Egerben a fertálymesterség intézménye a helyi értékek megőrzésének egy szép megnyilvánulási formája. A mára többnyire reprezentatív, közösségszervező és örökségvédő feladatokkal bíró szervezet egykoron országszerte jelen volt, mégis Egerben maradt fenn és alakult újjá a rendszerváltás után egyedül. Hogyan terjedt el hazánkban a fertálymesterség, majd tűnt el szinte teljesen? Mely városokban tartott ki az új idők dacára a legtovább az élő egri példa mellett? Ezen kérdésekre keresi a válaszokat ifj. Kovács Balázs, a Rendőrmúzeum munkatársa.
A török dúlás, a tizenöt éves háború, a különböző Béccsel szembeni szuverenitási és közjogi hadakozások utáni Magyar Királyság jelentős része olyan képet festhetett a benne élők számára, akár egy apokalipszis utáni táj. Nyilvánvaló volt, hogy a restauráció csak rendezett viszonyok között mehet végbe – közigazgatási és közrendvédelmi tekintetben is. A Habsburg Birodalmi katonaság és adminisztráció a visszafoglalt jelentősebb városokat is németes városrendezési elv szerint negyedekre osztották fel, és megjelent a saját negyedéért felelő Viertelmeister/fertálymester elnevezésű hivatásforma azon túl, hogy ugyanennek Nyugat-Magyarországon, Kolozsváron és a cipszer bányavárosokban már korábban is volt hagyománya. A fertálymesterek feladatköre városonként rendkívüli változatosságot mutat, általában azonban elmondható, hogy a városi magisztrátus és a lakosság közötti adminisztratív és információs kapocsként szolgáltak. Jellemzően hatáskörük alá tartozott az idegenrendészet és a tűzrendészet is, az 1880-as évek elejétől kezdve pedig inkább csupán reprezentatív és hivatali kézbesítői szerepkörük maradt, ahol addigra egyáltalán még működött ezen intézmény.
A városi önigazgatás történetének kutatói – mint Milleker Dezső (1939), vagy Csizmadia Andor (1942) – általában ugyan szoros párhuzamot vontak a fertálymesterség kialakulásának fejtegetésében a tízes, tizedes és utcakapitány elnevezésű régi magyar intézmények között, amivel esetleg még a tizenkettedes (Rottmeister) lehet relevanciában egyes Kárpát-medencei városokban. Ezen írás azonban kifejezetten a fertálymesterségre szorítkozik. Nemes Lajos eredetmagyarázata (2002) szerint Egerben a fertálymestereknek közük lehetett a hajdúk hadszervezetéhez, Petercsák Tivadar monográfiájában (2014) pedig kimutatta, hogy Eger esetében a korábbi tizedesi intézményt (decurio) keresztelték át 1736-ban fertálymesterségnek a hétköznapi megnevezésben. De hogyan terjedt el, majd pedig minek hatására tűnt el ez a hivatásforma hazánkban?
A reformkori Pest fertálymestereinek beosztottjai; az éjjeliőrök munkában. (A kép forrása: Tűzoltó Múzeum állandó kiállításából)
A negyedek, avagy fertályok és maga a fertálymesterség városonkénti első megjelenése a forrásokban több hullámban követhető nyomon. Ezek közül a legelső megelőzte a Habsburgok Magyarország feletti uralmát: Sopronban már 1424-ben negyedekre osztották a várost, Pozsonyban a 15. század végéből is maradt ránk nyoma közrendvédelmi tevékenységüknek. A 16. században számos felső-magyarországi városban megjelent a negyedmesteri hivatás, így Besztercebányán, Körmöcbányán, Lőcsén, Kassán és Selmecbányán. Ezeken a településeken még egy német mintájú, gyorsabb városfejlődés eredményeképpen gyökerezett meg a hivatásforma. A második hullámot azonban már az oszmánok kiűzése utáni űr hozta meg: Pesten, Budán, Székesfehérváron, Veszprémben és Esztergomban az újjáéledő városi adminisztráció valósította meg a negyedfelosztást a 17-18. század fordulóján. Az 1700-as évek derekán, részben a sváb betelepítéseknek köszönhetően, egy harmadik hullámban már mezővárosokban is (például Miskolc, vagy Gyöngyös) bizonyítottan megjelent a fertálymester az utcákon. A hivatás mind közigazgatási és közrendvédelmi jelentősége, mind pedig tekintélye vonatkozásában a napóleoni háborúk lezárásától a reformkor végéig élte hazánkban virágkorát. A fertály szerinti felosztás egy „utóvirágzása” a Bach-korszakra tehető, amikor a birodalom örökös tartományaiban bevett közigazgatási normákat utoljára próbálták erőteljesebben meghonosítani. Foki Ibolya tanulmánya (2000) szerint ez a hatás Zalaegerszeg igazgatásában, Kapusi Krisztián tanulmánya (2005) alapján pedig Miskolcon különösen érzékelhető volt, igaz, az előző esetben a városi tanács már 1852-ben nyilatkozattételre kötelezte a helyi fertálymestereket: vagy komolyan veszik feladatukat, vagy pedig elbocsátásra kerülnek.
Ahogyan azt már az 1930-as években Breznay Imre, majd napjainkban Petercsák Tivadar is megállapítja; az egri fertálymesterség elsősorban azáltal élhette túl a modern közigazgatás hajnalát, hogy a helyiek felismerték az intézményben a közösségszervező- és megtartó tradicionális értéket, és hagyomány-alapon ragaszkodtak meglétéhez a továbbiakban. A lokálpatriotizmus fontos elemének, örökségi kincsnek tartották, nem pedig a városra és lakosaira nehezedő tehernek. Ez a döntő felismerés máshol hiányzott. A hivatásforma más városokban való elsorvadásához nagyon sok tényező játszott közre. Feltételezhető, hogy minél nagyobb szerepe volt a negyedmesterek munkájában az adóbeszedés (például Veszprém „polétásai” esetében), annál kevésbé örvendett népszerűségnek az intézmény. Voltak városok, ahol a presztízst felülírta a munkával járó kellemetlenség, és maguk a fertálymesterek is keresték a szolgálat alóli kibúvót – ismerünk ilyen konkrétumokat, például Esztergom városi regesztáiból, de Egerből is, ahogy Fazola Henrik „kivásárolta” magát a megválasztott fertálymesteri tisztségből. Olyan városok is elfordultak (Miskolc, Vác), ahol a negyedmesteri hivatásnak – annak megszűnése előtti időben – már nem maradt annyi tekintélye, amely segítségével kellő eréllyel tudták volna tovább végezni feladataikat.
Komáromi fertálymester a 19. század végén (A kép forrása: Petercsák T.: A fertálymesterség)
A fertálymesterség eltünedezésében óriási szerepet játszottak az 1880-as években lezajlott közigazgatási törvényi reformok. Az 1883. évi I. tc. szakirányú végzettség meglétéhez kötötték a közigazgatási státuszokat, és nem mellesleg 1870-től kezdve zajlott egy jelentős centralizáció is a szektorban. A fertálymesterek maradék feladatkörét általában átvették a jegyzők, a városi írnokok, adóbehajtók. Megszerveződött a rendőrség premodern verziója is, amely – ha nem is országos lefedettségű, a városok területén mégis – kihúzta a fertálymesterek hatásköréből a közrendvédelmet. Újabb régi feladatköröket veszítettek a városi tűzoltóságok fejlődésével és hivatásossá válásával is. A városok hivatalos életének egyediségei, mint színfoltok, ezzel a legtöbb helyen kikoptak. Az egri példán kívül, a 20. század első évtizedében még, mint aktív intézmény, találunk pár utalást a létezésére: A Félegyházi Híradó c. lap 1903-ból tudósított a negyedmesterek kézbesítési kötelezettségének megszűnéséről. Ugyanebben az évben Kőszegen az ő segítségükkel gyűjtöttek a város szegényei számára, amely összeget Újévkor terveztek közöttük szétosztani. A Borovszky Samu szerkesztésében kiadott vármegyei monográfia 1910-ben működő hivatásként jegyzi a fertálymesterséget Eger mellett Vácott és Aradon. A Váci Hírlap hasábjain, utoljára 1942. október 17-én tűntek fel a fertálymesterek, mint a közélelmezés olyan segítői, akikkel az élelmiszerjegyeket házhoz kézbesítenék valamennyi jogosult váci család számára. Ugyanakkor az Esztergom és Vidéke 1933. február 26-i számában már csupán az esztergomi utca nemrégiben végleg eltűnt jellemző alakjaként írnak pár sort a fertálymesterekről, „ahogy felfalta, fölszippantotta, lehetetlenné tette őket a rohanó idő”
Hála a lokális kultúra erejének és elkötelezett hagyománytisztelőknek, Egerben 1996-ban – 46 évnyi kihagyás után – újra avattak fertálymestereket. Egyelőre azonban, mint állandó testületet – ha csak ünnepi, reprezentatív funkció ellátása végett is – mindezidáig nem élesztették fel más városban. A legéletképesebb törekvések Miskolcon és – a hasonló, már említett közigazgatási tradíciójú tizedesség terén – Pécsett jutottak érvényre. Csak remélhetjük, hogy előbb-utóbb talán több magyar városban a helyiek ráismernek majd saját közigazgatási örökségükre, és ennek bizonyos fokú érvényességére – legalább turisztikai jelleggel – a 21. században is.
Ifj. Kovács Balázs
Felhasznált források:
Borovszky Samu (szerk.): Heves vármegye. Országos Monografia Társaság, Budapest: 1910.
Breznay Imre: Az egri fertálymesterségről. Egri Fertálymesteri Testület, Eger: 1939.
Csizmadia Andor: Népi közigazgatásunk tizedesi és fertálymesteri intézménye. Győri hadnagyok, tizedesek és fertálymesterek. In: Győri tanulmányok 5. MNL-GyMS Megyei Levéltára, Győr: 1983.
Ernyes Mihály: Pécs város rendőrsége – Az államosítás. James és James Bt., Pécs: 2000.
Foki Ibolya: Zalaegerszeg 1850-1860. - A város igazgatási szervezete és tisztviselői az abszolutizmus idején. In: Zalaegerszegi Füzetek 6. MNL-Zala Megyei Levéltára, Zalaegerszeg: 2000.
Kapusi Krisztián: Fertálymesterek Miskolcon. In: A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 44. Herman Ottó Múzeum, Miskolc: 2005.
Milleker Rezső - A székely tízesek. In: Debreceni Szemle (1939.01.01.) 13.évf.128.sz
Nemes Lajos: Eger város önkormányzata 1687–1848. Eger Város Önkormányzata, Eger: 2001.
Parádi József: A dualista Magyarország rendvédelmi szervei. Rendőrtiszti Főiskola, Budapest: 1990.
Petercsák Tivadar: A fertálymesterség. Kossuth Kiadó, Budapest: 2014.
Tóth Krisztina: Esztergom szabad királyi város jegyzőkönyveinek regesztái 1735-1741. In: Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Levéltára Évkönyvei 17. MNL-KE Megyei Levéltára, Esztergom: 2009.
Véghely Dezső: Kik voltak a polétások? In: Dr. Csiszár Miklósné (szerk.): Múltidéző. Eötvös Károly Megyei Könyvtár, Veszprém: 1999.
