Milyen volt egy szakmunkáscsalád háztartása, konyhája a huszadik század közepén? Milyen tényezők befolyásolták a táplálkozási szokásokat, az étkezés rendjét? Mi került az asztalra? Miként alkalmazkodtak az élelmiszerhiányos időszakokhoz? Mi készült a sparhelten és annak a sütőjében? Ezekre a kérdésekre válaszol Valuch Tibor blogbejegyzése, aminek a kiindulópontja egy, az 1940-es években megkezdett és az 1960-as évek közepéig vezetett kézírásos receptes füzet.

„35 liszt, 2 tojás, 2 d élesztő egy kis cukros tejben fel oldva kis sóval tésztát gyúrunk és jó vékonyra kinyújtjuk. 10 deka vajat két kanál vaniliás cukorral habosra kavarunk és a tésztára kenjük és szorosan összesodorjuk, mint a p(iskóta) tekercset és még hoszába jól meghúzzuk, hogy hoszabb legyen. 5 cm hosszú darabokra vágjuk és kikent tepsin kelni hadjuk, míg a vaj kilátszik belőle. Ekkor forró sütőbe teszük ha kezd pirulni 2 deci tejbe felfőzött 10 d vanilíás cukrot öntünk rá és végig sütjük. megjegyzés. ez a r(ecept) kipróbálva és az öntet felét kel csak venni így éppen elég, tehát (1 deci tej és 5 d cukor)”

Az idézett recept egy ózdi munkáscsalád irathagyatékában fenn maradt, az 1940-es és 1950-es években rögzített, főként süteményrecepteket tartalmazó receptes füzetből származik. A kis füzet, a kézzel lejegyzett receptek és azok tömör véleményezése mellett, 1950-es évekbeli újságokból kivágott recepteket és egy 1955-ös étel-recepteket tartalmazó zsebnaptárt tartalmaz. Ezek nyilvánvalóan „A mit főzzek/süssek ma?” örök háziasszonyi kérdésének a megválaszolását segíthették.

A gyűjtemény egykori tulajdonosa, Steller Valéria, 1908. július 9-én született Ózdon, ahol egész életét töltötte, 1976. április 12-én bekövetkezett haláláig. A római katolikus szakmunkáscsalád nyolcadik gyermekét 1908. július 16-án keresztelték meg. Az 1914/15-ös tanévben kezdte meg iskolai tanulmányait a RIMA Ózdi Gyártelepi Elemi Iskolában. Az iskolai anyakönyv szerint első osztályban „dicséretes magaviselettel, ernyedetlen szorgalommal” tanult és kitűnő eredménnyel zárta a tanévet. Az 1919/20-as tanévben fejezte be a hatodik elemit, mindvégig kitűnő tanuló volt. Ezt követően 1920-1923 között még három ismétlő osztályt végzett, mindegyik tanévet jeles eredménnyel zárta. Az ismétlő leányosztályok tananyagaiban hangsúlyosan szerepeltek a háztartás vezetéssel kapcsolatos ismeretek.

Jó tanulmányi eredményei ellenére sem tanult tovább, részben a kor társadalmi szokásai, részben a hagyományos férfi és női szerepfelfogás miatt. Másfelől a megbecsült hengerész szakmunkásként dolgozó apa átlagnál magasabb jövedelme lehetővé tette azt is, hogy az iskolai évek után ne vállaljon munkát, hanem a hagyományos női szerepek ellátására készüljön. Egy évi jegyesség után, 1929. április 27-én ment férjhez egy szintén többgenerációs munkáscsaládból származó kohólakatoshoz, akivel a közös életüket, átmeneti szülői házbeli tartózkodást követően az akkor jó minőségű lakásokat tartalmazó Hétes telep 10. szám szoba-konyhás lakásában kezdték meg 1932-ben.1948-ig voltak hétesi lakosok, akkor költöztek át az Újtelep 166. szám alatti kétszobából, konyhából, kamrából álló lakásba, ahol egészen 1976-ben bekövetkezett haláláig lakott. Steller Valéria négy fiúgyermeknek adott életet, közülük a másodszülött csecsemőkorában meghalt. Az első gyermek 1931-ben, a második 1944-ben, a harmadik és negyedik gyermek ikerpárként 1947-ben született.

Az 1930-as és 1940-es években elismert vasgyári szakmunkásként dolgozó, a második világháború után munkásból műszaki káderré váló férje jövedelme – az 1939-es bérjegyzék szerint 81 pengő volt a heti jövedelme (havonta 324 pengő), 1952-ben 1530 Ft/hó, 1962-ben 3200 Ft/hó - lehetővé tette, hogy Steller Valéria egész életében háztartásbeli legyen, a háztartásvezetésre, a családi életre és a gyermeknevelésre koncentráljon. Ez egyben azt is jelentette, hogy a felsőmunkássághoz tartozó családként 1945 előtt sem, műszaki káderként a tisztviselői középréteg tagjaként az 1950-es és 1960-as években sem voltak napi megélhetési gondjaik. Életvitelükben, lakótérhasználatukban, étkezési szokásaikban sokkal inkább felfelé reprezentálva, kispolgári, alsó-középosztályi életmód mintákat és szokásokat követtek.

A konyha, mindkét kolóniás lakásban kiemelt szerepet kapott, központi, többfunkciós lakóterek voltak, egyaránt használták főzésre, étkezésre, tisztálkodásra, nappali társas és családi életre. A Hétes-beli munkáslakásban még inkább, hiszen ott csak egy szoba és kamra tartozott a lakáshoz, aminek megközelítése is a konyhán keresztül történt. Az újtelepi két szobás lakás konyhájában a vajsárga-zöld színekre festett konyhakredenc mellett egy fiókos, meglehetősen nagyméretű étkezőasztal, négy-öt fiókos hokedli, egy sámli, egy ruhásláda/szennyesláda, vizespolc, tárolópolc, egy felmosó veder és szemetes láda, szenesláda és egy sütés és a főzés eszközeként szolgáló sparhert volt megtalálható. A konyhai falburkolat olajlábazat és meszelt fal volt. A konyhát és az előszobát hímzett, feliratos falvédők díszítették, de itt helyezték el a habverőt, a habverő rézüstöt is. Jól látható helyen falinaptárt, falra akasztott kefe és fésűtartót, fűszerespolcot függesztettek fel a konyha falára. A vizet kezdetben a közkútról hordták, majd később már falikút szolgáltatta.

A konyha legfontosabb felszerelési eszközei 1 db vízmelegítéshez és ruhafőzéshez egyaránt használható 10-20 literes mosófazék, 1 db nagy mosogatótál (vájling), 2 db kis vájling, 3 db 2-3 literes lábos, egy félliteres kislábos, 1 db négyliteres fazék, egy tejeslábos, 1 vizes lábos, egy palacsintasütő,  1 nagy és 2 kistepsi, egy teafőző, kávéfőző, rézmozsár, konyhai mérleg, dobozos-tekerős kézi kávéőrlő, néhány fedő, 6 lapos és mélytányér, kistányérok, evőeszközök, vizes és tejes korsó, néhány bögre, hús-, dió-, és mákdaráló és főzőkanalak voltak.  A kredencen kapott helyet a mérleg, az ébresztőóra, a vasaló, a rézmozsár, a kávédaráló, a kredenc tetején pedig gyertyatartók álltak. A nagyobb méretű, ritkábban használt konyhai eszközök – gyúrótábla, kenyérdagasztó teknő, tálak, tepsik – a kamrában kaptak helyet a lisztesládával együtt. Az ünnepi étkezéshez használt csiszolt üvegpoharakat, porcelán kávés-, süteményes- és étkészletet nem a konyhában, hanem a nagyobbik szoba vitrines szekrényében tárolták, részben reprezentációs céllal is.

A család élelmezését megkönnyítette, hogy a gyári szolgálati lakásokhoz rendszerint kisebb konyhakert is tartozott, ahol a zöldségeket és gyümölcsöket legalább részben meg lehetett termelni. Az újtelepi lakás melléképületében baromfi- és disznóól is volt. Az állattartás szintén segítette az önellátást, hiszen lehetővé tette a hússzükséglet egy részének a fedezését. Egészen az 1950-es évekig otthon készült a kenyér, de később is házilag savanyították a káposztát s rendszeresen készültek a télire eltett házi befőttek, lekvárok, szörpök, savanyúságok.

A napi táplálkozáshoz szükséges élelmiszereket nagyrészt a gyár – provizerátnak nevezett – élelmezési főüzletének a boltjából, kisebb részben a helyi piacról, szerezték be a két világháború között. Az 1950-es évek elejétől, a gyári élelmiszerüzlet megszűnését követően a városi boltokban és a szabad piacon vásároltak. Az elfogyasztott ételek mennyisége és kalória tartalma, igazodott a munka energiaigényéhez, az ételek rendje pedig a vallási és családi szokásokhoz. A leggazdagabb étkezés a vasárnapi volt, húslevessel, baromfi vagy sertésből készült fő fogással, és süteménnyel. A heti étrendben kedden és pénteken tartottak húsmentes napot, ekkor sós vagy édes tésztaféle – juhtúrós sztrapacska, túrós csúsza, diós laska vagy mákos nudli - vagy ritkábban babból, lencséből, krumpliból, borsóból készült főzelék került az asztalra. Gyakran készítettek és fogyasztottak főként burgonyából, babból készített egytál ételeket is, paprikás krumplit, rakott krumplit, a könnyebb leves mellé a tócsnit, hagymás tört babot, babfőzeléket. Reggelire gyakori volt a pirítós teával, tejeskávéval. Vacsorára gyakran az ebédről megmaradt ételt fogyasztották el. Az évi egyszeri disznóvágás révén viszonylag gyakrabban került az étrendbe, szalonna, füstöléssel, sózással vagy szárítással tartósított húskészítmény is.

Az ünnepi étkezések összetételét és mennyiségét, a – családi-rokonsági kör előtti – reprezentáció szándéka és a tágabb értelemben vett nagycsaláddal – 40-50 fő – fenntartott intenzív kapcsolat, a gyakori vendégeskedés is befolyásolta. A hétközben, hétvégén elkészített ételek mennyiségét, főként a süteményekét a család ellátása mellett a szomszédsági kínálás szokása is határozta meg. Az élelmezési szempontból is válságos időszakokban, a második világháború alatt és az 1950-es évek elejének általános élelmiszerhiányos időszakában nyilvánvalóan nagyobb szükség volt a háziasszonyi találékonyságra is. Ha picit alaposabb megnézzük a fennmaradt receptes füzetet, akkor erre is találunk benne utalásokat.

A kisméretű füzet összesen harminc kézírásos receptet tartalmaz, többségében édes és sós sütemények leírását, de megtalálhatóak benne húspótló ételek elkészítési javaslatai, bolti péksüteményt kiváltó házi kifli és gyúrt tészta (házilag készített metélt tészta), vagy éppen a zöldséges ételízesítő receptje is. Dátumok ritkán szerepelnek a füzetben, a legkorábbi bejegyzés az 1940-es évek közepéről, a legkésőbbi 1965-ből származik, többségük az 1950-es években került lejegyzésre. Néhány esetben megtalálható a forrásmegjelölések, így ismerősök nevei vagy a rádió szerepel gyakrabban a receptek forrásaként.

A receptkönyv tulajdonosa gyakran saját tapasztalatai alapján kommentálta is a javaslatokat – „ezt is sütöttem, kiadós”, „finom, de nem olyan sok van belőle,” „igen kiadós és jó,” „igen mutatós, finom aprósütemény,” „ezt is sütöttem, nagyszerű,” illetve ezek alapján néha módosította is a recepteket. A sütemény receptek között megtalálhatóak, ismert – tiroli rétes, női szeszély – és ismeretlenebb tésztafélék, torták – puncstorta, csodatorta, mákos szelet, gyúró tészta –, aprósütemények és kekszek – nádorkifli, nonplusz ultra, bécsi keksz, londoni keksz, huszárcsók –, fánkfélék – csöröge, forgácsfánk, zsírban sült párnácska, farsangi fánk –, lepényfélék – cseresznyés, epres, túróslepény –, sós aprósütemény – túrós pogácsa – elkészítésének a leírása.

A kézzel írott feljegyzések mellett a gyűjteményben fennmaradt még egy 1955. évi zsebnaptár, ami a címlapján szereplő „Jobb munkával előre népünk életszínvonalának az emeléséért!” lelkesítő jelmondat mellett, a naptári lapok hátoldalain egy vagy két ételreceptet is tartalmazott. A recept-gyűjteménynek szintén részét képezi két tucat, heti étrendeket és/vagy egyedi ételrecepteket tartalmazó újságkivágás, elsősorban az 1950-es évekből. Összességében, mintegy 150 különböző étel elkészítésének a receptjét tartalmazza a háromnegyed évszázaddal ezelőtti gyűjtemény. Azt nem lehet pontosan tudni, hogy ezekből mi készült el és mi nem, erre csak a kéziratos füzet háziasszonyi kommentárjaiból lehet következtetni, azt viszont sejteni lehet, hogy a gyűjtemény egykori tulajdonosának valószínűleg kedvelt tevékenysége lehetett a sütés-főzés, a saját és családtagjai örömére, akár összetettebb süteményt készített, mint a túróslepényt, akár egyszerűbbet, mint a csodatortát, amit valószínűleg éppen egyszerű elkészíthetősége miatt neveztek el így.

                                                                                                       Valuch Tibor

Receptek

1./

“Túróslepény - ½ kg liszt, 12 dk vaj vagy valamivel kevesebb zsírt gyúrótáblán összemorzsolunk, 2 dk cukros tejben áztatott élesztő, kevés só, 2 tojás sárgája, evőkanál porcukor, egy kevés tejfel és annyi langyos tej, hogy könyű tészta legyen. Ezt összegyúrjuk 1 és fél óra hoszat kelesztjük. Ha megkelt, kinyújtjuk nagyobb részét tepsibe tesszük, turóval megtöltjük, tetejébe pedig a felmaradt tésztából keskeny csikot vágunk és azzal rácsozzuk, megkenjük tojással és sütjük. Turó töltelék: fél kgr tehén turó, 2 tojás sárgája, kevés tejföl cukor ízlés szerint citrom héjja reszelve és négy tojás habja.   -  Igen könyű jó tészta. Gyakran sütöm, szeressük.”

2./

„Krumpli pecsenye (húspótló)

2 tojás fehérjének a kemény habjába 2 tojás sárgáját kis sót reszelt vereshagymát és 5 darab nyers reszelt krumplit 1 evőkanálnyi lisztet és 2 evőkanál morzsát keverünk. Evőkanállal szaggatva, forró zsírban pirosra sütjük. Főzelékre feltétnek igen jó.”

3./

„Tojásfelfújt

4 tojás sárgáját 3 dek vajjal kavrunk kis sót s tojás fehérjének a habját e deka lisztet keverünk hozzá. Zsírozott tűzálló tálban 10 perccel tálalás előtt teszük a sűtőbe. Laskához spenóthoz finom feltét.”

4./

„Zsírban sült párnácska

50 dkg liszt két evőkanál cukrot, kevés sót 4 deci tejjel jól összegyúrunk majd kevés liszttel kevert Váncza-sütőport adunk hozzá. A kinyújtott tésztából derelye-vágóval négyzetalakú darabokat vágunk ki és forró zsírban sütjük. Még forrón fahéjas vagy vaniliás cukorban jól megforgatjuk. Melegen és hidegen is kitűnő.”

5./

„Csodatorta - (Ani féle recept)

4-5 darab tojás sárgáját 30 dkg porcukorral habosra keverünk, 10 evőkanál szódavizet, 20 dkg lisztet, 1 db sütőport, 10 dkg őrölt diót és végül a tojás keményre vert habját összekeverjük. 1 órai lassú tűznél sütjük.“

6./

„Gyúró tészta

25 vaj v(agy) 20 zsír 38 d liszt 3 t(ojás) sárgája 2 d t(ej) eláz(ott) élesztő kis sóval deszkán jól összegyúrjuk 3 részben kinyujtjuk. Az első lapot kikent tepsibe téve lekvárral gyengén megkenjük. 25 d őrölt diót 20 d por cukorral elkeverünk s a felével megszórjuk a tepsibe tett tészta lapot. A második lapot éppen úgy, ebbe aztán már az egész diómennyiséget beleszórjuk, csak 2 evőkanálnyit hagyunk meg. A harmadik lapot rátéve 2 óra hoszat kelesztjük. Aztán tojással megkenjük a kis felmaradt diót rászórjuk és sütjük.”

7./

„Mákos szelet

8 d zsírt 20 d cukorra egy egész tojással elkeverünk 20 d darált mák bele önteni ¼ liter tej ¼ lit liszt (grizes) 1 kávéskanál szóda b bóna 1 citrom leve és haja. Jól kikent ki lisztezett tepsibe kisütjük. A citrom helyet ecetet öntsünk a szóda bikarbonára, ha vékonyan sütjük azaz nagyobb tepsibe akkor valamilyen ízzel kenjük meg és felébe vágva olyan lesz mint a torta szelet: lehet 15 deka cukorral is, én így próbáltam ki és elég édes volt.(finom de nem oly sok van belőle)”

Felhasznált irodalom:

Csontos Györgyi-Vass Tibor: Ózdi munkáskolóniák. Gyári lakótelepek és lakásbelsők története a századfordulótól az ezredfordulóig. Pomáz, Kráter, 2001.

Nagy Péter: A Rima vonzásában. Az ózdi helyi és gyári társadalom a késő dualizmustól az államosításig. Budapest, 2016. Napvilág.

Valuch Tibor: Enni és lakni is kellene…. A nagyüzemi munkásság életkörülményeinek néhány sajátossága Ózdon a II. világháborút követő évtizedekben. In. Tischler János (szerk.): Kádárizmus: Mélyfúrások. Budapest, 1956-os Intézet, 2009. 75-114.