A bűnszövetkezetek megjelenése nem a 20. század sajátja, hiszen ez a bűnelkövetési forma már jóval korábban, a 19. század első felétől jelen volt Magyarországon. Ennek ellenére a reformkorban, illetve a dualizmus időszakában elkövetett bűncselekmények esetében kevésbé volt jelentős a bűnözők közötti nagyfokú együttműködés, illetve a kooperáció. Ebben a két világháború közötti időszak hozott változást, majd különösen az 1930-as években volt megfigyelhető egyfajta professzionalizálódás ezen bűnözői csoportok esetében. Stefán Antal Krisztián írásában egy ilyen bűnelkövető csoportot mutat be egy egri példán keresztül. 

Az bűnszövetkezetek életében az átlagember számára is jelentős változások a második világháború után jelentek meg. Kezdetben a háborúban használt fegyverekkel és teherautókkal járták a fővárost, illetve a környező megyéket, településeket, ahol magánszemélyeket, majd később üzleteket raboltak ki, amivel jelentősen megnövelték a bevételeiket. Működésük azért lehetett sikeres, mert a rendőrség létszáma alaposan megcsappant a háború előtti időszakhoz képest, így felderítésük nehéz feladatnak bizonyult a hatóságok számára. Később ez a helyzet folyamatosan javult, aminek köszönhetően ez a fajta bűnelkövetés jelentősen visszaszorult. Az 1950-es évek elejére aztán a folyamatos rossz gazdasági helyzet, az államosítások és a kommunizmus kiépülése egy újfajta bűnözési formát hozott létre, amelyekben fontos szerepet kapott a munkahely. Az általában alacsony fizetésből élő, alacsony iskolai végzettséggel rendelkező szakképzetlen munkásosztály bizonyos tagjai szövetkeztek egymással, hogy a munkahelyük bizonyos anyagi és/vagy tárgyi javait megszerezve, esetleg azokat értékesítve növeljék bevételeiket. Nem volt ez másképp az egri dohánygyár dolgozói között sem, akik hasonló bűncselekményeket követtek el.

Az Egri Dohánygyár a századfordulón 

Az Egri Dohánygyár jelentős szerepet töltött be az Eger és a vonzáskörzetében élők életében az 1896 és 2005 közötti bő egy évszázadban. Egyrészt az idő előrehaladtával egyre jelentősebb munkaerőt szívott fel, másrészt ennek köszönhetően a társadalmi kapcsolatok kialakulásában is fontos szerepet töltött be a gyár. Az első néhány évnek még a tíz órás munkaidő és a korszellemnek megfelelően gyerekmunka is jellemzője volt. 1899-ben 91 gyerekmunkást is foglalkoztatott a gyár. A 20. század első évtizedeiben a fogyasztói kultúra változása jól megfigyelhető volt, ugyanis az eladásokból jól kitűnt, hogy a cigaretta lett „az úr” a piacon, a szivarfogyasztás pedig folyamatosan visszaesett.

A választék az ötvenes években

1936-ban a gyár napi kapacitása 450.000 Levente és Drama márkájú, kézi töltésű cigaretta volt. Ugyan megjelent a gépesítés is a gyártásban, de ez csak a dohány felvágását, a cigarettahüvely elkészítését, ragasztását és darabolását érintette, a cigaretta töltése továbbra is kézzel történt. 1938-ban a gyárban már egyáltalán nem készült szivar, viszont évi 95 millió cigaretta került le a sorról, továbbra is kézi töltéssel, ami ekkor az országos termelés 3,7%-át jelentette. A második világháború idején hadiüzemmé alakult át a gyár, a munkaidőt a front cigarettaszükséglete szabta meg. Egy nyolcórás műszak normája 1500 darab Levente volt töltőmunkásonként. A háború utolsó évében elkezdték helyreállítani a gyárat és a Vpirjod (Előre) elnevezésű cigarettát gyártották a szovjet hadsereg részére. 1945 nyarán az új magyar cigaretta, a Béke gyártása is megindult a városban. Az 1950-es években jelentek meg a kor új kommersz cigarettái a Kossuth, a Munkás és a Terv, valamint az Árpád, Csongor, Dózsa és Táncsics szivarok gyártása is megindult. A munkásság fizetése évről évre gyarapodott, amelynek vásárlóértéke azonban még 1952-ben sem érte el a háború előtti szintet. Ennek következtében voltak, akik a gyár termékeit használták fel fizetésük kiegészítésére.

Az Egri Dohánygyár 1998-ban (Barna Béla felvétele)

Az egri dohánygyári bűnszövetkezet működésének kezdete 1952 szeptemberére tehető. Ebben az időszakban az ekkor 41 éves és már 26 éve a dohánygyárban dolgozó, ekkoriban a tasakolásnál tevékenykedő munkásnő, Kameniczki Gyuláné (született: Bodnár Erzsébet) arra lett figyelmes, hogy György Sándor minőségellenőr 15-30 percenként több doboz Kossuth cigarettát tesz a zsebébe és azzal távozik, majd üres zsebbel tér vissza hozzá. Kameniczkiné vallomása szerint egy 8 és fél órás műszak alatt György nagyjából 5-6 ezer darab cigarettát vihetett el tőle. Egy bizonyos idő eltelte után a nő megszólította a férfit, hogy neki is adjon valamennyi pénzt, ha már ennyi cigarettát elhord tőle. Másnap a délután kettő órai munkakezdés előtt a férfi 10 forintot, a rá következő napon pedig 20 forintot adott a nőnek, aki azonban kevesellte ezt az összeget, így többet nem engedélyezte, hogy a férfi az ő asztaláról cigarettát vigyen el. Pár nappal ezen eseménysor után az ebédszünetben Kameniczkiné a csomagolási részlegen dolgozó Bornemissza Gyulánéval (született: Kun Lívia) beszélgetett az ebédszünetben és arra a megállapításra jutottak, hogy a cigaretták kicsempészésével, majd eladásával kiegészíthetnék a csekélynek gondolt fizetésüket (a két nő fizetése havi 680 forint volt, ami messze nem érte el a KSH szerint 1952-ben átlagkeresetnek számító 928 forintot). A 25 éves Bornemisszáné - aki alig két éve dolgozott ekkora a dohánygyárban - kiváló munkaerőnek számított, teljesítményét két ízben is díjazták, melyek közül az egyik sztahanovista oklevél volt.

Bornemissza Gyuláné (ekkor még leánykori nevén Kun Lívia) emléklapja 1951-ből

Bornemissza Gyuláné sztahanovista oklevele 1952-ből

A két nő egyetértett abban, hogy tervükhöz szükségük lesz megbízható, beépített emberekre, így esett elsőkörben a választásuk Beszteri Bertalan raktárosra. Miután beavatták a férfit, elhatározták, hogy pár hét múlva megkísérelnek egy kisebb zsák cigarettát kivinni a gyárból, majd értékesíteni. A terv működött, és első alkalommal 2700 darab Kossuth cigarettán sikerült túladnia a triónak, amiből 270 forint hasznot tudtak szerezni. A második akcióra nagyjából ezt követően három héttel került sor, ahol már 8000 darab cigarettát csempésztek ki, 800 forintos haszonnal, majd egy héttel később már 12.700 darabot adtak el, amiből 1270 forint bevételre tettek szert. Időközben a csapat tagja lett a 40 éves, 24 éve a dohánygyárban dolgozó Veres Lászlóné (született: Prokaj Rozália), aki Bornemisszánéhoz hasonlóan a csomagolási osztály munkatársa volt és a bűnszövetkezetben az egyre nagyobb számú tételek csomagolása, illetve bezsákolása miatt volt rá szükség. A módszerükben is változás volt megfigyelhető: korábban táskában vitték ki a bezsákolt cigarettákat, de az első pár eset után már inkább kidobták az ablakon a zsákokat, ahol Beszteri már várta a zsákmányt, így jóval feltűnésmentesen tudták megszervezni az áru kijuttatását. Ezt követően felgyorsultak az események és az ezutáni hetekben összesen 53.000 darab cigarettát vittek ki a gyárból, melyen négyen 5300 forintnyi hasznot zsebeltek be, amelyet úgy osztottak el egymás között, hogy a bevétel fele Beszterié lett, a másik felét pedig a három nő osztotta el egymás között.

Készülnek az 5 éves Terv cigaretták 1950-ben

A kicsempészett cigarettákat három trafikos vásárolta fel: Vincze Bernát, Kozma Béla, illetve Németh Józsefné (született: Lajos Ágnes). A csapat tevékenyége bő két hónapot ölelt fel, hiszen 1952. november 25-én az esti órákban, miután Kameniczki Gyuláné 10.000 darab tasakozott cigarettával tartott hazafele, egy véletlenszerű rendőrhatósági igazoltatás során lebukott és azonnal őrizetbe vették. A kihallgatás során a gyanúsított mindent bevallott és ezt követően rendőrségi nyomozás indult az dohánygyári munkások és a trafikosok ellen. Már másnap őrizetbe vették Bornemissza Gyulánét, Beszteri Bertalant, Vincze Bernátot és György Sándort, akik november 30-tól előzetes letartóztatásba kerültek, míg Veres Lászlóné, Kozma Béla és Németh Józsefné szabadlábon védekezett. A nyomozás eredménye szerint Kameniczki Gyuláné, Beszteri Bertalan és Bornemissza Gyuláné összesen legalább 80.000 darab Kossuth cigaretta lopásában vettek részt és ennek értéke a 12 filléres forgalmi árral számolva 9600 forint volt. Az elsőfokú tárgyalásra 1953. január 15-én került sor az Egri Megyei Bíróságon. Kameniczki Gyuláné, Beszteri Bertalan és Bornemissza Gyuláné ellen bűnszövetkezetben elkövetett társadalmi tulajdon elleni lopás és egyéb pénzügyi bűntettek, György Sándor ellen társadalmi tulajdon elleni lopás, Veres Lászlóné ellen bűnsegédként elkövetett társadalmi tulajdon elleni lopás, míg Vincze Bernát, Kozma Béla és Németh Józsefné ellen orgazdaság jogcímen emeltek vádat.

A tárgyaláson a következő ítéletek születtek:

A büntetés ellen az első hat vádlott enyhítésért, míg Kozma Béla és Németh Józsefné esetében a felmentés miatt az ügyész nyújtott be fellebbezést. Másodfokon az ügyet A Magyar Népköztársaság Legfelsőbb bírósága tárgyalta 1953. április 7-én, és a büntetéseket – amelyek már jogerőre is emelkedtek - az alábbiak szerint változtatta meg:

,

A táblázatból látható, hogy a pénzbüntetéseket a legtöbb esetben megfelezték (Vincze Bernát esetében eltörölték), míg Kameniczki Gyuláné és Vincze Bernát börtönbüntetését egy évvel, Veres Lászlónéét fél évvel csökkentették. Ezzel szemben György Sándor börtönbüntetését megduplázták, valamint a közügyektől eltiltás mértékét is 3 évről 5 évre emelték. Kozma Bélát és Németh Józsefnét pedig 20, illetve 30 nap elzárásra ítélték, ami azonban így is eltörpült a többi büntetés mellett.

Összességében elmondható, hogy a viszonylag keveset kereső, alacsonyabb beosztásban lévő, alacsony iskolai végzettséggel, esetleg szakképzettség nélküli munkásság keretein belül voltak megfigyelhetőek olyan cselekmények, amelyek ütköztek a korabeli törvénnyel, ám ennek köszönhetően sikerül többletbevételhez jutni, hogy adott esetben önmagukat, családjukat el tudják tartani. A 9600 forintnyi bevétel nem számít kirívónak ebben az esetben (bár nyilván sokat jelenthetett a vádlottaknak havi 2-3-szor akkora „fizetés”, mint eddig), ám ami igazán különleges az esetben, hogy ezt a pénzt alig több, mint két hónap alatt keresték meg. Emellett az összeghez képest igen jelentős büntetést kaptak a vádlottak. Az esettel a helyi sajtó is foglalkozott, az erről szóló cikk a Hevesmegyei Népújság 1953. évi január 18-i számában jelent meg. A büntetések kiszabásánál, illetve a nyilvánosság bevonásával valószínűleg szempont volt a példastatuálás is, miszerint nem érdemes ujjat húzni az állammal, mert utána kellemetlen büntetésekkel kell számolni.

                                                                                                                       Stefán Antal Krisztián