1945. február 4-11. között az antifasiszta koalíció három vezető hatalmának képviselői nagy jelentőségű konferenciára ültek össze, melyet hivatalosan a tanácskozások helyszínéről - a Krím-félszigetről - krími konferencia néven jegyzett fel a diplomáciatörténet, de a kortársak és a rákövetkező nemzedékek Jaltai-konferencia, vagy egyszerűen csak Jalta néven emlegettek. A közhiedelemben valóságos mítosz szövődött Jalta köré, ami nem mindenben felel meg a történeti tényeknek. Mi is történt valójában? Kozári József járt utána az eseményeknek.
Jalta minden rossznak a szinonimája a kelet-európai fülekben, mert egy csak napjainkban foszladozó legenda szerint a közhiedelem a jaltai konferenciának tulajdonította Európa felosztását, és keleti felének kiszolgáltatását a sztálini önkénynek. Valóságos mítosz szövődött Jalta köré, ami nem mindenben felel meg a történeti tényeknek. Mi is történt valójában?
Az ikonikus kép a konferencia résztvevőiről
1945. február 3-án Winston Churchill angol miniszterelnök, és Franklin Delano Roosevelt az Amerikai Egyesült Államok elnöke népes, közel 700 főt kitevő, politikusokból, katonai vezetőkből, tanácsadókból és tolmácsokból álló kísérete élén megérkezett Jaltába, a háború közelgő befejezése kapcsán felvetődött problémák megbeszélésére. A következő nap reggelén Sztálin vezetésével elfoglalta a Juszupov palotában kialakított szálláshelyét a szovjet küldöttség is. Sztálin még aznap látogatást tett a Voroncov herceg palotájában elhelyezett angol, és a Livadia palotában elhelyezett amerikai küldöttség vezetőjénél. Roosevelttel folytatott beszélgetése során a katonai helyzet értékelése mellett szót váltottak Franciaországról is. Roosevelt megkérdezte Sztálintól, hogyan boldogul De Gaulle-lal. Sztálin azt válaszolta: "De Gaulle nem különösebben bonyolult személyiség, és teljesen irreális elképzelései vannak arról, mennyiben járult hozzá Franciaország a háború megnyeréséhez." A Churchillnél tett látogatás során szintén a katonai helyzet, az olasz front áttekintésére került sor. Ennek a beszélgetésnek egyik érdekes epizódját Churchill a következőképpen örökítette meg emlékirataiban: Sztálin "véleménye szerint a németek aligha támadnak meg bennünket. Nem korlátozhatnánk-e az [olasz] hadszíntéren lévő brit haderőt néhány hadosztályra, s nem telepíthetnénk e át a többit Jugoszláviába és Magyarországra, hogy Bécs ellen indítsanak támadást? Ott aztán egyesülhetnének a Vörös Hadsereggel, s az Alpoktól délre állomásozó németek hátába kerülhetnének. Hozzáfűzte, hogy ehhez talán igen jelentős haderőre volna szükség. Most már persze semmibe se került neki, hogy előhozakodjék ezzel a gondolattal, én azonban nem tettem érte szemrehányást. A Vörös Hadsereg - feleltem - talán nem hagyna időt rá, hogy befejezzük ezt a hadműveletet."
A konferencia első ülésére február 4-én délután 5 órakor került sor a Livadia palotában, ahol Roosevelt szállása is volt, hogy a nagybeteg elnököt ne tegyék ki fölösleges fáradalmaknak. A konferencián Sztálin javaslatára Roosevelt elnökölt, és a következő kérdések kerültek megvitatásra: a katonai helyzet, Németország háború utáni sorsa, a német jóvátétel kérdése, az Egyesült Nemzetek megalakítása, a lengyel kérdés, Jugoszlávia kérdése, a háborús főbűnösök bíróság elé állítása, és a felszabadult Európáról szóló nyilatkozat.
A Livádia-palota
A katonai helyzet alakulását a tárgyalások valamennyi résztvevője megelégedéssel fogadta. Az angol és az amerikai fél örömmel konstatálta a Vörös Hadsereg gyors és nagyarányú előretörését, és reményét fejezte ki, hogy a német tengeralattjáró-gyártás 30 százalékát adó Danzig rövidesen a szovjet tüzérség lőtávolába kerül, míg a szovjet fél a február közepén indítandó nyugati offenzíva hírét fogadta elismeréssel. A helyzet értékelése után határozatot hoztak a katonai tervek és hadműveletek összehangolására.
Élénk vita alakult ki Németország háború utáni sorsáról. Mindannyian egyetértettek Németország háború utáni felosztásában, de a kérdés részletes kidolgozását a külügyminiszterek elé utalták. Megállapodás született viszont Németország megszállási övezetekre osztásáról, s a britek "tigrisként" való küzdelmének eredményeképpen a franciák is megszállhattak német területeket. Ez Churchill számára azért volt fontos, mert a háború után az amerikai csapatok távoztával csak egy erős Franciaországgal tudta elképzelni az európai erőegyensúlyt. A német jóvátétellel kapcsolatban a szovjet és az amerikai fél abban állapodott meg, hogy elfogadja tárgyalási alapnak a 20 milliárd dolláros német jóvátételt, melynek 50 %-a a Szovjetuniót illeti. Az angolok nem kötelezték el magukat ebben a kérdésben. Az Egyesült Nemzetek Szervezetének létrehozásával kapcsolatban a Biztonsági Tanácsban alkalmazható vétójog körül alakult ki vita, melyet végül mindhárom fél elfogadott, csakúgy, mint azt a másik szovjet követelést, hogy Belorusszia és Ukrajna is alapító tagja legyen az ENSZ-nek.
A tárgyalások helyszíne
A lengyel kérdés az egyik legfontosabb probléma volt Jaltában, hiszen a nyolc plenáris ülésből hét alkalommal szó esett Lengyelország jövőbeni határairól és kormányáról. Lengyelország keleti határairól szólva Sztálin kijelentette: "a Curzon-vonal [ami megegyezik a Molotov-Ribbentrop paktumban meghúzott szovjet-német határral KJ.] nem orosz találmány. A Curzon-vonal szerzői Curzon, Clemenceau és azok az amerikaiak, akik 1919-ben részt vettek a párizsi konferencián. Az oroszok nem voltak ott. A Curzon-vonalat az oroszok akarata ellenére fogadták el, etnográfiai adatok alapján. Lenin nem értett egyet ezzel a vonallal. A szovjet kormány már kész eltekinteni a lenini állásponttól. Önök viszont azt kívánják tőlünk, hogy kevésbé legyünk oroszok, mint Curzon és Clemenceau volt? Ez szégyenletes lenne ránk nézve." Churchill megjegyezte "az után a tragédia után, amelyet Oroszországnak a német agresszió ellen védekezve át kellett élnie, s azok után az erőfeszítések után, amelyeket Oroszország Lengyelország felszabadításáért tett, az oroszoknak Lvovra és a Curzon-vonalra támasztott igénye nem erőszakon, hanem jogon alapszik." Roosevelt egyetértett az elmondottakkal, és kijelentette "Lengyelországot Németország rovására kell kárpótolni." Ez a kárpótlás végül az Odera-Neisse határt jelentette, amellyel 8 millió német került az új lengyel határok mögé. Lengyelország kormányáról hosszú vita után úgy döntöttek, hogy a londoni lengyel kormány, és a lublini lengyel kormány - amely akkor már Varsóban székelt és kommunistákból állt - közösen alakítsanak koalíciós kormányt.
Lengyelország határváltozásai
Talán az egyik legnagyobb jelentőségű eredmény a felszabadult Európáról szóló nyilatkozat volt, amelyben a konferencia résztvevői kimondták, hogy "minden népnek joga van arra, hogy megválassza azt a kormányformát, amelyben élni akar... a három kormány... együttesen támogatni fogja... hogy a lakosság összes demokratikus elemeit széleskörűen képviselő ideiglenes kormányhatalmat létesítsenek, amely köteles minél előbb szabad választások útján a nép akaratának megfelelő kormányt alakítani."
Ezek voltak a legfontosabb kérdések a jaltai konferencián. Igaz, volt egy titkos egyezmény is. Ebben a Szovjetunió ígéretet tett, hogy az európai háború befejezése után három hónappal belép a Japán elleni háborúba. Sztálin cserébe megkapta Dél-Szahalint és a Kuril-szigeteket, valamint Port Arthurt és a mandzsúriai vasútvonalak ellenőrzési jogát. A szovjet hadba lépést Japán ellen Roosevelt szorgalmazta az amerikai katonai vezetés nyomására, akik még hosszú háborúra számítottak a Csendes-óceán térségében, hiszen az atombombakísérletek Jalta idején nem kecsegtettek gyors eredménnyel. A Szovjetuniónak Japánnal megnemtámadási egyezménye volt, így a Távol-Kelettel kapcsolatos jaltai megállapodást nem hozták nyilvánosságra. A jaltai konferencia eredményeivel mindhárom résztvevő elégedett volt. Mindezek után joggal elmondhatjuk, hogy nem Jalta, hanem a jaltai egyezmények megsértése vezetett a kettéosztott Európához.
Honnan hát a felosztás legendája? Egyesek De Gaulle-hoz kötik, aki dühös volt amiatt, hogy nem hívták meg, és nem hagyott kétséget afelől, hogy sokkal jobban alakultak volna a dolgok, ha ő is ott van, mások szerint, viszont a Nyugatnak roppant kényelmes volt 1968-ban Jaltára hivatkozni, amiért magára hagyta a prágai tavaszt, holott Csehszlovákiáról egy szó sem hangzott el a Krímben. Megint mások úgy látják, hogy Jalta legendája az USA-ban született, ahol a republikánusoknak jó alkalom kínálkozott a kelet-európai származású amerikai választók előtt a demokrata Roosevelt lejáratására azzal a váddal, hogy kiszolgáltatta Kelet-Európát az orosz medvének. Jalta, amely generációk gondolkodásmódját határozta meg, ma már a múlt, a felosztás legendájával együtt.
Kozári József
