Ziegler Géza III. évfolyamos 18 éves egri tanítóképzős tanuló 1881. szeptemberében kezdte meg a tanítást a Somogy megyei Karádon. Az utókor idealizálni próbálja Gárdonyi tanítói tevékenységét, de a 18 éves szőlősgyöröki fiatalember nagyon hamar megismerte a falusi tanítók számtalan munkáját és nyomorúságos életét. Ezeket az élményeket foglalja össze és elemzi Bartók Béla következő posztjában.
A karádi Gárdonyi Géza Általános Iskola és a római katolikus templom napjainkban
Az 1881. augusztus 3-án 18. évét betöltő Ziegler Géza tanítójelölt 1881. szeptember 28 - 1882. augusztus 13. között dolgozott a karádi római katolikus elemi iskolában. Úgy tűnik, hogy az első tanév annyi szenvedést okozott, hogy élményei hozzájárultak ahhoz, hogy 4 év múlva 1885-ben végleg lemondott a tanítói állásáról.
Karád akkoriban a távoli veszprémi püspökség birtoka volt, az iskola az egyházmegye tanfelügyelői hivatalához tartozott, a karádi katolikus elemi iskola igazi irányítója azonban 1872-1907 között Neumayer Károly plébános volt. A községben álló három kastélyt a püspöki birtokok bérlői lakták, a templomot, a községházát és jegyzői lakot a veszprémi püspök építtette, de a 19-20. század fordulóján működött a községben takarékpénztár, segélyegylet, önkéntes tűzoltóegyesület, kaszinó, iparos olvasókör és egy gőzmalom is.
Az ifjú tanítójelölttel Karádon Huber Antal vezető tanító ismertette meg a nélkülözést, hiszen az iskolaigazgatók országszerte fiatalabb beosztottaik élelmezésén, tüzelőjén, fizetésén takarékoskodtak. 1924-ben Gárdonyi József azt állította, hogy apja 1881-1882-ben 10 hónapig havonta 2 forint 50 krajcárt kapott a karádi tanítótól és ugyanannyit a községtől, ami havonta átlagban 5 forintot jelentett. Étkezése valamennyire biztosítva volt a főtanítónál, bár annak felesége nem a legjobb szakács volt, de az ajándékba hozott gyümölcsökből, disznótoros ételekből ő is kapott iskolai érdemeiért valamennyit és ez az éhségét időnként csillapította.
Szőllősgyörök és Karád Somogy megyében a Balatontól délre
Fűtött szobája azonban nem volt, az 1881-1882-es hideg telet éjszakánként átdideregte. A gyerekek által a kötelezően behordott fadarabok a tantermet nappal még felmelegítették, de éjszakára mindegy volt, hol fekszik le, mivel a szobájában is hasonlóan hideg volt. Reggelenként a kútvödör volt a mosdótála, szalmazsákon aludt - néha a tanterem padlóján - téli kabátként használt ujjatlan hosszú körgallérjába burkolózva a törött ablaküveges szobában. „Átkozott község ez! Alig várom, hogy meneküljek belőle!" – írta 1881. október 24-én majd így folytatta: „Huber a főtanító kocsisként bánik a tanítóval s még arra sem méltatja, hogy néha napján legalább egy pohár borral megkínálja."
Az első hónapokban nagy lelkesedéssel kezdett hozzá a tanításhoz és a népműveléshez. Ábécéskönyv írásába fogott, de nehezen ment és abbahagyta. Ennek vázlata sokáig megvolt az egri vármúzeumban. Újságot is indított Karádon Köpönyeg címmel, amelyből három számot írt meg és illusztrált saját kezűleg, de egy sem maradt fenn belőle. Mivel az ifjú tanítójelölt a pap mellett imádkozott és énekelt a temetéseken, 1881. október végén írta Halottak napján című versét, amelyet a Pesti Hírlapnak küldött el, de nem jelentették meg. Még 1881 végén küldött egy írást a budapesti Ország-Világ című folyóiratnak is, de onnan sem kapott választ.
Egy dolgozó kisiskolás az Ország-Világ című folyóirat képén 1881-ben
Karádot egyébként így jellemezte később – nem túl hízelgően - a Hosszúhajú veszedelem című regényében szereplő falusi tanító: „Micsoda nyomorúságos viskók! Nádtető, fűz-sövénykerítés, oldalt dűlő hídkarfa, libák, kacsák a híd alatt a pocsolyában, tyúkok a kocsiúton, buta, lompos kutyák a kapuk előtt. Időnkint egy ökrös szekér lassálkodik el a bolt előtt. Mellette hosszú ostorral ballag a hajtója. Aki férfi, mind csizmás és mind ballagó. Aki asszony, mint mezítlábas és mind sietve járó.”
Ziegler Géza bekapcsolódott a karádi fiatalok szórakozásába, amelyről fennmaradt egy sajátos 1881. decemberi tudósítás: „E hó 11-én a karádi ifjúság által rendezett tánczestély fényesen sikerült; kis számú, de díszes társaság gyűlt össze a nagyvendéglőben, hol is a jelenvoltakat az a rémületes hír lepte meg, hogy itten szó sincs tánczvigalomról, a kinek tánczolni mégis kedve van, a „kis korcsmába“ menjen. Silány világítás mellett, pinczébe való tégla lépcsőkön jutottak az érkezők a kisebb-nagyobb tükrökkel díszített, teremmé átalakított kis korcsmai ivószobába, hol kedélyesen folyt a táncz a szokásos szünóráig. Említésre méltó azonban, minthogy az egyik rendezőnek a táncz terén elsajátított szerény tehetségei csupán lengyelkéig értek - mindig olyant huzatott.” Amellett hogy ez a szokványos esemény újsághír lett, úgy tűnik, Karádon 140 éve legalább két szórakozóhely működött, a lengyelke pedig a mazurka nevű tánc magyar neve volt.
A karádi katolikus iskola és tanulói a két világháború között
Az ifjú segédtanerő még az ősz folyamán megismerkedett Csík Ilkával, a karádi főerdész lányával, akit később Finom Ilka néven örökített meg a Hosszúhajú veszedelem című regény tizedik agglegény-történetében. 1881. nyarán Szőlősgyörökön már többször találkozott Csutorás Lujzával, de Ilkának már komolyabban udvarolt, ezért fájt neki később az elutasítás. 1882 elején viszont már Farkas Vilmával, a tabi útbiztos leányával randevúzott, és a lány hatására írt szerelmes versekben még Karád is megszépült. Karád így a borzalmas tanítói nyomor és a szerelmi csalódás ellenére hosszan tartó élményt adott az írónak, mert később több versében is feltűntek karádi motívumok, Az én falum című novelláskötetében pedig a tanítói élmények mellett több korabeli karádi személynév is olvasható.
Gárdonyi Gézára és párjára emlékeztető szerelmesek rajza Az én falum 1996-os kötetében
A nyomor azonban nem törte le a gyermekek és a falusi nép iránt érzett szeretetét. Erre bizonyíték Az én falum című elbeszélésgyűjteménye, amelynek minden darabja Gárdonyi falusi - nagyrészt karádi - tanítóskodásából született. Karádon ismerte meg a könyv mindenki által kedvelt gyermek alakjait, akiket írásaiban halhatatlanná tett, például Tabi Jóskát és Kovács (Vas) Rozikát. Vasárnaponként, amikor csendes volt az iskola, öreg parasztembereknek tartott előadást a Föld forgásáról vagy más népek életéről. Közben verseket írt (A karádi fasorban), udvarolni járt Tabra, majd ironikus verset írt a nélkülözésről az iskolai szekrény ajtajának belső lapjára, amely évtizedekig fennmaradt. Így hangzott:
„Míg urad én voltam oh sifonér – ruha nem volt benned
De boros üvegek glédája táborozott itt
Hej, tele egykor mind valamennyi jó bikavérrel
Nézz ide, drága utód s kebeledből szálljon a sóhaj
Rakd be ruhádat, hogyha talán van, megjön a bor is
Csak legyenek jó pajtásaid mint Don Vigolénak.”
Az alkalmi disztichonszerű versben a sifonér (franciául chifonnier) ruhásszekrényt jelent, de azt, hogyan kerültek a sorba (gléda) állított bikavéres üvegek ilyen messzire Egertől, nem lehet tudni. Ha volt bor, a karádi szegénység biztosan viszonylagos volt. A Don Vigole álnév pedig egy középkori verses regényben Arthur király egyik lovagjára (Wigalois) utal, akinek története eltorzított fordításban jelent meg korábban magyarul Kerekes Wigolais története címen.
Versecske az egykori szekrény oldalfaláról
A Somogy vármegyei Általános Tanítóegyesület 1924. június 5-én leplezte le két napos ünnepség keretében a karádi Gárdonyi emléktáblát. Megnyitó beszédet a kerületi tanfelügyelő mondott, 5 környékbeli tanító pedig Gárdonyi-költeményeket szavalt, majd előadták A bor című Gárdonyi színmű I. felvonását. Másnap a karádi esperes gyászistentiszteletet tartott, amely után a tanítóegyesület elnöke, a somogyi főispán és mások mondtak beszédet, majd lehullott a lepel az emléktábláról, amelyen a következő felirat látható:
„Gárdonyi Géza emlékének Somogy vármegye tanítósága 1924.
„Kik áldozunk itt szóval, hittel, kővel:
Elmúlunk a forgó-szálló idővel.
S utánunk száz tanító-nemzedék,
S Ő még mindig tanítja nemzetét. Móra István”
Gárdonyi Géza Karádon 1924-ben felavatott emléktáblája
A sors iróniája, hogy az a Móra István (1864-1957) nevű tanár írt alkalmi verset az emléktáblára, akinek öccse, Móra Ferenc szintén tanítóként kötelezte el magát a szegény emberek mellett és hagyta el a tanítói pályát, hogy teljes erejével az irodalmi pályán haladjon. A karádi tapasztalatok azonban később megszépültek és hozzájárultak a népművelő pedagógus Gárdonyi legendájának kialakulásához, amit ő így alapozott meg egyik elbeszélésében: „…kell egy hídnak lenni, amely a parasztosztályt az úri osztállyal egybeköti. Ez a híd a néptanító. Én szeretek az lenni, ami vagyok. Az én foglalkozásom kedves nekem. Én a faluban minden szíven és minden lelken uralkodom. Ez nekem öröm. És gazdag is vagyok.”
Bartók Béla
Ajánlott olvasmányok:
Gárdonyi Géza: Hosszúhajú veszedelem (Finom Ilka)
Korompai János. Gárdonyiról – a jó tanítóról, Hevesi Szemle, 1985. 5. sz. 43-45.
Kelemen elemér: Néptanítók Somogyban a kiegyezés korában, Somogyi Almanach 34-35. (Kaposvár, 1981)
Dr. Almássy Gyula: Gárdonyi nyomában, Beszámoló a dunántúli Karádról, Népújság, 1956.január 28.4.
Népújság, 1956. február 1. 9. szám
