Kossuth Lajos (1802–1894) és Meszlényi Terézia (1809–1865) 1841. január 9-én kötött házasságából három gyermek született: Ferenc (1841–1914), Vilma (1843–1862) és Lajos Tódor (1844–1918). A vesztes szabadságharc végén (1849 augusztusában) még kiskorú gyerekek szülei külön utakon ugyan, de emigrációba kényszerültek. A gyermekek csak később csatlakozhattak hozzájuk. A Kossuth család szétszakadásának, majd törökországi újra egyesülésének főbb állomásain kalauzol végig Berde Imre, a gyermekek kalandos emigrációba kényszerülésének bemutatásával.
Az öttagú Kossuth család (1841–1849)
Kossuth Lajos és Meszlényi Terézia házassága szeretetteljesnek, harmónikusnak, kiegyensúlyozottnak és elkötelezettnek mondható, ahol Kossuth a kor elvárásaitól eltérően feltehetően egyenrangú partnernek tekintette feleségét. Ennek lehetséges bizonyítéka, hogy habár Kossuth 1841-től a Pesti Hírlap szerkesztőjeként dolgozott, amivel megalapozta politikai közszerep-vállalását is, a nagymennyiségű munkáját folyamatosan el tudta végezni, de amellett családjával is sok időt tudott tölteni. Meszlényi Terézia tehát valószínűleg ideális otthoni hátteret tudott biztosítani az egyébként sokat dolgozó közszereplő férje számára.
A folyóiratszerkesztői állással (Pesti Hírlap 1841–1844, Hetilap 1844–1846) polgári életszínvonalat tudott Kossuth biztosítani családjának. Kezdetben a Szép utcában, a Pesti Hírlap nyomdájának közelében laktak, majd Tinnyére költöztek, ahonnan Meszlényi Terézia állítólag férje által fogadott bérkocsival utazott általában a városi teendői elintézésére. Az alapvetően erős akaratú és határozott jellemű, de aggodalmaskodó feleség egyúttal komoly érdeklődést mutatott férje politikai karrierje iránt is, hiszen Kossuth 1847-től az országgyűlés alsótáblájában Pest megye követeként kapcsolódott be a politikai életbe, aminek a kiteljesedése, hogy az 1848. március 15-i forradalmat követően megalakult Batthyány Lajos gróf vezette első felelős kormány pénzügyminisztere (1848. április 7. – 1848. szeptember 12.), majd az 1848-1849-es szabadságharc alatt kormányként funkcionáló Országos Honvédelmi Bizottmány elnöke (1848. október 2. – 1849. május 1.) és Magyarország kormányzó-elnöke lett (1849. április 19. – 1849. augusztus 11.).
A kis Vilma egy későbbi, már 1851-ből származó feljegyzése jól összegzi azt, hogy a szabadságharc időszakában a Kossuth gyerekeket sem kerülte el a szabadságharc politikai hatása: „Isten áldása önnel, emlékezzék arra, hogy a haza hűségére, atyánk pedig szeretetére még számolni fog.”
Ez egyrészt talán köszönhető annak, hogy a gyermekek keresztszülei a korszak vezető politikusai közül kerültek ki. Ferenc keresztapja Deák Ferenc lett, aki után a keresztnevét is kapta. Lajos Tódor esetében pedig báró Wesselényi Miklós vállalta a keresztapaságot. Deákkal kapcsolatban külön is érdemes megemlíteni, hogy feltehetően bensőséges viszonyt ápolt a Kossuth családdal, amire a 7 éves Kossuth Ferenc 1848. január 1-jén kelt levele is jó példa, melyben gyöngybetűkkel bizonyítja Deáknak íráskészségét és hiányolja társaságát:
„Kedves Keresztatyám!
Azt mondotta édes mamám: írjak keresztatyámnak levelet és én örülök hogy irni tudok, mert nagyon szeretem kedves keresztatyámat, de még jobban örülnék, ha szóval mondhatnám meg, mennyire szeretem, azért kérem látogasson meg bennünket, hadd czirogathassam meg kedvem szerint.
Isten áldja meg édes keresztatyámat, kívánja szivből
Pozsonyban Január 1-én 1848
szerető keresztfia
Kossuth Feri”.
Másrészt a családi otthonban gyakran tartottak politikai gyűléseket, ahol Meszlényi Terézia nemcsak részt vett, hanem esetenként meg is nyilvánult véleményének hangot adva. Valószínűleg ez is hozzájárulhatott Kossuth kritikusainak azon véleményéhez, miszerint papucsférj, sőt a nőrokonai alkotta „asszonyi kamarilla” befolyása alatt áll. Ugyanakkor a kor felfogásától eltérően Kossuth feltehetően egyenrangú partnernek tekintette feleségét, akivel így mindent megbeszélt, a politikai természetű kérdéseket is beleértve.
Harmadrészt pedig akadt arra is példa, hogy Kossuthot nemcsak felesége, hanem gyermekei is elkísérték olyan nagyszabású országos politikai eseményekre, mint amikor a magyar országgyűlés és kormány Debrecenből visszatért Pestre 1849. június elején. A kormányzóval tartott családja is az úton, sőt még a budai bevonulási ünnepségen is mellette ült felesége és három gyermeke a kocsiban. Egyes kritikus hangok ezt úgy értelmezték, hogy a Kossuth család és maga Kossuth Lajos volt az esemény középpontja, amit a kormányzó dinasztikus törekvéseinek bizonyítékaként fogtak föl.
Kossuth gyermekei 1850 körül
Ezt a vélekedést erősítette, hogy a kis Ferencet sokan a kormányzó Kossuth Lajos örökösének tekintették. Egyesek ráadásul azzal látták bizonyítottnak ezt a feltételezést, hogy az Ormai Norbert (1813–1849) honvéd ezredes által felügyelt vadászezred hadnagyi rangját és egyenruháját kapta meg alig 8 évesen.
A családi egységet azonban 1849 nyarára átmenetileg megtörte a szabadságharc egyre inkább elkerülhetetlen veresége. A gyermekek biztonságba helyezését feltehetőleg már közvetlenül a szabadságharc legvéresebb ütközete, a harmadik komáromi csata (1849. július 11.) után – amikor a Klapka György vár- és hadseregparancsnok vezette magyar erők sikertelenül kísérelték meg áttörni a várat hónapok óta körbefogó osztrák ostromgyűrűt, és világossá vált, hogy a szabadságharc nem nyerhető meg – elrendelte Kossuth. A szabadságharcot lezáró utolsó csatát, az 1849. augusztus 9-i temesvári vereséget követően ő maga a kormányzóságról lemondva családját hátrahagyni kénytelen menekült külföldre, miután a kormányzat lemondott és 1849. augusztus 11-én Görgei Artúrt katonai főparancsnoksággal és polgári főhatalommal ruházta fel, aki augusztus 13-án a Világos melletti szőlősi síkon letette a fegyvert. A Kossuth család ezt követően három részre szakadt.
Kossuth Lajos és Kossuth Lajosné Meszlényi Terézia emigrálása Kütahyába (1849. augusztus – 1850. április)
Kossuth Aradról Radna, Lugos, Karánsebes és Teregova útvonalon Orsovára érkezett, ahol 1849. augusztus 17-én hagyta el Magyarországot. A Dunán átkelve török védőőrizetben először Turnu-Severinbe került, majd Vidinbe vitték, ahol augusztus 22-től egészen november 3-ig tartózkodott az osztrák és orosz kormányzat kiadatási törekvései miatt. Innen Plevnát és Tirnovát érintve három hetes utazást követően érkezett szűkebb kíséretével együtt internálásának első állomására, Sumenbe.
Kossuth Lajosné Meszlényi Terézia a fegyverletételt követően Orosházán bújkált az osztrák titkosszolgálat elöl. Végül hamis útlevéllel, a szerb kormányzat közreműködésével sikerült neki török területre menekülni. 1850. január 15-én érkezett Sumenbe, ahol csatlakozott Kossuth Lajos emigrációjához.
Az öttagú Kossuth család újra egyesítése azonban még váratott magára, hiszen a törökországi emigráció az európai hatalmi diplomácia fókuszába került. Míg a brit külügy ugyan szimpatizált a magyarországi forradalom eredményeivel, de egyúttal hangsúlyosan ügyelt az európai erőegyensúlyt fenntartó Habsburg monarchia épségére – aminek Magyarország alapvető eleme volt –, így az orosz intervenciót sem ellenezhette. Gazdasági érdekei pedig a közel-keleti status quot fenntartó Törökország támogatását igényelték. Ebben a felállásban számolni kellett a briteknek a konfliktusos török-orosz viszonyra, amiben a francia külügy a török oldalon állt, de az osztrák kormányzat magyar forradalmi elit megsemmisítési törekvéseit sem hagyhatta figyelmen kívül, ami ugyan egyrészt a császárságtól minél távolabb, másrészt azért látótávolságban szerette volna tartani Kossuthékat. A helyzet komolyságát mutatja az Isztambulnál állomásozó angol és francia flotta számának növekedése. A török kormányzat közben vállalta a brit-francia és osztrák-orosz érdekek közötti egyensúlyozást úgy, hogy helyet biztosított a mohamedán hitre való áttérést megtagadó magyar internáltak számára Kütahyában. Ebben a Mussurus-jegyzék néven ismert nemzetközi megállapodásban engedélyezték összesen 45 fő Kütahyába utaztatását, ami 1850. február 15-én vette kezdetét és Várna, valamint Brussza érintésével április 12-én fejeződött be. A kütahyai tartózkodást a kezdetektől általában török vendégségként lehet érteni, ahol egyúttal az emigráció biztonságát is garantálták egyrészt az osztrák kémtevékenységgel szemben, másrészt az emigránsok szökésének megakadályozása érdekében a török diplomácia védelmében. A Kossuth szülők itt várták a gyermekeikkel kapcsolatos fejleményeket.
Kossuth Lajosné Meszlényi Terézia
Ferenc, Vilma és Lajos Tódor menekítése, fogsága és emigrálása (1849. július – 1850. június)
Eközben a gyerekeket a kiterjedt Meszlényi rokonság közreműködésével a Dunántúlon végig a legnagyobb titoktartásra törekedve igyekeztek biztonságba helyezni. Ebben először Boros Sándor Győr vármegyei nemzetőrségi kapitány, Kossuth Lajos anyósának, Kisfaludy Erzsébetnek az unokaöccse segített. Állítólag Pestről indulva Dunaföldváron keltek át a Dunán és érkeztek a Bakony lábához. Boros szüleinek halimbai házánál rejtették el a három gyermeket kezdetben.
Ezt követően Boros közbenjárására a mencshelyi evangélikus lelkész a lelkészlakban, Blajsza István, illetve Isó Dániel honvéd halom-hegyi pincéjében nyújtottak számukra menedéket. Majd a nyomozások elöl a Bakonyba menekültek, ahol unokatestvérük, Zámory Kálmán lókúti földbirtokos és Komárom vármegyei országgyűlési képviselő (1865–1890), valamint az az óbányai birtokos Marton Zsigmond segítették őket, akinek az első felesége Meszlényi Erzsébet volt. Második neje, Marton Antónia állítólag különös gondoskodással ügyelt a gyermekekre, akiket legvégül a Zámory-kastély közelében lévő egyik pénzeskúti parasztházban bújtattak.
Maga Kossuth Ferenc így emlékezett vissza erre az időszakra az Egyetértés hasábjain Csávolszky Lajos laptulajdonos felkérésére írt nyilvános emlékírásában, melyből kitűnik, hogy lelkileg megviselte a szülők hiánya és a menekülés: „Én is elszakadtam szüleimtől; egy távoli rokon, egy hű nevelő, s egy gyermekgondozó nő voltak kísérőtársaim. Hárman voltunk mi üldözött gyermekek, – hármunk közül most egyik a sírban, a másik a külföldön van, én vagyok egyedül itt barangolni az emlékek között. Barangoltunk akkor is, az anyai családi fészek vonzá a szegényke gyermekeket, a Bakonyban bújdosánk és gyermekálmaimba gyakran vegyült a regényes sötétség, az erdőben gyújtott nagy tüzek és a magányos hintó, melyben a gyermek aludt. Kétszer fordultam meg a Lókuti kastélyban, anyám rokonainál, a Zámoryaknál és a másodszor elrejtettek, a kastély körül fekvő paraszt lakok egyikébe.”
A szülők ugyanakkor igyekeztek még így is a legjobb nevelést biztosítani gyermekeik számára. Ebben Mari nevű dajkájuk és Fett (Kövér) György kocsisuk mellett kiemelkedő szerep jutott nevelőjüknek, Karády Ignácnak, aki egészen 1858-ban bekövetkezett korai haláláig egyengette a Kossuth gyerekek elméleti tanulmányait. Kossuth Ferenc 1849-ben keltezett korai levelében külön kérte, hogy „Karády Nácit” visszakaphassák, mivel Marton Antónia szabadulása után nevelő nélkül maradtak a fogságban.
Végül 1849. augusztus 25-én valószínűleg a család egyik ismerősének segítségével a gróf Pálffy István dragonyos tiszt vezette osztag elfogta a menekülőket. Erre a napra Kossuth Ferenc a következőképpen emlékezett vissza: „Egy napon osztrák gyalogság vonult a községbe egy kormánybiztossal élükön, kinek feje melegebb lehetett, mint szíve, mivel mindig levett kalappal járt. Ezen búsmagyar és az osztrák bakák berontottak a Zámory-kastélyba. Emlékszem miként billentek ki a kapukon, egyszerre jobbra-balra, a feszes szuronyos őrök, míg bent a házban folyt a kutatás; – és emlékszem miként jöttek egyszerre a paraszti ház felé, a meleg fejű osztrák-magyar biztos és vele a szuronyos osztrák bakák. A paraszt családja pénzét kezdé rejtegetni a gerendák alá; – a velünk lévő Boross honvédtiszt a kukoricza földre ugorva, a ház megett elmenekült; nekünk kis gyermekeknek szigorúan meghagyták, hogy tagadjuk el nevünket, mintha ezen fogás segíthetett volna sorsunkon. Én azonban, úgy látszik, hazudni akkor sem tudtam, és atyám nevére akkor is büszke voltam, és mikor a hosszú hajú, meleg fejű, állatember mellemre szegezte pisztolyát és vérben úszó szemekkel dörgő hangon kérdé »ki vagy?« én felemeltem kis fejemet, s büszkén feleltem »Kossuth Feri«.”
Katonai kísérettel először Győrbe vitték a három gyermek és nevelőik mellett Marton Antóniát és Guyonné Splény Máriát, ahonnan hajóval a pozsonyi várba kerültek, ahol gróf Splény Béla emlékiratai szerint 5 hónapot töltöttek. Kossuth Ferenc ezeket a hónapokat így idézte fel: „Pozsony várába értünk, elzártak ott egy kis szobába, hol imádkozni tanított a velünk bezárt gondozónő. Imádkoztunk szülőinkért s a hazáért, hangosan, naponnan, reggel és este, úgy hogy megszánt érte a porkoláb szomszédos durva családja. Egy szuronyos őr állott ajtónk előtt: egy másik sétált ablakaink alatt; és egy harmadik egy kis udvarban, hová játszani jártunk, mert a fogoly gyermek is játszik: nincs élet szenvedés és élvezet vegyüléke nélkül.” A kis Ferenc már említett korai levelében külön megemlékezik arról, hogy „Tóni nénénk”, azaz Marton Antónia volt szabadulásáig a nevelőjük.
A várból a szénatéri Emmerling házba szállították át őket, ahonnan hosszas tárgyalásokat követően szabadultak ki. Nagyanyjuk, Kossuth Lászlóné (1770–1853) közbenjárására a bécsi kormány egy pesti evangélikus lelkészt, Láng Mihályt jelölte ki a gyermekek gyámjaként. Erre vonatkozóan az osztrák miniszertanács jegyzőkönyveiben olyan megjegyzések olvashatók, miszerint a Kossuth szülők jogainak gyarkolása akadályokba ütközik, ezért a gyerekek számára gyámot kell kijelölni. Eredetileg a pénzügyminisztérium foglalkozott az üggyel, és Vilmát szalézi kolostorba, Ferencet és Lajos Tódort pedig kadétiskolába kívánta küldeni állami költségen. Végül az igazságügyminisztérium elé utalták a kérdést a pénzügyminiszter kérésére, hogy polgári bíróság döntsön a gyámról, aki törvényileg teljes anyagi felelősséggel tartozik majd a gyermekekért. Így 1850 áprilisában nagymamájukhoz, Kossuth Lászlónéhoz kerültek Pestre. Egyébként az ekkor már emigrációban lévő Kossuth Lajos is tisztában volt saját és családja helyzetének súlyosságával, ezért az 1849. október 8-án kelt végrendeletében Guyon Richárd honvéd tábornokot és Marton Antóniát nevezte meg gyermekei gyámjának, aminek természetesen semmi jelentősége nem volt az említett osztrák jogi eljárásban.
Kossuth Lászlóné Weber Karolina, Kossuth Lajos édesanyja portréja. Pollák Zsigmond metszete
Ruttkay Józsefné Kossuth Lujza, Kossuth Lajos húga
Végül a nemzetközi közvélemény negatív visszhangja és feltehetőleg a brit kormány nyomása az osztrák kormányzatot abba a helyzetbe hozta, hogy „Haynau engedélyével” kénytelen volt a már törökországi Kütahyába internált Kossuth szülőkhöz engedni a három gyermeket, akik 1850. május 26-án a Hermine gőzössel Ruttkay Józsefné Kossuth Lujza (1810–1902) és Karády Ignác kíséretében hagyták el Magyarországot. A Kossuth család végül 1850. június 18-án egyesült újra Kütahyában, miután a gyerekek kíséretükkel épen és egészségesen megérkeztek a törökországi internáltak nemzetközileg kijelölt szállására.
Berde Imre
Felhasznált források és szakirodalom:
Fazekas Csaba: Kossuth Lajos házassága. Rubicon, 2020/11. 80–82.
Hermann Róbert: Kossuth Lajos, a „magyarok Mózese”. Osiris Kiadó, Budapest, 2006.
Hermann Róbert: Kossuth Lajos bevonulása Budára. Rubicon Online (Utolsó letöltés: 2024. 09. 17.)
Kossuth Ferenc levele keresztatyjához. HU-MNL-R122-II.H.8-1.
Kossuth Ferenc levele T. Pólinak. HU-MNL-R122-II.H.8-2.
Kossuth Ferenc: Csávolszky Lajos barátomnak. Egyetértés, 1894. december 24.
Kossuth Vilma emlékiratai Kutahyából. HU-MNL-R122-II.H.9-1.
Lukács Lajos: Magyar politikai emigráció 1849–1867. Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1984.
Rainer Pál: Kossuth Lajos házassága (1841) és a Kossuth gyerekek menekítése (1849). In: T. Horváth Lajos (szerk.): „Előttem állott nemzetem ébredése.” Kossuth Lajos 1802–1894. Athenaeum R. Társulat, Veszprém, 1995. 23–38.
Szabad György: Kossuth Lajos politikai pályája ismert és ismeretlen megnyilatkozásai tükrében. Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1977.
Szabad György: Kossuth irányadása. Válasz Kiadó, Budapest, 2002.
Szabó Dániel: A kis Kossuth: Kossuth Ferenc. Rubicon, 2002/8. 53–60.
