"Ez volt a leggyalázatosabb bűncselekmény az emberiség egész történelmében. Szerencsétlen áldozatainak halála semmilyen módon nem segítette elő a német haderő sikerét. A hatalomvágy és a fajelméleten alapuló erkölcsi felfogás gyakorlati megnyilvánulásaként ölték meg őket. Az auschwitzi haláltábor felszabadulásáról Kozári József összefoglalója.

1945. január 12-ének hajnalán Rokoszovszkij, Zsukov és Konyev tábornokok parancsnoksága alatt elsöprő erejű támadás indult meg a szovjet--német arcvonal középső szakaszán. A gyorsan előretörő szovjet egységek Konyev tábornok által vezényelt csapatai Krakkót maguk mögött hagyva, a várostól mintegy 60 kilométerre nyugatra január 27-én egy furcsa barakkvárost pillantottak meg, ahol mintegy 5.000 élőhalott emberi csontváz lézengett a düledező épületeket körülvevő szögesdrótkerítések között. A Vörös Hadsereg elérte és felszabadította Auschwitzot, és e tény hiteles és tagadhatatlan bizonyítékokat szolgáltatott a világnak a Harmadik Birodalom legsötétebb gonosztetteiről, a náci haláltáborokról.

 Auschwitz-Birkenau női táborának barakkjai, 1944

A koncentrációs táborok egyidősek voltak a germán faj felsőbbrendűségét hirdető náci hatalommal. Hogy mit jelent a felsőbbrendű faj nemzetiszocialista felfogása, azt jól példázza Himmler SS birodalmi vezető alábbi kijelentése: "Ami jó és értékes más népekben számunkra, azt kisajtoljuk belőlük. Ha szükséges, gyermekeiket is elraboljuk és felneveljük. Az hogy a többi nép jól él, vagy éhen döglik, számunkra csak annyiban érdekes, hogy szükségünk van rájuk mint rabszolgákra, egyébként sorsuk teljesen közömbös." A felsőbbrendű faj az észak- és nyugat-európai országokból is birodalmi tartományokat kívánt szervezni a győzelem után, de Németország szövetségesei sem remélhettek sok jót. Ez Hitler egyik legközelebbi szövetségese, Mussolini előtt sem volt titok, hiszen maga mondta: "A legyőzött államok ténylegesen gyarmatok lesznek, a szövetségesek pedig Németországhoz kapcsolódó tartományok, amelyek közül Olaszország lesz a legjelentősebb. Meg kell elégednünk ezzel a helyzettel, mivel minden kísérlet ennek megváltoztatására, a szövetséges tartomány státusánál sokkal rosszabb helyzetbe, gyarmati helyzetbe taszítana bennünket. Ha holnap Triesztet a német élettérbe sorolnák, akkor sem tehetnénk mást, mint bele kellene egyeznünk." Magyar szövetségeseiről pedig Hitler jelentette ki: "Tömegeit tekintve a magyarok ugyanolyan lusták mint az oroszok. Természetüknél fogva a sztyeppék emberei", és Magyarországot - Papen nürnbergi vallomása szerint - megszállás útján a német birodalom részévé kívánta tenni. "Az iparosítás - írta egy német jelentés - ellentétben áll Magyarország karakterével. Az ország gazdaságának a német közgazdaság követelményeihez kell alkalmazkodnia, azaz német szükségletet kielégítő mezőgazdasági és nyersanyagtermelő ország maradjon. Ami az ipart illeti, legfeljebb a mezőgazdasági ipar fejlesztendő irányított együttműködés keretében, a már meglévő iparágakat viszont német érdekeltséggé kell tenni, vagy meg kell szüntetni."

Magyarországi zsidók érkeznek Auschwitz-Birkenauba, 1944. május

Ha ez várt a szövetségesekre, mit remélhettek az ellenfelek? A német "élettérbe" tartozó kelet-európai területek lakosai a rabszolga sorsot, az alsóbbrendű fajoknak, és a birodalom ellenségeinek pedig el kellett tűnni a koncentrációs táborok szögesdrótjai mögött. Már 1933. február 28-án bevezették a "védőőrizet" fogalmát, amelyet 1938-ban kiterjesztettek "minden olyan személyre, akinek magatartása a nép és az állam érdekeit és biztonságát veszélyezteti." A háború kitörésekor 1939-ben a már meglévő 6 koncentrációs táborban - melyek közül a legfélelmetesebbek Dachau, Buchenwald és Mauthausen voltak - 20.000 német fogoly raboskodott. Ezek a büntetőtáborok 1941-től Heydrichnek, a biztonsági rendőrség parancsnokának utasítására a tömeges emberirtást szolgálták, a kifejezetten haláltábor céljaira létesített Treblinkával és Auschwitzcal együtt.

A nemzetiszocialista eszme szerint a germán faj fő ellensége a zsidó, a megtestesült gonosz, aki veszélyezteti és akadályozza a felsőbbrendűség érvényesülését, és destruktív szellemével bomlasztja a germán faji közösséget. Ezért ez a németekre veszélyes idegen test elszigetelendő, németországi befolyása megszüntetendő, a németekkel való érintkezésük megakadályozandó és lehetetlenné teendő. Ennek érdekében már 1933-ban hoztak a zsidóságot kirekesztő törvényeket a Harmadik Birodalomban, melyeket az 1935-ös nürnbergi faji törvények koronáztak. 1938-tól napirendre került a fizikai üldözés, pogromok követték egymást, 1940-től gettókat állítottak fel, 1941-től pedig megindult a németországi zsidók koncentrációs táborokba való deportálása.

Az auschwitz-birkenaui haláltábor főbejárata

A német hódítás, különösen a keleti irányú terjeszkedés milliós nagyságrendekkel növelte a német fennhatóság alá került zsidóság számát. Ez az óriási embertömeg - melyet a Szovjetunió elleni hadjárat megindulása után a szintén megsemmisítendő szlávok is tetemesen gyarapítottak - komoly gondot okozott a faji tisztaság lovagjainak. 1940-ben felvetődött bennük a gondolat, hogy az európai zsidóságot Madagaszkár szigetére - melyet a franciáktól kívántak megszerezni - kellene kivándoroltatni. Minthogy a Madagaszkár-terv nem valósulhatott meg 1941 végén, Gőring átiratban bízta meg az SD parancsnokát Heydrichet, hogy: "tegyen meg minden szükséges szervezési, gyakorlati és anyagi intézkedést a zsidókérdés végleges megoldására a német befolyás alatt álló európai területeken." 1942. január 20-án Heydrich berlini, Wannsee utcai hivatalában összeültek az SS vezetői és az érintett minisztériumok képviselői, hogy a végleges megoldás (Endlösung) elveit kidolgozzák. A végleges megoldás teljhatalmú biztosa, Heydrich elnöklete alatt működő, úgynevezett Wannsee konferencia kimondta: "a zsidókérdés végleges megoldása keretében ezeket Keleten megfelelő munkára kell befogni. A nemek elválasztásával nagy munkatáborokat létesítsenek, s a zsidókat elsősorban útépítésre használják fel. A munka során nagy részük természetes pusztulásával számolhatunk." A természetes halálozás azonban túl lassúnak bizonyult a végleges megoldáshoz, ezért megkezdődött a nagy kapacitású gázkamrák és krematóriumok építése. A legnagyobb megsemmisítő tábor a lengyelországi Auschwitzban épült. Ez több táborból állt. Auschwitz I már 1940-ben "üzemelt", a legfélelmetesebb megsemmisítő tábort, Auschwitz II-t, vagy más néven Birkenaut 1941-ben kezdték építeni. Ide, az úgynevezett "zsidó rampára" érkeztek Európából a szerelvények, ahol "doktor" Mengele és segítőtársai szelektálták rövid gyötrelmes életre, vagy azonnali halálra a marhavagonok elcsigázott utasait. Itt tetoválták a még használható munkaerőnek a karjára a nevét helyettesítő fogolyszámot, az "égi telefonszámot", és itt pusztítottak el gázzal, tarkólövéssel, éheztetéssel, agyonveréssel és halálra dolgoztatással több millió európait.

Szögesdrótkerítés Auschwitzban a tábor felszabadításakor, 1945. január

Mindez emberi ésszel szinte felfoghatatlan. Nem véletlen, hogy az első híreket a tömeggyilkosságokról el sem hitték. Természetesen maguk a németek is szigorú titokként kezelték. A vonatokat SS őrök vették át a tábor előtt, és ők kísérték az utolsó állomásra. A krematóriumokat és a gázkamrákat üzemeltető foglyokból álló sonderkommandókat négy havonként likvidálták, hogy tanú ne maradjon, a Vörös Hadsereg közeledtének hírére pedig felrobbantották az emberirtás üzemeit. Mégsem sikerült gaztetteiket eltitkolniuk.

A nyolcvanas években felszabadított amerikai levéltárak tanúsága szerint az Egyesült Államok légi felderítése már 1944. április 4-én készített felvételeket Auschwitzról. Hogy miért nem tettek lépéseket a szövetségesek az emberirtás megakadályozására, az egy külön cikk témája lehetne. Végezetül álljon itt egy francia történész értékelése: "Ez volt a leggyalázatosabb bűncselekmény az emberiség egész történelmében. Szerencsétlen áldozatainak halála semmilyen módon nem segítette elő a német haderő sikerét. A hatalomvágy és a fajelméleten alapuló erkölcsi felfogás gyakorlati megnyilvánulásaként ölték meg őket. Ennek a felfogásnak a szolgálatába állította szervezési képességeit és tudományos ismereteit a világ egyik legfejlettebb népe, mert a fegyelemre való hajlandóságuk és a hazaszeretetük addigra már teljesen eltévelyedett."

                                                                                                          Kozári József

A felhasznált képek forrása:

https://encyclopedia.ushmm.org/content/hu/photo/barracks-in-auschwitz-birkenau-1

https://encyclopedia.ushmm.org/content/hu/photo/arrival-at-auschwitz

https://encyclopedia.ushmm.org/content/hu/photo/main-entrance-to-the-auschwitz-birkenau-killing-center

https://encyclopedia.ushmm.org/content/hu/photo/auschwitz-at-the-time-of-the-liberation-of-the-camp

Az egri Szent Miklós-templom – ahogyan azt a helyiek nevezik –, a Rác templom külső falán I. Péter cár és II. Rákóczi Ferenc fejedelem címereivel díszített emléktábla látható, amelyet 2002. júniusában lepleztek le Jemeljan Ignatyevics Ukraincev cári diplomata (1641-1708) tiszteletére, aki 1708-ban hivatalos ügyben kereste fel az éppen Egerben tartózkodó Rákóczit. Az oroszországi külügyminisztérium megalakulásának 200. évfordulója teremtett alkalmat arra, hogy Oroszország emléket állítson Európa-szerte neves és eredményes diplomatáinak, így az 1660 óta a külügyet szolgáló Ukraincevnek is. Rövid írásában Gebei Sándor mutatja be a dumatanácsos (dumnij szovjetnyik) egri missziójának körülményeit, Péter cár és Rákóczi külkapcsolatainak az alakulását.

A Rác templom külső falán elhelyezett emléktábla

Közismert, hogy a Rákóczi-szabadságharc látványos sikereihez az össztársadalmi egység mellett a kedvező külpolitikai viszonyok is hozzájárultak. A spanyol örökségért vívott Bourbon-Habsburg-dinasztiák háborúja (1701-1714) a bécsi hadvezetést arra kényszerítette, hogy a Magyarországon állomásozó hadak jelentős részét kivonja és átcsoportosítsa a nyugati (rajnai) és a déli (itáliai, spanyol) frontokra. A zömében helyőrségekre zsugorodott katonai erővel szemben komoly sikereket ért el Rákóczi tömeghadserege, az ostromgyűrűbe zárt erősségek egymás után kapituláltak, Buda, Várad, Győr, Erdély kivételével ellenőrzése alá vonta az ország nagy részét. I. Habsburg Lipót német-római császár-magyar király tárgyalásokat kezdeményezett a magyar felkelőkkel 1704-ben, de azok eredményre nem vezettek.

A szakítópróba a „nemzetet megillető szabadságjogok” helyreállítása körül forgott. Rákócziék követelései közül – amiből egy jottányit sem engedtek – az 1687-ben hatályon kívül helyezett királyválasztás évszázados jogának a visszaállítása, illetve az erdélyi fejedelem szabad választásásnak az elismerése emelkedett ki. Érthető, hogy a magyar király legitimitását megkérdőjelező követelések miatt újra a hadicselekményeké lett a főszerep Magyarországon. 1707-ben viszont a szabadságharc külpolitikai elszigeteltségének feloldására esélyt kínált egy másik nagy európai háború, az ún. északi háború (1700-1721). A svéd-orosz viaskodásra leszűkíthető háború – a Lengyel-Litván Nemesi Köztársaság (a Rzeczpospolita) mindkét nagyhatalom játékszerévé vált ekkorra – 1706-ra a svédek dominanciáját mutatta.

XII. Károly svéd király nem csak hogy lemondásra kényszerítette a lengyel királyt, a szász Wettin Ágostot (II. Erős Ágostot), hanem elismertette vele az általa kreált új király, Stanisław (Szaniszló) Leszczyński legitim voltát is. Nagy Péter cár a szövetségesének, II. Erős Ágostnak a „távozásába” nem nyugodott bele, helyébe a kis-lengyelországi (lublini, belzi, podlasiei) mágnásokkal egyetértve új, ellen-királyjelölt után nézett. A megkeresettek között volt II. Rákóczi Ferenc is, aki kedvezően reagált a váratlanul adódott lehetőségre. A felvett kapcsolatot 1707. szeptember 4/15-én a varsói szerződésben hivatalosították. Ebben Rákóczi elvállalta a lengyel királyjelöltséget, hajlandó volt a Piastok trónjára ülni, amennyiben a lengyelek törvényesen megválasztják az országgyűlésükön, a szejmen. Rákóczi Nagy Péter cár felé ígéretet tett arra, hogy három hónapon belül érvényesíti befolyását a versaillesi udvarban és Franciaország közvetítését elnyeri a svéd-orosz háború lecsendesítésében. A politikai kombinációt XII. Károly sikeres támadása meghiúsította, a varsói szerződést semmivé foszlatta. Nagy Péter csapatai hátrálni kényszerültek, 1708-ban mélyen Ukrajna délkeleti szegletéig. Ebben a kedvezőtlen külpolitikai szituációban bukkant fel Ukraincev Rákóczinál, annak egri ideiglenes rezidenciájában.

Előzetes információként Nedeczky Sándor, Rákóczi Péter cár tábori udvarába akkreditált képviselője 1708. június 3-án kelt jelentésében ekképpen jellemezte a Magyarországra induló követet: Ez az Ukraincev „syncerus (becsületes, egyenes) ember”, a diplomáciai ceremóniákkal, etikettel nemigen törődik. „… ami a szívén, az a száján” (quod corde, hoc in ore), „nyílt, őszinte ember” (apertus homo), bizalommal kell lenni iránta. „Született moszkvai” (nativus moscus), csak oroszul és lengyelül beszél.

Rákóczinak 1708. augusztus 18-án jelentették a „Mosqua követ béjövetelét”. Ukraincev ezen a napon már az Eger melletti „Németi nevű faluban” (=Nyemeckoje) szállásolta el magát ideiglenesen. Rákóczi kancellárja, Ráday Pál azonnal a magas rangú vendéghez sietett, hogy tisztázzák: „a Mosqua Czár Fő-Minisztere” privatim vagy publice (magán emberként vagy hivatalos személyként) kíván a fejedelem elé járulni? Magától értetődő, hogy a cári megbízott a hivatalos ceremóniához ragaszkodott, ami másnap, augusztus 19-én a következőképpen zajlott. Reggel kilenc órakor Egerből fényes menet indult Németibe a fontos vendégért. Ráday Pál kancellár és Sibrik Miklós „Vice-Hopmester” hintóban egy pompás kíséret élén, három karabélyos századdal, kétszáz lovas-gránátossal, a fejedelmi „Nemes Compánia felével” tisztelgett a cár követe előtt. Egerbe ünnepélyesen (sollemniter) történt a bevonulás: a menet élén a karabélyosok és a „Nemes-Compánabéliek” haladtak, az első hintóban Sibrik Miklós „a Mosqua Czár Secretáriussával”, a másodikban „Ráday Pál Aemilianus Ignatovics Ukrainczi nevű követtel és Mosqua Czár Fő-Ministerivel ült”. Miután szállásukat elfoglalták a vendégek és poggyászaikat elhelyezték a különböző házaknál („Bagáziáját házankint elosztogatván”) egészen estéig szállásukon töltötték az időt. Este viszont már Rákóczi és Ukraincev hosszantartó, négy szem közti megbeszélésére is sor került.

Oroszország 1667-ben rögzített címere

A protokoll szabályai szerinti hivatalos fogadásra augusztus 20-án délelőtt került sor. Rákóczi udvari marsallja, Ottlyk György „sok Fő-rendekkel” (szenátorokkal) együtt Ukraincev „Mosqua követet” és két kísérőjét a „Nemes Compánia” és az udvari katonák sorfala között kísérte „az Audentiás-házban eő Felségéhez”. Itt Rákóczi Ferenc, „Erdély fejedelme és a magyarországi konföderáció vezérlője” Ráday Pállal, az 1707-es varsói egyezmény egyik aláírójával, Vay Ádámmal, az „Udvari Kapitány Urral” és Telekessy Istvánnal, a „Méltóságos Egri Püspökkel” az oldalán fogadta „az Fölsége Muszkva Czár Követjét”. „Sok Ceremónia után” Ukraincev átnyújtotta a tárgyalásokra feljogosító meghatalmazását, majd hosszasan és részletesen beszélt jövetele céljáról, természetesen a bizalmas információk nélkül. Korabeli naplókból tudjuk, hogy 21-én, 22-én és 24-én is tárgyalt Rákóczi Ukraincevvel, de a haza sorsát nagymértékben befolyásoló ügyek megvitatására Rákóczi a szenátor urakat szeptember 5-i határidővel Egerbe szólította.

Nézzük, hogy milyen sorsdöntő ügyeket kellett a szenátorokkal meghányni, -vetni?

Rákóczi, a magyarországi konföderáció vezérlője, erdélyi fejedelem tökéletesen tisztában volt az 1707. évi varsói szerződés elértéktelenedésével, pontosan látta és érzékelte az európai hadihelyzetnek a számára kedvezőtlen fordulását. Ukraincevtől sem hallhatott mást a szenátorokkal együtt, mint a keserű valóságot. A magyarországi ügy sikere több, mint kérdéses – fejtegette a jól értesült Ukraincev –, mert I. József császár és XIV. Lajos francia király már a háborúskodásuk lezárásán fáradoznak. Bizonyíték erre, hogy a spanyol és az itáliai frontokon felszabadult katonaság Magyarországra történő átcsoportosítása már megkezdődött. Sőt, miután a protestánsok vallásszabadsága miatt kirobbant konfliktus XII. Károly svéd király és I. József császár között megoldást nyert, több ezer dán zsoldos is a császári haderőt erősítheti. A lengyel trónját elvesztő II. Ágost szász választófejedelem protestáns országa is ezután – minden kockázat nélkül – segélycsapatokat nyújthat a császárnak. Oroszország, amely elkeseredett harcokat vív Belorusziában a svéd betolakodókkal, csak tanácsokkal szolgálhat a fejedelemnek. A fejedelem számára a legcélravezetőbb megoldás az lenne, ha Rákóczi és országa kibékülne I. József császárral, és a megbékéléshez cár őfelsége felajánlja a szolgálatait, a mediatorságot elvállalja – tolmácsolta Ukraincev a cár üzenetét. (1708. augusztusában XII. Károly Mogiljov városában tartózkodott. Ekkor még hezitált azon, hogy hadjáratát Szmolenszk felé (Moszkva stratégiai irányba) vagy kozákföldre, Csernyigov, Baturin irányába folytassa az élelembázis megszerzése és az ukrajnai kozákság katonai támogatása reményében?)

Hogy a cári közvetítő szerep minél hamarabb teret kapjon, a cári diplomata a békekötés lehetséges feltételeit is felvázolta. Cár őfelsége kivitelezhetőnek látja a császár és a magyarok békéjét – állította az orosz diplomata, 1. ha a császár általános amnesztiát hirdet (generalis amnystia) az ország valamennyi lakosa számára, 2. ha Rákóczit a császár erdélyi fejedelemnek és Erdélyt, Rákóczi országának ismeri el olyan jussal (örökséggel), amelyeket a korábbi erdélyi fejedelmek a különböző békékben a császár elődöktől már elnyertek, nem tagadva a császár „superioritássát” (verhovnoszty?) Erdély felett, 3. ha a „magyar nemzet” szabadságát, régi jogait és kiváltságait – a magyar királyi esküben foglaltak szerint – visszakapja, 4. ha a jezsuiták „úgy maradgyanak”, mint „Leopoldus coronatiojának idejekor”, 5. ha a hadiadót, porciót (élelemadót), a vámokat úgy követelik meg „Magyar Országban”, mint az „austriaiaktul”, 6. ha az idegeneknek adományozott tisztségek, rangok csak azok élethosszáig érvényesek, utána a magyar országgyűlést illesse az adományozás joga, 7. ha a fentiek elfogadhatóak a béke megkötéséhez, úgy Oroszország nemcsak közvetítője, hanem garantálója is lesz a békének – összegezte mondandóját a magyar ügyek állásában is jártas Ukraincev. Továbbá azt is szorgalmazta, hogy Rákócziék foglalják írásba a saját békefeltételeiket és kezdeményezzék a császárnál a békeközvetítő személy elfogadását. Rákóczi határozottan visszautasította az alkupontok írásba foglalását, mert ez már két alkalommal is megtörtént, replikázott a fejedelem, semmilyen eredményre nem vezetett. A hosszúra nyúlt nagyszombati tárgyalások is kudarcba fulladtak, pedig az angolok és a hollandok közvetítésével zajlottak azok az ülések. A Nagyszombatban tractára bocsátott javaslatokon kívül újabbakat „a magyar királyság népe …nem tehet, akkor sem, ha a császár egész erejével ellenük forduland.” – jelentette ki ellentmondást nem tűrően Rákóczi a cári követnek.

A háború folytatására készülődő Rákóczi ugyanakkor I. Péter cár közbenjárását (mediatióját) szívesen fogadta, sőt, nem zárkózott el a béketárgyalások újraindításától sem, de a kezdeményezést a császári udvartól várta. Egyidejűleg megparancsolta a cár mellett tartózkodó rezidensének, Nedeczkynek, hogy mondjon köszönetet cár őfelségének „az magyar nemzethez bizonyított szíve indulattyáért” és „kérje nevünkkel”, hogy Ukraincevnek és Urbich bécsi követének olyan utasításokat adjon, amelyek „az jó és állandó békesség megh szerzésével” kecsegtetnek. Bécsben komolyan gondolkodtak a magyarországi háború gyors és előnyös lezárásán, de az Erdélyi Fejedelemség Rákóczi kezébe való átengedéséről hallani sem akartak. Felmerült ellenben az a terv, hogy Erdélyt valamilyen birodalmi hercegséggel – lévén Rákóczi a Német-római Császárság birodalmi hercege – kompenzálni lehetne. Ezzel az ötlettel maga Urbich is egyetértett. Amikor „a magyar konföderáltak duxának” a fülébe jutott ez a bécsi ötlet, haragosan kifakadt a bécsi orosz követre: „az bécsi udvarnak inkább kívánja intentióit secundálni (szándékát támogatni), hogysem mint az urának” (I. Péter cárnak – G. S.) parancsait követni. Rákóczi 1708. december 5-i Oroszországba küldött levelében ismételten arra utasította Nedeczkyt, hogy cár őfelsége „méltóztassék az bécsi udvarnál levő maga követének serio parancsolni, hogy minden uton s’ módon admoveallya (mozdítsa elő) azon dolognak tellyes effectuatioját” (sikerét, beteljesülését), tudniillik az Erdélyi Fejedelemségben erdélyi fejedelemként való elismerését.

Az előbbi hivatkozásokból világosan kiderül, hogy I. József császár és a magyarországi konföderáció megegyezésének legnagyobb akadálya az Erdélyi Fejedelemség jogi helyzetének rendezése volt. Önálló államiságának az elismerését követelte Rákóczi minden körülmények között, még akkor is, ha az „Ausztriai Ház igája alól” nem sikerülne felszabadítania „a magyar nemzetet”. 1707. szeptemberében még azzal a céllal szövetkezett I. Péter cár és II. Rákóczi Ferenc erdélyi fejedelem, hogy lengyel királlyá választása esetén egy orosz-lengyel-erdélyi összefogás kikényszerítheti Magyarországon a szabad királyválasztást, amelynek eredményeképpen nem a Habsburg-dinasztiából kerülhet ki a majdani magyar király. 1708-ban már szó sem volt és lehetett a lengyel királyválasztásról, új külpolitikai stratégiát kellett (volna) kidolgozni, követni. Egyébként a lengyel királyválasztás elmaradásának igazi felelősét Rákóczi név szerint ki is emelte. Nem volt más, mint a lengyel „vice cancellarius, az ki báttyával együtt lévén [Jan Szembekről és testvéréről, Krzysztofról, ekkor még csak przemysli és warmiai kanonokról van szó – G.S.], és az koronát magokkal hordozván” a császár országában, Sziléziában, ahonnan csak akkor térhetnek vissza hazájukba, ha „minket (Rákóczit – G. S.) választatni nem fognak”.

Az 1665-ben épült Ukraincev-palota mai látképe Moszkvában (építészeti műemlék)

A Poszolszkij prikázban (=Külügyi Hivatalban) közel öt évtizedet szolgáló Ukraincevnek az egri missziója tragikusan ért véget, itt halálozott el váratlanul.  Rákóczi egyik leveléből úgy értesülünk, hogy a cári diplomata forró hideglelését (lihoradka) „hol pálinkácskával, hol serbettel, s hideg vízöntéssel” próbálta kúrálni, de mindhiába. 1708. szeptember 10-én „éjfélkor Mosqua Czár követtye” örökre lehunyta a szemét. Beniczky Gáspár fejedelmi titkár naplójából tudjuk, hogy Rákóczi őszintén bánkódott a követ váratlan halálán. Eger város összes templomában szeptember 11-én Ukraincev lelki üdvéért szóltak a harangok. Temetése „nagy Ceremóniával az Oroszok Templomában”, azaz a Rác templomban szeptember 13-án ment végbe. A végtisztességen az „az egész Fejedelmi Udvar” Rákóczi Ferenccel az élen és a fejedelem udvaránál éppen ott tartózkodó idegen országok képviselői is részt vettek: így pl. a „Francia Generális Des Alleurs”, „Szinyovszki Belziai Palatinus Curírja” (= Adam Sieniawski futára,). A temetés egyéb részleteiről források híján nem tudunk más biztos adatot közölni. Sőt, cáfolni szükséges azt az orosz szakirodalomban tévesen rögzült állítást, miszerint Ukraincev sírja még a 20. század elején fellelhető volt Egerben. (Гуськов А. Г. От Андруссово до Эгера: 45 лет на службе Отечеству (очерки жизни Е. И. Украинцева) In: Сборник русского исторического общества. — Т. 9. (157.), М., 2003. 293—308.) Márki Sándor nagyszabású, három kötetes Rákóczi biográfia II. kötetében (megjelent 1907-ben) kiemelten szerepel az a tény, hogy Ukraincev sírja, sírköve a dombon lévő temetőben nem található, „ott nincs nyoma”. 2002 óta viszont az írásos emlékek mellett immár tárgyi emlék is őrzi Ukraincev múltbeli egri jelenlétét.

                                                                                                                   Gebei Sándor

Szakirodalom:

Ráday Pál iratai 1707-1708. II. k. (S.a.r.: Benda Kálmán, Esze Tamás, Maksay Ferenc, Pap László) Bp., Akadémiai Kiadó, 1961.

Beniczky Gáspár naplója. 1707-1710. In: Rákóczi Tár. (Szerkeszti: Thaly Kálmán) Első kötet. Pest, 1866. (Újabb kiadása: II. Rákóczi Ferenc ezertizenkét napja. Beniczky Gáspár fejedelemi titkár diáriuma, 1707-1710. (S.a.r.: Bánkúti Imre) Bp., Nap Kiadó, 2005.

Zsurnal ili Pogyennaja zapiszka, … Goszudarja Imperatora Petra Velikovo sz 1698 goda, dazse do zakljucsenyija Nejstatszkovo mira. Szankt-Peterburg, 1770.

Váradi Sternberg János: Ukraincev, Péter cár követe Magyarországon 1708-ban. In: Századok 1959/2-4. 233-251.

Gebei Sándor: Nagy Péter orosz cár diplomatája II. Rákóczi Ferencnél Egerben (1708). In: Acta Academiae Paedagogicae Agriensis. Sectio Historiae. Tom. XXVIII. Az Eszterházy Károly Főiskola Tudományos Közleményei. „Párhuzamos történelmi évfordulók (1703/1803 – 2003). Szerk.: Gebei Sándor. Eger, 2004. 51-61.

Az antik világ mágikus hagyományait számos lelet örökíti meg az utókor számára, ezek közül Anna Perenna istennő Rómában feltárt szentélye nyújtja talán a legizgalmasabb és leggazdagabb leletanyagot, amelyet most Bajnok Dániel mutat be. Blogunk ezúttal messzire tekint a múltba, de nevéhez méltón megmarad a kútnál…

1999 októberében Marina Piranomonte olasz régész leletmentő ásatásra érkezett Parioliba, a mai Róma északi részén, az ókori városfalakon kívül fekvő Piazza Euclide-re, ahol mélygarázs építése közben antik romokra bukkantak a felszín alatt nagyjából hat méterrel. A falmaradványokba épített feliratokból csakhamar sikerült kiderítenie, hogy a romok egy barlangszentélyhez tartoznak, amelyet Anna Perenna nimfáinak szenteltek.

 Anna Perenna szentélyének maradványai

Anna Perenna ősi római istenség, akinek kultuszát számos más írott forrásból ismerték már (Ovidius, Macrobius, stb.). Neve az évek körforgására utal (annus = év), ünnepét ezért a régi római naptár szerinti újév napján, március idusán (15-én) tartották, és a hiedelem szerint ahány pohár bort meg tudott inni valaki e napon, annyi évig élt még. Nem csoda, hogy az újév napja borozással, énekléssel és szerelmeskedéssel telt az istennő szent ligetében és barlangjában. Azt azonban nem említették a források, hogy Anna Perenna szentélye a késő császárkori mágikus szertartások egyik legfontosabb központjává vált, ahol mindenféle emberi nyomorúságra és krízisre megoldást kínáltak a szakavatott varázslók. Mindez csak akkor derült ki, amikor Piranomonte és csapata feltárta a szentély négyszögletű medencévé kiépített kútját.

Anna Perenna kútjának leletei: pénzérmék, olajmécsesek, fenyőtobozok

A benne talált mellékletek alapján a kutat csaknem egy teljes évezredig használhatták a Kr. e. 4. századtól a Kr. u. 6. század elejéig. A kútmedence hátsó víztározójának agyagos üledéke tökéletes környezetet biztosított a benne rejtőző tárgyak megmaradásához. A leletek egy része egészen ártalmatlannak mondható: előkerült például összesen 524 darab pénzérme, amelyek közül a legkorábbi darabok Augustus-koriak, a legkésőbbiek pedig a pogány kultuszokat betiltó Nagy Theodosius (379–395) idejére datálhatók. A pénzérmék kútba dobásának szerencsét hozó szokását persze az ókoriak is ugyanúgy ismerték, mint manapság, de találtak ugyanitt hét fenyőtobozt és számos tojáshéjat, amelyek a termékenység szimbólumai voltak. Mivel nincs fenyves a közelben, ezek sem véletlenül estek a kút vizébe. Előkerült továbbá 74 darab olajmécses is, amelyek közül 54 vadonatúj állapotú volt, a kanócuk sosem égett, viszont olajjal voltak átitatva. Ezek többsége a Kr. u. 4. századra keltezhető, és akad köztük egyértelmű keresztény hatást tükröző példány is.

 A forrásban talált egyik olajmécses Krisztus-monogrammal (lelt. sz. 445057)

Szerte a görög-római világban találtak isteneknek vagy nimfáknak felajánlott mécseseket kutakba, patakokba, folyóvizekbe rejtve, így feltehető, hogy ezek a darabok Anna Perennának és kísérőinek elhelyezett fogadalmi ajándékok voltak. Azonban e mécsesek nemcsak az ünnepélyes (és nyilvános) vallási szertartások kellékei lehettek, hanem mágikus rítusok keretében is elrejtették azokat a kút medencéjébe. A kényszerítő varázslatokhoz használt mécsesek készítéséről és alkalmazásáról ugyanis beszámol számos egyiptomi papiruszon fennmaradt mágikus receptkönyv; Az aranyszamár című, közismert ókori regény íróját, Apuleiust pedig azzal vádolták meg, hogy olajmécsest is felhasználva mondott bűbájt egy fiúra. De az Anna Perenna-forrás leletei esetében közvetlenül is igazolható a mágikus felhasználás, hat olajmécsesben ugyanis ólomból készült, összehajtogatott átoktáblákat, ún. defixiókat találtak.

Mécsesek és a bennük talált, összehajtogatott ólomlemezek

Defixiókból azonban nem csak ez a hat került elő, mert a kút mélyén további húszat találtak, és szövegüket nagyrészt a német filológus, Jürgen Blänsdorf olvasta ki – már amennyire ez lehetséges volt. Számos esetben ugyanis a táblák olyan mértékben roncsolódtak, hogy nem lehetett megállapítani, mi állt egykor rajtuk. Az mindenesetre kiderült, hogy többségüket latin nyelven, a Kr. u. 3–5. századra jellemző kurzív írásmóddal írták. Egy részük szerelmi kényszerítő varázslat, más részük különféle ellenfelekre irányuló átok: van köztük bíró, pék, sőt tolvaj is. Az egyik legjobb állapotban fennmaradt, jóllehet igen apró (7 x 7,5 cm-es) példány ráadásul nemcsak latin átokszöveget, de rajzokat és emberi nyelven értelmezhetetlen, karikákban végződő varázsjeleket (ún. charaktéreket) is tartalmaz.

Az egyik legjobb állapotú átoktábláról készített rajz (lelt. sz. 475567)

„Szent nimfák! Ezt kérem és követelem az alvilági istenek és hírnökök segítségével a ti nagy erőtöktől: vegyétek el, vegyétek el teljesen Sura szeme világát (akár a jobbat, akár a balt), azét a Suráét, aki átkozott anyaméhből született. Történjen úgy, ahogy kérem és követelem a ti nagy erőtöktől. (rombuszkeretes rajz) Vegyétek el a szeme világát, a jobbat és a balt, hogy ne maradjon meg az ereje Surának, a segédbírónak, aki átkozott anyaméhből született.”

E tábla valószínűleg egy bírósági ügy befolyásolására született, és egy Sura nevű segédbíró (arbiter) ellen irányul. Az átokszöveg azt követeli, hogy a nimfák vakítsák meg az áldozatot, akit feltehetőleg a tábla közepén látható rombuszkeretes rajz ábrázol, amint épp megszületik anyjának átkozott méhéből. A megvakulás motívumát a rombusz két oldalán látható nagy szemű kígyók és a szöveges elemek is alátámasztják: balra fent a „jobbat” (dextru), jobbra fent a „balt” (sinisteru) szó olvasható, lent pedig a blobes és az irilesus varázsigék, amelyek egyiptomi nyelven értelmezve szintén a látáshoz és a beszédhez kapcsolódó szóalakokként fejthetők meg. (Bár a defixio írója ezt nem biztos, hogy tudta.) Látásának elvesztése mindenesetre meggátolhatta Surát segédbírói feladatának teljesítésében, s a cél éppen ez lehetett.

Egymásba illeszkedő, hermetikusan záródó ólomtartályok (lelt. sz. 475539)

De nem csak a kútban talált átoktáblák bizonyítják, hogy Anna Perenna szentélye egykor sötét varázslatok színhelye volt. Marina Piranomonte még ezeknél is különösebb leletekre bukkant a forrás mélyén: 27 darab henger alakú kis tartályra (ebből 24 ólomból, 3 terrakottából készült), amelyek többsége nem csupán hermetikusan le volt zárva, de matrjoska-babaként két másik, kisebb tartályt is rejtett. Hét esetben a legbelső tartályban ember formájú bábu rejtőzött, amelyet viaszból, lisztből, cukorból, vagy más, tejjel kevert növényi anyagokból gyúrtak ki. A bábukat, mint a róluk készített röntgenfelvétel kiderítette, állati csontdarabok köré formázták. Feliratok maradványai találhatók nemcsak a tartályok falán, de a bábukon, sőt olykor magukon a csontdarabokon is. Két csontdarab kiesett a bábuból, és ezeken ugyanaz a három betű olvasható: CAN. Értelmezése bizonytalan, de nem kizárt, hogy a Horatius több versében is felbukkanó hírhedt boszorkány, Canidia nevére utal, aki temetői praktikája során gyapjúból és viaszból készült bábukat is használt.

Két varázsbábu az Anna Perenna-forrásból (lelt. sz. 475542 és 475556)

A változatos anyagokból, de leggyakrabban viaszból készített „vudubábuknak” régi hagyománya volt az ókori világban, számos példányuk ismert Hellászból és Észak-Afrikából egyaránt. Egy British Museumban őrzött, egyiptomi eredetű viaszbaba hasába emberi hajat tömtek, minden bizonnyal a praktika áldozatáét. Ezt a viaszbábut nem csont köré, hanem egy papirusztekercsre formázták. Az Anna Perenna-forrás legbizarrabb bábui közül az egyik egy férfialakot ábrázol, amelynek mindkét lábát letörték, és úgy helyezték bele az ólomtartályba. Egy másik bábut ólomlemezbe csomagoltak és a biztonság kedvéért két szöggel is átszúrtak a lábánál és a hasánál, ráadásul a bábu köré egy kígyót formáztak, amely éppen beleharap áldozata arcába. Ezekben az esetekben maguk a bábuk többet elmondanak a varázslat céljáról, mint bármilyen átokszöveg.

Letört lábú viaszbaba (lelt. sz. 475552)

Ólomlemezbe csomagolt, átszúrt bábu, amelynek arcába kígyó harap (lelt. sz. 475550)

A fentieknél talán kevésbé hátborzongatók, de a kutatóknak igen sok fejtörést okoztak azok a rajzok és feliratok, amelyek hat ólomtartály oldalán láthatók. Mindegyik esetben egy különös, madárfejű démonalakkal találkozunk, amelynek hasán látszólag értelmetlen szöveget adó görög betűk sorakoznak: négy ízben ΙΧΝΟΥ ΧΝΚΘΘΘ, illetve egyszer ΙΧΝΟΠ ΧΝΚΘΘΘ és ΙΧΝΙΧΝ ΚΘΘΘ.

Két ólomtartály rajzolata (lelt. sz. 475539 és 475551)

E rejtvény megoldását az antik varázslás magyar kutatója, Németh György kínálta. Mivel az Anna Perenna-szentély leletanyagában máshol is érzékelhető a Kr. u. 4. században megerősödő kereszténység hatása (a Krisztus-monogrammal díszített mécses mellett az egyik ólomlemez szövegében találkozunk a „Christum nostrum” szókapcsolattal), feltételezése szerint a görög betűk rövidítésként állnak, és Jézus Krisztusra utalnak: „Iészusz Khrisztosz Nazóraiosz Ho Hüiosz (vagy: Ho Paisz), Khrisztosz Nazóraiosz Kai Theosz Theosz Theosz”, magyarul: „Názáreti Jézus Krisztus, A Fiú (vagy: A Gyermek), Názáreti Krisztus És Isten, Isten, Isten”. A Krisztus nevével alkotott közismert antik rövidítések (INRI, IHS, ΙΧΘΥΣ, stb.) megerősítik a fenti elméletet. Elképzelhető, hogy az ólomtartályok feliratainak ismeretlen alkotója varázserőt tulajdonított Jézus nevének, csakhogy a múltnak e sötét kútjánál nem gyógyító amulettként, hanem ártó varázslatok eszközeként használta a Megváltó nevének rövidítését.

Bajnok Dániel

Tájékoztató irodalom:

• Blänsdorf, Jürgen (2010): The Texts from the Fons Annae Perennae. In: Magical Practice in the Latin West, edd. Gordon/Simón, Brill, 214–244.
• Németh, György (2016): Jesus in ancient pagan magic: the Anna Perenna drawings. In: The Wisdom of Thoth: Magical Texts in Ancient Mediterranean Civilisations, edd. Bąkowska-Czerner/Roccati/Świerzowska, Archaeopress, 55–60.
• Piranomonte, Marina (2010): Religion and Magic at Rome: The Fountain of Anna Perenna. In: Magical Practice in the Latin West, edd. Gordon/Simón, Brill, 191–213.
• Piranomonte, Marina (2016): The discovery of the fountain of Anna Perenna and its influence on the study of ancient magic. In: The Wisdom of Thoth: Magical Texts in Ancient Mediterranean Civilisations, edd. Bąkowska-Czerner/Roccati/Świerzowska, Archaeopress, 71–86.

A képek további forrása:

https://www.yumpu.com/en/document/read/16727936/the-daemon-and-the-nymph-abraxas-and-anna-perenna

https://commons.wikimedia.org/wiki/File:Finds_from_the_fountain_of_Anna_Perennea_in_the_Museo_Nazionale_Romano_2014-12-05.jpg

Gárdonyi Géza 1881 júniusának végén befejezte tanulmányait Egerben a tanítóképzőben és hazautazott édesanyjához Szőlősgyörökre, Somogy megyébe, hogy felkészüljön a következő évben Egerben rá váró tanító-képesítő vizsgára, de a szünetet sem töltötte tétlenül, több teendője mellett nagyon sok könyvet olvasott. Egyik egész életére kiható olvasmányát és az abból merített erkölcsi elveit Bartók Béla mutatja be.

Gárdonyi Géza emléktáblája édesanyja szőlősgyörki házán

1881 májusában Gárdonyit kellemetlen meglepetés érte. Ő és Flezsár Ignác barátja még nem töltötték be 18. évüket, ezért - a minisztérium rendelete értelmében fiatal korukra való tekintettel - oklevelüket csak egy év múlva szerezhették meg. A hatályos jogszabály ugyanis így határozott:

„A tanfolyam bevégzése után egy évre, de legfölebb két év eltelte alatt, a mely időt gyakorlati tanitással töltheti a tanuló, köteles minden növendék a képezdei összes tantárgyakból, irásbeli dolgozatokból és különösen a tanitás gyakorlásából vizsgát állani ki, és csak e feltétel sikeres teljesitése után nyerhet tanitói oklevelet.” Gárdonyi évfolyamtársai letették a képesítő vizsgákat, 1881. június 30-án befejezték a tanévet, majd szeptembertől már taníthattak. Neki az édesanyja a szomszédos Karádon szerzett tanítói munkát, amíg 1882-ben megkaphatta oklevelét.

Szőlősgyörök (bal alsó sarok) távolsága Egertől (jobb felső sarok)

A nyarat édesanyjánál töltötte Szőlősgyörökön, de nem tétlenül - írta később Gárdonyi József. Színművet rendezett, a kántornak segédkezett, írogatott, a községi kaszinó (!) könyveit olvasgatta. Jókai addig megjelent műveit, Napóleon életrajzát, és más olyan kiadványokat ismert meg, amelyek egy falusi olvasóegylet könyvtárában néha a magasabb színvonalú kultúrát képviselték. A nyári szünet végén főként az életrajzok érdekelték, különösen lelkesen olvasta Benjamin Franklin amerikai tudós életének történetét. A naplójában is írt Franklinról, aki már évtizedek óta ismert volt Magyarországon különösen a protestáns értelmiség körében.

A régi szőlősgyöröki kaszinó Keller Péter dédunoka fényképén

Benjamin Franklin (Boston, 1706 - Philadelphia, 1790) amerikai tudós és államférfi volt. Mint újságíró, publicista, író, nyomdász, diplomata, feltaláló, tudós és politikus jelentősen hozzájárult az elektromosság kutatásához (villámhárító), a meteorológia és az anatómia fejlődéséhez valamint sokirányú tudományos érdeklődése mellett az Amerikai Egyesült Államok egyik alapítója, az észak-amerikai függetlenségi háború egyik főszereplője volt. Alapvető szerepe volt az amerikai ethos (erkölcsi értékrend) kialakításában, amely a protestáns gyakorlatias és demokratikus értékeket ötvözte a felvilágosodás racionális és toleráns szellemében.

Benjamin Franklin életrajzának 1874. évi magyar kiadása

Franklin önéletrajza 1791-ben jelent meg, 1818-ban kiadták a hiteles francia majd 1868-ban az angol verziót, Magyarországon viszont csak 1921-ben nyomtatták ki az angol nyelvből fordított változatot. 1836-ban már lehetett olvasni belőle magyar nyelvű részleteket, 1874-ben De Gerando Attila francia származású magyarországi újságíró pedig Francois August Mignet 1848-as francia nyelvű biográfiáját magyarította, amellyel Gárdonyi Géza már egy Somogy megyei faluban is találkozhatott. Mignet könyvében a negyedik fejezet (40-54.) tartalmazza Franklin „bölcsészeti hitvallását”, amelynek részei az „erény mestersége”, erkölcsi „algebrája” és magaviseletének tökéletesítése. A 18 éves diák követendőnek tartotta ezt az erényes életet. Az ifjú Gárdonyi egy fehér kartonpapírra tussal kimásolta azokat az életszabályokat, amelyek segítségével Franklin a sikeres és híres lett. A listát bekeretezte és falra akasztotta. Gárdonyi József egy szerzetes regulájához, életszabályzatához hasonlította Franklin tanácsait. 

Franklin 13 erényének felsorolása Mignet francia nyelvű életrajzi művében

Nagyon tanulságos összehasonlítani az erények különböző nyelven történt felsorolását, mert néhány esetben más a jelentésük, értelmezésük, ami Gárdonyi gondolkodását is befolyásolhatta. Filozófiai szempontból ez a könyv határozta meg az Egri csillagok későbbi írójának etikáját, erkölcsi nézeteit és értékrendjét.

 Az erényeket (virtusokat) már az ókori görögök, rómaiak is életszabályoknak tekintették (l. Venus, Socrates említése), a középkorban ezek keresztény értékekkel egészültek ki (l. Jézus). Franklin is az antik erkölcsi nézetekből indult ki, de még a protestáns keresztény etikát is meghaladta, és Prudentius ókeresztény költő (348-410) hét mennyei erényei közül csak az alázat, mértékletesség, szorgalom, szemérmesség szerepel a felsorolásban, a többi már világi és polgári érték. Itt olvashatók Franklin tanácsai és azok magyar megfelelői:

Franklin is elhatározta, hogy személyiségét tervszerűen fogja fejleszteni az erények segítségével, amelyeket húsz éves korában fogalmazott meg és valamilyen formában élete végégig folyamatosan igyekezett megvalósítani.

Gárdonyi Géza későbbi élete és Benjamin Franklin életmódja között is találhatunk néhány hasonlóságot. Az amerikai politikus tudós több találmányt hozott létre, népszerűsítette az úszást, vegetáriánus lett, de a sakkhoz, a hegedüléshez fűződő vonzalmuk vagy a házasságról vallott nézeteik már rokonokká tették őket. Az író fia úgy gondolta, hogy apja későbbi életével és cselekedeteivel folyamatosan ezt a 13 erényt próbálta megvalósítani.

A 18 éves Ziegler Géza tehát Franklin iránymutatásával vágott neki az Életnek. Az amerikai polihisztor életrajzából kölcsön vett idegen szabályok súlyos terhet raktak rá, amikor felrakta holmiját egy szekérre, hogy Karádra költözzön és megkezdje a tanítás robotmunkáját. Ahogy 1881. szeptember 7-én írta: „Kiléptem az életbe, hogy véres verejtékkel keressem kenyeremet.”

Benjamin Franklin arcképe az amerikai 100 dolláros bankjegyen

                                                                                                                    Bartók Béla

Ajánlott olvasmányok:

The Autobiography of Benjamin Franklin 1706-1757, Applewood Books, Bedford, Massachusetts, 2008. 126-127.

Benjamin Franklin számadása életéről, Fordította Bartos Tibor, Budapest, Európa Kiadó, 1961.(részlet)

Vie de Franklin, Par M. Mignet, Paris, 1848.

Gárdonyi Géza: Az élő Gárdonyi, Budapest, 1934, 78-79.

Keller Péter: Gárdonyi Géza – Szőlősgyöröki emlékek (prezentáció)

A II. világháború idején az 1942-es év eseménydúsnak bizonyult Eger és iskolái életében.  Kocsis Klaudia bemutatja amint az angolkisasszonyok szerzetesrend Sancta Mária Intézetébe és a diáklányok mindennapjaiba is beköltözött a háború. Az apácák pedagógiai munkáját és a diáklányok tevékenységét átformálta a hit, és a szeretteik hazatérésében reménykedő lányoknak a karitatív szolgálat adott erőt a háború okozta megváltozott élethez.

A gimnázium 3. (ma 7.) évfolyama 1943 tavaszán

A katolikus nőnevelés történetében jelentős szerepet játszott az angolkisasszonyok (régebben Institutum Beatae Mariae Virginis – Boldogságos Szűz Mária Intézete, 2002-től Congregatio Jesu – Jézus Kongregációja) néven ismertté vált tanítórend, amely a német nevéről - Englische Fräulein – kapta magyar nevét. Alapítója az angol nemesi családból származó Mary Ward (1585–1645) volt, aki 1611-ben hozta létre kongregációját (a szerzetesrendnél alacsonyabb rangú közösség) a flandriai Saint-Omerben. Az első apácák angol lányok voltak, innen kapták a nevüket. Az angolkisasszonyok később különböző társadalmi osztályokból származó leányok ingyenes nevelését és oktatását végezték a reformáció hatására megújuló katolicizmus szellemében. 

A leánygimnázium 1943-ban megjelent évkönyve

Magyarországon az 1852. év a nőnevelés szempontjából fontos eseményről emlékezetes. A szabadságharc okozta feszült időszak csillapodásával Bartakovics Béla egri érsek angolkisasszonyokat hívott Egerbe, ahol elmaradott volt a lánynevelés a 19. században.

1948-ig Eger szívében egy hatalmas iskolakomplexum működött a Káptalan (ma Kossuth) utca 8. és a Szmrecsányi (ma Klapka) utca 7. szám alatt. 1942-ben a zárt épületben egy 4 osztályos elemi iskola, 4 osztályos polgári iskola, 4 évfolyamos tanítóképző intézet, 3 osztályos leánylíceum, 6 osztályos gyakorló elemi iskola, 8 osztályos leánygimnázium, és egy 2 évfolyamos női felső kereskedelmi tanfolyam talált otthonra a leányinternátus (kollégium) és az apácák rendháza (zárda) mellett.

Az angolkisasszonyok leánygimnáziuma (ma Andrássy György Katolikus Középiskola)

Az angolkisasszonyok pedagógiai feladatkörébe tartozott a „jellemképzés” (női személyiség fejlesztése) azaz a lányokban a küldetéstudat öntudattá fejlesztése, család és egyház közti kapcsolat erősítése és az erős, küzdő, bátor, családjáért áldozatokat hozó női magatartás kialakítása és hangsúlyt kaptak a hazaszeretetet kialakító tantárgyak.

A II. világháború, okozta megváltozott életkörülmények Egerben is egyaránt nagy hatással voltak mind a fronton harcoló férfiak, mind az otthon fontos feladatokat ellátó nők életére. Eger házi ezrede 1942. június 20-án indult a harctérre és a következő nyolc hónapban a magyar királyi Dobó István 14. honvéd gyalogezredet súlyos veszteségek érték a keleti fronton. Mínusz 40 fokos fagyban, megfelelő felszerelés nélkül kellett harcolni a magyar katonáknak. Az egri társadalmat viszont már 1942 folyamán hónapról-hónapra tudatosan felkészítették a háború okozta erőfeszítésekre és tragédiákra.

Az egri intézet díszterme, az 1942-43. évi színielőadások helyszíne

Az eseménydús időszakhoz újszerű módszerekkel alkalmazkodtak az apácák is.  1942. januárjában a vallásos lelki támogatást nyújtó előadássorozatok után tavasszal a betegápolás elsajátítására fektettek hangsúlyt, hiszen Egerben is hadikórházakat alakítottak ki sebesült katonák számára, ahol szükség volt 16-18 éves önkéntes ápolónőkre. Ősszel vallásos és művészi programokkal (hangverseny, színdarab) igyekeztek ellensúlyozni a szomorú és félelmet keltő hangulatot. Az angolkisasszonyok intézetének védőszentjéről Szent Erzsébetről szóló megemlékezések szintén az áldozatos munkát és önfeláldozó magatartást helyezték előtérbe. Ezt mutatja az is, hogy az angolkisasszonyok több száz tanulójukkal együtt jótékonysági akcióba kezdtek a fronton harcoló honvédekért.

1942 őszén a kemény fagyok, a hosszú éjszakák és a karácsonyt a harctéren töltő honvédek gondolata serkentette a nevelőket és lányokat meleg téli ruhaneműk készítésére. Egy novemberi tudósítás szerint: „A nő régi bevált fegyverei a tű és a fonál ’vette fel a harcot’ a puskákkal.” Malatidesz Mihály egri pap szavait idézve: „… a féltés és hazavárás van belekötve ezekbe a kicsiny meleg holmikba”.

A tanítónőképző tanulói 1942 őszén és telén buzgó karitatív gyűjtésekbe kezdtek.

Előbb Tiszka László zászlós köszönte meg levelében azt a készséges önzetlen szolgálatot és karitatív gyűjtést, amit a lányok tanúsítottak. Sebesülése után egy hadikórházban találkozott önkéntes ápolónőkkel, akik öntudatosan mondták neki: „Egri zárdisták voltunk!” Az apácákat pedig továbbra is hasonló lányok nevelésére buzdította.

1942. december közepén a laktanya melletti csapatkórházban már 63 sebesültet ápoltak, közben egyre több a fején bekötözött, mankóval bicegő katonát lehetett látni az utcákon. Karácsonyhoz közeledve az angolkisasszonyok leánygimnáziuma és az állami polgári leányiskola ünnepséget szervezett a lábadozó katonák számára. A leánygimnázium katonásan elnevezett „Jézuska-különítménye” (ajándékszállító csapata) csomagokat és saját kezűleg készített süteményeket osztott szét, jelmezes, csillogó szárnyú angyalok énekeltek, szavaltak és egy karácsonyfát vittek, meghitt perceket okozva a sebesült katonáknak.

14-es honvédek téli öltözetben 1942 decemberében

A gyűjtést egészen karácsonyig folytatták, így az összegyűjtött és elkészített ajándékok mennyisége tovább nőtt. Karácsonyig összesen 7000 levelezőlapot és levelet, 1600 sajtóterméket, 2300 imalapot, 400 katonaimakönyvet, 1260 darab árumintát és szeretet-csomagot juttattak el a Don mellé.

„Mindenekfelett szeretni kell magyar fajtánkat…” – üzente Miskey Zoltán alezredes az Eger című lapban, 1942. december 30-án megjelent levelében. A zászlóaljparancsnok az egri, Heves megyei katonák nevében megköszönte a hetekkel korábban érkezett ajándékokat, a segítséget, a támogatást és az elismerés mellett további áldozatos munkára, hitre buzdította a hátországban élő polgári lakosságot, levele végén pedig boldog ünnepeket kívánt.

Az egri diáklányok karácsonyi háborús gyűjtésének eredményei

A doni katasztrófa után 1943 tavaszán Eger utcáin egyre több harcteret megjárt sebesült, nyomorék katona tűnt fel. Már nemcsak a frontszolgálatot teljesítő katonák ellátása, hanem a kórházakban fekvő sérülésektől szenvedő férfiak vigasztalása, buzdítása  is motiváló tényező és sürgető kötelesség volt. A következő hónapok folyamán minden egri hazafias ünnepségen, megemlékezésen és az intézet által szervezett díszelőadáson, kívánságkoncerten részt vettek az intézet diáklányai.

A diáklányok Pro Patria-hangversenye 1943 februárjában az intézet dísztermében

1943. május 6-án hazatért Eger városába a 14. gyalogezred maradéka, amelynek tiszteletére Eger házai zászlódíszbe öltöztek. A tízezres tömeg és az iskolai ifjúság orgonacsokrokkal fogadta a mankóval bicegő, sebesült katonákat. A 4300 fővel kiszállított egri ezred 45 %-os veszteséget (1399 halott, fogoly, eltűnt) szenvedett, a túlélők ápolása, támogatása pedig újabb terheket rótt a sokszor saját férfirokonaikat is elvesztő egri diáklányokra.

                                                                                                             Kocsis Klaudia

Ajánlott olvasmányok:

Az angolkisasszonyok leánygimnáziuma növendékeinek ajándéka a frontra induló honvédek számára 1942. november 14.1.

https://library.hungaricana.hu/hu/view/EgriUjsag_1942_02/?query=angolkisasszonyok&pg=342&layout=s

Az Angolkisasszonyok leánylíceuma és tanítónőképzője is gyűjtést rendezett a honvédek számára, Eger 1942. december 24. 4.

https://library.hungaricana.hu/hu/view/EgriUjsag_1942_02/?query=Tiszka&pg=447&layout=s

 „Mindenekfelett szeretni kell magyar fajtánkat…”, Eger, 1942. december 30.1-2.

https://library.hungaricana.hu/hu/view/EgriUjsag_1942_02/?query=Miskey&pg=456&layout=s

Az angolkisasszonyok egri Sancta Maria Intézete Érseki Római Katolikus Leánygimnáziumának évkönyve az 1942-43. iskolai évről, Eger, 1943.
https://library.hungaricana.hu/hu/view/Eger_7248_angolkisasszonyok_gimnaziuma_7256_1942/?pg=0&layout=s

Babucs Zoltán: Sztorozsevoje egri hősei, Magyarságkutató Intézet, 2021.01.12.

https://mki.gov.hu/hu/evfordulok/sztorozsevoje-egri-hosei

Részlet Kocsis Klaudia, V. évfolyamos történelem – ének-zene tanár szakos egyetemi hallgató „Egri zárdisták voltunk!” – Az egri angolkisasszonyok jótékonysági tevékenysége 1942–1943-ban című az Országos Tudományos Diákkör döntőjébe jutott dolgozatából.

Egy korábbi bejegyzésben már olvashattunk arról, hogy miképp vesztette el Jókai Mór csupán 28 szavazattal a képviselői választást Egerben. Bár az akkori győztes Szederkényi Nándor az író ellenében megőrizte a várost az ellenzéknek, mégis Jókai úgy tudta mozgósítani a kormánypárti híveket, mint addig igen kevesen. Így ebben az értelemben a fellépése sikeresnek volt tekinthető. Nagy Ádám bejegyzéséből azonban kiderül, hogy az író és a politikus Jókai teljesen más megítélés alá esett Egerben.

Jókai írói pályafutásának 50. évfordulóját 1893-ban ünnepelte. A városban pedig érezhető volt a lelkesedés, hogy az országos megmozduláshoz csatlakozzanak. Nyílt levelekben szólították fel a város vezetőségét a méltó ünneplésre. Érdekessége, hogy ezek a megmozdulások nem feltétlen voltak köthetők a kormánypárthoz. Az alább bemutatott levelek sokkal inkább az írói pályafutás elismeréséről, illetve a város reprezentációs érdekeiről szóltak, mintsem a pártpolitikáról, Jókai politikai nézeteiről.

Jókai Mór 1894-ben

A korabeli sajtó tükrében elmondható, hogy a városvezetés a kezdeti időszakban nem tulajdonított fontos szerepet az ünnepségnek. Az alulról szerveződő megemlékezés nyomai azon nyílt levelek, melyek az Eger hasábjain megjelenve próbálták cselekvésre ösztönözni a városvezetést. Az első ilyen egy Arnóthi álnéven író személytől származik. Levelében egy irodalmi kör létrehozása mellett érvel, melynek jó apropója lenne a Jókai jubileum. Emellett megalkotta a „művelt város érvét”. Ennek alapja, hogy Eger „ha joggal igényli, hogy neve a müvelt magyar városok sorában illő helyet foglaljon,” akkor részt kell vennie az emlékév ünneplésében. A levél továbbá kitér az 1887-es választásra is: „De ha akkor az egri polgárság nagy többségének hazafiui meggyőződése oda nyilatkozott is, hogy jeles hazánkfiát politikai hitvallásában nem fogadja el követendő vezéréül: annál fényesebben, annál impozánsabban kell ez alkalommal Eger összes polgárságának, pártkülönbség nélkül, közlelkesedéssel megmutatnia, s bebizonyítania, mily nagyra becsüli, mennyire tiszteli, s rajongással szereti őt, mint nagy irót, mint a haza a nemzet méltó büszkeségét!” Vagyis a középpontba nem a politikus Jókait, hanem az elismert író alakját helyezi, ezzel is erősítve a kulturális szempontokat.

A második nyílt levelet egy anonimitásban maradó egri polgár írta. Ebben elmarasztalta a városvezetést, mivel még nem tettek lépéseket Jókai munkásságának elismerése érdekében. Emellett javaslattal is szolgált: Jókai legyen Eger díszpolgára. Ahogy Arnóthi, úgy ő is szükségét érzi az író és politikus Jókai szétválasztásának. Leírja, hogy „habár Jókai Mórt a politikai téren, mint vezért nem kívánja követni, — mint nagy írót, és költőt….. mindenekfölött tiszteli, s a magyar nemzeti közművelődés terén szerzett halhatatlan érdemeiért nagyra becsüli.”

Mivel a városvezetés ezek után is hallgatott, Jókai ügyét az egri törzskaszinó karolta fel, kimondottan az előbb említett nyílt levelek hatására. Az ő fő érvük az ünnepséghez való csatlakozáshoz az volt, hogy Egernek ez kiemelt reprezentációs érdeke. Hiszen nem maradhat el a többi várostól, például Kassától sem, ahol egyébként Jókai 1887-ben szintén indult, mint képviselőjelölt.

A Jókai jubileum ügyét a kaszinóban egri reáliskola akkori igazgatója Kemény Ferenc támogatta. Kollégájával Bergmann Ágosttal együtt elhatározták egy Jókai-ösztöndíj megalapítását, amely egy olyan önkéntes adakozású pénzalap volt, mellyel a „jó viseletű, szorgalmas, jó előmenetelő, szegény sorsú reáliskolai növendékek volnának jutalmazandók.”

Kemény Ferenc (1860-1944)

A városi közgyűlésen a Jókai jubileumot Babócsay Sándor terjesztette elő, aki egyébként később 1906-ban a város parlamenti képviselője lett, mint a Függetlenségi- és 48-as párt tagja. Határozat 1893. december 23-án született a jubileum mikéntjéről. Az indítványt Kovács Kálmán terjesztette be. Az esemény részeként Jókait Eger díszpolgárává választották, valamint az akkori Cukor utcát Jókai Mór utcára keresztelték át. Ennek lebonyolítása Grónay Sándor polgármester feladata volt. Az ünnepség szervezésével és kivitelezésével a Kaszinót bízták meg. A budapesti jubileumi ünnepségre egy háromtagú küldöttséget küldtek, mely egyben a díszpolgári címet is átadta a neves írónak.

Az egri Kaszinó

A városi képviselőtestület továbbá megrendelte a Jókai összes művét magába foglaló, a jubileum alkalmából megjelent 100 kötetből álló díszkiadást. A könyvek 1895-ben érkeztek a városba, azonban tárolásukra nem volt alkalmas hely, ezért a levéltárba kerültek raktározásra.

A Jókai jubileum egri vonatkozását a későbbiekben helytörténettel foglalkozók úgy értelmezték, mint a magyar Dickens kárpótlását az 1887-es választási vereségért. A Jókai Mór utca ma is megtalálható Eger belvárosában, többek között itt lakott Breznay Imre történész, helytörténész is.

Jókai Mór utca

Eger Így őrizte meg Jókai Mór emlékezetét, hogy a művészetet a politikusi pálya elé helyezve sokkal szívesebben emlékszik rá, mint íróra.

                                                                                                                  Nagy Ádám

Felhasznált irodalom:

Eger. 1893.04.04. 14. szám 105-106.

Eger. 1893. 05.16. 20. szám 155-156.

Eger 1893. 06.06. 23. szám 187.

Eger 1893. 09.05. 36. szám 281.

Déli Hírlap. 1971.08.12 189.szám 52.

Népújság. 1971.06.06 132.szám 45.

Az egri fertálymesterség szellemi kulturális örökségünk és a hagyományőrzés egyedülálló eleme Magyarországon. A magyarországi települések némi önállósággal rendelkező részei voltak a tizedek, utcák, járások és fertályok, amelyek élén a 16. század óta választott tisztségviselők álltak. Közülük a mai Magyarország területén a fertálymesterség egyedül Egerben élte meg a 20., sőt a 21. századot. Eme tisztség történetét Petercsák Tivadar mutatja be.

Az egri fertálymesterség szellemi kulturális örökségünk és a hagyományőrzés egyedülálló eleme Magyarországon. 1996-tól minden év február 9-éhez, Szent Apollónia napjához közeli szombaton fertálymestereket avatnak Egerben, amikor a városrészenként egy-egy fő, összesen 16 újonnan megválasztott férfi tesz esküt a város polgármestere előtt a több évszázados hagyomány folytatására. A fekete posztóból készült százráncú köpenyben, kezükben pedig a szalagos fertálymesteri bottal megjelenő, és egy-egy városrészt képviselő személyek immár két és fél évtizede ismét ott vannak a város közéleti eseményein, egyházi szertartásain, őrzik negyedük értékeit, segítik a rászorulókat.

A 2013-ban felavatott fertálymesterek csoportképe az egri városházán

A magyarországi települések némi önállósággal rendelkező részei voltak a tizedek, utcák, járások és fertályok, amelyek élén a magyar lakosságú városokban a választott tizedesek, utcakapitányok, kapitányok, a német ajkú településeken pedig a fertálymesterek álltak. Ők voltak az összekötők a városi hatóság és a lokális társadalom között. A 16. századtól a 19. század közepéig a tizedesek, fertálymesterek hivatali jogkörrel rendelkeztek, tájékoztatták a lakosságot az országos és helyi rendeletekről, segítettek a körzet lakóinak összeírásában, az adók beszedésében, szervezték a közmunkákat. Komoly szerepük volt városrészük közrendjének fenntartásában, a tűzvédelem biztosításában. Néhány helyen a közös vagyon kezelése, megóvása és hasznosítása is a feladatuk volt.

A 19. század közepén a polgári közigazgatás megszüntette ezeket a népi önkormányzati tisztségeket, s az ő korábbi feladataikat a városi tisztviselők és alkalmazottak látták el.  A mai Magyarország területén a fertálymesterség egyedül Egerben élte meg a 20. századot. A városi képviselőtestület 1883-ban - a jogi szakosztály javaslatával szemben - nem szüntette meg a tisztséget. Ezt a döntést bizonyára a hagyományőrzés motiválhatta, bár még a 20. század elejéig voltak konkrét feladataik, főként kézbesítői munkákat láttak el. A város tehetősebb polgárai és a földművesek felismerték, hogy az intézmény a társasági élet és kapcsolattartás fóruma lehet. Erre jó alkalmat biztosítottak a hivatalt letevő és az új fertálymester által az avatáshoz kapcsolódóan a kiérdemesültek részére adott lakomák. A 20. században már nem voltak a város által előírt feladataik, tisztes társadalmi tevékenységként negyedeik szószólói voltak, segítették a szegényeket, gondot viseltek a helyi értékekre. A tisztség presztízse a század első felében érte el a csúcspontját, amikor magas rangú főpapok, megyei és városi tisztségviselők, értelmiségiek is nagy megtiszteltetésnek vették, ha fertálymesterek lehettek.

Eger városrészei a 18. század végén

A 18-19. században nem volt egységes fertálymesteri testület, hanem az egyes negyedek szerint 12 jól elkülönülő csoport létezett, amelyhez a még élő összes negyedmester tartozott. Ilyen keretek között választották meg évente az új fertálymestereket, szerveztek összejöveteleket, és vezették a fertálymesteri naplókat. Évente csak egy alkalommal, az eskütételen és a bazilikában tartott szentmisén jöttek össze. Az egész várost átfogó egységes szervezet – az Egri Negyedmesteri Testület – 1931-ben alakult meg és az ekkor elfogadott „tízparancsolat” szerint tevékenykedtek a lokális értékek megőrzése, megismertetése, az erkölcsös, vallásos élet és a szociális gondok javítása érdekében. Önkéntes társadalmi tevékenységük mellett a hivatalban levő fertálymesterek a jelképekkel állandó résztvevői voltak a város közéleti, egyházi eseményeinek, de ott voltak például 1934. augusztus 20-án a budapesti Szent Jobb körmeneten is.

 Az 1871-es fertálymesteri tabló

Az 1938-ban esküt tett fertálymesterek csoportképe

Az 1950-ben megszűnt egri fertálymesterség újjáélesztésére a rendszerváltás után, 1995-1996-ban nyílt lehetőség a Lokálpatrióta Egylet keretei között. 2000-ben alakult meg az Egri Fertálymesteri Testület, amely a mai törvények szerint működik, de a régi hagyományokra támaszkodva alakították ki szervezeti rendjét, tevékenységét. A mai kor fertálymesterei egyesületként tevékenykednek, három szinten építkezve. Az alapvető szervezeti egység a negyed, ahol a korábban hivatalt viselt kiérdemesült tagok évente az új tisztségviselőt megválasztják. Itt a választmányi tag és az aktív fertálymester az, aki a többi negyedbeli fertálymester bevonásával szervez a városrész lakói számára programokat, összejöveteleket vagy a körzet értékeinek megvédését célzó társadalmi munkát, de ő a terület szószólója a városi hatóságok felé.

A fertálymesterek második csoportját az adott  évben  hivatalban lévők alkotják (16 fő). Ők azok, akik a hivatalos fertálymesteri viseletben, a százráncú köpenyben és süvegben, kezükben a tisztség jelképének számító szalagos bottal megjelennek a város által szervezett ünnepségeken, egyházi rendezvényeken. Évente 15-20 alkalommal találkozhat velük a lakosság, így ismerve meg a több évszázados hagyományt.

Harmadik szint a testület egésze, mely a stratégiát, a jövő feladatait határozza meg.  Ma 300 köztiszteletben álló egri mondhatja magát fertálymesternek, akik havonta megtartott összejöveteleiken találkoznak a ferences rendházban. Ezeket általában egy-egy negyed fertálymesterei szervezik, ahol a többiek számára bemutatják körzetüket, és egy szerény vendéglátás keretében folytatnak baráti beszélgetést. Az összejövetel alkalmas arra is, hogy meghallgassanak egy előadást a város történeti-művészeti értékeiről, a városfejlesztés terveiről. A fertálymesterek összetartozását segíti a február 9-i avatás utáni közös ebéd és az új tisztségviselők részére szervezett esti bál. A testület közösen vesz részt a Pünkösd hétfői családi napon, emlékezik meg Szent István királyról augusztus 19-én, amikor a Dobó térről fáklyákkal felvonulnak az egri várban található szobrához. Ugyancsak erősíti a tagok szerveződését a fertálymesteri énekkar, amely szerepel a testület összejövetelein, egyházi rendezvényeken, szentmiséken, de már országos programokon és külföldön is felléptek.

A fertálymesterekkel nemcsak az egriek, de a városba érkező turisták is találkozhatnak, hiszen jelképeikkel ma is ott vannak az Egri Bikavér Ünnep megnyitóján, illetve annak részét képező könyörgésen a Szent Donát szobornál, az őszi szüreti felvonuláson és a Szent János napi borszentelésen. A határon túli magyarok is megismerhetik őket: részt vesznek a pünkösdi csíksomlyói búcsún, és ott voltak 2008-ban Dobóruszkán (Ruska, Szlovákia) a hős egri várkapitány, Dobó István  újratemetési ünnepségén is.

Fertálymesterek a Szent Donát szobornál tartott könyörgésen

A fertálymestereknek ma is fontos feladata, hogy a korábbi hagyományokat folytatva városrészük szószólói legyenek a helyi értékek megőrzése és megismertetése érdekében. A Polgármesteri Hivatal minden évben bekéri a negyedektől a városrészek állapotára vonatkozó jelentést, javaslatot, melyet figyelembe vesznek a városi költségvetés készítésekor.

A Cifra-Sánc és a Felsőváros fertálymesterei által 2016-ban újból felállított kereszt

A városnegyedek számára a fertálymesterek vezetésével szervezett lakossági találkozók, közös főzés és beszélgetés, az együtt végzett munkák révén valódi kisközösségek jönnek létre, amelyek a mai rohanó és globalizálódó világban ráirányítják a figyelmet a helyi értékekre. A hagyományokat folytatva ma is fontos a szegények, elesettek támogatása, a karitatív tevékenység.

Az egri fertálymesterség élő hagyománya szokáselem 2014-ben felkerült a Szellemi Kulturális Örökség Nemzeti jegyzékére, mert napjainkban Magyarországon egyedül őrzi egy több évszázados hagyomány nemzedékről nemzedékre öröklődésének gyakorlatát. Olyan társadalmi szokás, amely erősíti a városrészek identitását. A teljes társadalmi struktúrát reprezentáló tagsága a közösségi rendezvényeken való megjelenésével tudatosítja a város lakosságában a helyi öntudat és kulturális örökség szerves részét képező tradíciók megőrzésének és közkinccsé tételének fontosságát. A nemzeti jegyzék nyújtotta nyilvánosság segítheti a fertálymesteri hagyományok széleskörű megismertetését, ösztönözheti más települések hasonló jellegű társadalmi tradícióinak felelevenítését és ápolását.

                                                                                                         Petercsák Tivadar

A téma részletes feldolgozása: Petercsák Tivadar: A fertálymesterség. Egy hagyományőrző tisztség Egerben. Kossuth kiadó, Eszterházy Károly Főiskola. Budapest-Eger, 2014.

Még tart a nyári szünet és az iskolás korosztály napjainak középpontjában a játék áll. Bár a szülők, nagyszülők korosztálya komolyan aggódik az online játékok térnyerése miatt, azonban mögéjük nézve azt látjuk, hogy a technikai feltételeteket leszámítva a lényeg nem változott. A játékban felépíthető fantáziavilág, a kalandok, a csapatban megélhető élmény volt fontos. De milyen volt a vakáció száz éve Egerben?  Pápai Vratarics György egri gyerekkoráról szóló személyes hangvételű visszaemlékezéseit Szuromi Rita tolmácsolja az olvasóknak.

A gyermekjátékok lekicsinyített másai a felnőttek használati eszközeinek, tárgyi világának. A kislányok több ezer éve úgy ringatják és etetik babájukat, ahogy édesanyjuk a csecsemőket, a fiúk pedig már apró gyermekkorban sereget toboroznak, várat védenek, vagy ellenségre támadnak a játék katonákkal. A felnőttek világának utánzása a tanulás egyik spontán formája. A gyermekjátékokban rejlő jövedelemszerzési lehetőséget a modern gyáripar kialakulása előtt megérezték a kereskedők: Rippel Károly már 1835-ben játékkereskedését nyitott Pest-Budán. A kiegyezés után tömegesen nyíltak meg a játékboltok: Liebner Zsigmond, Braun (Barna) Vilmos épp úgy fantáziát látott a játékkereskedésben, ahogy Pesendorfer Ferenc, Bettelheim Miksa, valamint a Késmárky és Illés cég is ráérzett a játékeladásban rejlő üzleti lehetőségre.

A tömeges játékgyártást és kereskedést a modern gyáripar elterjedése tette lehetővé. Az egyedi készítésű, elsősorban a nagy német játékgyártó központokból érkezett igen drága kézműves termékeket felváltotta az egyszerű gyermekjátékok tömeggyártása. A korai gyárak elsősorban a szerkezetek nélküli játékok készítésére voltak alkalmasak. A fővárosi Stadler Mihály szitás-rostás üzeme 1872-től állított elő lemezből készített homokozó lapátokat, vödröket. A kínálat ettől kezdve rohamosan szélesedett: hamarosan bekapcsolódott a játékiparba a Müller és Fehér cég litografált locsolókannákkal, a Magyar Fémdoboz Művek Rt. játékperselyekkel, játékautókkal és Spielberg Ármin furulyákkal, zenélő dobozokkal. A hazai játékgyártás csak a 20. században kezdett tömeges piaci igényeket kielégíteni. Ekkor már Monsbarth Géza üzeme is ontotta a játékkardokat, babacsörgőket és babaétkészleteket.

A 19. század végének technikai forradalma újabb lehetőségeket kínált: megjelentek a játékiparban a mechanikus szerkezetek, a zenélő dobozok, s 1872-ben útjára indult a játékvasút. A tömeges játékgyártás jelentős változást hozott az egyébként férfiak uralta kereskedelemben is. A 20. század fordulóján a boltok pultja mögött már nem volt ritka a női eladó vagy tulajdonos. Ez történt a legkorábbi hazai játékkereskedés esetében is, hiszen Rippel Károly halála után unokahúga, Stinner Irén vette át az üzletet. A nők, nem csak jobban ismerték a gyermekek világát, mint a férfiak, hanem nagyobb ráéreztek az igényekre is.

„Ötvenéves lettem én is, mikor a reflexiókra való hajlam hatalmába kerített. Napközben, hajnali éber órákon mind sűrűbben kerestek fel a kora gyermekkor emlékei, villantak fel arcok, miket rég kiejtettem emlékezetem tárházából. S jött a közlési ösztön, hogy ezeket leírjam, megmentsem a feledéstől. Maeterlinck meséjében a holtak addig élnek, amíg emlékeznek rájuk az élők, csak rájuk kell gondolni, s itt élnek velünk, örülnek és szenvednek. Az a kisfiú is életre kel nyomban, aki én voltam, csak vissza kell rá emlékeznem.” Így kezdte memoárját pápai Vratarics György, aki Életem címmel 1961 és 1964 között Mánfán írta meg életrajzát. A visszaemlékezés izgalmas forrása az egri gyermekek hétköznapjainak, és nem mellesleg az is kiderül: a 20. század elején élt apróságok is játszva tanultak, és ismerték meg a körülöttük lévő világot és embereket.

Ez a világ pedig igencsak megváltozott a 19-20. század fordulóján. A hagyományos játékokat egyre inkább háttérbe szorították a mechanikus játékok, már nem volt ritkaság a szériagyártott termék sem. Ezzel együtt átalakult a társadalom, lassan változtak a nemi szerepek és elvárások is. Ennek egyik igazi haszonélvezője lett Teddy, a maci. „Első játékaim legbecsesebbje az Öreg Mackó, máig is megvan, két kisebb társával együtt. Anyám látva a mackók iránti mérhetetlen rajongásomat, azzal tartott kordában, hogy azt állította: az Öreg Mackó, aki mindent tud, éjjel felkeresi őt és elmondja csínyjeimet. Ezt el kellett hinni, mert az Öreg Mackó talpai időnkint elrongyolódtak, s újra kellett foltozni. Hogy volt ez? Máig sem tudom, s anyám érettebb koromban is azt állította, hogy ez nem művi beavatkozás volt. Még 15 éves koromban is hittem az Öreg Mackó legendában. A mackókönyvek – Sebők Zsigmond művei – táplálták mérhetetlen szeretetemet és azok a végeláthatatlan mesék, melyeket anyám mondott róluk” – írta visszaemlékezve egri gyermekéveire pápai Vratarics György (Eger, 1908 – Budapest, 1987).

Vratarics György Teddy mackója, amit két éves korában, 1910-ben kapott szüleitől

A fotó Vratarics Nóra tulajdona. Budapest.

A Teddy macit az Amerikai Egyesült Államok elnökéről, Theodore Rooseveltről nevezték el. Az elnök, becenevén Teddy, 1902 novemberében nem lőtt le egy medvebocsot. A történet a sajtó felkapta, az orosz emigráns, Morris Michtom pedig egy plüss macit tett dekorációnak édesség- és írószerüzletének kirakatába. Ez a maci lett Teddy. A népszerű elnökről elnevezett mackó gyártását Európában Margarete Steiff 1907-ben kezdte el, és az első évben közel egymillió darabot készített. A mackókultuszhoz bizonnyal hozzájárult, hogy a gyermekek nevelésének szigorúan nemhez kötött határai kezdtek elmosódni. Habár egy fiúnak továbbra sem illett a kislányok játékával babázni, ügyesen át lehetett hidalni ezt a problémát, ha baba helyett a férfiasabb mackót adták a kezébe.

A mackó népszerűsítésében egyébként élen járt az imént említett Sebők Zsigmond (Párkány, 1861 – Budapest, 1916) író, hírlapíró, a magyar gyermekirodalom klasszikusa, akinek nevéhez kötődik Dörmögő Dömötör, Zebulon és Dorka, Róka Miska és Malac Misi figurája. A plüss mackó tehát a „fiúk babájaként” indult világhódító útjára. Népszerűsége ellenére azonban nem szorította háttérbe a hagyományos férfias játékokat sem, mint a katonák, hintalovak.

„Öt éves lettem, amikor apámtól teljes huszáregyenruhát kaptam. Büszkén sétáltam vele az udvaron, meg is fáztam. Apám szeretett velem sétálgatni, néha mesélt nekem a fürge lovacska kalandjairól” – jegyezte le fél évszázaddal később Vratarics György. A városi gyerekek játékai mellett nem tiltották a kis Gyurkát a falusi gyermekek körében kedvelt elfoglaltságoktól sem. A család aratáskor a vezekényi rokonoknál nyaralt, s ilyenkor a kisgyermeket kiengedték a szérűskertekben, vagy a patak partjára, ahol együtt játszott a parasztgyerekekkel. „Sárból békát gyúrtunk, s a földhöz csapva elpukkantottuk. Kinézésben köztem, s köztük csak annyi volt a különbség, hogy ők mezítláb voltak, míg én cipőt hordtam, egyébként egy volt minden öltözékünk.”

Vratarics György játék katonája, melyet anyja hódolójától, Severa Bubby román gavallértól kapott

Újlőrincfalva, Helytörténeti gyűjtemény

A városi gyermekek játékai lényegesen eltértek a falusiaktól. Amíg a vezekényi apróságok megelégedtek a sár-békával és a kukorica babával, addig a társadalmi közép gyermekei szülei anyagi helyzetétől függően választhattak a játékboltok gazdag kínálatából. Kapható volt ekkor már fiúknak készített, festett, soktornyú játékvár, különféle technikai és optikai játékok, melyek többek közt a gőzgépek, írógépek kicsinyített másai voltak, de bőven akadt fa- és építőjáték, papírjáték, kártya, valamint társasjáték is.

A játékkereskedők igazán jó bevételre számíthattak karácsony előtt, hiszen melyik szülő tagadta volna meg gyermekétől a „Jézuska ajándékát.” Ezért akár egész oldalas hirdetéseket is megfizettek a boltosok. A fővárosi Népszava könyvkereskedése is hatalmas készletet raktározott fel az ünnepek előtt. Grimm legszebb meséi 2,40 koronába, Andersen meséi 1,20 koronába kerültek. A szegényebb családok gyermekeinek sem kellett nélkülözni a könyvet, a Mackóék mulatoznak című 10 lapos leporelló csak 1 koronába került, de a néhány lapos hasonló könyvecske ára még ettől is olcsóbb volt. Akadtak azonban igen drága leporellók is, az Állatsereglet Bábországban ára 7 korona volt. Serdülőknek ajánlották Mikszáth: Két koldus diák és Tavaszi rügyek című kötetét, valamint Molnár: Pál utcai fiuk című művét 6-6 koronáért, s hasonló összeg volt a lányoknak szánt De Amicis: A szív című novellája.

Vratarics György kedvenc szerzője ebben az időben Maurice Maeterlinck és Kemenczy Kálmán voltak. Előbbinek A kék madár című írása 1911-ben jelent meg magyarul, utóbbinak híres műve, a Tengeren innen, tengeren túl, mely az Adolár és Ukubusz című mesét is tartalmazta, 1896-ban került a magyar olvasók elé. A Jézuska azonban nem csak könyvet, társasjátékot és Teddy mackót hozott. Az emlékíró megőrzött egy történetet saját gyermekkori karácsonyáról. „Előzőleg levelet kellett írom a Jézuskának, melyben előterjesztettem kérésemet. A fa alatt válaszlevél volt mindig, a gyönyörű, gömbölyű betűkben, nagyobb koromban ráismertem Bárány Géza bácsi vonásaira, aki anyám nagy hódolója, a későbbi világhíres úszó, Bárány István apja volt. Technikai érdeklődésemet alighanem ő alapozta meg, az ő javaslatára hozta a Jézuska az első Meccano-játékot. Ez csavarok, fémlapok és kerekek tömegéből állott, s a mellékelt rajzok segélyével azokból épületeket és gépeket lehetett összeállítani. E játékból minden évben egy nagyobb egységet kértem és kaptam.” Ezt a bizonyos Meccano fém építőjátékot 1898-ban Liverpoolban Frank Hornby készítette el a gyermekei számára, ami fémlemezekből, csavarokból és csavaranyákból állt. 1901-ben szabadalmat is kapott, s a Meccano márkanév 1907-ben bejegyzésre került. Még ebben az évben megalapították a Meccano gyárat.

Egészen más volt a helyzet a társasjátékokkal, melyek ugyancsak a népszerű karácsonyi ajándékok közé tartoztak. A társasjátékok a felnőttek kedvelt szórakozásaként hódították meg a gyermekek világát. 1874-ben már forgalmazták a Parcheesi játékot (Ki nevet a végén?), mely a Selchow & Righter cég gyártmánya volt. A legnépszerűbb társasjátékokat 25x35-ös nagyságú dobozokban forgalmazták, az 1 koronás egyszerű kis játék mellett akár 16 koronás 9 meteorgolyós társasjáték is kerülhetett a fa alá.

Vratarics Klára játékvasalója, 1905 körül

Újlőrincfalva, Helytörténeti gyűjtemény

A nyár azonban a szabadtéri játékok ideje volt. Az egri gyermekek szívesen gyülekeztek a Kacsaparton, ami a szünetben hatalmas foci csaták színhelye lett. A Kacsapart a mai Bródy Sándor utcától kissé délebbre helyezkedett el akkor még, pincékkel, borházakkal teleszórt, zegzugos domboldal kacskaringós utcáival és kiskocsmáival az egri művészek kedvelt városrésze volt. A Kacsaparti fiúk saját falanxot alkottak, oda bekerülni dicsőség volt. A brancs néhány Vásártéri fiút is befogadott, akiknek bizony meg kellett harcolni ezért. „Ez a társaság alkotta a Rózsa utcai és kacsaparti fiúk csoportját, kik egymással szoros véd és dacszövetségben álltak és magukénak tekintették a gimnázium, a Vásártér és Csiky Sándor utca határolta vidéket. Dombos, pincék hátával, feljáratával meg-megszakított romantikus környék volt ez, füves térséggel, pástokkal, melyek alkalmi tanyáink voltak” – örökítette meg immár kamaszkori emlékeit Vratarics György. – „A labdázás alatt nem csak labdarúgást kell érteni. Ezekben a nehéz időkben futball-labdát nem lehetett kapni, a meglévő kevés kopott külső bőrbe rendszerint marhabélből való belső részt fújtunk bele. Többnyire kézilabdáztunk, mert ilyet bárki készíthetett magának. Egyszer apám csinált nekünk egy kézilabdát, zsineggel gyönyörűen körbekötözve, úgy, ahogy ő gyermekkorában csinálta. Remekmű volt, de nem tudtunk játszani vele, mert túl keménynek találtuk.” Éppen ezért a futballistákat, főleg a labdatulajdonosokat nagy tisztelet vette körül, utóbbiaknak még ahhoz is joga volt, hogy csapatának tagjait maga válogassa össze.

Az egri Tündérpart ebben az időben a Nagy Domb nevet viselte. A domb birtokba vételét egyetlen dolog zavarta csupán: a Kőnig nyomda. Kőnig Ferenc (Pest, 1856 – Eger, 1945), nyomdász, aki Maczky Valér utódaként érkezett a városba, ebben az időben főként színház-, mozi-, fürdő- jegyeket gyártott. Tekintély volt a szakmájában, hiszen a Városfal és Bródy Sándor utcák sarkán 1910-ben megépült Egri Nyomda Részvénytársaság (1893- 2010) épületének építésekor még a szakmai véleményét is kikérték. Kőnigék szerették a gyermekeket. „Kőnigéknél sárkányokat készítettünk, szép nagy papírlapokból és a pástokról eregettük fel. Kőnigék kertjének hátsó része dombtetőben végződött, melyet oldalról is meg tudtunk közelíteni. A Nagy Dombot fellegvárnak tekintettük és állandó tanyánkká lett. A nyomdából szerzett igen kemény papírokat pajzsformára vágva madzagokkal balkarunkra erősítettük, így alkalmas volt a parittyakő, gumipuska lövedék és nyíllövés kivédésére. A nyílvesszőket magunk faragtuk. Büszkén vallottuk magunkat a Nagy Domb urainak és fennhéjázásunkban odáig mentünk, hogy a szemközti Tündérpart gyerekeit büszke hadüzenettel a Nagy Domb elleni támadásra hívtuk fel” – idézte fel ezeket az alkalmakat Vratarics György.

A férfias virtus sem hiányzott a nyárra összeverődött alkalmi brancsokból. Verekedés azonban ritkán volt, a kamaszok erejüket inkább birkózással mérték össze, mely lényegesen távolabb állt az erőszaktól, mint a másik ütlegelése.

A gyerekek kedvelt foglalatossága volt a golyózás is. Golyókat az egri Károly Károly (Eger, 1837 – Eger, 1897) papírkereskedésében is lehetett kapni, de a legtöbben maguk készítették azt égetéssel, csiszolással, faragással és édesanyjukkal varrattak zacskót a golyócskáknak. A döntő dobást mindig a tökéletesen gömbölyű kipróbált példányokkal (gullerokkal) végezték, melyet tetemes áron lehetett visszaváltani a győztestől.

A lányok ebben az időben is szolidabb játékokkal játszottak. Az emlékiratíró nővére, aki később Pápai Klára néven Jávor Pál partnereként tett szert országos ismertségre, egész kis játékszobával rendelkezett. „Klárinak volt egy kis szekrénykéje, sok fiókkal, ahonnan ritka, ünnepélyesnek tűnő alkalmakkor aranyozott babakávés-készletet vett elő. Ebből ilyenkor mi ketten megkávéztunk. Ezt a játékot annyira szerettem, hogy a készletet „örömnek” neveztem el, s a játékot így is követeltem: Klári, vegyük elő az örömöt!” A kislányok játékaikkal nem csupán későbbi háziasszonyi szerepükre készültek, hanem bizony sokszor álmodoztak a lovag eljöveteléről is. „Klári az ezüstpapírból hatalmas golyókat gyúrt össze, s azzal biztatott, hogyha már elég nagy sima ezüstgömb lesz belőle, kettévágja és egy huszár fog lovastól kiugrani belőle” – nosztalgiázott fél évszázaddal később a kisebb testvér.

Vratarics György és nővére, Vratarics (Pápai) Klára, 1909

Vratarics Nóra tulajdona. Budapest

Kreativitás, jókedv és sok-sok bolondos emlék színezte a 20. század elején gyermekkorukat élők hétköznapjait. A gyermekeket megkímélték a frontról érkező hírektől, és az egyre inkább elszabaduló háborús inflációból sem sokat éreztek. Megváltozott azonban a helyzet a Monarchia felbomlása és az egymást követő politikai fordulatok alatt. Sokuknak hirtelen kellett felnőni, családfenntartóvá válni. Ez utóbbi még hosszú ideig elkerülte Vratarics Györgyöt, azzal azonban neki is szembesülnie kellett, hogy apját hirtelen nyugdíjazták, és ekkortól a család tisztviselői nyugdíjból él. Ez azonban már a felnőttek világa volt...

                                                                                                                            Szuromi Rita

1881. júliusában – 140 évvel ezelőtt - fejezték be Egerben a Minoriták hídjának lebontását, amelynek az 1878. évi árvíz súlyos károkat okozott. A több mint három évig sérült és életveszélyes híd újjáépítése olyan nagy érdeklődést keltett, hogy annak elképzelt utódjáról Ziegler Géza tanuló is készített egy rajzot. Az illusztráció és más tudósítások segítségével Bartók Béla tekinti át a korabeli egri lakosság véleményét.

Az egri piactér (Dobó tér) melletti híd az 1878-as árvíz után

A minorita templom és rendház (Dobó tér) melletti kőhíd 290 éve (!) 1731-ben készült el Giovanni Battista Carlone tervei alapján. A leírások szerint a 7,6 m széles nyílású híd és a partfal mellvédjén 10 (!) szobor állt, a kőfaragó munkákat Steyer János végezte. Az 1878. évi nagy árvízben azonban megrongálódott és 150 év használat után 1881-ben lebontották. Csehországban viszont vannak még ma is hasonló szobrokkal díszített barokk hidak.

A vármegye vezetése már 1879 nyarán elhatározta egy vashíd építését. 1880 januárjában a megyei közgyűlés úgy határozott, hogy a minoriták hídjának helyére egy kőalapon nyugvó 12 méter széles nyílású vashidat kell építeni. Egész évben semmi előrelépés nem történt a híddal, ami 1880 decemberében már életveszélyes volt: „A járatlan ember éjszakánkint hitvány világításunk mellett úgy bele kalimpázhat a 4-5 öles mélységbe, hogy csak Pilátus vacsoráján szidhatja össze a város atyáit.” – írta az Eger című hetilap.

Szobrokkal díszített barokk híd a csehországi Žďár nad Sázavou városában

1881. február elején a városi közgyűlés végül felhatalmazta a patak szabályozásának vizsgálatával foglalkozó bizottságot, hogy a piaci vashíd felépítésére szerződést kössön 6500 forint erejéig Gregersen Guilbrand budapesti vállalkozóval. Amikor hivatalosan bejelentették, hogy szerződést kötnek egy vashíd felépítésére, az egri Füllentő lap címoldalán megjelent egy különös rajz és egy rövid írás, amely a városi vezetés nagyratörő hídépítő tervét gúnyolta ki.

Gregersen Guilbrand/ Gudbrand Gregersen (1824-1910) norvég származású magyarországi híd- és vasútépítő vállalkozó

Iklódy Győző főszerkesztőnek eleinte nem író kellett, hanem rajzoló. Ziegler Géza vállalkozó szellem volt.  „Rohan haza és megrajzolja Eger város lánchídja című, humorosnak szánt tablóját. – írta később az író fia - A téma aktuális. A piactéri híd felállítását éppen akkor tárgyalta a városi közgyűlés. Az egri városatyák aznap éjjel a város jövője felöl nyugodtan alhattak. Gőzhajók szelik az Eger patak sekélyke vizét. Villamos dübörög a hídon, kettő is. A patakhíd középen láncokon emelhető. Ziegler Géza szíve tele boldogsággal. A város is boldog. Még tán a patak is. Egyaránt örülnek. Egyik a rajznak. Másik a hídnak. Harmadik a gőzhajónak.”

A tanítóképzős diák alkotása az újság 1881. február 15-i számának 1. oldalán látható, a jobb alsó sarokban olvasható Ziegler aláírás pedig bizonyítja a rajzoló személyét. Az illusztráció művészileg kissé vázlatszerű, szemlélete pedig a 19. század végén a tudományos és technikai fejlődésbe vetett eltúlzott hitet sugározza. Ugyanakkor gúnyos címe szerint a „lánchíd” akárcsak Budapestnek, a határtalan gazdasági fejlődés lehetőségét jelenti majd a jövőben Eger számára.

Gárdonyi Géza rajza az egri minoriták hídjának elképzelt jövőjéről

A lap következő oldalán egy rövid és szarkasztikus (talán Gárdonyitól származó) írás megmagyarázza a rajz részleteit és további megjegyzésekkel gúnyolja ki a városi vezetés közlekedési terveit. Az angol (anglius) mérnök (mint pl. Adam Clark), az 1849-ben átadott lánchíd, az 1870-ben átadott budai sikló valamint a hajózható csatorna azt a képzetet kelti, hogy az egri képviselőtestületnek és a polgármesternek (Tavasy Antal) Budapesthez hasonló nagyszabású tervei voltak az osztrák gyárosról (Franz von Wertheim) elnevezett páncélszekrényben. Az a mondat sem nélkülözi a gúnyt, hogy már tavasszal elkészülhetett volna a híd, amelyre – állítólag –  volt elegendő pénz is. „Íme, sikerült a polgármester lelakatolt Vertheim kassájába pillantanunk, s ott őrzött s egy anglius által rajzolt jövendőbeli lánchíd, gőzsikló és hajókázható csatornát lemásolhatnunk. Ezen nagyszerű híd a minoriták hídja helyén épül,- valószínűleg, a polgármester engedelmével már a tavaszon, mert pénz van, a mennyi csak kell!”

A Dobó téri negyedik – ideiglenes – híd 1945 után

A gyalogos közlekedés megtiltása már abszurdumnak tűnik, a gőzsikló említése viszont a legmodernebb technikát idézi. Gárdonyi nem láthatta személyesen annak működését, mert rajzán egy kötélvasút és két munkás látható, akik csörlővel húzzák át két irányba a magas nyitott bányászcsillében ülő utasokat és az egyik hídfőnél még az indóház (vasútállomás) neve is felsejlik. A (nem felvonható) hídon viszont két fuvaros egy kétlovas szekérrel bajlódik, amely két óriási hordót szállít. Ez ad lehetőséget arra, hogy a szerző az egri borkivitel fellendülését is az új híd felépítésével kösse össze. A lengyel zsidó borkereskedők egy ideig valóban vásároltak Egerben, viszont a fuxia (fuxin) akkoriban vörös (másnéven fekete) borok hamisítására használt mérgező kátrányfesték volt. „A hídon gyalogosoknak az átkelés tiltva lesz; azért van itt a gőzsikló. S a mint láthatjuk egy lengyel zsidó, a ki fekete - fuxia nélküli - borok bevásárlására jött körünkbe, éppen áthúzatja magát, ez okból szerencsés jövőt jósolunk a viruló nagy városias Egernek.”

Gárdonyi Géza példaképei: a budapesti lánchíd és a sikló

A széles folyóvá bővült – vagy szabályozott – Eger patakban lapátkerekes gőzhajók füstölögnek, ami a város és a tenger összekötésével már teljesen nevetségessé teszi az egri álmokat. „Továbbá, mint a tervezeten látható, a hajókázható csatorna által a város, de maga a bor- és mindenféle kereskedelem, nagy forgalom és virágzásnak indul, miután ez összeköttetésbe hozatik a Dunával és Tiszával, tehát a tengerrel is.”

Ezután az 1872-ben megnyitott, de az utasokat lassúságával bosszantó helyi érdekű vasútvonal is megkapja a magát, ami a hajózás miatt feleslegessé válik (plüre esik) majd, végül a lóvasút említése megadja a kegyelemdöfést az irreális városi terveknek. „Így hát az eger-füzesabonyi csiga vasút tervezőjével együtt plüre esik! — Sajnáljuk, hogy az uj szerkezetű lóvonatot e helyen be nem mutathatjuk.”

Gárdonyi Géza félig megvalósult látomása Angliában: a birminghami Symphony Hall lánchíd hajókkal

Gárdonyi József szerint még egy Ziegler-rajz jelent meg a piacról, de olyan rossz minőségben jelent meg, hogy a főszerkesztő elbocsátotta a metszőt, így a tanuló képzőművészi pályafutása megtorpant. A híd ügyében egyébként tavasszal és nyáron kevés haladás történt, Gárdonyi Géza befejezte III. éves tanulmányait és 1881. június 27-én hazautazott édesanyjához Somogy vármegyébe, az egri vashíd pedig fél év múlva készült el.

Október végére megérkezett a piaci hídhoz szükséges vasszerkezet és az egriek meglepődtek, hogy milyen vékony alkatrészekből állt. Teherbírását 1881. december közepén tették próbára, kb. 160 mázsányi követ hordtak rá, amelyet a híd kibírt, így az árvíz után több mint három év múlva adták át a közlekedésnek.

Az egri polgárokat csúfoló ál-latin nyelvű mondatok a Füllentő 1881. május 1-jei számában

A híd építése minden hónapban szóba került a Füllentőben, például, amikor május 1-jén tréfásan azt írták, hogy négy latin betűkkel írott régi kődarabot találtak a munkások. Az egyik fiktív titkosírásos szöveg Szabó Sándor szociáldemokrata gondolkodású szabómesterről szólt, akiről volt már szó itt egy korábbi posztban:

ASOCI. ALI. STA. C. PHEO.VE. Z. AERE. AD. UPLAS. ABO. (A szocialisták fővezére a dupla szabó)

A másik rejtélyes mondat már sokkal kritikusabb és gúnyosabb volt az egri polgárokkal szemben:

ME.GIS..C.SAC.BO.L.DOGMA.G.YA.ROR.SAG.AES.BENE.EGE.R.VAR.OSSA.A.H.OLOLIS.OCMI.HAS.N.AEM.BERU.RASA.N.M.EGAEL. (Mégis csak boldog Magyarország és benne Eger városa, ahol oly sok mihaszna ember urasan megél.)

A Füllentő december 15-én végül szigorú ítéletet mondott az új híd felett: „Az egri lánchíd célszerűtlennek bizonyulván be, most haza toloncoztatik s helyébe a régi kőhíd visszaállíttatik.”

A vashidat 1944 végén német katonák rombolták le, majd újabb három éves ideiglenes megoldás után 1948-ban a mai formájában kőhídként adták át.

A patak és a Dobó téri híd napjainkban egy felhőszakadás után

                                                                                                                 Bartók Béla

Ajánlott olvasmányok:

Füllentő, 1881. (II.) február 15. (4. sz.)

Hidak Heves megyében, Eger, 1998.

Gárdonyi József: Az élő Gárdonyi. Dante, Budapest, 1934, I. k.

Egy norvég építőmester Magyarországon (2020.máj.29.)

B. Papp Györgyi: Árvíz Egerben – 1878. augusztus 30-31. In: Agria 34. Eger, 1998. 203-213.