A premodern társadalomban a nők szerepe sokkal kötöttebb volt, mint napjainkban. Elég bármelyik országban az öröklődést és a nőkkel kapcsolatos jogi szabályozásokat tanulmányozni ahhoz, hogy lássuk, a 20. század elején meginduló, lassan utat törő változások előtt a nők szerepe leginkább csak a családban betöltött funkciójukra korlátozódott. Bozó-Szűcs Diána bejegyzése.

Egy illemtankönyv kiváló tükre annak, hogy mit várt el a társadalom a nőktől. Persze a legújabb gender-kutatások megmutatták a különbséget az elvárások és a valóság között, hiszen már évtizedekkel korábban találunk Slachta Etelkákat és Szendrey Júliákat, akik nem ezeket a merev ideálokat testesítietté meg. Azonban most nem zongoráznám végig a nőtörténeti kutatások historiográfiáját. Egyszerűen csak a már említett elvárásokkal kapcsolatban fogalmaznék meg néhány gondolatot egy 1891-es illemtankönyv iránymutatásain keresztül. 

Női szerepek és házasság a dualizmus korában

A premodern korban nők társadalmi szerepe a házasság és a gyerekvállalás körül forgott, ebben teljesedett ki. A lány egész életében erre készült, minden ebbe az irányba mutatott. Ezek a szerepek erősen összefüggnek a társadalom berendezkedésével, a premodern korban ugyanis a megélhetés forrása a társadalom legnagyobb része számára valamilyen módon a föld volt, de akik nem a földből éltek, azokat is korlátozták a közösségi szabályok. A középpontban a vagyon megőrzése, továbbörökítése, annak megszervezése állt. Ezért a házasság és a családalapítás kérdése is ehhez kötődött. A család végtelen, folytonos láncának szemei voltak az egyes generációk, akiknek el kellett fogadniuk a helyüket a történelem, és a család folytonosságának vonulatában.

Ezért a premodern korban a házasság szerepe mindenképpen a család érdekeivel kapcsolódott össze. A család pozíciójának javítása, a vagyon megőrzése vagy gyarapítása volt a legfontosabb szempont. A házastársaknak olyan közösséget kellett alkotniuk, amely képes volt ezt a feladatot ellátni. Ezért ebben az időszakban a szerelmi házasság, sőt, a házassággal kapcsolatos egyéni döntés lehetősége szinte alig volt jelen. Megfelelő keretek között alakulhatott ilyen szempontból szerencsésen a nász, de nem ez volt a jellemző. Ezért szólnak például a régi, keserédes népdalok a beteljesületlen szerelemről.

A modernizálódó Magyarországon azonban a 19. század második felében már valamiféle oldódás jelent meg. A modernizáció komplex folyamatával összefüggésben a társadalmi gondolkodás is átalakult. A közösségelvűség könyörtelen makacsságát elkezdte valamelyest feloldani az individualizmus, az egyéni döntések szerepe. A dualizmus társadalma tehát ebben a kérdésben már átalakulóban volt, felemás értékekkel. Ugyanez volt a helyzet a nők szerepével kapcsolatban is. Ugyanis habár a századfordulóra sokat javult a nők helyzete, megjelentek a középiskolákban, olykor az egyetemeken, és a munka világába is kiléptek, a legfőbb szerepük még mindig a nő-feleség-anya háromszögben realizálódott.

Ezt nagyon jól tükrözik a korabeli források, mint például az általam bemutatni kívánt illemtankönyv is. Az ideális nő példamutatóan öltözködött, viselkedett, szépen vezette háztartását és gondoskodott a gyermekeiről. Mit tanulunk meg tehát Wohl Janka illemtankönyvéből? Nem azt, hogy milyen volt egy nő a századforduló előtti évtizedben hazánkban, hanem azt, hogy a normák szerint milyennek kellett (volna) lennie, mi volt a társadalmi idea.

Kettős szerepek: sportoló hölgyek 1904-ben. Fotó: Fortepan, adományozó: ismeretlen

Wohl Janka illemtankönyve

Már maga Wohl Janka, a “A jó társaság szabályai, Útmutató a művelt társaséletben”című illemtankönyv írója is figyelemreméltó karakter. Az első zsidó származású írónő Magyarországon, aki jelentős irodalmi-politikai szalont vitt Budapesten a Nádor utcában, és női magazinok szerzője volt. Nézzük azonban az izgalmas munka tartalmát!

Hogyan öltözködjön egy nő?

Először nézzük meg, hogy a hajadonok öltözködésével kapcsolatban milyen szabályok léteztek. Nagyon tanulságos például a következő, virágokkal kapcsolatos megjegyzés: "A mennyi tüzes, piros virág van, egy sem illik fiatal leányoknak, sem a rózsaszínű babér, sem a vörös szegfű, sem a kapucinus virág, mert valamennyi szenvedélyes érzelmeket jelképez. A pipacs kivételt tesz, főkép más mezei virággal vegyesen." Mire következtethetünk ebből? Hogy a fiatal lányoknak még a kiegészítők üzenetében, de egyébként a ruhák színében sem illett semmilyen szenvedélyességre, kacérságra, csábításra asszociáló ruhát viselni. A nem házas nők viselkedése, megjelenése csak visszafogott, szűzies lehetett, a viktoriánus nőideál puritán elvárásainak kellett megfelelniük.

Fiatal lányok hozzájuk illő virágokkal díszítve. Fotó: Fortepan, 1900, adományozó: Torjay Valter

Tanulságos lehet az is, ahogyan az otthoni öltözködésről, pontosabban pongyolájáról nyilatkozik: “Művelt, finom nő nem ül ebédhez pongyoIában, ha csak nem beteg, és sem pongyolára, sem házi ruhára nem használ elviselt társasöltözeteket (ez utóbbi a rossz ízlés netovábbja), hacsak úgy át nem alakíttatja azokat, hogy előbbi használatuknak nyoma sem marad. A pongyola vagy háziruha a legegyszerűbb szövetből készülhet, csak csinos, tiszta és tetszetős legyen, mi fődolog. Hány férj szerelmének tartóssága függ neje tetszetős, friss pongyoláitól és hány nő hűtlenségét lehetne férje elhanyagolt külsejének beszámítani.” Wohl Janka sorai a már említett kettősséget, az egyéni érzelmek jelenlétének és megőrzésének igényét sugallják. Külön kiemelendő, hogy ebben a kérdésben nem egyoldalúan foglal állást az egyik nem mellett.

Az öltözködés kérdésében nagyon fontos elvárás volt egyébként, hogy mindenki a saját társadalmi státuszát tükrözze megjelenésével, mert súlyos illetlenség ezeknek a kereteknek a be nem tartása. Kifejezetten fontos, hogy soha ne öltözzünk úgy, mint a nálunk magasabb státuszúak. Feltehetően ezek a szabályok a modernizálódó társadalom gyorsan vagyonosodó rétegei, és a hagyományos rendi keretek ütközése miatt volt olyan fontos. A következő idézet a másik oldalról közelíti meg ezt a jelenséget: “Egy barátnőm, ki évekig udvarhölgy volt, szerény jövedelmű földesúrhoz menvén férjhez, tíz évet töltött egy félreeső pusztán. Egyszer meglátogattam öt, s az igazat megvallva, féltem, hogy kissé elparlagosodva fogom találni. De milyen volt meglepetésem, midőn elegáns, kifogástalanul öltözött hölgy lépett elembe, ki bár szigorú rendben vitte férje háztartását, könyvek, folyóiratok és hangjegyek segélyével, nemcsak szellemileg maradt a társadalmi színvonalán, de külsőleg is bármilyen szalon díszét képezte volna. Bár télen hónapokig nem látott vendéget, pongyolái a legelegánsabbak voltak, szépen fésülködött, s hacsak beteg nem volt, ebédre mindig felöltözködött.”

Udvarlás és esküvő

Egy férfi és egy nő csak is társaságban találkozhatott egymással, sőt a (bemutatott) férfiak csak a családja jelenlétében látogathattak hajadon lányokat. Általában a látogatás előtt névjegyek meghagyásával lehetett üzenni. Ennek is megvoltak a szabályai: “Ha a háziasszonynak felnőtt leánya vagy leányai vannak, a névjegy alsó jobb sarka hajtatik  be, mi azt jelenti, hogy a látogatás a fiatal hölgyeknek is szólt. Némelyek a jegy egyik egész keskeny oldalát behajtják; ez is helyes. Lányok számára nem, de felnőtt, már számot tevő fiak számára szinte jegyet hagyhat a feleség a férj részéről.”

Az udvarlással kapcsolatos szabályokban már megjelenik a házasságkötés okainak és lehetőségeinek már emlegetett, prózaibb oldala: “A házasságnál mai nap, fájdalom! a költészet csak mellék szerepet játszhatik és család alapításra több kell, mint kölcsönös szerelem. A férfinak tisztában kell lennie azzal mennyire van szüksége, hogy nem csak feleséget — de egy egész családot, társadalmi állásához mérten, tisztességesen fenntarthasson, s ha saját keresetéből nem telik, vagy ne házasodjék vagy pedig igyekezzék oly leányt elvenni, kinek hozománya porolhatja a hiányzó összeget.”

“Jóravaló fiatal ember soha sem udvarol komolyan olyan fiatal leánynak, kit nincs szándéka nőül venni. Sőt ha van is komoly szándéka, nem lép fel határozottan, míg illetékes forrásból ki nem tudta, a leány vagyoni körülményei s családi összeköttetései megfelelnek-e kívánalmainak. Mert az utólagos visszalépés mindig mélyen sértő úgy a leányra, mint annak családjára nézve....”

A házasság gyakorlati szerepe, és az azonos rangú partner kiválasztásának kérdése mellett azért megjelenik a Fónagy Zoltán által is említett romantikus vonás, a szerelmi házasságra tett hajszálnyi utalás: “Tehát a fiatal ember tisztába jött aziránt, hogy a leány vagyoni körülményei megfelelők, udvarolhatnék!, viszont jól nevelt leány csak akkor fogadja el ezen udvarlást, ha a fiatal emberhez vonzódik. A szülék is csak azon esetben tűrik a bizalmasabb közeledést, ha a kérőt  elfogadni szándékoznak.”

A szüzen férjhezmenő jó hírű leány viktoriánus ideálja még a menyasszonnyal kapcsolatos elvárásokban is megjelent: "A leány is jól teszi, ha vőlegényének nem enged meg efféle szabadságot, mert az ilyen fesztelen és szemérmet nem ismerő áradozások nem csak illetlenek, de tönkreteszik az illusióts eloszlatják az érintetlenség ama fényes sugárkörét, mely a gyöngéd érzelmű, finom tapintatú nőket nemcsak az esküvőig, de azon túl is környezi."

Esküvői kép 1904-ből. Adományozó: Jóna Dávid, Fortepan

Az olykor nem is annyira hosszadalmas udvarlás, valamint a jegybenjárás után beteljesedhetett olykor akár maga a szerelem is, olykor csak az összes, vagy a legtöbb szereplő által áhított frigy. Az eskövőről is hosszadalmasan írt az illemtankönyv. Viszont zárásképpen nézzük meg, miben vonult oltár elé az ara: “A ruha a menyasszony vagyoni állása szerint lehet selyem, gyapjúszövet, de még könnyű mosószövetböl is. Csináltatási módja egyszerű, de mindamellett ünnepélyes, az uszály jó hosszú, a derék magas és az ujjak hosszúk. A kesztyűk és cipő fehér. A narancs-virág vagy myrtus-koszorú fölé hosszú, gazdag fátyol borul.” A menyasszony öltözékével kapcsolatban tehát szintén a már említett elemeket, a társadalmi rang megjelenítésének fontosságát, és a szüziességre, érintetlenségre asszociáló elemeket (virágok szimbóluma, fátyol) hangsúlyozza.

Az illemtankönyvnek nagyon fontos szerepe volt a 19. században. Az egyik legfontosabb útmutatónak számított, mert a társaságbeli viselkedés alapjait fektette le, tartalmával, iránymutatásával illett mindenkinek tisztában lenni. Ezért az illemtankönyv, mint egy pillanatkép, azokról az elvekről és értékekről tanúskodik, melyek meghatározók voltak a korszakban, melyet főképp az átalakulás jellemez. Azt olvashatjuk ki belőle, hogy milyennek szeretett volna látszani a kor úriembere és úrinője. Hogyan gondolkodtak rangról, szerepekről, férfiakról, nőkről. E néhány kiragadott és bemutatott részlet  is nagyon jól rávilágít a nőkkel kapcsolatos elvárásokra, szerepekre.

                                                                                                             Bozó-Szűcs Diána

Felhasznált irodalom:

Wohl Janka: A jó társaság szabályai, Útmutató a művelt társaséletben. Athenaeum 1891.

Török Zsuzsa: Wohl Janka és Arany János kapcsolata sajtóközlemények tükrében. In: Pusztai Bertalan (szerk.). Médiumok, történetek, használatok – Ünnepi tanulmánykötet a 60 éves Szajbély Mihály tiszteletére (pp. 140-155). Szeged: Szegedi Tudományegyetem Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszék, 2012.

Ambrusné Kéri Katalin: Lánynevelés és női művelődés az újkori Magyarországon, Akadémiai doktori értekezés kézirat, Pécs, 2015.