Bezárjanak-e az iskolák, mozik, éttermek, kávéházak? Ki rendelheti el az iskolák bezárását? Lehet-e segélykoncertet tartani a nemzeti haderő számára egy-egy szék kihagyásával? Van-e elég orvos? Az alkoholfogyasztás megvéd a vírustól! Ismerős? Az Egri Ujság (1919 után Egri Népújság) hírei alapján próbáljuk meg követni Kristóf Ilona összeállításában, hogy 100 évvel ezelőtt az egriek hogyan birkóztak meg a spanyolnáthával, a városvezetés hogyan kommunikált a lakossággal.
Mindenki vigyázzon magára!
A Nagy Háború évei alatt végletekig kimerült lakosságot 1918 nyarán még a fronthírek érdekelték a legjobban, de egyszerre az első budapesti híradásokkal, az Egri Ujságban is megjelentek rövidke tudósítások az új járványról, amely Angliában, Svájcban és Németországban pusztított. Július 3-án számoltak be az első szórványos pesti megbetegedésekről, de világosan látszott, hogy ekkor még nem tudták, mivel álltak szemben. A hatóságok nyilatkozatait közvetítve - a pánikot elkerülendő - a sajtó az influenzaszerű megbetegedés enyhe lefolyását hangsúlyozta még hónapokig. Rövid időn belül, július 11-én az egri sajtó már 100 fős helyi megbetegedésről szólt, ekkor került ki a belváros egyik üzletének az ajtajára egy kis tábla a bejegyzés címét adó szöveggel. A nyár folyamán a sajtó kincstári optimizmussal próbálta oldani az ismeretlen betegség keltette feszültséget. Innen tudható, hogy az egri népnyelv ’vadnáthának’ nevezte el, és mindenki abban bízott, hogy a nyári melegben végképp eltűnik. Szeptember elején még a címlapon a háborús hírek és a szücsi illetőségű kuruzslóasszony leleplezése volt a vezető hír, az utolsó előtti oldal legaljára fért be egy vicceskedő karcolat a „spanyol magyarokról” a fertőzés terjedésén élcelődve. Azonban a tanévkezdés és a frontról hazaáramló katonák berobbantották a járványt Egerben is, szinte egy időben a budapesti tömeges megbetegedésekkel. Szeptember 24-én már szinte az egész címlapot a járvány töltötte be. Ekkor számoltak be az első temetésekről is: 2 egri diákot kísértek utolsó útjukra az elmúlt napokban. A fővárosi járványügyi intézkedésekkel szinkronban dr. Glósz Károly városi főorvos és dr. Czigler Henrik városi orvos foglalták össze a címlapon a tudnivalókat, tüneteket. Utólagosan elismerték, hogy valójában már május (!) óta előfordultak szórványos esetek, és az egri katonakórházban szeptember végéig már 1000 fertőzöttet ápoltak.
A kép jobboldalán az irgalmasrendi kórház 1930-ban (Fortepan 160114/Kurutz Márton)
Egy-két napon belül felmerült az iskolák bezárásának a kérdése is. Az eredeti tervek szerint csak a legfertőzöttebb osztályok kerültek volna 8-10 napos karanténba, de rövidesen egyértelmű lett, hogy a fertőzést már lehetetlen megállítani. Egész egyszerűen a sok hiányzó miatt az alispán engedélyével időlegesen elkezdték bezárni az iskolákat. Mint minden ismeretlen, fenyegető vész esetében szárnyra kaptak olyan légből kapott feltételezések, amelyek megpróbáltak legalább részben magyarázatot adni az érthetetlenre. Úgy tűnt, hogy a lányok ellenállóbbak a fiúknál, az Ujság még október 5-én külön kiemelte, hogy az angolkisasszonyoknál rendben folyik az oktatás. Mindez néhány napon belül már értelmét vesztette. Ugyanis október 5 és 8. között Jankovich Dezső polgármester utasítására, a főorvos javaslatára az összes egri reáliskolát és gimnáziumot bezárták. (A statisztikákból egyébként pont az ellenkezője derült ki. A városokban a nők 3:1 arányban fertőződtek meg a férfiakhoz képest. Nyilván rájuk maradt a bevásárlás, ügyintézés, több emberrel érintkeztek.) Október közepére a spanyolnátha állandó rovatot kapott a címoldalon. Itt közölték a lakossággal a napi helyzetjelentéseket, a városi közigazgatási és közegészségügyi bizottság határozatait – az ő hatáskörükbe tartozott a járványhelyzet kihirdetése és az ehhez kapcsolódó törvényi kötelezettségek, feladatok elrendelése. A szaporodó, szívszorító gyászjelentések mellett nem túlságosan bíztató képet festett a város állapotáról az orvosok beszámolója: kevés volt az orvos – ne feledjük, ekkor még nagy részük frontszolgálatot teljesített -, kevés volt a gyógyszer és a kórházi ágy.
A minaret mögött az irgalmasrendi templom és a kórház épülete napjainkban, amely a Markhot Ferenc Kórház Rendelőintézete
Mindeközben az egercsehi szénbányában is tragikussá vált a helyzet, 200-300 betegről érkeztek hírek és egyetlen orvos sem volt a közelben. Újabb és újabb bezárásokra kényszerült a város, a tömeges megbetegedések miatt leállt a hivatali ügyintézés október végéig, október második felétől pedig már az iskolaigazgatók hatáskörébe utalták az iskolák bezárását. Eddigre Egerben csak októberben 1000 megbetegedésről tudtak, 15 halálos áldozattal. Különösen beszédes ez a szám, mivel korábban, a járványhelyzet kihirdetése előtt nem volt jelentési kötelezettség és az enyhébb tünetekben szenvedők jelentős része nem is került orvos látókörébe (később sem). (A város lakossága 1920-ban alig érte el a 31000 főt.) Jótanácsként jelent meg, hogy mindenki vigyázzon magára! A járvány kezelésében a szakemberek már 1918-ban is három különböző véleményt fogalmaztak meg. A radikális zárlatot, a tömegközlekedés szüneteltetését, a hivatalok, szórakozóhelyek bezárását elvetették, ugyanúgy, mint a „nihilista” álláspontot, amely semmiféle korlátozást nem írt volna elő, a természetre bízta volna a probléma megoldását. 1918-ban is politikai megoldás született: látványos, de betartható intézkedésekkel kellett a lakosságot megnyugtatni, az volt a cél, hogy azt a látszatot keltsék, hogy uralják a helyzetet. 1918 őszén, a beköszönő téltől tartva, a frontról hazatérő katonák okozta felfordulás, és a drasztikus politikai változások – a forradalom és a Károlyi-kormány megalakulása - közepette senki nem merte az éhező tömegeket egyik szélsőséges járványkezelésnek sem kitenni. Ennek értelmében Egerben sem zártak be a mozik, de csak napi két előadást engedélyeztek, és a szünetben egy alapos szellőztetést írtak elő, csak a vendéglátóhelyek nyitvatartását korlátozták. A színházi előadások felfüggesztéséről a városi főorvos döntött. A látszólagos stagnálás ellenére november elejére újra megnőtt az esetszám, az iskolákat nem nyitották ki, az ideiglenesen üres épületeket átmenetileg kaszárnyának használták, a frontról hazatérők számára. A védekezés a gyér központi intézkedéseken túl egyéni felelősség volt: a sajtón keresztül Egerben is a kézmosást, a betegek izolálását, a karantént, és a szabad levegőn való tartózkodást propagálták (az egészséges táplálkozásról inkább szó se essék). 1919 elején kezdett javulni a helyzet. Január 31-én lett hivatalos, hogy az iskolák nem osztottak félévi bizonyítványt és az első félévet is meghosszabbították egy hónappal.
Az egykori kolostori kórház udvara
A nagy visszatérő
A sajtó szinte napra pontosan egy év múlva 1920. január 25-én írt először a spanyolnátha visszatértéről. A helyzet gyors eszkalálódását jelzi, hogy január 30-án már a városi orvosok gyűlésen tárgyalták a teendőket, február 4-től életbe léptették a jelentési kötelezettséget, és február 12-én már úgy fogalmazott a sajtó, hogy „dühöng a járvány” és immár halálos áldozatokról is beszámoltak. Az egy évvel azelőtti rendelkezéseket vezették be újra, de már sokkal rutinosabban. Február 15-én bezárták az iskolákat, korlátozták a tömegösszejöveteleket. A rendőrkapitány megtiltotta a színházi előadások, táncmulatságok, összejövetelek megtartását, a vendéglők este 10-kor, a kávéházak 11-kor zártak. Sajnálattal ugyan, de a februárra tervezett Magyar Országos Véderő Egylet nagygyűlését és a Területvédő Liga demonstrációját is elhalasztották. A vasúti menetrendből kivették az iskolásokat szállító vonatokat. Ezekkel, az egy évvel ezelőttihez képest gyors és szervezettebb intézkedésekkel néhány hét alatt lecsengett a következő hullám. Szeptemberben ismét már a poénkodás alapját adta a nemrég mégoly rémisztő kórság.
A zulukafferek hazája
A ’20-as években a járványtól való félelem velünk maradt, a sajtó rendszeresen hozta az Európa-szerte fel-felbukkanó spanyolnátháról a híreket, részletesen beszámolt IV. Károly haláláról is, aki háromszor kapta el a rettegett kórt. Mígnem 1927. január 13-án az Egri Népújság is közölte a Népszövetség jelentését az újabb európai spanyolnátha járványról. Január 16-án a hivatalos álláspont szerint csak influenza megbetegedéseket diagnosztizáltak Egerben, spanyolnáthát még nem, de két napon belül robbant a helyzet. Január 18-án már tömeges megbetegedésről szóltak a hírek – ágynak esett a teljes egri tűzoltóság, a mentők, és sok volt a hiányzó az iskolákban. A városi orvos 7 pontban összefoglalt tanácsait hozta a sajtó. A számunkra sem ismeretlen tanácsok között szerepelt a kézfogás, a csókok mellőzése, a fokozott testi higiénia, a távolságtartás. De mindezek előtt kiemelte az összefoglalót jegyző orvos, hogy a közhiedelemmel ellentétben a nagymérvű szeszivás, mint dezinficiálás, káros, téves hit.
Az orvos tanácsai....
Nocsak?
A hivatalos tájékoztatás napokig írt csökkenő betegszámról, míg január 25-én jelentették be, hogy mégis spanyolnátháról van szó. Mindez talán nem független attól, hogy az alispán és a rendőrfőkapitány helyettes is megbetegedett. Január 29-én már a lakosság 15%-át, kb. 5000 embert becsültek aktuálisan fertőzöttnek – zömükben enyhe tünetekkel. A nagyszámú megbetegedésből már csak 173 fő esetében alakultak ki szövődmények, és mindössze 26 fő hunyt el. Noha egyre rövidebb és enyhébb lefolyásúak voltak a járványok, a közvélemény viszont egyre nyomatékosabban követelte a valós tájékoztatást. „Utóvégre is müvelt államban élünk és nem a zulukafferek között, tehát meg lehet nekünk mondani, ha betegek vagyunk, sőt meg is kell, hogy védekezni tudjunk ellene. De ameddig a hivatalos fórum azt jelenti, hogy nincs veszedelem, mindenki elmulasztja a köteles óvintézkedést és szabad utat enged a lázas náthának, mely tüdőgyulladással jár és egyre szedi halálos áldozatait.” – fakadt ki az Egri Népújság munkatársa 1929. január 25-én, amikor már lehetett tudni, hogy Trak Géza polgármester is ágynak esett és újra dúl a náthaláz a tisztviselők és az iskolások között is. Január utolsó napjaiban dr. Czigler Henrik még egyértelműen azt nyilatkozta, hogy nincs spanyolnáthás megbetegedés a városban, de megtették az óvintézkedéseket az iskolákban, mozikban, felszólították a kórházat, hogy készüljön fel a betegek fogadására. Általános jótanácsként az alábbi versikét ajánlotta az egriek figyelmébe a doktor úr, miután egy fél mondatban arra figyelmeztetett, hogy biztosan lesznek „pajkos köhögő versenyt rendező gyerekek”, akik így akarnak otthon maradni.
„Hogyha köhögsz, tüszkölsz, ne menj társaságba!
Elég a te bajod, ne kend azt még másra!”
Végül a sajtó csak 1929. február végén közölte a hivatalos álláspontot, melyben elismerték, hogy előző év októbere óta voltak spanyolnáthás betegek Egerben és környékén.
Biztos, ami biztos, az üzenet célba ér. Mindkét reklám 1927-ből származik
Az utóbb, az influenza A vírustörzséhez sorolt spanyolnátha sokáig velünk maradt, megtanultunk együtt élni vele. A sajtóból leszűrhető adatok alapján a vissza-visszatérő járvány egyre enyhébb lefolyással, de az évtized végéig jelen volt az egri hétköznapokban. Mivel a lakosság jó része legalább egyszer átesett a fertőzésen, a súlyos esetek száma és a mortalitás látványosan csökkent az 1918-as adatokhoz képest. Azonban a szövődmények és a sok halálos áldozat emléke mélyen belénk vésődött, a spanyolnátha egészen a ’30-as évek közepéig a gyógyszerreklámok kiváló marketing alapanyaga maradt.
A Ferenc József keserűvíz már régi hirdetője volt az Egri Népújságnak, amikor 1934-ben hirtelen a spanyolnátha ellen is reklámozni kezdték.
Kristóf Ilona
Ajánlott irodalom:
Az Egri Ujság és Egri Népújság vonatkozó számai
Géra Eleonóra: A spanyolnátha Budapesten
