Az idén 200 éve, 1823. március 3-án született idősebb csíkszentkirályi és krasznahorkai gróf Andrássy Gyula, a Magyar Királyság harmadik miniszterelnöke, az Osztrák-Magyar Monarchia második közös külügyminisztere. Andrássy a 19. század legkiemelkedőbb magyar politikusai közé tartozik, valamint a dualizmus korának egyik legmeghatározóbb személyiségeként tartja számon a történeti köztudat. Andrássy Gyula tiszadobi emlékművének a felavatását mutatja be írásában Garas Norbert.
Id. gróf Andrássy Gyula
1823. március 3-án született idősebb csíkszentkirályi és krasznahorkai gróf Andrássy Gyula, a Magyar Királyság harmadik miniszterelnöke, az Osztrák-Magyar Monarchia második közös külügyminisztere. Andrássy a 19. század legkiemelkedőbb magyar politikusai közé tartozik, valamint a dualizmus korának egyik legmeghatározóbb személyiségeként tartja számon a történeti köztudat. Már az 1840-es évek második felében aktív politikai és katonai tevékenységet folytatott. 1845. szeptember 6-án Zemplén vármegye táblabírájává választották, 1846. augusztusától részt vett a Tiszai Gőzhajózó Társaság megalakításában, majd ugyanezen év decemberétől a Társaság szabolcsi testületének elnöki tisztségét is betöltötte. Lónyay Gáborral együtt, 1847. október 14-én Zemplén vármegye követévé választották. A nádor 1848. április 22-én a vármegye főispánjává nevezte ki. A népképviseleti országgyűlésen 1848. július 5-én megkapta a felsőház végleges jegyzői titulusát. Az 1848–1849-es katonai eseményekben is részt vállalt. Többek között 1848. szeptember 27–28. tájékán megjelent a dunántúli magyar fősereg velencei táborában és a szeptember 29-i pákozdi ütközetben parancsőrtisztént vett részt.
A forradalom és szabadságharc eseményei alatt végig az ország érdekeit tartotta szem előtt, viszont nem kívánt a király ellen fordulni. Az 1848–1849-es történéseket követően Andrássyt halálra és teljes vagyonelkobzásra ítélték, a halálos ítéletet 1851. szeptember 22-én jelképesen végrehajtották, in effigie kivégezték, azaz a bitófára akasztott fekete táblára a hóhér krétával felírta a nevét. Az eseményről később a Wiener Zeitung is cikkezett, ezt követően emlegették Andrássyt a „szép akasztott”-ként. Az emigrációban töltött évei alatt nem vett részt semmilyen Habsburg-ellenes szervezkedésben. A hazatérésére 1857-ben nyílt lehetőség, majd az uralkodó 1867. február 17-én nevezte ki miniszterelnökké. A kiegyezés érdekében és folyamatában jelentős munkát vállalt. Ferenc József 1867. június 8-i megkoronázáskor is kulcsfontosságú szerepe volt, ugyanis miniszterelnökként, a nádort pótolva, ő helyezte a király fejére a koronát. A Monarchia közös külügyminiszteri tisztségét 1871 és 1879 között töltötte be. Az Andrássy politikai és közéleti szerepeire vonatkozó kutatásokban némileg kevesebb hangsúlyt kap a Tisza-szabályozási és vízrendezési munkálatokban való részvétele, valamint a társulati tevékenysége. A Tisza folyó árterében fekvő, tekintélyes tiszadobi uradalom birtokosaként, továbbá a reformkor szellemiségét magáénak valló ifjúként egyaránt fontosnak tartotta a szabályozási és egyéb vízi munkálatok megkezdését.
Az Alsó-szabolcsi Tiszaszabályzó Társulat megalakulása
A folyószabályozásokat, így a Tisza mentén végzendő munkálatokat is több tényező együttes hatása tette szükségessé. A szabályozatlan Tisza lefolyási viszonyai nagyon kedvezőtlenek voltak, a folyamatosan visszatérő árvizek hatására a folyó kilépve medréből hónapokig hatalmas területeket tartott uralma alatt, megnehezítve ezzel a mezőgazdasági tevékenységet. A felázott, vagy vízzel borított részeken szinte lehetetlenné tette a közlekedést. A mocsaras, lápos területek pedig sokszor a járványok melegágyaivá váltak. A reformkor célkitűzésekkel és változásokkal teli időszakában a Tisza folyó szabályozása is előtérbe került. A mederszabályozás, valamint a folyó gátak közé szorítása mellett, az összetett munka részét képezte a mellékfolyók szabályozása, valamint a mocsaras, lápos területek lecsapolása és a belvízmentesítés.
Széchenyi István, mint az Országos Közlekedési Bizottság elnöke, 1845-ben utazott arra a területre, ahol „főkép a gyakori vízáradások miatt, leginkább sínlik a hon, s hová ekkép legelősben vinni segítséget kötelesség. E táj pedig, fájdalom, nem más, mint a Tisza völgye.”. Széchenyi számára megerősítést nyert hosszú útja során, hogy a Tisza völgyében uralkodó állapotok nem tarthatóak fent, mihamarabbi megoldásra van szükség. A gróf 1845. szeptember 27-én indult el Pestről, majd útja során számos településre ellátogatott, köztük Gyöngyösre, Miskolcra, Sátoraljaújhelyre, Perbenyikbe, Vásárosnaményba, Debrecenbe, Tiszadobra, továbbá megfordult még Szolnokon és Szegeden.
Széchenyi István 1845. évi őszi, Tisza-vidéki útjának állomásai. MNL SzSzBVL IV.1.b. (Fasc. 45. No. 1233. 1845.)
Széchenyi a meglátogatott településeken találkozott az érintett törvényhatóságok és vármegyék képviselőivel, valamint a községek elöljáróival és a térségek érdekelt birtokosaival is. Tanácskozásain a Tisza-szabályozás és az ahhoz kapcsolódó országos és helyi érdekű ügyek szerepeltek. 1845. október 9-én, Tiszadobon Bihar, Borsod, Szabolcs vármegyék, valamint a Hajdú és nagy Kun kerületek, továbbá Debrecen szabad királyi város képviselőivel folytatott megbeszéléseket. Andrássy Gyula kezdeményezésére, aki családi birtokán látta vendégül a küldöttségek tagjait, még ugyanezen a napon aláírtak egy társasági szerződést, majd 1845. december 1-jén az első közgyűlés megtartásával ténylegesen megalapították a Tiszadobi Társulatot. Elnökévé az akkor 22 esztendős Andrássy Gyulát választották. Andrássy ezt követően aktívan bekapcsolódott a szabályozási munkálatokkal összefüggő társulati munkába. 1846. január 20-án, mint a Tiszadobi Társulat elnöke, jelen volt a Tiszavölgyi Társulat alakuló ülésén. Szintúgy ott volt 1846. augusztus 23-án a tiszadobi gyűlésen, ahol határozatot hoztak a Dob–Szederkényi átvágásról és a balparti dobi gát építéséről, ami az Andrássy által vezetett társulat feladata lett. Pár nap múlva, augusztus 27-én elkezdődtek ezek a munkálatok, ahol az első kapavágást maga Széchenyi István tette meg. A Tiszadobi Társulat 1847-ben az Alsó-szabolcsi Tiszaszabályzó Társulat nevet vette fel. A megindult munkálatokat az 1848–1849-es események megakasztották, a forradalom és szabadságharc leverése után Andrássy is emigrációba kényszerült. Az Alsó-szabolcsi Tiszaszabályzó Társulat elnöki tisztét 1850-től Drevenyák Ferenc császári királyi kerületi főbiztos töltötte be.
A tiszadobi Andrássy-emlékmű
A magyarországi folyószabályozási munkákat a magyarság egyik legmonumentálisabb alkotásaként szokás emlegetni. A jelképesen 1846. augusztus 27-én megindult nagyszabású vállalkozásnak az Alsó-szabolcsi Tiszaszabályzó Társulat először 1865-ben egy Széchenyi István tiszteletére Tiszadobon emelt 6,64 méter magas obeliszkkel állított emléket. A földművelésügyi minisztérium 1907-ben hirdetett pályázatot Andrássy Gyula tiszadobi emlékművének elkészítésére. Az alkotás egy évvel később Sárkány István budapesti műépítész tervei alapján készült el. 1909. március 4-én kelt 2952/1908. számú leiratában Darányi Ignác földművelésügyi miniszter arra kérte fel az Alsó-szabolcsi Társulatot, hogy a Tisza partján elkészült Andrássy-emlékmű, „amely késő utódoknak van hivatva hirdetni az ő dicsőségét és a Tiszavölgy körül szerzett nem múló érdemeit”, méltó felavatásáról gondoskodjon. A társulat az 1909. május 12-én tartott közgyűlésén elfogadta a felkérést és hozzáláttak az avatási ünnepség megszervezéséhez, amire egy külön bizottságot alakítottak. A július 23-ra összehívott bizottsági gyűlésen véglegesítették a felavatási ünnepség időpontját, a meghívó szövegét és meghívandó vendégek névsorát. Gondoskodtak az emlékmű díszítéséről, a vendégek ellátásáról, szállításáról.
Meghívó gróf Andrássy Gyula tiszadobi emlékművének felavatási ünnepélyére. MNL SzSzBVL IV.411.b (17463/1909.)
Az ünnepség időpontjának 1909. szeptember 5. délután 1 órát jelölték ki. A kedvezőtlen esős időjárás ellenére nagy volt az érdeklődés, folyamatosan érkeztek a meghívottak a helyszínre. Az országos méltóságok mellett több vármegye főispánja és további megyei és városi törvényhatóságok küldöttjei, valamint számos, más ármentesítő társulat képviselői gyarapították a vendégsereg sorait. Jelen volt az Andrássy család több tagja, köztük az akkori belügyminiszter, ifj. gróf Andrássy Gyula is. A közvetlen szomszédságban lévő Felső-tiszai Ármentesítő Társulat részéről gróf Vay Gábor miniszteri biztos, főispán, Kerekes József társulati igazgató-főmérnök, Okolicsányi Dezső főszolgabíró és Orosz Miklós kamarás tették tiszteletüket. Délután 1 óra körül a felavatási ceremónia Dessewffy Aurélnak, az Alsó-szabolcsi Társulat elnökének megnyitójával kezdődött. Ezután Dömötör György tiszalöki római katolikus plébános szavalata következett, majd Fekete Márton királyi tanácsosnak, a Tiszavölgyi Társulat központi bizottsági titkárának az emlékbeszéde is elhangzott. A szónoklatokat követően valamennyien megkoszorúzták az emlékművet, amely a Tisza partjától 500–600 méterre állt az Urkom nevű magaslaton. Az építmény teljes magassága 13 méter, a mészkőből faragott hármas oszlop, mint három kar egy kőpárkányt tart, rajta egy sárgarészből készült aranyozott gömb. A kőpárkányzatba aranyszínű betűkkel az „Andrássy” feliratot vésték, míg a domb oldalában elhelyezett emléktáblán a következő szöveg szerepel: „Gróf Andrássy Gyulának a Tisza-szabályozás körül szerzett érdemei elismeréséül. 1909.”
A tiszadobi Andrássy-emlékmű. Magyar Iparművészet 1910. (13.) 9. 344.
A tiszadobi Andrássy-emlékmű
A felavatási ünnepséget követően a több száz fős társaságot ifj. gróf Andrássy Gyula belügyminiszter látta vendégül. A pazar lakoma alatt Rácz Károly ebreceni cigányprímás és zenekara gondoskodott a jó hangulatról. Az asztaloknál ülők közül többen szólásra emelkedtek és köszöntőket mondtak a királyra és méltatták az id. Andrássy gróf érdemeit. A felszólalók között volt ifj. Andrássy Gyula is, aki meghitt szónoklattal emlékezett vissza apja értékteremtő munkásságára. „Atyám egész életét a hazának szentelte. Ifjú korában kardot rántott, hogy hazájának szabadságát életével, vérével védje meg, egy puskagolyó érintette is mellét, de kárt nem tett benne. […] Később egész életében nem a harc mezején, de a politikai küzdelemiben szolgálta nemzetét”– szólt beszédében az ifj. Andrássy. Az emelkedett hangulatú esemény délután 5 óra tájban ért véget.
Tiszadobon 60 évvel később, 1969-ben a Tisza-szabályozás másik nagy alakjának, Vásárhelyi Pálnak a tiszteletére is emlékművet avattak. A Széchenyi, az Andrássy és a Vásárhelyi-emlékmű ma is áll és őrzi annak az emberfeletti munkának az emlékét, amely Széchenyi szavait idézve, azért kezdődött, hogy „e magasztos célhoz lehetőleg és mielőbb közelítsünk”.
Garas Norbert
Források és felhasznált irodalom:
Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Levéltára (MNL SzSzBML)
IV.1.b. Szabolcs vármegye nemesi közgyűlésének iratai, Közgyűlési iratok (Acta politica). Fasc. 45. No. 1233. 1845. Széchenyi István levele Szabolcs vármegyéhez.
IV.152.c. Észak-Szabolcs Megyehatóságának iratai, Tisza-szabályozási iratok (1845–1860).
IV.411.b. Szabolcs, valamint Szabolcs és Ung k. e. e. vármegyék alispánjának iratai, igazgatási iratok (1872–1950). 17463/1909. Tiszadobon emlékmű felavatása.
Dunka Sándor – Fejér László – Vágás István 1996: A verítékes honfoglalás. A Tisza-szabályozás története. Budapest.
Emlékművek Sárkány Istvántól. Magyar Iparművészet 1910. (13). 10. 352.
Gonda Béla (revid.) 1900: Az alsó szabolcsi tiszai ármentesítő társulat. In: Borovszky Samu (szerk.): Magyarország vármegyéi és városai. Budapest. 292–300.
Hermann Róbert 2022: „A szép akasztott” – Id. Andrássy Gyula gróf 1848–1849-es pályafutása. In: dr. Holló József – dr. Hermann Róbert – dr. Szelier Erika – dr. Jeszenszky Géza (szerk.): A haza szolgálata, az egyházak, az alkotmányosság és a szabadság a két gróf Andrássy Gyula pályafutásában. Budapest. 48–65.
Ihrig Dénes 1973 (szerk.): A magyar vízszabályozás története. Budapest.
Ligeti Dávid 2022: A két gróf Andrássy Gyula és a magyar uralkodók. In: dr. Holló József – dr. Hermann Róbert – dr. Szelier Erika – dr. Jeszenszky Géza (szerk.): A haza szolgálata, az egyházak, az alkotmányosság és a szabadság a két gróf Andrássy Gyula pályafutásában. Budapest. 13–26.
