Lengyelország 1939 szeptemberi gyors katonai összeomlása után csak ez év őszén egyes becslések szerint közel 60 ezer menekült - civilek és katonák vegyesen - érkezett Magyarországra. Az Egerbe szállított menekültek helyzetét ismerteti bejegyzésében Gebei Sándor.

Lengyelország gyors katonai összeomlása az egyszerű magyar újságolvasó előtt is nyilvánvaló lett már 1939 szeptember közepén. Ugyanis a magyar sajtó, közte az „Eger” című napilap is, arról tudósított, hogy szeptember 19-ig „100.000 lengyel, polgári lakos és katona menekült át Romániába” a németek elől. Az egri napilap hasábjain szeptember 21-én bukkan fel az első olyan információ, amely a Magyarországra menekülő lengyeleket is említi. A kommentárok nélküli adatok szerint Munkácsra érkezett „Lemberg vajdája” tegnap (szeptember 20-án, szerdán), Ungvárra pedig az Uzsoki-hágón keresztül 53 lengyel menekült lépett magyar földre. Szeptember 23-án, szombaton az „Eger” azt közli, hogy „tegnap estére” a lengyel civil (polgári) és katonai menekültek száma Magyarországon elérte a 10.000-et. Egy szeptember 26-i lapértesülés már „közel 20.000” lengyel emigránsról beszél. Igazolhatóan a Magyarországra való menekülés szeptember 18 és 28. között volt a legintenzívebb. Becslések szerint, 1939 őszén Magyarországra 60 ezer lengyel katona és civil – egyedülállóak és családok vegyesen – érkezett. Jan Emisarski alezredes, a budapesti lengyel katonai attasé nyilvántartásába ekkor 10 ezerrel kevesebb személy, 40 ezer katona és 10 ezer polgári egyén került. (Marian Chomrański alezredes a visszaemlékezésében azt állítja, hogy 1939–1944 között kb. 120-130 ezer lengyel menekült fordult meg Magyarországon, de közülük 1940 májusáig kb. 70-80 ezer katonát sikerült kijuttatni legálisan és illegálisan nyugatra Jugoszlávián keresztül. Elsősorban Franciaországba és Angliába.)

Az Uzsoki-hágó határátkelő 1939-ben (Fortepan)

A Jolsván, Ungváron és Munkácson gyülekeztetett menekültek fogadásának, összegyűjtésének, ideiglenes elszállásolásának, étkeztetésének, a civilek és a katonák elkülönítésének, táborhelyekre való vasúti elszállításuknak stb. hallatlan bonyolult feladata első körben a VIII. (kassai), a VII. (miskolci) és a VI. (debreceni) hadtest mozgósítási (mobilizációs) kormánybiztosaira – báró Schell Péter, Borbély-Maczky Emil, Losonczy István – hárult. A lengyel menekülteket az országszerte létesített táborok hálózata fogadta be (Körösmezőtől Komáromon át Mosonmagyaróvárig, Jolsvától Ipolyhídvégen át Kiskunlacházáig, Érsekújvártól Sárváron, Balatonbogláron át Nagykanizsáig, Zalabérig terjedően stb.). Összesítetten 141 tábor lakóját regisztrálták a Honvédelmi Minisztérium XXI. osztályán, illetve a Belügyminisztérium IX. osztályán. Egerbe túlnyomórészt katonatisztek és hozzátartozóik érkeztek. A menekült katonákkal való bánásmód jogi alapja egyébként az 1913-ban törvényerőre emelt 1907. évi hágai szerződés II. fejezetének 11. pontja volt, amelynek értelmében a magyar kormánynak, mint nem hadviselő félnek jogában állt az országba menekült katonai személyeket internálni, s nem hadifoglyokként kezelni.

Menekültek a lengyel-magyar határon 1939 őszén (Fortepan)

Természetesen a budapesti Lengyel Követség és Konzulátus aktívan segítette a magyar hatóságokat a menekültek napi problémáinak megoldásában. A befogadó ország engedélyével és támogatásával elősegítette a lengyelek magyarországi szerveződéseit. Egyik ilyen, fontos szervezet volt a Magyarországra menekült katonák nyilvántartásával, alakulatok szerinti csoportosításával foglalkozó, a HM XXI. osztályához rendelt Lengyel Katonai Személyek Képviselete (Przedstawiciel Polskich Zolnierzy Internowanych w Królestwie Węgier), amelynek a parancsnoka, a magyar ’48-as szabadságharc Dembinski tábornokának a leszármazottja, Stefan Dembinski tábornok volt. A Belügyminisztérium IX. osztályához tartozó Lengyel Polgári Bizottság (Polski Komitet Cywylny) – vezetője a „lengyel Wallenberg”, Henryk Slawik újságíró volt – amellett, hogy a nem-katonai menekültek önálló tábori életét szervezte és „hivatalosan” irányította azt (pl. a lengyel iskolák munkájának beindítása, a lengyel nyelvű sajtó gondozása, a menekültek segélyezése, egészségügyi ellátása stb.), a Magyar-Lengyel Társaság és a Magyar Vöröskereszt közreműködésével a hírszerzésből és a hírek továbbításából is kivette a részét. Sőt, a konspiratív Budapest – London közötti, Placówka fedőnevű futárszolgálatuk révén beszerzett információk alapján, az 1939. november 2-tól Budapesten hetente kétszer, majd 1940. január 30-tól hetente háromszor megjelenő Wieści Polskie (Lengyel hírek) című lap a legfontosabb harci cselekményeken túl a legfrissebb lengyelországi eseményekről is be tudott számolni.

Az „egri Lengyel Katonatiszti Tábor” a várban létesült, a tisztek szálláshelyét a vár épületeiben jelölték ki. 1939 szeptember végén a táborban kb. 750 lengyel tiszt zsúfolódott össze. (Az egri katonatábor mellett – Heves megyében – még Selypen, Gyöngyösapátiban, Hatvanban is működött katonai tábor.) A zsúfoltság okozta feszültség enyhítésére a tábor magyar parancsnoka Gödry Géza ezredes már szeptember 26-án engedélyezte a városba szóló eltávozásokat, sőt a városba való kiköltözést is. A főtisztek pl. a Káptalan utcai (ma Kossuth u.) Nemzeti Szállodában és a Korona Szállóban (ma Park Szálló), az alacsonyabb rangú tisztek a városi fürdő épületeiben nyertek elhelyezést. A civilek számára a síkfőkúti turistaszálló, a Sas utcai villanytelep épületei szolgáltak átmeneti szállásul, de a város által fizetett „albérletbe” is jutottak szép számmal menekültek (pl. Almagyar u. 7., Csokonai u. 8., Apponyi Albert u. 2. (ma Mocsáry L. u.).

 Menekültek a lengyel-magyar határon 1939-ben (Fortepan)

Az egri katonai tábor létszámviszonyai

A táblázat 1939. december 6-i kimutatása szerint, a „hozzátartozók” rubrika még üresen maradt, viszont egy december 16-án keltezett, egri polgármesteri kérvényben azt olvashatjuk, hogy „a napokban” 118 lengyel polgári menekültet fogadott be Eger városa. A város első embere, Kálnoky István anyagi támogatást kért a Belügyminiszter IX. osztályától, konkrétan id. Antall József osztályvezetőtől a menekültek elhelyezése és ellátása érdekében. Ebből a felterjesztéséből kiderül az, hogy a menekültek felét, 60 személyt egri magánházaknál helyeztek el, s ott a szállásadók 6-8 pengő/személy havi bérért biztosítottak fekhelyet, fűtést, világítást (élelmezést nem!) az idegeneknek. Az Egerbe szállított és befogadott polgári menekültek másik csoportjáról a város csak akkor tud megfelelően gondoskodni – írja a polgármester –, ha a IX. osztály „készpénz, meleg ruha, fehérnemű, egyszerű ágyak, szalmazsákok, lepedő, takaró, törülköző” legsürgősebb kiutalásáról gondoskodik. Eger városának első hivatalnoka felhívja még a IX. osztály vezetőjének a figyelmét arra is, hogy a Városi Gyógyfürdő rendszeres használatért fizetendő 20 fillér/fő költséget ne felejtse ki a tervezett összegből. Nagyon finoman, de félreérthetetlenül az Egerből Budapestre küldött polgármesteri kérvény a közelgő Karácsonnyal, illetve az ünnepi étkeztetéssel összefüggő financiális kérdéseket is szóba hozta.

id. Antall József (1896-1974)

Ez és az ilyen típusú kérelmek pozitív elbírálásban részesültek, amit levéltári dokumentumok bizonyítanak. A kérdéses időszakra vonatkozóan több belügyminisztériumi készpénz átutalási utasítás (parancs), illetve „anyag átadási – átvételi jegyzőkönyv” beszél a városi gondoskodásról. Például az egri „Diákszálló” gondnoka (az egyetem Pedagógiai Karának az épülete a Klapka utcában) 1939. november 29-én az ott elszállásolt lengyel menekültek számára jegyzőkönyvileg átvette a Belügyminisztérium küldeményét, a 90 db. sötétszürke takarót, 90 – 90 db. „Belügyminisztérium tulajdona” pecsétes lepedőt, törülközőt. Ugyancsak id. Antall József osztályvezető intézkedésére utaltak át egy elkülönített csekkszámlára 5.000 pengőt az egri polgármesternek 1939. december 4-én, ezt követően december 15-én egy újabb 5.000 pengős átutalás futott be Egerbe. A BM IX. (Menekültügyi) osztályától – nyilvánvalóan a menekültek számától függően – folyamatosan érkeztek a városba a pénzügyi segélyek. 1940. január 9-én 10.000 pengő, január 13-án 20.000 pengő került a „Városi adóhivatal: Eger” 31.535. számú csekkszámlájára, február 7-én Kálnoky István polgármester nevére érkezett egy 7.000 pengős segélysumma.

A magyar kormány rendelete értelmében napidíjat folyósítottak a lengyel menekülteknek, a katonáknak és a civileknek egyaránt. Egy „Tábornok 8 pengő, a főtisztek 6 pengő (ezredes, alezredes, őrnagy), a tisztek 4 pengő (százados, főhadnagy, hadnagy), a tisztjelöltek (kadétok) 2 pengő, a tiszti hozzátartozók naponként és személyenként 2 pengő ellátmányt kaptak. A gyerekek kezdetben 1,50 pengő, majd 1940 elejétől a 12 évnél idősebbek 2 pengő, a fiatalabbak változatlanul 1,50 pengő napi segélyösszegben részesültek.” Tehát, a közkatonák és a katonatisztek rangjuktól függően 60-240 pengő/hónap zsoldot kaptak kézhez, ami a korabeli jövedelmi viszonyokhoz képest egyáltalán nem mondható kevésnek. 1943. január 1-től megemelték a zsoldösszeget az élelmiszerárak jelentős emelkedése miatt. A törzstisztek ezután napi 7, a tisztek napi 5, a tisztjelöltek napi 3, a tiszti hozzátartozók egyformán napi 5, az altiszti hozzátartozók napi 4 pengőre számíthattak.

A viszonyítás érdekében a magyarországi kereseteket néhány kiragadott példával illusztráljuk. Egerben egy kétkezi munkás órabére 1939-ben 0,50 pengő volt, következésképpen egy 10 órás munkanap után 5 pengőt tehetett zsebre. Folyamatos munkával 120-150 pengő/hó jövedelemre tehetett szert egy nem szakmunkás. A szellemi munkások közül kiemelve a tanárokat: munkabérük a munkahelytől függően komoly differenciát mutat. 1941-ben az egyetemen oktató-kutató fiatal pályakezdő havi 574 pengőt, a középiskolában dolgozó fiatal tanár havi 226 pengőt, az elemi iskolában tanító pályakezdő havi 163 pengőt keresett. Keresetük a szolgálati idő előrehaladtával természetesen emelkedett, nyugdíjazásukig 2-3-szoros volt a kereset növekedés.

Karácsony a kadarkúti lengyel általános iskolában

Visszatérve a lengyel menekültek segélyezéséhez megállapíthatjuk, hogy a kezdeti zűrzavaros periódust leszámítva, biztos megélhetést nyújtott számukra a magyar kormány. A magánházaknál lakó lengyel tisztek szállásáért és kosztjáért naponta 1,50 pengő körüli összeget, azaz havonta kb. 45 pengőt fizetett ki a magyar állam, ami egy altiszt esetében a havi zsold 75%-át tette ki. A tisztek havi illetményüknek kb. 40%-át fordíthatták fenntartásukra, a főtisztek illetményük kb. 30%-át adták ki havonta a lakásért, élelmezésért. Az egri Lengyel Tiszti Tábor magyar parancsnoksága 1940-től új fizetési gyakorlatot vezetett be. A magánházaknál elszállásolt katonatisztek után a lakbért és a kosztpénzt havonta egy összegben – pl. „Németh Pálné és még 28 társának” – számlázta és fizette ki. A havi számlák összegei sohasem azonosak, amiből arra következtethetünk, hogy az elszállásolt menekültek száma erősen ingadozott. Természetesen, hiszen a magyarországi 141 tábor közötti átcsoportosítások, utaztatások mindennapos gyakorlat volt. Az említett egri özvegyasszony, „Németh Pálné és 28 társa” pl. 1940. novemberi szállásdíjként az egri közpénztártól 609 pengőt, 1941. áprilisi járandóságként 1260 pengőt, 1941 májusi szállásdíj fejében 1381 pengőt vett fel. Ez a lakáskiadással foglalkozó „társaság” 1942 és 1943 folyamán – a nyugták (kvitanciák) erről árulkodnak – is létezett, 1033 pengő és 1605 pengő havi szálláspénz ütötte markukat. A mai napig is meglévő épületekről tudjuk, hogy lengyel menekültek egri lakhelyei voltak, a korábban említetteken kívül pl. az Orgonás tér 4., Érsek u. 3., 8., „Apponyi Albert” u. 2., 4., Káptalan u. 5., 13., (mai Kossuth u.) a „Diákszálló” (a mai Klapka utcán).

A lengyel internáltak akár a várban, akár magánházaknál éltek, a megspórolt pénzükből változatosan étkezhettek, a piaci választékból ízlésüknek megfelelően állíthatták össze mindennapi és ünnepi menüjüket. Érzékeltetésképpen idézzünk a korabeli helyi sajtó piacrovatából: 1939 őszén – 1940 tavaszán Egerben 1 liter tejet 15-20 fillérért mértek, a sertéshús kilója nem érte el a 2 pengőt. Közel hasonló áron lehetett vásárolni a sertészsírt, a füstölt szalonnát: 1,60-1,80 pengő/kg, max. 2,00 pengő/kg. 10 db. tojásért kb. 1 pengőt, 1 pár csirkéért 1,50-3 pengőt, 1 pár kacsáért 2,50-4 pengőt, 1 pár kövér libáért 10,00-16,00 pengőt kértek el a piaci árusok. A gyümölcsökben gazdag vidéken meglepően drágán árulták a körtét (16-40 fillér/kg), az őszibarackot (kb. 20 fillér/kg), de még a szőlőt (24-40 fillér/kg) is.

Az egri lengyel tiszti tábor 1940 tavaszán kiköltözött a várból a városba, a Káptalan u. (ma Kossuth u.) 5. és 13. szám alatti épületekbe, szabályozott belső élete ellenére is egyre inkább asszimilálódott a városi élethez. Mindennapi életüket a korlátlan szabadság jellemezte. Ott voltak mindenütt – a parkban, a gyógyintézetekben (szanatóriumokban), az ide menekített lengyel gyermekeket iskolai foglalkozásokra (A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium engedélyével működő, lengyel gyerekek oktatásával foglalkozó általános és szakiskolák hálózatában (Balatonzamárdi, Barcs, Kadarkút, Keszthely, Nagykanizsa) ott találjuk az egri általános iskolát is (Érsek u.). Az 1940/1941. tanévben 30 gyermek látogatta az egri intézményt, de a gyakori elköltözések, a családos internált katonatisztek áthelyezése miatt a tanulók száma erősen ingadozott. Van olyan, dokumentummal alá nem támasztott adat, hogy az 1941/1942. egri tanévben a Witalis Piotrkowski piarista paptanár és Stanisław Frankowski tartalékos tiszt (tanár) vezette iskolának 122 növendéke volt. A felnőttek hétköznapi programjába beleillett a könyvtárak és a város kulturális eseményeinek rendszeres látogatása. Nemcsak önmaguk szórakoztatására megalakították „A lengyel internált tisztek tábori színházát” és kórusát. A lengyel és a magyar állami ünnepeken rendszeresen felléptek, előadásaik nyilvánosak voltak, plakátokon hirdették városszerte kulturális rendezvényeiket. Egyesek még az egri templomi kórusban is énekeltek. A kórus karnagyáról, Stefan Zulawáról többek között azt is feljegyezték, hogy több hónapi „esztergomi száműzetésre” ítélte őt az egri táborparancsnok, mert csak így akadályozhatta meg a lánya és a karnagy között kibontakozó szerelmi viszony elmélyülését.

Stefan Zulawa, aki 1941 és 1945 között tartózkodott Egerben és Magyarországon végezte el a Zeneakadémiát 2021-ben 103 éves korában hunyt el 

Az egri lengyelek számára felejthetetlen emlék maradt az 1944. február 5-i nap, mert színházuk és kórusuk a budapesti Magyar Mickiewicz Társaság által Egerben szervezett lengyel-magyar barátsági esten lépett fel a magyar és a lengyel menekültügyi főbiztosok, id. Antall József és Henryk Slawik előtt. Lengyel művészek előadásában csendült fel Frédéric Chopin: „A dúr polonaise-e”, Weiner Leó: „Divertimento III. tétele” („Magyar benyomások”) is.

Az „idillikusnak” tűnő helyzet ellenére a hivatalos szervek alaposan felzaklatták időnként a menekültek lelki nyugalmát. Így például 1940 tavaszán, amikor a HM 21. osztálya elrendelte, hogy minden internálótáborban lengyel nyelven ki kell hirdetni: a német kormány azokat a menekülteket hajlandó átvenni és hazaszállítani, akik munkakötelezettséget (mezőgazdasági munka végzését) vállalnak szülőföldjükön. A német kormány garantálja – állt a hirdetményben –, hogy a menekülteket csakis olyan területre szállítják, „mely 1939. augusztus 31-én lengyel fennhatóság alá tartozott.” Baló Zoltán ezredes, a HM 21. osztályának a vezetője szigorúan megparancsolta a magyar táborparancsnokoknak: „Hazaszállítás céljából … csak azok jöhetnek tekintetbe, akik ezt önszántukból, és minden külső befolyástól mentesen kérik. … Nyomatékosan felhívom a figyelmet arra, hogy a jelentkezésre semmiféle kényszereszközt vagy rábeszélést nem szabad alkalmazni.”Alighogy átvonult a front Magyarországon máris megkezdődött az ide menekült lengyelek hazaköltöztetésének előkészítése. A repatriálás ügyeivel az 1945. május 29-én életre hívott Repatriálási ügyek Bizottsága (Komitet do Spraw Repatriacji) foglalkozott és szeptember 25-ig kb. 25 ezer lengyel hazatelepítését oldotta meg. A kimutatások szerint 1946-ban 834 fő, 1947-ben 221 fő, 1948-ban 28 fő, 1949-ben 36 fő, az utolsó akciós évben, 1950-ben még 35 fő tért vissza hazájába. Amikor a lengyelek II. világháborúban elszenvedett iszonyú emberveszteségét emlegetjük (3 millió lengyel, 2,7 millió zsidó származású lengyel), nem feledkezhetünk meg a Magyarországon elhunyt lengyel áldozatokról sem: többek között a rákoskeresztúri temetőben nyugvó 100 lengyel katonáról, a győri katonaparcellában nyugvó 40 katonáról, a solymári katonatemetőben nyugvó 37 lengyel pilótáról stb., de az egri Kisasszony-temetőben nyugvó lengyel katonatisztekről sem. Még akkor sem, ha az „egri lengyelek” nem a fronton, nem a harcok közepette vesztették életüket. (Emlékük és sírjaik ápolásáról a lengyel, magyar hivatalos szerveken kívül az egri Páduai Szent Antal-plébánia gondoskodik.)  Albert Hornik hadnagy 1941. X. 26. † – élt 39 évet; Konstanty Mańko kapitány  1942. VII. 6. †– élt 46 évet; Leon Nowak őrnagy 1942. XI. 13. † – élt 51 évet; Ludwik Gruszczyński hadnagy 1942. XI. 16. † – élt 59 évet; Ignacy Kuzdrzal-Kicki kapitány 1943. II. 7. † – élt 59 évet; Franciszek Busz őrnagy 1943. V. 2. † – élt 52 évet; Bolesław Karbowniczek, a katonai hivatal tisztviselője 1943. V. 8. † – élt 51 évet; Stanisław Petry kapitány 1943. VI. 24. † – élt 57 évet; Eugeniusz Zamojski kapitány 1943. IX. 15. † – élt 61 évet. (Egy halotti anyakönyvi kivonatot nem sikerült felkutatni.) – utasította Baló ezredes a beosztottjait. A lengyel katona-menekülteket jól ismerő osztályvezető a németek felszólításának engedelmeskedett, de tisztában volt azzal is, hogy a lengyelek nem fognak élni tömegesen a németek által felkínált lehetőséggel. A családjuktól elszakított magányosok, a honvágytól gyötrődő katonák – országosan kb. 2500-an – mégis vállalkoztak a hazatérésre. Két év leforgása alatt, 1939 novemberétől 1941 végéig, az egri és a selypi tábort több százan hagyták el a „hazatelepítési akció” során.

Henryk Slawik (1894-1944)

A hazatelepítési akción kívül például Władisław Sikorski tábornok (1881–1943) halálhírének a fogadása is erősen megmérgezte a békésnek tűnő hangulatot. Az idősebb, a „több csillagos” tisztek ugyanis Sikorski-ellenesek voltak, mert – véleményük szerint – „a tábornok kiárusította Lengyelországot a kommunistáknak”. (Tudniillik, 1941. július 30-án Sikorski, mint az emigráns lengyel kormány miniszterelnöke is, Londonban együttműködési szerződést írt alá Szovjetunió londoni nagykövetével Ivan Majszkijjal. A megállapodás értelmében Szovjetunió területén lengyel hadsereg szervezhető.) A lengyel tiszti tábor lengyel parancsnoka, aki négy éven át töltötte be a parancsnoki funkciót, Józef Rymut tüzérezredes sem tudta megnyugtató módon kezelni ezt a problémát. Amikor 1943. július 10-én Egerben napiparancsban méltatta a repülőszerencsétlenségben július 4-én meghalt Sikorski tábornok érdemeit, csak „a kevés csillagos tisztek” voltak hajlandóak meggyászolni a volt miniszterelnöküket, hadsereg-főparancsnokukat.

Az egri Érsek utcai egykori lengyel gimnázium épületén elhelyezett emléktábla

Magyarország német megszállása, 1944. március 19-e után a menekült lengyelek helyzete gyökeresen megváltozott. A támogatott és segélyezett lengyelek egyre inkább üldözendő ellenséggé váltak. Szervezeteik működését betiltották, feloszlatták, vezetőiket letartóztatták, koncentrációs táborokba hurcolták. A németek és a magyar nyilasok elől a lengyel férfiak ezrével (csak Budapesten közel 3 ezren!) bujkáltak lakossági segítséggel, sokan a közelgő fronton igyekeztek átszökni a szovjet egységekhez. Az asszonyok és a gyerekek főleg az egyházi intézmények oltalmával igyekeztek túlélni az életveszélyes időszakot.

                                                                                                     Gebei Sándor

Ajánlott források, szakirodalmi feldolgozások

HM 21. osztály (M. Kir. Katonai internáló /lengyel/ táborparancsnokság) iratanyaga

MNL HML Eger város polgármesterének iratanyaga (V.-73/a/61. I)

Eger (napilap) – 1939-1944. évfolyam számai

Lengyel menekültek. Válogatás a Heves Megyei Levéltár dokumentumaiból. 1939–1944. (Az előszót írta, szerkesztette: Szabó Jolán) Eger, 2000.

Lagzi István: Adatok az egri lengyel katonai tiszti tábor történetéhez (1939-1945) In: Az Egri Múzeum Évkönyve – Annales Musei Agriensi. t. XV. (Szerk.: Bakó Ferenc) Eger, 1977.

Menekültrapszódia. Lengyelek Magyarországon, 1939-1945. (Szerk: Jan Stolarski – Szenyán Erzsébet. Bevezető és zárótanulmány: Grzegorz Łubczyk. Utószóval ellátta: dr. Kapronczay Károly) Bp., Írók Alapítványa, 2000.

Przewoźnik, Andrzej: Polacy w Królestwie Węgier – Lengyel menekültek Magyarország területén 1939-1945. Bp., Print Páros Bt., 2006.

Krystyna Łubczyk – Grzegorz Łubczyk: Pamięć. Polscy uchodźy na Węgrzech 1939–1946. – Emlékezés. Lengyel menekültek Magyarországon 1939–1946. I-II.k. (Bilinquis kiadvány: Magyarra fordította Józsa Péter, Szenyán Erzsébet) Warszawa, Wyd. RYTM, 2009.

Kapronczay Károly: Lengyel iskolák Magyarországon a második világháború idején. In: Magyar Pedagógia 1974/1. szám, 66-86.

Kapronczay Károly: Lengyel menekültek Magyarországon, 1939-1945. Bp., Mundus, 2009.

Jámbor Orsolya Ilona: Lengyel menekültek élete Magyarországon 1939–1945. In: Magyar Rendészet 2017/1. 77–89.

Aleksandra Sylburska: Repatriacja/reemigracja Polaków z Węgier po zakończeniu II wojny światowej. In: Zeszyty Naukowe Uniwersytetu Jagiellońskiego. Prace Historyczne 2021/2. 411–423.