Gyöngyösön járva sokak számára szemet szúrhat egy koránt sem hétköznapi épület. A városban található ugyanis Heves megye legnagyobb lakóépülete, a 70 méter magas 20 emelettel rendelkező ,,toronyház”. Az épület felkiáltójelként magasodik az egész város fölé. De mégis mi indokolta egy ilyen típusú beruházás megvalósítását? Ennek a történetét mutatja be írásában Burai Patrik.
Az államszocialista rendszer idején Heves megye nem tartozott a gazdaságilag kiemelten fontos területek közé. A megye adottságaiból is fakadóan az emberek jelentős része az agrárszektorban dolgozott. Ez a helyzet azonban alapvetően megváltozott az 1950-es évek végére, amikor a Gyöngyöstől néhány kilométerre fekvő Visonta község határában egy lignitmezőre bukkantak. Már a korabeli jelentések beszámoltak róla, hogy az anyag fűtőértéke nem a legjobb, ennek ellenére az 1960-as évek elején döntés született arról, hogy a területen célszerű lenne a lignitet felhasználni, és el is rendelték egy Hőerőmű megépítésének a kivitelezését. Első körben biztosítani kellett a lignit kitermelésének a feltételeit, ezen munkálatokat 1965-re sikerült is megvalósítani. Az Erőmű építését is megkezdték ugyanebben az évben, Kallós József miniszteri biztos vezetésével. Visontán az emberek nem igazán örültek a beruházásnak, több konfliktusra is sor került a helyi lakosokkal, és többször előkerült az az ötlet is, hogy az egész falut el kellene költöztetni az akkori helyéről (ez végül soha nem valósult meg). 1968-ra készült el az Erőmű I. és II. számú blokkja, és ekkor született döntés arról, hogy Jurij Gagarin szovjet űrhajós nevét fogja felvenni a vállalat. 1969-ben az Erőművet már az országos hálózatra is rákapcsolták. Azonban már ekkor komoly fejtörést okozott annak a kérdésnek a megoldása, hogy az Erőműben dolgozó közel 1000 fő hol is fog majd lakni. Visonta szóba sem jöhetett, ugyanis itt 1962-től építési tilalom volt életben, így az Erőmű vezetőségének más lehetőséget kellett találnia, ekkor esett a választás Gyöngyösre.
A Gagarin Hőerőmű 1968-as avatási ünnepsége. Dr. Szekér Gyula köszönti a megjelenteket, a képen megtalálható továbbá Kallós József az Erőmű igazgatója valamint Kádár János
Az mindenki számára köztudott volt, hogy a Gagarin Hőerőmű vezetősége nagyon jó kapcsolatot ápolt Gyöngyössel. Már az első időszakban is rengeteg ,,Erőműves” élt a városban, így a későbbiek folyamán egyre több személy lakásigénylésére kellett hatékony megoldást találni. Éppen ezért az Erőmű vezetősége igyekezett egy olyan költséghatékony megoldást kigondolni, aminek köszönhetően nagyszámú embert lesznek képesek elhelyezni viszonylag rövid idő alatt. Egy miskolci tervezőirodát kértek fel az imént vázolt követelmények megvalósítására, és ekkor született meg az ötlete annak, hogy Gyöngyösön egy ,,toronyházat” kellene építeni. A miskolci tervezőiroda javaslata elsőre talán meglepőnek tűnhet, de valójában nem volt az, ugyanis 1968-ban pont Miskolcon épült fel az ország első vidéki ,,toronyháza”. A javaslat mindenki számára kedvezőnek tűnt és gyöngyösi vezetés biztosította is az építkezéshez szükséges telket. Így 1969-ben a forgalmas 3-as főút mellett el is kezdődtek a munkálatok..
A gyöngyösi toronyházat 4 emeletes épület vette körbe, és a 3-as főút is több problémát okozott
A házat egy új építési technológiával kezdték el építeni, ez volt az úgynevezett csúszózsalus eljárás, aminek lényege abból állt, hogy a ház szintjeit az építkezés közben felfelé haladva fogják majd kialakítani. Természetesen a beruházás számtalan fontos eszközt igényelt, de ezen eszközök közül is kiemelkedik a toronydaru. Magyarországon ekkoriban összesen egy darab ilyen gépezet volt megtalálható és az az építkezés ideje alatt ez nem volt elérhető, ezért Nyugat-Európából kellett egy darut beszerezni. Gyakorlatilag félév után a ház teljesen kész volt kívülről, ebben elévülhetetlen érdemei voltak a Heves Megyei Állami Építőipari Vállalat munkásainak, illetve Racskó Gyula építésvezetőnek. Sokan már 1969 decemberében arról beszéltek, hogy a ház hamarosan készen áll az átadásra, azonban mint majd látni fogjuk ezek még nagyon korai kijelentések voltak. Az új technológiának köszönhetően külsőre valóban nagyon látványos eredményt sikerült elérni viszonylag rövid idő alatt, viszont a belső terek kialakításához már a hagyományos munkafolyamatokat kellett alkalmazni, ami jelentős mértékben lassította a munkálatokat. Ráadásul a technika is sokszor cserben hagyta a munkásokat. A Lengyelországból hozott hatalmas betonkeverő gyakran elromlott, a téli munkálatokhoz szükséges fűtési rendszer nem volt biztosítva. 1970 nyarán már látható volt, hogy a ház abban az esztendőben már biztosan nem fog elkészülni. Az idő viszont egyértelműen az erőmű vezetősége ellen dolgozott, ugyanis 1971. július 1-jével egy új lakbértörvény lépett életbe, ami viszont jelentős plusz költségeket rótt a fenti dátum után új lakásba költöző személyekre.Így a munkálatokat minden szempontból igyekeztek felgyorsítani. Végül egy érdekes megoldás született, a házat 1971. június 30-án egy sürgősségi eljárás keretében átadták, és megkezdték az első lakók beköltöztetését a felső szintektől haladva lefelé, ugyanis a ház alsó része még nem volt lakható állapotban. Többen támadták is a házat a magas építési költség, illetve a menet közben fellépő problémák miatt. Fontos leszögezni, hogy az itt jelentkező problémákból és későbbiek folyamán szinte semmit nem tanultak más városok esetében, elég ha csak Szolnokra gondolunk. Ez azonban nem igazán zavarta az első beköltözőket, végül közel 160 család kezdhetett új életet Gyöngyös legmagasabb lakóházában.
A ház építésének szakaszai. Ahogy egyre nagyobb lett az épület, úgy sokasodtak a darukezelő problémái
Az épületet 1971. augusztusára teljesen átadták, végső építési költsége 50 millió forint volt. Azt mondhatjuk, hogy egy igen fiatal társaság gyűlt itt össze, ugyanis a ház első lakóinak az átlag életkora alig érte el a 24 évet. A ház teljes egészében a Gagarin Hőerőmű tulajdonát képezte, így vállalaté (igazgatóé) volt a döntő szó azzal kapcsolatosan is, hogy kik lakhattak itt (csak az Erőmű dolgozói). Kizáró indoknak számított az, ha valaki egyedülálló volt, éppen ezért csak családok költözhettek ide, továbbá előnyt jelentett az is, ha valaki párttag volt. A lakások kapcsán a források férőhelyeket és nem szobákat említenek, ennek alapján megkülönböztethetünk 3, 4, illetve 6 férőhelyes lakásokat. A házon belül gyakori jelenségnek számított az, hogy az emberek egymás között lakást cseréltek. Ha a helyiségek felszereltségét szeretnénk megvizsgálni láthatjuk, hogy a beépített bútorokon kívül szinte teljesen üresek voltak. Minden lakás rendelkezett viszont angol WC-vel, illetve külön fürdőszobával, ami a kor viszonyaihoz képest kiváltságnak számított. A lakások berendezéséhez, az Erőmű 50 ezer forint vállalati kölcsönt biztosított a dolgozóinak, de Gyöngyösön ebben az időben mindösszesen egy bútorüzlet volt megtalálható, így nagyon gyorsan hiány keletkezett a különböző berendezési tárgyakból. Budapest segítségének köszönhetően azonban hamar sikerült túllendülni ezeken az akadályokon, így mindenki a legmodernebb szocialista divatnak megfelelően rendezhette be a lakását.
A házban folyó közösségi élet élénknek volt mondható. Természetesen ebben közrejátszott a közös munkahely is. Egy fáradt nehéz nap után az Erőmű dolgozói a 20. emeleten gyűltek össze, ugyanis ez a szint volt a közösségi élet színtere. Itt voltak kialakítva a különböző klubhelyiségek, ahol esténként az izgalmas kártyapartik zajlottak, de ha valakinek dohányozni támadt kedve az is ide jött fel. A 20. emeleten találkoztak egymással a különböző szinteken lakó emberek is, ugyanis erre máshol nem nagyon volt lehetőség. A kikapcsolódás azonban nemcsak az épület falai között zajlott, a ház lakói körében is megfigyelhető volt az a klasszikus Kádár-korszakbeli jelenség, hogy az emberek visszavágytak a természetbe. Ennek nyomán a ház lakói közül sokan vásároltak telket, a közelben fekvő Markazi-tó partján. Erre azért is volt lehetőségük, mert az ottani terület és a tó is teljes egészében az Erőmű tulajdonát képezte. Sokan építettek itt hétvégi házat maguknak, az ehhez szükséges alapanyagot egyesek a munkáltatójuktól vették ,,kölcsön”. A ház közösségéhez, a gyerekek is hozzátartoztak. Több száz gyerek élt itt, így az ő igényeiket is figyelembe kellett venni. Az épület mellett kialakításra került egy játszótér, illetve a házzal szemben volt megtalálható a strand is, amint nyáron gyakran vettek igénybe.
Hétvégi ház a Markazi-tó partján
A rendszerváltás, a ház életében is nagy változásokkal járt. Az épület 1995-re kikerült az Erőmű tulajdonából, ami magával hozta a lakóközösség átalakulását is. A legelső beköltözők közül napjainkra már csak egy ember maradt. Az emberek 50 év alatt megszokták az épületet, azonban a létjogosultságát ismételten egyre többen vonják kérdőre.
2016-ban a toronyház 45 éves lett, amit az akkori lakói is megünnepeltek
Burai Patrik
Néhány ajánlott irodalom:
Bakó Ferenc (szerk.): Fejezetek Visonta történetéből. Eger-Szolnok. 1975.
Nagy József: A szocializmus építése Heves megyében. Eger. 1970.
Sereg József: Gyöngyös a szocializmus útján. Gyöngyös. 1971.
Néhány ajánlott forrás:
Népszava, 1970. június 27.
Magyar Nemzet, 1971. október 22.
