Az 1848-49-es szabadságharc és ezen belül különösen március 15. nemzeti mitológiánk kitörölhetetlen része. Március idusa az a nap, amelyet a társadalom többsége a legjelentősebb nemzeti ünnepként tart számon. A forradalom ünnepének azonban külön története van, az elmúlt 176 évben viszontagságos kitérők után érkezett el méltó helyére. Az ünnepet megillető “béke, szabadság és egyetértés” új keletű jelenség, amely szinte csak néhány éves múltra tekint vissza. Az egymást követő politikai rendszerek saját szájuk íze szerint értelmezték, az egyes általuk felvállalhatónak tartott momentumait önkényesen kiragadták, ezáltal gyakorlatilag meghamisították az ünnep egységét. Az 1848-as események történetét Pap József mutatja be.

Rövid ünnepléstörténeti áttekintés

Az ünnep első ünnepelt évfordulóján, 1849-ben Kossuth egy feleségének írott magánlevélben azon tűnődött, ugyan miért ünneplik március 15-ét, hiszen ezen a napon “egy kis pesti lármánál több nem történt”. Érdekes módon már az első évfordulón megfigyelhető a hivatalos állami vezetés és a társadalom eltérő értékelése. A szabadságharc leverése után természetesen szó sem lehetett szervezett, tömeges demonstrációkról. Jelentősebb tömeg, mintegy félezer ember először 1860. március 15-éjén gyűlt össze. A pesti Kálvin térről, a Kerepesi temetőhöz vonultak, ahol lőtt sebet kapott Forinyák Géza. A 19 éves jurátus április 2-án halt meg, ő lett az ünneplés első mártírja. A kiegyezés megkötése után a magyar politikai elit, Ferenc József személyes érintettsége miatt nem tudta állami szinten legalizálni a forradalom ünnepét. Az áthidaló megoldást az 1898. évi V. törvénycikk szolgáltatta, amely április 11-ét, az áprilisi törvények szentesítésének a napját nyilvánította nemzeti ünnepnek. Március 15. a dualista berendezkedés létjogosultságát megkérdőjelező ellenzék által (ki-) használt ünnep maradt. Először az 1919. február 17-én keltezett néptörvény emelte a nemzeti ünnepek sorába a pesti forradalom emléknapját. Néhány nap múlva a rövidéletű tanácsköztársaság önmagát jelölte meg Petőfi és Táncsics, és az általuk vezetett (pontosabban az interpretátorok által vezetni vélt) munkás- és parasztforradalom egyetlen igaz szellemi örökösének. A Horthy-korszakban tovább folytatódott március kálváriája, az önmagát ellenforradalminak deklaráló rendszer nehezen tudta felvállalni 1848 forradalmi vonulatát, mivel azonban az ünnep ekkorra már mélyen beágyazódott a nemzeti önazonosság-tudatba, saját képére igyekezett formálni azt. A hivatalos állami ünnepségek szónoklatai aktuálpolitikai kérdésekkel telítődtek. Emellett azonban minden társadalmi szervezetnek lehetősége nyílott arra, hogy önmaga ünnepelve, önmaga céljainak megfelelően módosíthassa “48 üzenetét”. 1927. december 28-án, a 60 éves évforduló közeledtével érkezett el március 15. hivatalos állami ünneppé nyilvánításának a napja, ezzel egyidőben, a társadalom körében meggyökeresedni nem tudó április 11-ét törölték az ünnepek sorából. A második világháború befejeződését követően, a rövid ideig tartó demokratikus kísérlet után újult erővel folytatódott a forradalom és szabadságharc történetének vulgármarxista átértelmezése. A történészek kutatásait és a forrásokat figyelmen kívül hagyva, ismét a politikusok fogalmaztatják a hivatalos szónoklatokat.

Kossuth Lajos tér, március 15-i ünnepség a Parlamentnél. Fortepan / Berkó Pál

Március 15. a tavasz három ünnepének bevezető felvonása, március 21. és április 4. előképe lett. A Horthy-korszak pluralizmusa eltűnt, a hivatalos történelemszemlélet mellett egyéb irányvonal nem jelenhetett meg. 1951. március 10-én pedig az ünnepet munkanappá nyilvánították. 1956 szellemileg is rokonságot vállalt a márciusi fiatalsággal, a forradalmi napokban a 12 pont követelései, a nemzetőrség, a Kossuth címer különös aktualitást kaptak. A forradalom leverése után március 15-ét rövid időre ünnepnappá nyilvánították, majd 1957. március 10-én, felújítva az 1951-es hagyományt, újra törölték a hivatalos munkaszüneti napok közül és kötelező megjelenés melletti tanítási szünetté nyilvánították. A 70-es évek elejére már rendszeresé váltak a rendőri erőszakkal szétoszlatott illegális megemlékezések. A március 15. teljes békés, szabad ünneplése a rendszerváltás után kezdődhetett meg, a teljes egyetértésre és a politikamentességre azonban még a továbbiakban is várni kell…

Bajcsy-Zsilinszky út, 1988. március 15. Fortepan / Horváth Ernő

Kossuth felvetése, miért is ünnepeljük március 15-ét, ezért aktuális napjainkban, ezért kell 176 év távlatában a történészeknek újra és újra megfogalmazniuk a nagy nap eseménytörténetét, eszmei hozadékát.

A forradalom előszele

Március 15-ét nem szabad kiragadni történelmi környezetéből, az események sodrából ugyanis ekkor könnyen “egy kis pesti” ribilliónak, lármának minősíthetnénk és megfosztanánk valódi méltóságától, attól a méltóságától, amely legérzékletesebben az “egyetértésben”, a nemzeti egységben ragadható meg. A nagy nap ugyanis nem csupán Pesten zajlott, hanem Pest és Buda forradalma a város határaitól nyugatra, Pozsonyban, Bécsben történt eseményekre adott válasz és emellett a hírek terjedésével szervesen kapcsolódott hozzá a vidék forradalma is. Pozsonyban 1847. november 11-én összeült az utolsó rendi országgyűlés, melyet utolsó rendivé természetesen az események menete, nem pedig az összehívó akarat vagy a követi szándék tett. A Batthyány Lajos és Kossuth Lajos mögé felsorakozó nemesi ellenzék tovább nem volt hajlandó halogatni a polgári átalakulás reformjait. Az országgyűlési munka azonban sehogy sem tudott a holtpontról kimozdulni, március elejéig gyakorlatilag egyhelyben topogott a reformok ügye. Mikor azonban március 1-én megérkezett a néhány nappal korábbi párizsi forradalom híre, Kossuth ezen felbuzdulva március 3-án, az alsóház kerületi ülésén benyújtotta felirati javaslatát, melyben közteherviselést, felelős kormányzatot, népképviseletet, kötelező állami kárpótlással végrehajtott jobbágyfelszabadítást követelt a rendektől és az uralkodótól. A felirati javaslat emellett kiállt az osztrák örökös tartományok alkotmányos átszervezése mellett is. A reformok ügye azonban újra megrekedni látszott, a felsőtábla tagjai élükön István nádorral elhagyták Pozsonyt és így nem lehetett az alsótábla által elfogadott felirati javaslatot a főrendek elé terjeszteni. Március 4-én a pesti Ellenzéki Kör, értesülve Kossuth javaslatáról elhatározta, hogy a felirat támogatására petíciós mozgalmat szervez. Másnap Irinyi Dániel Pozsonyba utazott, ahol Kossuth, miután Irinyi ismertetette a fiatalok tervét, megbízta a Kört a mozgalom megindításával. Március 12-én a Pilvax kávéházban összegyűlt fiatalság elhatározta, hogy az előző nap Irinyi József által elkészített petíciót, amely a “Tizenként pont”- ként fog elhíresülni, március 19-én, a József napi vásáron terjesztik a nép elé.

Irinyi József (1822-1859)

Március 13-án azonban az események előre nem látható módon felgyorsultak. Kitört a bécsi forradalom, a bécsi nép Kossuth javaslatán felbuzdulva, önálló alkotmányosságot követelt uralkodójától, I. Ferdinánd osztrák császártól. Clemens Metternich herceg, a reformoktól végletekig ódzkodó államkancellár menekülni kényszerült. A bécsi forradalom hatására másnap összeülő felsőtábla, hogy a magyar forradalom kirobbanásának elejét vegye, szabad utat enged a felirati javaslatnak. István nádor pedig Almásy Móricz grófot, Pest város királyi biztosát Pest- Budára menesztette, azzal a feladattal, hogy akadályozza meg a forradalom kitörését. Március 14. estéje Pest és Pozsony számára is történelmi jelentőségű volt. Pozsonyban a felirati javaslat elfogadásán fellelkesült országgyűlési ifjúság a polgárokkal karöltve fáklyás felvonulást rendezett az ellenzéki követek törzshelyének számító Zöldfa fogadóhoz. A felvonulókat a fogadó erkélyén üdvözlő Kossuth rögtönzött szónoklata során, a mellette álló Batthyány Lajos grófot Magyarország első felelős miniszterelnökeként mutatta be és megfogadta, hogy a felirati javaslattal másnap Bécsbe induló országgyűlési követség addig haza nem tér, amíg az uralkodó ki nem nevezi Batthyányt miniszterelnöknek. Pesten a Pilvax kávéházban a politizáló fiatalság a bécsi hírek hallatán elhatározza, hogy március 15-én kirobbantja a forradalmat, bár a forradalom pontos menetéről nem sikerült megegyezniük.

A magyar szabadság születésnapja

Március 15. reggelén két gőzhajó indul Pozsonyból Bécsbe, az egyiken az országgyűlés száztagú küldöttsége, a másikon az országgyűlési ifjúság foglalt helyet. A hajóút során a követek, Kossuth, Széchenyi és Batthyány vezetésével tovább pontosították, kiegészítették az eredeti országgyűlési javaslatot. Bécsben a küldötteket hatalmas tömeg várta, a követek hintóiból, a kor szokásának megfelelően kifogták a lovakat és úgy vontatták őket a céljuk felé. A magyar küldöttség fogadására másnap déltájban került sor. Bécsben időhúzás kezdődött, az udvar megpróbálta megakadályozni a reformok elfogadását, a miniszterelnök kinevezése pedig szinte lehetetlennek tűnt. Március 16. estéjén ülésezett az uralkodásra alkalmatlan uralkodót V. Ferdinándot segítő és a valódi döntéseket meghozó államértekezlet, ahol a tagok többórai tárgyalás után Ferenc Károly főherceg hajthatatlansága miatt el akarták utasítani a feliratot. Ezekben az órákban érkeztek meg a városba az első kósza hírek Pestről…

Március 15. egy szerdai nap átlagosan indult Pesten. A pesti, budai városi tanács, Pest- Pilis- Solt vármegye vezetői és a budai Helytartótanács szokványos ügyekkel foglalkoztak, érződött azonban a feszültség a vasárnapra tervezett „francia stílusú bankettet” miatt. Petőfi Sándor, aki nem vett részt az előző esti gyűlésen korán reggel a Pilvaxba indult, miután ott még csak néhány fiatalt talált, Jókai Mórral közös lakásukra sietett, hogy megtervezzék a forradalom menetét. Petőfi naplójában így vall terveiről: „Logikailag a forradalom legelső lépése és egyszersmind fő kötelessége szabaddá tenni a sajtót… azt fogjuk tenni! a többit az Istenre bízom és azokra, akik rendelve vannak, hogy a kezdeteket folytassák; én csak arra vagyok hivatva, hogy az első lökést tegyem.”. Ebben a tervben meg is állapodtak és visszatértek a Pilvaxba, ahonnan az egyetemi fakultásokat vették célba. Először az orvostanhallgatókat, majd a mérnököket és végül a jogászokat keresték fel. Petőfi közben többször is elszavalta a Nemzeti dalt, saját beszámolója szerint ezt egyébként négyszer tette meg a nap folyamán. „először az ifjak kávéházában, azután az orvosi egyetemben, azután a Szeminárium terén (most már 15-dik martius tere), végre nyomda előtt, melyet erőszakosan elfoglaltunk a Hatvani utcában (most Szabadsajtó utca).” Érdekes, hogy a köztudatban ezek az alkalmak nem maradtak fent, ellentétben a múzeumkerti szavalattal, amire viszont nem került sor.

Mintegy kétezren érkezhettek meg a Landerer és Heckenast nyomda elé, hogy a forradalom első lépését megtegyék, cenzori engedély nélkül kinyomtattassák a 12 pontot és a Nemzeti dalt. A nyomdát megszálló fialok kérésére Landerer először akadékoskodott, hiszen természetesen nem volt a papíron a cenzori engedély. A következő pillanatban azonban ő segítette ki a meghökkent forradalmárokat, odasúgta nekik, ilyenkor le kell foglalni a sajtót. Hogy önmagát véglegesen tisztázza az esetleges későbbi felelősségre vonás alól, miután kiadta munkásainak a megfelelő utasításokat, bezáratatta magát a főnöki szobába… Fontos adalék, hogy Landerer felkészültsége nem volt véletlen. A titkosszolgálattal együttműködő nyomdatulajdonos és lapkiadó értesült a fiatalok előző napi elhatározásáról és a Pilvaxhoz közel eső nyomdát készültségbe helyezte az esetleges forradalmi igények kielégítésére. Így a nyomdászok gyakorlatilag munkára készen várták a forradalmárokat. A szedés közben derült ki, hogy a Nemzeti dal kéziratát Petőfi nem hozta magával, így a költő fejből rekonstruálja versét, melyet Vasvári Pál strófánként ollózott le a papírról és adott át a nyomdászoknak. Dél körül a nyomda ablakából szórni kezdték a szabad sajtó első termékeit. A forradalom első célját tehát rövid két óra alatt sikerült teljesíteni.

A szabadsajtó első terméke Pesten 1848. március 15. 

De hogyan tovább? A forradalmat folytatni kell, de amint Jókai 1873-ban megjegyezte: „Könnyű más városnak forradalmat csinálni, tudja, hogy mit tegyen? Legelőször is elkergeti a kormányát, körülveszi a parlamentet; de hol vegyünk mi kormányt és parlamentet, mikor a kancellárunk Bécsben van, a parlamentünk pedig Pozsonyban?”. Délben pedig egyébként is minden hivatal ebédszünetet tart, ezért, miután délután három órára a Nemzeti Múzeum elé gyűlést hirdettek a forradalmárok is szétoszlottak. A szakadó esőben tízezer ember érkezett a Múzeum elé. A gyűlést Vasvári nyitotta meg, majd több szónoklat után Irányi Dániel javaslatára a tömeg a Városháza elé vonul, hogy a pesti város tanácsot rávegye a Tizenkét pont elfogadására. Itt csatlakozott hozzájuk Nyáry Pál Pest vármegye alispánja és Klauzál Gábor a liberális nemesség egyik vezetője. A városházi ülésterembe betóduló forradalmároknak Nyári és Klauzál segítségével, rövid vita után sikerült a közgyűlést rávenni a követelések elfogadására és megalakult a Rendre Ügyelő Választmány, melyben a városi és a liberális nemesi képviselők mellett helyet kaptak a márciusi ifjak vezetői is.

Forradalmi tömeg a Nemzeti Múzeumnál

A következő lépés a Helytartótanács, az ország közigazgatását irányító hivatal megnyerése és a politikai státusfogoly kiszabadítása volt. És ebben a helyzetben kapott fontos szerepet a nádor által Pestre küldött Almásy Móric királyi biztos. Almásy időközben Budára érkezett és tájékoztatta Zichy Ferenc helytartósági alelnököt a pozsonyi és a bécsi események részleteiről és utazásának céljáról. Zichy azonban közölte vele, hogy elkésett, hiszen Pesten már kitört a ribillió. Az események további menete miatt fontos adalék, hogy Zichy Ferenc egy rövid levelet intézett az osztrák csapatok parancsnokához, Ignatz von Lederer lovassági tábornokhoz a következő szöveggel:

Excellenciád,

Rövidesen egy embertömeg jön Budára, s a Helytartótanácstól Sztancsics fogoly kiszolgáltatását kéri, amely követelés ezen hivatal részéről elegendő kezesség mellett teljesíttetni fog. Sietek erről előzetesen

Excellenciádat értesíteni

Buda, 848. március 15. Zichy Ferenc gróf

Lederer, Ignaz Freiherr (1769-1849)

Almásy tehát Pestre indult, megkísérelni lecsillapítani a felizzott kedélyeket. Almásy a városházán találkozott a forradalmárokkal, még egy kísérletet tett az események megfékezésére, kiállt a városházi erkélyre és a tömeget nyugalomra intve, ismertette a legfrissebb pozsonyi híreket. A beszéd azonban a szónok legnagyobb megdöbbenésére nagy sikert aratott, a királyi biztos nem tehet mást, mint maga is csatlakozott a Budára tartó menethez. A forradalmi tábor teljesen átalakult, a tömegben fiatalok mellett ott meneteltek a kíváncsi városi polgárok, a vármegyei és a városi vezetés képviselői és nem utolsó sorban maga a királyi biztos.

Budára a hajóhídon keresztül vitt az út, az esernyős tömeg teljesen fegyvertelenül indul a vár “ostromára”. A kapuban őrálló olasz katonák por és golyó helyett “Evviva l`Ungheria!” kiáltásokkal fogadták a menetet és beengedték őket az erődbe. Erre azonban csak azért kerülhetett sor, mert nem kaptak ellenkező parancsot. A politikai vezetés ugyanis el akarta kerülni a bécsi véres eseményeket, hiszen a 12 pont követeléseinek jelentős résztét időközben már elkezdték megvalósítani Pozsonyban és Bécsben. Nem az olasz-magyar barátság vagy esetleg a tömegtől való félelem okozta a katonaság tétlenségét, hanem a politikai szándék. Erről pedig az udvart Lederer részletes jelentésben tájékoztatta, a jelentésből pedig egyértelműen kiolvasható, hogy a katonaság harcra készen figyelte az eseményeket.

„A nagyméltóságú helytartótanács” üléstermébe Almásy már Nyáry, Kaluzál és a márciusi ifjak társaságában érkezett vissza. A tanács pedig – Petőfi szavai szerint – „sápadt vala és reszketni méltóztatott és öt percnyi várakozás után mindenbe beleegyezett. A katonaságnak kiadatott a tétlenség iránt a rendelet, a cenzura eltöröltetett.” Legalábbis így látta az események hátsó összefüggéseivel nem teljesen tisztában lévő költő. A belegyezés igazában nem volt teljes, hiszen erre a Tanácsnak nem is lett volna jogköre. Táncsics szabadon bocsájtásába azzal a feltétellel egyeztek bele, hogy az ellene folyó eljárást ez nem érinti. A per tehát tovább folytatódhatott, csak a szabadlábon védekezés jogát kapta meg az előzetesen letartóztatott. A sajtószabadság esetében pedig kikötötték, hogy a sajtótörvény elkészültéig eltelt időre a majdani új szabályok fognak visszamenőleg érvényesek lenni. Az ideiglenes rendeletet egyébként Klauzál Gábor vetette papírra.

A forradalom tehát győzelmet aratott. A dicsősége nap a tervek szerint Nemzeti Színház díszelőadásával zárult. A tömeg visszaindult Budára a börtönből kiszabadított Táncsics Mihállyal és feleségével, akiknek kocsijából kifogták a lovakat. A pesti oldalon a Nádor szálloda tulajdonosa, jó reklámot látva a lehetőségben, ingyen szállást és étkezés ajánlott fel Táncsics házaspár számára. Ezt ők el is fogadtak és számukra véget is ért a rendkívüli izgalmakat hozó nap. 

Színházi plakátok 1848-ból

A tömeg tovább vonult a Nemzeti Színházhoz, ahol azonban a tilalmi listán lévő Bánk bánt végül nem sikerült végig játszani. Egressi Gábor így emlékezett a nap utolsó utolsó óráira: „Az előadás mindjárt a kezdetén félbeszakasztatott azon tömérdek ezrek zajától, kik Budáról Stancsiccsal megérkezének. Megkérdeztetvén a nép: mit kíván, azt nyilvánítá, miszerint a Hunyadi Lászlóból “Meghalt a cselszövő” szövegű énekrész, a Hymnus, Hattyúdal, Szózat és s más kedvenc darabok játszassanak; aztán Petőfi Nemzeti dala általam elszavaltassék, s végül a kar által eldaloltassék; zenéjét Egressi Béni akkorra már elkészítvén. – Az eskü szavait a szavalás közben ezrek keble visszhangzá. Ilyen volt az est képe.”

Pesten és Budán tehát nem volt olyan hatalom, amellyel szembe lehetett, szembe kellett volna fordulni, hiszen mindenki csatlakozott ahhoz a 15- 20 fiatalhoz, aki délelőtt hatalmas lelkesedéssel, de konkrét tervek nélkül, a sorsra bízva magát elhagyta a Pilvax kávéházat. Ez a nap is véget ért, és a forradalmárok az izgalmaktól fáradtan hazatértek. Petőfi ezekkel a szavakkal búcsúzott élete talán legnagyobb napjától: „Jó éjszakát szép csecsemő… szép vagy te, szebb minden országbeli testvérednél, mert nem fürödtél vérben, mint azok, téged tiszta örömkönnyek mostak; és bölcsőd párnái nem hideg, merev holttestek, hanem forró, dobogó szivek.”

…És Bécsben az államkancellária tovább nem halogatta a reformok ügyét, azonban a köztudatban élő képpel ellentétben nem a pesti forradalom híre, hanem a készülődésének réme és István nádor személyes kitartása segítette ki a holtpontról a kossuthi programot, ugyanis a pesti hírek ezen az estén még nem jutottak be a Burgba. Lederer jelentése pedig a katonaság esetleges bevetésével kapcsolatban teljesen egyértelmű volt, ha kell hajlandóak és képesek vérbe fojtani a fegyvertelen polgárok mozgalmát. István március 16-án az estén megkapta a teljeskörű nádori felhatalmazást, azonban a miniszterelnök kinevezésére nem került sor. Végül a nádor nevezte ki Batthyányt és ellenjegyeztette ezt a királlyal. István ezáltal megkerülte az uralkodót ellenőrző Államtanácsot. A magyar törvényeknek megfelelően, azonban a monarchiát irányító belső szabályokkal ellentétben cselekedett. Lépese tehát Magyarország törvényei alapján legális volt ugyan, de a dinasztiához nem volt lojális.

A diadalittas követség visszatérhetett Pozsonyba, ahol megkezdődhetett az áprilisi törvények kidolgozása. Gróf Széchenyi István egy magánlevelében így kommentálta a bécsi eseményeket: „Barátom csuda dolgokat élünk! Nemzeti sorsunk hajszálon függött. Az első felvonás gyönyörűen sikerült!… Kos (-suth, sic!) egy kártyára tett mindent és legalább idáig annyit nyert a hazának, mint amennyit az  én politikám tán 20 év alatt nem bírhatott volna előállítani!”

A forradalom pedig nem állt meg a nagyvárosok határainál és az országgyűlés falai között, a vidéki települések lakossága sorra csatlakozott hozzá, a hírek terjedését követve egymás után zajlottak a népgyűlések, melyen a magyar nemzetiségű lakosság mellett megjelentek a nemzetiségek lelkes képviselői is. Március középső napjai tehát egy felejthetetlen pillanatra szinte teljes egységet hoztak létre, amely születése időpontjában nem ismert sem területi, sem politikai, sem etnikai, sem vallási korlátokat.

                                                                                                     Pap József

Felhasznált irodalom:

Deák István 1994: A törvényes forradalom: Kossuth Lajos és a magyarok 1848-49-ben. 2. kiadás kiadás. Gondolat Kiadó, Budapest.

Gyarmati György 1998: Március hatalma-A hatalom márciusa: fejezetek március 15. ünneplésének történetéből. Paginarum Kiadó, Budapest.

Hermann Róbert 1998: 1848. március 15. – a túloldalról. KORTÁRS: IRODALMI ÉS KRITIKAI FOLYÓIRAT (3.) 124–128.

Lukácsy Sándor 1989: Ez volt március 15-e: kortársak írásai a forradalomról. Minerva Kiadó, Budapest.

Spira György 1975: Petőfi napja. (Sorsdöntő történelmi napok 1.) Akadémiai Kiadó, Budapest.

Spira György 1998: A pesti forradalom születése. In: A pestiek Petőfi és Haynau között. Enciklopédia Kiadó, Budapest, 9–30.