Széll Kálmán azon dualizmus kori politikusok közé tartozik, akinek az életpályáját és a politikai tevékenységét meglehetősen jól feltárták. Számos tanulmány, folyóiratcikk és előadás tematikáját adta a 19. század utolsó magyar miniszterelnökének portréja. A közelmúltban az életművét az ifj. Bertényi Iván által szerkesztett és 2015-ben megjelentetett Törvény, jog, igazság. Széll Kálmán életműve című grandiózus tanulmánykötet volt hivatott összefoglalni. A mai kor történészei mellett a kortársai is szívesen vetették papírra róla szóló gondolataikat. Míg egyesek méltatva, addig mások erősen bírálva írtak a politikusról. Több esetben szerepelt a korabeli élclapok hasábjain és tűnt fel karikatúrák szereplőjeként is. Garas Norbert ezeket a kortársi véleményeket mutatja be írásában. 

Széll  Kálmán miniszterelnöki kinevezésének fogadtatása két eltérő szerzőtől származó, de ugyanabban az évben keltezett narratív forrás elemzésével kerül bemutatásra. Az egyik Ady Endre által a Debreczen című lapban 1899-ben közölt cikk, a másik egy Mikszáth Kálmán által közzétett hosszabb jellemzés. A narratív források fontos tulajdonsága a nagyfokú szubjektivitás, emiatt vizsgálatukkor különösen szükség van a forráskritika alkalmazására. Meghatározó szempont, hogy mi a célja, valamint ki, vagy kik a címzettjei az adott írásának. Fontosak a szerző személyes tapasztalatai, benyomásai és az, hogy milyen jellegű kapcsolat fűzte írásának alanyához.

A Borsszem Jankó politikai élclap 1875. szeptember 26-i címlapja Széll Kálmánt ábrázoló karikatúrával

Széll Kálmán 1843. június 8-án született a Vas vármegyéhez tartozó Gasztonyban, katolikus családban. Édesanyja Bertha Júlia, édesapja Széll József volt. Mindkét szülő családjában találunk olyan személyeket, akik a képzettségüknek és műveltségüknek köszönhetően jelentősebb társadalmi vagy politikai pozíciót betöltve kiemelkedtek a szűkebb közegükből. Széll Kálmán tanulmányait a soproni bencés gimnáziumban kezdte 10 éves korában, majd édesapja nyomdokaiba lépve a szombathelyi premontrei gimnáziumba vezetett az útja. Felsőfokú tanulmányait a pesti egyetem jogtudományi képzésén folytatta, ahol 1863-ban kitűnő államvizsgát tett, majd 1866-ban doktori címet is szerzett. 1867 tavaszán megkérte Vörösmarty Ilona kezét, akit 1867. szeptember 15-én vett feleségül. A fiatal házasok Rátótra költöztek a férj apjának, Széll Józsefnek a birtokára. Politikai pályája 1867-ben indult útjára szolgabíróként. Édesapja ekkor Vas vármegye főispáni helytartója volt, aki fiának a főjegyzői állást javasolta. Széll Kálmán azonban Deák Ferenc javaslatára inkább a szentgotthárdi szolgabírói tisztség mellett döntött. Szintén Deák tanácsára kezdett el ismerkedni a pénzügy világával, majd 1875-ben Tisza Kálmán pénzügyminisztere lett, mely pozícióját az 1878-as lemondásáig betöltötte. Később, 1899-ben Bánffy Dezső miniszterelnök bukása után alakíthatott kormányt.

Tisza Kálmán miniszterelnökségét követően az addig szilárdnak tűnő politikai rendszeren a krízis jelei mutatkoztak. Az őt követő kormányoknak a régi problémákkal, új feladatokkal és válságos időkkel kellett egyszerre szembenézniük. Némi politikai stabilitást a Szabadelvű Párt jelenthetett, amely a dualizmus időszakában megszakítás nélkül a leghosszabb ideig, 30 évig volt kormányon. A válság hatásai szinte minden területre kiterjedtek, ismét előtérbe kerültek a Magyarország és Ausztria viszonyát érintő közjogi kérdések, de megoldásra várt a parasztság és munkásság problémája is. A gazdaság terén napirendre került az önálló magyar nemzeti bank létrehozásának ügye, a vám- és kereskedelmi szövetség problematikája, de a nemzetiségi törekvések is új erőre kaptak. Heves viták bontakoztak ki az egyházpolitikai reformok tekintetében is, Európa számos államában már ezek a folyamatok lezajlottak, úgymint, bevezetésre került a polgári anyakönyvezés, engedélyezték a polgári házasságot, rendezték az izraelita vallás helyzetét. Az 1898 végén és 1899 elején zajló költségvetési vita körül kialakult helyzet a kormányzó párton belül is ellentéteket szült, amely végül a Bánffy-kormány bukását hozta el. A fent vázolt viszonyok közepette, 1899. február 26-án kezdte meg kormányfői tevékenységét Széll.

Ady Széll-képe

Ady Endre a költészet mellett szívesen foglalkozott újságírással is. Már az 1896–1898 közötti években, amikor a Debreceni Református Kollégiumban jogot tanult, több helyi lapban jelentek meg írásai. Élénken érdeklődött a korszak hazai és nemzetközi politikai eseményei iránt és véleményének cikkeiben markánsan hangot is adott. Nem volt ez másként Széllt tekintetében sem.

Ady a miniszterelnöki kinevezést követően még kimondottan bizakodó volt Széll Kálmánt illetően, azonban a Széll-képe hamar megváltozott, élesen és erősen kritizáló, helyenként sértő hangnembe fordult át. Míg 1899 júniusában A vég felé című írásában úgy nyilatkozott, hogy „Széll Kálmán be akarja váltani az ígéretét!”, addig ugyanezen év augusztusában a Debreczen című lapba írt A Rátót államférfia című cikkében már azt mondta, hogy: „Nem titkoljuk, hogy annak idején mi is tápláltunk reményeket a miniszterelnök úr szép ígéretei felől, de ugyancsak mi voltunk azok, kiknek nagyon hamar be kellett látnunk, hogy a Széll-éra nem egy jobb korszakot jelent, s a nagyhangú ígéretek csak ígéretek maradnak”. Ebben az írásában már átfogó bírálatát adta Széll tevékenységének. A kormányzásra alkalmatlannak vélte, a belevetett hitet pedig illúziónak tartotta. Úgy fogalmazott, hogy a „rátóti tehenészgazdálkodás elvei nem váltak be a miniszterelnöki székben. […] Itt az ideje leszámolni e politikai szédelgéssel s ennek fő alakjával, a rátóti államférfival”. Korábban Ady elismerően nyilatkozott az ellenzékhez fűződő, a Bánffy-kormány ideje alatt megromlott viszony Széll általi rendezéséről is, itt viszont szemfényvesztéssel és az ellenzék félrevezetésével vádolja: „Tulajdonképpen ellenzék sincs, mióta Széll úr hinti a port a magyar politikusok szemébe”.

A Széll-kormánytól Ady is, mint haladó szemléletű fiatal, változást és egy jobb korszakot várt, ebben a cikkében viszont nem erre a következtetésre jutott. Sokkal inkább azt állapította meg, hogy Széll Kálmán semmivel nem jobb elődjeinél és a politikája nagyon messze van a Deák Ferenc által képviselt elvektől, sokkal inkább Tisza Kálmánhoz és Bánffy Dezsőhöz hasonlította. Szerinte Széll ígéretei és hangzatos jelmondatai mögött a „megalkuvás” és a „nemzeti becsület sárbatiprása” rejlik. Fájó példaként említi Heinrich Hentzi szobrának 1899-es újrafelavatását, amely esemény után Ady gyakran használta Széllre a „Hentzi-huszár” kifejezést.  Hentzi a budai Vár főparancsnoka volt, amikor Görgei Artúr csapatai megpróbálták visszafoglalni az osztrák kézen lévő Várat 1849-ben. A harcokban halálos sebet szerző tábornoknak Ferenc József állíttatott emlékművet 1852-ben a budavári Szent György téren. A szobrot 1899-ben átvitték a Hűvösvölgyi úti katonai nevelőintézet udvarára, ahol újra felállították.

Mikszáth Kálmán tollhegyén

A korszak másik nagyhatású politikai publicistája Mikszáth Kálmán volt, akitől a politika világa nem állt távol, ugyanis írói tevékenysége mellett országgyűlési tudósítóként, majd később országgyűlési képviselőként is működött a Szabadelvű Párt színeiben. Műveiben a politika a legtöbbet ábrázolt tere az életnek. Karcolatai és tárcái rendkívül nagy népszerűségnek örvendtek a politika iránt érdeklődők, de még a politikusok között is. Írásaiban nagy szerepe volt a humornak és a parodisztikus elemeknek, sokszor a politika kinevettetése volt a célja, amelynek zárt világába az olvasók Mikszáth munkáin keresztül nyerhettek némi betekintést. Többször beszámolt arról a jelenetről, amikor egyes képviselőtársai megtudták, hogy fényképész is tartózkodik az ülésteremben, rögvest az objektív felé fordultak, hogy feltétlenül rajta legyenek a képen. Ehhez hasonló módon élcelődött azon is, amikor egyszer az ellenzékiek fényképezték le az üres kormánypárti padsorokat, rápirítva ezzel a kormánypártiakra, másik alkalommal viszont a kormánypárti képviselők fényképezték le az üres ellenzéki padsorokat visszavágásként.

Mikszáth szívesen tűzte tollhegyére korszakának miniszterelnökeit és minisztereit is. Széll Kálmánnal kapcsolatosan többször papírra vetette gondolatait, többek között 1899-ben, a miniszterelnöki kinevezést követően. Mikszáth ebben az írásában hosszasan elemzi Széll miniszterelnökké választásának okait. A legfőbb mozgatórugónak Deák Ferenchez fűződő kapcsolatát találta: „Hogy honnan van a Széli Kálmán nimbusa, semmit se könnyebb meghatározni, mint ezt. A közelsége Deákhoz […]”, ám egy másik, általa fontosnak vélt tényezőt is meghatároz: „[…] és a miniszteri szék szándékos elhagyása Bosznia okkupácziója idején.”. Deákhoz fűződő, de facto rokoni kapcsolat a kezdetektől nagyban meghatározta Széll politikai karrierjét. Erről a körülményről más kortársai is rendszeresen tettek említést. A „miniszteri szék szándékos elhagyása” alatt Széllnek 1878-ban, a pénzügyminiszteri tárcáról való lemondását értette Mikszáth, ami a kortársakat merőben megosztotta. Lónyay Menyhért például egyenesen szűk látókörűnek nevezte Széllt, aki a „legnehezebb pillanatban hagyta cserbe [Tiszát]”. Mikszáth elmondása szerint Széll lemondása utáni viselkedéséből nem látszott, hogy később még jelentősebb politikai pozícióra pályázna, sokkal inkább, „úgy tett mintha örökre szakított volna a politikával. Bár tagja volt a háznak mindig, a pártok életében nem vett részt. Úgyszólván izolálta magát. Látszólag nem is ismerte a képviselőket, kik őt gőgösnek tartották és minden tekintetben hideg embernek”. Írásában Mikszáth is utalt a fennálló belpolitikai problémákra, melyek a Szabadelvű Pártba is begyűrűztek, ám az új miniszterelnök, mint „igazi jó szelleme a pártnak” igyekezett ezeken mihamarabb úrrá lenni. Mikszáth Kálmán alapvetően pozitív és támogató álláspontot foglalt el Széll miniszterelnökségét illetően a bemutatott írásában. Egyik legértékesebb államférfinak tartja és szerinte az, hogy rá esett a választás, nagy szerencse Magyarország számára: „hogy a legutóbbi káoszból ő bontakozott ki miniszterelnöknek és nem más, az magában csak jó szerencse Magyarországra.”.

Ferenc József és Széll Kálmán

A gyengülő Széll-erő

Széll Kálmán miniszterelnöki kinevezését mind a kortársak nagytöbbsége, mind a korabeli sajtó kedvező visszhanggal fogadta. Az új kormányfőtől feltehetően annak jó barátja, Deák Ferenc munkájának folytatását és elveinek továbbvitelét várták. Az ellenzék is nagy reményeket fűzött Széllhez. Az Egyetértés című lap szerint az ellenzéki tábor lelkesedése olyan szintre hágott, hogy tulajdonképpen az ő miniszterelnök-jelöltjük is maga Széll Kálmán volt. A viharfelhők Széll felett 1902-ben kezdetek gyülekezni, ami a sajtóban és a kortársak nyilatkozataiban is érezhető volt. A Szabadelvű Párt egységének megbomlása, az Ausztriával való gazdasági kiegyezés körül kialakult elégedetlenkedések rendkívül nehéz feladat elé állították Széllt. Különböző élclapok hasábjain még ekkor is sokat szerepelt, viszont már kimondottan negatív kontextusokban. Kormányzásának végén a véderőfejlesztési vita kapcsán kiújuló belpolitikai problémákon már nem tudott úrrá lenni, azok a bukásához vezettek. Széll Kálmán 1903. június 27-én lemondott a miniszterelnökségről. Lemondása a kortársait és a sajtót is megosztotta, voltak, akik mély csalódásukat fejezték ki, míg mások igyekeztek hangsúlyozni jó képességeit és tulajdonságait. Mikszáth Kálmán így emlékezett vissza Széll lemondására: „csendes, nyugodt léptekkel eltávozott a teremből. Úgy rémlett e percben, amint ment, ment kifelé, mintha egy fényes alak vonulna be a történelembe”.

                                                                                                                 Garas Norbert

Források és felhasznált irodalom:

Források:

• Ady Endre 1955: Ady Endre összes prózai művei. kötet. Újságcikkek, tanulmányok (1897–1901). Összeállította: Földessy Gyula. Budapest.

• Mikszáth Kálmán 1904: Széll Kálmán. In: Az én kortársaim. Budapest, 98–106.
• Mikszáth Kálmán 2009: Széll Kálmán lemondása. In: Cikkek, tárcák 1903. Sajtó alá rendezte: Hajdú Péter. Budapest. Elektronikus kiadás: https://mek.oszk.hu/08100/08168/08168.htm – utolsó letöltés: 2024. június 20.

Felhasznált irodalom:

• Bertényi Iván 2015: Családi háttér és egyéni karrierépítés. Széll Kálmán útja a politikai elitbe. In: ifj. Bertényi Iván (szerk.): Törvény, jog, igazság. Széll Kálmán életműve. Budapest, 47–89.
• Cieger András 2010: A politikus, mint hivatás a 19. századi Magyarországon? Korall (42.) 131–151.
• Csunderlik Péter 2015: Széll Kálmán a „progresszió” szemüvegén át. Ady Endre és a szociáldemokraták Széll Kálmán-képe. In: ifj. Bertényi Iván (szerk.): Törvény, jog, igazság. Széll Kálmán életműve.  Budapest, 369–393.

• Fábri Anna 2003: Választások a régi Magyarországon: Gezetlen és Körtvélyes. Politikai humor Jókai és Mikszáth műveiben. Bárka (9.) 63–75.
• Klestenitz Tibor 2015: Dicshimnuszok és karikatúrák. Széll Kálmán alakja a kortársak szemével. In: ifj. Bertényi Iván (szerk.): Törvény, jog, igazság. Széll Kálmán életműve. Budapest, 347–367.

• Kövér György 2015: Az államháztartástól az aranyjáradékig. Széll Kálmán pénzügyminisztersége. In: ifj. Bertényi Iván (szerk.): Törvény, jog, igazság. Széll Kálmán életműve. Budapest, 117–152.

• Schwarczwölder Ádám 2015: Széll Kálmán pénzügyminiszterségének politikai keretei. In: ifj. Bertényi Iván (szerk.): Törvény, jog, igazság. Széll Kálmán életműve. Budapest, 91–116.