világosan kiderül, hogy I. József császár és a magyarországi konföderáció megegyezésének legnagyobb akadálya az Erdélyi Fejedelemség jogi helyzetének rendezése volt. Önálló államiságának az elismerését követelte Rákóczi minden körülmények között, még akkor is, ha az „Ausztriai Ház igája alól” nem sikerülne felszabadítania „a magyar nemzetet”. 1707. szeptemberében még azzal a céllal szövetkezett I. Péter cár és II. Rákóczi Ferenc erdélyi fejedelem, hogy lengyel királlyá választása esetén egy orosz-lengyel-erdélyi összefogás kikényszerítheti Magyarországon a szabad királyválasztást, amelynek eredményeképpen nem a Habsburg-dinasztiából kerülhet ki a majdani magyar király. 1708-ban már szó sem volt és lehetett a lengyel királyválasztásról, új külpolitikai stratégiát kellett (volna) kidolgozni, követni. Egyébként a lengyel királyválasztás elmaradásának igazi felelősét Rákóczi név szerint ki is emelte. Nem volt más, mint a lengyel „vice cancellarius, az ki báttyával együtt lévén [Jan Szembekről és testvéréről, Krzysztofról, ekkor még csak przemysli és warmiai kanonokról van szó – G.S.], és az koronát magokkal hordozván” a császár országában, Sziléziában, ahonnan csak akkor térhetnek vissza hazájukba, ha „minket (Rákóczit – G. S.) választatni nem fognak”.

Az 1665-ben épült Ukraincev-palota mai látképe Moszkvában (építészeti műemlék)

A Poszolszkij prikázban (=Külügyi Hivatalban) közel öt évtizedet szolgáló Ukraincevnek az egri missziója tragikusan ért véget, itt halálozott el váratlanul.  Rákóczi egyik leveléből úgy értesülünk, hogy a cári diplomata forró hideglelését (lihoradka) „hol pálinkácskával, hol serbettel, s hideg vízöntéssel” próbálta kúrálni, de mindhiába. 1708. szeptember 10-én „éjfélkor Mosqua Czár követtye” örökre lehunyta a szemét. Beniczky Gáspár fejedelmi titkár naplójából tudjuk, hogy Rákóczi őszintén bánkódott a követ váratlan halálán. Eger város összes templomában szeptember 11-én Ukraincev lelki üdvéért szóltak a harangok. Temetése „nagy Ceremóniával az Oroszok Templomában”, azaz a Rác templomban szeptember 13-án ment végbe. A végtisztességen az „az egész Fejedelmi Udvar” Rákóczi Ferenccel az élen és a fejedelem udvaránál éppen ott tartózkodó idegen országok képviselői is részt vettek: így pl. a „Francia Generális Des Alleurs”, „Szinyovszki Belziai Palatinus Curírja” (= Adam Sieniawski futára,). A temetés egyéb részleteiről források híján nem tudunk más biztos adatot közölni. Sőt, cáfolni szükséges azt az orosz szakirodalomban tévesen rögzült állítást, miszerint Ukraincev sírja még a 20. század elején fellelhető volt Egerben. (Гуськов А. Г. От Андруссово до Эгера: 45 лет на службе Отечеству (очерки жизни Е. И. Украинцева) In: Сборник русского исторического общества. — Т. 9. (157.), М., 2003. 293—308.) Márki Sándor nagyszabású, három kötetes Rákóczi biográfia II. kötetében (megjelent 1907-ben) kiemelten szerepel az a tény, hogy Ukraincev sírja, sírköve a dombon lévő temetőben nem található, „ott nincs nyoma”. 2002 óta viszont az írásos emlékek mellett immár tárgyi emlék is őrzi Ukraincev múltbeli egri jelenlétét.

                                                                                                                   Gebei Sándor

Szakirodalom:

Ráday Pál iratai 1707-1708. II. k. (S.a.r.: Benda Kálmán, Esze Tamás, Maksay Ferenc, Pap László) Bp., Akadémiai Kiadó, 1961.

Beniczky Gáspár naplója. 1707-1710. In: Rákóczi Tár. (Szerkeszti: Thaly Kálmán) Első kötet. Pest, 1866. (Újabb kiadása: II. Rákóczi Ferenc ezertizenkét napja. Beniczky Gáspár fejedelemi titkár diáriuma, 1707-1710. (S.a.r.: Bánkúti Imre) Bp., Nap Kiadó, 2005.

Zsurnal ili Pogyennaja zapiszka, … Goszudarja Imperatora Petra Velikovo sz 1698 goda, dazse do zakljucsenyija Nejstatszkovo mira. Szankt-Peterburg, 1770.

Váradi Sternberg János: Ukraincev, Péter cár követe Magyarországon 1708-ban. In: Századok 1959/2-4. 233-251.

Gebei Sándor: Nagy Péter orosz cár diplomatája II. Rákóczi Ferencnél Egerben (1708). In: Acta Academiae Paedagogicae Agriensis. Sectio Historiae. Tom. XXVIII. Az Eszterházy Károly Főiskola Tudományos Közleményei. „Párhuzamos történelmi évfordulók (1703/1803 – 2003). Szerk.: Gebei Sándor. Eger, 2004. 51-61.

Az antik világ mágikus hagyományait számos lelet örökíti meg az utókor számára, ezek közül Anna Perenna istennő Rómában feltárt szentélye nyújtja talán a legizgalmasabb és leggazdagabb leletanyagot, amelyet most Bajnok Dániel mutat be. Blogunk ezúttal messzire tekint a múltba, de nevéhez méltón megmarad a kútnál…

1999 októberében Marina Piranomonte olasz régész leletmentő ásatásra érkezett Parioliba, a mai Róma északi részén, az ókori városfalakon kívül fekvő Piazza Euclide-re, ahol mélygarázs építése közben antik romokra bukkantak a felszín alatt nagyjából hat méterrel. A falmaradványokba épített feliratokból csakhamar sikerült kiderítenie, hogy a romok egy barlangszentélyhez tartoznak, amelyet Anna Perenna nimfáinak szenteltek.

 Anna Perenna szentélyének maradványai

Anna Perenna ősi római istenség, akinek kultuszát számos más írott forrásból ismerték már (Ovidius, Macrobius, stb.). Neve az évek körforgására utal (annus = év), ünnepét ezért a régi római naptár szerinti újév napján, március idusán (15-én) tartották, és a hiedelem szerint ahány pohár bort meg tudott inni valaki e napon, annyi évig élt még. Nem csoda, hogy az újév napja borozással, énekléssel és szerelmeskedéssel telt az istennő szent ligetében és barlangjában. Azt azonban nem említették a források, hogy Anna Perenna szentélye a késő császárkori mágikus szertartások egyik legfontosabb központjává vált, ahol mindenféle emberi nyomorúságra és krízisre megoldást kínáltak a szakavatott varázslók. Mindez csak akkor derült ki, amikor Piranomonte és csapata feltárta a szentély négyszögletű medencévé kiépített kútját.

Anna Perenna kútjának leletei: pénzérmék, olajmécsesek, fenyőtobozok

A benne talált mellékletek alapján a kutat csaknem egy teljes évezredig használhatták a Kr. e. 4. századtól a Kr. u. 6. század elejéig. A kútmedence hátsó víztározójának agyagos üledéke tökéletes környezetet biztosított a benne rejtőző tárgyak megmaradásához. A leletek egy része egészen ártalmatlannak mondható: előkerült például összesen 524 darab pénzérme, amelyek közül a legkorábbi darabok Augustus-koriak, a legkésőbbiek pedig a pogány kultuszokat betiltó Nagy Theodosius (379–395) idejére datálhatók. A pénzérmék kútba dobásának szerencsét hozó szokását persze az ókoriak is ugyanúgy ismerték, mint manapság, de találtak ugyanitt hét fenyőtobozt és számos tojáshéjat, amelyek a termékenység szimbólumai voltak. Mivel nincs fenyves a közelben, ezek sem véletlenül estek a kút vizébe. Előkerült továbbá 74 darab olajmécses is, amelyek közül 54 vadonatúj állapotú volt, a kanócuk sosem égett, viszont olajjal voltak átitatva. Ezek többsége a Kr. u. 4. századra keltezhető, és akad köztük egyértelmű keresztény hatást tükröző példány is.

 A forrásban talált egyik olajmécses Krisztus-monogrammal (lelt. sz. 445057)

Szerte a görög-római világban találtak isteneknek vagy nimfáknak felajánlott mécseseket kutakba, patakokba, folyóvizekbe rejtve, így feltehető, hogy ezek a darabok Anna Perennának és kísérőinek elhelyezett fogadalmi ajándékok voltak. Azonban e mécsesek nemcsak az ünnepélyes (és nyilvános) vallási szertartások kellékei lehettek, hanem mágikus rítusok keretében is elrejtették azokat a kút medencéjébe. A kényszerítő varázslatokhoz használt mécsesek készítéséről és alkalmazásáról ugyanis beszámol számos egyiptomi papiruszon fennmaradt mágikus receptkönyv; Az aranyszamár című, közismert ókori regény íróját, Apuleiust pedig azzal vádolták meg, hogy olajmécsest is felhasználva mondott bűbájt egy fiúra. De az Anna Perenna-forrás leletei esetében közvetlenül is igazolható a mágikus felhasználás, hat olajmécsesben ugyanis ólomból készült, összehajtogatott átoktáblákat, ún. defixiókat találtak.

Mécsesek és a bennük talált, összehajtogatott ólomlemezek

Defixiókból azonban nem csak ez a hat került elő, mert a kút mélyén további húszat találtak, és szövegüket nagyrészt a német filológus, Jürgen Blänsdorf olvasta ki – már amennyire ez lehetséges volt. Számos esetben ugyanis a táblák olyan mértékben roncsolódtak, hogy nem lehetett megállapítani, mi állt egykor rajtuk. Az mindenesetre kiderült, hogy többségüket latin nyelven, a Kr. u. 3–5. századra jellemző kurzív írásmóddal írták. Egy részük szerelmi kényszerítő varázslat, más részük különféle ellenfelekre irányuló átok: van köztük bíró, pék, sőt tolvaj is. Az egyik legjobb állapotban fennmaradt, jóllehet igen apró (7 x 7,5 cm-es) példány ráadásul nemcsak latin átokszöveget, de rajzokat és emberi nyelven értelmezhetetlen, karikákban végződő varázsjeleket (ún. charaktéreket) is tartalmaz.

Az egyik legjobb állapotú átoktábláról készített rajz (lelt. sz. 475567)

„Szent nimfák! Ezt kérem és követelem az alvilági istenek és hírnökök segítségével a ti nagy erőtöktől: vegyétek el, vegyétek el teljesen Sura szeme világát (akár a jobbat, akár a balt), azét a Suráét, aki átkozott anyaméhből született. Történjen úgy, ahogy kérem és követelem a ti nagy erőtöktől. (rombuszkeretes rajz) Vegyétek el a szeme világát, a jobbat és a balt, hogy ne maradjon meg az ereje Surának, a segédbírónak, aki átkozott anyaméhből született.”

E tábla valószínűleg egy bírósági ügy befolyásolására született, és egy Sura nevű segédbíró (arbiter) ellen irányul. Az átokszöveg azt követeli, hogy a nimfák vakítsák meg az áldozatot, akit feltehetőleg a tábla közepén látható rombuszkeretes rajz ábrázol, amint épp megszületik anyjának átkozott méhéből. A megvakulás motívumát a rombusz két oldalán látható nagy szemű kígyók és a szöveges elemek is alátámasztják: balra fent a „jobbat” (dextru), jobbra fent a „balt” (sinisteru) szó olvasható, lent pedig a blobes és az irilesus varázsigék, amelyek egyiptomi nyelven értelmezve szintén a látáshoz és a beszédhez kapcsolódó szóalakokként fejthetők meg. (Bár a defixio írója ezt nem biztos, hogy tudta.) Látásának elvesztése mindenesetre meggátolhatta Surát segédbírói feladatának teljesítésében, s a cél éppen ez lehetett.

Egymásba illeszkedő, hermetikusan záródó ólomtartályok (lelt. sz. 475539)

De nem csak a kútban talált átoktáblák bizonyítják, hogy Anna Perenna szentélye egykor sötét varázslatok színhelye volt. Marina Piranomonte még ezeknél is különösebb leletekre bukkant a forrás mélyén: 27 darab henger alakú kis tartályra (ebből 24 ólomból, 3 terrakottából készült), amelyek többsége nem csupán hermetikusan le volt zárva, de matrjoska-babaként két másik, kisebb tartályt is rejtett. Hét esetben a legbelső tartályban ember formájú bábu rejtőzött, amelyet viaszból, lisztből, cukorból, vagy más, tejjel kevert növényi anyagokból gyúrtak ki. A bábukat, mint a róluk készített röntgenfelvétel kiderítette, állati csontdarabok köré formázták. Feliratok maradványai találhatók nemcsak a tartályok falán, de a bábukon, sőt olykor magukon a csontdarabokon is. Két csontdarab kiesett a bábuból, és ezeken ugyanaz a három betű olvasható: CAN. Értelmezése bizonytalan, de nem kizárt, hogy a Horatius több versében is felbukkanó hírhedt boszorkány, Canidia nevére utal, aki temetői praktikája során gyapjúból és viaszból készült bábukat is használt.

Két varázsbábu az Anna Perenna-forrásból (lelt. sz. 475542 és 475556)

A változatos anyagokból, de leggyakrabban viaszból készített „vudubábuknak” régi hagyománya volt az ókori világban, számos példányuk ismert Hellászból és Észak-Afrikából egyaránt. Egy British Museumban őrzött, egyiptomi eredetű viaszbaba hasába emberi hajat tömtek, minden bizonnyal a praktika áldozatáét. Ezt a viaszbábut nem csont köré, hanem egy papirusztekercsre formázták. Az Anna Perenna-forrás legbizarrabb bábui közül az egyik egy férfialakot ábrázol, amelynek mindkét lábát letörték, és úgy helyezték bele az ólomtartályba. Egy másik bábut ólomlemezbe csomagoltak és a biztonság kedvéért két szöggel is átszúrtak a lábánál és a hasánál, ráadásul a bábu köré egy kígyót formáztak, amely éppen beleharap áldozata arcába. Ezekben az esetekben maguk a bábuk többet elmondanak a varázslat céljáról, mint bármilyen átokszöveg.

Letört lábú viaszbaba (lelt. sz. 475552)

Ólomlemezbe csomagolt, átszúrt bábu, amelynek arcába kígyó harap (lelt. sz. 475550)

A fentieknél talán kevésbé hátborzongatók, de a kutatóknak igen sok fejtörést okoztak azok a rajzok és feliratok, amelyek hat ólomtartály oldalán láthatók. Mindegyik esetben egy különös, madárfejű démonalakkal találkozunk, amelynek hasán látszólag értelmetlen szöveget adó görög betűk sorakoznak: négy ízben ΙΧΝΟΥ ΧΝΚΘΘΘ, illetve egyszer ΙΧΝΟΠ ΧΝΚΘΘΘ és ΙΧΝΙΧΝ ΚΘΘΘ.

Két ólomtartály rajzolata (lelt. sz. 475539 és 475551)

E rejtvény megoldását az antik varázslás magyar kutatója, Németh György kínálta. Mivel az Anna Perenna-szentély leletanyagában máshol is érzékelhető a Kr. u. 4. században megerősödő kereszténység hatása (a Krisztus-monogrammal díszített mécses mellett az egyik ólomlemez szövegében találkozunk a „Christum nostrum” szókapcsolattal), feltételezése szerint a görög betűk rövidítésként állnak, és Jézus Krisztusra utalnak: „Iészusz Khrisztosz Nazóraiosz Ho Hüiosz (vagy: Ho Paisz), Khrisztosz Nazóraiosz Kai Theosz Theosz Theosz”, magyarul: „Názáreti Jézus Krisztus, A Fiú (vagy: A Gyermek), Názáreti Krisztus És Isten, Isten, Isten”. A Krisztus nevével alkotott közismert antik rövidítések (INRI, IHS, ΙΧΘΥΣ, stb.) megerősítik a fenti elméletet. Elképzelhető, hogy az ólomtartályok feliratainak ismeretlen alkotója varázserőt tulajdonított Jézus nevének, csakhogy a múltnak e sötét kútjánál nem gyógyító amulettként, hanem ártó varázslatok eszközeként használta a Megváltó nevének rövidítését.

Bajnok Dániel

Tájékoztató irodalom:

• Blänsdorf, Jürgen (2010): The Texts from the Fons Annae Perennae. In: Magical Practice in the Latin West, edd. Gordon/Simón, Brill, 214–244.
• Németh, György (2016): Jesus in ancient pagan magic: the Anna Perenna drawings. In: The Wisdom of Thoth: Magical Texts in Ancient Mediterranean Civilisations, edd. Bąkowska-Czerner/Roccati/Świerzowska, Archaeopress, 55–60.
• Piranomonte, Marina (2010): Religion and Magic at Rome: The Fountain of Anna Perenna. In: Magical Practice in the Latin West, edd. Gordon/Simón, Brill, 191–213.
• Piranomonte, Marina (2016): The discovery of the fountain of Anna Perenna and its influence on the study of ancient magic. In: The Wisdom of Thoth: Magical Texts in Ancient Mediterranean Civilisations, edd. Bąkowska-Czerner/Roccati/Świerzowska, Archaeopress, 71–86.

A képek további forrása:

https://www.yumpu.com/en/document/read/16727936/the-daemon-and-the-nymph-abraxas-and-anna-perenna

https://commons.wikimedia.org/wiki/File:Finds_from_the_fountain_of_Anna_Perennea_in_the_Museo_Nazionale_Romano_2014-12-05.jpg

Gárdonyi Géza 1881 júniusának végén befejezte tanulmányait Egerben a tanítóképzőben és hazautazott édesanyjához Szőlősgyörökre, Somogy megyébe, hogy felkészüljön a következő évben Egerben rá váró tanító-képesítő vizsgára, de a szünetet sem töltötte tétlenül, több teendője mellett nagyon sok könyvet olvasott. Egyik egész életére kiható olvasmányát és az abból merített erkölcsi elveit Bartók Béla mutatja be.

Gárdonyi Géza emléktáblája édesanyja szőlősgyörki házán

1881 májusában Gárdonyit kellemetlen meglepetés érte. Ő és Flezsár Ignác barátja még nem töltötték be 18. évüket, ezért - a minisztérium rendelete értelmében fiatal korukra való tekintettel - oklevelüket csak egy év múlva szerezhették meg. A hatályos jogszabály ugyanis így határozott:

„A tanfolyam bevégzése után egy évre, de legfölebb két év eltelte alatt, a mely időt gyakorlati tanitással töltheti a tanuló, köteles minden növendék a képezdei összes tantárgyakból, irásbeli dolgozatokból és különösen a tanitás gyakorlásából vizsgát állani ki, és csak e feltétel sikeres teljesitése után nyerhet tanitói oklevelet.” Gárdonyi évfolyamtársai letették a képesítő vizsgákat, 1881. június 30-án befejezték a tanévet, majd szeptembertől már taníthattak. Neki az édesanyja a szomszédos Karádon szerzett tanítói munkát, amíg 1882-ben megkaphatta oklevelét.

Szőlősgyörök (bal alsó sarok) távolsága Egertől (jobb felső sarok)

A nyarat édesanyjánál töltötte Szőlősgyörökön, de nem tétlenül - írta később Gárdonyi József. Színművet rendezett, a kántornak segédkezett, írogatott, a községi kaszinó (!) könyveit olvasgatta. Jókai addig megjelent műveit, Napóleon életrajzát, és más olyan kiadványokat ismert meg, amelyek egy falusi olvasóegylet könyvtárában néha a magasabb színvonalú kultúrát képviselték. A nyári szünet végén főként az életrajzok érdekelték, különösen lelkesen olvasta Benjamin Franklin amerikai tudós életének történetét. A naplójában is írt Franklinról, aki már évtizedek óta ismert volt Magyarországon különösen a protestáns értelmiség körében.

A régi szőlősgyöröki kaszinó Keller Péter dédunoka fényképén

Benjamin Franklin (Boston, 1706 - Philadelphia, 1790) amerikai tudós és államférfi volt. Mint újságíró, publicista, író, nyomdász, diplomata, feltaláló, tudós és politikus jelentősen hozzájárult az elektromosság kutatásához (villámhárító), a meteorológia és az anatómia fejlődéséhez valamint sokirányú tudományos érdeklődése mellett az Amerikai Egyesült Államok egyik alapítója, az észak-amerikai függetlenségi háború egyik főszereplője volt. Alapvető szerepe volt az amerikai ethos (erkölcsi értékrend) kialakításában, amely a protestáns gyakorlatias és demokratikus értékeket ötvözte a felvilágosodás racionális és toleráns szellemében.

Benjamin Franklin életrajzának 1874. évi magyar kiadása

Franklin önéletrajza 1791-ben jelent meg, 1818-ban kiadták a hiteles francia majd 1868-ban az angol verziót, Magyarországon viszont csak 1921-ben nyomtatták ki az angol nyelvből fordított változatot. 1836-ban már lehetett olvasni belőle magyar nyelvű részleteket, 1874-ben De Gerando Attila francia származású magyarországi újságíró pedig Francois August Mignet 1848-as francia nyelvű biográfiáját magyarította, amellyel Gárdonyi Géza már egy Somogy megyei faluban is találkozhatott. Mignet könyvében a negyedik fejezet (40-54.) tartalmazza Franklin „bölcsészeti hitvallását”, amelynek részei az „erény mestersége”, erkölcsi „algebrája” és magaviseletének tökéletesítése. A 18 éves diák követendőnek tartotta ezt az erényes életet. Az ifjú Gárdonyi egy fehér kartonpapírra tussal kimásolta azokat az életszabályokat, amelyek segítségével Franklin a sikeres és híres lett. A listát bekeretezte és falra akasztotta. Gárdonyi József egy szerzetes regulájához, életszabályzatához hasonlította Franklin tanácsait. 

Franklin 13 erényének felsorolása Mignet francia nyelvű életrajzi művében

Nagyon tanulságos összehasonlítani az erények különböző nyelven történt felsorolását, mert néhány esetben más a jelentésük, értelmezésük, ami Gárdonyi gondolkodását is befolyásolhatta. Filozófiai szempontból ez a könyv határozta meg az Egri csillagok későbbi írójának etikáját, erkölcsi nézeteit és értékrendjét.

 Az erényeket (virtusokat) már az ókori görögök, rómaiak is életszabályoknak tekintették (l. Venus, Socrates említése), a középkorban ezek keresztény értékekkel egészültek ki (l. Jézus). Franklin is az antik erkölcsi nézetekből indult ki, de még a protestáns keresztény etikát is meghaladta, és Prudentius ókeresztény költő (348-410) hét mennyei erényei közül csak az alázat, mértékletesség, szorgalom, szemérmesség szerepel a felsorolásban, a többi már világi és polgári érték. Itt olvashatók Franklin tanácsai és azok magyar megfelelői:

Franklin is elhatározta, hogy személyiségét tervszerűen fogja fejleszteni az erények segítségével, amelyeket húsz éves korában fogalmazott meg és valamilyen formában élete végégig folyamatosan igyekezett megvalósítani.

Gárdonyi Géza későbbi élete és Benjamin Franklin életmódja között is találhatunk néhány hasonlóságot. Az amerikai politikus tudós több találmányt hozott létre, népszerűsítette az úszást, vegetáriánus lett, de a sakkhoz, a hegedüléshez fűződő vonzalmuk vagy a házasságról vallott nézeteik már rokonokká tették őket. Az író fia úgy gondolta, hogy apja későbbi életével és cselekedeteivel folyamatosan ezt a 13 erényt próbálta megvalósítani.

A 18 éves Ziegler Géza tehát Franklin iránymutatásával vágott neki az Életnek. Az amerikai polihisztor életrajzából kölcsön vett idegen szabályok súlyos terhet raktak rá, amikor felrakta holmiját egy szekérre, hogy Karádra költözzön és megkezdje a tanítás robotmunkáját. Ahogy 1881. szeptember 7-én írta: „Kiléptem az életbe, hogy véres verejtékkel keressem kenyeremet.”

Benjamin Franklin arcképe az amerikai 100 dolláros bankjegyen

                                                                                                                    Bartók Béla

Ajánlott olvasmányok:

The Autobiography of Benjamin Franklin 1706-1757, Applewood Books, Bedford, Massachusetts, 2008. 126-127.

Benjamin Franklin számadása életéről, Fordította Bartos Tibor, Budapest, Európa Kiadó, 1961.(részlet)

Vie de Franklin, Par M. Mignet, Paris, 1848.

Gárdonyi Géza: Az élő Gárdonyi, Budapest, 1934, 78-79.

Keller Péter: Gárdonyi Géza – Szőlősgyöröki emlékek (prezentáció)

A II. világháború idején az 1942-es év eseménydúsnak bizonyult Eger és iskolái életében.  Kocsis Klaudia bemutatja amint az angolkisasszonyok szerzetesrend Sancta Mária Intézetébe és a diáklányok mindennapjaiba is beköltözött a háború. Az apácák pedagógiai munkáját és a diáklányok tevékenységét átformálta a hit, és a szeretteik hazatérésében reménykedő lányoknak a karitatív szolgálat adott erőt a háború okozta megváltozott élethez.

A gimnázium 3. (ma 7.) évfolyama 1943 tavaszán

A katolikus nőnevelés történetében jelentős szerepet játszott az angolkisasszonyok (régebben Institutum Beatae Mariae Virginis – Boldogságos Szűz Mária Intézete, 2002-től Congregatio Jesu – Jézus Kongregációja) néven ismertté vált tanítórend, amely a német nevéről - Englische Fräulein – kapta magyar nevét. Alapítója az angol nemesi családból származó Mary Ward (1585–1645) volt, aki 1611-ben hozta létre kongregációját (a szerzetesrendnél alacsonyabb rangú közösség) a flandriai Saint-Omerben. Az első apácák angol lányok voltak, innen kapták a nevüket. Az angolkisasszonyok később különböző társadalmi osztályokból származó leányok ingyenes nevelését és oktatását végezték a reformáció hatására megújuló katolicizmus szellemében. 

A leánygimnázium 1943-ban megjelent évkönyve

Magyarországon az 1852. év a nőnevelés szempontjából fontos eseményről emlékezetes. A szabadságharc okozta feszült időszak csillapodásával Bartakovics Béla egri érsek angolkisasszonyokat hívott Egerbe, ahol elmaradott volt a lánynevelés a 19. században.

1948-ig Eger szívében egy hatalmas iskolakomplexum működött a Káptalan (ma Kossuth) utca 8. és a Szmrecsányi (ma Klapka) utca 7. szám alatt. 1942-ben a zárt épületben egy 4 osztályos elemi iskola, 4 osztályos polgári iskola, 4 évfolyamos tanítóképző intézet, 3 osztályos leánylíceum, 6 osztályos gyakorló elemi iskola, 8 osztályos leánygimnázium, és egy 2 évfolyamos női felső kereskedelmi tanfolyam talált otthonra a leányinternátus (kollégium) és az apácák rendháza (zárda) mellett.

Az angolkisasszonyok leánygimnáziuma (ma Andrássy György Katolikus Középiskola)

Az angolkisasszonyok pedagógiai feladatkörébe tartozott a „jellemképzés” (női személyiség fejlesztése) azaz a lányokban a küldetéstudat öntudattá fejlesztése, család és egyház közti kapcsolat erősítése és az erős, küzdő, bátor, családjáért áldozatokat hozó női magatartás kialakítása és hangsúlyt kaptak a hazaszeretetet kialakító tantárgyak.

A II. világháború, okozta megváltozott életkörülmények Egerben is egyaránt nagy hatással voltak mind a fronton harcoló férfiak, mind az otthon fontos feladatokat ellátó nők életére. Eger házi ezrede 1942. június 20-án indult a harctérre és a következő nyolc hónapban a magyar királyi Dobó István 14. honvéd gyalogezredet súlyos veszteségek érték a keleti fronton. Mínusz 40 fokos fagyban, megfelelő felszerelés nélkül kellett harcolni a magyar katonáknak. Az egri társadalmat viszont már 1942 folyamán hónapról-hónapra tudatosan felkészítették a háború okozta erőfeszítésekre és tragédiákra.

Az egri intézet díszterme, az 1942-43. évi színielőadások helyszíne

Az eseménydús időszakhoz újszerű módszerekkel alkalmazkodtak az apácák is.  1942. januárjában a vallásos lelki támogatást nyújtó előadássorozatok után tavasszal a betegápolás elsajátítására fektettek hangsúlyt, hiszen Egerben is hadikórházakat alakítottak ki sebesült katonák számára, ahol szükség volt 16-18 éves önkéntes ápolónőkre. Ősszel vallásos és művészi programokkal (hangverseny, színdarab) igyekeztek ellensúlyozni a szomorú és félelmet keltő hangulatot. Az angolkisasszonyok intézetének védőszentjéről Szent Erzsébetről szóló megemlékezések szintén az áldozatos munkát és önfeláldozó magatartást helyezték előtérbe. Ezt mutatja az is, hogy az angolkisasszonyok több száz tanulójukkal együtt jótékonysági akcióba kezdtek a fronton harcoló honvédekért.

1942 őszén a kemény fagyok, a hosszú éjszakák és a karácsonyt a harctéren töltő honvédek gondolata serkentette a nevelőket és lányokat meleg téli ruhaneműk készítésére. Egy novemberi tudósítás szerint: „A nő régi bevált fegyverei a tű és a fonál ’vette fel a harcot’ a puskákkal.” Malatidesz Mihály egri pap szavait idézve: „… a féltés és hazavárás van belekötve ezekbe a kicsiny meleg holmikba”.

A tanítónőképző tanulói 1942 őszén és telén buzgó karitatív gyűjtésekbe kezdtek.

Előbb Tiszka László zászlós köszönte meg levelében azt a készséges önzetlen szolgálatot és karitatív gyűjtést, amit a lányok tanúsítottak. Sebesülése után egy hadikórházban találkozott önkéntes ápolónőkkel, akik öntudatosan mondták neki: „Egri zárdisták voltunk!” Az apácákat pedig továbbra is hasonló lányok nevelésére buzdította.

1942. december közepén a laktanya melletti csapatkórházban már 63 sebesültet ápoltak, közben egyre több a fején bekötözött, mankóval bicegő katonát lehetett látni az utcákon. Karácsonyhoz közeledve az angolkisasszonyok leánygimnáziuma és az állami polgári leányiskola ünnepséget szervezett a lábadozó katonák számára. A leánygimnázium katonásan elnevezett „Jézuska-különítménye” (ajándékszállító csapata) csomagokat és saját kezűleg készített süteményeket osztott szét, jelmezes, csillogó szárnyú angyalok énekeltek, szavaltak és egy karácsonyfát vittek, meghitt perceket okozva a sebesült katonáknak.

14-es honvédek téli öltözetben 1942 decemberében

A gyűjtést egészen karácsonyig folytatták, így az összegyűjtött és elkészített ajándékok mennyisége tovább nőtt. Karácsonyig összesen 7000 levelezőlapot és levelet, 1600 sajtóterméket, 2300 imalapot, 400 katonaimakönyvet, 1260 darab árumintát és szeretet-csomagot juttattak el a Don mellé.

„Mindenekfelett szeretni kell magyar fajtánkat…” – üzente Miskey Zoltán alezredes az Eger című lapban, 1942. december 30-án megjelent levelében. A zászlóaljparancsnok az egri, Heves megyei katonák nevében megköszönte a hetekkel korábban érkezett ajándékokat, a segítséget, a támogatást és az elismerés mellett további áldozatos munkára, hitre buzdította a hátországban élő polgári lakosságot, levele végén pedig boldog ünnepeket kívánt.

Az egri diáklányok karácsonyi háborús gyűjtésének eredményei

A doni katasztrófa után 1943 tavaszán Eger utcáin egyre több harcteret megjárt sebesült, nyomorék katona tűnt fel. Már nemcsak a frontszolgálatot teljesítő katonák ellátása, hanem a kórházakban fekvő sérülésektől szenvedő férfiak vigasztalása, buzdítása  is motiváló tényező és sürgető kötelesség volt. A következő hónapok folyamán minden egri hazafias ünnepségen, megemlékezésen és az intézet által szervezett díszelőadáson, kívánságkoncerten részt vettek az intézet diáklányai.

A diáklányok Pro Patria-hangversenye 1943 februárjában az intézet dísztermében

1943. május 6-án hazatért Eger városába a 14. gyalogezred maradéka, amelynek tiszteletére Eger házai zászlódíszbe öltöztek. A tízezres tömeg és az iskolai ifjúság orgonacsokrokkal fogadta a mankóval bicegő, sebesült katonákat. A 4300 fővel kiszállított egri ezred 45 %-os veszteséget (1399 halott, fogoly, eltűnt) szenvedett, a túlélők ápolása, támogatása pedig újabb terheket rótt a sokszor saját férfirokonaikat is elvesztő egri diáklányokra.

                                                                                                             Kocsis Klaudia

Ajánlott olvasmányok:

Az angolkisasszonyok leánygimnáziuma növendékeinek ajándéka a frontra induló honvédek számára 1942. november 14.1.

https://library.hungaricana.hu/hu/view/EgriUjsag_1942_02/?query=angolkisasszonyok&pg=342&layout=s

Az Angolkisasszonyok leánylíceuma és tanítónőképzője is gyűjtést rendezett a honvédek számára, Eger 1942. december 24. 4.

https://library.hungaricana.hu/hu/view/EgriUjsag_1942_02/?query=Tiszka&pg=447&layout=s

 „Mindenekfelett szeretni kell magyar fajtánkat…”, Eger, 1942. december 30.1-2.

https://library.hungaricana.hu/hu/view/EgriUjsag_1942_02/?query=Miskey&pg=456&layout=s

Az angolkisasszonyok egri Sancta Maria Intézete Érseki Római Katolikus Leánygimnáziumának évkönyve az 1942-43. iskolai évről, Eger, 1943.
https://library.hungaricana.hu/hu/view/Eger_7248_angolkisasszonyok_gimnaziuma_7256_1942/?pg=0&layout=s

Babucs Zoltán: Sztorozsevoje egri hősei, Magyarságkutató Intézet, 2021.01.12.

https://mki.gov.hu/hu/evfordulok/sztorozsevoje-egri-hosei

Részlet Kocsis Klaudia, V. évfolyamos történelem – ének-zene tanár szakos egyetemi hallgató „Egri zárdisták voltunk!” – Az egri angolkisasszonyok jótékonysági tevékenysége 1942–1943-ban című az Országos Tudományos Diákkör döntőjébe jutott dolgozatából.

Egy korábbi bejegyzésben már olvashattunk arról, hogy miképp vesztette el Jókai Mór csupán 28 szavazattal a képviselői választást Egerben. Bár az akkori győztes Szederkényi Nándor az író ellenében megőrizte a várost az ellenzéknek, mégis Jókai úgy tudta mozgósítani a kormánypárti híveket, mint addig igen kevesen. Így ebben az értelemben a fellépése sikeresnek volt tekinthető. Nagy Ádám bejegyzéséből azonban kiderül, hogy az író és a politikus Jókai teljesen más megítélés alá esett Egerben.

Jókai írói pályafutásának 50. évfordulóját 1893-ban ünnepelte. A városban pedig érezhető volt a lelkesedés, hogy az országos megmozduláshoz csatlakozzanak. Nyílt levelekben szólították fel a város vezetőségét a méltó ünneplésre. Érdekessége, hogy ezek a megmozdulások nem feltétlen voltak köthetők a kormánypárthoz. Az alább bemutatott levelek sokkal inkább az írói pályafutás elismeréséről, illetve a város reprezentációs érdekeiről szóltak, mintsem a pártpolitikáról, Jókai politikai nézeteiről.

Jókai Mór 1894-ben

A korabeli sajtó tükrében elmondható, hogy a városvezetés a kezdeti időszakban nem tulajdonított fontos szerepet az ünnepségnek. Az alulról szerveződő megemlékezés nyomai azon nyílt levelek, melyek az Eger hasábjain megjelenve próbálták cselekvésre ösztönözni a városvezetést. Az első ilyen egy Arnóthi álnéven író személytől származik. Levelében egy irodalmi kör létrehozása mellett érvel, melynek jó apropója lenne a Jókai jubileum. Emellett megalkotta a „művelt város érvét”. Ennek alapja, hogy Eger „ha joggal igényli, hogy neve a müvelt magyar városok sorában illő helyet foglaljon,” akkor részt kell vennie az emlékév ünneplésében. A levél továbbá kitér az 1887-es választásra is: „De ha akkor az egri polgárság nagy többségének hazafiui meggyőződése oda nyilatkozott is, hogy jeles hazánkfiát politikai hitvallásában nem fogadja el követendő vezéréül: annál fényesebben, annál impozánsabban kell ez alkalommal Eger összes polgárságának, pártkülönbség nélkül, közlelkesedéssel megmutatnia, s bebizonyítania, mily nagyra becsüli, mennyire tiszteli, s rajongással szereti őt, mint nagy irót, mint a haza a nemzet méltó büszkeségét!” Vagyis a középpontba nem a politikus Jókait, hanem az elismert író alakját helyezi, ezzel is erősítve a kulturális szempontokat.

A második nyílt levelet egy anonimitásban maradó egri polgár írta. Ebben elmarasztalta a városvezetést, mivel még nem tettek lépéseket Jókai munkásságának elismerése érdekében. Emellett javaslattal is szolgált: Jókai legyen Eger díszpolgára. Ahogy Arnóthi, úgy ő is szükségét érzi az író és politikus Jókai szétválasztásának. Leírja, hogy „habár Jókai Mórt a politikai téren, mint vezért nem kívánja követni, — mint nagy írót, és költőt….. mindenekfölött tiszteli, s a magyar nemzeti közművelődés terén szerzett halhatatlan érdemeiért nagyra becsüli.”

Mivel a városvezetés ezek után is hallgatott, Jókai ügyét az egri törzskaszinó karolta fel, kimondottan az előbb említett nyílt levelek hatására. Az ő fő érvük az ünnepséghez való csatlakozáshoz az volt, hogy Egernek ez kiemelt reprezentációs érdeke. Hiszen nem maradhat el a többi várostól, például Kassától sem, ahol egyébként Jókai 1887-ben szintén indult, mint képviselőjelölt.

A Jókai jubileum ügyét a kaszinóban egri reáliskola akkori igazgatója Kemény Ferenc támogatta. Kollégájával Bergmann Ágosttal együtt elhatározták egy Jókai-ösztöndíj megalapítását, amely egy olyan önkéntes adakozású pénzalap volt, mellyel a „jó viseletű, szorgalmas, jó előmenetelő, szegény sorsú reáliskolai növendékek volnának jutalmazandók.”

Kemény Ferenc (1860-1944)

A városi közgyűlésen a Jókai jubileumot Babócsay Sándor terjesztette elő, aki egyébként később 1906-ban a város parlamenti képviselője lett, mint a Függetlenségi- és 48-as párt tagja. Határozat 1893. december 23-án született a jubileum mikéntjéről. Az indítványt Kovács Kálmán terjesztette be. Az esemény részeként Jókait Eger díszpolgárává választották, valamint az akkori Cukor utcát Jókai Mór utcára keresztelték át. Ennek lebonyolítása Grónay Sándor polgármester feladata volt. Az ünnepség szervezésével és kivitelezésével a Kaszinót bízták meg. A budapesti jubileumi ünnepségre egy háromtagú küldöttséget küldtek, mely egyben a díszpolgári címet is átadta a neves írónak.

Az egri Kaszinó

A városi képviselőtestület továbbá megrendelte a Jókai összes művét magába foglaló, a jubileum alkalmából megjelent 100 kötetből álló díszkiadást. A könyvek 1895-ben érkeztek a városba, azonban tárolásukra nem volt alkalmas hely, ezért a levéltárba kerültek raktározásra.

A Jókai jubileum egri vonatkozását a későbbiekben helytörténettel foglalkozók úgy értelmezték, mint a magyar Dickens kárpótlását az 1887-es választási vereségért. A Jókai Mór utca ma is megtalálható Eger belvárosában, többek között itt lakott Breznay Imre történész, helytörténész is.

Jókai Mór utca

Eger Így őrizte meg Jókai Mór emlékezetét, hogy a művészetet a politikusi pálya elé helyezve sokkal szívesebben emlékszik rá, mint íróra.

                                                                                                                  Nagy Ádám

Felhasznált irodalom:

Eger. 1893.04.04. 14. szám 105-106.

Eger. 1893. 05.16. 20. szám 155-156.

Eger 1893. 06.06. 23. szám 187.

Eger 1893. 09.05. 36. szám 281.

Déli Hírlap. 1971.08.12 189.szám 52.

Népújság. 1971.06.06 132.szám 45.

Az egri fertálymesterség szellemi kulturális örökségünk és a hagyományőrzés egyedülálló eleme Magyarországon. A magyarországi települések némi önállósággal rendelkező részei voltak a tizedek, utcák, járások és fertályok, amelyek élén a 16. század óta választott tisztségviselők álltak. Közülük a mai Magyarország területén a fertálymesterség egyedül Egerben élte meg a 20., sőt a 21. századot. Eme tisztség történetét Petercsák Tivadar mutatja be.

Az egri fertálymesterség szellemi kulturális örökségünk és a hagyományőrzés egyedülálló eleme Magyarországon. 1996-tól minden év február 9-éhez, Szent Apollónia napjához közeli szombaton fertálymestereket avatnak Egerben, amikor a városrészenként egy-egy fő, összesen 16 újonnan megválasztott férfi tesz esküt a város polgármestere előtt a több évszázados hagyomány folytatására. A fekete posztóból készült százráncú köpenyben, kezükben pedig a szalagos fertálymesteri bottal megjelenő, és egy-egy városrészt képviselő személyek immár két és fél évtizede ismét ott vannak a város közéleti eseményein, egyházi szertartásain, őrzik negyedük értékeit, segítik a rászorulókat.

A 2013-ban felavatott fertálymesterek csoportképe az egri városházán

A magyarországi települések némi önállósággal rendelkező részei voltak a tizedek, utcák, járások és fertályok, amelyek élén a magyar lakosságú városokban a választott tizedesek, utcakapitányok, kapitányok, a német ajkú településeken pedig a fertálymesterek álltak. Ők voltak az összekötők a városi hatóság és a lokális társadalom között. A 16. századtól a 19. század közepéig a tizedesek, fertálymesterek hivatali jogkörrel rendelkeztek, tájékoztatták a lakosságot az országos és helyi rendeletekről, segítettek a körzet lakóinak összeírásában, az adók beszedésében, szervezték a közmunkákat. Komoly szerepük volt városrészük közrendjének fenntartásában, a tűzvédelem biztosításában. Néhány helyen a közös vagyon kezelése, megóvása és hasznosítása is a feladatuk volt.

A 19. század közepén a polgári közigazgatás megszüntette ezeket a népi önkormányzati tisztségeket, s az ő korábbi feladataikat a városi tisztviselők és alkalmazottak látták el.  A mai Magyarország területén a fertálymesterség egyedül Egerben élte meg a 20. századot. A városi képviselőtestület 1883-ban - a jogi szakosztály javaslatával szemben - nem szüntette meg a tisztséget. Ezt a döntést bizonyára a hagyományőrzés motiválhatta, bár még a 20. század elejéig voltak konkrét feladataik, főként kézbesítői munkákat láttak el. A város tehetősebb polgárai és a földművesek felismerték, hogy az intézmény a társasági élet és kapcsolattartás fóruma lehet. Erre jó alkalmat biztosítottak a hivatalt letevő és az új fertálymester által az avatáshoz kapcsolódóan a kiérdemesültek részére adott lakomák. A 20. században már nem voltak a város által előírt feladataik, tisztes társadalmi tevékenységként negyedeik szószólói voltak, segítették a szegényeket, gondot viseltek a helyi értékekre. A tisztség presztízse a század első felében érte el a csúcspontját, amikor magas rangú főpapok, megyei és városi tisztségviselők, értelmiségiek is nagy megtiszteltetésnek vették, ha fertálymesterek lehettek.

Eger városrészei a 18. század végén

A 18-19. században nem volt egységes fertálymesteri testület, hanem az egyes negyedek szerint 12 jól elkülönülő csoport létezett, amelyhez a még élő összes negyedmester tartozott. Ilyen keretek között választották meg évente az új fertálymestereket, szerveztek összejöveteleket, és vezették a fertálymesteri naplókat. Évente csak egy alkalommal, az eskütételen és a bazilikában tartott szentmisén jöttek össze. Az egész várost átfogó egységes szervezet – az Egri Negyedmesteri Testület – 1931-ben alakult meg és az ekkor elfogadott „tízparancsolat” szerint tevékenykedtek a lokális értékek megőrzése, megismertetése, az erkölcsös, vallásos élet és a szociális gondok javítása érdekében. Önkéntes társadalmi tevékenységük mellett a hivatalban levő fertálymesterek a jelképekkel állandó résztvevői voltak a város közéleti, egyházi eseményeinek, de ott voltak például 1934. augusztus 20-án a budapesti Szent Jobb körmeneten is.

 Az 1871-es fertálymesteri tabló

Az 1938-ban esküt tett fertálymesterek csoportképe

Az 1950-ben megszűnt egri fertálymesterség újjáélesztésére a rendszerváltás után, 1995-1996-ban nyílt lehetőség a Lokálpatrióta Egylet keretei között. 2000-ben alakult meg az Egri Fertálymesteri Testület, amely a mai törvények szerint működik, de a régi hagyományokra támaszkodva alakították ki szervezeti rendjét, tevékenységét. A mai kor fertálymesterei egyesületként tevékenykednek, három szinten építkezve. Az alapvető szervezeti egység a negyed, ahol a korábban hivatalt viselt kiérdemesült tagok évente az új tisztségviselőt megválasztják. Itt a választmányi tag és az aktív fertálymester az, aki a többi negyedbeli fertálymester bevonásával szervez a városrész lakói számára programokat, összejöveteleket vagy a körzet értékeinek megvédését célzó társadalmi munkát, de ő a terület szószólója a városi hatóságok felé.

A fertálymesterek második csoportját az adott  évben  hivatalban lévők alkotják (16 fő). Ők azok, akik a hivatalos fertálymesteri viseletben, a százráncú köpenyben és süvegben, kezükben a tisztség jelképének számító szalagos bottal megjelennek a város által szervezett ünnepségeken, egyházi rendezvényeken. Évente 15-20 alkalommal találkozhat velük a lakosság, így ismerve meg a több évszázados hagyományt.

Harmadik szint a testület egésze, mely a stratégiát, a jövő feladatait határozza meg.  Ma 300 köztiszteletben álló egri mondhatja magát fertálymesternek, akik havonta megtartott összejöveteleiken találkoznak a ferences rendházban. Ezeket általában egy-egy negyed fertálymesterei szervezik, ahol a többiek számára bemutatják körzetüket, és egy szerény vendéglátás keretében folytatnak baráti beszélgetést. Az összejövetel alkalmas arra is, hogy meghallgassanak egy előadást a város történeti-művészeti értékeiről, a városfejlesztés terveiről. A fertálymesterek összetartozását segíti a február 9-i avatás utáni közös ebéd és az új tisztségviselők részére szervezett esti bál. A testület közösen vesz részt a Pünkösd hétfői családi napon, emlékezik meg Szent István királyról augusztus 19-én, amikor a Dobó térről fáklyákkal felvonulnak az egri várban található szobrához. Ugyancsak erősíti a tagok szerveződését a fertálymesteri énekkar, amely szerepel a testület összejövetelein, egyházi rendezvényeken, szentmiséken, de már országos programokon és külföldön is felléptek.

A fertálymesterekkel nemcsak az egriek, de a városba érkező turisták is találkozhatnak, hiszen jelképeikkel ma is ott vannak az Egri Bikavér Ünnep megnyitóján, illetve annak részét képező könyörgésen a Szent Donát szobornál, az őszi szüreti felvonuláson és a Szent János napi borszentelésen. A határon túli magyarok is megismerhetik őket: részt vesznek a pünkösdi csíksomlyói búcsún, és ott voltak 2008-ban Dobóruszkán (Ruska, Szlovákia) a hős egri várkapitány, Dobó István  újratemetési ünnepségén is.

Fertálymesterek a Szent Donát szobornál tartott könyörgésen

A fertálymestereknek ma is fontos feladata, hogy a korábbi hagyományokat folytatva városrészük szószólói legyenek a helyi értékek megőrzése és megismertetése érdekében. A Polgármesteri Hivatal minden évben bekéri a negyedektől a városrészek állapotára vonatkozó jelentést, javaslatot, melyet figyelembe vesznek a városi költségvetés készítésekor.

A Cifra-Sánc és a Felsőváros fertálymesterei által 2016-ban újból felállított kereszt

A városnegyedek számára a fertálymesterek vezetésével szervezett lakossági találkozók, közös főzés és beszélgetés, az együtt végzett munkák révén valódi kisközösségek jönnek létre, amelyek a mai rohanó és globalizálódó világban ráirányítják a figyelmet a helyi értékekre. A hagyományokat folytatva ma is fontos a szegények, elesettek támogatása, a karitatív tevékenység.

Az egri fertálymesterség élő hagyománya szokáselem 2014-ben felkerült a Szellemi Kulturális Örökség Nemzeti jegyzékére, mert napjainkban Magyarországon egyedül őrzi egy több évszázados hagyomány nemzedékről nemzedékre öröklődésének gyakorlatát. Olyan társadalmi szokás, amely erősíti a városrészek identitását. A teljes társadalmi struktúrát reprezentáló tagsága a közösségi rendezvényeken való megjelenésével tudatosítja a város lakosságában a helyi öntudat és kulturális örökség szerves részét képező tradíciók megőrzésének és közkinccsé tételének fontosságát. A nemzeti jegyzék nyújtotta nyilvánosság segítheti a fertálymesteri hagyományok széleskörű megismertetését, ösztönözheti más települések hasonló jellegű társadalmi tradícióinak felelevenítését és ápolását.

                                                                                                         Petercsák Tivadar

A téma részletes feldolgozása: Petercsák Tivadar: A fertálymesterség. Egy hagyományőrző tisztség Egerben. Kossuth kiadó, Eszterházy Károly Főiskola. Budapest-Eger, 2014.