Az emberiség történetében az írás és az íráshordozók kialakulása, fejlődése fontos előfeltétele volt a nyomtatás későbbi megszületésének. Amikor a megőrzésre érdemes legkülönfélébb gazdasági és közigazgatási adatok, valamint a tudomány, illetve a művészet írásban és képben kifejezésre jutó alkotásai iránt robbanásszerűen megnőtt a társadalmi igény, a kéziratos másolási technikák már elégtelennek tűntek a felfokozott kereslet kielégítésére. A szükséglet pedig megteremtette a megoldást is az emberi gondolatokat elvileg végtelen számban, azaz ipari mennyiségben és szövegazonos módon reprodukálni képes technológia formájában: feltalálták a nyomdagépet. Ennek a folyamatnak a történetét mutatja be Verók Attila.
A táblanyomattól a gyorssajtóig
A nyomdászat története a Távol-Keleten kezdődött valamikor a 7. században. A következő századból kínai és japán fatábla- vagy fadúcnyomatok, a 9. századból pedig nyomtatott papírpénz és könyv alakú Gyémánt szútra maradt ránk Kínából és Koreából. A fatáblanyomás azonban csak a tábla felületén kialakított, mozdíthatatlanul egymáshoz illeszkedő betűk létrehozását tette lehetővé. A mozgatható – tetszés szerint összerakható és szétszedhető – ábécével történő nyomtatás feltalálására a reneszánsz koráig kellett várni.
Kínai fatáblanyomatok
A nyomó- vagy kézisajtó kifejlesztése Johannes Gutenberg (1394–1468) mainzi aranyműves nevéhez fűződik a 15. század közepén. A német ötvösmester a mozgatható betűelemekkel való nyomtatás mellett a betűfém, a kézi öntőkészülék, a nyomdafesték, a szedő-sorjázó (szedővas), a kézisajtó és a festékező labdacs európai feltalálójaként forradalmasította a könyvsokszorosítási eljárást.
Ismeretlen művész: Johannes Gutenberg, 15 század második fele
A Kárpát-medence nyomdászatának kezdetei
A történeti Magyarországra igen hamar utat talált magának a Gutenberg-féle találmány. Andreas Hess budai nyomdász 1473 júniusában fejezte be az első Kárpát-medencében nyomtatott könyvet, a Chronica Hungarorumot, a magyarok krónikáját. Ezt a kiadványt Geréb László budai prépostnak, alkancellárnak ajánlotta, aki őt magát is Budára hívta, majd segítette tipográfiája megalapításában. A 15. században mindössze ötféle incunabulum (ősnyomtatvány, azaz 1500. december 31. előtt készített nyomdatermék) látott napvilágot Magyarországon, miközben ez a szám európai szinten mintegy harmincezerféle nyomtatványra tehető. A 16. században a hazai nyomdászati termelés megközelítette az ezer címet, míg Európában félmillió különböző könyv jelent meg. A 17. és a 18. században a nyomdatermékek száma hatványozottan növekedett mind hazánkban, mind a világ többi részén. A 19. századtól a tömeges könyvtermés szinte átláthatatlan mértékűvé vált. A 20. században pedig exponenciális növekedés következett be.
Feltételezett tipográfiai tevékenység Agria városában a 18. század elején
Eger nyomdászata szinte a kezdetektől összekapcsolódott a mindenkori egri püspök személyével, illetve a Líceummal. A legelső, bár nem Egerben készült, de egri keltezésű nyomtatványra, a Mercurius Hungaricus című hírlapra, amelynek első ismert száma 1705. május 30-án Egerben jelent meg, illetve folytatására, a második lapszámtól Mercurius Veridicus ex Hungaria néven kiadott sajtóorgánumra a fentebbi kijelentés természetesen még nem igaz. Itt úgynevezett hamis nyomdahelyű nyomtatvánnyal van dolgunk. A korábbi szakirodalomban téves feltételezésnek bizonyult, hogy Egerben 1730 és 1750 között folyt valamiféle nyomdászati tevékenység. Ennek egyelőre nincs bizonyítható nyoma. Noha a hiteles forrásokkal igazolható állandó helyi tipográfia meghonosodása előtt hivatalban volt püspökök közül már tudunk olyanról, aki nyomtatott fejléces levélpapírt használt hivatalos ügyek intézésére, egyelőre merészség lenne feltételezni, hogy ehhez saját nyomdáját vette volna igénybe.
A Mercurius Hungaricus egri keltezésű száma, 1705. május 30.
Magánnyomda Egerben (1755–1766)
Jóllehet az egri nyomda alapítását levéltári források egyelőre nem támasztják alá, az 1755-ben egri impresszummal megjelent két kiadvány és egy 1755. július 2-ára keltezett egri kiadási naplótételben fennmaradt adat alapján, mely szerint a Püspöki Iskola (Schola Episcopalis) 500 forintot kölcsönzött a városba érkező pozsonyi, nagyszombati, majd bazini nyomdásznak, Franz Anton Royernek (1730–1795) – vélhetőleg nyomdai felszerelés vásárlására –, joggal feltételezhetjük, hogy Egerben a tipográfia kezdetét az 1755. év második felétől kell számítanunk.
Royert Barkóczy Ferenc (1710–1765) püspök-főispán (egri püspök: 1745–1761) hívta meg a városba. A pozsonyi nyomdászdinasztia alapítójának, Johann Paul Royernek (?–1735) a fiát, Franz Antont az egri püspök még pozsonyi kanonok korából ismerhette. A sajtó Egerbe telepítésével a város a püspök céljainak megfelelően Észak-Magyarország művelődési centrumává vált. Ezt a szándékot hivatott megvalósítani az 1705-ben Telekesy István püspök (1633–1715, egri püspök: 1699–1709 és 1711–1715) alapította, majd Barkóczy püspök által megújított Egri Papnevelő Intézet keretében a papnevelés megreformálása és centralizálása, a Foglár György kanonok (1670–1754) által 1740-ben létrehozott jogi iskola megerősítése, valamint a Barkóczytól megálmodott katolikus egyetem megszervezésének gondolata és a nagyarányú építkezések megkezdése is. Ezekhez társult utolsó elemként a helyi, állandó nyomda alapításának elévülhetetlen tette.
A nyomda megalapításával Eger kilencedikként végérvényesen felkerült Magyarország tipográfiai térképére, hiszen – az erdélyi nyomdákat most figyelmen kívül hagyva – ekkoriban csupán Budán, Debrecenben, Győrött, Kassán, Nagyszombatban, Nagykárolyban, Pozsonyban és Sopronban folyt folyamatos könyvtermelés. Az egri nyomda nagy hiányt pótolt, hiszen az egri püspökség területéhez tartozó Kassán a jezsuiták többször cenzúrázatlan teológiai kiadványokat jelentettek meg. Emiatt Barkóczy szerette volna háttérbe szorítani az ottani nyomda működését. Nagykárolyban a nyomdászati tevékenység az egrihez hasonlóan 1755-ben vette kezdetét, tehát a két város ebből a szempontból nem jelentett konkurenciát egymásnak. Tény, hogy Egerben már nagy szükség volt megbízható nyomdára a felvilágosodás századában.
Nyomdászati eszközök a kézisajtó korából
A nem teljesen új, de nem is elhasznált nyomdafelszereléssel rendelkező egri nyomda Royer tulajdonát képezte 1755 és 1758 között, magát mégis püspöki könyvnyomtatónak címezte. Ez a tény és az a körülmény, hogy királyi engedély, szabadalomlevél (privilegium) nélkül dolgozhatott Egerben, Barkóczy hathatós pártfogásáról árulkodik. A támogatás megmaradhatott akkor is, amikor a tipográfus 1758-ban elhagyta Egert, hogy sikertelen nagyszombati kísérlet után 1761-től az egri nyomda felszerelésének egy részével Esztergomban folytassa mesterségét – az időközben már esztergomi érsekké lett Barkóczy felügyelete mellett.
Az egri Royer-nyomdát 1758-tól az egykori tulajdonos sógora, Karl Josef Bauer bérelte ki, esetleg vette meg rokonától. 1760. január 6-án Barkóczy püspök privilégiumot kért a nyomdának Mária Teréziától, amit már január 19-én ki is állítottak Bécsben. Érdekessége a szabadalomlevélnek, hogy a püspök azt nem a nyomda új tulajdonosának, hanem a maga és püspök utódai számára igényelte meg. Ezzel Eger is bekerült azoknak a püspöki székhelyeknek a sorába, amelyekben katolikus nyomdák létesültek. Bármilyen tulajdonban voltak is ezek a tipográfiák, az egyházmegyei és főispáni adminisztráció, a papnevelés, a tanárok irodalmi és tudományos munkássága, az oktatás tankönyvigénye mellett a helyi lakosság nyomdatermékekkel történő folyamatos ellátásának szükségszerűsége, valamint a biztos püspöki támogatás tartós működésre predesztinálták őket.
Bauer azután dönthetett úgy, hogy követi Royert Egerbe, miután a 18. század másik nagy nyomdászcsaládjának tagja, Johann Michael Landerer, a budai nyomdaalapító Landerer fiatalabbik fia megvette a pozsonyi Royer-műhelyt. Az egri Royer-féle nyomdának is ő volt a faktora (művezetője) egészen 1758 végéig. 1761-ig az egész nyomda az ő irányítása alatt állt, az ő impresszumával (könyvészeti adatok a nyomtatványok címlapján vagy végén) dolgozott. Ekkor azonban Royer a felszerelés felét magával vitte új vállalkozásának színhelyére, Esztergomba. Bauer, kiváló szakemberhez méltón, a megfelezett nyomdakészlettel is megfelelően dolgozott, hiszen a kiadványok tipográfiai színvonala nem süllyedt. Noha nagyszerű nyomdász volt, a faktor az üzlethez, a kereskedelmi tevékenységhez kevésbé értett, így hamar eladósodott. Magának a püspöki iskolának is nagy összeggel tartozott. 1765 nyarán a már három éve a püspöki székben ülő gróf Eszterházy Károly (1725–1799, egri püspök: 1762–1799) megelégelte a dolgot, és egy konzisztóriumi határozat értelmében megbízta Keller János szemináriumi prefektust, hogy írja össze, mennyivel tartozik a nyomdász a Püspöki Iskolának. Az elkeserítő eredmény arra sarkallta Eszterházyt, hogy – a tervezett egyetemalapítást is elősegítve – a nyomdát átvegye Bauertől, és a Püspöki Iskola szervezetéhez csatolja.
Püspöki nyomda a Líceumban (1766–1804)
A nyomda tehát 1766. május 3-án az egyházmegye tulajdonába ment át, előző nap pedig Stanczell megkapta nyomdai prefektusi megbízatását, amely alól azonban a püspök 1767-ben már fel is mentette. A nyomdának 1769-ig nem volt vezetője, amikor is Budáról Egerbe hívták Landerer Katalin segédjét, Ambró Ferencet (?–1792). Idején öt nyomdász és egy-két inas dolgozott. Ez volt a legmagasabb munkáslétszám az egri nyomda 18. századi történetében. Ambró azonban nem sokáig maradt a püspöki székvárosban, 1772-ben Vácra települt át.
A nyomda elhelyezése az első időszakban három helyen történt. 1755 és 1762 között a jogi iskola épületéből (Collegium Juridicum Foglarianum) láthatta el az egyházmegyét kiadványaival. Egy 1762-ből származó említés szerint a jogi iskola épülete olyan áldatlan állapotba került, hogy a nyomdát áttelepítették a vármegyeházára. Innen 1774-ben költözött át az új Líceumba, ahol a földszint három helyiségében kapott otthont. Noha nem tartozott a legnagyobb magyarországi nyomdák közé, folyamatos termelésével a 18. század utolsó 45 évében százával ontotta a különféle kiadványokat. Jelenlegi ismereteink szerint ezernél is többféle nyomtatványt latin, magyar, német, szlovák és olasz nyelven.
Az egri Líceum 1925-ben. Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár Képeslapgyűjteménye
A nyomda az Egri Érsekség szolgálatában (1804–1949)
1804 után nemcsak az egyházi adminisztrációban, de a nyomdában is beköszöntött az érseki korszak. A kiadványok impresszumában is jól követhető ez a változás, hiszen ekkortól a közel ötven éve használt „püspöki” jelzőt felváltja az „érseki”. Ebben az időszakban már egyértelműen elmond hatjuk, hogy a nyomda kiadványait az egyre erősödő magyar nyelvűség jellemezte.
1805-ben Fuchs Xavér Ferenc (1744–1807), az első egri érsek (1804–1807) canonica visitatiot rendelt el. Az egyházlátogatás során felvett jegyzőkönyvek a nyomdára vonatkozóan is értékes adatokat őriztek meg. Megtudjuk például, hogy ebben az időszakban a nyomdában három prés volt található, amelyek közül az egyik javításra szorult, de kettő kitűnően működött. A betűformák között a latin, magyar és német mellett görög és héber ábécéket is találunk. Pontos kimutatást kapunk a nyomda pénzügyi helyzetéről és a nyomdai személyzet járandóságairól is. Ugyanebből az évből maradt fenn az az érseki rendelkezés is, amely határozottan elválasztotta egymástól a nyomda és a könyvkereskedés tevékenységét. Az érsek a nyomda és a könyvtár élére közös prefektust nevezett ki ekkortól. A nyomdaigazgatói poszton több tucatnyi, gyakran az egri kulturális életet jelentősen meghatározó személy ült.
A Líceumban 1853-ban kezdte meg működését az első, bár használt állapotú Löser-féle gyorssajtó. A kiadványok előállításának felgyorsulása és esztétikumának javulása (pl. kották nyomtatása) ekkortól biztosan adatolható. A nyomtatás nagyipari korszaka ekkor köszöntött be végérvényesen Egerbe. Az ívnyomó gép már egészen más technikával dolgozott, mint a kézműipari korszakra eső elődei. Máshonnan ismert magyarországi analógiák alapján feltételezhetjük, hogy a kéziratok előkészítése, a nyomdai szedés egészen az első világháborút megelőző évekig továbbra is kézi erővel történt Egerben.
Löser-féle gyorssajtó (a jobb oldalon). Klösz György felvétele
A nyomdát 1860 és 1863 között a katolikus szellemű nyomdatermékeket előállító és terjesztő, a legrégibb – alapításától (1848) kezdve napjainkig folyamatosan létező – magyarországi könyvkiadó, a Szent István Társulat (SZIT) bérelte, amely 1862-ben litográfiát (’kőnyomat’, síknyomású sokszorosító grafikai technika) helyezett üzembe a tipográfiában. A SZIT vezetősége Tóth István (1832–1907) nyomdászt bízta meg az Érseki Líceumi Nyomda műszaki vezetésével, aki 1865. október 15-én útjára indította az első magyar nyomdászati szaklapot, a Gutenberget (1867 végéig jelent meg). Nyomdatechnikai újítás is fűződik a nevéhez: új típusú, a korábbinál tartósabb festékezőhengereket készített az 1860-as évek végén. A nyomdában újfajta munkaszervezést alakított ki, és bevezette a teljesítmény szerint differenciált bérezést. 1866. február 19-én XIII. Leó pápa (1878–1903) többek között a nyomdászatban elért eredményei elismeréseként a Nagy Szent Gergely és a Szent Sír Lovagrend lovagi címével tüntette ki.
Tóth István nyomdász, 20. század eleje
1892. április 28-án fontos esemény zajlott az Érseki Líceumi Nyomdában. Ekkor adták át ugyanis a bécsi Kaiser L. és fiai cég gyárából kikerült, a korban a legmodernebbnek számító, új gyorssajtót – a nyomda történetének immár harmadik ívnyomó gépét. A nyomdában működő litográfiát 1902-ben zárták be. Az Érseki Líceumi Nyomda gépeit 1898-tól gőzerő, 1904-től benzin, majd 1910-től villanymotor hajtotta. Ebben a nyomdában állították üzembe Heves vármegye első betűszedő gépét is 1912-ben.
Az első világháború idején drasztikusan csökkentek a megrendelések, ami nagyon visszavetette a nyomda bevételeit is. Némi biztonságérzettel tölthette el a tipográfia 1909 óta hivatalban lévő igazgatóját, Radil Károlyt, hogy 1917-ben sikerült meghosszabbítani azt a szerződést, amelyet még 1863-ban kötött az Érseki Líceumi Nyomda és a Szent István Társulat meghatározott művek (pl. a Lelki manna, különféle káték és bibliák) további nyomtatására és terjesztésére. A világégést követő években a nyomda működése ismét konszolidálódott, így 1923-ban már arra is mód nyílt, hogy Radil új gyorssajtó beszerzésének kérésével forduljon az érsekhez, aki a kérést jóváhagyta. A nyomda folyamatos bevételei lehetővé tették, hogy 1940-ben egy új drótfűző gépet, 1944-ben pedig a megelőző időszakban többször meghibásodó helyett egy új tégelysajtót, valamint 45 kg-nyi betűt vegyenek az Első Magyar Betűöntöde Rt.-től. 1946 augusztusa és 1948 márciusa között tovább folyt a nyomda fejlesztése: egy-, majd kétlóerős motort szereztek be a gyorssajtó hajtásához, betűket vásároltak, öltözőszekrényt és egy új kályhát vettek a szedőterembe, valamint egy kerékpárt, amellyel gyorsítani lehetett a kifutófiú által végzett ügyintézést. 1948 tavaszától azonban jelentősen csökkent a megrendelések száma, és ez már nem is változott meg a következő tulajdonosváltásig.
Az Érseki Líceumi Nyomda államosítása
Az Érseki Líceumi Nyomdát 1949-ben állami felügyelet alá vonták. Az 1970-es évekből sikerült rábukkanni egy érdekes adatra, amely még az államosítás előtti nyomdafelszerelésre vonatkozik: „egy muzeális értékű kézi nyomósajtó jelenleg is üzemképes állapotban megtalálható a Heves megyei Nyomda Vállalat laposztályán. A kézi nyomósajtó Bécsben készült 1843-ban, a H. Loser cégnél” – számolt be egy szemtanú. A nyomda egy régmúltat idéző szelete (valószínűleg az 1853-ban beszerzett gyorssajtó) tehát még ekkor is létezett, bár az államosítás végleg pontot tett egy közel kétszáz éves történet végére.
A legújabb könyvészeti kutatások nyomán közel négyezerféle olyan nyomtatványt tudunk ma azonosítani, amely az 1755 és 1949 közötti időszak folyamán biztosan ebben a tipográfiában készült. A magyarországi egyházi gyűjtemények állományának tételes feldolgozása után ez a szám még vélhetőleg emelkedni fog. A Líceum egykori könyvnyomdájának teljesítménye azonban így is igen jelentősnek mondható. Az itt készült nyomdatermékek nagy része ma is kézbe vehető az egri Főegyházmegyei Könyvtárban.
Verók Attila
Az egri Főegyházmegyei Könyvtár karzata
A témával kapcsolatban bővebben a Líceumi szellemiség 11. (Verók Attila: Az egri Líceumi Nyomda) számából tájékozódhat.
Felhasznált irodalom:
Febvre, Lucien – Martin, Henri-Jean: A könyv születése. A nyomtatott könyv és története a XV–XVIII. században. Bp., Osiris, 2005.
Funke, Fritz: Könyvismeret. Bp., Osiris, 2004.
Mizera Tamás – Nagy Andor – Verók Attila: A könyvkiadó egri Líceum. Történet és kiadványjegyzék I–II. 1755–1949. Budapest – Eger, Kossuth Kiadó – Eszterházy Károly Egyetem, 2017. (Kulturális örökség; 7/1–2.)
V. Ecsedy Judit: A könyvnyomtatás Magyarországon a kézisajtó korában 1473–1800. Bp., Balassi, 1999.
Verók Attila: Az Érseki Líceumi Nyomda. In: Petercsák Tivadar (szerk.): Az egri Domus Universitatis és Líceum. Oktatás, tudomány, művészet 1763–2013. Eger, Líceum Kiadó, 2013, 191–202.
Verók Attila: Eszterházy Károly és egri nyomdája = Karol Eszterházy a jeho tlačiareň v Jágri. In: Strešnak Gábor (szerk.): Az Esterházyak fraknói ifjabb ága = Mladšia fraknovská línia Esterházyovcov. Szenc, Szenc város = Mesto Senec, 2017, 402–429.
