Gyakorta szeretünk arra gondolni, hogy régen mindig jobb volt, mindenki jobban viselkedett, mint a mai összezavarodott világunkban. Ezt a múltba vetített aranykort az oktatás, az iskolák történetével kapcsolatban is szeretjük vallani. Vagyis azt, hogy a múltban a tanár tekintélye nagyobb volt és a diákok jóval engedelmesebbek voltak, mint manapság. Ennek a tetszetős ám minden alapot nélkülöző elméletnek a történelem folytonosan ellentmond. Balogh Judit elbeszéléséből ismerhetik meg a 17. századi Erdélyből származó történetet, arról, hogy a diákok a kora újkorban sem voltak éppen angyalok.
A Nagyenyedi Kollégium, amit még Jókai Mór is megénekelt
Jókai híres, Nagyenyedi két fűzfa című művében szép és romantikus emléket állított az enyedi kollégiumnak, a diákságnak és annak a szigorúságnak, professzorok iránti tiszteletnek is, ami a kollégiumban létezett… általában. Azt azonban már Jókai is megemlítette, hogy a diákok időnként szembe szegültek a professzoraik akaratával, bár az író szerint természetesen a jó ügy érdekében tették azt.
A fennállása 400. évfordulóját idén ünneplő Nagyenyedi Református Kollégium első fénykorát a Rákócziak fejedelemsége alatt élte, bár ekkor az intézmény még Gyulafehérváron volt. 1660 után látványosan csökkent az európai hírű professzorok száma a tanári karban. A diákok száma ugyanakkor egyre nőtt, az erdélyi református nemesség egyre jobban birtokba vette az intézményt és az így egyre inkább a református nemesség képzőhelyévé vált.
Bethlen Gábor (1580-1629)
Az enyedi kollégiumot Bethlen Gábor fejedelem alapította, de az az intézmény, ami végül Enyedi Kollégium néven ismert, egy bonyolult fejlődés eredménye. Az oktatást és ebben az állami ösztönzést sokra tartó Bethlen Gábor európai színvonalú képzést szem előtt tartva 1622-ben alapította meg az Academicum Collegium seu Gymnasium Illustre-t Gyulafehérváron, amit eredeti tervei szerint egyetemmé kívánt fejleszteni, később azonban megmaradt az akadémiai szintnél. Bethlen az alapításkor nagy nevű európai professzorokat is hívott a tanintézetbe, akik végül a fejedelem halála után érkeztek meg. Utódja, I. Rákóczi György hűségesen követte a bethleni terveket, bőkezűen támogatta az akadémiát és a külföldi professzorokat. Ezt a hagyományt követte II. Rákóczi György is, ám a sikertelen lengyelországi hadi vállalkozása utáni oszmán büntetőhadjáratban az akadémia épületét lerombolták és a tanárok, diákok is szétszéledtek. Az oktatás 1662-ben kezdődött újra, ekkor azonban már Nagyenyeden, ahová Apafi Mihály fejedelem helyeztette át a Kollégiumot. Ekkor már nem vetődött fel nagy nevű professzorok meghívása. A tanári kar erdélyi tanárokból állt, legtöbbször olyanokból, akik maguk sem tanultak európai egyetemeken. Ennek köszönhetően a színvonal nem érte el többé a korábbi szintet. A diákság a 17. század folyamán fokozatosan gyarapodó erdélyi református nemesség gyermekei közül került ki, akik aztán egyre több rokonukat küldték a híres kollégiumba. Apafi fejedelem uralmának idejére a kollégium egykori diákjai jelentős alumnusi hálózatokat hoztak létre Erdély szerte és hűségesen ápolták az iskola hagyományait. Teleki Mihály, Apafi nagyhatalmú tanácsosa számos rokonát maga vitte az enyedi kollégiumba. Ezek között a rokonok között volt Wass Albert egyik távoli őse, czegei Wass György is, aki szintén az enyedi kollégium diákja volt és a naplója egy szokatlanul heves iskolai botrányt is megemlített, ami a diákok érdekérvényesítésének egy sajátos módját mutatta be.
II. Rákóczi György (1621-1660)
A naplóíró czegei Wass György
A naplóírónk egyik őse Bethlen Gábor fejedelem kamarása volt. A feleségétől, Kendeffy Judittól (†1661) két fia született, László és János. A források szerint ők is, akár a korábbi Wass fiúk, jó nevelésben részesültek. Az apa korai halála minden bizonnyal hozzájárult ahhoz, hogy László, aki 1662-ben halt meg, nem tudta megismételni az apja karrierjét, még kevésbé fölülmúlni azt. Bár többször részt vett az országgyűléseken, nincs információ arról, hogy országos tisztséget tudott volna nyerni. Az viszont bizonyosnak látszik, hogy II. Rákóczi György lengyel hadjárata után a fejedelem hívei között maradt a kapcsolatrendszerével együtt. Ugyanebből a körből házasodott is, ugyanis széki Teleki Mihály kővári kapitány, fejedelmi tanácsos Anna nevű testvérét vette feleségül. Az ő fiuk volt az a György, aki naplóírásba kezdett. 1658-ban vagy 1659-ben született, és már 3-4 évesen elveszítette az apját, ezért a nevelésében központi szerepet játszott a nagybátyja, Teleki Mihály. Valószínűleg ő döntött arról is, hogy rövid cegei és kolozsvári tanulmányok után már 1670-ben az enyedi református kollégium diákja lett, ahol kis megszakításokkal 1677-ig tanult. Wass György számára Enyed és az enyedi diákélmények alapjaiban határozták meg a későbbi életét. Nem véletlen, hogy a diákélményeit is papírra vetette. Az emlékei elsősorban a diákévei végéről származnak, mint ahogyan egy 1675-76-ból származó emlék is, egy elég súlyosnak tűnő kollégiumi botrány leírása. Maga Wass György kétszer nősült, először szerelemből, reformátusként egy katolikus lányt véve feleségül, aki azonban a házasságuk elején meghalt. Másodszor hídvégi Nemes János háromszéki főkapitány lányát vette el, akivel klasszikus „megszervezett” házasságot kötött, ám aki a gyermekei anyja lett végül. Wass György élete végéig írta a naplóját, a magánéleti és a politikai eseményeket egyaránt megemlítve. A fejedelemség végnapjai idején fontos szerepet töltött be a Bécsben tárgyaló erdélyi delegációkban, majd pedig Kolozsvár kapitányaként halt meg a Rákóczi szabadságharc idején.
Az enyedi kollégium 1858-ban...
Professzorok és diákok
Amint már korábban említettük, Apafi Mihály korában már nem tanítottak külföldi professzorok a kollégiumban, és azok száma is csökkent, akik külföldi akadémiákon tanultak korábban. Az 1670-es években azonban Csernátoni Pál személyében olyan számtan, történelem és filozófia professzora volt az intézménynek, aki heidelbergi, leideni és bázeli tanulmányok után tért haza. Ő választotta maga mellé a külföldi egyetemeket ugyan nem járt, de tehetséges tanárt, Ladiver Illést, aki az evangélikus iskolák tanára volt és Segesváron jelentős reformokat hajtott végre. A modern szellemiségű, nagy tudású Csernátoni minden bizonnyal komoly segítségnek tekintette Ladivert és 1675 novemberében Rhetoricus praeceptorként kívánta alkalmazni a tanintézetben. A kezdeményezés persze mai szemmel is érdekes, praeceptori állást ugyanis elsősorban az idősebb diákok töltöttek be, nem pedig már végzett tanárok. Csernátoni talán a színvonalat igyekezett volna emelni azáltal, hogy egy valós tanári kart épít ki maga körül. A diákság azonban ezt az újítást nem fogadta el, hanem kereken ellene szegült a professzor törekvésének. Azt, hogy Ladiver alkalmazása szokatlan módon történt, mutatja Wass György megfogalmazása, aki szerint „Csernátoni uram erővel csak reánk adta,”. Az első „csatát”, úgy tűnt, Csernátoni nyerte, de hamar kiderült, hogy ez pirruszi győzelem volt. A diákok ugyanis nem voltak hajlandók bejárni Ladiver óráira: „de mi mégis leczkéjére fel nem jártunk; szólunk Csernátoni uramnak, philosophiae históriáé professornak, hogy tegyen mást, mert mi csak fel nem veszszük, leczkéjére sem járunk.” Wass György, bár nem ír erről, a diákok rangidős képviselője lehetett, mert Csernátoni őt hívatta magához és vele tárgyalt, mint az enyedi diákság képviselőjével. Csernátoni Ladiver kiváló képzettségével érvelt, míg Wass úgy válaszolt, hogy: „még nem vagyunk oly tudósok, hogy csak deák is ne tudna tanítani bennünket”. A konfliktus és a professzor próbálkozása Ladivernek a diáksággal való elfogadtatására mintegy két hónapon keresztül tartott, és a diákok egyre erősebb ellenállását váltotta ki. A napló azonban utal arra, hogy nem minden diák volt Ladiver ellen, csak azok a hangadók, akik közé Wass György is tartozott. Az ügy 1676 január elejére annyira elmérgesedett, hogy erre Wass is reflektált: „Anno ,1676, die 5 Januarii. Ily dolog soha többé nem történt az enyedi collegiomban,”. A Ladiverrel szembeni ellenszenvről a naplóban sehol sem tett említést, a feszültség azonban egyre nőtt, míg arra jutottak, hogy „conjuráltunk mint ifjú elmék, hogy menjünk még az professorokra, hogy ha ugyan mást nem tesznek, vessük ki az ablakon; valaki pedig közülünk egyet nem ért, azt is azon poénával büntessük mingyárt. Elmenénk közönségesen professor uramékhoz, ő kegyelmeknek voltaképen megbeszélték az dolgot, utoljára azt is oda mondók, hogy ha többször késő hozzánk tanítani, bizony az ablakon vetjük ki. Látván ezt az rosz dolgot következhetni ebbűl az professorok, magokhoz hívatták Ladiver uramot s megbeszéltették az dolgot, hogy csak nem acceptáljuk, sőt azt ígértük, hogy az ablakon vetjük ki.”
...és napjainkban
A diákság tehát a professzorokat megzsarolta, mégpedig nem is akármilyen fenyegetéssel. Nemcsak Ladivert fenyegették meg azzal az ekkor már 17-18 éves ifjak, hogy kidobják az ablakon, de azokat a diáktársaikat is, akik ezt nem akarták támogatni. Maga Wass is ifjúkori és talán szégyellni való csínynek tekintette mindezt, amiben ő volt a főszereplő, de az bizonyos, hogy a diákság Érdekérvényesítő törekvése eredményes volt: Ladiver életrajzából teljesen hiányzik a nagyenyedi kitérő, bármilyen okok vezettek is a diáksággal kirobbant konfliktusához. A kora újkori diákság erejét és sokszor egészen különleges harcainak ez a naplóbejegyzés is kitűnő példája.
Balogh Judit
Kraus, Georg: Erdélyi krónika. Fordította, bevezetéssel és jegyzetekkel ellátta Vogel Sándor. Bp. 1994.
- Kovács András: A czegei Wass család története.
Nagy Gyula (közli): Monumenta Hungariae Historica 2. Scriptores 35.: Magyar történelmi évkönyvek és naplók a XVI—XVIII. századokból. III. (Bp., 1896) Czegei Vass György naplói. 4-5.
Balogh Judit, Horn Ildikó: Fejedelmi oktatáspolitika és az erdélyi középfokú oktatás. In: Hunyadi Attila – Lupescu Makó Mária – Nagy Róbert – P. Kovács Klára: Oktatás Erdélyben – az elmélettől a gyakorlatig, a középkortól a 20. századig. Kolozsvár, Románia : Egyetemi Műhely Kiadó (2022) pp. 63-114.
